Fej.

501    3|           Csakugyan, vadászaton vagyok, de az űzött vad nem róka, nem
502    3|           iskolában évek óta megszokta, de amikor most vetélytársa
503    3|                  és fölemelte szavát.~- De Titusz - szólt, és haragjában
504    3|              hatatlansága, gyöngédsége, de egyben, mert nemes gondolkodású
505    3|             kocsikenőcsöt hozott nekik, de aztán mosolyogva vont vállat,
506    3|             mint tizenkét éves korában, de nem feledte el, hogyan kell
507    3|                 az élet nagy céljaiért, de ha Zsuzskával beszélt, mindig
508    3|          korpótlékjait. - Tíz év múlva, de ha gyerekeink lesznek, akkor,
509    3|                  Sok küzdelem vár ránk, de érzem, hogy győztes maradok!
510    3|              Zsuzska ijedten bólintott, de arcáról lerítt a félelem;
511    3|             türelmesen viselte az igát, de házasságuk első évében egy
512    3|              próbát - szólt mosolyogva, de a szíve mélyén éles fájdalmat
513    3|             egészsége megroppant ugyan, de azért még győzte; csak néha,
514    3|                 aki nemcsak mosolyogni, de sírni is tud velünk. De
515    3|                 de sírni is tud velünk. De ki legyen az? Zsuzska csöndesen
516    3|                 mely legyűrhette volna, de mindebből Zsuzska mit sem
517    3|         nevetett, megígérte a fogatot - de valahányszor reggel az iskolába
518    3|       Zsuzskádat.~Rápolty szólni akart, de a felesége fölemelte fehér
519    3|                 küzdeni a gyermekeiért, de az utolsó figyelmesség,
520    3|                   Tudok egy szép mesét, de nem szabad köhögnöd, csak
521    3|         boldogan húzódott Rápoltyhoz.~- De szép! - szólt a nagyobbik
522    3|                 hiszen kár lenne értök, de nem sikerült, ő is otthagyta
523    3|             valami hibámnak kell lenni. De most vége, hála a papnak,
524    3|           hitoktató, hamis­pénz­gyártó, de ilyen katona, aki hazautazik
525    3|                   bólintott a katona. - De ő már nem él.~- Messze van
526    3|               hogy a Tisza nem árad ki. De mindig kiárad.~- És csakugyan
527    3|           verset írni?~- Eddig még nem. De ha otthon leszek, és kialudtam,
528    3|              majd írok egyszer magának. De felelnie nem kell, nem is
529    3|                 pattogott Heléna ellen, de sem ez, sem Cassandra üvöltése
530    3|           alhadnagy koromból. Jó leány, de inni szeret, és akkor kiszámíthatatlan.
531    3|                 Nem! Kedves leány volt, de féltékeny természetű.~-
532    3|                nádasból világgá mennek, de előbb egy percre bezörgetnek
533    3|               el éjjel az ágyam mellől, de azért boldogan hunytam le
534    3|             vitéz Árgyilus királyfiról, de annak is elfelejtette a
535    3|               majorba, néha még láttam, de csak messziről, ha a városba
536    3|           meghalt a kovácsmester miatt, de nem mérget ivott, hanem
537    3|               elfáradjon és elboruljon. De miért kellett elborulnia?
