Fej.

1001    2|             megvolt. Szinte hihetetlen, hogy előbb az eszébe nem jutott,
1002    2|                azonnal el is határozta, hogy Petőnek kellemes meglepetést
1003    2|               jön kapóra, és így esett, hogy másnap - éppen elseje lévén -,
1004    2|               mester átment Jozefinhez, hogy nála az úgynevezett júdáspénzt
1005    2|                 azt írja kedves fiának, hogy a sírba fogja vinni.~Jozefin
1006    2|                  Nekem Pető azt mondta, hogy jó viszonya van a szüleivel.~
1007    2|                  mint mondani szokás -, hogy még tréfából se tud igazat
1008    2|               utcán, azt fogja mondani, hogy macska volt. Ilyen a természete.~-
1009    2|          találóan jegyezte meg Petőnek, hogy csak egy kérdésre tudna
1010    2|           kérdésre tudna felelni. Arra, hogy hány óra van. De még arra
1011    2|               barátja érzelmi világa?~- Hogy méltóztatik ezt gondolni?~
1012    2|                 muzsikushoz.~- Nos úgy, hogy van-e szíve? Szereti-e az
1013    2|               asszony? Hahaha! Látszik, hogy nem ismeri Pető urat! Távolról
1014    2|                magánügyei iránt, tudná, hogy az én jogász barátom Pest
1015    2|               vele, az okos asszonnyal, hogy szórakozottságában az omnibusz
1016    2|                 ráhallgatni és elhinni, hogy különb a többi ifjú joghallgatónál,
1017    2|                 százszor elég volna rá, hogy az asszony - a juszt is
1018    2|                meg­állapította magában, hogy a jogászok a világ leghaszontalanabb,
1019    2|             arra a felfedezésre jutott, hogy Tilda kisasszony szeszélyes.
1020    2|          azonban az ügyvédet az a tény, hogy az ifjú hölgy éppen vele
1021    2|            gyanújának adott kifejezést, hogy a fiskális csak a világ
1022    2|          vőlegényére, és így szólott:~- Hogy lehet, kérem, ilyen lehetetlen
1023    2|                  Tehát annyira tisztel, hogy ezt a szerény kívánságomat
1024    2|            alatta, végül azonban látva, hogy Tilda nem tér vissza, fogta
1025    2|           tételezte volna föl Tildáról, hogy ilyen kegyetlen tudjon lenni,
1026    2|              lenni, sohase hitte volna, hogy a nőknek áldozatot is kell
1027    2|              végül sohase gondolt arra, hogy a szerelemben más tényezők
1028    2|        összeadás és a férji magánjogok. Hogy valakinek a boldogsága egy
1029    2|              bepanaszolta a kocsmárost, hogy hamisított sört árul, és
1030    2|                  Gyakran hallottam már, hogy ön Magyarhon legjelesebb
1031    2|                jogásza. Égek a vágytól, hogy e jeles férfiúval - noha
1032    2|           mindenekelőtt megállapította, hogy ezt a szót: biztosan, egy
1033    2|               megtisztelő tény is volt, hogy ismeretlen hölgyek érdeklődnek
1034    2|                 fejéből sem hiányzott - hogy állhatott volna tehát ellent
1035    2|                  és Quastl elhatározta, hogy elmegy a rejtelmes „Régi
1036    2|                ha egy hölgy arra kérné, hogy vágassa le a kecskeszakállát?~-
1037    2|            dörögte volt a töröknek azt, hogy: „Gyere, öreg!”~Pető visszafordult
1038    2|               külsőségekben, hanem azt, hogy mennyit nyert az lelkiekben.
1039    2|              egyenesedett ki.~- Akarja, hogy levágjam az egyik fülemet? -
1040    2|         telepedve -, meg kell vallanom, hogy egész jól csinálod a dolgodat.~-
1041    2|                 Nemsokára itt az ideje, hogy a magad szárnyára bocsássalak.
1042    2|               üsd a vasat, megérdemled, hogy boldog légy, és két füled
1043    2|                a lelkesedés. - Remélem, hogy te is megérdemled!~- A fülemet
1044    2|                 volt sárga dominójában, hogy a hatást még kissé nagy
1045    2|             tárgyhoz -, ez azt jelenti, hogy a tettes beszámíthatatlan
1046    2|             Valóban, meg kell mondanom, hogy ily művelt hölggyel még
1047    2|            helyreállítása után történt, hogy a király hosszas tartózkodásra
1048    2|              hetekkel előbb nekilátott, hogy méltóan fogadja az uralkodót.
