IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Alphabetical [« »] avarra 1 avatag 1 avatatlan 1 az 3331 azalatt 2 azaz 7 azé 1 | Frequency [« »] ----- ----- 9366 a 3331 az 2837 és 1696 hogy 1538 nem | Lovik Károly A kertelo agár Concordances az |
Fej.
2001 3| kedvese van...~Azt hitte, hogy az apja fel fog ugrani, és 2002 3| elmondták? És te elhiszed? Az anyád a legderekabb nő a 2003 3| állatokkal. Simon folytatta:~- Az anyád a világ legderekabb 2004 3| nem igaz... csak hazugság az egész...~Feje lassan lehanyatlott, 2005 3| hangulatokkal, most ott állt előtte az igazi élet, a nyomorúsággal, 2006 3| álmokat, és nem enged létet az ábrándoknak. Szeméből keserű 2007 3| pillanatban megjelent Fábián az ajtóban.~- Szabad egy tourra? - 2008 3| hogy így fognak egykor az esküvőre menni, aztán kiértek 2009 3| esküvőre menni, aztán kiértek az ebédlőbe, és elkezdtek táncolni.~ ~ 2010 3| A tor~Estére befútta az utat a hó, és a principálisom 2011 3| és a principálisom meg én az első falunál megakadtunk. 2012 3| principálisom késő délutánig az irodában volt elfoglalva, 2013 3| indulhatott el, s mindjárt az első lankánál szerencsésen 2014 3| sírkert oldalán állott az ódon templom, mellette egy 2015 3| elő a gazdasági épületek, az iskola, a parókia eddig 2016 3| Egy csomó gyerek játszott az asztal lámpása körül.~- 2017 3| lámpása körül.~- Menjetek az ivóba! - szólt a kocsmáros, 2018 3| aztán hozzánk.~- Csak ez az egy szoba van? - kérdezte 2019 3| principálisom, körülnézve az alacsony homlokú, piszkos 2020 3| felelt a kocsmáros. - De az el van foglalva.~- Úgy? 2021 3| kérem: ott tor lesz.~- No, az még megjárja, elég szerény 2022 3| engedélyt hozta át, és rakta föl az almáriomra.~- Itt, kérem, 2023 3| megijedni, a kondás itt az udvaron szokott pattogtatni.~- 2024 3| Elhallgatott, és maga elé nézett. Az ebek vadul szűköltek; a 2025 3| egypár üveget vegyek ki az almáriumból?~Leguggolt a 2026 3| Egy kisfiú maradt, kérem; az is itt van; persze fél otthon 2027 3| persze fél otthon a szegény. Az egész család férfia mind 2028 3| A principálisom lefeküdt az ágyra, míg nekem egy rövid 2029 3| erősen kezdett horkolni, hogy az álom egyszerre kiszaladt 2030 3| kiszaladt a szememből. Lemondtam az alvásról, és nyitott szemmel 2031 3| a palackok, és koppantak az asztalhoz a kiürített poharak.~ 2032 3| csöndesen besurrant. Odacsúszott az almáriumhoz, és megint egy 2033 3| legalább egy szivart találjak. Az ablakhoz érve félrehúztam 2034 3| zöld függönyt, és kinéztem az útra, ahol arasznyi hóban 2035 3| elálmosodott, és kiment az ivóba, ott alszik egy padon. 2036 3| mikor már nagyon beteg volt, az ágyához hívott engemet meg 2037 3| kocsmáros megint bejött az almáriumhoz.~- Viszek a 2038 3| panaszos hangja megrezegtette az ablaktáblákat; közben egyre 2039 3| a poharak. Aztán megint az a mély férfihang vette át 2040 3| bolondulva? - ordította. - Mi az ördög történik itt?!~Fölkelt, 2041 3| történik itt?!~Fölkelt, és az ablakhoz ment. Akkor már 2042 3| ment. Akkor már kint volt az egész társaság, kuszált 2043 3| nélkül kapaszkodott föl az egyik kocsira. Egy erős, 2044 3| folyó partjának tartott.~- Az őrültek! Belemennek a vízbe! - 2045 3| testében remegve jelent meg az ajtóban.~- Ide hozzák, ide 2046 3| hátra a parasztoknak, akik az erős, zömök embert támogatták. 2047 3| zömök embert támogatták. Az alig állott a lábán, csuromvíz 2048 3| támaszkodva a lökéseken mulattak, az ötödik, egy körszakállas, 2049 3| ezredorvos a sarokban ült, és az étlapokat nézegette. Kellemetlen, 2050 3| káromkodás és feleselés. Az apró helyiségre csöpögős 2051 3| unalmassá kezdett válni. Az egyik kibicelő tiszt ásított, 2052 3| kibicelő tiszt ásított, a másik az aprópénzt csörgette zsebében. 2053 3| zsebében. Már két hete voltak az állomáson, s alig várták, 2054 3| Ebben a percben kinyílt az ajtó, s egy alacsony, vászonruhás 2055 3| néztek a vászonruhásra.~Az újonnan érkezett vendég 2056 3| pohár tejet ivott meg, és az újságokat olvasgatta. Azután 2057 3| hozzája szólt, zavarba jött, az állát simogatta, s bizonytalanul 2058 3| kövekkel tömették meg, hogy az esernyőjébe egeret rejtettek, 2059 3| mikor Burián vizet töltött, az méternyi magasságra szökött 2060 3| megint szépen felültettek az urak.