Fej.

 1    1|         egyet járjanak a tarlókon, szomorú képet mutatnak: vércseszemük
 2    1|             Klárika ráfüggesztette szomorú tekintetét. Balázs elhallgatott.~
 3    1|     kellene kapnia a karjába ezt a szomorú kis virágot, és elszaladni
 4    1|      hasonló, némán szenvedő arca, szomorú homloka, fáradt tekintete,
 5    1|           orgonák közé. A kisleány szomorú rabságot szenvedett, amely
 6    1|      elnézte a Tisza felé gomolygó szomorú, felvidéki felhőket, a szíve
 7    1|       regény, s ha nem volna olyan szomorú, hát kacagni kellene rajta...
 8    1|        kilőtte az összes muníciót. Szomorú, hogy így van, de segíteni
 9    2|            Ó, dehogy - tiltakozott szomorú mosollyal a művész -, ez
10    2|           az ablakhoz.~- Ez bizony szomorú, kedves barátom - szólt,
11    2|         kéretem apámat, elviszem a szomorú négy fal közé, végighallgattatom
12    2|         mondom, s a vég kell, hogy szomorú legyen. Oly sima s mégis
13    2|            hát tovább fejtegetem e szomorú tárgyat - sóhajtotta (numero
14    2|     kakasához, aki ünnepélyes, sőt szomorú nyuga­lommal fogadja a körötte
15    2|            Paskál-malomnál vannak. Szomorú hely ez, egy ócska csárda,
16    2|            biztos a dolgában.~- Ez szomorú.~- No, azért még nem ijedek
17    3|          csüngött lefelé. Ezeket a szomorú vonásokat azonban nem könnyen
18    3|         múlva zene hallatszott át, szomorú, régi nóták, amilyeneket
19    3|            ügyefogyott apát, amint szomorú, beesett öregasszony-arca
20    3|      Buriánt.~A telekkönyvvezető a szomorú, kopott vakolatú ház előtt
21    3|   sajátságosan érzelmes, oly fakón szomorú volt, hogy a társaság jókedve
22    3|       vergődéstől verejtékes lett. Szomorú kísértet imbolygott a teremben,
23    3|    harisnyás szolga, aki kopott és szomorú volt, mint egy megázott
24    3|         hogy az ősz valami nagy és szomorú dolog, amelyet azért teremtettek,
25    4|        ember volt, aki még ebben a szomorú helyzetben is megőrizte
26    4|       hordanom ennek az emléknek a szomorú súlyát.~- Vissza kell mennem
27    4|          szerelemről! Nekem csak a szomorú szerelem tetszik, az a szerelem,
28    4|          senki se tudja, miért oly szomorú! Vagy Tatjána! Milyen nemes
29    4|          Ej - vetettem ellent -, a szomorú szerelem bizonyára nagy
30    4|           és úgy éreztem, mintha a szomorú őszi eső a terített asztalon
31    4|         azért mégse voltam sohasem szomorú, ej, jó is volna, ha ilyen
32    4|           oka, hogy sohasem vagyok szomorú.~Boldog volt, hogy ha aranyoszlopocskákba
33    4|           álomkép után szalad. Nem szomorú ez?~Esztendők teltek el,
34    4|           a pokolba kívántam ezt a szomorú országot, törött műemlékeivel,
35    4|            szerelemhez, ehhez a mi szomorú, szép regényünkhöz!~Büszkén
36    4|           szoba, ha az ember szíve szomorú? A nyitva felejtett ablakon
37    4|           talán mégse olyan nagyon szomorú és elhagyott, ha ennyire
38    4|             de egy éjszakával, egy szomorú, borús éjszakával, és ez
39    4|             hogy elhagyatott, hogy szomorú, hogy talán valami ostobaságon
40    4|         érezni fogja, hogy az élet szomorú, nagyon szomorú.~Fölkelt,
41    4|            az élet szomorú, nagyon szomorú.~Fölkelt, mosolygott, és
42    4|      vállát éri. Ah! Miklós! Olyan szomorú az életem, olyan nagyon
43    4|            az életem, olyan nagyon szomorú!”~Összetéptem a furcsa levelet,
44    4|            De most betelt a sorsa, szomorú roncs lett belőle, az élet
45    4| Sziléziában, fagyos rögök alatt, a szomorú Osztravica csöndes vize