1049    2|                fővárost. Ekkor történt, hogy a polgármesternek, amint
1050    2|   utánairamodtak a Koronaherceg utcába. Hogy a kép teljes legyen, a telek
1051    2|              Filax! Vissza! Azt mondom, hogy vissza.~A polgármester elkékülve
1052    2|          szerelmére? Tatárok törtek be?~Hogy mi volt? A kakas, a két
1053    2|     Bauernebel-telek tartozékai voltak. Hogy is kerülhettek volna másképpen
1054    2|               jön Pestre, ha azt látja, hogy a város első utcájában szénaszag,
1055    2|                adtak a polgármesternek, hogy ez ázsiai állapotokon segíteni
1056    2|            állapotokon segíteni kell, s hogy erre csak a barátságos út
1057    2|                  ha el is tiltják tőle, hogy a Koronaherceg utcában káposztát
1058    2|                 tehát határozatba ment, hogy Bauernebellel meg kell békülni,
1059    2|         polgármester belátni kénytelen, hogy Pest legfontosabb faktora
1060    2|                galambpörnél is. Tudtam, hogy igazam van, és bántott,
1061    2|                 igazam van, és bántott, hogy a hatóság ezt nem ismeri
1062    2|            vinni. Ha azonban azt látom, hogy jogaim elösmertetnek, hogy
1063    2|              hogy jogaim elösmertetnek, hogy az igazság győz, akkor leteszem
1064    2|          kártérítés? Ki fizeti meg azt, hogy a galambokat évszámra tartottam,
1065    2|          galambokat évszámra tartottam, hogy azok részben elriasztották
1066    2|               mondta Gutfreund Erazmus, hogy ő is szóljon valamit.~-
1067    2|            levél­tárában, és így esett, hogy a Koronaherceg utca sétálóit
1068    2|          rémülten. - Van sejtelme róla, hogy mit beszélnek?!~- Hogy túladtam
1069    2|                  hogy mit beszélnek?!~- Hogy túladtam Quastl úron?~-
1070    2|              kapkodott. - Azt beszélik, hogy Bulcsu megkérte az ön kezét,
1071    2|        mindehhez? - kérdezte hidegen.~- Hogy mi közöm? - csodálkozott
1072    2|                    csodálkozott Pető. - Hogy mi közöm? Az a közöm, hogy
1073    2|              Hogy mi közöm? Az a közöm, hogy én önt nagyra becsülöm,
1074    2|             szükségem az ön tanácsaira. Hogy mit cselekszem, az kizárólag
1075    2|        művésziesen Pető.~- Az nem kell, hogy önt érdekelje - válaszolta
1076    2|          szerzője. - Megkérjem a kezét, hogy kidobasson Lámpl úrral?~-
1077    2|     világtörténetben, bizonyára tudják, hogy Saint-Cloud nem volt az
1078    2|                 elárulta Bauernebelnek, hogy Tilda és Bulcsu az apai
1079    2|        Bauernebelt, megmagyarázva neki, hogy Bul­csu­nál jobb férjet
1080    2|                beleszokott a nyo­morba, hogy a hatost is tüneménynek
1081    2|              olyan módon állapítja meg, hogy az aranypolgár adja áldását
1082    2|            polgármester talál rá módot, hogy a pört újra fölvegye, és
1083    2|             megadta magát. Hiszen tény, hogy a legjobb az olyan vő, aki
1084    2|               győzelem arra ösztönözte, hogy most már Ulm ellen induljon.
1085    2|               szépen voltak összefonva, hogy nem tudom őket szerény tollammal
1086    2|                 méltatlankodott Pető. - Hogy tételezheti ezt föl rólam?~
1087    2|          Kétségtelen adataim vannak rá, hogy ön a főváros legrettenetesebb
1088    2|      legrettenetesebb szoknyavadásza, s hogy emellett a legzajosabb korhelyéletet
1089    2|          legzajosabb korhelyéletet éli, hogy nem törődik a földön senkivel,
1090    2|           földön senkivel, semmivel, és hogy tréfából se tud igazat mondani.
1091    2|               ennyi bizonyíték elég rá, hogy ne higgyek önnek, s hogy
1092    2|                hogy ne higgyek önnek, s hogy az ön barátságát kételkedő
1093    2|               jogász. - Esküszöm önnek, hogy mindez csúnya rágalom, amelyet
1094    2|           gondolok hónapok óta önre, és hogy önön kívül nincs senki sem
1095    2|             önnel: a föntebbi adatokat, hogy ön megbízhatatlan, ingatag,
1096    2|                a gérokkját tisztogatta, hogy az ódon ruhadarab méltó
1097    2|                 dadogta kétségbeesve.~- Hogy mit? - kacagott föl pokolhoz
1098    2|       elkeseredéssel ült le egy székbe, hogy az menten összeroppant alatta.~-
1099    2|               azt mondottad Jozefinnek, hogy én csélcsap vagyok, hogy
1100    2|                hogy én csélcsap vagyok, hogy tréfából sem mondok igazat,
1101    2|             tréfából sem mondok igazat, hogy szoknyákra vadászok?~Bulcsu
1102    2|         mérgében.~- Azt beszélted neki, hogy hazudom, hogy korhelykedem,
1103    2|           beszélted neki, hogy hazudom, hogy korhelykedem, hogy minden
1104    2|             hazudom, hogy korhelykedem, hogy minden nőnek utánafutok,
1105    2|          utánafutok, és egyben tagadod, hogy tönkretettél, megcsaltál,
1106    2|                a legjobbak. Igaz ugyan, hogy a hazugság magában véve
1107    2|                 Ha azt mondottam rólad, hogy haszontalan fráter vagy,
1108    2|                 vagy, az volt a tervem, hogy téged diadalra juttassalak
1109    2|                  Hiszen tőled tanultam, hogy a Bauernebeleket csak ellentmondással
1110    2|            Bauernebeleknek azt mondjuk, hogy az fehér, ők örök ellentmondásra
1111    2|            Jozefinnél. Ez az ellenpont, hogy mi zenészek mondjuk - fejezte
1112    2|                A helyzet tudniillik az, hogy Jozefin mindent elhitt neked,
1113    2|             szívesen hisz.~Így történt, hogy pár hét múlva a második
1114    2|          megtörtént, abban a reményben, hogy Pető mielőbb leteszi a vizsgáit,
1115    2|      terjeszkednem.~Egy napon kiderült, hogy Maurer, a rejtélyes csizmadia
1116    2|              terjesztette halála hírét, hogy a hitelezői ne zak­lassák.
