Fej.

3001    4|              szórakozottság ült az arcán; az álla kissé előreugrott;
3002    4|                régi írók dacosnak nevezik az ilyen állat, pedig a dacnak
3003    4|                 tudom; ej, ha a szerelmet az értelmünkkel kormányozhatnók!
3004    4|             óvatosan tette be maga mögött az ablakot. Minden éjjel kiugrottam
3005    4|                   Minden éjjel kiugrottam az ágyból, és utána néztem;
3006    4|                  egy érzés fűződött össze az ön alakjával - folytatta. -
3007    4|              Hallgasson meg! Első emlékem az életből az, hogy egy szép,
3008    4|                   Első emlékem az életből az, hogy egy szép, nagy kertben
3009    4|               végül a törzsét. Emlékszem, az ég kék volt, csak gyermekkorunkban
3010    4|                gyermekkorunkban ilyen kék az ég! És a nap sütött, és
3011    4|                  játszani, de én túljárok az eszén! Ön azt akarja velem
3012    4|          szívtelen? Ej! Hiába torzítja el az alakját, én szeretem Flórát,
3013    4|          független, gazdag, nyitva előtte az élet, boldog lehetne, és
3014    4|                lépcsőházában ültem, esett az eső; a villamosújság gyorsan
3015    4|           lépcsőről, és övén megzörrentek az arany csecsebecsék -, ez
3016    4|                  csecsebecsék -, ez aztán az öröm! Honnét jött? Istenem!
3017    4|                merek egy téren, egy utcán az egyik oldalról a másikra
3018    4|              másikra átmenni. Azt hiszem, az idegzetem teljesen fölmondta
3019    4|                    és megmutatta a haját; az egykori gyönyörű korona
3020    4|                nyíratott, mint egy időben az írónők szokták volt. Az
3021    4|                   az írónők szokták volt. Az arca igen sápadt, hol itt,
3022    4|                   kíváncsian futott végig az arcomon. Éreztem, hogy boldog
3023    4|                   körmei csillogtak, övén az arany csecsebecsék halkan
3024    4|                   tek. Megvonta a vállát, az asztalomhoz ült, és írni
3025    4|               pedig újra itt állt előttem az utcán, megint megölelt,
3026    4|                  hölggyel, és nem figyelt az előadásra, ahogy szerelmes
3027    4|               éjjel, éjjel nem vagyok ura az idegeimnek, Flóra, éjjel
3028    4|               kétségbeesetten érzem, hogy az ember csak egyszer szeret
3029    4|                csak egyszer szeret igazán az életében, és ezt soha, semmivel
3030    4|            semmivel se tudja pótolni, ezt az érzést, akármilyen céltalan
3031    4|               céltalan és érzelgős legyen az, nem tudja többé magából
3032    4|                szólt végre -, milyen dőre az emberi lélek! Ki hitte volna
3033    4|          szerencsét! A jövő hónapban lesz az esküvőm. És ki vesz el?
3034    4|                    talán minden női lélek az, csak önök, férfiak, képzelik
3035    4|                 boltba tévedt kócsagtoll. Az ember könnyen el tudta képzelni
3036    4|                   negyvennyolcas volt, és az ökör súlyát a szemével tudta
3037    4|                legtöbb csapásnál, amelyet az élet ránk mér, csak közhely
3038    4|                  mér, csak közhely jutott az eszembe. - Becsületes magyar
3039    4|             érteném önt meg? Vagy érthető az én szerelmem? Érthető ez
3040    4|                 De mennyire megváltozott! Az arca egészséges piros, ám
3041    4|                    Egy ideig hallgattunk, az arcomon éreztem fürkésző
3042    4|         tekintetét. Mikor végre ránéztem, az ajkán fölényes mosoly ült.~-
3043    4|                   Igen, ne tagadja: ebben az órában a zöld oroszkás hölgynek
3044    4|                 és nem jelenek meg többet az ön álmaiban, Miklós! Vége
3045    4|                  mozdulattal -, a válasza az arcára van írva. Istenem!
