Fej.

  1    1|          komondorok lézengtek, és így szólt rája a bambán bámészkodó
  2    1|               ezt is elvesztette. Nem szólt semmit, aztán kivett a tárcájából
  3    1|            Ezek olyan Balsai-dögök! - szólt haragosan. - Ragadnak és
  4    1|           elkapta a szél.~Klárika nem szólt semmit, oly jólesett ez
  5    1|               meg­nyugtató hangon így szólt:~- Másodszor nem fog meg,
  6    1|           akármit mondott, a szívéhez szólt, és ott fényt és derűt ontott.
  7    1|           mosolygó ábrázatját, és így szólt a férfiakhoz:~- Most, hogy
  8    1|          hozzá, érdemes családfőnk? - szólt nyugodtan.~Kázmér levegő
  9    1|       ahelyett csöndes megadással így szólt:~- Az értekezletnek vége
 10    1|                a vezető nyugodtan így szólt:~- Balra tessék fordulni! -
 11    1|             sápadtan, remegve, és így szólt:~- Én is szeretem Balázst...~
 12    1|             az új vő.~Kázmér hangosan szólt oda a rokonokhoz:~- Van
 13    2|           felelte aztán.~- Bocsánat - szólt Pető -, akkor talán szíves
 14    2|             prémeskabátúra, aztán így szólt:~- Miként lehet az, hogy
 15    2|         hallgatott, aztán röviden így szólt:~- Bauernebel a nevem.~A
 16    2|        idegzetem eléggé rendben van - szólt a diák önérzetesen.~- No,
 17    2|          percig hallgatott, aztán így szólt:~- Tehát ha a dolog így
 18    2|              Az üzlet meg van kötve - szólt a háziúr, egy ívet vonva
 19    2|               föltételeket, aztán így szólt:~- Rendben vagyunk?~- Rendben -
 20    2|        prémeskabátos.~- Engedje meg - szólt Pető a kalapja után nyúlva -,
 21    2|              nem ismeri őnagyságát? - szólt kételkedve. - Ön nem ismeri?
 22    2|              kérdést, kedves mester - szólt Pető. - Tudtommal Bauernebel
 23    2|             és aránylag higgadtan így szólt:~- Tisztelt uram! Bauernebel
 24    2|            egykettőre megállapítani - szólt megfontoltan. - Ha azt fogom
 25    2|              nagy kegyet osztana, így szólt.~- Ha kívánja, leszedem
 26    2|              gondolatát.~- Ah, uram - szólt sóhajtva -, engedje meg,
 27    2|             szomorú, kedves barátom - szólt, kezét a muzsikus vállára
 28    2|    törvényéhez?~- Nekem csak az fáj - szólt Bulcsu lemondással -, hogy
 29    2|        eresztette el.~- Elbocsátlak - szólt szigorúan -, de csak úgy,
 30    2|         Edwards-é volt.~- Hagyja el - szólt őnagysága mosolyogva -,
 31    2|         Mondhatom, furcsa diáktanya - szólt a diák, és megállapította,
 32    2|           beszélgettem odaát, s ő így szólt hozzám: „Kedves Pető úr,
 33    2|             van, s a feje is megvan - szólt Pető, megpengetve az egyik
 34    2|             numero nyolc), azután így szólt:~- Ám hallja titkomat, tudjon
 35    2|                Egy kukkot sem értek - szólt makacsul.~- Akkor tehát
 36    2|         bársonykalapját.~- Mehetünk - szólt, és egy határozott mozdulattal
 37    2|              este mondottál valamit - szólt Bulcsu, mert a „Kék Macská”-
 38    2|               kecskeszakállát, és így szólt:~- Az eset, igen tisztelt
 39    2|         megnyilatkozzék.~- De uraim - szólt tehát egy csodás pillanatban,
 40    2|             Halljuk tehát az esetet - szólt a jogász, akit igen mulattatott
 41    2|             tanyázó galambok ellen” - szólt a házmester, aki igen pontos,
 42    2|     Fabriczius úr közbelépett, és így szólt: „Ezt nem szabad tenni.
