Fej.

2501    4|                     térdelni az utca sarába, és így szólt:~- Miklós! Én
2502    4|                     is megcsókoltam a kezét, és igent mondottam... Nos,
2503    4|                     jutottunk Görögországba, és ezért barangoltuk be a kietlen
2504    4|                 síkot, az összedőlt falvakat és a bozótos, végtelen völgyeket.
2505    4|                     még egyszer regényhőssé, és ennek köszönhettem, hogy
2506    4|             körülöttem, mosolygott, énekelt, és a lábamra húzta a hímzett
2507    4|                    húzta a hímzett papucsot. És én tétován néztem reá vissza,
2508    4|                   tétován néztem reá vissza, és még mindig nem mertem számot
2509    4|                    az ajtó hirtelen kinyílt, és a fakó lámpafényben a galamb
2510    4|                   nagy porban utazott volna, és a csiptetője, amint sebtiben
2511    4|                     állva. - Itt vagy hát? - és a következő percben fölkapta
2512    4|          íróasztalról az otromba papírvágót, és markolatig Adél mellébe
2513    4|             történnie - tette hozzá ijedten, és körülnézett, mintha bocsánatot
2514    4|                    is a személyzet beszaladt és elválasztott. A galamb kimerülten,
2515    4|             izgatottan csapta össze a kezét, és fölkiáltott:~- Mit tettem?
2516    4|               szobalány levetkőztette Adélt, és az aranyozott ágyra fektette.
2517    4|                  amit látott, rendjén lenne, és hozzátartozna a tavaszi
2518    4|                    történnie! Boldog voltam, és meg tudok fizetni a boldogságomért.
2519    4|                  férfiasan viselted magadat, és én megbocsátok neked.~Egy
2520    4|                  Miklós! A befejezés is szép és méltó ehhez a nagy szerelemhez,
2521    4|                     aztán megvonta a vállát, és a fal felé fordult.~Így
2522    4|                   fal felé fordult.~Így élt, és így halt meg a rajongó Adél,
2523    4|              ábrándos, olcsó regény hősnője, és a magányosság óráiban gyakran
2524    4|             vándorlásaim alatt összeakadtam, és, hogy hozzá hasonlót a sors
2525    4|                     hangulat­ban. Egy gonosz és furcsa emlék nehezedett
2526    4|                életemben először csaltak meg és adtak el, olcsón, ostobán,
2527    4|     Moličre-darabokban, ahol a legnemesebben és a legcsúfosabban bánnak
2528    4|                 alabárdosnak volt öltözve. - És mondhatom, előkelő álarcosbál!
2529    4|                   hűvös szellő fújdogált be, és meglengette a törülközőt,
2530    4|                szekrényből pézsmaszag áradt, és a hálószekrényen egy kis,
2531    4|                   lakója felejtett ott. Föl- és alá jártam, befűttettem,
2532    4|                   poggyászomból a frakkomat, és elmentem az álarcosbálba.~
2533    4|                belépődíjat kellett fizetnem, és a lépcsőházban két sor rövid
2534    4|              Colombinákkal, Stuart Máriákkal és chevau-léger-kkel. Bementem
2535    4|                     padmalyról selyemzászlók és óriási farsangi jelvények
2536    4|                 csüngtek alá. A középen nagy és színes szökőkút; oldalt
2537    4|              szökőkút; oldalt hosszú lugasok és folyosók babér- és narancsfákból,
2538    4|                   lugasok és folyosók babér- és narancsfákból, amelyek félénken
2539    4|                       de a nagy többség föl- és alá járt, és élénk mozdulatokkal
2540    4|                    többség föl- és alá járt, és élénk mozdulatokkal társalgott.
2541    4|                   hitelök volt, mint nálunk, és a hangulat vidám volt; itt
2542    4|                      hasonlóan röpködtek ide és oda; a zene néha mindent
2543    4|                      illat­szerek, gázlángok és női csipkekendők szaga töltötte
2544    4|                    Rosszkedvűen sétáltam föl és alá a tarka tömegben, és
2545    4|                     és alá a tarka tömegben, és arra gondoltam, hogy közben
2546    4|                   kályha kifüstölögte magát, és haza lehetne térnem, mikor
2547    4|                     Kitaláltam a gondolatát?~És be sem várva feleletemet,
2548    4|                    szerelmes, messziről jön, és messzire megy! Nincs senkije,
2549    4|                messzire megy! Nincs senkije, és a nemzetisége: orosz.~Ó,
2550    4|                     udvariasan meghajlottam, és így feleltem: - Valóban
2551    4|                Valóban az vagyok, asszonyom, és ön lekötelez, mikor figyelmére
2552    4|                    vette át a dominó a szót, és kissé előrelépett, mint
2553    4|                     orosznak szokás tartani, és én tisztelem a hagyományokat.
