1857. november 6.

Szeretett Fiam, drága Barátom!

Ez év október 12-én írt leveled arra késztet, hogy komolyan és köntörfalazás nélkül beszéljek Veled.

Immár több mint 10 esztendeje, hogy az a kimondhatatlan csapás ért, hogy hirtelen kiszakítottak oly édes álmaimból, látnom kellett összezúzódni minden reménységet, mely éltetett, és el kellett rejtőznöm ezen a siralmas helyen, ahol most is tengődöm, távol mindama szörnyűségtől, ami szegény hazánkat sújtotta. Közelről szemlélni, anélkül, hogy segíthetnék, - nem volt erőm; az sírba vitt volna.

Akkor alig 10 esztendős voltál, kedves és jó gyermek, minden testi és lelki jóval felruházva. Szerencsétlen sorsom bizonyos tekintetben árvaságra juttatott! Anyád ugyan teljes lelkével szeret, és jóllehet ő minden tekintetben eszményi képviselője nemének, de az én borzalmas szerencsétlenségem őt is leverte és megtörte. Ezért nem viselhette úgy gondodat, mintha - velem boldog napokat élve - közös erővel irányíthattuk volna ifjúkori lépteidet, hogy erényes emberré neveljünk.

Podhorszky volt a nevelőd. Nem vagyok teljesen jogosult ítéletet mondani róla, minthogy előbb őt magát kellene meghallgatnom, és főleg alaposabban kellene vizsgálódnom. Annyit azonban megállapíthatok anélkül, hogy igazságtalan lennék hozzá, hogy jellemében - lehet, hogy tudtán kívül - jócskán volt képmutatás. Nem olyan fából faragták, hogy öntudatosan és nemes büszkeséggel hívhatta volna ki a Napot, mondván: „Legfényesebb sugaraiddal világíts be mindent, amit valaha tettem és teszek, mert - bár gyenge és bűnös ember vagyok - nincs semmi, ami miatt pirulnom kellene, ami minden valamirevaló ember előtt megbélyegezne.” Igen, Podhorszky alakoskodó volt, akit a sokszor emlegetett és igen kényelmes „élelmesség” vezérelt.

Gyakran bántalmazott Téged, mert indulatos volt, és így haragján nem mindig tudott úrrá lenni; máskor viszont az egekig dicsért és magasztalt, és a legbensőbb ragaszkodást színlelte, mert elég „élelmes”(!) volt ahhoz, hogy gondoljon a jövőre is, amikor talán majd a peu pres ‘moitié’ osztozhatik Veled az uradalmon.

Mindezt nem sejtettem, azt legkevésbé, hogy Podhorszky ütlegel. Előttem mindig olyan kitűnő, tanult ábrázatot öltött és úgy tudott viselkedni, hogy föl sem mertem róla tételezni ilyen állati brutalitást. Anyádnak jobb szeme volt, gyakran meg is említette a dolgot; én azonban nem akartam igazán elhinni, Te pedig hallgattál; - amit nagyon megértek -, valahogy úgy, mint ahogy a közkatonának - bármennyire ígérgessék is bántatlanságát - nem jut eszébe soha, hogy káplárját, aki mindig a nyakán ül, bepanaszolja. - - Elsősorban ezzel magyarázható, hogy nem nyílt, hanem zárkózott emberré lettél.

Távol áll tőlem, hogy ezt szemedre vessem, hiszen „mindent összevéve” a férfiban a hallgatagság sokkal értékesebb tulajdonság, mint a nyíltság, és „mindent összevéve”, a beszéd jóval több bajt okoz e világon, mint a hallgatás; már az oszmánok is találóan nevezték az előbbit ezüstnek, az utóbbit aranynak. -

De ez is „cum grano salis” szükséges, mint ahogy általában a világ minden dolgában a túlságosan sok vagy kevés tűz vagy víz egyaránt zavaró, sőt pusztító.

Éppen így bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.

Erre a pontra később, ha kerülővel is, még visszatérek.

További képzésedet Deboeuf úr irányította. Én hiszem, hogy amilyen kicsi voltál, az ő vezetése alatt nagyszerűen használtad fel idődet. Alig győzött dicsérni Téged. -

Harmadik mentorod, akire irányításod rábízatott, Michl úr volt. Berlinben és Bonnban mindenki osztatlanul dicsért. És én meg is értem ezt; mert Te kedves, becsülésre méltó, ritka ember vagy!

