Fezejet

  1       2|             hogy a közönség tudja meg, mi következik: polka, quadrille
  2       2|             Tehát inkább olajban, mert mi azt akarjuk, hogy az a kép
  3       2|                hogy meglássák, hogyan, mi módon lesz az embernek szeme,
  4       2|                 mint egy lencseszem.~– Mi lehet az?~– Az a szemölcs
  5       3|           Petőfi költeményeit?~– Óh, a mi házunknál nem szokás olvasni.~–
  6       3|               kíváncsi vagyok rá, hogy mi volt ennek a történetnek
  7       3|               a történetnek az eleje s mi lesz a vége. Ön már tudja?~–
  8       3|               aztán beveszem magamat a mi kertünk kis fagunyhójába,
  9       3|                Mindjárt szedek önnek a mi hercegszilvánkból. (Olyan
 10       3|               a szavam akadozni.~– No, mi az? Nem tudja olvasni az
 11       3|              ne aggódjék ön. Olvastunk mi a nevelőintézetben olyan
 12       3|                a feje fölé csapva.~Óh, mi észvesztő szép volt ekkor!~
 13       3|             sem távol, sem közel, csak mi ketten: Ádám és Éva.~Ez
 14       4|         zenéhez nem értek s nem tudom, mi különbség van Rác Pali és
 15       4|                 Nagy esemény volt az a mi kis városunkban.~Petőfinek
 16       4|      mellékutcába s úgy kerültünk el a mi házunkig, olyan utakon,
 17       4|             aztán az első kérdés, hogy mi a kedvenc étele. Az anyám
 18       4|              Esztergomba? Mit keresünk mi ottan?~– Nem keresünk, de
 19       4|           egymást szeretőket. De azért mi örökké nagyra voltunk a
 20       4|                Beatrice di Tendá-ból. „Mi a jelszó? Kín, halál, vész,
 21       4|          vagyok, más ül a helyembe.~De mi lesz akkor a hangversenyből?
 22       4|               el egy pesti fiskális. – Mi ürügyet találjak ki az időlopásra?~
 23       4|      asszonyhoz, s elmondom neki, hogy mi történt veled.~Másnap délben
 24       5|               akkor ráadásul még ezt a mi olympi harcunkat is csak
 25       5|             dicséretesen különbözik. A mi csoportunk indította meg
 26       5|       ellentéte volt a „Gyülde” hada a mi „közvélemény asztalunk”-
 27       5|            közvélemény asztalunk”-nak. Mi voltunk a radikálisok, a
 28       5|                feudálisok, a maradiak; mi a nép nyelvét használtuk
 29       5|                szolgálatukat.~Ellenben mi tízek is tétlenségre voltunk
 30       6|           mondá gyászos méltósággal.~– Mi lett a kimenetele?~– Szegény
 31       6|                az volt az eset, hogy a mi humoristánk meg Bagotay
 32       6|              jutottam el Erzsikéékhez.~Mi múlja fel a világ minden
 33       6|                J” betű van formálva. – Mi lehetne az más, mint az
 34       6|              be kellett avatkozni… óh, mi mindent jól tudunk. Megsúgja
 35       6|                a legutóbbi párbajomnak mi volt az oka.~– Annak a te
 36       8|              nem tudtam gondolni, hogy mi oka lehet rá, ebben a maskarában
 37       8|              hanem Gyuricza Péterné.~– Mi a világ csodája? Gyuriczáné?
 38       8|              födelét, megmutatta, hogy mi van benne; egy darab fekete
 39       8|              most kegyed játszik, vagy mi.~– Óh, nem! Dehogy! Bizony,
 40       8|               azt számítgattam, vajon, mi lesz ennek az ára. S mondhatom,
 41       8|            pedig azt kiabálták, hogy: „mi hát a jó?”~– Az én férjem,
 42       8|               észre magamat, hogy hát „Mi nekem Hecuba?” Miért bántom
 43       8|           tanyán kardostól, puskástól. Mi a Péterrel együtt künn voltunk
 44       8|              sem szöktünk!~– Hát aztán mi lett a vége?~– Nagyon furcsa
 45       8|              keze a nagy veszedelmet a mi árva fejünkről. Ittunk is
 46       8|              végigsyllabázta.~– No, és mi volt erre a válasz?~– Azt
 47       8|               kedves kegyed előtt az a mi fiatal barátunk, akkor,
 48       9|             Hát az a bécsi német, akit mi annyit szidalmazunk, íme
 49       9|              ontani a szabadságért: és mi dicsekedő magyarok ülünk
 50       9|              vitáztak, hogy hát azután mi lesz: – A leghevesebb volt
 51       9|            alispán, jöjjön ő ide. Most mi vagyunk a „hegy”!~És Mohamed
 52       9|        kartácsoltatni. – Próbálja meg!~Mi fölvezettük a néptömeget
 53       9|            kezet szorítani.~…Ez volt a mi kézfogónk, a mi eljegyzésünk
 54       9|              Ez volt a mi kézfogónk, a mi eljegyzésünk pillanata.