3046    4|                 arcára van írva. Istenem! Az évek folyamán mennyit gondoltam
3047    4|                valami jóvátenni valóm van az életben, most végre megnyugod­
3048    4|                 lett, amely fázva bolyong az íróasztalom párkányán, és
3049    4|                 íróasztalom párkányán, és az egykori szépséget csak egy
3050    4|              leégett házak belső falairól az épen maradt szentképek szoktak.~
3051    4|           arcképét lengette a szél; esett az eső, hideg volt; csak a
3052    4|               csak a déli országokban tud az ősz ilyen barátságtalan
3053    4|                láttam rendes fürdőszobát, az ágyak rosszak voltak, a
3054    4|              voltak, a fogadók piszkosak, az ételnek, italnak fenyőszaga:
3055    4|              ételnek, italnak fenyőszaga: az ember csak húszéves korában
3056    4|      pisztolyokkal fölfegyverkezve, ahogy az ember régi színdarabokban
3057    4|            vetődtünk el a kopott Athénbe, az Ottó királyhoz címzett szállodába.~
3058    4|                  éves volt, és megszökött az urától; boldogan, mámorosan
3059    4|                  senkivel, csak velem meg az aranymetszésű verseskönyvekkel,
3060    4|           aranymetszésű verseskönyvekkel, az illatos virágokkal, a világos
3061    4|                rám, ha nem engedtem, hogy az ölembe üljön. És én nem
3062    4|              szivartárcámat, és fölmentem az ócska, alacsony padmalyú
3063    4|              amely éppen olyan volt, mint az egykori párizsi diákszállásom.
3064    4|                   falakon Makart-csokrok, az íróasztalon zöld ernyős
3065    4|                   hegyeken; magunk főztük az ebé­dünket, mindennap megáztunk,
3066    4|          thermopülai szoros maradványait, az unalmas marathóni síkot,
3067    4|                   elragadtatással nézett: az elszáradt kerteket, a kopott
3068    4|                    a kopott oleándereket, az érni kezdő gránátalmákat,
3069    4|               értem a házát, a tűzhelyét, az urát, a becsületét, és fekete
3070    4|          meggyőződés bajnokai legyenek, ő az érzelgős regényesség eszméjében
3071    4|             folyton csak a szerelmen járt az esze, hogy minden jegyespárt
3072    4|                szerelmi elragadtatása, ez az örök rajongása, amely nem
3073    4|                  be. Így ment férjhez is. Az ura, egy jóravaló, szorgalmas
3074    4|                 ez a nagy ragaszkodás, ez az alázatos türelem végre is
3075    4|                   könnyű volt kielégíteni az ízlését, ha egy regényben
3076    4|               színtéren, deresedő fejjel, az akkori divat szerint kételkedve
3077    4|                 te hitvesed vagyok, és te az én uram! Mindörökké! Mondd
3078    4|            Mindörökké! Mondd utánam, hogy az uram vagy!~Teljesítenem
3079    4|          templomban.~Később kimentem vele az őszbe csavarodó Tiszti Kertbe.
3080    4|                 olasz földön szerinte még az elmúlás is szép volt.~-
3081    4|             hogyha egy halottnak hosszabb az egyik lába, mint a másik,
3082    4|                 egyik lába, mint a másik, az azt jelenti, hogy a halott
3083    4|           folytatta megszeppenve -, akkor az talán azt jelentené, hogy
3084    4|             színházból, ijedten fogott el az utcán. Sűrű fátyol volt
3085    4|                 ahogy vidéki színházakban az utazókat ábrázolják.~- Az
3086    4|                 az utazókat ábrázolják.~- Az uram mindent tud - szólt
3087    4|                   reám, le akart térdelni az utca sarába, és így szólt:~-
3088    4|                   vonakodtam, mert hiszen az idők folyamán kényelmes
3089    4|                folyamán kényelmes lettem, az ilyen kalandok különben
3090    4|                   a fakó marathóni síkot, az összedőlt falvakat és a
3091    4|        hiúságomnak áldoztam föl?~Így telt az idő, hat hete időztünk már
3092    4|               nekiindulva, mikor egy este az ajtó hirtelen kinyílt, és
3093    4|                következő percben fölkapta az íróasztalról az otromba
3094    4|                  fölkapta az íróasztalról az otromba papírvágót, és markolatig
3095    4|            verejtékes arccal támaszkodott az asztalra, amely gyorsan
3096    4|                keze alatt, aztán elhagyta az ereje, le kellett ülnie,
3097    4|                   levetkőztette Adélt, és az aranyozott ágyra fektette.