~Az ember szinte azt 2061 3| szépen felültettek az urak.~Az ember szinte azt hihette, 2062 3| Burián ma este megjelent, az egyik tiszt így szólt hozzá: - 2063 3| bort és hat poharat tett az asztalra. A tisztek koccintottak, 2064 3| fekszik, s nem sejti, hogy az apja rossz fát tesz a tűzre. 2065 3| már menni? - förmedt rá az egyik tiszt jóakaratú durvasággal. - 2066 3| bizonyosan nem veszi észre az élcet, s feldíszítve megy 2067 3| félénken, és előkereste az esernyőjét. - Van szerencsém 2068 3| maradék bort, s aztán átmentek az ebédlőbe.~2~A telekkönyvvezető 2069 3| vett észre semmit, szemével az út köveire célzott, mert 2070 3| feléje, s nem látta, amint az ura a konyhába lépett. De 2071 3| beteg? - dadogta rémülten.~Az asszony feléje nézett, leejtette 2072 3| mutatott.~Burián ledobta az esernyőjét, és tágra nyílt 2073 3| szemmel-szájjal rontott be az ajtón.~A kis kuckóban gyér 2074 3| világosság mellett állt az orvos, és a gyerek ütőerét 2075 3| telekkönyvvezető odaszaladt az ágyhoz, és megfogta a kisfiú 2076 3| Burián, és térdre esett az orvos előtt. - Mi történt 2077 3| orvos előtt. - Mi történt az én szegény kisfiammal? Mit 2078 3| kisfiammal? Mit csináljunk... az életemet vedd el, Isten, 2079 3| életemet vedd el, Isten, inkább az én életemet... - dadogta 2080 3| egész testében remegve.~Az orvos megmosta a kezét.~- 2081 3| orvost hívnánk.~- Talán az ezredorvos úr... - suttogta 2082 3| úr... - suttogta Burián.~Az orvos bólintott.~- Jó. Én 2083 3| gyerekkel. Leült melléje az ágyra, fejéhez hajtotta 2084 3| édes kisfiam! - könyörgött az apja kétségbeesve. - Szólj 2085 3| van a bokrétája a fején!~Az apa reszketve nézett hátra. 2086 3| zakatolva közeledett feléje.~Az ajtó kinyílt, s a két orvos 2087 3| kinyílt, s a két orvos meg az asszony beléptek. Az ezredorvos 2088 3| meg az asszony beléptek. Az ezredorvos egy pillantást 2089 3| pillantást vetett a szobára, s az ágyat kereste, ölébe vette 2090 3| vette a gyereket, s míg az asszony gyertyákat gyújtott, 2091 3| nézett.~Aztán összeharapta az ajkát, és kémlő tekintetet 2092 3| megértette, mit akar, s az asszonyt magával vitte a 2093 3| szobába.~- Barátom! - szólt az ezredorvos komolyan, ahogy 2094 3| egyszerre Burián fejére esett. Az összetört ember széles fülei 2095 3| fülei mögött ott lebegett az esteli szórakozás tréfája: 2096 3| összevegyültek a nedves, gyér hajjal.~Az ágyból kétségbeesett, tompa 2097 3| koporsót szögeznének, s az apa odaugrott, hogy megviaskodjék 2098 3| megviaskodjék a láthatatlan rémmel.~Az orvos észrevétlenül kivette 2099 3| lelke reggelre elköltözött.~Az ezredorvos rosszkedvűen, 2100 3| szemöldökkel ment a kaszárnya felé. Az ezred éppen hazatért a gyakorlatról, 2101 3| a szerencsétlennel, akit az este megtréfáltunk? - szólt 2102 3| Talán megártott neki az ital? - kérdezte félvállról.~ 2103 3| kérdezte félvállról.~Az orvos szembenézett vele.~- 2104 3| most egyszerre kipirult, az esteli tréfa jutott az eszébe.~- 2105 3| az esteli tréfa jutott az eszébe.~- Szerencsétlen 2106 3| röstellek. Tudod, mi volt az utolsó szava? A temetési 2107 3| bánts.”~- Félrebeszélt?~Az orvos elfordította tekintetét, 2108 3| és úgy felelt:~- Félig. Az apja nyakára tűzött bóbitát 2109 3| utálat fogta el maga iránt, s az esti tréfa gazságnak tűnt 2110 3| kisfiút, a szegényes szobát s az ügyefogyott apát, amint 2111 3| folyadék szaladt volna szét az ereiben. A szembejövők csodálkozva 2112 3| szembejövők csodálkozva tértek ki az útjából, egy kutya pedig, 2113 3| vele. Olykor megállt, és az ajkát harapdálta, azután 2114 3| ült, és maga elé nézett. Az udvaron látszott, hogy temetés 2115 3| meg a tegnapi estét... azt az ízetlenséget! - tette hozzá 2116 3| Nyugtalanul simogatta állát, amely az éjjelen át még ráncosabb 2117 3| voltak velem szemben... Az ezredorvos úr is egész éjjel 2118 3| csöndesen ballagott haza az országúton. Érezte, hogy 2119 3| A gyilkos~Az asszony csupa ideg volt, 2120 3| nyugtalanul lüktetett, s az ajka untalan kicserepesedett, 2121 3| a régi kastélyokon, míg az áttört függönyök, a sárga 2122 3| függönyök, a sárga faredőnyök, az izzólámpák és a ház mellett 2123 3| ház mellett álló kis motor az új időket hirdették. A kertben 2124 3| vitatkozást, s kezébe véve az újságot, nyugodtan olvasga 2125 3| nyugodtan olvasgatott. Az asszony azonban ideges volt, 2126 3| lovakban több jellem van, mint az emberekben. Az emberek ugyanis 2127 3| van, mint az emberekben. Az emberek ugyanis mind hiúk, 2128 3| ugyanis mind hiúk, tartotta, az állatok ellenben őszinték. 