Fezejet

  1       1|                nagy időváltozást érez. Én láttam egynéhányszor ezt
  2       1|         voltunk. Ő tizenkét esztendős, én pedig tizenhat éves kamasz.
  3       1|            kiszámíthatatlan korszakig.~Én is örök hálával emlékezem
  4       1|              annak, amit az vezényelt.~Én mindezt igen természetesnek
  5       1|           olyan kezdő sihedernek, mint én voltam, a lábára tapossanak.~
  6       1|                hát azért sem „liegst!” Én láttam előre az elkerülhetetlen
  7       1|            embert.~Erzsike nevetett az én kétségbeesett állapotomon.
  8       1|            rajtam.~– Várjon csak, majd én összetűzöm gombostűvel.~
  9       1|              Nem! – mondám. Éreztem is én azt a tűszúrást akkor! Azzal
 10       1|               Azzal táncoltunk tovább. Én csodamódon kitettem magamért.
 11       2|                        II. FEJEZET ~Az én első kitüntetésem – Az első
 12       2|                  A második tűszúrás~És én valóban nagy hálával tartozom
 13       2|           annak is helyes oka volt. Az én időmben is négy évből állt
 14       2|         főispáni bálon; bár a meghívót én is megkaptam.~Nevelte az
 15       2|          valóságban az nem létezhetik. Én azzal vigasztaltam magamat,
 16       2|                általam bitorlott szék; én azt jogos tulajdonosnőjének
 17       2|             kész volt a bókjával.~– Ha én festeném le nagysádat, én
 18       2|              én festeném le nagysádat, én a szívem vérével festeném.~
 19       2|                felelé nevetve:~– Akkor én csupa veres lennék.~– Kérem!
 20       2|          másikat tapogatva. Fájt neki.~Én hüledezve kérdezém. – Önt
 21       2|             görbe orrára támaszkodott: én aztán a mutatóujjammal megvakargattam
 22       2|            Kokócska! Kedves Kokócska!”~Én aztán az ujjamra szedett
 23       2|       Csalatkozik, ha azt hiszi. Mikor én arcképet festek, akkor nem
 24       2|               még! Amoda több fehéret!~Én azonban categorice kinyilatkoztattam,
 25       2|           színekkel; prímfestésnek még én nem hallottam hírét. Ilyenkor
 26       2|             erre a kérdésre. Hát tudom én, hogy szép ruhája van-e
 27       2|           hiszem, cigánygyerek leszek.~Én aztán megbiztattam, hogy
 28       2|                szeplőcskével, melyeket én „fekete csillagoknak a hajnalodó
 29       2|          képéhez. Csúfolódni látszott.~Én aztán (ezt nevezem igazán „
 30       2|               ruha is meg lett festve. Én szépen megköszöntem az önfeláldozását,
 31       2|                más is lássa.~– No lám, én napok óta elnéztem önt,
 32       2|              ahhoz az orvos? Adja ide, én elvesztem onnan. Semmi baja
 33       2|           Semmi baja sem lesz utána. – Én a nevelőben tanultam azt
 34       2|   leánytársnéimtól. Mindjárt elvesztem én!~– Ráolvasással?~– Óh nem.
 35       3|                       III. FEJEZET ~Az én mesterségem és az én gunyhóm~
 36       3|                Az én mesterségem és az én gunyhóm~A festés alatt később
 37       3|                 ha neki ajánlják?~– De én nem szólok a gazdag nagynénémnek.~–
 38       3|            hallja, ez nem jó gondolat. Én ismertem már egy írót, aki
 39       3|               göröngyös pálya.~– De az én regényem nem olyan lesz,
 40       3|        előálljon azzal a szóval, hogy „én most írtam valamit, amiből
 41       3|               kellemes hírrel, hogy az én ajánlatom folytán, a mama
 42       3|             képe azt látszik mondani: „én leszek Petőfi”, a többi
 43       3|           képei már mind azt mondják: „én vagyok Petőfi”.~Ennek a
 44       3|              Hol van itt az „oiseau” ?~Én aztán megmagyaráztam neki,
 45       3|                úr!” – jelenté az inas.~Én aztán vettem a kalapomat.
 46       3|               megvallhatom őszintén. – Én nagyon szerettem magamat.
 47       3|            kölcsönöztünk egymásnak. Az Én az Énnek. Néha meg is hasonlottunk
 48       3|             elhibázott dolog. – Mindig én voltam a hibás; ez a húsból,
 49       3|                a húsból, csontból álló Én; ez az éhező, élvhajhász,
 50       3|                 élvhajhász, hiú önhitt Én; az a másik volt az igazságában.