3098    4|                aranyozott ágyra fektette. Az arca alig volt sápadtabb
3099    4|               szólni, ám hang mégsem jött az ajkára. Mellén egy vöröses
3100    4|               végig a takarót.~Elküldtünk az orvosért, jeget, gyertyákat,
3101    4|             ecetet hozattunk, kinyitottuk az ablakot; a csillagos égbolt,
3102    4|             tégedet, Miklós. De - fordult az urához - te is férfiasan
3103    4|                    Mary hercegnőhöz, hogy az ő regénye is érdekes volt,
3104    4|               szent szépségéből a részét: az életéből úgy, mint az elmúláséból.~-
3105    4|             részét: az életéből úgy, mint az elmúláséból.~- Ne sajnáljatok -
3106    4|             hasonlót a sors többé nem fog az utamba terelni.~
3107    4|                   egy szállodai szoba, ha az ember szíve szomorú? A nyitva
3108    4|                  a frakkomat, és elmentem az álarcosbálba.~Valóban előkelő
3109    4|      mozdulatokkal társalgott. Velencében az álarcosbálokon, legalább
3110    4|                  álarcosbálokon, legalább az akkori időkben, még több
3111    4|                   így feleltem: - Valóban az vagyok, asszonyom, és ön
3112    4|            műlovarnő vagyok, aki már csak az idegenforgalomból él, és
3113    4|                   is valami jól. Nemde?~- Az igazat megvallva, egy Oroszországot
3114    4|                   közé tartozik.~- Ért ön az asszonyi kezekhez? - vette
3115    4|                legfőbb ékessége, a lelke, az egyénisége! Mindig biztosra
3116    4|                 hogy ahol a kéz szép, ott az arcban sem fog csalódni.
3117    4|           tömegben. Egy ideig még éreztem az ibolyaillatot, azután egy
3118    4|                  lehet?~Elkezdtem keresni az álarcosok között, benéztem
3119    4|                álarcosok között, benéztem az étterembe, a cukrászdába,
3120    4|           amelyben olyan lárma volt, mint az uszodákban, azután szemügyre
3121    4|             mozdulattal (akár a királynők az ezüstrózsát) a vállamra
3122    4|                 csakugyan szerelmes-e? De az igazat! Ígérje meg, hogy
3123    4|              közelebb húzva a székemet. - Az igazat! Magyar vagyok és
3124    4|              megvonta a vállát.~- És most az utazásban keres vigaszt?
3125    4|                    kérdeztem. - Most önön az őszinteség sora. Nem szabad
3126    4|             érezze magát jól, felejtse el az emlékeit, és ne utazzon
3127    4|                   csak egy szép dolog van az egész világon: a fűtött
3128    4|            hermelint, nem? Nekem legalább az Aglája név mindig gyönyörű
3129    4|                nagy hermelinprémet juttat az eszembe: vajon miért? Nem
3130    4|                  valami kalandorszerű, de az nem bántó, mert az ajka
3131    4|      kalandorszerű, de az nem bántó, mert az ajka olyan puha, mint egy
3132    4|                   értem, miért hagyják el az asszonyok.~Nevettem, és
3133    4|             megcsókoltam a kezét; letette az álarcát, és végighúzta legyezőjét
3134    4|                  és végighúzta legyezőjét az arcomon. Nagyon csinos volt,
3135    4|                csinos volt, bárha már túl az első fiatalság dőre álmain,
3136    4|             mindig kacagott és koccintott az életben. De most fölényesen,
3137    4|            szekrény, a hímzett törülköző, az orvosságosüveg! De most
3138    4|                  halkan fölébe emelkednék az álarcosbáli zajnak, és messziről
3139    4|               most hát mindent tud! Ennyi az egész; azóta nem élek, és
3140    4|                   eltűnik!~Elhallgattunk. Az étterem egészen kiürült;
3141    4|                  halavány árnyékot húzott az asztalra.~- De most már
3142    4|          homlokáról a szomorúságot. Ennyi az egész; néha egy női mosoly,
3143    4|                 egy mosollyal, mert nincs az Istennek ennél csodálatosabb
3144    4|                  örüljön a fiatalságának, az életnek, és bocsásson meg
3145    4|                   ő is érezni fogja, hogy az élet szomorú, nagyon szomorú.~
3146    4|              maláriával, amely a tüdőmre, az idegeimre, a lelkemre feküdt.