A szülők sok esetben nem szokták dicsérni gyermekeiket, különösen nem azokat, akiket kiváltképpen szeretnek, hanem folytonosan csak korholják őket, hogy „még jobbak” legyenek, ami rendszerint lehetetlen. Egy porból alkotott teremtmény a tökéletességnek vajon milyen fokára juthat e földön? - Igen, ez az örökös „még feljebb srófolás” nem ritkán bizonyos hidegséget, sőt elmaradhatatlan keserűséget szül a gyermekben, úgyhogy a végén minden élőlény minden szeretetet, minden bátorságot elveszít, és egyfajta desperációba süllyed, ha kötelességeit minden erejét megfeszítve becsületes szorgalommal végzi, mégis folytonosan korholják, sőt egyre erősebben hajszolják. -

Anyád és én nem ilyenek voltunk. - Jobban szeretünk, semhogy érzésünket emberi szóval ki lehetne fejezni; tudunk méltányolni is Téged; büszkék vagyunk Reád, mert - anélkül, hogy áltatnók önmagunkat, vagy túlbecsülnénk Téged - világosan érezzük, sőt meg vagyunk róla győződve, hogy sok ezer ember között aligha akad valaki, aki - persze a szó magasabb értelmében - egyenértékű volna Veled.

Kiváló tulajdonságaid vannak! Még nem vagy 21 éves, tehát teljesen érett ember sem vagy még, s máris olyan férfiként állsz előttünk, akiről Horatius azt mondja: Justum ac tenacem propositi virum stb.

Ha én, szerencsétlen, még az emberek közt élnék, és anélkül hogy ismernélek, találkoznék Veled, valóban arra késztetne valami, hogy - jóllehet Te oly ifjú vagy, s én Nálad háromszor idősebb vagyok - kalapot emeljek előtted!

Miért? Igen, miért, ez a nagy rejtély. Én úgy vélem, azért - s erről sok napon és még több éjszakán át töprengtem -, mert vannak emberek, akikből valami erő, bizonyos hatalom sugárzik, amely vonz, lenyűgöz és imponál. Hogy mi ez? Akárhogy is, létezik, és Benned nem mindennapi mértékben van meg. -

Olyan vagy nekem, mint azok a meseregénybeli lovagok, akiknél a gyengébb teremtmények oltalmat keresnek; - sőt mint azok a kiválasztottak, akiknek közelébe még sárkányok és kígyók stb. sem merészkedhetnek, s akiknek az a rendeltetésük, hogy kiszabadítsák a szenvedő ártatlanságot, megszelídítsék a fenevadat stb. - - talán az, hogy egy haldokló népet megmentsenek a pusztulástól. Il y a un certain charme qui entoure votre personne et qui Vous fait gagner tous les coeurs sans, que Vous fassiez les moindres frais.

Szép vagy, és mint érett férfi még szebb leszel. Erőtől duzzadsz, tetszened kell. Megértem, hogy ellenállhatatlan tudsz lenni a másik nem számára, ha akarod. E tulajdonságaid iránt azonban nem akarlak föllelkesíteni, mert azok mulandók. Idővel rút és gyenge leszel Te is, mint minden ember, akit nem ragadott el élete virágában a halál.

Ami engem elbűvöl, az a Te nemes emberiességed. Véredben egy atom sincs abból az érzésből, amit helytelenül nevezünk „büszkeség”-nek - mert nem egyéb az, mint gőg, amely miatt sokan, akik szerencsésebb körülmények között születtek, lenézik testvéreiket. Te kivétel nélkül minden embertársadban megbecsülöd és tiszteled azt, ami szép, ami nemes; ez adja a kulcsot jellemed értékeléséhez.

Kevés ifjú embert ismerek, aki annyira független, mint Te. Neked, szorosan véve, szolgára nincs is szükséged, egyetlen égető szükségleted sincs, és ha kell, kenyéren és vízen is meg tudsz élni anélkül, hogy szerencsétlennek éreznéd magad. Nem vagy érzéki, keményen tartod magad. Rólad nem mondhatná Schiller: „Zum Teufel ist der Spiritus, das Phlegma ist geblieben”. Röviden: szellemed magasan lebeg tested felett; tudsz parancsolni magadnak!