2129 3| állatok ellenben őszinték. Hiú az egyik ember a szépségére, 2130 3| a negyedik a dinnyéire, az ötödik a gyerekeire, sőt 2131 3| a gazságával hivalkodik. Az asszonyt mindig felizgatta 2132 3| asszonyt mindig felizgatta az ilyen fejtegetés, mert meg 2133 3| volt róla győződve, hogy az ura ingerkedik vele. A férje, 2134 3| találkoztam Marjai főhadnaggyal.~Az asszony idegesen kapta föl 2135 3| minden szívet, s aztán lelövi az asszony férjét. Alapjában 2136 3| feleségét, ki őt megcsalta.~Az asszony meglepve nézett 2137 3| meglepve nézett urára.~- Ez az a Marjai, akiről az újságok 2138 3| Ez az a Marjai, akiről az újságok annak idején annyit 2139 3| írtak? Azt mondják, hogy az udvarlót is lelőtte?~- A 2140 3| szekrénybe bújt, s nem engedte az ajtót kinyitni.~- Érdekes 2141 3| Érdekes ember - szólt az asszony. - Ez, lássa, őszintén 2142 3| egyenruhában, a hadseregtől az emlékezetes eset után megvált, 2143 3| már alig valami sejtette az egykori katonát. Egyszerűen, 2144 3| volt öltözködve, azonban az ujján nagy, kirakatba való 2145 3| tudomást vegyen róla. Nála az okot rá egykori gyilkossága 2146 3| gyilkossága adta, azóta, hogy az eset megtörtént, az előbbi 2147 3| hogy az eset megtörtént, az előbbi udvarias ember követelőző 2148 3| feleségét leszúrja.~Meghajlott az asszony előtt, s helyet 2149 3| előtt, s helyet foglalt az egyik angol székben. Látszott, 2150 3| hogy kivel beszél. Mikor az asszony megmondta, hogy 2151 3| kell önnek mondanom - szólt az asszony -, hogy igen érdekes 2152 3| embernek tartom. A halál az Isten joga, az az ember, 2153 3| A halál az Isten joga, az az ember, aki magához ragadja 2154 3| halál az Isten joga, az az ember, aki magához ragadja 2155 3| réven?~- Bizonyos, hogy az embereket, bár ez kissé 2156 3| megett összesúgnak: „Ez az a főhadnagy? Ez ölte meg 2157 3| látszik, a világon még ritkák az olyan emberek, akik képesek 2158 3| Véleményem szerint csak az férfi, aki hasonló esetben 2159 3| intett a fejével.~- Ó, nem, az nagyon unalmas dolog... 2160 3| nagyobb munkát végez majdan az, aki eltörli a hegyeket 2161 3| sötétséget, a nyár a telet. Ez az én külön filozófiám.~- Érdekes... - 2162 3| szólt Illenczi, míg az asszony csöndesen ült, s 2163 3| belemarták volna magukat az arcbőrbe. - Azonban szükségesnek 2164 3| Igen, tíz év előtt.~- Az emberek ennyi idő alatt 2165 3| is kitörölnek egyet-mást az emlékezetükből. Így például 2166 3| mondta: „Én azt hiszem, ez az egész gyilkosság csak mese.”~ 2167 3| vannak mind, sorba rakva. Az egyikben le is vagyok rajzolva.~- 2168 3| kérek, nem olyan nagy idő. Az ilyen dolgok nem évülnek 2169 3| évülnek el egyhamar. Milyenek az emberek... hihetetlen! Nevetséges, 2170 3| úgy van: irigylik tőlem az esetet, nemde?~- Mindenesetre. 2171 3| sok előkelő ember volt, az olasz királygyilkosról kezdtek 2172 3| valóban bátor ember volt.~- Az egy közönséges gazember 2173 3| cselekedtél, de nem ő, aki az anarchizmust szolgálta.~ 2174 3| vette föl a szót.~- Amit az előbb mondottál, nem megy 2175 3| ha felelősségre vonnám az illetőt? - kérdezte meg 2176 3| És különben se árt, ha az emberek megint visszaemlékeznek 2177 3| szólt a feleségéhez:~- Íme, az őszinteség és az érdekesség. 2178 3| Íme, az őszinteség és az érdekesség. Most megy a 2179 3| leteszi rá a szavát, hogy ő az. Boldogtalan volna, ha valaki 2180 3| Shakespeare írta volna.~Az asszony is elmosolyodott.~- 2181 3| elmosolyodott.~- Valóban, ez az ember vérrel kendőzi az 2182 3| az ember vérrel kendőzi az arcát, de mégiscsak kendőzi! - 2183 3| vállára tette a kezét.