3147    4|                 szenvedtem, félrevonultam az emberek tekintete elől,
3148    4|                  hotelszobákban tengettem az életemet, éjjelente az ágyam
3149    4|          tengettem az életemet, éjjelente az ágyam szélén megjelent Szenegambia
3150    4|               befűteni. A tükörbe néztem. Az aranyozott keretből egy
3151    4|                 fölkiáltójelek képződtek, az orrom megnyúlt, a szemem
3152    4|                  ki a napvilágra.~Leültem az íróasztalomhoz, átlapoztam
3153    4|               szoktak írni, éjjel, lopva, az ágyuk­ban, a biblia hátán.
3154    4|               mintha most került volna ki az intézetből, mintha minden
3155    4|                 és éppen olyan volt, mint az anyja; őt is Angyalkának
3156    4|                   minden éjjel megjelenik az álmomban? Az idő mintha
3157    4|                   megjelenik az álmomban? Az idő mintha semmit se haladt
3158    4|         vadászlaknál, és magára gondolok, az egyetlen emberre az életben,
3159    4|             gondolok, az egyetlen emberre az életben, akit szerettem!
3160    4|                   végre megbecsülni tudni az uramat, ezt a szegény, derék
3161    4|                 hogy a lelkem sohase volt az övé, és aki azért mégis
3162    4|                 Hiába megyek a templomba, az oltár fölött most is ott
3163    4|              oltár fölött most is ott lóg az a kép, amelyet a maga keze
3164    4|                 csüngő Krisztusnak, és ez az ifjú spanyol lovag ön, a
3165    4|              lovag ön, a homloka világít, az ajka alázatosan mosolyog,
3166    4|                 Ah! Miklós! Olyan szomorú az életem, olyan nagyon szomorú!”~
3167    4|                  tudtam visszaemlékezni - az egész alakot többé nem tudtam
3168    4|                  és Angyalka minden éjjel az imájába fűzi a nevemet,
3169    4|               imájába fűzi a nevemet, míg az ura a homlokát az ablaktáblához
3170    4|            nevemet, míg az ura a homlokát az ablaktáblához szorítva így
3171    4|                 minden jóra fog fordulni, az élet nem igazságtalan!~A
3172    4|                   mosolyogva -, ily dőrék az asszonyok! Körülöttük a
3173    4|                otthon, a serdülő gyermek, az élet csöndje, a falu tiszta
3174    4|            előttem állt alakja, úgy, mint az utolsó estén, amikor rosszkedvűen
3175    4|                   el tőle a pályaudvaron; az ura idegesen bólingatott,
3176    4|                 kételkedve nézett rám, és az árnyéka megingott a falon,
3177    4|                szürkén, betegen!~Hirtelen az íróasztalhoz mentem, fölgyújtottam
3178    4|                   nem jutott ez már régen az eszembe. Megráztam fejemet,
3179    4|              elválnunk, vissza kell adnom az életét. Mialatt írtam, a
3180    4|                szokták, akik tudják, hogy az élet legnagyobb java: megsimogatni
3181    4|          gondoltam magamban: „Térj vissza az uradhoz és a lányodhoz,
3182    4|                 és a lányodhoz, Angyalka, az, akit szeretsz, immár nem
3183    4|                 rajongó spanyol ifjú, aki az élet aranyparipáján ül,
3184    4|                szomorú roncs lett belőle, az élet a körmére ütött, hóval
3185    4|                szórta be a halántékát, és az emlékei óvatosan szöknek
3186    4|                  volt, most lábadozik, és az ura félti a hosszú úttól.
3187    4|                    két kis kézitáska volt az egész poggyásza, leadta
3188    4|                   egész poggyásza, leadta az első szállodában, amely
3189    4|                   első szállodában, amely az utunkba akadt, aztán újra
3190    4|             esztendő alatt. - Ah, Miklós! Az idő mégis eljárt!~Nem feleltem,
3191    4|                   és látszott, hogy várja az ellentmondá­somat. - Bizonyára
3192    4|                 beteg volt? Olyan különös az arca, ugye, beteg volt?