Ahhoz, hogy semmi kivetni való ne legyen Benned, egy dologra lenne szükséged: - egy még élő atyára! Eddig voltaképpen csak dicséretet hallottál: az igazságot - ha csak egy kicsit is keserű volt - állandóan elhallgatták előled. Podhorszky, Deboeuf többé-kevésbé csak agyba-főbe magasztaltak, Michl úr is, úgy látom, túlságosan jó és elnéző volt irántad; a Mamára pedig, amint gyakran könnyekkel szemében panaszolja, legújabban alig, semennyire sem hallgatsz, sőt gyakran rosszul palástolt kelletlenséggel fogadod szavát.

Anyád meg én, sokszor és hosszan beszélgettünk és tanácskoztunk Rólad; bonni tartózkodásod óta egészen más ember lettél. Anyád ezt száz meg száz aprósággal bizonyította; és ha régebbi naplóidat olvasom és összehasonlítom mostani életmódoddal - már amennyire ezt messziről megtehetem -, én is úgy látom, hogy nagyon megváltoztál.

A Te korodban különben ez egy bizonyos fokig érthető, hiszen természetes. Amikor Deboeuf úr volt melletted, sőt még Berlinben is, voltaképpen gyerek voltál és csak Bonnban serdültél ifjúvá.

Ha magamfajta férfi kísér el Bonnba, amikor másodszor voltál ott, akkor is bekövetkezett volna a változás, gyerekből ifjúvá lettél volna; de - nyíltan kimondom - nem lett volna olyan kedvezőtlen, mint amelyet Anyád meg én panaszlunk, vagy inkább csak észreveszünk, mivel panaszra - hála Istennek - még eddig nem adtál okot.

Van valami nyugtalanság, türelmetlenség Benned, pocsékolod az időt és felületes vagy, s ez fel kell hogy tűnjék mindenkinek, akit jellemed érdekel.

Amióta Bonnból visszatértél, egyáltalán nem foglalkoztál semmiféle komoly dologgal, legalábbis semmiben sem mélyedtél el.

Itt volna az ideje, hogy számot vess magaddal; mert az olyan kiváló embernek, mint amilyen Te vagy, valamivel többnek kell lennie, mint a sok ezer naplopó, akik voltaképpen nem tesznek egyebet, mint „esznek, isznak, alusznak” és a legléhább módon szórakoznak.

Leveledben, amely mindezek megírására indított, azt írod, hogy én Téged „nem ismerlek”. Úgy van. Ebben igazságod van; hogy is ismerhetnélek? Igen ritkán látlak, és sohasem az élet nyílt küzdőterén! Ha melletted lehetnék, akkor - elhiheted - legtitkosabb érzéseid sem rejtőzhetnének el előlem, sőt jobban ismerném őket, mint tenmagad. Mert olyan ember vagy, akit bizonyosan tanulmányoznék, még ha egészen idegen lennél is; mert annyi nemes anyag van Benned, hogy azt felszínre hozni és az emberiség javára gyarapítani leírhatatlan gyönyörűség lett volna nekem - így most legalább annyit akarok tenni ez irányban - s ezt kötelességemnek érzem -, amennyi egy megtört szívű öregembertől telik.

Teljesen fel kell tárnunk magunkat egymás előtt! Ne legyen közöttünk titok még öntudatlanul sem. Adj alkalmat, hogy megismerhesselek; oszlasd el kétségeimet és aggodalmaimat! Beszélj sokat, mindenről. Belátom, hogy mind ez ideig nehéz volt ez, mert vagy sakkoztunk, vagy - az öreg emberek szokásos gyengeségével, akik folyton perorálnak - rendszerint egyedül én vittem a szót.

Vitassuk meg ezentúl a legcsekélyebb dolgokat is, és folytassunk mindenről eszmecserét. Én irántad szeretetet érzek csupán, szeretetet, semmi mást, semmi keserűséget - ugye Te is szeretsz, ugye fájlalod sorsomat? Bon enfant vagy, s ezért biztos vagyok benne, hogy semmit sem veszel tőlem zokon.