538    3|                nagy karosszékbe tettek, de ha elaludtam, fölébresztettek,
539    3|                 hittem, hogy a hó esik, de a kert nem fehéredett meg,
540    3|            legrettenetesebb ellenségéé, de én akkor nem féltem tőle,
541    3|             elvégzik a röstek munkáját. De nekem nem tetszett a mese,
542    3|                nehezebben lábadtam föl, de mindig újra visszavágytam
543    3|              gyerekkel az apja szokott. De nekem nem volt apám, a furcsa
544    3|     bagolyszemében piros láng gyúlt ki. De én nem féltem sem tőle,
545    3|                  akitől annyian félnek, de aki az elhagyottaknak és
546    4|               merült ki az élete célja; de ő sohase volt elégedetlen
547    4|        Engedelmeskednem kellett neki.~- De vajon alkalmas vagyok-e
548    4|              vér kiserkedt a szájamból, de mindegy, önhöz jól illik
549    4|               az úton nem szólt semmit, de másnap, harmadnap, két hétig
550    4|                volna bátorságom véteni, de az álmaim borzalmasak, és
551    4|        megérteni, én sem értem magamat, de mindez oly ostoba, oly csüggesztő;
552    4|              azt mondta, hogy láza van, de az arcán láttam, hogy nem
553    4|             próbált gyógyulást keresni, de a fürdőnek nem sok hasznát
554    4|                    kérdezte félvállról, de be se várva feleletemet,
555    4|                 Ó, semmit se változott, de igen, valamivel szélesebb
556    4|                Eleintén nem értett meg, de ma azt mondja, hogy rendkívüli
557    4|              maga végzete lettem volna! De nem kell-e vissza­térnünk? -
558    4|             semmit!~Beszállt a kocsiba, de az ablakon át még egyszer
559    4|                találkoztam Theodórával. De őszi éjszakákon gyakran
560    4|            fekete szalagos szalmakalap, de mindez igen finom anyagból,
561    4|                 Köszönöm - mondta Olga, de elfordította a fejét.~Ezután
562    4|                 sírni készülő gyermeké, de rögtön megnyugodott, és
563    4|               én is festőnek készültem. De nemcsak a művészet, minden
564    4|         képzelte el a nevelőintézetben, de most, hogy sorsa így alakult,
565    4|         fájdalomba, a vigasztalanságba, de aztán kiegyenesedett, és
566    4|                  Orvosra lenne szükség, de az idevaló orvos kirándult
567    4|                 doktor nagyot kacagott, de egyszer a kis alkotmány
568    4|             visszasiklani. Ellenkezett; de én még erősebben fogtam
569    4|             hogy az arcába láthatnék-e, de a sötétség mint egy fekete
570    4|            mindennek? Össze­borzongtam; de ugyanakkor ijedten éreztem,
571    4|        lefeküdtem, és mélyen elaludtam, de hajnalban hirtelen fölébredtem,
572    4|            magammal hitetni, hogy igen, de egy hang, amely a tenger
573    4|                 hogy nem vet keresztet; de a kertész helybenhagyólag
574    4|       megérintettem a karját. Elsápadt, de nem ellenkezett, olykor
575    4|         tartottam, hogy visszafordulok, de az akaratom ezúttal nem
576    4|           történetemnek, kedves olvasó! De most már rövidre fogom szabni
577    4|           munkának, az egyszerű­ségnek, de megnyugvást nem találtam.
578    4|          találtam. Próbáltam imádkozni, de nem enyhültem meg, vallásos
579    4|                tekintetük elhomályosul: de akik soha meg nem átkoztak
580    4|                  Levelet írtam Olgának, de nem bocsánatkérőt, megalázkodót,
581    4|                  Az ura állapota javul, de pár nap óta fogfájás kínozza. „
582    4|                bizonyára jól van így.~- De nekem meg kell vezekelnem -
583    4|                  és görcsösen kerestem, de nem találtam a helyes szavakat.~-
584    4|               homlokát. - Bűnös voltam, de, istenem, annyira szerettem
585    4|               hogy annyira szerettem.~- De értse meg - szóltam kétségbeesve -,
586    4|                 önnek... - tette hozzá, de nem fejezte be szavait,
587    4|            hetet töltötte el Trubezben, de ennek a hat hétnek is volt
588    4|                címe, rangja, társasága, de Constant többet akart, és
589    4|              amelyik visszaszerezhesse. De ha már huszonnégy esztendő
590    4|           államtanácsos be is szerezte.~De nem beszélek rejtvényekben.
