IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Alphabetical [« »] avarra 1 avatag 1 avatatlan 1 az 3331 azalatt 2 azaz 7 azé 1 | Frequency [« »] ----- ----- 9366 a 3331 az 2837 és 1696 hogy 1538 nem | Lovik Károly A kertelo agár Concordances az |
Fej.
2501 3| minden megint rendben van: az én Zsuzskám megmutatta, 2502 3| próba ím, véget ért! Lásd az életet újra vidámnak, boldognak, 2503 3| boldognak, könnyűnek, és maradj az én dalos madaram, aki jókedvűen 2504 3| hozzá erőltetve.~Zsuzska az ura nyakába borult, a szíve 2505 3| borult, a szíve fölnevetett az örömtől.~- Ó, hogy szeretlek! - 2506 3| a villamos vállalatnak. Az egészsége megroppant ugyan, 2507 3| szükségünk van valakire az életben, akivel megosszuk 2508 3| tud velünk. De ki legyen az? Zsuzska csöndesen aludt 2509 3| a szomszéd szobában, és az arcképe, amely mint tündérkirálynőt 2510 3| volt a legszebb asszony az egész megyében, és Rápolty 2511 3| orgonaággá, amely végighúzódott az utcán, a városon, és most 2512 3| valaha. Küzdött, kész volt az utolsó leheletéig küzdeni, 2513 3| magát. Bár érezte, hogy az idegei egy nap meg fogják 2514 3| szolgálatot, mosolygott, az ölébe vette a feleségét, 2515 3| egymásnak, a boldogságnak, az apró örömeiknek, a két kis 2516 3| amely mint a gazdagság és az előkelőség titokzatos jelképe 2517 3| de valahányszor reggel az iskolába ment, mindig betért 2518 3| elkezdett betegeskedni, és télen az állapota aggasztóra fordult. 2519 3| fordult. Egy este behívta az urát, és így szólt hozzá:~- 2520 3| elbúcsúzom tőled! Áldjon meg az Isten, és ne felejtsd el 2521 3| kérdezte Rápolty, és az ágytakaróra hajtotta le 2522 3| Zsuzska, és megsimogatta az ura homlokát. - Boldog voltam 2523 3| ha meghalok? - kérdezte az asszony hirtelen, és tágra 2524 3| csinálni?~- Zsuzska - felelte az ura könnyeivel küszködve -, 2525 3| bizonyára utánad halok.~Az asszony félénken mosolygott. 2526 3| küzdeni a gyermekeiért, de az utolsó figyelmesség, az 2527 3| az utolsó figyelmesség, az utolsó hazugság jólesett 2528 3| szakállát.~Rápolty megtartotta az ígéretét, és sírboltot építtetett 2529 3| inkább valamit! - nógatták az apjukat, és tarka kavicsokat 2530 3| Mindjárt mesélek, bogaraim.~Az út a hegyoldalon át vitt 2531 3| járástól, nyűgösködött, az egyik meg is fázott, és 2532 3| nagyobbik, és megrángatta az apja kabátját.~Rápolty megsimogatta 2533 3| volt gonddal, keserűséggel, az ő egészsége is megroppant 2534 3| egészsége is megroppant az évek folyamán, és ha néha 2535 3| aranyhaja összekeveredett az uzsorások sárga váltóival, 2536 3| huszonnégy év óta hiába kergettek az összes sónerek. A hajóján 2537 3| kálla, a haja, a ruhája, az arca, még a szeme fehérje 2538 3| koromfekete volt. Aki ránézett, az elkezdett reszketni, és 2539 3| A keresztúton~Az északról és délről jövő 2540 3| postakocsi egyszerre érkezett az állomás elé. A lovak gőzölögtek, 2541 3| elé. A lovak gőzölögtek, az aranypaszomántos legény 2542 3| karmantyúval a lépcsőn állott.~Az egyik kocsiból hölgy szállott 2543 3| fején lengyel sapka. Ez az utas Bibiani úrnő volt, 2544 3| utas Bibiani úrnő volt, az olasz balett csillaga, aki 2545 3| negyednapja elkártyázta az utolsó krajcárját. Egyelőre 2546 3| táncosnő arca ragyogott, az úton jól kialudta magát, 2547 3| úgy rémlett előtte, mintha az innsbrucki kalandot álmodta 2548 3| lovag! Eljátszotta a pénzét, az aranyóráját, gyémánttűit, 2549 3| levelek, a kétségbeesések, az eskük, a pisztolygolyók 2550 3| egérszürke kabátja alól.~Ez az utas tehát tiszt volt. Volt, 2551 3| volt, amely bajba vitte. Az első a kadétiskola lapjára 2552 3| kadétiskola lapjára tartozott (az ismert profósz-kisasszony), 2553 3| ismert profósz-kisasszony), az utolsó a halszagú olasz 2554 3| halszagú olasz stációéra, ahol az ezredes felesége tetszett 2555 3| szólt a postamester -, az sincsen. Az utolsót tegnap 2556 3| postamester -, az sincsen. Az utolsót tegnap ették ki 2557 3| rendőrfőnök alól.~- Akkor az ön hátára teszem a nyerget - 2558 3| cinkkandelábereket raktak az asztalra. Egy roppant sárgaréz 2559 3| laktanyában.~- Igen, Bécsbe, hála az Istennek, Bécsbe.~Csönd.~- 2560 3| tovább, a penzióba. Ezt az asszonyoknak köszönhetem! 