2554    4|                     az idegenforgalomból él, és nem is valami jól. Nemde?~-
2555    4|                  nevetéssel, amely a ritkább és értékesebb női tulajdonságok
2556    4|                    finomak, előkelőek, puhák és fehérek: ezek a született
2557    4|                  farkasszemet. Meghajlottam, és megcsókoltam a született
2558    4|                          folytatta a dominó, és vállának egy könnyű, biztos
2559    4|                   tudomásul elösmerésemet. - És azt is tudja, hogy a kéz
2560    4|                      Marie-Antoinette-arcát, és a következő pillanatban
2561    4|                      elgázolt.~Milyen furcsa és milyen kedves volt! - gondoltam
2562    4|                 kedves volt! - gondoltam el, és azon kaptam rajta magamat,
2563    4|                      a rossz kedvem elszáll, és a tükörbe nézek, hogy megigazítsam
2564    4|                     megszorította a kezemet, és egy pohár borra hívott meg,
2565    4|                     azt mondta: „Bocsánat!”, és egy debardőrrel kezdett
2566    4|                      is a dohányzóba mentem, és bosszúsan rágyújtottam.~-
2567    4|                  mellettem egyszerre valaki, és könnyű mozdulattal (akár
2568    4|                   mégse olyan nagyon szomorú és elhagyott, ha ennyire keres
2569    4|               takar-e? Nos: itt vagyok újra, és most egy félórát adok önnek,
2570    4|                    adok önnek, legyen ügyes, és használja ki jól! Ej, mit
2571    4|                    félreértsen!~- Ó, persze. És a pincérek? Mit gondolnának
2572    4|               húztunk, ő vesztett; nevetett, és egy aranyat csúsztatott
2573    4|                 kezembe. Leültünk a sarokba, és vaddisznófejet meg pezsgőt
2574    4|                   rendeltünk, ahogy a diákok és varrólányok szokták, akik
2575    4|             varrólányok szokták, akik pezsgő és vaddisznófej nélkül nem
2576    4|                 arccal hozta a vörös vödröt, és figyelmesen mosolygott a
2577    4|                mosolygott a fejünk fölött.~- És most mondja el, honnét jött,
2578    4|                      honnét jött, hová megy, és csakugyan szerelmes-e? De
2579    4|                     Az igazat! Magyar vagyok és kóbor lovag, és csakugyan
2580    4|                Magyar vagyok és kóbor lovag, és csakugyan csalódott szerelmes.~-
2581    4|                Eladták?~- Igen! Kijátszottak és eladtak.~Nevetett, megvonta
2582    4|               Nevetett, megvonta a vállát.~- És most az utazásban keres
2583    4|                 nézni, öszvéreken lovagolni, és azt hinni, hogy ez a gyógyulás,
2584    4|                  ahogy a színpadon szokás.~- És ki ön? - kérdeztem. - Most
2585    4|                  sora. Nem szabad megtudnom! És miért nem?~- Én? - mosolygott
2586    4|                     felejtse el az emlékeit, és ne utazzon tovább, nincs
2587    4|                   Bizonyára aranyszőke volt, és szerette a hermelint, nem?
2588    4|                    gyönyörű aranyszőke hajat és egy nagy hermelinprémet
2589    4|                     Elösmerően nézett rám.~- És jó a megjelenése is; a szemében
2590    4|                     tudja, mit hoz a holnap? És már csak egy negyedóránk
2591    4|                  csak egy negyedóránk van.~- És máskor nem láthatom?~- Mi
2592    4|                  volna? Én nem! Koccintsunk, és nevessen; azt akarom, hogy
2593    4|                      az asszonyok.~Nevettem, és megcsókoltam a kezét; letette
2594    4|                   kezét; letette az álarcát, és végighúzta legyezőjét az
2595    4|                   dominó nem mindig kacagott és koccintott az életben. De
2596    4|              fölényesen, frissen nézett rám, és így szólt:~- Tetszem önnek?
