Fej.

1501    3|                  Fölkaptuk tehát bundáinkat, és lementünk a szekerekhez.
1502    3|              cselédek mind be voltak csípve, és vígan ugráltak a havas udvaron,
1503    3|                   megtaláltuk Beczkó szánját és a hozzátartozó tót legényt,
1504    3|                    aki vadul nézett széjjel, és a kezét fenyegetően szorította
1505    3|                     rozzant kocsin. - Eredj, és vidd már a pokolba azt a
1506    3|                 kapuban peckesen állt az őr, és katonásan tisztelgett, mikor
1507    3|                    igaz­gató asztalához ült, és átlapozta a jelentéseket,
1508    3|                    pedig az ablakhoz mentem, és kinéztem az udvarra.~A négyszögletű
1509    3|                nehezen bírta a gyors járást, és olykor köhögni kezdett;
1510    3|        fegyházigazgató fölemelte pápaszemét, és kinézett az ablakon.~- Azt
1511    3|                    partján. A rab megállott, és kiköhögte magát.~- Nem beteg
1512    3|                úriember létére idáig jutott, és szégyent hozott derék rokonaira
1513    3|              szégyent hozott derék rokonaira és jó barátaira.~- És a sikkasztott
1514    3|                 rokonaira és jó barátaira.~- És a sikkasztott pénzt csakugyan
1515    3|                   mert egyébként igen pontos és szerény ember volt. De menjünk
1516    3|              rózsákat küldött szerelmesének, és aki négyévi nehéz raboskodás
1517    3|                  sínylődnie, mert lelke van, és szerelmét föléje helyezte
1518    3|                      egy jóravaló ember van, és az is börtönben tengődik.~
1519    3|                    szántóföldek, libalegelők és ökörfarkkórós tarlók húzódnak.
1520    3|                vadludak. Aki rászán félórát, és kissé keletnek tart, különös,
1521    3|                      budai hegyekben laknak, és csak átrándulnak az akácsorokba
1522    3|                 aztán egyszerre kereket old, és hosszan elnyúlt felhőben
1523    3|                      fáradt szegénylegények, és futószél szaladt el a gyáli
1524    3|              elhagyatottságban akar pihenni. És akkor kihozzák őket ökrös
1525    3|                   míg valakivel összeakadsz. És ha végre kaputot, süveget
1526    3|                    tétován emeli föl karját, és nyugodtan így szól:~- Mindnyájan
1527    3|                     egész telep fölkerekedik és begyalogol a városba, a
1528    3|                       Sokszor elnéztem őket, és sokszor láttam, egyszerű
1529    3|                   üveggömbös aranyvirág kört és a nyárfából készült kerti
1530    3|                 ballagva az ablakokban piros és zöld fénysugarakat látok,
1531    3|                      fönt ült a galambdúcon, és rosszkedvűen perelt a mélyen
1532    3|                      leült, maga elé bámult, és nem akart kimozdulni. Bár
1533    3|                     szót, mégis utánamentem, és haza próbáltam csalo­gatni.
1534    3|                veszedelemmel állana szemben, és akarata teljességére volna
1535    3|                    tette a nézőt.~Köszöntem, és bocsánatot kértem az alkalmatlanságért
1536    3|                  kértem az alkalmatlanságért és a kiáltozásért. A férfi
1537    3|                   férfi óvatosan mosolygott, és udvarias fáradsággal intett
1538    3|                   udvarra. Közelebb men­tem, és bemutatkoztam. Pár percig
1539    3|           tisztelettel nézett sáros lovamra, és később, titokban, kinyújtotta
1540    3|                  lakóit. A férfi roncs volt, és el akart tűnni az emberek
1541    3|                    tette? Elém idézem arcát, és elnézem a rajta veszteglő,
1542    3|                     francia szavakat kevert, és szeretettel, sőt tisztelettel
1543    3|                  betegszobákban - az irgalom és a megbocsátás hazájában -
1544    3|                  hintán ült, rövid bundában, és lassan lóbálta magát. Oldalt
1545    3|             hóvárakat, előtte a páva állott, és rászegezte kocsonya­szemét.~-
1546    3|                   nyakát, kiöltötte nyelvét, és mozdulatlanul állott.~-
1547    3|                  sírni, leugrott a hintáról, és félénken szorította ökölbe
1548    3|                    vonás, színpadi lemondás, és mégis, nyugodtan van a homlokára
1549    3|                 amelyek hidegek, elhagyottak és egyenesek voltak, mint a
1550    3|                      Körülötte minden tiszta és rendes. A férj szeszélyei
1551    3|                       már gim­ná­ziumba jár, és beszéde óvatos, tartózkodó,
1552    3|                     olvas, fest, zongorázik, és életében minden úgy a helyén
1553    3|                   áll, mint a bútorok, képek és lámpák a szobáiban. Minden
1554    3|                      egy keskeny női mosoly, és elkergeti.~A sors igazságtalan
1555    3|             asszonyhoz, de a női kéz lebírta és megszelídítette, átalakította,
1556    3|                   célját, amely így, hűvösen és mégis keményen rajzolódik
1557    3|                 támaszkodik, balra fordultam és az ócsai erdőnek tartottam.~
1558    3|                       az egyik vékony bajszú és szűk vállú, a másik tömött
1559    3|                   szűk vállú, a másik tömött és nehézkes, szinte látszik,
1560    3|                      csendőr megáll előttem, és szalutál.~- Nem tetszett,
1561    3|                  furcsa mondatszerkezetével, és megigazítja gallérját.~-
1562    3|                     terhelnők - teszi hozzá, és pillantást cserél társával,
1563    3|                  elvitték! - sír az asszony, és összehúzza a kendője csücskét. -
1564    3|                    sokat gondolkodom.~- Nos, és ha megtalálom, mit csináljak? -
1565    3|           gubbaszkodik. Hébe-hóba megálltam, és végignéztem a láthatáron,
1566    3|                     hajszát.~Fogtam magamat, és én is nagy kört kerítettem
1567    3|                tényleg elbillent volt balra, és most a soroksári szőlőknek
1568    3|                      nehezen bírta a terhet, és kissé leült. Ahogy a földre
1569    3|                     bicska. Leugrom a lóról, és elteszem a bűnjelet, aztán
1570    3|                 kenyérsütő falutól indul el, és kövér hínárok közt Vecsésig
1571    3|                    két oldala oly süppedékes és mély, hogy a beléje tévedő
1572    3|                      nekivágott a mocsárnak, és át próbált mászni az árkon.