 43    2|             És most kíváncsi vagyok - szólt a diákhoz -, hogy ön, az
 44    2|              föltétlen igazsága van - szólt udvariasan -, csak a világrenddel
 45    2|               nehéz, kedves barátom - szólt a rozoga szalmazsákra ereszkedve. -
 46    2|            látszik, rosszkor jöttem - szólt az ifjú udvariasan, és visszavonulni
 47    2|              vissza.~- Hál’istennek - szólt nagyot fújva -, most egy
 48    2|              utcán a lakatost, és így szólt hozzá: „De alaposan tud
 49    2|             kalapáltak.~- Nem értem - szólt közbe őszintén a diák.~-
 50    2|           gúnyosan mosolygott, és így szólt hozzá: „Kedves mester úr!
 51    2|              éhes segédek. „Fuccs!” - szólt rájuk a mester. „Fuccs!” „
 52    2|          mesét?~- Azt már nem tudom - szólt dühösen Bauernebel -, de
 53    2|             maradni, fiatal barátom - szólt, és legnagyobb jóindulata
 54    2|              ön, igen tisztelt uram - szólt titokzatosan -, egy Quastl
 55    2|     helybenhagyólag bólintott, és így szólt:~- Akkor az óra jól jár,
 56    2|          kezét dörzsölte.~- Tényleg - szólt elismeréssel -, ön tehetséges
 57    2|     kigyulladt.~- Ön elfelejt egyet - szólt haragosan -, azt, hogy...~
 58    2|        komédiát.~- Bocsánatot kérek - szólt az ifjú, kalapja után nyúlva -,
 59    2|        gondolta Pető, de egy szót sem szólt, mert föltette magában,
 60    2|           ideig hallgatott, aztán így szólt:~- Azt hittem, hogy Bulcsu
 61    2|      mégiscsak a legjobb, s azért így szólt:~- Meg kell vallanom, nagysád,
 62    2|             jókedve volt.~- Hadd el - szólt pajtása vállára csapva. -
 63    2|     gondolatokat ébresztett, mert így szólt a jogászhoz:~- Pető, tudod-e,
 64    2|           kócos fiúhoz, aki ha nem is szólt róla, bizonyára szívesen
 65    2|             kezdett, aztán többet nem szólt az esetről. Mikor azonban
 66    2|            lornyonjá­val játszva, így szólt:~- Apropos, Bulcsu. Ismeri
 67    2|         úgynevezett műszünet után így szólt:~- Ha van-é, kérdi nagyságos
 68    2|           tagadhatom meg.~A leány nem szólt többet. Szépen fölszedte
 69    2|         gazdasszonyát.~- Lizi néni! - szólt zordonan. - Hozzon föl nekem
 70    2|          tisztába.~- Mondja, Bulcsu - szólt a leány a Nero szerzőjéhez -,
 71    2|          Persze, ezt könnyű mondani - szólt aztán -, mert önnek nincs
 72    2|               homlokát.~- Te Bulcsu - szólt a jogász a zenész mellé
 73    2|             rosszat halljak magáról - szólt Tilda a fagottművészhez,
 74    2|      Fenomenális! Ön a női Werbőczi - szólt a fiskális.~- Ön lekötelez,
 75    2|            szünetet tartott, majd így szólt:~- A Bauernebelek egész
 76    2|           intette idegeit, azután így szólt:~- Te azt mondottad Jozefinnek,
 77    3|               Íme, a leányom, Ágnes - szólt Simon, és sugárzó arccal
 78    3|           lelökve sáros csizmáit, így szólt:~- Ez aztán eső! Tíz év
 79    3|        elkezdett kacagni. Az inas nem szólt semmit, csak megköszörülte
 80    3|              Így ne beszéljen velem - szólt az asszony. - Engedjen ki.~
 81    3|         reászakadt volna. Künt tovább szólt a zene, mintha halottas
 82    3|              bambán nézett rá, és így szólt:~- Íme, a leányom, uraim.