Azt mondod: nem ismerlek; - s e tekintetben egy véleményen vagyunk -, e vallomásomhoz azonban legbensőbb meggyőződésből azt is hozzá kell fűznöm: Te magad sem ismered magadat, talán még kevésbé, mint én Téged! -

Ne csodálkozz ezen az állításomon, és ne restelld, hogy e tekintetben teljességgel tudatlannak tartalak; ezzel csupán a peu pres az emberiség sorsában osztozol! Mert hát hol vannak azok, akik legalább félig-meddig ismerik önmagukat? Kik lehetnek ezek? Bizony, csupán néhányan vannak, akiknek a leplezetlen igazság mélyen a lelkükbe ragyogott! - És hogyan szerezhetjük meg az önismeret páratlan talizmánját, melyet a világ bölcsei a legnagyobb kincsnek mondanak, mely az embert megörvendeztetheti?

Viszonylag igen könnyen és kényelmesen, ha az ember igaz, őszinte barátok szavára hallgat és az ilyesmire súlyt fektet; vagy nagyon nehezen és sok hosszú kínlódás árán, a megpróbáltatások zord iskolájában!

Te, korodhoz képest, már sokat próbáltál ez utóbb említett iskolában, de még csak a peu pres mint gyermek, és a megpróbáltatások valódi keserűségéből - hála Istennek - eddig egy cseppet sem kellett nyelned anélkül, hogy ezeket a cseppeket az élet százféle java és élvezete meg ne enyhítette, meg ne édesítette volna. Sorod sohasem ment rosszul, úgy igazán rosszul. Efelől tehát nem világosodhatott meg belső lelki szemed önmagad megismerésére, s barátaid, igazi barátaid sem voltak valójában balsorsomtól megtört Anyádon kívül. - Igenám, csakhogy egy nő túlságosan szeret, túl megbocsátó, természete sokkal passzívabb, semhogy egy olyan erős akaratú férfinak, mint amilyen Te vagy, contre vent et marais kellő eréllyel arcába kiáltana egy-egy kellemetlen igazságot. Ez az én dolgom lett volna. - Hélas!

Eddig olyan kevés igazságot hallottál életedben, hogy egyfajta injuriának érzed; - ezt látom kérdéses leveledből. Micsoda tombolás tört ki bensődben. Be fogom bizonyítani, hogy írásomban, mely e lelki orkánt felidézte Benned, jobbára minden igaz volt. Ki akartál szabadulni, - olyan érzésed volt, mint Karl Moornak, amikor arra gondolt, hogy atyja nem akar tudni róla stb. - míg végül egy gödörben vadludakra lesve valamelyest legyűrhetted nyugtalanságodat.

Akinek nap mint nap igazságot kell nyelnie, az nem szenved ennyire nyilaitól. - Ha megszoktad volna az igaz szót, nevettél volna levelemen, és teljes lelki nyugalommal bevallottál volna talán egyet s mást, vagy legközelebb szóban, sőt akár válaszleveledben meg is cáfolhattad volna.

Metternich herceg egy alkalommal, mikor Ferenc József császár haragra gyúlt a kis Piemont ellen, mert a torinói hírlapok több dologért hibáztatni merészelték felséges személyét, így nyilatkozott: - Il ne faut pas etre chatouilleux en politique. Magánemberek között azonban nem helyeselhetem e felfogást; mert még a legtalpraesettebb igazság is idegen, illetéktelen szájból sértés, márpedig becsület dolgában egy férfi sohasem lehet eléggé csiklandós. -