1573    3|                      ahogy lépései mélyebbre és mélyebbre süllyednek a fekete
1574    3|         ébresztőórával, a nefelejcs kendővel és a rézmozsárral? Nem sokat
1575    3|                 mélyre lehajló deszkapallón, és a túlsó oldalon ismét balra
1576    3|                   felbukkanó finom homokban, és nekivezetnek a szőlőknek.~
1577    3|                      valami csőszkalyibában, és kipiheni fáradtságát. Nos,
1578    3|                     rátámaszkodott a szárra, és haragosan fogta meg a zablát.~
1579    3|                   ember, ugyanabból a húsból és vérből, ugyanabból a nagy
1580    3|                     neki is az én napom süt, és ő is ugyanabban a földben
1581    3|                      tudok mindent megérteni és megbocsátani, aki néha tollal,
1582    3|                     Undor fogott el. Törpévé és ostobává lettem. Arcon szerettem
1583    3|                    pislog felém: arca ideges és sáros, mint a meghajszolt
1584    3|                     meg. Az ő útjuk könnyebb és rövidebb volt, mint az enyém.
1585    3|                fordulót kellett végigfutnom, és cserkészésem derékszögű
1586    3|                    vet, aztán leül a földre, és nyugodtan maga elé néz.
1587    3|              fáradságát - mondja a kövérebb, és ahogy fejével megfontoltan
1588    3|                     jutnak eszembe. Köszönök és távozom.~Ami történt, abban -
1589    3|                     száz történik egy napon. És mégis, a gyomrom émelygett,
1590    3|                   azzal a makacs, titokzatos és mélységes gyerekszerelemmel,
1591    3|                 ugyanaz a komoly, szorgalmas és megbízható ifjú volt, aki
1592    3|                      vallásban, a hivatásban és az igazság diadalában. Zsuzska
1593    3|               gyorsan kétségbeeső, kényelmes és megbízhatatlan; a könyvek
1594    3|                bókokat, rajongott a zenéért, és órákig tudta egy nyári éjszaka
1595    3|                 majálisról: Zsuzska, Rápolty és egy Titusz nevű diák, aki
1596    3|                tisztelte a szerzett jogokat, és kihívóan udvarolt a tízesztendős
1597    3|                      folyton legyezte magát, és lassan emelte föl és csukta
1598    3|                  magát, és lassan emelte föl és csukta le nagy szempilláit.
1599    3|              lépésekkel haladt az út szélén, és titokzatos rablótörténeteket
1600    3|            ünnepélyesen -, leutazom Fiuméba, és jelent­kezem az Aranykéznél
1601    3|                tizenkét alumínium ágyú védi, és van egy titokzatos csavarja,
1602    3|                  Zsuzska szeme csillogott.~- És hogy kerültél össze Aranykézzel? -
1603    3|            Aranykézzel? - kérdezte félénken, és közelebb húzódott Tituszhoz.~-
1604    3|                      titkos ügynöke révén.~- És ki az?~- A púpos sírásó
1605    3|                 sírásó fia - felelte Titusz, és a sötétségben gyorsan és
1606    3|                     és a sötétségben gyorsan és ügyesen megcsókolta Zsuzska
1607    3|                     kezét, nem állta tovább, és fölemelte szavát.~- De Titusz -
1608    3|                 szavát.~- De Titusz - szólt, és haragjában majdnem sírni
1609    3|           följogosította arra, hogy gúnyosan és fölényesen mérje végig ellenfelét,
1610    3|                      mérje végig ellenfelét, és az ökölre bízza a vita eldöntését.