1117    2|             valaki a fejébe magyarázta, hogy neki nemcsak az egykori
1118    2|                én annak a csizmadiának, hogy Bauernebel Jeromossal nem
1119    3|          feldíszített ebédlőn látszott, hogy tánc készül. A nagyobb bútorokat
1120    3|            kedves Simon. Adja az Isten, hogy amit remélek, még sok öröme
1121    3|       ravaszkásan összecsucsorította -, hogy minden úgy marad, ahogyan
1122    3|              ahogyan volt. Azt óhajtom, hogy a portámról a jövőben is
1123    3|           felelte Fábián nyugtalanul -, hogy a só mégiscsak rendbe fog
1124    3|    Megfiatalodik, ha mondom; úgy érzem, hogy egy házat fel tudnék emelni,
1125    3|                 csizmámban annyi a víz, hogy egy malmot el lehetne vele
1126    3|                 a legjobb, azt mondták, hogy kedvesei voltak, köztük
1127    3|                 is igen lehetett tudni, hogy kerültek vele össze. Így
1128    3|                Némelyek azt állították, hogy a lány ezé az emberé, aki
1129    3|                 voltak. Kétségtelen az, hogy az asszony igen tudott a
1130    3|                 kedvesen énekelt nekik, hogy még azoknak is tetszett,
1131    3|             Simonné nem akarta mutatni, hogy valamelyiknek kedvez s inkább
1132    3|            inkább csak érezni lehetett, hogy a tiszt felé húz. Néha,
1133    3|              körül­nézett a társaságon, hogy van-e mindenki előtt ennivaló,
1134    3|       összeborzongott: ki tudná, miért? Hogy a tiszt némelyes előnyben
1135    3|      Tulajdonképpen azt akarta mutatni, hogy lenézi őt, s ő a legény
1136    3|          sikerült, és rosszul leplezte, hogy a birtokos szeke­rének rúdja
1137    3|             lánya felé; mikor meglátta, hogy Fábián udvarol neki, megdörzsölgette
1138    3|                 Átment a másik szobába, hogy kipihenje magát. Ott a füsttől
1139    3|            űzték a pagátot. Úgy érezte, hogy jót tenne, ha egy kicsit
1140    3|              férfi. Nyersen kacagott.~- Hogy mi mondanivalóm van? Nem
1141    3|               rossz. Az a közölnivalóm, hogy nem hagyom magam ellökni,
1142    3|                volt a kedvese, s tudom, hogy mindnek kiadta az útját,
1143    3|             olyan heves sírás fogta el, hogy le kellett ülnie egy székre.
1144    3|                 szemét, és elhatározta, hogy odamegy apjához, és mindent
1145    3|            hegedül, kedves Kopeczki, és hogy szereti a verseket, kedves
1146    3|               kedvese van...~Azt hitte, hogy az apja fel fog ugrani,
1147    3|               amely ugrásra készen áll, hogy zsákmányát magával ragadja.~
1148    3|                pillanatig arra gondolt, hogy így fognak egykor az esküvőre
1149    3|               Úgy kellett volna lennie, hogy még vacsoraidőre elérjük
1150    3|               mellett. Tetszik hallani, hogy vonítanak a kutyák?... Áldott
1151    3|          diákokat. Meg tetszik engedni, hogy egypár üveget vegyek ki
1152    3|                erősen kezdett horkolni, hogy az álom egyszerre kiszaladt
1153    3|               körültapogattam a szobát, hogy legalább egy szivart találjak.
1154    3|             Adjon, kérem, egy gyertyát, hogy legalább olvashassak.~-
1155    3|             aludtam; a papa azt mondta, hogy én is igyam bort, és most
1156    3|               meg a papát, és megkérte, hogy ne vegyen nekem mostohát.
1157    3|              mostohát. Aztán megígérte, hogy ha jó leszek, hát küld nekem
1158    3|                  és úgy vágta a falhoz, hogy a petróleum felrobbant,
1159    3|               állomáson, s alig várták, hogy továbbmenjenek.~Ebben a
1160    3|                 iránt, nekik elég volt, hogy kedvöket tölthették rajta.
1161    3|                szemben. Így megtörtént, hogy a felöltőjét nehéz kövekkel
1162    3|            nehéz kövekkel tömették meg, hogy az esernyőjébe egeret rejtettek,
1163    3|                 s bebizonyították neki, hogy a feje a tejivástól rohamosan
1164    3|                 dagad. Elhitették vele, hogy a másfél órára fekvő vasúti
1165    3|               ember szinte azt hihette, hogy büszke a farsangjáratására.~
1166    3|                 Ez elég szégyen. Ideje, hogy ezt a hibát kiköszörülje.
1167    3|           ágyában fekszik, s nem sejti, hogy az apja rossz fát tesz a
1168    3|          telekkönyvvezető fülig pirult: hogy ő a hadsereg és a polgárság
1169    3|               sok volt a jóból, érezte, hogy a cukrászda lassan, mint
1170    3|                 jázmint, s elhatározta, hogy a feleségének viszi. Néha
1171    3|               célzott, mert úgy érezte, hogy a kockák ki akarnak siklani
1172    3|                fogta el; eszébe jutott, hogy mikor a főnök halálán volt,
1173    3|                 lélegzetén hallatszott, hogy beteg, mintha messziről
1174    3|                 maga elé, úgy látszott, hogy valami nagy kérdésen gondolkodik
1175    3|              nének, s az apa odaugrott, hogy megviaskodjék a láthatatlan
1176    3|                rá.~Sokáig ment, anélkül hogy számot tudott volna adni
1177    3|                tudott volna adni arról, hogy mi történik vele. Olykor
1178    3|                tovasietett. Úgy érezte, hogy megnyugodna, ha törni-zúzni
1179    3|         összeszedte magát, elhatározta, hogy meglátogatja Buriánt.~A
1180    3|            nézett. Az udvaron látszott, hogy temetés készül, egy gyászhuszár
1181    3|                 mert a szemébe nézni.~- Hogy bocsássa meg a tegnapi estét...
1182    3|                Nekem kell megköszönnöm, hogy olyan jók egy ilyen szegény
1183    3|              ördöghöz.~A hadnagy látta, hogy hiába kérleli, s lelkiismerete
1184    3|             szólt fejét lehorgasztva -, hogy egy virágot vigyek ebből
1185    3|             haza az országúton. Érezte, hogy egy néma bűn véget vetett
1186    3|                félbe. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi hagyta abba - udvariasan
1187    3|                férfi pedig azt vitatta, hogy a kutyákban és lovakban
1188    3|                 meg volt róla győződve, hogy az ura ingerkedik vele.