Apa és fiú között azonban - úgy gondolom - ez a Metternich-mondás teljesen helyénvaló. De meg kell jegyeznem, hogy Te pl. leveledben is olyasmiket vágsz az arcomba, amit - ha nem is Campe és Adelung szerint, hanem az általános nyelvhasználat értelmében, minthogy a németben nincs rá megfelelő szó, impertinenciának szoktak nevezni. Igaz, előrebocsátottad, hogy ne vegyem zokon, ha nem kötsz görcsöt a nyelvedre. Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy az ember sértő kifejezéseket használjon; - különben bárkit büntetlenül a legnagyobb gorombaságokkal áraszthatunk el, par exemple: „Bocsásson meg - és ne vegye rossz néven, ha gazembernek nevezem -” stb. Te bizonyosan elfelejtetted már, hogy mit írtál, és ha „aludtál volna rá egyet” s azután újra átolvasod, aligha küldted volna el. - Én azonban végtelenül örülök, hogy 1° teljességgel úgy írtál, ahogy akkori felindulásod diktálta s 2° leveleden semmit sem változtattál. - Így tenned nem volt ugyan „okos” dolog. - Lord Chesterfield (:Advise to his son:) bizonyosan helytelenítené - én azonban éppen azért dicsérem eljárásodat, mert nem volt okos, bár az élet majd minden tranzakciójában nyomatékosan ajánlom az „okosságot”. De apa és fiú között e tulajdonság nagy hiba, sőt bizonyos esetekben úgyszólván „vétek”.

A te korodban, a kiforrás éveiben, amiket Goethe kamaszéveknek nevez, a legfurcsább dolgok sarjadnak a fiatal emberekben. - - Egyetlenegy sem mentes tőlük, hacsak a természet folyását vagy helyesebben törvényeit meg nem zavarják, meg nem tiporják. Egyik rászokik a játékra, a másik az ivásra, a harmadik a pazarlásra, a legtévelygőbb a kéjelgésre, és valamennyi határozott ellenszenvet táplál mindennemű szellemi tevékenységgel szemben, egyrészt már csak azért is, mert - különösen a német egyetemeken - a legszörnyűbb pedantériával annyi haszontalan szalmát etetnek és nyeletnek velük, hogy minden könyvtől megundorodnak, amit kölyök korukban, ameddig nem voltak agyontömve, nem éreztek; másodszor pedig azért idegenkednek valamennyien, különösen az erőteljesebb fajta, minden szellemi tápláléktól, mert fizikumuk még nem fejlődött ki teljesen, és így öntudatlanul is testi táplálékra vágynak, vagy még inkább olyan életmódra, mely férfiúvá érésüket sietteti. Te éppen ezekben az években, a teljes kiforrás korában vagy, és a természet örök törvényei űznek a szabadba, vadászatra, viharba, ki a tűző napra stb.; mégpedig olyan erővel, hogy már szenvedsz - - ha csak egy fél óráig nyugodtan kell ülnöd. Maga az „édes semmittevés” - il dolce far niente - is innen van; mert a férfi teljes kifejlődéséhez - ami Nálad, amilyen erős Te vagy, aligha fog 24-ik születésnapod előtt bekövetkezni -, a „semmittevés” bizonyos mértékig szükségszerű. -

Hogy most már bebizonyítsam, mennyire nem sértettek az arcátlanságaid, s hogy mennyire nem vagyok csiklandós Veled szemben, szavamat adom, hogy örömömben megcsókoltam a leveledet, és magamban ezt mondtam: „ez aztán a derék fickó, ennek az orra alá ugyan még a császár sem törhet borsot”; és hidd el, boldog voltam, hogy olyan nyers és faragatlan voltál; mert, Istenemre, inkább emelj reám botot is, semhogy alázatos anyámasszony katonája, vagy éppenséggel Tartuffe légy. - Ez egyébiránt - remélem - nem fog arra biztatni, hogy a fentebb dicsért irányban nagyon is messzire haladj, - főleg nem, hogy Anyáddal túlzottan „au naturel”, sőt „durva” légy!

Eljön még az idő, amikor a szellemi táplálék sokkal édesebb lesz Neked, mint bármiféle testi élvezet.

De hát ne kapjon addig semmiféle táplálékot a szellem? Persze az nem mindig ízlik; én nem feledtem el - szemben a legtöbb idős emberrel, akik éppen ezért nem tudnak igazságosak lenni a fiatalokhoz - ifjúkorom benyomásait. Egész frissen élnek emlékezetemben. Én sem találtam a helyemet - minden komoly foglalatosságtól iszonyodtam. A szó szoros értelmében nem fértem a bőrömbe. - - Nagyon is szűk volt a világ stb. stb.

Tizenhat esztendőskoromban katona lettem - ezzel kinőttem minden ellenőrzés alól, és - nem tagadhatom - 24 éves koromig nem is csináltam semmiféle okos dolgot, egyszerűen agyonütöttem vagy inkább elpocsékoltam a drága időt.