2597    4|                   Csinos vagyok?~- Nagyon!~- És jól érezte magát? Nem voltam
2598    4|              hangulatban érkeztem Velencébe, és mindehhez: a szálloda, a
2599    4|                       diáknak érzem magamat, és boldog lennék, ha valami
2600    4|                   szomorú, borús éjszakával, és ez is nagy és szent szolgálat.~-
2601    4|                    éjszakával, és ez is nagy és szent szolgálat.~- Ezt őszintén
2602    4|                         Őszintén! - szóltam, és éreztem, hogy ez a furcsa
2603    4|            emelkednék az álarcosbáli zajnak, és messziről nézne le reám,
2604    4|                      furcsa ragadozó madarak és lengő strucctollak voltak
2605    4|                 strucctollak voltak vésve.~- És csakugyan nem szabad megtudnom,
2606    4|                Összehúzta finom szemöldökét, és figyelmesen mosolygott.~-
2607    4|                   vele, másnap nem fogadtam, és estére agyonlőtte magát,
2608    4|                    az egész; azóta nem élek, és aki itt, önnel szemben ül,
2609    4|                     sok akad belőlük ősszel, és tavaszra mégis mind eltűnik!~
2610    4|                benézett a magas ívű ablakon, és halavány árnyékot húzott
2611    4|              gonoszak vagy kacérak volnának. És még egyet: miért szólítottam
2612    4|             féltékenységből önt is elhagyta, és azt éreztem, hogy le kell
2613    4|               szomorúságot, a magányosságot, és ha mindjárt csak egy félórára
2614    4|                   fiatalságának, az életnek, és bocsásson meg annak, aki
2615    4|                szomorú.~Fölkelt, mosolygott, és megsimogatta a fejemet.~-
2616    4|                   reám - szólt vállat vonva, és a karomba kapaszkodott -,
2617    4|                      karomba kapaszkodott -, és ne kutassa, hogy ki vagyok.
2618    4|            Meghajtottam a fejemet, fizettünk és eltávoztunk a pincérek ünnepélyes
2619    4|                 egyszer megállt, rám nézett, és megsimogatta a fejemet,
2620    4|               fejemet, aztán kezet nyújtott, és a lépcső felé indult.~Megtartottam
2621    4|                      türel­mesen néztek rám, és a strucctollak lassan nőni
2622    4|             kikívánkoztak a vasúti kocsiból, és fölrepültek a mennyboltig.~
2623    4|                     kezében, tüzet fújt rám, és megsimogatta beretválatlan
2624    4|                   majd Velencébe menekültem, és egy hideg, esős estén átkeltem
2625    4|               borostás ábrázata nézett reám, és lassan, mint egy eltűnni
2626    4|                     bólintott. Megöregedtem, és megcsúnyultam a förtelmes
2627    4|                    keresztek, mély gondolat- és fölkiáltójelek képződtek,
2628    4|                     fényképét is elküldötte, és egy hegyi virágot préselt
2629    4|                   kislány egyre jobban nőtt, és éppen olyan volt, mint az
2630    4|                    is összeért a szemöldöke, és ő is oldalt választotta
2631    4|                     így kezdődött a levél -, és tudja-e, hogy még mindig,
2632    4|                    ápolni, verseket olvasni, és nem tudom a háztartást ellátni
2633    4|                  alatt semmit sem változtam, és néha úgy rám jön a sírás,
2634    4|                mennem a folyócska partjához, és egész nap ott ülök a vadászlaknál,
2635    4|                     ott ülök a vadászlaknál, és magára gondolok, az egyetlen
2636    4|                   lelkem sohase volt az övé, és aki azért mégis törhetetlenül
2637    4|                  törhetetlenül bízik bennem, és mindig azt mondja: Minden
2638    4|               feszületen csüngő Krisztusnak, és ez az ifjú spanyol lovag
2639    4|                    ajka alázatosan mosolyog, és a haja a vállát éri. Ah!
2640    4|                Összetéptem a furcsa levelet, és a frissen gyújtott tűzbe
2641    4|                 lelkem egy járatlan zugában, és Angyalka maga is csak ritkán
2642    4|                      tudtam összeilleszteni! És íme, ő még mindig rám gondol,
2643    4|                   gyöngytűt a nyakkendőmben, és messziről megismeri a lépéseimet.