2561 3| asszonyoknak köszönhetem! Az asszonyoknak! Különben, 2562 3| Igenis!~- Mért haragszik az asszonyokra? Oka van rá?~ 2563 3| cserbenhagynak. Miért? Nem tudom az okát kifürkészni, azt hiszem, 2564 3| ostobának tartanak. Lehet az is, hogy túlságosan dohányszagú 2565 3| szelíd dolognak. Mondjuk, az ember valahol, az isten 2566 3| Mondjuk, az ember valahol, az isten háta mögött van állomásban, 2567 3| simogatja a véres haját. Vagy az ember a karosszékben ül, 2568 3| ember a karosszékben ül, és az ölébe borítja a sublót tartalmát, 2569 3| akadnak a keze ügyébe. Ilyen az igazi szerelem, gyermeteg 2570 3| falon néhány papírrózsa, az égbolton rózsaszínű bárányfelhők, 2571 3| rajta-rajta, aztán egyszerre az ember mégiscsak kint van 2572 3| ember mégiscsak kint van az utcán, és sajnálja a pipáját, 2573 3| postamester a szobába lépett.~- Ha az uraságok netán szórakozni 2574 3| a városban színház van. Az idegenek páholya rendelkezésre 2575 3| mosollyal távozott.~- Mi az ön neve? - kérdezte a signora 2576 3| már nem él.~- Messze van az ön hazája?~- Nyolcnapi utazás 2577 3| Soha. Elég volt.~A signora az asztalra könyökölt.~- Tudja - 2578 3| és Ábel véres fejjel esik az asztal alá.~Ez a nő talán 2579 3| kapni, és a végén kilök az utcára, mint Anita, Marianka, 2580 3| felelte a tiszt. - Ismerem.~Az előadás barátságos lassúságban 2581 3| lassúságban folyt tovább. Az első felvonás után egy piros 2582 3| biccentett. Ábel kibontotta az írást - cukorkapapiros volt -, 2583 3| ki is találták, min jár az eszük, és ekkor elmosolyodtak. 2584 3| fölkelt, és megigazította az asszony egyik hajfürtjét, 2585 3| koppanva hallgatott el. Az ajtó kinyílt, és a piros 2586 3| méltatlankodott a signora, és elvette az írást, amelyet a páholy 2587 3| szigorúan nézett reá, ő már az első percben tudta, hogy 2588 3| kapaszkodott, Ábel pedig az egérszürke prém alatt lassan 2589 3| szerepéhez híven Heléna -, az semmisít meg mindnyájunkat, 2590 3| lementek a díszhintóhoz. Ábel az ódon falitükörben mintha 2591 3| becsületét, a nyugdíját, az életét. És íme, a sarok 2592 3| elmélkedik róla, milyen ostobaság az élet, és milyen kár volt 2593 3| sors, Helénának igaza van.~Az aranyozott kocsi türelmesen 2594 3| türelmesen döcögött velük az „Arany Szarvas” felé.~ ~ 2595 3| durva kőfaragásaival és az előtte álló, elmosódott 2596 3| legtarkább madarak szálltak az égnek.~Két öreg kisasszony 2597 3| családomban gyakori volt az idegbetegség, és azért nagyon 2598 3| megerősödjem. Gyűlöltem ezeket az acélgyűrűket, amelyeknek 2599 3| tejeskását, a csukamájolajat, az ánizsszagú nappalit, ahol 2600 3| volt életem első éveiben. Az egyik a dajkám volt, a vörös 2601 3| rablólovagokról, akik kifosztják az utazó kereskedőket, meg 2602 3| aki csöndesen tilinkózik az akasztófa alatt. Mialatt 2603 3| hogy ne menjen el éjjel az ágyam mellől, de azért boldogan 2604 3| szilajon vágtatnak végig az avaron.~Egyik nagynéném 2605 3| bennünket, és végighallgatta az istentelen Markusz történetét. 2606 3| egyszerre kettényílt, és az ördög ugrott ki belőle, 2607 3| Lelkekbe játszottak, és az ördög elveszített ezer lelket. 2608 3| ezer lelket. Tüzet fújt, az asztalra ütött, ám azért 2609 3| leányt, éppen úgy, mint az acélgyűrűket, és ez a tót 2610 3| acélgyűrűket, és ez a tót leány meg az acélgyűrűk az oka, ha ma 2611 3| leány meg az acélgyűrűk az oka, ha ma is még jobban 2612 3| gonosz vándorlegényről és az istentelen Markuszról, amint 2613 3| madár szállt föl belőle az égnek. Akkor azt hittem, 2614 3| hogy ez a fekete madár az Asztal lelke, és mialatt 2615 3| életemben éreztem, hogy az ősz valami nagy és szomorú 2616 3| azért teremtettek, hogy az emberek lelke elfáradjon 2617 3| énekelt, amely lassan, mint az ökörnyál, szálldogált a 2618 3| felsőruhában jártak, este az ablakokat pára lepte be, 2619 3| akik a családból ebben az évben meghaltak. Én egy 2620 3| mert féltették a szememet az erős fénytől. Egy nagy karosszékbe 2621 3| messzire elkalandoznak, az egyik nagynéném hozzám jött, 2622 3| pálcák közt lappangott, az orromba, a fejembe, a lelkembe 2623 3| másnap nem tudtam fölkelni az ágyból. Kihítták az orvost 2624 3| fölkelni az ágyból. Kihítták az orvost a faluból; azt mondta, 2625 3| maradtam. A hold benézett az ablakon, és a szél csöndesen 2626 3| csillagok egymás után bújtak ki az égboltból.