1189    3|            kitalálja ezeket a dolgokat, hogy mentegesse végtelen szárazságát
1190    3|           Egyenesen meg is mondta neki, hogy unalmas embernek tartja,
1191    3|               Most jut ugyanis eszembe, hogy reggel találkoztam Marjai
1192    3|              annyit írtak? Azt mondják, hogy az udvarlót is lelőtte?~-
1193    3|                 csak úgy szabadult meg, hogy egy szekrénybe bújt, s nem
1194    3|               vele olyan jó viszonyban, hogy fölhívhatom. Együtt szolgáltunk
1195    3|             mint azokéban, akik tudják, hogy valakik, s megkívánják,
1196    3|                 valakik, s megkívánják, hogy a világ is tudomást vegyen
1197    3|                gyilkossága adta, azóta, hogy az eset meg­történt, az
1198    3|           minden­kit, aki nem képes rá, hogy a feleségét leszúrja.~Meghajlott
1199    3|               vajon Illencziné tudja-e, hogy kivel beszél. Mikor az asszony
1200    3|             Mikor az asszony megmondta, hogy már hallotta a hírét, elmosolyodott,
1201    3|          mondanom - szólt az asszony -, hogy igen érdekes embernek tartom.
1202    3|               ezen a réven?~- Bizonyos, hogy az embereket, bár ez kissé
1203    3|              bólintott Illenczi. - Kár, hogy a katonai pályád ez eset
1204    3|            unalmas dolog... Egyébiránt, hogy a tárgynál maradjak, gyilkolni
1205    3|             Azonban szükségesnek érzem, hogy figyelmeztesselek valamire.~-
1206    3|                beszélni, s azt mondták, hogy valóban bátor ember volt.~-
1207    3|               vonás. Csak nem gondolod, hogy ideális gyilkos?~- Ó, dehogy! -
1208    3|         terjesztik a hírt, s kiderítik, hogy nem gyilkoltam, sőt talán
1209    3|              itt tenni kellene valamit, hogy ez a rágalom elüljön. Jó
1210    3|           Illenczi. - Én is úgy tartom, hogy a neved megkíván valami
1211    3|              eseted nem oly közönséges, hogy kifacsart citromként el
1212    3|            nagyharanghoz, és kihirdeti, hogy igenis ő a gyilkos, és leteszi
1213    3|                 és leteszi rá a szavát, hogy ő az. Boldogtalan volna,
1214    3|             volna, ha valaki elfeledné, hogy Marjai főhadnagy meggyilkolta
1215    3|             ellenni két percig anélkül, hogy ne arról beszéljen, mint
1216    3|           Évtizedes meg­állapodás volt, hogy minden hónap tizenharmadik
1217    3|                aztán nevetett.~- Persze hogy aggastyán! - mondta zsebre
1218    3|           hirtelen megfeledkezett róla, hogy a pandúrok ma már csak a
1219    3|         szobáját söprik.~- Szavamat rá, hogy nem lesz bántódásod - jelentette
1220    3|             pitykés nadrágú perzekútor, hogy elfogja. Amikor azonban
1221    3|          elfogja. Amikor azonban látta, hogy semmi baja sem történik,
1222    3|                semmi baja sem történik, hogy mindenki jóindulattal beszél
1223    3|                 oly fakón szomorú volt, hogy a társaság jókedve elszállott,
1224    3|         amelyben a járásbíró meghívott, hogy a szilvesztert töltsem el
1225    3|              örömömnek kifejezést adni, hogy önt körünkben üdvözölhetem,
1226    3|                  és engedje meg azt is, hogy most bemutassam a feleségemet.~
1227    3|                 szerényen -, nem véled, hogy kissé még fiatal vagyok
1228    3|                 kulcsait -, nézz utána, hogy az uzsonna az asztalra kerüljön.
1229    3|                az asztalhoz varrta úgy, hogy mikor a társaság föl akart
1230    3|                 pezsgőport hintett úgy, hogy mikor az bort öntött a kupába,
1231    3|              lepedő alá keféket rakott, hogy mikor az ember lefeküdt,
1232    3|                 innia. Így csak annyit, hogy az uzsonna kitűnő hangulatban
1233    3|             reményének adva kifejezést, hogy mihamar vendégeként tisztelhet
1234    3|               órára járt, elhatároztuk, hogy átöltözünk a mulatságra.
1235    3|                papírlap esett ki.~Vajon hogy kerülhetett a rózsába a
1236    3|                beburkolózott köpenyébe, hogy csak az orra látszott ki;
1237    3|             fegyverkezve a hideg ellen, hogy nem tudtak megmozdulni,
1238    3|                    Őnagysága azt hiszi, hogy engem eldobhat, mint egy
1239    3|            tette az asztalra a poharat, hogy az rögtön kettément.~- Ez
1240    3|             cimborától se vártam volna, hogy ezt teszed velem.~- De kérlek -
1241    3|              fenevadaké.~- Nem engedem, hogy így beszélj róla! - kiáltotta
1242    3|                 jobbra-balra. Látszott, hogy teljesen kapatos, és már
1243    3|                 Gombház... Szép szó ez, hogy gombház... Még egy gombház,
1244    3|           pincér kinyitotta az ablakot, hogy a négyes alatt a füstfelhő
1245    3|            finom orrával megszimatolva, hogy nem érzem jól magamat a
1246    3|          kabátját; semmi értelme sincs, hogy elcserélgessék őket, így
1247    3|          percben kitűnő ötletem támadt. Hogy volna, ha egy félórát aludnék?