591    4|           idegeit. Mérgesen nézett rám, de aztán egyszerre, hogy, hogy
592    4|              hogy faképnél fog hagyni - de mi mást is várhattam tőle!
593    4|          felelte a lábával toppantva.~- De Marianne, egy öregember!
594    4|                vagyok, nem a testemmel, de a lelkemmel, az életemmel,
595    4|             asszony hatvanéves korában. De minek beszélek? Elég baj,
596    4|                aligha lesz az ínyére!~- De Marianne! Ne beszéljen bolondságot!
597    4|                gombját, és így szólt:~- De tőlem ez az úr megkapja
598    4|             volt; meg akartam állítani, de rá sem hederített, gyorsan
599    4|         megérdemelt - szóltam magamban, de alig fejeztem be a mondatot,
600    4|                A matrózok utánaeveztek, de a „Francia Kosár” tulajdonosát
601    4|              jómód, a rang, a becsület, de a szerelem kincsesházából
602    4|                Rám nézett, féloldalról, de nem mint azelőtt, nyugodtan,
603    4|          szerelem bizonyára nagy dolog, de nem áll csupán néhány szép
604    4|                 viszonozta a szorítást, de elhallgatott, és komoly
605    4|             levelet vagy emléket öntől; de semmit se találtam. Különben,
606    4|            gondoltam még?~- Nos?~- Azt, de ne nevessen ki! Azt, hogyha
607    4|               tenni beszélgetés közben, de rögtön visszahúztam, mert
608    4|                  más is úgy van-e vele, de én minden éjjel, közvetlen
609    4|                 figyelmességet mondani. De belől? Mi lakik bent? Önzés,
610    4|           amelyet a szél néha fölkavar, de amelyek rögtön rá maguktól
611    4|                 rám függeszti a szemét, de tartózkodva vagy egyáltalán
612    4|             nehogy érezzem remegésüket. De hetedik nap nem tudtam előle
613    4|                Miklós! - szólt dacosan, de rögtön sírni is kezdett,
614    4|             önnek?~Az ajkamba haraptam, de azután fölemeltem a fejemet,
615    4|            akiket éppen így megcsaltam, de akik azért később mind igen
616    4|                 lehetetlenség, dőreség, de nem védekezhettem ellene,
617    4|              ibolya. A tehetsége semmi, de amint a színpadra lépett
618    4|                  szólt hozzám többször, de én mindeddig óvakodtam tőle,
619    4|                 Sokáig váratott magára, de mégis megtartotta a szavát -
620    4|             éjjel elviszi.~Ellenkeztem, de nem hallgatott rám, tapsolt
621    4|              Tamásy?~- Régen meghalt.~- De Eőry csak él?~- Az is meghalt.~
622    4|             mindig az járt az eszemben: de jó lenne, ha négy címeres
623    4|               fejeztem be a beszédet -, de az embernek a lábába száll.~
624    4|                fehéredik-e már a hajam; de eddig csak szerencseszálakat
625    4|                Párizsi nő-t játszottuk; de mi haszna, ha az ember egy
626    4|             fiúval. - Különös gondolat, de magának való, aki mindig
627    4|          okvetlenül meg kell történnie! De mikor lesz ez? Nos, mit
628    4|            elszakadnom? Mire várok még? De - tettem hozzá friss szivarra
629    4|          leragadni készül; mosolyogtam, de már csak nehezen tudtam
630    4|              múlva, talán tíz év múlva, de lovagi szóra! Csak annyit
631    4|    vándorlegényekkel. Bolond egy dolog! De lehet, hogy egy másik vagy
632    4|              inasnak, aki álmos arccal, de fürgén jelent meg a küszöbön
633    4|                 mondtam zavarodottan -, de a vadászat és az erős bor;
634    4|      ízléstelenül szeretett öltözködni, de furcsa kalapjain, tarka
635    4|              oly kevés akad a világban! De Netti ilyen volt, és mindig
636    4|               megcsókolta a homlokomat, de amikor lassan át akartam