2644    4|                  imádkozik a feszület előtt, és Angyalka minden éjjel az
2645    4|                   fölszállott a gyárkémények és háztetők fölé, és összevegyült
2646    4|               gyárkémények és háztetők fölé, és összevegyült a nagyváros
2647    4|                örömével, szomorúságával. Föl és alá jártam a szobában, és
2648    4|                    és alá jártam a szobában, és megint megálltam a tükör
2649    4|                     fiatal spanyol lovagból, és emiatt szenved Angyalka -
2650    4|                      a falu tiszta nyugalma, és ők visszakívánkoznak a múltba,
2651    4|                      könnyekbe, a hóviharba, és maguk se tudják, miért.
2652    4|                    ura idegesen bólingatott, és gyorsan szítta szivarját.
2653    4|                homlokát, tartózkodó mosolyát és gyermekes állát, amely félig
2654    4|                 kezében voltak a korcsolyái, és néha megcsörrentek, és a
2655    4|                       és néha megcsörrentek, és a lábai fázósan topogtak
2656    4|                       kételkedve nézett rám, és az árnyéka megingott a falon,
2657    4|                    zavartam ki a nyugalmából és arra, hogy valószínűleg
2658    4|                     Furcsa, ábrán­dos mezben és mégis biztos alakban állt
2659    4|                serdülő gyermekét, szorgalmas és bólingató férjét, és elcsodálkoztam
2660    4|              szorgalmas és bólingató férjét, és elcsodálkoztam rajta, mért
2661    4|                  tollat, megírtam a levelet, és megkértem, hogy jöjjön föl
2662    4|           megsimogatni valakinek a homlokát, és sietnek vele, nehogy utóbb
2663    4|                       Térj vissza az uradhoz és a lányodhoz, Angyalka, az,
2664    4|                      szórta be a halántékát, és az emlékei óvatosan szöknek
2665    4|                 ferdén ragasztott bélyeggel; és egy hét múlva sürgöny, hogy
2666    4|                  beteg volt, most lábadozik, és az ura félti a hosszú úttól.
2667    4|                    ura félti a hosszú úttól. És másnap csakugyan megérkezett,
2668    4|                  beültünk a vasúti fiákerbe, és kihajtattunk a temetőbe,
2669    4|              utasokként billennek féloldalt, és torzonborz papsajtbokrok
2670    4|          megállította a kocsit, kiszálltunk, és akkor hosszan a szemembe
2671    4|                   hosszan a szemembe nézett, és ijedten fogta meg a kezemet.~-
2672    4|                 Angyalka vette föl a szót.~- És én is megváltoztam, nemde? -
2673    4|                  nemde? - kérdezte félénken, és látszott, hogy várja az
2674    4|                   Megelégedetten mosolygott, és a karomba kapaszkodott.~-
2675    4|                      karomba kapaszkodott.~- És... és, ön beteg volt? Olyan
2676    4|                karomba kapaszkodott.~- És... és, ön beteg volt? Olyan különös
2677    4|                     Nos, Angyalka - szóltam, és végigsimogattam a karját,
2678    4|                     megszorította a karomat, és a fejét egy pillanatra a
2679    4|                         hisz ez természetes, és mégis, oly nehezen tudom
2680    4|                   puhább, töré­kenyebb volt, és a szeme nagyobb. Vagy csak
2681    4|                  Azután a hangja is élesebb, és, és a lépéseit most már
2682    4|                     a hangja is élesebb, és, és a lépéseit most már nem
2683    4|                      ve.~- Igen, a lépéseim! És a gondolataim? Miért éltem
2684    4|                  igazán? Mindig önző voltam, és ez egyszer megbosszulja
2685    4|                 Miklós - szólt alázatosan. - És ha így is volna? Ez csak
2686    4|                     volna? Ez csak káprázat, és lám, már meg is szoktam,
2687    4|                    furcsa hosszú szakállával és kiálló arccsontjával. Ha
2688    4|                      Meghökkenve néztem reá, és nagyon megsajnáltam ezt
2689    4|                  óvatos mosollyal, teli dőre és szent bizalommal sétált
2690    4|                 vissza kell térnie az urához és a gyermekéhez, én azt akarom,
2691    4|                   vetette tiszta tekintetét, és elfordította a fejét, de
2692    4|                 rögtön rá megint rám nézett, és egy kicsit összehúzta a
2693    4|                 fölött.~- Ó, Miklós - szólt, és a szeme könnybe lábadt -,
2694    4|                hozzám! Istenem, miért oly jó és gyöngéd hozzám? Az én nyugalmam!