Te talán azt mondod erre: mindezt ‘pótoltam’ stb. Te is - úgy véled - pótolod majd, egyik leveledben úgy is nyilatkozol, hogy nemsokára komoly gondjaid lesznek, sok minden fogja nyomni válladat stb., s ezért, amíg ez az idő eljön, élvezni akarod az életet, járni a világot stb.

Kérdem azonban: mikor is érkezik el voltaképpen ez az idő?

Őszintén szólva, a mi jó Geyzánk is pontosan így okoskodik. „Ő majd gazdálkodik, majd a fogához ver minden garast, mielőtt kiadná stb.” Ilyeneket s ehhez hasonlókat mond. Persze mind ez idáig nem tudta megmondani, mikor kezdi meg a takarékoskodást.

Semmi kétség, hogy minden emberi teher idővel egyre súlyosabban nehezedik Reád, ám éppen azért, mert most még könnyűek, nem akarod őket magadra venni. Vagy más szavakkal: mivel később bonyolódnak majd feladatait - ezért ebben a pillanatban szabad vagy minden kötelességtől?

Ha majd később nagyjából 100 egységnek megfelelő terhet kell a válladra venned; - nos, kérdem - nem kellene most legalább 10-et vállalnod?

Nincsenek-e most is kötelességeid? Nem jutott eszedbe, hogy ezt a nagyon fontos kérdést komolyan és minden oldalról fontolóra vedd? Hiszen ha most a 10-et nem veszed fel, hihető-e, hogy „majd aztán” a 100-at türelemmel veszed a válladra?

Hogy Geyza mindig csak ‘halogat’, és nem támad efféle jó gondolata: ma, vagy még ebben a percben, hozzáfogok a jobb gazdálkodáshoz, az szomorú, de végül is érthető, hiszen ő némely tekintetben valósággal beszámíthatatlan; de hogy Te is illúziókkal, balga önámítással áltatod magad, azon csodálkozom. Hidd el, ha most, mikor már ennyire komoly, férfias és okos vagy, nem vállalod kötelességeidet, amelyeknek 10 az egyenértékük, később képtelen leszel a 100-at viselni.

Vagy talán nincsenek kötelességeid? Qu’en pensez vous? Elsoroljam őket? Magadtól nem jutnak eszedbe? Én figyelmeztesselek-e állandóan, mint a múlt tavasszal, mikor barátaid sans gene füstöltek a Mama társaságában, és Neked eszedben sem volt rájuk szólni, hát még felkiáltani: „Nem tűröm!”

Ismét kérdem: vannak-e kötelességeid? Hiszen Te vagy - vagy legalábbis úgy kellene fellépned - a családfő! Nem egy 20 esztendős ifjú emberre bukkanhatsz - természetesen a szegényebb néposztályban - aki anyjának és testvéreinek egyedüli támasza stb. - és éjjel-nappal törnie kell magát, csakhogy megvédhesse őket az éhség, hideg stb. stb. ellen!

Tettél-e mostanáig valamit - vagy legalább gondoltál-e arra, hogy Anyádnak segítségére légy? - Vajon nem gondoskodik-e ő sokkal inkább Rólad, mint Te őróla? Persze a Mama még tevékeny, igen takarékos, ügyes és körülményeink ma még olyan kedvezőek, hogy most még nincs Reád feltétlen szükség! De meddig tarthat ez? Még csak nem is gondoltál rá, hogy addig is a 10-et magadra vállalhatnád - sőt „kellene” vállalnod!

Tájékozódj egy kicsit; és mindenekelőtt pénzügyek tekintetében.

Apád az őrültekházában ül! Teljesen megtört lévén nem segíthet másként, csak figyelemfelkeltéssel és tanáccsal. Mihelyt ő meghal - és lehet-e ez sokára a legjobb esetben is? -, elestek évi 30.000-től! Anyád, hála Istennek, egészséges; de ő sem olyan vasszervezetű stb., hogy ne jönne neki igen jól, ha lenne egy hűséges és pontos segítője, aki néha helyette cselekszik, gondolkodik stb. Gazdaságunk élén egy csapongó ember áll, akivel sohasem fogunk zöld ágra vergődni. A termények, a gyapjú stb. stb. ára minden valószínűség szerint esni fog; az adókat ellenben egész bizonyosan rendkívüli mértékben fel fogják emelni; és az előre nem látott, de kétségkívül bekövetkezhető esetekkel nem kell számolni? Cenk igen drága etablissement stb., s ráadásul ott vannak a mostohatestvéreid!!! Geyzának nincs semmije, és ki biztosítja Imre, Rezső vagyonkáját, ha a pénz válsága beköszönt, és reánk szakad az elkerülhetetlen államcsőd! Zsoldjukból éljenek?