~- Én az istállóban lakom egész nap, 2184 3| kosárba, s kezébe vette az újságot. Az asszony a párkányra 2185 3| kezébe vette az újságot. Az asszony a párkányra támaszkodott, 2186 3| békében - szólt Illenczi az első sorokat átfutva -, 2187 3| négyezer holdas birtokot az utolsó Zernyesth elhunyta 2188 3| stolti gróf örökölte. Amikor az új tulajdonos egy esős napon, 2189 3| szekretárius böngészni kezdett az aktákban, a végrendeletben, 2190 3| végrendeletben, a birtokleírásban, az inventáriumban, s aztán 2191 3| válaszolt:~- Garas Peti az elhunyt Zernyesth Miklós 2192 3| foglalkozását illeti, ez az ember szegénylegény, s nehogy 2193 3| s minden hónapban, ahogy az a múltban sok úri birtokon 2194 3| szegénylegényt fogok bemutatni.~Az asszonyok elsikoltották 2195 3| igen mulatságosnak találták az ötletet, és a ritka alkalomra 2196 3| magukra.~3~Szomjas Áron, az öreg kasznár, akinek ügykörébe 2197 3| hónap tizenharmadik napján az előírt természetbeni járandóságot 2198 3| lerakták a küszöbre, s azzal az átadás be volt fejezve. 2199 3| csizma eltűnt: Garas Peti az éj homályában eljött érte, 2200 3| feledkezve a 13-i dátumról. Az átvétel jeléül nyáron egy 2201 3| egy zöld fenyőgally feküdt az ivószoba ablakrácsában.~ 2202 3| és urak gyalog tették meg az utat a füzesig; itt az ódon 2203 3| meg az utat a füzesig; itt az ódon törzsek közé rejtőzve 2204 3| Már kilencre járhatott az idő, mikor a behavazott 2205 3| izgatottság vett rajtuk erőt, az urak elővették a browningot, 2206 3| simultak gavallérjaikhoz.~Az éjjeli vándor lassan, meg-megállva, 2207 3| betyárra.~- Ah! - kacagott föl az egyik asszony. - Hisz ez 2208 3| vállára öreges bekecs borult. Az egész ember inkább árnyék 2209 3| Bécsben gyanús volt a dolog. Az utolsó komoly szegénylegényt 2210 3| hetvenes években látták az Alföldön, s azóta innen-onnan 2211 3| innen-onnan negyven év múlt el.~Az éjjeli vándor a szavak iránya 2212 3| Mit akarnak tőlem? - szólt az öreg haramia összehúzva 2213 3| gróf, és talpra segítette az áldozatot. - Bejössz velünk 2214 3| fényességben, és folyton az ajtót leste, mikor lép már 2215 3| bor is melegíteni kezdte, az aggastyán szeme egy kissé 2216 3| után.~- Tudok - felelte az öreg betyár megfontoltan.~- 2217 3| szálltak szerte a teremben. Az öreg hangja néha-néha megcsuklott, 2218 3| jutott eszébe, s ilyenkor az énekes egy percre megállott, 2219 3| egy percre megállott, de az egész dal - amelyben egy 2220 3| senki se járt el a világon.~Az aggastyán tagjai azonban 2221 3| tással befejezte a táncot, az asszonyok szemén könnycsepp 2222 3| fáradt aggastyán mohón nyúlt az ital után. A társaságot 2223 3| Hej! Micsoda asszony volt az! Az öreg szegénylegény szeme 2224 3| Micsoda asszony volt az! Az öreg szegénylegény szeme 2225 3| Darázs a dereka, kaláris az ajka, a szeme meg a legszebb 2226 3| meg a legszebb kökény, ami az egész Felvidéken termett. 2227 3| kellett, kis fokosával kiverte az egész csárdát, de amikor 2228 3| Garas Peti a szemébe nézett, az asszony elkezdett sírni, 2229 3| sírni, mint a gyerek, és az arca hófehér lett, mint 2230 3| vasút a síkságon, amikor az erdő, a láp, a rét mind 2231 3| szegénylegényeké volt, amikor az útonállók még nem jártak 2232 3| illemtudóan megcsókolta az asszonyságok kezét, s aztán 2233 3| visszaemlékezett azokra az eseményekre, amelyek vele 2234 3| hajdan lejátszódtak. Itt állt az öreg fűz, amelynél egymaga 2235 3| imapadja tele lett vérrel; itt az öreg hárs, amelyre a statárium 2236 3| egyszer elélhetné életét!~Az úton szánkó csilingelése 2237 3| iparkodott haza. Hajdan az ilyen szánkók nem jutottak 2238 3| következő percben Garas Peti már az útszéli százados tölgy mögött 2239 3| szánkó közelebb jött. Amikor az alkotmány már csak húsz 2240 3| kihúzta magát, kiugrott az útra, elkapta a nyerges 2241 3| egy hölgy. - Úgy örültem az éjféli szánkázásnak, és 2242 3| engedtem a fölszólításnak, és az év utolsó napján, délután 2243 3| kiszálltam a vasúti kocsiból, az állomásfőnök, egy harcias 2244 3| Nem csalódom?~- Valóban az vagyok - feleltem bemutatkozva.~- 2245 3| múlva már fent is ültünk az állomásfőnök szalonjában, 2246 3| A szilveszteri mulatság az állomási vendéglőben lesz - 2247 3| Mintegy végszóra kinyílt az ajtó, és a szobába az állomásfőnökné 2248 3| kinyílt az ajtó, és a szobába az állomásfőnökné lépett be, 2249 3| rossz és a jó cselédekről, az utóbbi időben fölbukkant 2250 3| magyar nótákról, miközben az állomásfőnökné gyakran vetette 2251 3| a szeme megcsillant, s az arca kivörösödött.