 55       9|                 A harci kocka fordult; mi haladtunk előre, egyik csatatérről
 56      10|        darabonkint egy ezüst tízes – a mi fejünk annyit sem ért.~Amilyen
 57      10|                Isten megáldjon”-nál.~A mi kedves barátunk, Rákóczy
 58      10|                világnak nincsen szája.~Mi a feleségemmel a Telepi
 59      10|              jó egy födél alatt hálni.~Mi pedig megnyugodtunk abban
 60      11|                valami a saroglyában.~– Mi van neki a saroglyában?~–
 61      11|                Most jön még csak fel a mi napunk! Jön az angol, jön
 62      12|               meg akar szabadítani. De mi módon? Azt nem szabad előre
 63      12|              elförmedve kérdezém, hogy mi van ezen olyan igen nevetni
 64      12|                tenger az egész ország! Mi egyedül állunk, mint a teremtésben
 65      12|            népnek a fejét nyomja, arra mi lábunkkal taposunk.~– Van
 66      12|        pauzálhatott, és nézhette, hogy mi lesz ebből?~Bálint barátom
 67      12|            Meglátják odalenn, hogy itt mi tüzelünk.~– Ugyan, hogy
 68      12|            meghalnunk együtt!” – Nem a mi közös barátunk (itt rám
 69      12|               mintha észre sem venném. Mi közöm énnekem a ti gyöngéd
 70      12|         biztatni kezdtem:~– Hát hiszen mi is ketten vagyunk. Az én
 71      12|           akkor sem talál a célba. Ezt mi nem reszkírozhatjuk meg.
 72      12|                   De hát aztán énvelem mi lesz? Én nem mászhatok le
 73      12|         engedném meg. – Hisz itt van a mi közös barátunk. Ő itt fog
 74      12|            maga ott marad az odúban, a mi jó barátunk is hazamegy,
 75      12|                az utókor számára. Majd mi ketten hát itt maradunk.
 76      12|              sárgarigók beledanoltak a mi kihallgatatlan beszélgetésünkbe.~
 77      12|            ideérnek. Hadd lássák, hogy mi dolgom van itt.~Azzal kiültem
 78      12|            Engedelmet kérek. Én tudom, mi a tisztesség. Katona is
 79      12|         könyörögtem Erzsikének.)~– Hát mi a gutát talál ezen nevetnivalót?
 80      12|       meghozták a morgatoriumot – vagy mi a frányát? – hogy a régi
 81      12|               vette. Csak néztem, hogy mi lesz azzal a bottal, tán
 82      12|               Neé szomorítsa meg azt a mi kedves, jó nagyságos urunkat.
 83      12|             szépen be lett fejezve; de mi kezdődik el most?~Hogy a
 84      12|              gondoltam, hogy eljutok a mi házunkig. Mindenütt jajgató
 85      12|           megőrültem. Miért átkozzák a mi házunkat? A honvédek egy
 86      12|          kiabálták, aki sokszor járt a mi estélyeinkre. Még, ha felismernek,
 87      12|                Azok beszélték el, hogy mi történt. Még a tűznél is
 88      12|           nincs itt az én fiam?”~(Jaj! Mi esett a szemembe?)~Az asszony
 89      13|          oltanátok, világgá szaladtok! Mi az ördög lelt benneteket?
 90      13|             Hogy jön ide? Az Istenért! Mi történt vele?~Erről a megszólításról
 91      13|            vittem; nem ízleltem elébb, mi van benne, csak húztam,
 92      13|        hófúvásban nagyon orcátlanok.~– Mi sem szándékozunk itt maradni
 93      13|               büszke lehettem rá, hogy mi egymáshoz tartozunk. Amint
 94      13|             szórta a bombákat a várra, mi felvittük a zenekart a bástya
 95      13|            mertünk kijönni a városból? Mi persze egy szót sem értettünk
 96      13|             ott aztán muzsikálhattok.” Mi kezét-lábát csókoltuk, hogy
 97      13|            vallatóra fogtak, hazudtunk mi akkorákat, hogy csak ember
 98      13|           keresztül. – Azaz, hogy csak mi hárman, tudtunk kimenekülni
 99      13|       homokbuckák között bukdácsoltunk mi alá-fel; letérve a rendes
100      13|               kétségem ne legyen, hogy mi járatban vannak, amint közelebb
101      13|           Könnyű volt kitalálnom, hogy mi történt. Az ott maradt cigány,
102      13|        Megették az átkozott farkasok a mi drága prímásunkat! Itt van
103      13|             fogott: hogy kerültem ide; mi járatban vagyok?~Én, látva,
104      13|               a gerillákat elfogni; de mi akkor már túl leszünk a
105      13|                tábornok volt a lelke a mi hadszervezésünknek.)~– Akkor
106      13|                hogy a titoktartást nem mi magyarok találtuk fel. Mármost
107      13|               Ne gondolja ám azt, hogy mi itten egy jó magyarul írott
108      13| kötelezvényüket visszakapják. És így a mi pénzünket fogják elégetni.