~Mindez a láz 2627 3| vidáman lengettem a sapkámat az árnyékok felé, akik mind 2628 3| megkérdezték, hogy szolgál az egészségem. Képzelőtehetségem, 2629 3| a szobát, a magyar ember az ágyam mellé ült, és buzgón 2630 3| nagyon elszomorodtam, mikor az orvos azt mondta, hogy immár 2631 3| száz tarka madár repült az égnek, és egy fekete róka 2632 3| boldogan dobogott föl a szívem. Az ablak halkan megzörrent, 2633 3| gyerekek karácsony éjjelén az ajándékaikat szokták. Valaki 2634 3| előrehaladni.~Másnap megint eljött az orvos, homlokára tolta a 2635 3| be. A magyar ember volt az utolsó, aki eltávozott mellőlem, 2636 3| óvatosan tette be maga után az ablakot.~- Visszajössz? - 2637 3| visszagondolok gyermekkoromnak erre az időszakára. Az ősz hosszú 2638 3| gyermekkoromnak erre az időszakára. Az ősz hosszú volt ez évben, 2639 3| annyira megtámadta, hogy az ujjaim egészen megsárgultak, 2640 3| a láztól, a betegségtől, az nekem a boldogság volt, 2641 3| vigasztalóim, arcom csillogott az örömtől, ha a magyar ember 2642 3| szobán, ahogy más gyerekkel az apja szokott. De nekem nem 2643 3| orvost. A tanár megfogta az ütőeremet, azután kinézett 2644 3| ütőeremet, azután kinézett az ablakon, és megfejtette 2645 3| rólam, később azonban - az idő minden sebet behegeszt - 2646 3| akitől annyian félnek, de aki az elhagyottaknak és szomorúaknak 2647 4| hozzám, hol a Fokföldről, hol az Antillákból, hol a nagy 2648 4| vesztét is. Kár érette, mert az élet iskolájában megtanult 2649 4| fordít: a szem nyíltságát, az értelem erejét, az akarat 2650 4| nyíltságát, az értelem erejét, az akarat öntudatát és a lélek 2651 4| szentelte, bennök merült ki az élete célja; de ő sohase 2652 4| volt elégedetlen sorsával. Az íráshoz is volt hajlandósága, 2653 4| fogyatékosságot kiköszörüljem, és az olvasó figyelmét előre fölhívom 2654 4| fogja bemutatni. Ennek az elbeszélésnek a váza egy, 2655 4| régi gavallérral, ennyi az ő része az alábbi munkában, 2656 4| gavallérral, ennyi az ő része az alábbi munkában, a többi, 2657 4| a felelősséggel együtt, az enyém; és most térjünk a 2658 4| most térjünk a tárgyra. Az első mese címe: Theodóra!~ 2659 4| mindaz, amit mondott, csak az idegességének lett volna 2660 4| gondolatok lakoznának, mint az ajkán. Már magára is kapta 2661 4| vajon alkalmas vagyok-e az ábrándozásra? - kérdeztem 2662 4| bajba miattuk, azt hiszem, az élete is nemegyszer kockán 2663 4| Azután: ön igen járatos az irodalomban, minden verskötetet 2664 4| és meg kell vallanom: ön az én álmaim hőse!~Nevetett; 2665 4| háttere szavainak; rácsapott az elhízott, öreg lovacskákra, 2666 4| a mindennapi kenyér vagy az esteli imádság. Egy férfi, 2667 4| éjszakákon érte sírunk, és még az óra ketyegését is elállítjuk, 2668 4| ej, szóval egy férfi, aki az álmaink hőse legyen!~Így 2669 4| legyen!~Így ábrándoztunk el az éles téli napfényen, mialatt 2670 4| neheztelő szemmel járta végig az árnyék borította völgyet. 2671 4| fordította a lovakat.~Végig az úton nem szólt semmit, de 2672 4| mindez csak ábrándozás, hogy az életben mindez másképpen 2673 4| életben mindez másképpen van. Az életben egy légynek se 2674 4| volna bátorságom véteni, de az álmaim borzalmasak, és mégis 2675 4| asszony mosolygott végig az előkelő síkságon, és a havon 2676 4| Bosszankodtam, újra ránéztem, az arca még mindig nyugodt 2677 4| Végre is vállat vontam, és az ajkamba haraptam. A faluban 2678 4| mutatkozott, harmadnap sem; az anyja azt mondta, hogy láza 2679 4| mondta, hogy láza van, de az arcán láttam, hogy nem mond 2680 4| összeborzongott, mint amikor az ember valami kellemes álomból 2681 4| lehet pénzt váltani, majd az anyjáról beszélt, aki tavaly 2682 4| füllesztő meleg, kisétáltunk az állomás mögé, ahol sovány 2683 4| sikere van; igen, ez a fej az, amelyért a hervadó nők 2684 4| Nekem nem; hideg név, és az embernek Spanyolországot 2685 4| Spanyolországot juttatja az eszébe, amelyet gyűlölök, 2686 4| okosan és finoman tudjon az emberre nézni.