1248    3|                utolsó szenzációja volt, hogy a fegyházigazgató mindazokat,
1249    3|             porosak és füstösek voltak, hogy az ember két lépésre se
1250    3|         rajzolódtak, tartásán látszott, hogy egykor jobb társaságban
1251    3|         tisztogatva. - A dolog úgy áll, hogy Zelmánovicsot tulajdonképpen
1252    3|         megbánást, sőt úgy nyilatkozik, hogy boldogan szenved bűnéért,
1253    3|          Mindenesetre sajnálatos dolog, hogy úriember létére idáig jutott,
1254    3|              feleltem mérgesen. - Azon, hogy egész Felsőpénteken egy
1255    3|                  akinek az a vágya van, hogy itt, a kietlenségben, az
1256    3|              látsz, bizonyosra veheted, hogy az sem egész ember, hanem
1257    3|           pálcikára törik. Ki gondolná, hogy a nyáron sötétzöld, télen
1258    3|               közömbösen, mintha tudná, hogy úgyis hiába akarja meggyőzni
1259    3|          üvegajtót.~Egyszer megtörtént, hogy egy kopó, amely ugyanazon
1260    3|            akart kimozdulni. Bár tudom, hogy az ilyen kopók idegennek
1261    3|               menni. Most vettem észre, hogy közvetlenül a szögletes,
1262    3|           fáradsággal intett a kezével, hogy lépjek az udvarra. Közelebb
1263    3|              ült az ostoba elhatározás, hogy meg kell birkóznia az élettel,
1264    3|                szabad gyöngének lennie; hogy kötelességeket vállalt,
1265    3|                 sors úgy hozta magával, hogy mikor egy őszi délelőtt
1266    3|                Bementem a szürke házba, hogy lemossam a vért. Az asszony
1267    3|                erőt rá, ez a hűvös vér, hogy megbékéljen a sorsával?
1268    3|            dőrén biztos meggyőződés ül, hogy nem kell már semmitől tartania,
1269    3|         nyugodtan van a homlokára írva, hogy az akarat diadala legfőbb
1270    3|              legfőbb értéke az életnek. Hogy ez az akarat idegen területre
1271    3|                idegen területre tévedt, hogy erejét, amely röpülésre
1272    3|             Minden rendben van, anélkül hogy pontosságot, keresettséget
1273    3|                emberek megtanítanak rá, hogy földi sors soha nem lehet
1274    3|                 érzelgősségig, s ideje, hogy történetem másik részét,
1275    3|                 nyári délelőtt történt, hogy végigkocogtam a tarka vecsési
1276    3|               nehézkes, szinte látszik, hogy süllyed le minden lépésnél
1277    3|          kellemes dologról volna szó -, hogy ezt az ócsai asszonyt hajnalban,
1278    3|           zsivány irányát. Kezdő lehet, hogy ilyen ügyetlenül csinálta,
1279    3|        tartózkodva mosolyog, készen rá, hogy ha visszautasításra talál,
1280    3|       tekintetes urat - mondja végre -, hogy minekutána lovon van, kövesse
1281    3|                 Eleintén lassan, aztán, hogy szemem megszokta a keskeny
1282    3|          keresgéléssel. Ki hitte volna, hogy ilyen érdekes pandúrnak
1283    3|                 oly süppedékes és mély, hogy a beléje tévedő ló elsüllyed.
1284    3|          tűzhely körül gyakran mesélik, hogy ebben a mocsárban karácsony
1285    3|                kocsistul együtt eltűnt, hogy csak az ostor csücske látszik
1286    3|                annyira izgatott lettem, hogy a szívem dobogni kezdett.
1287    3|                 zsivány úgy okoskodott, hogy bemegy a szőlőkbe, meghúzódik
1288    3|               Nos, akkor megvagy! A fő, hogy ne vesztegessük az időt.~
1289    3|                 látom, mibe keveredtem. Hogy is felejt­kezhettem meg
1290    3|                síkra, aki azt képzelem, hogy tanulásom, ítéletem, iparkodásom
1291    3|         meghajszolt ebé. Látszik rajta, hogy nem tudja, mit csináljon:
1292    3|            holmiját. Első gondolata az, hogy ököllel rohanjon rá a tolvajra,
1293    3|           méltóság, amelyet az a tudat, hogy az igazságszolgáltatás lovagja
1294    3|                csomósebessége oly nagy, hogy még az angolok sem tudják
1295    3|                örvényeket tud csinálni, hogy körülötte a víz kilométeres
1296    3|          Zsuzska szeme csillogott.~- És hogy kerültél össze Aranykézzel? -
1297    3|           megvetéssel hallgatta. Tudta, hogy Titusz hazug természetű,
1298    3|         vetélytársa odáig merészkedett, hogy meg­csókolja Zsuzska kezét,
1299    3|                 ez följogosította arra, hogy gúnyosan és fölényesen mérje
1300    3|         Valószínű, elmélkedett magában, hogy minden nő ilyen; nagybátyja,
1301    3|                már gyerekkorában tudta, hogy az élet köteles­ségekből
1302    3|              élet köteles­ségekből áll, hogy minden lépésért meg kell
1303    3|              lépésért meg kell küzdeni, hogy az igazságnak végre győznie
1304    3|          tetszett, és sohase tudta meg, hogy e költeményt Rápolty a tisztes
1305    3|           Rápolty néha napokig éhezett, hogy Zsuzskának Budapestről ibolyákat
1306    3|                 pékmester fiát ábécére, hogy a Zsuzska névnapjára cigányokat
1307    3|                Rápolty szükségét látta, hogy levesse álarcát. Egy este
1308    3|               jövedelme alig volt elég, hogy egy ember szerényen megélhessen
1309    3|              föl és alá, és azt érezte, hogy fiatal, erős, egész­séges. -
1310    3|            küzdelem vár ránk, de érzem, hogy győztes maradok! Ez az élet:
1311    3|               csüggedten. - Nem hittem, hogy ilyen szegények vagyunk!~
1312    3|                emelkedett.~„Nem hittem, hogy ilyen szegények vagyunk” -
1313    3|              elhallgatott. „Nem hittem, hogy ilyen szegények vagyunk.”