1611    3|                 ledobta a földre a kabátját, és föltűrte a piros Garibaldi-inge
1612    3|               megkettőzte, követte a példát, és vívóállásba helyezkedett.~
1613    3|                  mikor Zsuzska fölsikoltott, és Titusz vállára borult.~-
1614    3|                   behúzta a fejét a nyakába, és az első fordulónál eltűnt,
1615    3|                      óta bolyong az óceánon, és napéjegyenkor megholt emberek
1616    3|                  hanem a holdvilágba bámult, és a Zsuzska lelkét bontotta
1617    3|                  leány lelkét, olyan tisztán és biztosan, ahogy csak gyerekkorunkban
1618    3|                   asszonyokra fordult a szó, és Rápoltynak eszébe jutott
1619    3|                  énekelt. Az a pár színdarab és regény, amelyet ösmert,
1620    3|                     Vagy bocsásson meg neki, és vonuljon el a világ elől
1621    3|                 Rápolty hajnalig töprengett, és végre az ablakpárnára hajtva
1622    3|                      Zsuzskának, az ő könnyű és fölületes lelkéhez alkalmazkodva,
1623    3|                    világában minden egyszerű és könyörtelen volt, Rápolty
1624    3|                      vasgyökerek hiányoztak, és tarka lepkéknek, könnyűvérű
1625    3|               könnyűvérű színeknek, a mosoly és a hiúság apró játékainak
1626    3|                     zord különb­ségeket a jó és rossz, az igazság és a hamisság
1627    3|                      jó és rossz, az igazság és a hamisság között, nem érezte
1628    3|                     csak mosolyogni, dalolni és táncolni tudott, a látszatot
1629    3|                többre becsülte a valóságnál, és bizonyára össze is roppant
1630    3|                Gyermek volt tízéves korában, és talán gyermek marad az egész
1631    3|                     át, akit a sors végesnek és mosolygónak teremtett, és
1632    3|                    és mosolygónak teremtett, és aki az életből nem volt
1633    3|                       szólt az ifjú Rápolty, és jól megjegyezte magának
1634    3|                     A Titusz esete rövidesen és zordul intéződött el. Titusz
1635    3|                  Titusz megbukott a vizsgán, és ekkor az apja beadta inasnak
1636    3|                     kirándulás így elmaradt, és Titusz reggelente szigorú
1637    3|                      babos kötényében cukrot és kocsikenőcsöt hozott nekik,
1638    3|                      mosolyogva vont vállat, és visszatért Rápoltyhoz, akinek
1639    3|                  vizesnyolcasokat rajzolnia, és aki meg is változott utolsó
1640    3|              szerelmes Rápolty történelemről és földrajzról beszélt neki,
1641    3|                    földrajzról beszélt neki, és mint az élet legfőbb céljáért,
1642    3|                Zsuzskának a líceumi kertből, és verset írt hozzá Daphnisz
1643    3|                     ez a vers igen tetszett, és sohase tudta meg, hogy e
1644    3|                    Így telt el az ifjúságuk, és a gyermekkor szerelme nem
1645    3|                hogyan kell Zsuzskával bánni; és féltékenyen őrizte a titkos
1646    3|                      eszébe jutott Aranykéz, és nem bocsátotta be a leányt
1647    3|                   vallomás, egy titkos csók, és Zsuzska boldogan tűzte a
1648    3|                     virágokat, amelyek üdévé és illatossá tették az ifjúságát.
1649    3|                      ibolyákat rendelhessen, és egyszer egy egész évig tanította
1650    3|           selyemszalagokról, a tánccipőkről, és Zsuzskának, aki néha délig
1651    3|                 ruhát a legjobb lesz eladni, és a szalongarnitúrán okosabb
1652    3|                      hívhatnak vendégeket.~- És mikor lesz az? - kérdezte
1653    3|                 felelte Rápolty öntudatosan, és összeadta egy elhasznált
1654    3|                    nagy lépésekkel járva föl és alá, és azt érezte, hogy
1655    3|                 lépésekkel járva föl és alá, és azt érezte, hogy fiatal,
1656    3|               roppanni, megint fölemelkedni, és sohase csüggedni! Nos, van
1657    3|                      fény, az ajka elsápadt, és egy hajfürt szomorúan csüngött
1658    3|                 alatt évekkel öregedett meg, és a válla lassan fölfelé emelkedett.~„
1659    3|                   vonás; az ajkába harapott, és elhallgatott. „Nem hittem,
1660    3|              hirtelen megjelent az Aranykéz, és titokzatosan emelte föl
1661    3|                  csak a fölszínéről ismerte, és aki irgalmatlanul összetört
1662    3|                     éles fájdalmat érzett -, és most már minden megint rendben
1663    3|                  megmutatta, hogy erős, okos és jó tud lenni; a próba ím,
1664    3|              vidámnak, boldognak, könnyűnek, és maradj az én dalos madaram,
1665    3|                ezentúl két cselédet tartunk, és estére vendégek jönnek,
1666    3|                      estére vendégek jönnek, és íme, két jó helyet is béreltem
1667    3|                szeretlek! - szólt könnyezve, és szemében kigyúlt a régi
1668    3|                szemében kigyúlt a régi fény, és tekintete a falon lógó tükröt
1669    3|                      két fiának a tanítását, és éjjelenként különböző szakmun­
1670    3|                     hajnalban roskadt össze, és ijedten gondolt rá, hogy
1671    3|                   aludt a szomszéd szobában, és az arcképe, amely mint tündérkirálynőt
1672    3|                     falról. Szép volt, szebb és virulóbb, mint valaha, ő
1673    3|                   asszony az egész megyében, és Rápolty maga elé képzelte,
1674    3|                      a virágok, fehér vállak és a falikarok lángocskái között,
1675    3|                 falikarok lángocskái között, és a tekintete szelíden jár
1676    3|           végighúzódott az utcán, a városon, és most tétova árnyékot vetett
1677    3|                    szólt Rápolty csüggedten, és a homloka ráborult a tervrajzokra.~
1678    3|                     felesége előtt a lelkét, és kettős élete, amelyet gyermekkorában
1679    3|                      kezdett élni, biztosabb és hazugabb volt, mint valaha.