~Gyorsan lélegezve 2687 4| homlokomra teszi a kezét. Az életben mindez másképpen 2688 4| egy kis ákácos szélén, még az erdőőrt is látom, amint 2689 4| sárga rózsafácska áll, ennyi az egész! Néha kilép a sírból, 2690 4| tette hozzá nyugtalanul.~Az állomáshoz mentünk. A vonat 2691 4| fogok, és átadom Izabellának az ábrándjaimat, az álmaimat, 2692 4| Izabellának az ábrándjaimat, az álmaimat, a többi az életből 2693 4| ábrándjaimat, az álmaimat, a többi az életből úgysem ér semmit!~ 2694 4| Beszállt a kocsiba, de az ablakon át még egyszer kinyújtotta 2695 4| Vagy elhibáztam volna az életet? - kérdezte, és magasra 2696 4| ha kitárom lelkemet; ez az emlék a kárhozat tüzével 2697 4| gőzhajón láttam először, az öltözete, mint egy varróleányé: 2698 4| messziről elárulta, hogy az egyszerűségnek itt nem a 2699 4| magyarázata. Mindjárt megtudtam az igazi okot; a szomszédos 2700 4| katonatisztnek hitte volna az ember vagy aratásról felszökött 2701 4| a part.~- Mondd, felhős az ég?~- Nem, gyönyörű időnk 2702 4| Nem, gyönyörű időnk van, az égbolt kék.~A férfi óvatosan 2703 4| most vettem észre, hogy az asszony milyen karcsú, és 2704 4| milyen finom arcéle van, az öregedő Barabás szeretett 2705 4| kirándulókat. Szerettem ezt az árnyékos, mohos helyet, 2706 4| néha torzult el egy kissé az arca, vonásai széjjelhúzódtak, 2707 4| megnyugodott, és megcsókolta az asszony kezét, az egyetlen 2708 4| megcsókolta az asszony kezét, az egyetlen kincset, amelyet 2709 4| egyetlen kincset, amelyet az élet meghagyott neki.~Végül 2710 4| testi nyomorúságáról!~És az asszony? Nagyon fiatal volt 2711 4| megzavarta, semmint megtörte, az apácavonás nehezen helyezkedett 2712 4| gyors ívű szája között. Az életet bizonyára másképpen 2713 4| olvasott, vagy megigazította az ura lábán a takarót.~A kis 2714 4| kezdett el beszélni.~- Az uram rosszul van! - szólt, 2715 4| Orvosra lenne szükség, de az idevaló orvos kirándult 2716 4| tört gallyakat csapott az arcunkba, és eloltotta az 2717 4| az arcunkba, és eloltotta az útmenti szerény petróleumlámpákat. 2718 4| kalapját elvitte a szél. Az orvos még ébren volt, bizonyos 2719 4| haja kibomlott, választékát az eső lesimította, feje kisleányéra 2720 4| kisleányéra hasonlított, aki az iskolába készül, és az anyja 2721 4| aki az iskolába készül, és az anyja fésűjét várja. Egy 2722 4| bőrkalapban visszatért.~Az út haza éppen olyan kellemetlen 2723 4| között így dől el; ennyi az egész, amiből később annyi 2724 4| származik. Megpróbáltam, hogy az arcába láthatnék-e, de a 2725 4| rabolni ezt a vak embert, akit az élet a legszomorúbb védtelenséggel 2726 4| mindazon, amit a jóérzés, az emberszeretet köröttem felépített? 2727 4| ki a felhők közül, a víz az éjszaka eseményeitől fölizgatva 2728 4| hullámok tarka színeit; az asszony fázósan húzta össze 2729 4| néha megrázta fejét, mint az éjjel, amikor nem helyeselte, 2730 4| amikor nem helyeselte, hogy az urának rohama volt. Megint 2731 4| darabokra zúzhatom őket, ők az enyémek: két emberlélek 2732 4| enyémek: két emberlélek az enyém, a poklok legdrágább 2733 4| és mialatt megdöbbentem az elhatározásomtól és hangom 2734 4| kettős gesztenyefa alá. Az asszony olvasott, és én 2735 4| olvasott, és én a pad karfáján, az ura háta mögött néha csöndesen 2736 4| egyetlen kincsét, amelyet az élet még a tarsolyában hagyott, 2737 4| immáron nyomorúságosabb az utolsó féregénél.~Egy éjjel 2738 4| jelent meg éjszakáimban. Ez az álomkép, most, nem tudom, 2739 4| hatott rám, hogy fölugrottam az ágyból, fölkeltettem a kertészt, 2740 4| hogy visszafordulok, de az akaratom ezúttal nem hagyott 2741 4| templomához értem. Bementem az Isten házába, kimerült idegekkel 2742 4| talált ilyen hajótörötteket az ócska padban. - Ha netalán 2743 4| Hetekig éltem itt a munkának, az egyszerűségnek, de megnyugvást 2744 4| csodálkozó szemmel nézett reám. Az arca félénk és alázatos 2745 4| Igen, eltaláltam, ez volt az, amire szükségem volt: gyűlöletre, 2746 4| bennünket, aki összegörbíti az ujjait, és a lelke fenekéről 2747 4| varangyos szavakat lök felénk. Az ilyen nő régi, finom alakja 2748 4| összetöri a tulajdon emlékét. Ó, az ilyen nők fölött oly könnyű 2749 4| nőket nem tudjuk kiirtani az életünkből, még a sírunk 2750 4| A sorok közül kiütközik az iparkodás, hogy kalandnak 2751 4| is a városba mennek, mert az ősz közeledik. Az ura állapota 2752 4| mert az ősz közeledik. Az ura állapota javul, de pár 2753 4| ne veszítse el bizalmát az emberekben!”