1314    3|                 én Zsuzskám megmutatta, hogy erős, okos és jó tud lenni;
1315    3|            fölnevetett az örömtől.~- Ó, hogy szeretlek! - szólt könnyezve,
1316    3|                  és ijedten gondolt rá, hogy szükségünk van valakire
1317    3|           árnyékot vetett a falra.~- Ó, hogy szeretlek! - szólt Rápolty
1318    3|              utolsó leheletéig küzdeni, hogy győztes maradjon a csatatéren,
1319    3|            árulta el magát. Bár érezte, hogy az idegei egy nap meg fogják
1320    3|        feleségét, és arról mesélt neki, hogy idővel gazdagok lesznek,
1321    3|                szólt hozzá:~- Én érzem, hogy meghalok, és elbúcsúzom
1322    3|                  nem fogom elfelejteni, hogy mindig igaz voltál hozzám.~
1323    3|             félénken mosolygott. Tudta, hogy ez csak bók, és Rápolty
1324    3|               kérte kölcsön a pénzt; és hogy alapja legyen erre a kölcsönre,
1325    3|                 Rápoltynak úgy rémlett, hogy kiterjeszti fölötte a kezét:
1326    3|                mondom el, ha megígéred, hogy nem köhögsz. Tehát, hogy
1327    3|                hogy nem köhögsz. Tehát, hogy is volt csak? Igen: volt
1328    3|                a hajó olyan gyors volt, hogy senki se tudta utolérni,
1329    3|              akkora örvényeket csinált, hogy körülötte a víz járhatatlan
1330    3|        ostobának tartanak. Lehet az is, hogy túlságosan dohányszagú vagyok.
1331    3|            aztán egy reggel arra ébred, hogy finom női kéz simogatja
1332    3|                világ sorsa függne tőle, hogy egy szegény bakahadnagy
1333    3|               szegény bakahadnagy kinél hogy boldogul. Rettenetes nekikészülődések,
1334    3|  szeretetreméltóságával -, jelenthetem, hogy a városban színház van.
1335    3|            utazás gyorskocsin, föltéve, hogy a Tisza nem árad ki. De
1336    3|                  láthatólag iparkodott, hogy eszébe jusson, honnét ösmeri
1337    3|              már az első percben tudta, hogy ez a hölgy öntött annak
1338    3|                olyan hangosan loccsant, hogy fölébresztett álmomból,
1339    3|        acélgyűrűket kellett huzigálnom, hogy megerősödjem. Gyűlöltem
1340    3|           ültünk, mindig arról beszélt, hogy mérget fog inni a kovácsmester
1341    3|                  és megkértem Johannát, hogy ne menjen el éjjel az ágyam
1342    3|              ellovagolt vele a pokolba, hogy friss pénzt, friss lelkeket
1343    3|                égnek. Akkor azt hittem, hogy ez a fekete madár az Asztal
1344    3|              először életemben éreztem, hogy az ősz valami nagy és szomorú
1345    3|              amelyet azért teremtettek, hogy az emberek lelke elfáradjon
1346    3|           megszeppent arcomon látszott, hogy gondolataim messzire elkalandoznak,
1347    3|              betakartak, és meghagyták, hogy aludjak. Egyedül maradtam.
1348    3|           folyton zizegett, azt hittem, hogy a hó esik, de a kert nem
1349    3|           szólítottak, és megkérdezték, hogy szolgál az egészségem. Képzelőtehetségem,
1350    3|              mikor az orvos azt mondta, hogy immár fölkelhetek. Kivittek
1351    3|                a sarokban, azt éreztem, hogy egyedül, végtelenül egyedül
1352    3|                annyira talpra állottam, hogy megint kijárhattam, egy
1353    3|           délután megkértem a kertészt, hogy csónakáztasson meg bennünket.
1354    3|               lehet, végre észrevettem, hogy a sarokban Asztal, a mocsárba
1355    3|             rekedt ketyegését, sem azt, hogy kik haltak meg ez évben
1356    3|                ez évben a családban, és hogy mennyi tépés kell még a
1357    3|             köszönt.~Amint megengedték, hogy kijárhassak a házból, újra
1358    3|            betegség annyira megtámadta, hogy az ujjaim egészen megsárgultak,
1359    3|             nénjeim annyira megijedtek, hogy a városból hívattak orvost.
1360    3|                később a szájamba nyúlt, hogy leszorítsa a nyelvemet,
1361    3|                 Eleintén rosszul esett, hogy megfeledkeztek rólam, később
1362    3|                 megvigasztalódtam, sőt, hogy nagyobb lettem, egymás után
1363    3|      tekintettől, pedig most már tudom, hogy gyermekkorom leghűbb bajtársa
1364    4| visszaemlékezéseknek hibául rótták föl, hogy a gerincük puha. Mikor most
1365    4|         sorozatot, arra is gondom volt, hogy e fogyatékosságot kiköszörüljem,
1366    4|                  úgyhogy nem volt okom, hogy a bókra büszke legyek -,
1367    4|                 nőkről. Ez azt mutatja, hogy gyakran volt dolga velök,
1368    4|              jól nevelt gyermek. Lehet, hogy mindez csak alakoskodás,
1369    4|                egy este úgy megcsókolt, hogy a vér kiserkedt a szájamból,
1370    4|              legyek? Minden nőnek kell, hogy egy ilyen lovagja legyen,
1371    4|               hordozza őt karján! Igen, hogy is mondjam? Egy férfi, aki
1372    4|           legyen érette, akiről tudjuk, hogy sohase lehet a miénk, hogy
1373    4|              hogy sohase lehet a miénk, hogy más asszonyok ablaka alatt
1374    4|                  és megígértette velem, hogy meg fogok halni érette,
1375    4|                 Meg kellett nyugtatnom, hogy sikkasztani, lopni nem nagy
1376    4|              Tilta­koztam, megesküdtem, hogy soha egy ujjal tiszta lányhoz,
1377    4|         gyönyörűség féltékenynek lenni, hogy álmában minden éjjel lát,
1378    4|              olyan szívdobogásra ébred, hogy orvosért akar küldeni. Azután
1379    4|           kinyitotta szemét -, mily jó, hogy mindez csak ábrándozás,
1380    4|                 mindez csak ábrándozás, hogy az életben mindez másképpen
1381    4|             zavarba hozott; azt hittem, hogy föl fog kiáltani, vagy kinevet,
1382    4|               sem; az anyja azt mondta, hogy láza van, de az arcán láttam,
1383    4|                van, de az arcán láttam, hogy nem mond igazat. Még egy
1384    4|          elutaztam, már magam se tudom, hogy hova.~Férjhez ment, tíz
1385    4|                álomból ébred föl.~- Áh, hogy van? - szólt nagyot lélegezve. -
1386    4|              indul a vonatom?~Elmondta, hogy egy dán fürdőben próbált
1387    4|             Tudja, bátorság kell hozzá, hogy valakinek kutyaszeme legyen.