1680    3|                     Zsuzska mit sem sejtett, és Rápolty sohasem árulta el
1681    3|                     ölébe vette a feleségét, és arról mesélt neki, hogy
1682    3|                     maguknak a tengerparton, és akkor csak egymásnak, a
1683    3|                      leányuknak fognak élni. És Zsuzska nevetett, összeborzolta
1684    3|          összeborzolta ura furcsa szakállát, és egy kis pónifogatról beszélt,
1685    3|                 amilyenre már régen vágyott, és amely mint a gazdagság és
1686    3|                    és amely mint a gazdagság és az előkelőség titokzatos
1687    3|                leborult a mellékoltár előtt, és ima helyett mélyen, fájdalmasan
1688    3|                      elkezdett betegeskedni, és télen az állapota aggasztóra
1689    3|                    Egy este behívta az urát, és így szólt hozzá:~- Én érzem,
1690    3|                     Én érzem, hogy meghalok, és elbúcsúzom tőled! Áldjon
1691    3|                  tőled! Áldjon meg az Isten, és ne felejtsd el a te Zsuzskádat.~
1692    3|                     fehér kezét, mosolygott, és tovább folytatta:~- Egy
1693    3|                   dolgot ígérj meg - mondta, és hangja hízelgővé vált, mint
1694    3|                       Ezt meg kell fogadnod, és minden vasárnap virágokat
1695    3|              vasárnap virágokat fogsz hozni, és leteszed a vasajtó elé.
1696    3|                      föntről le fogok nézni, és Zsuzska nem fog aludni tudni,
1697    3|                megfeledkezel a virágokról.~- És milyen virágok legyenek? -
1698    3|                legyenek? - kérdezte Rápolty, és az ágytakaróra hajtotta
1699    3|                      fáradt fejét.~- Ibolyák és pipacsok - felelte Zsuzska,
1700    3|                  pipacsok - felelte Zsuzska, és megsimogatta az ura homlokát. -
1701    3|                      hozzám.~Elhallgattak.~- És mit fogsz csinálni, ha meghalok? -
1702    3|                kérdezte az asszony hirtelen, és tágra nyílt szemmel nézett
1703    3|                     Tudta, hogy ez csak bók, és Rápolty tovább fog küzdeni
1704    3|                      hazugság jólesett neki, és ujjai óvatosan cirógatták
1705    3|                     megtartotta az ígéretét, és sírboltot építtetett Zsuzskának,
1706    3|          Uzsorásoktól kérte kölcsön a pénzt; és hogy alapja legyen erre
1707    3|                ibolyák, a mosolygó pipacsok, és Zsuzska a magasban halkan
1708    3|                 magasban halkan fölkacagott, és Rápoltynak úgy rémlett,
1709    3|                 türelmetlenül állt mellette, és nem értette a dolgot.~-
1710    3|                         nógatták az apjukat, és tarka kavicsokat kerestek
1711    3|                   igen... - felelte Rápolty, és megigazította a virágokat,
1712    3|                   megigazította a virágokat, és a kezével elsöpörte a sárga
1713    3|                      az egyik meg is fázott, és köhögni kezdett.~- Mesélj
1714    3|                valamit! - szólt a nagyobbik, és megrángatta az apja kabátját.~
1715    3|                 megroppant az évek folyamán, és ha néha fölsóhajtott, a
1716    3|             bólintott Rápolty szórakozottan, és végighúzta kezét a szakállán. -
1717    3|                      fekete zászló lobogott, és a hajó olyan gyors volt,
1718    3|                      az elkezdett reszketni, és a kalózkirály neve ez volt:
1719    3|                     két kislány megszeppenve és boldogan húzódott Rápoltyhoz.~-
1720    3|                bólintott hálásan a kisebbik, és elfojtotta a köhögését,
1721    3|                      elfojtotta a köhögését, és félénken csókolta meg Rápolty
1722    3|                      keresztúton~Az északról és délről jövő postaút közel
1723    3|                  belovagolok Bécsbe - szólt, és egy ménkő nagy kardot húzott
1724    3|                    ott csinálni? Gazdálkodni és verseket írni; a katonák
1725    3|                  teteje tele volt zúzmarával és jégcsapokkal, akárcsak karácsony
1726    3|                Excusez! - dörmögte a katona, és ő is bement a házacskába.~
1727    3|               bundáját, a tiszt is. Leültek, és egymásra néztek. A katona
1728    3|                      hát inkább én kérdezek, és ön felel - indítványozta
1729    3|                  vége, hazamegyek a falumba, és gazdálkodni fogok, meg verseket
1730    3|                    szem bújt ki egyre jobban és jobban.~A signora nevetett.~-
1731    3|                  este levelet kap messziről, és azt a levelet a frakkja
1732    3|                 teszi, aztán a csatába megy, és a levél a szívén fekszik.
1733    3|                     ember a karosszékben ül, és az ölébe borítja a sublót
1734    3|                    igazi szerelem, gyermeteg és barátságos.~A signora még
1735    3|                      föl akarta nyergelni.~- És milyenek voltak valójában
1736    3|               szerelmei? - kérdezte a hölgy, és a karosszék szögletébe húzódott.~-
1737    3|                 mégiscsak kint van az utcán, és sajnálja a pipáját, amelyet
1738    3|                       bólintott a signora. - És mit adnak?~- Troilus és
1739    3|                      És mit adnak?~- Troilus és Cressidá-t.~- Ah!~A táncosnő
1740    3|                      ki. De mindig kiárad.~- És csakugyan próbált már verset
1741    3|                    nem. De ha otthon leszek, és kialudtam, kipihentem magamat,
1742    3|                      magamat, megkísérlem.~- És soha többé nem jön el a
1743    3|                    elmélkedett a táncosnő -, és amint fölmelegszik, egyszerre
1744    3|                 előkerül a tokból a mordály, és Ábel véres fejjel esik az
1745    3|                  féltékeny lesz, aztán kacér és megint féltékeny, térden
1746    3|                     kacagógörcsöt fog kapni, és a végén kilök az utcára,
1747    3|                  Marianka, Valeszka, Susanne és Borbála és valamennyien.