~Kezemből kihullt 2754 4| levelet. Fönt a templomban, az orgonán valaki elkezdett 2755 4| akármennyire kerültem életemben az érzelgősséget, bármennyire 2756 4| kézitáskával a hónom alatt, még az este elutaztam a németalföldi 2757 4| hogy ez a halálos gyűlölet az egyetlen, ami jóváteheti 2758 4| annyira szerettem önt, az Úr talán megbocsátja, hogy 2759 4| vállamon kell hordanom ennek az emléknek a szomorú súlyát.~- 2760 4| súlyát.~- Vissza kell mennem az uramhoz - szólt, és karomra 2761 4| Ne veszítse el bizalmát az emberekben, az emberek nem 2762 4| bizalmát az emberekben, az emberek nem olyan rosszak, 2763 4| rosszak, ahogy hisszük, az emberek talán csak szerencsétlenek, 2764 4| elfelejteni, irtózatosabb az minden bűnömnél, és évekig 2765 4| Az államtanácsos~A nyár végét 2766 4| államtanácsosokra hasonlított; még az elefántcsontgomb és a berakott 2767 4| viselt.~Trubez, amelynek az államtanácsos csaknem húsz 2768 4| szerencsejátékot játszanak. Az utóbbi okból sok hölgy tartózkodik 2769 4| sorakoznak egymás mellé.~Az államtanácsos minden évben 2770 4| volt a legjobb két szoba, az étteremben a sarokasztal, 2771 4| aranyak előtt, én azonban az akkori időkben nem becsültem 2772 4| így keresztül tudtam látni az államtanácsos hófehér mellényén, 2773 4| keresztül-kasul szántották az óceánokat, a saját palotájában 2774 4| tartott. Ami becsest és szépet az élet termelni tud, lassan 2775 4| szóval minden jóból, amit az élet termelni és adni tud, 2776 4| pedig nem volt tükörképe; az ő fiatal évei beléfúltak 2777 4| forró agyában. Mikor végre az óra ütött, és a szerencse 2778 4| kipótolta mindazt, amivel az élet addig adósa maradt, 2779 4| annak a látszatát, mert az eltűnt ifjúságot nincs pénz, 2780 4| valamit, és ezt a tükörképet az államtanácsos be is szerezte.~ 2781 4| párizsi hölgyek elfogadták az államtanácsos ajándékait, 2782 4| kit ne értek volna ebben az időszakban a legnagyobb 2783 4| furcsa játékai hozzátartoznak az ifjúsághoz, azok adnak neki 2784 4| tudta, mint én. Tudta, mi az, órákig várni valakire egy 2785 4| sohase fog eljönni; tudta, mi az, téli éjeken leveleket írni, 2786 4| rosszkedvűen tépünk szét, tudta, mi az, ha az ember beburkolózik 2787 4| tépünk szét, tudta, mi az, ha az ember beburkolózik a köpö 2788 4| Amint a hat hét letelt, az államtanácsos csomagoltatott, 2789 4| mindig egy csokor ibolya volt az övébe tűzve. Csinos volt, 2790 4| jelent meg a kaszinóban; néha az üzletét csak délben nyitotta 2791 4| csak délben nyitotta ki. Az államtanácsos gyorsan megösmerkedett 2792 4| jöjjön velem egyet járni, az talán megnyugtatja az idegeit. 2793 4| járni, az talán megnyugtatja az idegeit. Mérgesen nézett 2794 4| akarja mondani a nagyságának az igazat, így szólt:~- Hallott 2795 4| egy hölggyel vacsorázik az Aranyházban, és nekem azt 2796 4| csak előrelátható volt?~- Az mindegy - szólt, és olyan 2797 4| Constant hűtlenségének az oka. - Önnek ehhez különben 2798 4| testemmel, de a lelkemmel, az életemmel, az idegeimmel; 2799 4| lelkemmel, az életemmel, az idegeimmel; én többön mentem 2800 4| tőlem, amely aligha lesz az ínyére!~- De Marianne! Ne 2801 4| motorcsónakot, és kimegyünk az öbölbe. Éjfélkor tűzijáték 2802 4| semmi értelme sincs, hogy az érzelmeit velem közli; kikapta 2803 4| Francia Kosár” tulajdonosa és az államtanácsos kibékültek. 2804 4| így szólt:~- De tőlem ez az úr megkapja a magáét! Hohó, 2805 4| részvénnyel. Én fütyülök az ő kék vasúti részvényeire.~- 2806 4| Augusztus utolsó napján az úgynevezett hercegi parkban 2807 4| Csendőrség, csendőrség!~Az államtanácsos volt; meg 2808 4| önkéntelenül újra magam előtt látom az államtanácsost aranycsip 2809 4| képek, műtárgyak hirdetik az államtanácsos gazdagságát. 