 51       3|              megvan-e még?) az volt az én legdrágább palotám, amiben
 52       3|               se világot nem ismer. De én azért azt az első munkámat
 53       3|             ümmögött az öntözőárokban. Én a regényemnek legnehezebb
 54       3|                kijutásra.~– Nem jöttem én önnek a hercegszilvájáért;
 55       3|           hercegszilvájáért; megloptam én azt már, mielőtt ön megkóstolta
 56       3|          mielőtt ön megkóstolta volna. Én most azért jöttem ide, hogy
 57       3|                  No hát üljön le; majd én mellé ülök, s nézem, hogyan
 58       3|          ajtótól az ablakig ért.)~– De én ebben a pillanatban egy
 59       3|            tudok leírni.~– Azért, mert én itt vagyok?~– Természetesen.~–
 60       3|              Akárki elolvashatja, csak én nem kegyed előtt.~A leány
 61       3|          szaporítani fogja? – kérdezém én, ifjúi kedélyem egész felháborodásával.~
 62       3|              számot tegyek a világban. Én most egy zérus vagyok.~–
 63       3|               a kis deszkabódé most az én egész birtokom; ez a halom
 64       3|           legyen.~– Azt tudja ön, hogy én gazdag vagyok.~– Én még
 65       3|               hogy én gazdag vagyok.~– Én még gazdagabb vagyok, mert
 66       3|             még gazdagabb vagyok, mert én egy darab kenyérrel dúsan
 67       3|                akit igazán szeretek. S én is tudnék boldog lenni –
 68       3|            ezzel végigvetette magát az én takarótlan hárságyamon,
 69       3|                hatalomtól rajtam, hogy én a lelkemmel is láttam, nemcsak
 70       3|       életsorsát elmondta előttem – és én egy villámlobbanásnyi világnál,
 71       3|                beszéltem hozza:~– Akit én szeretek, az nekem nem rabnőm,
 72       3|          rabnőm, hanem királynőm lesz. Én boldogságomat nem lopom,
 73       3|               nem lopom, de kivívom. – Én annak, aki az én lelkemet
 74       3|            kivívom. – Én annak, aki az én lelkemet megérti – ahogy
 75       3|             árasztják el kedveseiket – én annak a feje körül glóriát
 76       3|           glóriát fogok köríteni. – Az én hölgyemet tisztelni kell
 77       3|              megcsókolt és elfutott.~– Én, mint az álmodó, néztem
 78       3|           ottan?~Sic fata tulere!~Nem! Én akartam így! S ha még egyszer
 79       4|   Menyasszonyrablás – Komédiázás – ~Az én Mencsikoffom – Divatszabadság –
 80       4|   Divatszabadság – Titokteljes temetés~Én csakugyan azt képzeltem,
 81       4|            volt általa ragadtatva. Hát én hogyne?~Egy napon levelet
 82       4|            vasárnap meg fog látogatni.~Én természetesen rögtön beszaladtam
 83       4|             ember nem került elénk.~Az én kedves jó anyám igen szívesen
 84       4|               igen szívesen fogadta az én kedves vendégemet. Nem azért,
 85       4| helyreigazítást.~– „Csak hadd maradjak én a kegyed házánál mindvégig
 86       4|               leendenek. Természetesen én is kaptam hasonló meghívót,
 87       4|          mehetek el az ő estélyére; de én ezúttal az én lelkem Marcimnak
 88       4|            estélyére; de én ezúttal az én lelkem Marcimnak a látogatására
 89       4|                fiú!”~De nem mondtam ám én! Megvallom igazán, hogy
 90       4|            szép leányt.~Megkísérlém az én jó barátomat felvilágosítani
 91       4|                az a szép leány, akiről én teneked írtam.~– Hát annak
 92       4|                s akkor elkezd dalolni; én aztán fellovalom a Tónit: „
 93       4|       Hartlebennel. – Jól vagy vele?~– Én nem ismerem a németet; hanem
 94       4|               Nagy Ignác?~– Hogyne! Ha én viszem oda hozzá a munkádat!