3193    4|        rosszkedvűen. - Miért lettem volna az? Csak megöregedtem, Angyalka.~
3194    4|                spanyol asszony csókja jár az eszében. Ah, a spanyol ifjú!
3195    4|                    összeborzongtam. Ismét az ajkamon éreztem az éjjeli
3196    4|                  Ismét az ajkamon éreztem az éjjeli láz nyomát, a szememet
3197    4|            kellett húznom, mert káprázott az éles napfényben, nehezen
3198    4|                mint egy kisgyerekét, akit az ember megdicsér a szorgalmáért -,
3199    4|                  nehezen tudom megtalálni az arcán a régi vonásait. Sokkal
3200    4|           vonásait. Sokkal szigorúbb most az arca, talán a szakálla is
3201    4|                  már meg is szoktam, csak az első percben volt furcsa
3202    4|                   nagyon megsajnáltam ezt az ábrándos teremtést, amint
3203    4|                   szent bizalommal sétált az oldalamon.~- Ah, nem nem -
3204    4|                  önnek vissza kell térnie az urához és a gyermekéhez,
3205    4|                  ábrándjait, amelyek mint az elkésett fecskék szálldogáltak
3206    4|            elkésett fecskék szálldogáltak az őszi vetés fölött.~- Ó,
3207    4|                 oly jó és gyöngéd hozzám? Az én nyugalmam! Istenem, hol
3208    4|               nyugalmam! Istenem, hol van az?~Nem tudtam felelni, továbbmentünk,
3209    4|                 mosolyogva -, ne vegye el az én álmatlan éjszakáimat,
3210    4|           álmatlan éjszakáimat, hiszen ez az egyetlen szép, amit az élet
3211    4|                 ez az egyetlen szép, amit az élet még meghagyott nekem!
3212    4|               nekem! És higgye el, ön nem az a rossz ember, akinek magát
3213    4|               ember, akinek magát tartja, az ön szívének a mélyén jóság
3214    4|              fölismerni. Amit tett, azért az Úristen meg fogja jutalmazni.
3215    4|              férfinak jutna ez a gondolat az eszébe?~Meghajtottam a fejemet.~-
3216    4|             milyen csodálatos teremtménye az Isten­nek a női lélek, amely
3217    4|                 amelynek tolláról lepereg az iszap.~A délutáni vonattal
3218    4|                   pályaudvarra; nem sírt, az arcán derült, nyugodt vonás
3219    4|              nyugodt vonás ült, mint akit az élet megerősített a hitében.
3220    4|                  Szeme lassan körülölelte az alakomat, mintha magához
3221    4|        háztartását rendesen vezetni, hogy az ura hiába reméli, hogy egyszer
3222    4|                   de bele­nyugszunk, mint az ősz bánatába, a céltalan
3223    4|             furcsa mélysé­geiből.~Mielőtt az alábbi különös mesét a gyűlöletről
3224    4|               sivatag rőt világáig látni. Az orvosok azt mondják, hogy
3225    4|          kitapintható, meg­mérhető bajom, az életem mégis a rév felé
3226    4|                   mosolyognom, hinnem, és az agyam semmire se kíváncsi.
3227    4|                  szeplője volt, különösen az orra körül, és a nyaka feltűnő
3228    4|                nyaka feltűnő vékony, mint az öregedő tyúkoké. Abban a
3229    4|                 kisujján hordott, ő pedig az én Garibaldi-ingemre, amelynek
3230    4|                  felelni, összeszorította az öklét. Ezóta ellenségek
3231    4|                   beárult, hogy én voltam az, aki a tisztelendő úrnak
3232    4|                  legtöbb effajta gyűlölet az idők folyamán megenyhül,
3233    4|              táncoljanak Elizzel, ő pedig az ifjú hölgyek közt azt a
3234    4|                Shakespeare-t olvasgattam, az ő személyével helyettesítettem
3235    4|                házasodni készültem, mikor az a hír terjedt el rólam,
3236    4|                hír terjedt el rólam, hogy az esküvőmön egy kellemetlen,
3237    4|                esküvőmön egy kellemetlen, az akkori időkben egyébként
3238    4|                   levél megerősítette, és az eljegyzésem föl is bomlott.