637    4|              házhoz, ahol Netti lakott, de amikor becsöngettem a kapun,
638    4|        szállásomat a Metternich-házban, de a levél, úgy látszik, elkallódott
639    4|           szóltam végre is a kocsishoz, de aztán még egyszer megállíttattam
640    4|              gondolkozott, ellenkezett, de aztán fölment a hamisított
641    4|               helyettes állomásfőnök.~- De most már nem segíthetek
642    4|                uram nagyon derék ember, de az ilyesmibe mégse megy
643    4|               adtam magamat! Jól élünk, de most nagyon csínján kell
644    4|                  legalább nekem nem az. De mit csináljak hát veled?~
645    4|               libapecsenyét ebédeltünk, de hiába, Borbála nem volt
646    4|             csüggedten. - Ó, miért nem? De hát mi különös van rajtam?~-
647    4|                 jégcsapok csüngtek alá, de kint, a végtelen vizeken
648    4|            félálomban ki is kiáltottam, de csak a visszhang felelt.~
649    4|           kicsit mintha megnyúlt volna, de a szeme még a régi! Nos,
650    4|               dolog ez?~Nem feleltem.~- De még egy érzés fűződött össze
651    4|       vigasztalni, ön ki akar játszani, de én túljárok az eszén! Ön
652    4|               rosszkedvűen így szólt:~- De hát miért nem tudom én is
653    4|         balgaság! - szólt rosszallólag, de rögtön rá mosolyogni kezdett,
654    4|           mindig nagyon szeretem.~- Ah, de miért nem szeretem önt viszont? -
655    4|               színpad furcsa látomásai, de amikor éjjelenként magamra
656    4|                 magammal sétálni.~- Ah! De most már csak elfelejtett? -
657    4|         mosolygok ez érzelgős ábrándon, de éjjel, éjjel nem vagyok
658    4|                 íme, ez következett be. De hagyjuk hát! Újságot mondjak?
659    4|                és gyorsan lélegzik.~Ah! De mennyire megváltozott! Az
660    4|            Felelni akartam, tiltakozni, de nem engedett, mosolygott,
661    4|               szót!~Válaszolni akartam, de nem tudtam, és lehorgasztottam
662    4|                találkoznunk a Mirroron? De most, most látom, érzem,
663    4|               föl-fölbukkant álmaimban, de már nem a régi alakban,
664    4|                  megmérgezzük magunkat, de nem Magyarországon, hanem
665    4|                    a babona így tartja, de ki hisz a babonában?~- És
666    4|                  Meg akartam nyugtatni, de nem lehetett; összetette
667    4|            rabszolgád, a kutyád leszek, de menjünk el innét! Ha megelégeltél,
668    4|             megcsókolom a cipőd nyomát, de vigyél el innen, vigyél
669    4|                se voltak soha kedvemre, de oly rémülten nézett reám,
670    4|                ereje, le kellett ülnie, de rögtön rá izgatottan csapta
671    4|                 tiszta; beszélni akart, de nem tudott, megrázta a fejét,
672    4|              szerettek tégedet, Miklós. De - fordult az urához - te
673    4|                alá jártam, befűttettem, de a kályha füstölgött; hirtelen
674    4|                  Néhány dominó táncolt, de a nagy többség föl- és alá
675    4|         táncosnő! - gondoltam magamban, de azért udvariasan meghajlottam,
676    4|         meglehet, hogy ön nem is orosz, de Olaszországban minden szőke
677    4|         táncosnőre gondoltam.~Nevetett, de nem úgy, mint a többiek,
678    4|              egy külvárosi szállodában, de hosszú ápolás, gondozás,
679    4|                  keskenyek, csillogóak, de azért - Montmorencyk sohase
680    4|                 pohár borra hívott meg, de rögtön azt mondta: „Bocsánat!”,
681    4|             meginnánk egy üveg pezsgőt? De egy föltétellel: én fizetem,
682    4|               és csakugyan szerelmes-e? De az igazat! Ígérje meg, hogy
683    4|                 miért? Nem furcsa? Nos; de hát mért hagyta önt el?