Segítesz majd rajtuk? Hisz a jóakarat meglesz Benned, de lesz-e „módod”! És Ödön? Vajon nem lesz-e pazarló? Ki tudja? Nem kell-e tandíjat fizetnie a tapasztalásért? És a mi szegény parasztjaink, ne várhassanak Tőled egy kis segítséget? És végül nemzetünk!

Tudhatod, ha a diák nem készül fel jól - egész biztosan nyomorúságosan vizsgázik.

Kérdem: előkészültél-e pénzügyi tekintetben, s helyzetednek megfelelően arra a jövőre, amit az imént vázoltam? Felelet: a legcsekélyebb mértékben sem, legfeljebb annyiban, hogy Te magad ha nem vagy is takarékos, de legalább nem szórod a pénzt. Már ez is sok, és a legszebb reményekre jogosít, de valójában még csak passzív érdem. Aktíve éppenséggel semmit sem tettél.

Hányszor a lelkedre kötöttem, hogy foglalkozzál bortermeléssel. Beszélhettem, ameddig jólesett, Te azonban hallgattál, és nem tettél érdemben „semmit”.

A gazdaság a második terület, ahol sokat tehettél volna! S mit teszel? Ugyanúgy: semmit - legfeljebb engeded, hogy Hajnik fecsegjen Neked, parolázol vele - amiért bizonyosan szeretetreméltóbbnak tart, mint engem - s hogy egyszer - alighanem mindössze negyedóráig - a „bérlőrendszerről” társalogtál Tolnay plébánossal; de nem érdemlegesen, hiszen hamarosan magát a gondolatot is elvetetted!

Ce n’est pas la maniere d’obtenir quelque chose, de réussir etc. il faut etre plus tenace. -

Lehetséges persze, hogy ebben a két pontban tévedek - senki sem informálhat, hiszen valójában senkivel sem találkozom, - az is lehet, hogy igazságtalan vagyok Veled; - azért kérlek tehát, világosíts fel és téríts észre!

Én pl. a győri püspök hústilalmába nem nyugodtam bele, - Te valószínűleg azonnal meghátráltál volna, - pedig látod, így a jó Mama ezentúl is nyugodt lelkiismerettel költheti el naponkénti kotlettjeit stb. Isten adjon neki minél jobb étvágyat és tartós egészséget!

Most pedig azt kérdezem, mit tettél eddig mint hazafi? Ismét jóformán semmit! Jól tudom, hogy - legalábbis abban az írásodban, amelyet angliai utad előtt néhány kérdésemre a legnagyobb sietségben válasznak szántál - úgy vélekedtél - legalábbis akkor -, hogy most e tekintetben voltaképpen semmit sem lehet csinálni, következésképpen várni(!) kell! Ez mindenesetre „kényelmes” álláspont, amely nem kíván megerőltetést! Véleményem szerint ez csaknem helyes felfogás, csupán annyiban módosítandó, hogy most valóban csak igen keveset lehet tenni. A la bonheur! Nosza rajta, tegyünk egy „keveset”, - érjük be „kevéssel” - hát nem: a jövőre kell felkészülni!!! Hazai dolgaink bölcseletéről nem tudsz semmit, mert minden, amit tudsz, csak felszínes! Az alapos vizsgálódás nem volt eddig kenyered. Erről még majd beszélünk. A Te korodban, gyors felfogásoddal és higanytermészeteddel eddig ez nem is igen volt lehetséges.

Tehát: sokoldalúan kell felkészülnünk, s e munkánkat egy napig, egyetlenegy óráig sem szabad halogatni; mert különben lehetetlen, hogy annak idején akár csak tűrhető szerepünk is legyen, semmiféle sem lesz, vagy egészen „hitvány”.