 83    3|                  Menjetek az ivóba! - szólt a kocsmáros, egy hosszú
 84    3|             kérem, biztosabban lesz - szólt hajlongva. - Reggel ne tessék
 85    3|             pattogtatni.~- Eszerint - szólt principálisom, a biztonságba
 86    3|        tetszene aludni, akkor talán - szólt - idehozhatnám a nagyságos
 87    3|                  Ötesztendős vagyok - szólt, egyre maga elé bámulva.~
 88    3|       következett.~- Ez a papa volt - szólt a gyerek. - Ugye, nem fogok
 89    3|                Viszek a cigányoknak - szólt suttogva. - Most hozatta
 90    3|               énekelte nekem a mama - szólt a gyermek, maga elé bámulva.~
 91    3|             Ide hozzák, ide hozzák! - szólt hátra a parasztoknak, akik
 92    3|                Bocsánat... uraim... - szólt felénk fordulva és félszegen
 93    3|         fordította. Ha valaki hozzája szólt, zavarba jött, az állát
 94    3|         megjelent, az egyik tiszt így szólt hozzá: - Öregúr, ma nem
 95    3|               a fejét, felkelt, s így szólt:~- Köszönöm, nagyságos uram,
 96    3|             már igazán mennem kell! - szólt félénken, és előkereste
 97    3|        szomszéd szobába.~- Barátom! - szólt az ezredorvos komolyan,
 98    3|              van ez mindnyájunkkal! - szólt a doktor komoran. - És...~
 99    3|              az este megtréfáltunk? - szólt komoran.~A tiszt nevetett,
100    3|            kisfia meghalt hajnalban - szólt csöndesen.~A hadnagy összerezzent,
101    3|        megvonta a vállát, s aztán így szólt:~- Szegény gyerek, talán
102    3|          sapkáját.~- Bocsásson meg! - szólt remegve, és keze a telekkönyvvezetőé
103    3|            méltóztatik parancsolni? - szólt zavartan, és ő is levette
104    3|   megbocsátani a nagyságos uraknak! - szólt dadogva. - Hiszen mindig
105    3|              láttára.~- Engedje meg - szólt fejét lehorgasztva -, hogy
106    3| telekkönyvvezetővel.~- Isten önnel! - szólt halkan. - Legyen könnyű
107    3|           kinyitni.~- Érdekes ember - szólt az asszony. - Ez, lássa,
108    3|             Meg kell önnek mondanom - szólt az asszony -, hogy igen
109    3|            filozófiám.~- Érdekes... - szólt Illenczi, míg az asszony
110    3|             valamire.~- Parancsolj! - szólt a főhadnagy kissé kelletlenül,
111    3|       köszönöm baráti szívességedet - szólt Marjai fölkelve -, és még
112    3|        Illenczi elmosolyodott, és így szólt a feleségéhez:~- Íme, az
113    3|              pedig nem hagy békében - szólt Illenczi az első sorokat
114    3|               szegénylegényt látni! - szólt a gróf. - Ha a jövő héten
115    3|           mulatságba, a házigazda így szólt hozzájuk:~- Ma este olyasmit
116    3|                  Mit akarnak tőlem? - szólt az öreg haramia összehúzva
117    3|             énekelj nekünk valamit! - szólt a házigazda, egy pohár tokajit
118    3|               betyár, múlik a nyár! - szólt a házigazda, teletöltve
119    3|            meghalni!~- No, öreg!... - szólt a házigazda. - Most szedelőzködjön
120    3|             ez a mi esti vendégünk! - szólt egy, a szánról leugró úr,
121    3|             férfi elém állott, és így szólt:~- A Podraczky úr pesti
122    3|           állomási vendéglőben lesz - szólt Süveggyártó Pál, megkínálva
123    3|                Íme, Valerie, a nőm! - szólt Süveggyártó mosolyogva.~
124    3|        magamat.~- A viszontlátásra! - szólt a még mindig szép asszony,
125    3|             kivörösödött.~- Hahohó! - szólt nagyot kacagva, mintha megérkezésem
126    3|          megtenned.~- De Podraczky! - szólt feddően az asszony, aki
127    3|                  Úgy rám ijesztett! - szólt a fegyházigazgatóhoz. -
128    3|              kapatos úriember, és így szólt:~- Igen tisztelt uraim és
129    3|             lehet csak úgy elbánni! - szólt az erdészuniformisú haragosan,
130    3|              és nyugodtabb hangon így szólt:~- Semmi bolondság, Domokos.