~- Hahohó! - 2252 3| dolog lenne! - Hahohó! Itt az ipse! Üdvözöllek, barátom!~ 2253 3| sárga városi bundám hátát.~Az úriszobában komoly ábrázattal, 2254 3| kissé még fiatal vagyok az ilyesmihez?~- Hahaha! - 2255 3| Podraczky! - szólt feddően az asszony, aki az urát mindig 2256 3| feddően az asszony, aki az urát mindig a vezetéknevén 2257 3| kulcsait -, nézz utána, hogy az uzsonna az asztalra kerüljön. 2258 3| nézz utána, hogy az uzsonna az asztalra kerüljön. Kedves 2259 3| aztán hozzám - lesz szíves az ebédlőbe átfáradni.~Udvariasan 2260 3| őnagyságának, és átlebegtünk az ebédlőbe. Itt már terítve 2261 3| ebédlőbe. Itt már terítve volt az asztal, amely megroskadt 2262 3| asztal, amely megroskadt az almáskosarak, kerék nagyságú 2263 3| leültünk a hatalmas uzsonnához, az ajtó egyszerre kinyílt, 2264 3| Nem zavarok? - kérdezte az új vendég, és egy sárga 2265 3| emberek egyike. Ő tudta az egész Felvidéken a legsikerültebb 2266 3| tréfákat csinálni, ő volt az, aki nagy ebédeken az összes 2267 3| volt az, aki nagy ebédeken az összes jelenvoltakat az 2268 3| az összes jelenvoltakat az asztalhoz varrta úgy, hogy 2269 3| akart kelni, magához húzta az abroszt; ő volt az, aki 2270 3| húzta az abroszt; ő volt az, aki a gyanútlan idegen 2271 3| hintett úgy, hogy mikor az bort öntött a kupába, az 2272 3| az bort öntött a kupába, az ital általános derültség 2273 3| padmalyig szökött; ő volt az, aki a vendégszoba ágyaiba 2274 3| keféket rakott, hogy mikor az ember lefeküdt, rögtön nagy 2275 3| ki a dunyha alól; ő volt az, aki... szóval, ő volt a 2276 3| Írjam le, meddig tartott az uzsonna, és mi minden jót 2277 3| innia. Így csak annyit, hogy az uzsonna kitűnő hangulatban 2278 3| kezdtek el durrogni.~- Ó, ez az imposztor Beczkó! Ez az 2279 3| az imposztor Beczkó! Ez az imposztor! - kacagott Podraczky, 2280 3| Podraczky. - Akármit csinál, az ember elnézi neki.~Tekintetem 2281 3| tisztelhet házában. Kitűnő!~Az uzsonna tehát zajos derültség 2282 3| véget. Fölkeltünk, és miután az idő már nyolc órára járt, 2283 3| dörömbözött fél óra múlva az ajtómon Podraczky.~Éppen 2284 3| szirmokat le akartam róla tépni, az égő kehelyből egy apró papírlap 2285 3| különös tekintetet, amely az asszony vonásain az imént 2286 3| amely az asszony vonásain az imént férje szavai nyomán 2287 3| beburkolózott köpenyébe, hogy csak az orra látszott ki; a leányok 2288 3| már vígan húzta a cigány. Az egyik sarokban széles mellkasú, 2289 3| pohárcsengés hallatszott ki. Az ajtóban olykor megjelent 2290 3| két gavallér, akik közül az egyiken fővárosi szabású 2291 3| csekélységemről, s újra az abbamaradt kérdésre tértek 2292 3| csak úgy elbánni! - szólt az erdészuniformisú haragosan, 2293 3| úriemberek vagyunk, és te is csak az vagy. Mit akarsz csinálni? 2294 3| vagy. Mit akarsz csinálni? Az ilyesmit nem lehet erőszakkal 2295 3| lehet erőszakkal elintézni.~Az erdész, akinek a nyelve 2296 3| megrázta a fejét, és úgy tette az asztalra a poharat, hogy 2297 3| asztalra a poharat, hogy az rögtön kettément.~- Ez nem 2298 3| merre, hol? Ó... Persze! Az állomásfőnök szép feleségét 2299 3| előtt egyszerre fölvillant az asszony rizsporos arca, 2300 3| Szereted?! - kacagott gúnyosan az erdész. - Persze, te szereted 2301 3| Zelmánovics barátunk is. De az asszony, barátom, a szépasszony, 2302 3| barátom, a szépasszony, az bizony egyikünket se szeret, 2303 3| frakkos úr. - Ez komiszság!~Az erdész egy pillanatra meghőkölt, 2304 3| szólt a frakkos gavallér az erdészhez. - Van itt szép 2305 3| maradt. Egy pincér kinyitotta az ablakot, hogy a négyes alatt 2306 3| nagyságos úr egyedül lesz.~Az utóbbi szavakat fraternizáló, 2307 3| összefolytak a napi események: az idegen emberek, az új női 2308 3| események: az idegen emberek, az új női ösmeretségek körvonalai, 2309 3| fölsóhajtott. Egy pillanat múlva az ajtó halkan kinyílt, s a 2310 3| s fölkeltem a bundáról. Az álom kiszökött a szememből. 