1388    4|           értett meg, de ma azt mondja, hogy rendkívüli asszony vagyok,
1389    4|                 szeszélyeimbe. Tudja-e, hogy ön még most is sokszor jelenik
1390    4|             sírba. Ah, Miklós, mily jó, hogy elváltunk egymástól, én
1391    4|         éjszakákon gyakran azt álmodom, hogy sírban fekszem, komolyan,
1392    4|               amely messziről elárulta, hogy az egyszerűségnek itt nem
1393    4|          ezerszer és ezerszer, anélkül, hogy ez a szent gyönyörűség egy
1394    4|                 Csak most vettem észre, hogy az asszony milyen karcsú,
1395    4|              nevelőintézetben, de most, hogy sorsa így alakult, bele
1396    4|                  mintha nem helyeselné, hogy ez így van. - Nagyon erős
1397    4|         magamban. Megkértem a kertészt, hogy fogjon be a talicskájába.
1398    4|                  és egyszer kicsi híja, hogy föl nem borult.~- A pokolba! -
1399    4|                alkotmány olyat zökkent, hogy Olga belekapaszkodott a
1400    4|                származik. Megpróbáltam, hogy az arcába láthatnék-e, de
1401    4|             ugyanakkor ijedten éreztem, hogy ez a borzalom jólesik, hogy
1402    4|             hogy ez a borzalom jólesik, hogy egy titokzatos hatalom kezébe
1403    4|        tépelődni kezdtem. Lehetséges-e, hogy én, aki mindig tisztességesen
1404    4|     védtelenséggel sújtott? Lehetséges, hogy keresztülgázolok mindazon,
1405    4|               akartam magammal hitetni, hogy igen, de egy hang, amely
1406    4|                becsöngettem a kertészt, hogy szállítsa poggyászomat a
1407    4|                  amikor nem helyeselte, hogy az urának rohama volt. Megint
1408    4|                a belsőmet, azt éreztem, hogy ennek a két embernek a sorsa
1409    4|                a sorsa a kezem­ben van, hogy a poklok fenekére vihetném
1410    4|              vihetném őket le magammal, hogy darabokra zúzhatom őket,
1411    4|              Ránéztem, és csodálkoztam, hogy nem vet keresztet; de a
1412    4|               minden éjjel megesküdtem, hogy másnap reggel elutazom.
1413    4|              ült mellettünk; nem tudta, hogy egyetlen kincsét, amelyet
1414    4|       tarsolyában hagyott, elvesztette, hogy a hűvös árnyék­ban egy förtelmes
1415    4|           árnyékai táncolnak körülötte, hogy élete immáron nyomorúsá­
1416    4|              miért, annyira hatott rám, hogy fölugrottam az ágyból, fölkeltettem
1417    4|                folyton attól tartottam, hogy visszafordulok, de az akaratom
1418    4|    zsebkendőmmel bekötöttem a szememet, hogy ne lássak, és ne halljak,
1419    4|             hajtanom, mert úgy éreztem, hogy mázsás súlyú, és rögtön
1420    4|         nyakamról. Arra esz­méltem föl, hogy egy tekintélyes külsejű,
1421    4|              szólt, és szemén látszott, hogy már máskor is talált ilyen
1422    4|                 Szívesen bele­egyeztek, hogy nem fogadom el szívességüket,
1423    4|        közhellyel magyaráztam meg neki, hogy szakítanunk kell. Ej, hány
1424    4|                 kiütközik az iparkodás, hogy kalandnak tüntessük föl
1425    4|                 ezt a szót? Azt vártam, hogy ő is sziszegve, a faképnél
1426    4|         soraimat, részletesen elmondta, hogy élnek, hogy még mindig kijárnak
1427    4|       részletesen elmondta, hogy élnek, hogy még mindig kijárnak a kertbe,
1428    4|             játszani, úgy rémlett, ezt, hogy: „Quid sum miser tunc dicturus!”,
1429    4|                 hatásától, azt éreztem, hogy a szemem meg akar telni
1430    4|              délután találtam rá módot, hogy négyszemközt beszélhessek
1431    4|           megismételni. Elmondtam neki, hogy méltatlan vagyok érzéseire,
1432    4|             méltatlan vagyok érzéseire, hogy kiját­szot­tam, megcsaltam,
1433    4|             megcsaltam, és könyörögtem, hogy gyűlöljön, átkozzon meg;
1434    4|                gyűlöljön, átkozzon meg; hogy ez a halálos gyűlölet az
1435    4|                 volt hozzám, Miklós. És hogy el kell szakadnunk? Istenem,
1436    4|                az Úr talán megbocsátja, hogy annyira szerettem.~- De
1437    4|              kétségbeesve -, értse meg, hogy megkönnyebbülök, ha tudom,
1438    4|              megkönnyebbülök, ha tudom, hogy gyűlöl, értse meg, hogy
1439    4|                 hogy gyűlöl, értse meg, hogy csak játék volt, szeszély,
1440    4|           szeszély, gazság, kalandvágy, hogy méltatlan vagyok egy jó
1441    4|      lehorgasztottam a fejemet; láttam, hogy minden hiába van, hogy örökké
1442    4|                  hogy minden hiába van, hogy örökké a vállamon kell hordanom
1443    4|         bűnömnél, és évekig azt hittem, hogy bele kell őrülnöm ebbe a
1444    4|             külső rajzá­ból, csak éppen hogy parókát és csipkés ingmellet