131    3|         négyesre!~- Gyere táncolni! - szólt a frakkos gavallér az erdészhez. -
132    3|              nagyságos úr megfázott - szólt a pincér üzletszerűen mosolyogva. -
133    3|         beviszem a bort a gardróbba - szólt előzékenyen -, ott meleg
134    3|                 Kálmán, ez őrültség - szólt a hölgy, akinek reszkető
135    3|             meglehetősen elázott, így szólt hozzám:~- Pajtikám, nekem
136    3|              nevetett.~- Ostobaság! - szólt megvonva vállát. - Féltékeny
137    3|              is.~- Min gondolkodol? - szólt Beczkó vállamra téve kezét. -
138    3|               tessék feltartóztatni - szólt egy kis habozás után. -
139    3|               tizenkét éves Titusznak szólt, aki nagy lépésekkel haladt
140    3|            elkészülök a vizsgáimmal - szólt ünnepélyesen -, leutazom
141    3|       fölemelte szavát.~- De Titusz - szólt, és haragjában majdnem sírni
142    3|               nem engedlek bántani! - szólt, jobb karját magasra emelve,
143    3|                  Istenem, ő csak nő - szólt az ifjú Rápolty, és jól
144    3|         Zsuzska nem felelt.~- Igen! - szólt Rápolty, nagy lépésekkel
145    3|         patakban eredtek meg.~- Ah! - szólt csüggedten. - Nem hittem,
146    3|              Nos, kiálltad a próbát - szólt mosolyogva, de a szíve mélyén
147    3|                  Ó, hogy szeretlek! - szólt könnyezve, és szemében kigyúlt
148    3|                  Ó, hogy szeretlek! - szólt Rápolty csüggedten, és a
149    3|               behívta az urát, és így szólt hozzá:~- Én érzem, hogy
150    3|                 Mesélj hát valamit! - szólt a nagyobbik, és megrángatta
151    3|        oltárképeivel.~- Mesélj hát! - szólt a kislány zsarnokoskodva.~-
152    3|              Rápoltyhoz.~- De szép! - szólt a nagyobbik negédesen. -
153    3|              Lovam csak reggel lesz - szólt a postamester -, szobám
154    3|             majd belovagolok Bécsbe - szólt, és egy ménkő nagy kardot
155    3|          verset írtak.~- Hátaslovam - szólt a postamester -, az sincsen.
156    3|          netán szórakozni akarnának - szólt egy márki szeretetreméltóságával -,
157    3|         asztalra könyökölt.~- Tudja - szólt fontoskodva -, én majd írok
158    3|              frakkját.~- Hervadt nő - szólt a signora -, és ugyebár,
159    3|               asszonyom...”~- Teát! - szólt a táncosnő a lakájhoz.~A
160    3|           Ennek nem lesz jó vége... - szólt magában a signora, aztán
161    3|        gyorsan lélegzett.~- Dőreség - szólt, aztán megrázta magát, mint
162    3|             és letéve pápaszemét, így szólt:~- Johanna, most már tudom,
163    3|    megfejtette a rejtélyt. „A mocsár” szólt, és mikor a tanár később
164    4|            velem ábrándozni, Miklós - szólt Theodóra egy napsugaras
165    4|      mosolygott.~- Ön érdekes ember - szólt fölényesen, úgyhogy nem
166    4|              leckét mondó gyerek, így szólt:~- Micsoda gazságra lenne
167    4|       énekesnők közt.~- Ah, hazudik - szólt haragosan, aztán kivette
168    4|            lovakat.~Végig az úton nem szólt semmit, de másnap, harmadnap,
169    4|               halálra kész férfinál - szólt szemét lecsukva -, nincs
170    4|      megcsókoltam a bal arcát.~- Ej - szólt, aztán megfogta a kezemet.~
171    4|     csillogott.~- Mily esztelenség! - szólt, mikor leszálltunk, és a
172    4|          ébred föl.~- Áh, hogy van? - szólt nagyot lélegezve. - Mikor