2810 4| le a gazdagságra, amelyet az egykori hajóinas összeharácsolt, 2811 4| már mindenem megvan, amit az élet nagyot adhat, nemcsak 2812 4| van: mert nincs a világnak az a gyémántja, műremeke, földbirtoka, 2813 4| hajjal ábrándozik rólunk, az életünkről, a lépteink zajáról, 2814 4| réteknek üde illatuk volt, mint az alkonyatkor meglocsolt kerteknek. 2815 4| a nyakában aranykereszt, az övében öt szál búzavirág. 2816 4| napernyőjén vígan táncolt az alkonyatkor kibukkanó nap.~- 2817 4| keresztvíz alá, és tőlem kapta az első bábuját.~- Most tehát 2818 4| bábuját.~- Most tehát szabad az út az életbe - szóltam -, 2819 4| Most tehát szabad az út az életbe - szóltam -, reménylem, 2820 4| nem utolsó dolog a földön: az élet, a sors, a szerencse, 2821 4| a sors, a szerencse, még az időjárás is folyton kacérkodik 2822 4| nekem más fogalmam van az életről és a szerelemről! 2823 4| szomorú szerelem tetszik, az a szerelem, amely tele van 2824 4| lemondással, érzelmességekkel; ah, az ilyen szerelem mégis a legszebb. 2825 4| és bánatos liliomokból; az ilyen szerelemnek a mélyén 2826 4| is lakhatnak - és hozzá az álmatlan éjszakák!~- Ó, 2827 4| Belémerülni a sötétség, az ábrándozás árnyékképeibe, 2828 4| nem jutott okosabb válasz az eszembe, és ezt mondtam:~- 2829 4| ezt mondtam:~- Hogy múlik az idő, Dóra! Mintha tegnap 2830 4| nagyon sírt és rugdalózott; az ördög nem egykönnyen bújt 2831 4| tökéletes lovag, bárha az önéhez hasonló fejeket inkább 2832 4| hogy éppen ilyen volt az édesanyja húsz év előtt? 2833 4| egyszer ki is kutattam az anyám fiókját, nem találok-e 2834 4| leszek, elhódítom magát az édesanyámtól. Nem mulatságos?~- 2835 4| vizsgálgatna: éppen úgy, ahogy az édesanyja szokta, ha reggelinél 2836 4| tettem a kezemet, ahogy az ember a gyerekekére szokta 2837 4| lábunk alatt. Egy helyen az út két magas vadrózsabokor 2838 4| mint egy gyermeket, akit az ember magához akar fölemelni, 2839 4| szégyenkezés nélkül csókolta meg az ajkamat, forrón, odaadóan; 2840 4| és erősen csiklandozta az arcomat, úgyhogy csaknem 2841 4| utolértem, már mosolyogva rakta az asztalra a gyümölcsöt meg 2842 4| kétségbeesve csókolta meg az arcomat.~Éjjel hirtelen 2843 4| a gondolataimat; átfutom az elmúlt nap eseményeit, megítélem 2844 4| magamat, amint a gyermekeimet az iskolába kísérem, vagy amint 2845 4| magányosságuknak, vagy nevezzük így, az önzésüknek élnek, mert ha 2846 4| első titkát, hogy ő volt az, aki zöld színűre festette 2847 4| azt hiszi, hogy én vagyok az ő életének a kulcsa, pedig 2848 4| pedig a magyarázat talán az, hogy én vagyok az első 2849 4| talán az, hogy én vagyok az első férfi, akivel az életben 2850 4| vagyok az első férfi, akivel az életben találkozott, az 2851 4| az életben találkozott, az első ember, aki egy kicsit 2852 4| rá maguktól hullanak alá az avarra.~Nem - szóltam magamban 2853 4| Miklós? Mit vétettem önnek?~Az ajkamba haraptam, de azután 2854 4| meggondolatlanságot követtem el az életben, könnyelmű és fölületes 2855 4| visszaéltem a fiatalságával, az ábrándjaival, ahogy mások 2856 4| kétségbeesve; éppen ilyen volt az arca gyerekkorában, amikor 2857 4| elárulta nekem, hogy ő volt az, aki a kutyát zöldre festette. 2858 4| posztó, a fej nélküli dákók, az állóóra között. Megértette, 2859 4| ártalmatlan rémei, hanem az élet, a vaskezű sors szomorúsága 2860 4| nem védekezhettem ellene, az élet gonosz, és annyira 2861 4| kedett, mikor megmondta az igazságot, és én is így 2862 4| és én is így tettem volna az ön helyében.~Gondolkozni 2863 4| ezt a labdát végiggurítsam az asztalon. Mily bohó az ember! 2864 4| végiggurítsam az asztalon. Mily bohó az ember! És Miklós, az álmatlan 2865 4| bohó az ember! És Miklós, az álmatlan éjszakák! Igaza 2866 4| Ha tudná, mit szenvedtem az utolsó három éjszakán! Nem, 2867 4| három éjszakán! Nem, nem; az élet más, mint amilyennek 2868 4| képzeltem, egészen más, az élet ijesztő, dermesztő, 2869 4| megvigasztalódik. Mindenki így kezdi az életet!~- Nem, nem - szólt 2870 4| még gyermek vagyok, félek az élettől, én még nem tudok 2871 4| tudok megbirkózni vele. Ej, az élet kegyetlen!~Rekedten 2872 4| nevetett, aztán karon fogott; az ebédlőbe mentünk, ahol már 2873 4| elbúcsúzzam tőle, éppen az íróasztalnál ült és dolgozott. 