3239    4|             folytatom a részleteket, elég az hozzá, hogy ahol lehetett,
3240    4|                  Ha csak messziről láttam az utcán Elizt, elfutott a
3241    4|                   a városkából, megkaptam az örökségemet, sőt megnyertem
3242    4|                   más ember lett belőlem, az első csalódások kicsiszoltak,
3243    4|                   róla, gyűlölöm önt, ezt az elbizakodott vonást az ajka
3244    4|                ezt az elbizakodott vonást az ajka körül, a puha, fehér
3245    4|                mindig is gyűlölni fog. Ez az indulat fölöttünk áll, ebbe
3246    4|            ellenére, még mindig gyűlöltem az Eliz sovány nyakát és apró
3247    4|                 barátaimat, akiknek száma az idők folyamán erősen meg­
3248    4|                 lézengett a hivatalokban, az ügyvédi irodákban, de azok
3249    4|                    a boldog henyélőre. És az asszonyok, ifjúkori álmaim
3250    4|                Rokonaim is mind megtértek az örök békességbe, egykori
3251    4|                 leveleimet? - és gondosan az ajtóra tolta a vasreteszt.~
3252    4|                   és összébb húzta vállán az indus kendőt -, még mindig
3253    4|                  mindig is gyűlölni fogom az ajkát, a szemét, furcsa
3254    4|                  nem volt egy barátom se, az utolsó táncosnőm is már
3255    4|               mint gyermekkoromban. Mikor az Eliz lakása előtt elhaladtam,
3256    4|               előtt elhaladtam, fölnéztem az ablakra. Ott ült a vaskosárban;
3257    4|              Nagyon megöregedtem; nemcsak az ifjúság, de immár az egészség
3258    4|              nemcsak az ifjúság, de immár az egészség is elhagyott. És
3259    4|                 egészség is elhagyott. És az emlé­kek, a női fejek, az
3260    4|                 az emlé­kek, a női fejek, az álmok, az eskük: hová lettek?
3261    4|                    a női fejek, az álmok, az eskük: hová lettek? Mind,
3262    4|                   tértek vissza! És hitem az életben, örömöm a zenében,
3263    4|                szfinx álmos árnya borong, az előszobában pedig az ápolónőm
3264    4|              borong, az előszobában pedig az ápolónőm köhécsel. Kezembe
3265    4|                   de rögtön le is teszem, az olvasás varázsa megszűnt.
3266    4|                tenger bohó mormogása vagy az égbolt első nagy csillaga.
3267    4|                  szempár néz még reám, de az sem szánakozva vagy szomorúan,
3268    4|                 először találkoztam vele: az Elizé. Az orra körül szaporán
3269    4|               találkoztam vele: az Elizé. Az orra körül szaporán virítanak
3270    4|                  egy öreg saskeselyűé, de az ajkán még mindig ez a pár
3271    4|                 barátságot, a szeretetet, az ifjúságot, az egészséget,
3272    4|                 szeretetet, az ifjúságot, az egészséget, a boldogságot,
3273    4|                egészséget, a boldogságot, az életet, amely erősebb a
3274    4|               gyűlölni tudunk?~És mialatt az afrikai égbolt gyorsan és
3275    4|               gesztenyefa közé, Eliz lesz az egyetlen, aki meg fog látogatni,
3276    4|                  aki meg fog látogatni, ő az egyetlen, aki még akkor
3277    4|                   kis sziléziai városból. Az elkésett lovag kért meg,
3278    4|             fekete foltokat, amelyek mint az eltévedt juhnyáj vándoroltak
3279    4|             lított, és igen rosszul fűlt. Az íróasztalnál ült, kalappal
3280    4|                  már ezüstszürke volt, és az ajka körül figyelmes és
3281    4|                 köszönöm - szólt fölkelve az asztaltól -, és térjünk
3282    4|                 hogy kalandos párbajokban az oldala mellett álltam; mindig
3283    4|                   kíváncsi szemmel nézett az ellenfele pisztolyába.~-
3284    4|           mosolygott. - A segédek várnak; az én második segédem egy őrnagy.