 95       4|            zárát.~– Hát még mit írtál?~Én még egy csomagot húztam
 96       4|       jutalomra.~– Azt nem teszed. Azt én nem engedem. Egyszer pályáztál,
 97       4|            vele együtt.~De már ebbe az én családom tagjai is beleszóltak.~
 98       4|             állást kellett foglalni!~S én másnap Petőfivel csakugyan
 99       4|            volna. A példa tanít!~Hanem én azzal a csendes bűntudattal
100       4|              dicsekedném vele, de mert én rontottam el, hát bevallom.~
101       4|                valósításának, akkor az én indítványom folytán, megállapodánk
102       4|                s annak, természetesen, én voltam a szónoka.~A siker
103       4|     kiegyenlíté a minapi megbántást, s én ismét visszakerültem a kegybe.~
104       4|           műkedvelői előadás. Annak is én voltam a rendezője. A program
105       4|           fiatal ügyvéd. Következik az én humoristicus felolvasásom: „
106       4|             engem a törvénykönyv, mert én ugyan nem láttam őtet.~Végre
107       4|        közeledett az az idő, amikor az én patvaristaságom véget ér
108       4|            világba kellett utaznom, az én áldott jó anyám gondoskodott
109       4|          elmondom, hogy ami fehérneműt én viseltem jurátus koromban,
110       4|               jurátus koromban, azt az én anyám saját keze fonta.
111       4|               gvárdiánján kívül.~Mikor én ebben a korán született
112       4|           ebben ketten is elférnénk. – Én nem bánom.~Aztán mikor eltávoztam (
113       4|                hol voltál, édes fiam?”~Én megmondtam: az Erzsikééknél.
114       4|       hideglelés első borzongása.~Hisz én magam láttam és hallottam,
115       4|              írdogálj te azoknak, majd én magam elmegyek a nagyságos
116       4|            sorsfordulatot egyenesen az én Mencsikoffomnak köszönhetem.~
117       5|             társaság volt az, mely az „én időmben” a „közvélemény
118       5|               Petőfi Bérangert imádta, én Hugo Victorban találtam
119       5|       családapa volt, az újszülöttének én voltam a keresztapja, őnála
120       5|             amit az elődöm elkövetett, én meg úgy feldicsértem valamennyi
121       5|             nem lesz kritikus.”~És így én Szilágyi Lilla miatt lemaradtam
122       5|                Rettenetes gondolat! Ha én most valami hírhedett kritikus
123       5|           Városmajorban tanyáztak. Így én egyes-egyedül laktam az
124       5|          délutánok! Minő éjszakák!~Ezt én nem állhattam ki sokáig;
125       5|              panaszt tenni.~– Uram! Az én szomszédságomban egy virágoskert
126       5|             azt mondá Szigligeti:~– Az én lakóm, a „Jelenkor újdondásza”
127       5|              púposnak csúfolsz: – most én ellőhetném a lábadat, s
128       5|          ellőhetném a lábadat, s aztán én csúfolhatnálak, hogy te
129       5|         munkatárs kell; hát itt van az én lapom, lépjetek bele”.~Az
130       6|           tettlegességig ment a dolog. Én nem voltam ott, csak másoktól
131       6|         verekedni fog Bagotay Mukival. Én vagyok a segéde.~– Rendén
132       6|               a köteléket letépni?~Ezt én is határozottan elleneztem
133       6|             inquirálni már nem szabad.~Én azonban még hátramaradtam
134       6|              amit csak képzelni lehet.~Én tehát hazamentem a szülővárosomba,
135       6|       parasztokat adóztathatja meg, de én a nemes embereket is. S
136       6|          rádobta a zsebkendőjét, de az én szemeim azért egy pillantás
137       6|                lehetne az más, mint az én nevem kezdőbetűje? – Megerősített
138       6|            ugyanazon asztalkán állt az én festményem is, díszes támlányra
139       6|          előtte.~Nyájasan üdvözölt, de én a mosolygásán keresztül
140       6|          kérdezősködött mindenféléről, én feleltem nagy pontossággal;
141       6|               Hiába szabadkoztam, hogy én soha életemben másutt, mint
142       6|              az igazat.) De hisz éppen én voltam az…~– Aki miatt a
143       6|              tudunk. Megsúgja nekem az én kisujjam… Én egészen fel
144       6|         Megsúgja nekem az én kisujjam… Én egészen fel voltam háborodva.