2874 4| fölkelt, és két kezével az asztalra támaszkodott, 2875 4| idegennek, furcsának rémlett az alakja, mintha kisebbé és 2876 4| közé. Így jobb, ah! Fázom az élettől, a rendhagyó igék 2877 4| barátokhoz illik.~Mikor az ablaka előtt elmentem, nem 2878 4| ragadozó állat a körmeit, az ember önkénytelenül összeborzongott, 2879 4| ment egy asztalosmesterhez; az igazság az volt, hogy visszavonult 2880 4| asztalosmesterhez; az igazság az volt, hogy visszavonult 2881 4| gyakran emlegette, hogy az egyetlen kívánsága visszatérni 2882 4| sapkával a fején alkudozott az ökörvásáron, vagy amint 2883 4| biztos mozdulattal állott az élesen megvilágított színpadon, 2884 4| a parancsnak; rácsapott az ázott lovacskákra; negyed 2885 4| elém futott a tornácról.~- Az irodában!~Bekopogtattam. 2886 4| kétszer erősen megcsókolta az arcomat, ahogy a férfirokonok 2887 4| azzal gondosan elzárta az írásait, leoltotta a lámpákat, 2888 4| lámpákat, és átvezetett az úriházba. - Most pedig itt 2889 4| itt marad vacsorára, és ha az eső el nem áll, úgy itt 2890 4| el nem áll, úgy itt hál. Az utaink gyalázatosak, fél 2891 4| a Morgó hídját a víz még az éjjel elviszi.~Ellenkeztem, 2892 4| facsillárt, és maga rakta meg az öreg cserépkályhát, hogy 2893 4| meghalt.~- De Eőry csak él?~- Az is meghalt.~Csodálkozva 2894 4| húzta föl szemöldökét.~- Az idő múlik - szólt szivarka 2895 4| jártam, akkor is mindig az járt az eszemben: de jó 2896 4| akkor is mindig az járt az eszemben: de jó lenne, ha 2897 4| a szerelmes postákból, az esküdözésből? Bohó dolog 2898 4| ez, higgye el nekem, aki az orránál vezettem a fél főváros 2899 4| Bólintottam, és érezni kezdtem az erős bort.~- Hát? Mit mondjak, 2900 4| falusi vér, én is szeretem az erdőt májusi reggelen, amikor 2901 4| túlbecsüli. Szép a falusi élet az ő regényességével, és nem 2902 4| templom felé iparkodnak az emberek, a kis orgona nagyokat 2903 4| orgona nagyokat fúj, és az ablakhoz hozzáverődnek a 2904 4| fejeztem be a beszédet -, de az embernek a lábába száll.~ 2905 4| Ágnes, és fehér könyökével az asztalra támaszkodott. - 2906 4| játszottuk; de mi haszna, ha az ember egy szegény falusi 2907 4| volna öregnek lenni, hogy az ember ne törődjék mással, 2908 4| mint a lelki üdvösségével, az egészségével és a magtárával.~ 2909 4| ülünk kettesben, kint esik az eső, éjszaka van, és maga 2910 4| van egy levél a fiókomban, az igaz, hogy már egy kicsit 2911 4| és a szerelmes levelek, az esküdözések, az ábrándo 2912 4| levelek, az esküdözések, az ábrándozások, a sikerek 2913 4| végrendeletünket, okosan, szépen, hogy az eklézsiának, a vakoknak, 2914 4| eklézsiának, a vakoknak, az iskolának, a kórházaknak 2915 4| asztalon dobolna. - Csak az öregség szép e földön. Ugyan 2916 4| e földön. Ugyan mit ért az eddigi életem? Egy csomó 2917 4| rajtuk. Ez a bolond őszi eső az oka, hogy ilyesmi az eszembe 2918 4| eső az oka, hogy ilyesmi az eszembe jut, nos, és a maga 2919 4| már csak nehezen tudtam az elalvás ellen védekezni.~- 2920 4| kell mondania: „Ágnes! Itt az ideje, hogy a betegekre 2921 4| most is okoz. Ha kinéznénk az ablakon az országút felé, 2922 4| Ha kinéznénk az ablakon az országút felé, talán egy 2923 4| töltött fegyverrel a vállán, az országúton, és szerelmes 2924 4| látnánk... és ennek mind ez az átkozott vörös hajam az 2925 4| az átkozott vörös hajam az oka, amely nem tud, nem 2926 4| meleg forrásba süppedek, és az arcomat puha gallyak simogatják.~ 2927 4| elaludtam, békén, mélyen, mint az öregurak, akik már csak 2928 4| fölébredtem.~Fakó reggel nézett be az ablakon; a facsillárban 2929 4| szólt Ágnes -, és tapsolt az inasnak, aki álmos arccal, 2930 4| zavarodottan -, de a vadászat és az erős bor; és bizony, öregszünk. 2931 4| fiúhoz. - Hadd fogjon be!~Az eső elállt, hideg szél fújt, 2932 4| mezei úton; mihamar kiértünk az országútra, amely az esővíztől 2933 4| kiértünk az országútra, amely az esővíztől csillogva, nyílegyenesen 2934 4| vakoknak, ezer forintot az ispotálynak, ezer forintot 2935 4| ispotálynak, ezer forintot az eklézsiának, ezer forintot 2936 4| forintot annak a felebarátomnak az Úrban, aki a vörös hajamat 2937 4| vidám vadrózsa virított az arca közepén. A foglalkozása? 2938 4| brünni vagy talán éppen az olmützi operettszínház tagja. 