109      13|   parancsnokságra, kieszközlöm, hogy a mi pénzünket ne égessék el,
110      13|           félvállról feleltem neki.~– „Mi köze önnek hozzá, hogy én
111      13|              áruló, vagy nem tudom még mi volnék.~– „Csitt, Zenobiám,
112      13|               hoztam el, ami az enyim.~Mi azután, forma szerint, mások
113      13|              nem kötve az orrára, hogy mi módon jutottam hozzá. Olyan
114      14|                inkább önről. Hát önnek mi a sorsa most?~– Ami a féregé,
115      14|              voltam rémülve, hogy önre mi vár ezen az úton; vagy a
116      14|              De meddig tarthat ez így? Mi jövendőt lát ön maga előtt?~–
117      14|           lövöldözött felém) hát aztán mi lesz önből akkor, ha a felesége
118      14|             soha elfelejteni azt, hogy mi volt valaha, még kevésbé
119      14|          valaha, még kevésbé azt, hogy mi akart lenni egykor. A „dicsőség
120      14|           hazámban – mondám röviden.~– Mi oka van rá?~– Nem hagyom
121      14|              számomra hozni.~– Hogyan? Mi módon?~– Azt nem tudom.~–
122      14|             összenőhetett a fű, hát én mi vagyok akkor? Fába szorult
123      14|           mondtam én.~– Hát beszéltünk mi valamiről? Én nem tudom! –
124      15|         Szolgálatot értem. Mit gondol, mi ez?~Csakugyan kíváncsi voltam
125      15|                írtam; mit tudtam, hogy mi az. Egyszer aztán, mikor
126      15|                     Hát a tarisznyában mi van?” – „Egy sonka.” – „
127      16|              előré megjósolta magának! Mi következik még?~Hanem az
128      16|            vagyok. Kívánom tudni, hogy mi kifogás van ellenem.”~–
129      16|             volt, kamerád.~– És tudod, mi választ nyertem? – Csakugyan
130      16|         speciálitása.~Ebből az örömből mi fakó civilisták nem kapunk: –
131      17|                fognak itt grasszálni a mi távollétünk alatt. Ha énrajtam
132      18|                   S tudná kegyed, hogy mi az,~– Hogyne? Babot disznófüllel.
133      18|             kell főzetnem, mert ezek a mi magyaros ételeinktől halálos
134      18|            megebédeltek, hozatta fel a mi ebédünket.~Addig nem is
135      18|                már – mondám én –, hogy mi oka volt annak a rendkívüli
136      18|              messzeföldre elhordták. A mi városunk volt az utolsó
137      18|              tudomása a katonaságnál a mi házasságunk felől. Ez jól
138      18|      jellemében.~Végezetre elővettük a mi közös Klatopilunknak a fényképezett
139      18|             Hát eddig volt az idill.~– Mi volt az? A disznófül?~–
140      18|                 Hallgassa ön meg, hogy mi véleményt adott az ügyvédem. „
141      19|            auditor majornak:~– „Hát ez mi a csoda? Hisz a kormányzó
142      19|                 Medvési Ézsaiás! Dehát mi a csodának van szüksége
143      19|              Isten téged jó vastagon”. Mi lelte önt?~– Semmi sem,
144      19|      cigányaink felmentek Budapestre. „Mi dolguk ottan?” – „Hát az
145      19|        Berkesék, Salamonék, Dankóék, a mi Csicsánk is ott akar lenni.
146      20|         Negyednapos lázam volt, amit a mi városunkbeli orvosok nem
147      20|            rendben.~Megkérdeztem, hogy mi baja van.~– Éppen azért
148      20|              alszom el, azzal kelek.~– Mi vágy lehet az?~– Ha az arcomra
149      20|           magasztosabb hely ez, mint a mi rideg imaházunk. Bárhova
150      20|                Én elgondolkoztam, hogy mi lehet ez.~A nő megsürgetett.~–
151      20|               közöny az, amivel ezek a mi „belső embereink” szent
152      20| protestánsoknál minden ember pap. Ez a mi alaptételünk. Gyónjon meg
153      20|         köszönte a dorgálásomat. – Óh, mi jó volt, amit ön mondott!
154      21|               kérdezetlenül elmondani, mi vétségért s mennyi időre