2311 3| mindig mint a tisztaság, az egyszerűség, az őstermészet 2312 3| tisztaság, az egyszerűség, az őstermészet szűzi fogalma 2313 3| székükhöz, úgyhogy a szónokok az adott pillanatban nem tudtak 2314 3| Pontban éjfélkor aztán az összes lámpák hirtelen kialudtak, 2315 3| egy percre le kell mennem az intézetbe. Van egy ötletem. 2316 3| aztán visszajövünk; helyes?~Az eszme megnyerte tetszésemet. 2317 3| és füstösek voltak, hogy az ember két lépésre se tudott 2318 3| lementünk a szekerekhez. Az újév, úgy látszik, nemcsak 2319 3| látszik, nemcsak odafent, az urak közt köszöntött be 2320 3| hozzátartozó tót legényt, az egyik sarokban, a lépcsőház 2321 3| A kapuban peckesen állt az őr, és katonásan tisztelgett, 2322 3| tisztelgett, mikor a szán az épülethez fordult.~- Minden 2323 3| visszhangozta lépteinket, aztán az igazgató szobájába értünk. 2324 3| őfelsége tábornoki arcképén. Az igazgató asztalához ült, 2325 3| a jelentéseket, én pedig az ablakhoz mentem, és kinéztem 2326 3| ablakhoz mentem, és kinéztem az udvarra.~A négyszögletű 2327 3| megsétáltatták a rabokat. Az udvar közepén két, szilvaszín 2328 3| fegyencek, széles kört taposva az olvadó hóba. Amint szamárszürke 2329 3| ábrázata viaszsárga volt, csak az álluk volt fekete az ütköző 2330 3| csak az álluk volt fekete az ütköző szakálltól.~A rabok 2331 3| olykor köhögni kezdett; az éles hang ilyenkor megrezegtette 2332 3| hang ilyenkor megrezegtette az ablaktáblákat.~- Ki ez az 2333 3| az ablaktáblákat.~- Ki ez az ember? - kérdeztem Beczkótól.~ 2334 3| pápaszemét, és kinézett az ablakon.~- Azt a vékonypénzűt 2335 3| hivatalos pénzeken rózsákat vett az állomásfőnöknének.~Zelmánovics... 2336 3| borozószobában a részeg erdész is. Ez az a Zelmánovics, aki most 2337 3| kiköhögte magát.~- Nem beteg ez az ember? - kérdeztem tovább 2338 3| történtek fölött. Mégis furcsa az élet. Íme, a fegyházigazgató, 2339 3| bánt el Zelmánoviccsal, az erdésszel, a frakkos úrral - 2340 3| egy jóravaló ember van, és az is börtönben tengődik.~A 2341 3| ban egy korhelylevest. Az rögtön talpra állít, jótállok 2342 3| Az igazságról~1~Ha az ember 2343 3| Az igazságról~1~Ha az ember az István-kórháznál 2344 3| igazságról~1~Ha az ember az István-kórháznál felül a 2345 3| lazán kötik a fővároshoz. Az élősövény kerítések közt 2346 3| laknak, és csak átrándulnak az akácsorokba ékelt zöld vetésekre, 2347 3| idejében Grassalkoviché volt az egész vidék. Akkor még Némedi, 2348 3| se jelöli, hol végződik az élet, hol kezdődik az elmúlás, 2349 3| végződik az élet, hol kezdődik az elmúlás, mégis évről évre 2350 3| egy-két különc ember, akinek az a vágya van, hogy itt, a 2351 3| hogy itt, a kietlenségben, az elhagyatottságban akar pihenni. 2352 3| lassan, kényszerűen - terjed az élet. A pusztaságot itt 2353 3| nádas szélén csónak hever, az ingoványok peremén keréknyomok 2354 3| vecsési sovány szántóföldek, az üllői ákácok közt, míg valakivel 2355 3| bizonyosra veheted, hogy az sem egész ember, hanem szegény 2356 3| hatvanéves kóbor diák, aki az ér szélén ül, vagy kavicsokkal 2357 3| tudna. Ha közelébe érsz, az aggastyán, akinek keze, 2358 3| kutyaól. A háziúr egyúttal az építőmester, a falak ferdék, 2359 3| mint a rosszul sült kenyér, az alapzat belecsúszott a homokba. 2360 3| cölöpök jelzik. Hajnalban az egész telep fölkerekedik 2361 3| kerülnek vissza. Addig a kutyák az urak Péterin, bősz kuvaszok, 2362 3| sűrűségbe, még a galambdúcot, az üveggömbös aranyvirág kört 2363 3| havas, téli estéken ballagva az ablakokban piros és zöld 2364 3| keskeny, fehér füst húzódik az égnek. De soha semmi nesz, 2365 3| hallatszott, amint valaki beteszi az üvegajtót.~Egyszer megtörtént, 2366 3| kimozdulni. Bár tudom, hogy az ilyen kopók idegennek nem 2367 3| hárászkendővel a vállán. Az asszony arca okos, türelmes, 2368 3| Köszöntem, és bocsánatot kértem az alkalmatlanságért és a kiáltozásért. 2369 3| intett a kezével, hogy lépjek az udvarra. Közelebb mentem, 2370 3| kopók, a vadászat iránt, az asszony egy csésze teát 2371 3| volt, és el akart tűnni az emberek elől, akik a beteget 2372 3| társaikat. A nagy világ, az idő eseményei, az akarat 2373 3| világ, az idő eseményei, az akarat terei nem virultak 2374 3| gyűlölséggel, irigységgel az egészségesek iránt, nos 2375 3| mondott halandó társainak. Az élet napsugarából, színeiből, 2376 3| vitt magával a bozótba: ezt az acélkék szemű asszonyt, 2377 3| veszteglő, tétován dacos vonást.