145       6|         Infámisan szép volt megint. Az én hajbodrozatom egészen elsilányult
146       6|               biztos fellépése volt. – Én még kezet sem mertem szorítani
147       6|            Muki lett az okos ember, és én lettem az ostoba!~Nagyon
148       6|            tudatva velem:~– Erzsike az én jegyesem.~Hja, hát ezért
149       6|           visszavonulásra.~Ekkor aztán én is megtaláltam az okosabbik
150       6|               lett volna is, amiért az én menyasszonyomról tiszteletlenül
151       6|                Azt kell megtenni, amit én teszek, mikor kimegyek a
152       6|          Gyuricza Péter. Azzal szoktam én birkózni. Pedig az kemény
153       6|              három mérkőzésben kétszer én terítem Gyuricza Pétert
154       6|               Nemcsak az az igaz, hogy én Sámson nem vagyok, de még
155       6|            hogy száz ökör ellenében az én szegény pegazusom nagyon
156       6|              tegye le azt a képet, azt én nem az ön számára festettem.~
157       6|            félvállról.~– Te? Te akarsz én velem kikötni? Te poéta!~
158       6|            kapott mind a két karjával. Én is átöleltem. Aztán elkezdtünk
159       6|          ablakzsámolyra. Egyszer aztán én nekiveselkedtem s úgy teremtettem
160       6|               a kanapé karja.~– Vagyok én is Gyuricza Péter!~Ezt a
161       6|                 mikor azt látták, hogy én ott térdelek a Mukinak a
162       6|               vetélytársam.~Hát hiszen én sem akartam egyebet, mint
163       6|              sohase is lett volna meg. Én aztán biztosítám őket, hogy
164       6|           amitől az egészen megvadult. Én kihátráltam, minden búcsúzási
165       7|          alkalmas szállást, ahol ők és én együtt lakhassunk.~Ez is,
166       7|              lakótársul hívja magához.~Én csakhamar találtam a Dohány
167       7|              költeményeknek a szerzője én voltam. Hanem azért (dacára
168       7|                valaha valaki ezeket az én munkáim sorába beiktassa;
169       7|         munkáim sorába beiktassa; mert én még ma, negyven év után,
170       7|               kötele” című regényét az én „Nyomorék naplója” című
171       7|            szemeimen, hogy könnyeztek.~Én titkolni akartam azt; restelltem
172       7|               volna ki ebből a házból; én hozzá voltam bűvölve. Nekem
173       7|               hát akkor futottam volna én is a futó csillagok útján,
174       7|                népszabadság napja!” az én szép, fiatal arcú, lángszívű
175       8|              Ez tulajdonképpen csak az én beköltözésemmel lett garzonlakás;
176       8|           kétemeletes házban; udvarra.~Én nagyon meg voltam elégedve
177       8|         elégedve a lakásommal, mely az én életföladatomnak egészen
178       8|              ajtót, azt gondolva, hogy én fogok nekik helyet szerezni.
179       8|            éppen oda lehetett látni az én ajtómra. S azon a szálláson
180       8|                a cupringerné! – mondám én mérgesen, az arcképemmel
181       8|                elnevette magát.~Mintha én ezt a nevető hangot már
182       8|              nevetésre hajló hangon. – Én vagyok az Erzsike!~Láttam
183       8|              pedig lapszerkesztő!~– Az én lapom nem foglalkozik családi
184       8|          kedvéért öltöztem maskarának. Én most valóságos parasztasszony
185       8|                hanem tanácsot adjon.~– Én adjak „kegyednek” tanácsot?~–
186       8|          lesütve – odáig tudja ön hogy én férjhez mentem; megültük
187       8|            Következett a fényes lakzi. Én aznap négyszer öltöztem
188       8|               ahol az arcom feküdt. Az én ideálom már akkor nem hevert
189       8|                hogy ő lövi magát főbe. Én aztán odahoztam a mosdótálat;
190       8|            buktattam a hideg vízbe. Az én hősöm ordított, mint a mosdatott
191       8|               félbeszakadt mulatságot. Én megint nem tudtam aludni.