2939 4| soha senkire nem neheztelt, az utolsó falat kenyeret megosztotta 2940 4| megijeszteni, semmitől se félt, az éhségtől, a betegségtől 2941 4| betegségtől éppoly kevéssé, mint az irigységtől vagy a rosszakarattól, 2942 4| módra örült, lett légyen az egy barátságos szeptemberi 2943 4| barátságos szeptemberi délután az erdőszélen, egy prémes bunda 2944 4| fiatalság üdesége.~Valahányszor az életben szerelmi hajótörés 2945 4| fiatalságához menekültem. Ahogy az ember a könyvtára mélyében 2946 4| magányosság, a kétségbeesés, az öregség órái számára, jól 2947 4| megint? - szólt, valahányszor az esti vonattal berobogtam 2948 4| jobbról, balról megcsókolta az arcomat, hűvösen, ártatlanul, 2949 4| Miklós! Nem tudod te, mi az, szenvedni! Te rajongó férfi 2950 4| rossz ez a perc, azt hiszed, az egész életed benne lakik! 2951 4| évig minden este megvert az anyám, és azért mégse voltam 2952 4| mert a kutya mégiscsak az ember leghűségesebb társa. 2953 4| csatafestményekkel, amelyek az embernek egy panoráma bejáratát 2954 4| panoráma bejáratát juttatták az eszébe, alkalmi perzsa függönyökkel 2955 4| fajtába, amelyet már csak az öregebb urak neveznek szépségnek.~- 2956 4| nélkül fölnevetett, mint az éjjeli szállásra repülő 2957 4| ez a legjobb szer, hogy az ember minden mást elfeledjen 2958 4| ember minden mást elfeledjen az életben! A fülemig vagyok 2959 4| úgyszólván ki sem merek már menni az utcára, talán ez az oka, 2960 4| menni az utcára, talán ez az oka, hogy sohasem vagyok 2961 4| aranyoszlopocskákba kártyáztam (az összes titkos játékbarlangokat 2962 4| Netti! Csodálatos ajándéka az Úristennek az olyan ember, 2963 4| Csodálatos ajándéka az Úristennek az olyan ember, aki könnyű 2964 4| aki könnyű hajón evez át az élet nehézkes vizein, aki 2965 4| vizein, aki sem a tér, sem az idő nagyképű fogalmait nem 2966 4| mindig francia borok álljanak az asztalon, hogy ügetőlovaim 2967 4| hogy a pénznek megszűnjön az értéke, a percnek a súlya, 2968 4| feleségét a színházba, és az asszonyok is tapsolnak neki, 2969 4| volt valami új eszméje - az élet fukarságán múlik, hogy 2970 4| a fejemet, odaült mellém az üres kályhához, és megcsókolta 2971 4| gonosz hajótörések után, hogy az élet már csak árnyékot tarto 2972 4| kacagása át- és átjárt, mint az első tavaszi napsugarak 2973 4| tölgyet, és leheletében az első erdei ibolyák illatát 2974 4| vasúti hivatalnoka volt, és az esküvő három napig tartott, 2975 4| hermelin-köpenyeget! - fordultam az öreg puskaműveshez. - ön 2976 4| és erős almaszag áradt. Az olcsó bársonypamlag fölött 2977 4| szólt Netti habozva -, az uram nagyon derék ember, 2978 4| uram nagyon derék ember, de az ilyesmibe mégse megy bele. 2979 4| dolog, legalább nekem nem az. De mit csináljak hát veled?~ 2980 4| emlékszel, Miklós, mikor az előszobában ültem a hitelezőiddel 2981 4| voltak; nem?~Megösmertetett az urával, aki diákpipával 2982 4| hálnom, és másnap áthozatta az unokanővérét, Borbálát, 2983 4| hiába, Borbála nem volt az, ami Netti. A mosolygásából 2984 4| mosolygásából hiányzott az ő nagy, céltalan bizalma 2985 4| ő nagy, céltalan bizalma az életben, az ő fölényes nembánomsága, 2986 4| céltalan bizalma az életben, az ő fölényes nembánomsága, 2987 4| van rajtam?~- Nem tudom!~Az ura bejött, és megkínált 2988 4| Nettinek, kezet szorítottam az urával, aki mosolyogva fújta 2989 4| uborka!~Fölraktuk tehát az uborkát a poggyász tetejére, 2990 4| és akkor úgy rémlik, hogy az életből mégsem vész el minden, 2991 4| mint egy fiatal sólyom, aki az életről addig csak annyit 2992 4| illata se változik, csak az esti olvasmányainkból, a 2993 4| ösztökéli fáradó lovait.~Az első percben megszerettem 2994 4| tisztább, erősebb, mint az igazi alakjuk, akiket az 2995 4| az igazi alakjuk, akiket az álomvilágban ösmerünk meg 2996 4| akik e csalóka fénykörben az élet öntudatával és biztonságával 2997 4| oroszkás hölgy; üdén, övén az arany csecsebecsékkel, nyakában 2998 4| szívdobogva nyitottam ki az ablakot, mert biztosan hallottam, 2999 4| hogy egy kéz megzörgette az üvegtáblát, és amikor kinéztem 3000 4| Bizonyos szórakozottság ült az arcán; az álla kissé előreugrott;