~Az évek során át utam gyakran 2378 3| többnyire a betegszobákban - az irgalom és a megbocsátás 2379 3| megbocsátás hazájában - teremnek.~Az asszony nyugodt arccal fogta 2380 3| sem. Arcán egyre ott ült az ostoba elhatározás, hogy 2381 3| hogy meg kell birkóznia az élettel, nem szabad gyöngének 2382 3| mikor egy őszi délelőtt az akácos mellett ellovagoltam, 2383 3| házba, hogy lemossam a vért. Az asszony bekötötte zsebkendőjével 2384 3| fejemet, s közben ujjai az arcomhoz értek. Soha ilyen 2385 3| fákon át messziről megláttam az asszony alakját. A kerti 2386 3| Menj innen! - kiáltotta az asszony a madárra. - Menj 2387 3| Takarodj! - kiáltotta az asszony újra, látszólag 2388 3| azóta.~A férfi még mindig az, aki volt, csakhogy alig 2389 3| már bele a tolókocsiba. Az asszony kissé megöregedett, 2390 3| van a homlokára írva, hogy az akarat diadala legfőbb értéke 2391 3| akarat diadala legfőbb értéke az életnek. Hogy ez az akarat 2392 3| értéke az életnek. Hogy ez az akarat idegen területre 2393 3| óvatos, tartózkodó, mint az édesanyjáé. Ha az ember 2394 3| mint az édesanyjáé. Ha az ember szemben áll vele, 2395 3| mintha keresztüllátna rajta. Az asszony maga szintén sokat 2396 3| virágcserép ékesíti, ahol az érzelgősség úrrá akar lenni, 2397 3| igazságtalan akart lenni ehhez az asszonyhoz, de a női kéz 2398 3| fénynek, a mosolygásnak, az élet derűjének, a mának, 2399 3| rajzolódik le élete hátterére. Az ilyen emberek megtanítanak 2400 3| mindennek van értéke, még az igazságtalanságnak is.~De 2401 3| igazságtalanságnak is.~De elérkeztem az érzelgősségig, s ideje, 2402 3| történetem másik részét, az élénkebbet, megírjam. Búcsút 2403 3| támaszkodik, balra fordultam és az ócsai erdőnek tartottam.~ 2404 3| Kettő közülük csendőr (az egyik vékony bajszú és szűk 2405 3| dologról volna szó -, hogy ezt az ócsai asszonyt hajnalban, 2406 3| fehérneműjét, a csizmáját, az ébresztőóráját, a selyemkendőjét.~- 2407 3| forintba kóstált - veti közbe az asszony.~A csendőr folytatja.~- 2408 3| nyomot, nem lehet már messze az a gazfickó. Ha nem terhelnők - 2409 3| Mindenemet elvitték! - sír az asszony, és összehúzza a 2410 3| jobbra-balra táncolva jelölte meg az irányt.~Mikor a nyárfához 2411 3| csak átmetszi a róka útja az ívet, s akkor megint folytatni 2412 3| keskeny palló vezet át rajta. Az árkon átugrani nem lehet, 2413 3| együtt eltűnt, hogy csak az ostor csücske látszik ki 2414 3| mocsárnak, és át próbált mászni az árkon. Az innenső partról 2415 3| próbált mászni az árkon. Az innenső partról látszott, 2416 3| nyomorúságos zsákmányával, az ébresztőórával, a nefelejcs 2417 3| oldalon ismét balra véve az irányt, kopóként fürkésztem 2418 3| bár nehéz küzdelmek árán, az iszap széjjel volt túrva, 2419 3| préda a földön, a mozsár, az üst, a gyúródeszka; könnyíteni 2420 3| kacskaringóznak előttem az újra felbukkanó finom homokban, 2421 3| szőlőknek.~Lassan - milyen dőre az ember! - annyira izgatott 2422 3| menekülőt? Nem jön-e közbe az országút, amely tele van 2423 3| fő, hogy ne vesztegessük az időt.~Rászóltam a lóra. 2424 3| Csakugyan, vadászaton vagyok, de az űzött vad nem róka, nem 2425 3| hanem a legnemesebb vad: az ember. Valóságos ember, 2426 3| mint én, ugyanúgy küzd az élettel, ugyanolyan irgalomra 2427 3| imádkozik érte, neki is az én napom süt, és ő is ugyanabban 2428 3| néha tollal, néha tettel az emberiség egyenlősége mellett 2429 3| szíve dobogásával iparkodik az űzött vad vére után?~Undor 2430 3| soroksári gőzmalom, utam az lesz, ellenkező irányban 2431 3| fütyöl a túlerőltetéstől. Az ajkamba harapok. Mit tegyek? 2432 3| Rossz színészek szokták az ijedt embert így ábrázolni, 2433 3| kakastollai jelennek meg. Az ő útjuk könnyebb és rövidebb 2434 3| könnyebb és rövidebb volt, mint az enyém. Mialatt magamnak 2435 3| látszó paripa irányát követve az átlós vonalat választhatták. 2436 3| szabályosan himbálózik, mint az óra ingája.