1445    4|                tanult, anélkül azonban, hogy bizonyos parlagi vonásokat
1446    4|       érdektelen.~Constant-nak ugyanis, hogy úgy mondjam, nem volt ifjúsága,
1447    4|             Constant azzal szórakozott, hogy huszonnégy éves ifjúnak,
1448    4|               mindig szükségét éreztem, hogy valami figyelmességet mondjak
1449    4|                rám, de aztán egyszerre, hogy, hogy nem, mégis bizalma
1450    4|               de aztán egyszerre, hogy, hogy nem, mégis bizalma támadt
1451    4|               ilyet? Most már bizonyos, hogy faképnél fog hagyni - de
1452    4|       Aranyházban, és nekem azt mondta, hogy Párizsba kell utaznia!~Szelíden
1453    4|                is állok önnel szóba? És hogy öreg? Én is öreg vagyok,
1454    4|               minek beszélek? Elég baj, hogy ez a szerencsétlenség ért,
1455    4|         Bocsánat - szóltam -, bevallom, hogy udvariatlan voltam. Engedje
1456    4|                Engedje meg reménylenem, hogy Constant úr mihamarabb jóváteszi
1457    4|           mintha most ébredne tudatára, hogy semmi értelme sincs, hogy
1458    4|               hogy semmi értelme sincs, hogy az érzelmeit velem közli;
1459    4|              örömmel láttam ablakomból, hogy a „Francia Kosár” tulajdonosa
1460    4|             vetette föl a víz.~És most, hogy hónapok múlva, egy álmatlan
1461    4|      kincsesházából is, és elmondhatom, hogy nem éltem hiába!~És igaza
1462    4|         matrózruhában járnom. Ha tudná, hogy gyűlölöm a szalagos kontyot
1463    4|                kisasszony! Engedje meg, hogy szerencsét kívánjak. Elkísér?~-
1464    4|                   szóltam -, reménylem, hogy bölcsen fogja kihasználni.
1465    4|            akiről környezete sem sejti, hogy kiért ég a szíve, kiért
1466    4|              eszembe, és ezt mondtam:~- Hogy múlik az idő, Dóra! Mintha
1467    4|                 csinos!~- Köszönöm, és, hogy viszonozzam a bókot, tehát
1468    4|                    Tudja-e - szóltam -, hogy éppen ilyen volt az édesanyja
1469    4|             titokban mindig azt hittem, hogy önök közt történt valami,
1470    4|     süteményeket; senki se hitte volna, hogy egy perc előtt még sírt,
1471    4|         cikkeket vásárolok. Elgondolni, hogy éveken át egy és ugyanazon
1472    4|             apró gondjaival veszkődnöm, hogy a holnaptól nem szabad új
1473    4|             este rám bízta első titkát, hogy ő volt az, aki zöld színűre
1474    4|           nyakamba borul, és azt hiszi, hogy én vagyok az ő életének
1475    4|            pedig a magyarázat talán az, hogy én vagyok az első férfi,
1476    4|                  harmadnap azon voltam, hogy lehetőleg keveset legyek
1477    4|             vacsoránál láttam. Éreztem, hogy folyton rám függeszti a
1478    4|               fejemet, és elhatároztam, hogy - hiszen ennek úgyis meg
1479    4|        hajnalhasadás előtt elgondoltam. Hogy negyvenhat esztendős vagyok,
1480    4|        hajlandóságom a családi élethez, hogy a lelkem üres, és önzésben
1481    4|            mélyebb érzés híján; kértem, hogy bocsásson meg, amiért visszaéltem
1482    4|                  amikor elárulta nekem, hogy ő volt az, aki a kutyát
1483    4|             állóóra között. Megértette, hogy kijátszották, megcsalták,
1484    4|                megcsalták, félredobták, hogy immár nem a gyermekkor ártalmatlan
1485    4|                hiszen én is jól tudtam, hogy mindez lehetetlenség, dőreség,
1486    4|        összetört. Ah! Annyi erőm nincs, hogy ezt a labdát végiggurítsam
1487    4|                ilyenkor mondani szokás, hogy ne lássa ennyire sötéten
1488    4|        szórakozni, kérje meg a szüleit, hogy utazzanak pár hétre a fővárosba,
1489    4|                 Mikor beléptem Dórához, hogy elbúcsúzzam tőle, éppen
1490    4|            elmentem, nem állhattam meg, hogy ne nézzek be még egyszer
1491    4|                 meghagytam a kocsisnak, hogy forduljon be a Kurucz-majorba.~
1492    4|  asztalosmesterhez; az igazság az volt, hogy visszavonult a csatatérről,
1493    4|         dúdolgatott, gyakran emlegette, hogy az egyetlen kívánsága visszatérni
1494    4|               mindeddig óvakodtam tőle, hogy a közelébe kerüljek, mert
1495    4|                 jelentette a vadászunk, hogy a Morgó hídját a víz még
1496    4|                 a cselédnek; meghagyta, hogy fűtsék be a vendégszobát.
1497    4|              meg az öreg cserépkályhát, hogy csak úgy durrogott. Fél
1498    4|              vászonkabátban jelentette, hogy a vacsorát föltálalták.
1499    4|                 újság odakint? Tudja-e, hogy azóta se jártam Budapesten?
1500    4|           Nemsokára tizenöt esztendeje, hogy falun élek. Meglátszik rajtam?~-