2695    4|                      elszakadtunk egymástól, és hogy ezen nem szabad változtatni.~-
2696    4|                   élet még meghagyott nekem! És higgye el, ön nem az a rossz
2697    4|                      szívének a mélyén jóság és gyöngédség lakik, csak ön
2698    4|                    meg a homlokomat - szólt, és félretolta homlokáról a
2699    4|                     Megcsókoltam a homlokát, és elgondolkodtam rajta, milyen
2700    4|                    szólt büszkén mosolyogva, és mint egy száműzetésbe induló
2701    4|                  nyújtotta csókra a kezét -, és engedje, hogy megint írhassak,
2702    4|                   fejemet; a vonat elindult, és aprókat szökve vitte vissza
2703    4|                  régi csipke­függönyök közé. És én azt éreztem, hogy sohase
2704    4|                   minden jóra fog fordulni - és a lelkem lassan megtelt
2705    4|                   lassan megtelt verőfénnyel és tavaszi ibolyák hóban fürdött
2706    4|              valamelyik pontján megsebeztek, és ezt nem tudjuk, vagy nem
2707    4|               alapjában irigyek, kicsinyesek és végesek vagyunk. Nem mondom,
2708    4|                      Nem mondom, hogy egyben és másban nincsen igazatok,
2709    4|                szintén titokzatosan, fehéren és biztosan emelkednek ki a
2710    4|                      ez nem egészen így van, és ha nincs is kitapintható,
2711    4|                      Fáradt vagyok, törődött és kedvetlen, a színek, hangulatok
2712    4|           reménykednem, mosolyognom, hinnem, és az agyam semmire se kíváncsi.
2713    4|                     kisleány, talán nyurgább és koravénebb, tanultabb. Sok
2714    4|                     különösen az orra körül, és a nyaka feltűnő vékony,
2715    4|                     hol született Garibaldi, és mikor? - kérdezte gúnyosan.~
2716    4|                       Ezt bizony nem tudtam, és azért így feleltem:~- Mi
2717    4|                  bábuját, lenyírtam a haját, és nagy huszárbajuszt pingáltam
2718    4|                szöget ütöttem a katedrájába, és ezért két órán át dión kellett
2719    4|                      emlékeztünk Garibaldira és a szeplők öntözésére. Én
2720    4|                  hogy bundás pálinkát iszom, és cselédlányok után futkosok.
2721    4|                   Margit királynét, Gonerilt és Regant, ő pedig valószínűleg
2722    4|                    bennem látta VIII. Henrik és III. Richárd gonoszságait.~
2723    4|                Majdnem huszonöt éves voltam, és házasodni készültem, mikor
2724    4|                  varróleány fog elém ugrani, és magasra tart egy síró csecsemőt.
2725    4|                névtelen levél megerősítette, és az eljegyzésem föl is bomlott.
2726    4|                    mód nélkül fölháborodtam, és első fölindulásomban faragatlan
2727    4|                      akiben e levelek íróját és a hír terjesztőjét kerestem.
2728    4|               hidegen, gúnyosan nézett reám, és megvetően vonta meg a vállát.
2729    4|                      kicsiszoltak, finomabbá és tartózkodóvá tettek. Mikor
2730    4|                egyszer hazautaztam, hogy egy és más dolgomat elintézzem,
2731    4|                     más dolgomat elintézzem, és a családi sírhelyet a hegy
2732    4|                 nyújtottam feléje a kezemet, és így szóltam hozzá:~- Nos,
2733    4|                   kinyújtotta sovány nyakát, és így felelt:~- Igen, még
2734    4|                     a lelkét, a gondolatait. És hiába próbálja velem elhitetni;
2735    4|             elhitetni; ön is gyűlöl engemet, és mindig is gyűlölni fog.
2736    4|              gyűlöltem az Eliz sovány nyakát és apró szeplőit. Furcsa és
2737    4|                     és apró szeplőit. Furcsa és ostoba érzés! Hamarosan
2738    4|                     rám, a boldog henyélőre. És az asszonyok, ifjúkori álmaim
2739    4|                  összehúzott szemmel jártak, és félénken mosolyogtak. Többen
2740    4|                 paradicsomos üvegeik, férjük és unokájuk mellől, és eljárjam
2741    4|                   férjük és unokájuk mellől, és eljárjam velök a nagy mazurt.