1748    3|                 Valeszka, Susanne és Borbála és valamennyien. Vigyázzunk,
1749    3|                   meghajolt, mikor a signora és a katona beléptek a skarlátvörös,
1750    3|                      aranycsillár lógott le, és lassan forgott vastag, zöld
1751    3|                       A teremben narancsszag és rosszul takarított lámpák
1752    3|                  Ábelt, összecsapta a kezét, és udvariasan mosolygott. A
1753    3|                      nő - szólt a signora -, és ugyebár, egy kicsit kancsal?
1754    3|                 harisnyás szolga, aki kopott és szomorú volt, mint egy megázott
1755    3|                  lampion, a páholyba lépett, és - kellő tisztelettel - egy
1756    3|                bolondos városi tanácsnoktól, és a piros irónnal lassan írni
1757    3|                    Jó leány, de inni szeret, és akkor kiszámíthatatlan.
1758    3|                    Ábel föltűrte a kabátját, és mint már annyi nőnek, megmutatta
1759    3|            összefoltozott sebet. A kar fehér és gömbölyű volt, mint egy
1760    3|               nincsenek. Ott a nők hímeznek, és katonákat adnak a hazának.
1761    3|                  Bolondság! Fiatal voltam.~- És mikor utazik?~- Holnap -
1762    3|                  megint, óvatosan, ravaszul, és ki akarták fürkészni egymás
1763    3|                  találták, min jár az eszük, és ekkor elmosolyodtak. Végre
1764    3|           elmosolyodtak. Végre Ábel fölkelt, és megigazította az asszony
1765    3|              hallgatott el. Az ajtó kinyílt, és a piros bársonymentés szolga
1766    3|             megjelent a küszöbön. Meghajolt, és ünnepélyesen nyújtott a
1767    3|                   méltatlankodott a signora, és elvette az írást, amelyet
1768    3|                     tett.~A tiszt bólintott, és nagy, gömbölyű ezüstpénzt
1769    3|              vacsorázni megyünk.~Előreültek, és figyelemmel hallgatták a
1770    3|                      Pandarus, továbbá Paris és Heléna jelenésével kezdődik.
1771    3|                     tágra nyitotta a szemét, és megrázta parókás fejecskéjét.
1772    3|     szertartásszerűen adta rájuk a bundákat, és lámpával kezében kísérte
1773    3|                mentegetőzve sóhajtott egyet, és vállat vont.~Halkan lementek
1774    3|                   hóviharban, zordan jár föl és alá egy jégcsapos erkély
1775    3|                 pisztoly fekete szeme ránéz, és amint végül egy chevalier
1776    3|                      a nyugdíját, az életét. És íme, a sarok felől komor
1777    3|               vaslovag lassan rázatja magát, és a koporsóban egy kopott
1778    3|                    egy kopott tiszt fekszik, és csöndesen elmélkedik róla,
1779    3|                    milyen ostobaság az élet, és milyen kár volt nem falura
1780    3|             ablakaival, durva kőfaragásaival és az előtte álló, elmosódott
1781    3|                 kerttel, hosszú kőkerítéssel és mohaszagú, reves filagóriával,
1782    3|                gyakori volt az idegbetegség, és azért nagyon vigyáztak reám,
1783    3|                vigyáztak reám, sok zablevest és tejeskását kellett ennem,
1784    3|                    tejeskását kellett ennem, és csak keveset volt szabad
1785    3|                   forgattam, elvették tőlem, és ehelyett rugókra erősített
1786    3|                    amelyeknek érintése hideg és utálatos volt, és gyűlöltem
1787    3|                      hideg és utálatos volt, és gyűlöltem a zablevest, a
1788    3|                nagynénjeim tépést csináltak, és rokonaink különböző sorsáról,
1789    3|              kalandos természetű Barnabásról és a felfuvalkodott Ábrisról
1790    3|                   inni a kovácsmester miatt, és aki esténként, lefekvés
1791    3|                     bosszúálló csempészekről és kóbor kísértetekről, amelyek
1792    3|                     meg piros ruhás bakókról és egy szökött katonáról, aki
1793    3|                      féltem, gyakran sírtam, és megkértem Johannát, hogy
1794    3|              boldogan hunytam le a szememet, és álmaimban tovább szőttem
1795    3|                bakókról, a félfülű rablókról és Trenk görbe kardú, hosszú
1796    3|                  egyszer kilesett bennünket, és végighallgatta az istentelen
1797    3|                     nagypénteken kártyázott, és mikor már elnyerte volna
1798    3|                    fal egyszerre kettényílt, és az ördög ugrott ki belőle,
1799    3|                    leült Markusszal szemben, és ő kártyázott tovább vele.
1800    3|                   vele. Lelkekbe játszottak, és az ördög elveszített ezer
1801    3|                      azért tovább veszített, és mikor egészen kiürült a
1802    3|                fölkapott egy ócska csizmára, és ellovagolt vele a pokolba,
1803    3|                 hozzon.~A szemem csillogott, és kicserepesedett ajakkal
1804    3|                   előrelépett a bokor mögül, és letéve pápaszemét, így szólt:~-
1805    3|                       aki mindig szuszogott, és csak egy mesét tudott, a
1806    3|                     is elfelejtette a végét, és befejezés helyett egy zsoltárt
1807    3|                   úgy, mint az acélgyűrűket, és ez a tót leány meg az acélgyűrűk
1808    3|                   vasárnap a templomba ment, és felém lengette nagy, kék
1809    3|                     végre süllyedni kezdett, és csupán keserves bömbölése
1810    3|                    tudnak ilyen rettenetesen és ilyen ostobán meghalni.~
1811    3|                ajándékozta nekem pünkösdkor, és a kutya, amely első nap
1812    3|                  amely első nap megharapott, és gyűlölt, ahogy csak egy
1813    3|                     a gonosz vándorlegényről és az istentelen Markuszról,
1814    3|                   nyalogatta a szája szélét, és ha a történet nagyon ijesztőre
1815    3|                    kapta farkát a lába közé, és elfutott. Én is vele futottam,
1816    3|                futottam, a házba szaladtunk, és magunkra zártuk a tölgyfa
1817    3|                     menekült, a kutya utána, és végül Asztal a hínárba került.
