Fej.

1501    4|              kikísértem a pályaudvarra; nem sírt, az arcán derült, nyugodt
1502    4|             pontján megsebeztek, és ezt nem tudjuk, vagy nem akarjuk
1503    4|                 és ezt nem tudjuk, vagy nem akarjuk mással viszonozni,
1504    4|         kicsinyesek és végesek vagyunk. Nem mondom, hogy egyben és másban
1505    4|              kelet­ke­zik a lelkünkben, nem tudjuk a magyarázatát adni,
1506    4|               mélyén azt érzem, hogy ez nem egészen így van, és ha nincs
1507    4|                a színek, hangulatok már nem emelnek magukhoz, hanem
1508    4|         körülöttem a földre, örülök, ha nem kell a külvilág eseményeit
1509    4|                eseményeit átértenem, ha nem kell reménykednem, mosolyognom,
1510    4|            semmire se kíváncsi. Mindezt nem azért jegyzem föl, mintha
1511    4|           kérdezte gúnyosan.~Ezt bizony nem tudtam, és azért így feleltem:~-
1512    4|             valaki ugyancsak öntözgeti.~Nem tudott felelni, összeszorította
1513    4|         szerelemmé alakul át. Mibennünk nem; mi végig gyűlöltük egymást
1514    4|              hír terjesztőjét kerestem. Nem felelt, hanem följelentett
1515    4|              pénzbüntetésre ítéltek.~Ám nem folytatom a részleteket,
1516    4|                hogy ez csúnya dolog, de nem tehetek róla, gyűlölöm önt,
1517    4|          tekintettel néz reám, ilyenkor nem tudok aludni. Mily dőreség!~
1518    4|                  mint a kísértet, immár nem volt egy barátom se, az
1519    4|              elszéledtek, és soha többé nem tértek vissza! És hitem
1520    4|                 Rágyújtok: a szivar már nem ízlik. Nemsokára lent megszólal
1521    4|                játszani, de hangjai már nem népesítik be a lelkemet,
1522    4|             túlvilági életüket is! Mért nem tudunk úgy szeretni, ahogy
1523    4|               köd, úgyhogy a városkából nem láttam mást, mint egypár
1524    4|           szilvóriumos üvegeket szokta. Nem vett rögtön észre, egy ideig
1525    4|             falra. Megöregedett, amióta nem láttam, a halán­téka már
1526    4|               úgy érzem, el fogok esni.~Nem először történt, hogy kalandos
1527    4|            egyenruháját, amelyet mintha nem az ő testére szabtak volna.
1528    4|             rabszolgájuk voltam, amikor nem nevettek, fölhúztam vitorláimat.
1529    4|          föntről, hidd el, a többi mind nem ér semmit se. Vajon lesz-e
1530    4|               el fogok esni, az életben nem volna következetesség, ha
1531    4|               volna következetesség, ha nem esném el. Hideg van, lábzsákot
1532    4|   szárnycsapásokkal, mintha úsznának és nem is repülnének, álljanak
1533    4|              óvatosan így szólt:~- Nos, nem megmondtam? A sejtelmek
1534    4|             rosszul, de végre is, talán nem kár érettem!~Estefelé meggyónt,
1535    4|                 rideg ez a kórház, mért nem ápolnak itt apácák? Hadd
1536    4|            leány, aki vizsgázni készül. Nem volt szép, de a homloka
1537    4|               elszálltak, és soha többé nem térnek vissza. Mindenki
1538    4|                eljött a temetésére, aki nem tagadta meg: mert nincs