2742    4|                       kezet csókoltam nekik, és visszaadtam a leveleiket,
2743    4|                      talán a templomba ment, és keresztet vetett Szent Sebestyén
2744    4|                      egy kis házacska előtt, és folyton ezt ismételgette: „
2745    4|                      immár szürkülő hajamat, és így szólt magában:~Szent
2746    4|                   visszaadta a leveleimet? - és gondosan az ajtóra tolta
2747    4|                    gyűlölséggel nézett reám, és egy kicsit fölhúzta sovány
2748    4|              évtizedek előtt ezt kérdezte:~- És vajon tudod-e, hol született
2749    4|                     hol született Garibaldi, és mikor?~Pár szót váltottunk;
2750    4|              gyűlöl-e még?~- Igen - felelte, és összébb húzta vállán az
2751    4|                      a ketten megöregedtünk, és ideje volna a földi békességre
2752    4|                   össze, aztán kezet fogtunk és elváltunk. Hosszú idő telt
2753    4|             ifjúságom szép napjai teltek el, és elgondolkodva álltam meg
2754    4|               kapunál, amely alatt a tüzérek és a szobalányok most is úgy
2755    4|                    közül, megvonta a vállát, és mint egy látomás emelte
2756    4|                     Azután sokat szenvedtem, és mint történetem elején elmondtam -
2757    4|                    az egészség is elhagyott. És az emlé­kek, a női fejek,
2758    4|                      Mind, mind elszéledtek, és soha többé nem tértek vissza!
2759    4|                     többé nem tértek vissza! És hitem az életben, örömöm
2760    4|                   megszólal a bécsi zenekar, és magyar dalokat is fog játszani,
2761    4|                     hol született Garibaldi, és mikor?~Micsoda hatalmas
2762    4|                      szavánál, a nő hiténél, és örökre össze tud kapcsolni
2763    4|                       ahogy gyűlölni tudunk?~És mialatt az afrikai égbolt
2764    4|                    az afrikai égbolt gyorsan és koromfeketén gördül le a
2765    4|                     a szállóm ablaka fölött, és lent vacsorára szól a csengettyű,
2766    4|                   akkor is gondolni fog rám, és mialatt megigazítja a koszorút
2767    4|                  Miklós, örökké gyűlöllek! - És én mégis alázatosan csókolok
2768    4|                    utazzam a porosz határra, és vigyek magammal egy pár
2769    4|                      a regényes kívánságnak, és következő nap este megérkeztem
2770    4|              sziléziai városkába; hideg volt és köd, úgyhogy a városkából
2771    4|                      egypár sovány gázlámpát és nagy, fekete foltokat, amelyek
2772    4|                      juhnyáj vándoroltak ide és oda. A szálloda neve „A
2773    4|                     műteremhez hason­lított, és igen rosszul fűlt. Az íróasztalnál
2774    4|                       indus sállal a vállán, és írt. A kész leveleket gondosan
2775    4|                   téka már ezüstszürke volt, és az ajka körül figyelmes
2776    4|                      az ajka körül figyelmes és csodálkozó vonás. Hirtelen
2777    4|                     fölkelve az asztaltól -, és térjünk rögtön a tárgyra.
2778    4|                    Nos! Meg kell verekednem, és úgy érzem, el fogok esni.~
2779    4|                   mindig finoman verekedett, és kíváncsi szemmel nézett
2780    4|                      ledobva magáról a sált, és szórakozottan mosolygott. -
2781    4|                      az ellenfél segédeivel, és megállapítottuk a fölté­
2782    4|                       Barátom sokat beszélt, és jókedvűnek látszott. Elmondta,
2783    4|                   látszott. Elmondta, hogyan és mint intézkedett földi dolgairól,
2784    4|                    az írásai, kik a rokonai, és aztán egyszerre így szólt:~-
2785    4|                   ezt kerestem minden nőben, és ameddig nevetni tudtak,
2786    4|                   elől ügyesen elmenekedett, és inkább kész volt a tengerbe
2787    4|                száraz ágon ülve szomorkodni. És ha még egyszer kezdhetném?