173    4|                 Isten vele, lovagom - szólt mosolyogva -, és ne felejtse
174    4|           hölgy akar önnel beszélni - szólt a kertész, aki már a tengerparti
175    4|                Az uram rosszul van! - szólt, és megrázta a fejét, mintha
176    4|              hogyne, természetesen! - szólt, miután meghallgatta kérésünket,
177    4|       vállamra teszi kezét.~- Uram! - szólt, és szemén látszott, hogy
178    4|     Csodálkozva nézett rám, aztán így szólt:~- Miért tegyem ezt? Ön
179    4|              magamnak szemrehányást - szólt fölemelve fehér homlokát. -
180    4|              kell mennem az uramhoz - szólt, és karomra tette könnyű
181    4|           alak, és ekkor Constant így szólt magához:~- Volt, nincs;
182    4|            nagyságának az igazat, így szólt:~- Hallott ilyet? Most már
183    4|     előrelátható volt?~- Az mindegy - szólt, és olyan tekintettel mért
184    4|               kabátom gombját, és így szólt:~- De tőlem ez az úr megkapja
185    4|              induló sólyom.~- Tudja - szólt fölényesen, mintha ezt a
186    4|              végig homlokán.~- Igen - szólt elgondolkozva -, furcsa
187    4|      rozsdaszőke haját.~- A kalapom - szólt, és megigazította félrecsúszott
188    4|       megfogta a kezemet.~- Miklós! - szólt dacosan, de rögtön sírni
189    4|            kendőt a vállán, aztán így szólt:~- Igaza van, és én bele
190    4|               az életet!~- Nem, nem - szólt egy kicsit megborzongva -,
191    4|       matrózruha volt rajta.~- Igen - szólt megvonva a vállát -, újra
192    4|        rendben tartom-e a szénámat? - szólt hozzám többször, de én mindeddig
193    4|          mégis megtartotta a szavát - szólt egy kicsit gúnyosan, azzal
194    4|       kínálásra.~- És most meséljen - szólt a vörös Ágnes, mikor a kapros
195    4|         szemöldökét.~- Az idő múlik - szólt szivarka után nyúlva. -
196    4|              fogsora.~- Ön félreért - szólt, és fölemelte keskeny kezét,
197    4|              Miért volna ostobaság? - szólt Ágnes, és fehér könyökével
198    4|               Tudja, mit gondoltam? - szólt Ágnes, nem törődve a fiúval. -
199    4|           ellen védekezni.~- Miklós - szólt a vörös Ágnes -, magának
200    4|         kályha kihűlt.~- Jó reggelt - szólt Ágnes -, és tapsolt az inasnak,
201    4|              Mi baj van hát megint? - szólt, valahányszor az esti vonattal
202    4|               Csinálj sok adósságot - szólt gyakran, és ok nélkül fölnevetett,
203    4|            nak a színpadra.~- Látod - szólt ilyenkor Netti, mialatt
204    4|            ennyit ér hát a bánatod? - szólt, és magasra húzta a vállát. -
205    4|               lélek egész Olmützben - szólt, és óvatosan tette zsebre
206    4|               felelni, egy ideig ő se szólt semmit, aztán karon fogott,
207    4|               nem segíthetek rajtad - szólt Netti habozva -, az uram
208    4|     megsimogatta a fejemet, aztán így szólt:~- Azt gondoltam, hogy van
209    4|           szerető háztól.~- Istenem - szólt Netti -, ilyen rossz kedvvel
210    4|           hozott ki.~- Én csináltam - szólt büszkén -, ezt haza kell
211    4|          mintha a távolban valaki így szólt volna: „Miért?” és apró
212    4|               téve keskeny kezét, így szólt:~- Ó, szegény Miklós! Milyen
213    4|     találkoztunk újra.~- Ó, Miklós! - szólt, és könnyedén megölelt -,
214    4|                aztán rosszkedvűen így szólt:~- De hát miért nem tudom