684    4|               van valami kalandorszerű, de az nem bántó, mert az ajka
685    4|               ön nem lehet rossz ember. De hát akkor mért hagyta önt
686    4|             első fiatalság dőre álmain, de a nyaka, a válla üde, mint
687    4|               és koccintott az életben. De most fölényesen, frissen
688    4|           törülköző, az orvosságosüveg! De most minden megváltozott,
689    4|               évekkel - ez bók volna -, de egy éjszakával, egy szomorú,
690    4|              mosolygott rám diákosan -, de ezt már önnek kell fizetnie,
691    4|          árnyékot húzott az asztalra.~- De most már csakugyan távoznom
692    4|                 téli életükről beszélt, de néha sápadtan, kételkedve
693    4|         könnycsepp félelmetes világába. De most betelt a sorsa, szomorú
694    4|               déli vonattal megérkezik, de a kis­lányát nem hozhatja
695    4|             félénken, meg­alázkodottan, de mikor már messze bent jártunk
696    4|               spanyol ifjú?~Nem felelt, de gyöngéden megszorította
697    4|                viszonozta tekintetemet, de azért közelebb simult hozzám.~-
698    4|                és elfordította a fejét, de rögtön rá megint rám nézett,
699    4|                ír a születésem napjára. De mindennek nincs célja; be
700    4|                másban nincsen igazatok, de aki a szívére teszi a kezét,
701    4|         szégyelljük, hogy gyűlölködünk, de bele­nyugszunk, mint az
702    4|                immár egészséges vagyok, de a lel­kem mélyén azt érzem,
703    4|            gyűlöli egymást ilyenformán, de a legtöbb effajta gyűlölet
704    4|                e lovagiatlan eljáráson, de ahelyett hogy bölcs békét
705    4|          Belátom, hogy ez csúnya dolog, de nem tehetek róla, gyűlölöm
706    4|              kell nyugodnunk.~Nevettem, de be kellett ismernem, hogy
707    4|     hivatalokban, az ügyvédi irodákban, de azok is idegenül, irigykedve
708    4|             unokája, némelyek elhíztak, de a többség megsoványodott;
709    4|           eljárjam velök a nagy mazurt. De én fáradtan mosolyogtam,
710    4|               Ön derék ember - mondták, de sietve faképnél hagytak,
711    4|                élt iskolatársaim közül, de ő se volt már főispán, hanem
712    4|              relmeim közül még élt egy, de ő is nagyon megijedt, mikor
713    4|       megöregedtem; nemcsak az ifjúság, de immár az egészség is elhagyott.
714    4|             Kezembe veszek egy könyvet, de rögtön le is teszem, az
715    4|                dalokat is fog játszani, de hangjai már nem népesítik
716    4|             hideg szempár néz még reám, de az sem szánakozva vagy szomorúan,
717    4|              mint egy öreg saskeselyűé, de az ajkán még mindig ez a
718    4|                    Sohase féltem eddig, de most azt érzem, hogy a határhoz
719    4|                 befejezés se lehet más. De azelőtt tudtam, hogy még
720    4|               könnyektől sohase féltem, de az asszonyi nevetés a szívemig
721    4|                  kezdte idézni Puskint, de aztán belezavarodott, vállat
722    4|              fölolvasni a föltételeket, de egyszer a csiptetője leesett,
723    4|             ekkor már eszméletlen volt, de délután valamivel jobban
724    4|                barátom, nagyon rosszul, de végre is, talán nem kár
725    4|        vizsgázni készül. Nem volt szép, de a homloka magas és tiszta,
726    4|                 adja föl a sürgönyöket, de a szegény öreg a kezébe
727    4|             barátai és szerelmei közül, de az utolsó percben szánkó