1818    3|             rettenetes csönd borult a nádra, és egy fekete madár szállt
1819    3|                fekete madár az Asztal lelke, és mialatt kis szívem hangosan
1820    3|                      hogy az ősz valami nagy és szomorú dolog, amelyet azért
1821    3|                     emberek lelke elfáradjon és elboruljon. De miért kellett
1822    3|                gyerek minden szomorúságával, és a vándorfelhők, a magasra
1823    3|                     már nem volt senkim sem, és csöndesen ültem a filagóriánál,
1824    3|                      tenyerére támaszkodott, és egy távoli gályán termett
1825    3|                     ablakokat pára lepte be, és a ház oldalán a vadszőlő
1826    3|                   alá. Öt órakor sötét volt, és a varrógép folyton berregett,
1827    3|                     a pápaszemét törölgette, és elsorolta mindazokat, akik
1828    3|                 kuporogtam a kályha mellett, és a tűzbe néztem; mikor észrevették,
1829    3|                   jött, szelíden rám nézett, és furcsa, mély hangján azt
1830    3|               piszkos, megüvegesedett vízen, és mikor hazatértünk, úgy rémlett,
1831    3|                   lelkembe telepedett volna, és másnap nem tudtam fölkelni
1832    3|                      megsimogatta a hajamat, és porokat rendelt. Mikor elment,
1833    3|                 elment, gondosan betakartak, és meghagyták, hogy aludjak.
1834    3|                    hold benézett az ablakon, és a szél csöndesen himbálta
1835    3|                    apró szemmel, nagy kézzel és szakállal, mind téli bekecsbe
1836    3|                szakállal, mind téli bekecsbe és csizmába öltözve. Valami
1837    3|                     kert nem fehéredett meg, és a csillagok egymás után
1838    3|                     látomások között járnom, és vidáman lengettem a sapkámat
1839    3|                 nagyságos úrnak szólítottak, és megkérdezték, hogy szolgál
1840    3|                      a különös látogatókkal, és egymás után ismerte meg
1841    3|                 bakót, a piros hajú vadorzót és a szökött katonát, aki óvatosan
1842    3|               látszott; csíkos kis tarisznya és leszerelt kasza a hátán.
1843    3|                ugráltak, vagy összefogóztak, és körültáncolták a szobát,
1844    3|                    ember az ágyam mellé ült, és buzgón farigcsált valami
1845    3|                  kerek, okos bagolyszemével, és én visszamosolyogtam rá.~-
1846    3|                         felelte elvörösödve, és tovább farigcsált.~Egy hét
1847    3|                     hét múlva meggyógyultam, és nagyon elszomorodtam, mikor
1848    3|                 tornácra, bepólyáztak párnák és takarók közé, nagynénjeim
1849    3|               nagynénjeim mellém telepedtek, és ott csinálták a tépést.
1850    3|                   órakor bevittek a szobába, és egy hosszú német mesét olvastak
1851    3|                      senkim sincs a világon, és lopva a szökött katonára
1852    3|                   hébe-hóba roppantak egyet, és idősebb nagynéném csendesen
1853    3|                     a nádasba, ahol iszapból és hínárból egy furcsa, zöld
1854    3|                       zöld sziget képződött, és ott hangosan kurjantott
1855    3|                       recsegni kezdett, száz és száz tarka madár repült
1856    3|                 tarka madár repült az égnek, és egy fekete róka éppen mellettünk
1857    3|                melegem volt, a fülem zúgott, és éjjel egyszerre boldogan
1858    3|                    emberke mászott be rajta, és fürgén csinált utat a következőknek.
1859    3|              óvatosan billegette tilinkóját, és Markusz büszkén rakta ki
1860    3|                   mocsárba fúlt kiskutya ül, és egy kis hegedűt szorít iszaptól
1861    3|              türelmesen bólintott mindehhez, és megvakarta a füle tövét,
1862    3|                homlokára tolta a pápaszemét, és megint írt, azután meg­simogatta
1863    3|            benépesedett a furcsa emberkékkel és furcsa történeteikkel, amelyeket
1864    3|                    meg ez évben a családban, és hogy mennyi tépés kell még
1865    3|                   Miklós fogott velem kezet, és szomorúan simította végig
1866    3|                   sárga ház messze elmaradt, és gyermeklelkem kábultan úszott
1867    3|                     kábultan úszott a színek és képek áradatában. Azután
1868    3|                     ködként foszlottak szét, és egy nap már csak a hold
1869    3|                   kívánt, mint közönségesen, és óvatosan tette be maga után
1870    3|                zavarodottan, majd köhintett, és még egyszer köszönt.~Amint
1871    3|                  megvesztegettem a kertészt, és megint kieveztünk a nádba.