215    4|              olvastam.~- Ah! Miklós - szólt valaki a lépcsőről, és övén
216    4|          vállát.~- Milyen balgaság! - szólt rosszallólag, de rögtön
217    4|               már csak elfelejtett? - szólt élénken. - Egyszer láttam
218    4|              kezét a karomból.~- Ej - szólt végre -, milyen dőre az
219    4|           mosoly ült.~- Ah! Miklós! - szólt, és mint régi baráthoz illik,
220    4|            budai hegyek felé.~- Nos - szólt gyors mozdulattal -, a válasza
221    4|              fölött.~- Nos, jer már - szólt duzzogva -, kész a tea!~
222    4|                mily gyönyörű mindez - szólt hozzám franciául -, és mily
223    4|               mennyi kellemetlenség - szólt, mialatt egy doboz cukrozott
224    4|            nem szerettek téged soha - szólt öntudatosan -, és amikor
225    4|              vetett keresztet, és így szólt hozzám:~- Én most a te hitvesed
226    4|               mily gyönyörű mindez! - szólt büszkén, és körülnézett
227    4|               is szép volt.~- Mondd - szólt egyszerre -, igaz ez: hogyha
228    4|                 Az uram mindent tud - szólt gyorsan, összefüggés nélkül -,
229    4|       térdelni az utca sarába, és így szólt:~- Miklós! Én nem tudok
230    4|          közelebb.~- Ne sajnáljatok - szólt erőltetett mosollyal -,
231    4|         fordította.~- Oly szép volt - szólt megfontolva -, oly gyönyörű,
232    4|       elmúláséból.~- Ne sajnáljatok - szólt még egyszer, aztán megvonta
233    4|            Uram, ma álarcosbál van! - szólt megfontoltan a szállodás,
234    4|               vállamat.~- Ah, uram! - szólt egy mályvaszínű dominó. -
235    4|            frissen nézett rám, és így szólt:~- Tetszem önnek? Csinos
236    4|           kedves emlék.~- Köszönöm! - szólt, aztán mohón hajtotta föl
237    4|            csakugyan távoznom kell! - szólt a haját hátrasimítva. -
238    4|          Gondoljon jó lélekkel reám - szólt vállat vonva, és a karomba
239    4|              kezemet.~- Ah! Miklós! - szólt lágyan, mély hangján, amely
240    4|        vállamra hajtotta.~- Istenem - szólt végre -, hisz ez természetes,
241    4|               beszéljen így, Miklós - szólt alázatosan. - És ha így
242    4|           vetés fölött.~- Ó, Miklós - szólt, és a szeme könnybe lábadt -,
243    4|                Ah, nem, nem, Miklós - szólt mosolyogva -, ne vegye el
244    4|           Csókolja meg a homlokomat - szólt, és félretolta homlokáról
245    4|   kisgyermeket szokás.~- Isten vele - szólt büszkén mosolyogva, és mint
246    4|              szürkülő hajamat, és így szólt magában:~Szent Isten, mit
247    4|       megpillantott.~- Ah, köszönöm - szólt fölkelve az asztaltól -,
248    4|                Félsz?~- Igen, félek - szólt élénken. - Sohase féltem
249    4|      megöregedtem! Ám, hagyjuk ezt! - szólt ledobva magáról a sált,
250    4|                és aztán egyszerre így szólt:~- Az életnek a legnagyobb
251    4|        írásait, majd megölelt, és így szólt:~- Meglátod, el fogok esni,
252    4|       télikabátjába fúródott.~- Itt - szólt Miklós szemrehányón, és
253    4|              a mellére.~- Kötőszert - szólt hátra a társához, aki közben
254    4|              kezemet, és óvatosan így szólt:~- Nos, nem megmondtam?
255    4|                 Ne féljen, kisleány - szólt Miklós -, és mosolyogjon,
256    4|             Én Vadkerty Eliz vagyok - szólt határozottan, mintha rendeletet