2788    4|                   végül is kifogynak belőle, és akkor másra térnek át. Hallgattam
2789    4|                       karolja át a fejfámat, és nevessen: ez a legszebb
2790    4|                     aki eljön a temetésemre? És vajon ki lesz az? Talán
2791    4|                       Ki tudja, élnek-e még? És kinek lesz kedve tél derekán
2792    4|                     még írogatott egy ideig, és újra föltette a kalapját,
2793    4|                    újra föltette a kalapját, és újra nyakába kerítette a
2794    4|            átöltözködött, megberetválkozott, és egy kis keresztet akasztott
2795    4|                      írásait, majd megölelt, és így szólt:~- Meglátod, el
2796    4|                bokrok zúzmarába burkolóztak, és a varjak egész közel várták
2797    4|           szárnycsapásokkal, mintha úsznának és nem is repülnének, álljanak
2798    4|                lógtak alá, Miklós rám nézett és mosolygott.~Repül és a malom
2799    4|                  nézett és mosolygott.~Repül és a malom vidékin~Megáll a
2800    4|                  belezavarodott, vállat vont és elhallgatott.~Pár perc múlva
2801    4|                      színészhez hasonlított, és erősen köhögött.~A hó csikorgott
2802    4|                egyszer a csiptetője leesett, és ez kihozta a sodrából; végül
2803    4|                     kettő már a helyén állt, és elgondolkodva nézett maga
2804    4|                föltűrte a kabátja gallérját, és összehúzta a szemét.~Számoltam.
2805    4|                  porzott, aztán Miklós lőtt, és kíváncsian nézett maga elé.
2806    4|              óvatosan bújt ki a malom mögül, és vörös, színpadi fényt dobott
2807    4|                   szólt Miklós szemrehányón, és a mellére mutatott. - Itt!
2808    4|                    az egyik elesett a havon, és ezt mondta: „Ejnye!”, azután
2809    4|                   Ejnye!”, azután fölugrott, és megint elesett. Óvatosan
2810    4|                 Óvatosan fölemeltük Miklóst, és a szánkóra tettük; az egyik
2811    4|                 orvos kinyitotta a kabátját, és gyorsan lehajlott a mellére.~-
2812    4|                      közben fölkelt a hóról, és nagyokat és magasakat ugorva,
2813    4|                 fölkelt a hóról, és nagyokat és magasakat ugorva, mint a
2814    4|                egyszerre megfogta a kezemet, és óvatosan így szólt:~- Nos,
2815    4|                   azután a fal felé fordult, és csak hajnalban szólalt meg
2816    4|                  őrnagy átment a szállodába, és megkérte a portás leányát,
2817    4|                      azután keresztet vetett és engedelmesen ült le az ágy
2818    4|                     szép, de a homloka magas és tiszta, a haja aranyszőke.~-
2819    4|                   kisleány - szólt Miklós -, és mosolyogjon, azt akarom,
2820    4|                       aztán megint Miklósra, és sírni kezdett.~A toronyóra
2821    4|                     gyorsan hátrahanyatlott, és kiszenvedett. Megkértem
2822    4|                     kezébe temette az arcát, és keservesen sírt. Végre is
2823    4|                  mentem el a postahivatalba, és széjjel­küldtem az értesítéseket,
2824    4|                 énekes diákokkal, fáklyákkal és tizenkét pappal, ahogy barátom
2825    4|                      a rokonai, régi barátai és szerelmei közül, de az utolsó
2826    4|                 szánkó állt meg a ház előtt, és egy öreg, férfias arcú hölgy
2827    4|                 mintha rendeletet adna át -, és reménylem, hogy még jókor
2828    4|                      Biccentett a fejével.~- És a temetés?~- Fél óra múlva
2829    4|             maradtunk még a sírdombnál: Eliz és én.~Eliz összekulcsolta
2830    4|                      összekulcsolta a kezét, és imádkozott. Az arca közömbösnek
2831    4|                       gondoltam el magamban, és eszembe jutott a furcsa
2832    4|                  mosolyok, az álmok, a szőke és barna női fejek, az eskük?
2833    4|                       Mind, mind elszálltak, és soha többé nem térnek vissza.
2834    4|               szempár nézett rá még most is, és a fejében talán ez a pár
2835    4|                  Eliz türelmesen imádkozott, és nyugodt tekintetét rászegezte
2836    4|               rászegezte a csillogó fejfára. És Miklós árnyéka talán e percben
2837    4|                    csöndesen emelkedett föl, és kezet csókolt neki, az utolsó