~- Nincs más 2437 3| holmiját. Első gondolata az, hogy ököllel rohanjon rá 2438 3| volt semmi erkölcsi hiba. Az igazság, a jogos megtorlás 2439 3| emberi méltóság, amelyet az a tudat, hogy az igazságszolgáltatás 2440 3| amelyet az a tudat, hogy az igazságszolgáltatás lovagja 2441 3| Az Aranykéz~Rápolty már tizenkét 2442 3| könyveket, a magányos órákat, az elmélkedéseket, hitt a vallásban, 2443 3| vallásban, a hivatásban és az igazság diadalában. Zsuzska 2444 3| Zsuzska lelke mindennek az ellenkezője volt: hiú, fölületes, 2445 3| Zsuzskának, aki, jóllehet az idő hűvös volt, folyton 2446 3| aki nagy lépésekkel haladt az út szélén, és titokzatos 2447 3| Fiuméba, és jelentkezem az Aranykéznél megbeszélés 2448 3| világítótoronynál.~- Ki az az Aranykéz? - kérdezte 2449 3| világítótoronynál.~- Ki az az Aranykéz? - kérdezte Zsuzska 2450 3| kérdezte Zsuzska negédesen.~- Az Aranykéz a nagy, fekete 2451 3| óta hasztalanul üldöznek az összes sónerek. Hajójának 2452 3| csomósebessége oly nagy, hogy még az angolok sem tudják utolérni, 2453 3| titkos ügynöke révén.~- És ki az?~- A púpos sírásó fia - 2454 3| Titusz hazug természetű, ezt az iskolában évek óta megszokta, 2455 3| mérje végig ellenfelét, és az ökölre bízza a vita eldöntését. 2456 3| Rápolty, akinek erejét az igazságérzése megkettőzte, 2457 3| színházban látta. - Csak az én testemen át!~A harc sorsa 2458 3| behúzta a fejét a nyakába, és az első fordulónál eltűnt, 2459 3| huszonnégy év óta bolyong az óceánon, és napéjegyenkor 2460 3| Fehér-szigetre.~Rápolty ezen az éjszakán nem aludt, hanem 2461 3| Mint a kert öreg szobrai az erős holdvilágban, oly világosan 2462 3| reggeltől estig énekelt. Az a pár színdarab és regény, 2463 3| ösmert, megerősítette hitét: az asszony törékeny portéka, 2464 3| nélkül hajlik jobbra, balra az élet viharában. Titusz bizonyára 2465 3| hajnalig töprengett, és végre az ablakpárnára hajtva könnyáztatta 2466 3| könnyáztatta arcát, aludt el.~Ettől az éjszakától kezdve Rápolty 2467 3| Rápolty kettős életet élt, az egyiket a maga számára: 2468 3| férfiasan, a másikat Zsuzskának, az ő könnyű és fölületes lelkéhez 2469 3| lelkéhez alkalmazkodva, az ő ábrándjaihoz, törékeny 2470 3| gyerekkorában tudta, hogy az élet kötelességekből áll, 2471 3| lépésért meg kell küzdeni, hogy az igazságnak végre győznie 2472 3| bánni, ez nem érett meg az élet nagy küzdelmeire, nem 2473 3| különbségeket a jó és rossz, az igazság és a hamisság között, 2474 3| bizonyára össze is roppant volna az első nagy csatában. Gyermek 2475 3| és talán gyermek marad az egész életen át, akit a 2476 3| mosolygónak teremtett, és aki az életből nem volt egyébre 2477 3| Istenem, ő csak nő - szólt az ifjú Rápolty, és jól megjegyezte 2478 3| megbukott a vizsgán, és ekkor az apja beadta inasnak a fűszerkereskedőhöz. 2479 3| földrajzról beszélt neki, és mint az élet legfőbb céljáért, a 2480 3| műveiből lopta ki.~Így telt el az ifjúságuk, és a gyermekkor 2481 3| akkor se, amikor Rápolty az egyetemre került. Most is 2482 3| kötelességét, makacsul küzdött az élet nagy céljaiért, de 2483 3| világába. Zsuzska számára neki, az igazság barátjának, mindig 2484 3| üdévé és illatossá tették az ifjúságát. Rápolty néha 2485 3| El kellett tehát kezdeni az élet küzdelmeit, le kellett 2486 3| délig szeretett heverészni az ágyban, korán kellett fölkelnie, 2487 3| vendégeket.~- És mikor lesz az? - kérdezte Zsuzska félénken.~- 2488 3| hogy győztes maradok! Ez az élet: küzdeni, megroppanni, 2489 3| megtört asszony, akinek az élettől már nincs mit várnia, 2490 3| mit várnia, aki elkészült az erejével, a reménységeivel, 2491 3| Szeméből kihúnyt a fény, az ajka elsápadt, és egy hajfürt 2492 3| homlokáról a büszke vonás; az ajkába harapott, és elhallgatott. „ 2493 3| szegények vagyunk.” A falon az alkonyati fényben hirtelen 2494 3| fényben hirtelen megjelent az Aranykéz, és titokzatosan 2495 3| a régi Zsuzska volt, aki az életet csak a fölszínéről 2496 3| irgalmatlanul összetört az első szélviharban, nem: 2497 3| első szélviharban, nem: már az első zord szellőben.~Nem 2498 3| beszéltek többet a dologról; az asszony próbált belenyugodni 2499 3| feje, türelmesen viselte az igát, de házasságuk első 2500 3| a homlokán, amely mintha az elmúlt élet határmezsgyéjét