1872    3|                    ősz hosszú volt ez évben, és én ötször voltam lázas,
1873    3|                 lázas, mindannyiszor erősen, és szervezetemet a betegség
1874    3|                dohányzóké. Mindig nehezebben és nehezebben lábadtam föl,
1875    3|                   álmaim furcsa birodalmába, és amitől más kétségbeesetten
1876    3|                     csókja. Ezek a látomások és árnyak voltak fiatalkori
1877    3|                   ember fölkapott a vállára, és körül­futott velem a szobán,
1878    3|                      meg a térdén nyargalni, és ő igazította meg a paplanomat,
1879    3|                    tudta a legszebb meséket, és ami mesét leírok, azt mind
1880    3|                  azután kinézett az ablakon, és megfejtette a rejtélyt. „
1881    3|                  rejtélyt. „A mocsár” szólt, és mikor a tanár később a szájamba
1882    3|               összehúzta szürke szemöldökét, és rám nézett, mintha megértett
1883    3|             megértett volna, azután köszönt, és eltávozott.~Két hét múlva
1884    3|                      bérbe adták birtokukat, és a városba költöztek, egy
1885    3|                amelyben folyton harangoztak, és amelyben a lépések erősen
1886    3|               sziklán épült. Itt nőttem föl, és a tanárnak igaza volt, többé
1887    3|                 távolban, közelben nem volt, és a hegyeket körös-körül fekete
1888    3|                     nyugodtam bele sorsomba, és éjjelenként sajgó szívvel
1889    3|                    többé nem látogattak meg, és akikről soha többé hírt
1890    3|                tisztán, frissen a lelkemben, és ma is még úgy és olyannak
1891    3|                  lelkemben, és ma is még úgy és olyannak látom alakját,
1892    3|              nyargaltatott körül a szobában, és aki éjjel a félrecsúszott
1893    3|                 tudta a legfurcsább meséket, és ha énekelt, bagolyszemében
1894    3|                     de aki az elhagyottaknak és szomorúaknak legnagyobb
1895    3|                megment a meddő küzdelmektől, és aki barátságosan néz ránk
1896    4|                részéből. Nagy nőbarát volt - és nőnek köszönhette a vesztét
1897    4|                 megtanult gondolkodni, látni és ítélni. Amit más a lét javainak
1898    4|                  erejét, az akarat öntudatát és a lélek színkeresési vágyát,
1899    4|                    vett a kezébe, érzelgőssé és áradozóvá lett, úgyhogy
1900    4|               fogyatékosságot kiköszörüljem, és az olvasó figyelmét előre
1901    4|              felelősséggel együtt, az enyém; és most térjünk a tárgyra.
1902    4|               magunkkal egy jó verseskönyvet és egy csokor gyöngyvirágot,
1903    4|                    egy csokor gyöngyvirágot, és menjünk ki a hómezőre. A
1904    4|                     annyira szeretek!~Karcsú és fehér volt, mint egy nyírfa;
1905    4|                    lett volna a palástolása, és a lelke mélyén más gondolatok
1906    4|                     a bókra büszke legyek -, és sohasem beszélt nekem nőkről.
1907    4|                      verskötetet elolvasott, és emellett mégis férfias szellemű,
1908    4|                    Nem? A megjelenése is jó, és olyan szerény, mint egy
1909    4|                      aki éppen ilyen csöndes és figyelmes és szerény volt,
1910    4|                   ilyen csöndes és figyelmes és szerény volt, és egy este
1911    4|                   figyelmes és szerény volt, és egy este úgy megcsókolt,
1912    4|                      önhöz jól illik mindez, és meg kell vallanom: ön az
1913    4|                  elhízott, öreg lovacskákra, és tovább fecsegett.~- Őszinte
1914    4|                      éjszakákon érte sírunk, és még az óra ketyegését is
1915    4|                    tehettem volna, nevettem, és emelt hangon olvastam föl
1916    4|                mialatt ő lustán sütkérezett, és olykor neheztelő szemmel
1917    4|                kivette a könyvet a kezemből, és megígértette velem, hogy
1918    4|                     máskor pedig rám nézett, és félénken, mint egy leckét
1919    4|                    arattam, házmesterleányok és külvárosi énekesnők közt.~-
1920    4|                kivette a kezemből a gyeplőt, és hazafelé fordította a lovakat.~
1921    4|                   hétig megint sütött a nap, és újra meg újra ki kellett
1922    4|                     hölgynek kezet csókolok, és mindig olyan szívdobogásra
1923    4|                     homlokán piros rózsával, és a feje bocsánatkérően hajlik
1924    4|                  mosolyért - ó, mily együgyű és mégis mily gyönyörű dolog!
1925    4|                     a nagylelkűség koronája, és férfi ne szülessen e világra,
1926    4|                    Nos, lássa - tette hozzá, és kinyitotta szemét -, mily
1927    4|                    de az álmaim borzalmasak, és mégis szépek, csudaszépek!~
1928    4|                   végig az előkelő síkságon, és a havon finom árnyékok képződtek,
1929    4|                 gallérjára tettem a kezemet, és megcsókoltam a bal arcát.~-
1930    4|                  tartotta kezében a kezemet, és kissé fölemelte homlokát.~-
1931    4|                    Theodóra - szóltam végre, és elbocsátottam a kezét.~Nem
1932    4|                      Végre is vállat vontam, és az ajkamba haraptam. A faluban
1933    4|                    szólt, mikor leszálltunk, és a nagy folyosón, a nagyképű
1934    4|               utaznia, sohase szerettem önt, és sohase fogom szeretni! A
1935    4|                      oly idegen a lelkemnek, és ó, a kiábrándulás! Miklós!