3285    4|                   éppen őt.~Megkopogtatta az irónnal a falat, pár perc
3286    4|             nyugalmazott őrnagy, aki erre az alkalomra fölvette egyenruháját,
3287    4|          egyenruháját, amelyet mintha nem az ő testére szabtak volna.
3288    4|                  Rögtön összetalálkoztunk az ellenfél segédeivel, és
3289    4|                   részleteket mellőz­tük; az ellenfél pisztolyt választott.
3290    4|            ellenfél pisztolyt választott. Az öreg őrnagy találkozási
3291    4|           mieinknek kedvezett a véletlen.~Az estét együtt töltöttük el „
3292    4|               földi dolgairól, hol vannak az írásai, kik a rokonai, és
3293    4|              aztán egyszerre így szólt:~- Az életnek a legnagyobb java
3294    4|                   a legnagyobb java mégis az asszonyi mosoly, ezt az
3295    4|                   az asszonyi mosoly, ezt az egyet sajnálom itthagyni.
3296    4|              könnyektől sohase féltem, de az asszonyi nevetés a szívemig
3297    4|                    megint csak így élnék!~Az ilyen hangulatú embereket
3298    4|          teljesedhetne - folytatta -, úgy az az lenne, hogy síromon egy
3299    4|       teljesedhetne - folytatta -, úgy az az lenne, hogy síromon egy
3300    4|             temetésemre? És vajon ki lesz az? Talán a vak ember felesége?
3301    4|                 Még sokáig beszélt, aztán az éttermet bezárták, fölmentünk
3302    4|              Mikor hajnalban fölébredtem, az asztalra könyökölve aludt.
3303    4|               szomszédban már hallatszott az őrnagy köhögése. Megreggeliztünk;
3304    4|               akasztott a nyakába. Átadta az írásait, majd megölelt,
3305    4|                  Meglátod, el fogok esni, az életben nem volna következetesség,
3306    4|                Nyolc órakor indultunk el. Az éjjel erős fagy volt, a
3307    4|                Pár perc múlva megérkezett az ellenfele, egy hosszú, sovány
3308    4|                   a jeges kéregbe szúrni. Az őrnagy katonásan iparkodott
3309    4|          Számoltam. Már a harmadik szónál az ellenfél elsütötte a fegyverét.
3310    4|          kíváncsian nézett maga elé. Most az őrnagy fölszólította a feleket,
3311    4|                   aztán megint számoltam, az ellenfél megint már a harmadik
3312    4|                  volna meg, pedig a golyó az ellenfele télikabátjába
3313    4|                kalapja leesett a fejéről. Az orvosok hozzászaladtak,
3314    4|                   orvosok hozzászaladtak, az egyik elesett a havon, és
3315    4|            Miklóst, és a szánkóra tettük; az egyik orvos kinyitotta a
3316    4|              sejtelmek sohase csaltak meg az életben, ők voltak az egyetlen
3317    4|                 meg az életben, ők voltak az egyetlen érzéseim, amelyekben
3318    4|                 igen, uraim, ezt kívánom!~Az őrnagy átment a szállodába,
3319    4|             vetett és engedelmesen ült le az ágy mellé, mint egy iskolás
3320    4|                   hogy mosolyogjon! Ennyi az egész!~A leány ránk nézett
3321    4|             szegény öreg a kezébe temette az arcát, és keservesen sírt.
3322    4|        postahivatalba, és széjjel­küldtem az értesítéseket, majd megrendeltem
3323    4|            barátai és szerelmei közül, de az utolsó percben szánkó állt
3324    4|             hegyvidéki, kemény hó, mintha az ég utol­jára akart volna
3325    4|                 jára akart volna kedvezni az elkésett lovag regényes
3326    4|                   keservesen sírt, mintha az apját gyászolná Miklósban,
3327    4|                   a kezét, és imádkozott. Az arca közömbösnek látszott,
3328    4|                arca közömbösnek látszott, az ajka körül mély vonás rajzolódott,
3329    4|                   Hová lettek a mosolyok, az álmok, a szőke és barna
3330    4|                 szőke és barna női fejek, az eskük? Mind, mind elszálltak,
3331    4|                    és kezet csókolt neki, az utolsó nőnek, aki még emlékezett