Egy elkésett lovag

(Regényes följegyzések)

(1915)

Bevezetés

A régi gavallér csak félig élt, félig a szerző költötte alakját. Alapot rá néhány levél adott, amelyet egy furcsa életű, immár elhalt barátom írt hozzám, hol a Fokföldről, hol az Antillák­ból, hol a nagy magyar Alföldről, hol a világ más részéből. Nagy nőbarát volt - és nőnek köszönhette a vesztét is. Kár érette, mert az élet iskolájában megtanult gondolkodni, látni és ítélni. Amit más a lét javainak megmunkálására fordít: a szem nyíltságát, az értelem erejét, az akarat öntudatát és a lélek színkeresési vágyát, azt mind a nőknek szentelte, bennök merült ki az élete célja; de ő sohase volt elégedetlen sorsával. Az íráshoz is volt hajlandósága, ám leveleinek csak egy kis töredékét tudtam felhasználni, mert, mint sok ember, aki beszéd közben kételkedő, józan, sőt gúnyos, amint tollat vett a kezébe, érzelgőssé és áradozóvá lett, úgyhogy sokan e visszaemlékezéseknek hibául rótták föl, hogy a gerincük puha. Mikor most kiegészítem a sorozatot, arra is gondom volt, hogy e fogyatékosságot kiköszörüljem, és az olvasó figyelmét előre fölhívom A vak ember felesége című elbeszélésre, amely elhunyt barátomat más oldalról - jobbról vagy rosszabbról? nem tudnám megítélni - fogja bemutatni. Ennek az elbeszélésnek a váza egy, csupán huszonöt soros, Németalföldről keltezett levél, mégis meg kell vallanom, egész írói pályámon ez a pár sor volt a legfélelmetesebb emberi bizonyíték, amely a kezembe került.

Így áll tehát a dolog a régi gavallérral, ennyi az ő része az alábbi munkában, a többi, a felelősséggel együtt, az enyém; és most térjünk a tárgyra. Az első mese címe: Theodóra!