1936    4|                     fogok elhervadni, érzem, és korán felejtenek el. Ön
1937    4|         szerencsétlen vagyok! - tette hozzá, és sírva fakadt.~Másnap nem
1938    4|                 velem? - kérdeztem magamtól, és elvörösödtem, mert senki
1939    4|             kellemetlen dolog történik vele, és elutaztam, már magam se
1940    4|                    elnézett a vállam fölött, és egy kicsit összeborzongott,
1941    4|                 beszélt, aki tavaly meghalt, és végig igen istenfélő volt.
1942    4|                      libalegelőn szarkalábak és pipacsok álldogáltak. A
1943    4|             feleletemet, tovább folytatta. - És ön? Hadd lássam! Ó, semmit
1944    4|                    valamivel szélesebb vállú és férfiasabb lett. A halántékán
1945    4|                annyira rajonganak!~Nevettem, és vállat vontam. Több eszem
1946    4|                     megsértettet játsszam.~- És a családja? Van-e gyermeke? -
1947    4|                      van, már nyolcesztendős és szőke! Izabellának hívják,
1948    4|               magának. Nekem nem; hideg név, és az embernek Spanyolországot
1949    4|                      fogékonyságának a jele, és önért rajongani még ma is
1950    4|               kutyaszeme, amely mégis okosan és finoman tudjon az emberre
1951    4|                      egymáshoz a mondatokat, és néha, látszólag ok nélkül,
1952    4|                   miért?~- A férjem jó ember és rendkívül lelkiismeretes -
1953    4|                  lelkiismeretes - folytatta, és letépett egy pipacsot, amelyet
1954    4|               sokszor jelenik meg álmaimban? És mindig olyan komoly, kifogástalan,
1955    4|          kifogástalan, mint egy öreg herceg, és néha a homlokomra teszi
1956    4|                      önt a kocsira föltenni. És mily szépen hal meg, egy
1957    4|                sírból, elszí egy cigarettát, és megint visszamegy a sírba.
1958    4|                lovagom - szólt mosolyogva -, és ne felejtse el: nyolc év
1959    4|                     talán már őszülni fogok, és átadom Izabellának az ábrándjaimat,
1960    4|                 volna az életet? - kérdezte, és magasra húzta a vállát. -
1961    4|           öntudatosan, mint egy öreg herceg, és néha fölkelek, a szomszéd
1962    4|                     szomszéd sírdombra ülök, és lassan, megfontoltan szívok
1963    4|               Faustot a Walpurgis-éjszakába? És ha igen, nem támadt-e föl
1964    4|                   ráülni egy felhőfoszlányra és végignyargalni a világ fölött,
1965    4|              kandallóból, bizonyára elűznéd, és ma már nem is járnak Antikrisztusok,
1966    4|                     a kárhozat tüzével éget, és úgy látszik, sohasem tudok
1967    4|                      fehér blúz, regattacipő és fekete szalagos szalmakalap,
1968    4|                   egyenes tartású férfi ült, és szemét türelmesen szegezte
1969    4|                   csinos varrókisasszonnyal, és most kirándulásra viszi
1970    4|             bosszankodva megyünk el ezerszer és ezerszer, anélkül, hogy
1971    4|                    az asszony milyen karcsú, és milyen finom arcéle van,
1972    4|                    hágcsón, segítettem neki, és bevezettem a kocsi belsejébe.~-
1973    4|                      de rögtön megnyugodott, és megcsókolta az asszony kezét,
1974    4|                  Végül is összeösmerkedtünk, és azután hármasban jártunk
1975    4|                csöndesen rez­gett a megértés és a megbocsátás arany sugára.
1976    4|                      a testi nyomorúságáról!~És az asszony? Nagyon fiatal
1977    4|                      megváltoztathatatlanba, és pontosan, elszántan, talán
1978    4|                     de aztán kiegyenesedett, és tovább olvasott, vagy meg­
1979    4|                     Én is korán feküdtem le, és korán keltem. Egy éjszaka,
1980    4|                      bújt volt.~Felöltöztem, és a ház elé siettem. A kis
1981    4|                      nyugtalanul ugrott föl, és tágra nyílt szemmel, amelyben
1982    4|                   uram rosszul van! - szólt, és megrázta a fejét, mintha
1983    4|                    orvos kirándult valahova, és csak holnap reggel tér vissza.
1984    4|               összedőlt szélmalomban lakott, és esténként gitárt pengetett
1985    4|               gallyakat csapott az arcunkba, és eloltotta az útmenti szerény
1986    4|                hullám a töltésig futott föl, és morogva tért vissza. Mire
1987    4|                     meghallgatta kérésünket, és megsimogatta fekete szakállát. -
1988    4|                      aki az iskolába készül, és az anyja fésűjét várja.
1989    4|                    Egy kicsit megzavarodtam, és örültem, mikor a doktor,
1990    4|                     jobbra-balra ingadozott, és egyszer kicsi híja, hogy
1991    4|                  Bocsánat! - mondta dacosan, és vissza akarta húzni a kezét.~
1992    4|                     kezemet keskeny ujjaira, és nem engedtem őket visszasiklani.
1993    4|                    aztán finom izmai puhábbá és puhábbá váltak, és végre
1994    4|                   puhábbá és puhábbá váltak, és végre csöndesen adták meg
1995    4|               magukat. A legtöbb csata férfi és nő között így dől el; ennyi
1996    4|                      később annyi szomorúság és könnycsepp származik. Megpróbáltam,
1997    4|              idősebbnek tizenhárom évesnél - és mégis vékonyka arcán egy
1998    4|                     a zivataros sötétségben, és a tengerre bámultam. Mi
1999    4|                    kerültem: a gonoszságéba, és nem tudok, talán nem is
2000    4|                hullám tetőtől talpig mosott, és kissé lehűtött. Hazamentem,