192       8|              pofáknak s azok között az én ábrándomat, dőre szatír-vigyorgással
193       8|                Ott dörömbözött sokáig. Én azzal fenyegetőztem, hogy
194       8|              hogy ha erőszakkal betör, én kiugrom az ablakon. Erre
195       8|              duzzogás mindkét részről. Én sem mentem ki egy huszonnégy
196       8|              reggel felé került elé az én „uram”, mikor már én fel
197       8|                az én „uram”, mikor már én fel voltam öltözve. – Ezúttal
198       8|            csapásai fölött. Ez volt az én menyegzőm!~Erzsike a két
199       8|          kérdezém.~– Természetesen. Az én „uram” nemcsak a repce meg
200       8|               Ez különben nem is fájt; én a pénzzel nem törődtem soha. –
201       8|                várakozásomon rendesen.~Én nem szóltam közbe, csak
202       8|             keresik az élvezeteket. Az én férjem nem tett mást, mint
203       8|            kaméliás urak” is; csakhogy én ezt a fajtáját az emberi
204       8|              hogy: „mi hát a jó?”~– Az én férjem, a jószágára visszakerülve,
205       8|            kenddel szokott birkózni az én uram?”~A megszólított Hercules
206       8|                 amit hozzá szólnak. Az én két agaram elkezdett csaholva
207       8|             nagy főzőkanállal. S amint én a szobaajtó felé mentem,
208       8|                tessék most bemenni!” – Én adtam neki egy pofont jobbról
209       8|               oda volt rakva a lócára. Én a magam ruháit levetettem
210       8|        Szalonnás gombóc készült benne. Én hozzáfogtam a gombócok kiszakajtásához.
211       8|             fának! Most kell hoznod az én ebédemet? Mikor elharangozták
212       8|             asszony!” – „Az ám, Péter, én főztem meg, én is hoztam
213       8|              ám, Péter, én főztem meg, én is hoztam ki az ebédet;
214       8|                 ott tanul franciául az én urammal. El is hoztam magammal
215       8|         találjam ki magamtól a többit.~Én elszomorodva rebegém:~–
216       8|              sajnálkozzék ön énrajtam. Én tökéletes boldog vagyok.
217       8|            Gyuricza a korbáccsal. Most én vagyok az „asszony” a gulyástanyán!~
218       8|             gyönyörűség az ilyen élet!~Én kétkedve vonogattam a vállamat.~–
219       8|              önnek, hogy ez az élet az én eszményképem? Nádaskunyhó
220       8|           kolomphang, ostordurrogás az én örömem. Már akkor is az
221       8|        titokban szemérmetesebbek). Hát én mind valamennyivel torkig
222       8|        szénából vetett ágyhoz, amelyen én alszom. Higgye el ön, hogy
223       8|             alszom. Higgye el ön, hogy én tökéletes boldog vagyok.~–
224       8|              boldog vagyok.~– Elhiszek én már mindent, csak egy körülményt
225       8|               gazdája. Ezer villám! Ha én vagyok a helyében!~Erzsike
226       8|        hurcolom haza a kastélyomba! Ha én vagyok a Bagotay Muki feleségének
227       8|            nekem Hecuba?” Miért bántom én a Gyuricza Pétert?~Erzsike
228       8|       hencegett, erőszakoskodott, amíg én jól pofon nem felejtettem;
229       8|              ellenállnak, lövetni fog. Én aztán odaugrottam a Péter
230       8|             cirógatá meg az államat.~– Én? Hisz sohasem voltam én
231       8|                Én? Hisz sohasem voltam én önöknek a tájékán sem.~–
232       8|       nagyságos mama?~– Rátértem volna én erre, ha ön nem kérdezi
233       8|            szóval, hogy „Nem vagyok ám én prókátor, azért, hogy diplomám
234       8|              csak hagytam beszélni.)~– Én rögtön levettem az ajtóról
235       8|               Gyuriczának a feleségét, én a „talio” törvényénél fogva „
236       8|        jogalapon állnak mind a ketten. Én azután, amint a kettős elválás
237       8|            megesküszöm törvényesen, az én választottammal, s leszek,
238       8|            sincs mit szégyenleni. Akit én azonban nem hagyok meg gulyásnak,
239       8|               mama a levél vivőjét, az én szolgálómat is agyonijesztgette:
240       8|             meg túróból, mint amennyit én ez alkalommal hazavittem
241       8|          salugádereket, fényes nappal. Én aztán a vaj árából bevásároltam
242       8|            Dunáról az árvízre, s mikor én megindultam a gázoló útra,
243       8|                a víz azóta? – kérdezém én haragosan.~– Ejh, de mérgesen
244       8|          istenkém, mennyit eltrécselek én itt, s mégsem jutok az elevenjére.
245       8|      elevenjére. Mert hát azért jöttem én most kegyelmedhez, édes,
246       8|          minekutána a békéltetésre sem én nem jelentem meg a papnál,
247       8|               nem is várta tőlem, hogy én vállaljam el az ügyét, hanem
248       8|            mivel úgy értesült, hogy az én jurátuskorombeli principálisaim
249       8|                a kíváncsiságot.~– Majd én segítek – mondá aztán naiv
250       8|           rejtettem volna el? Tartozom én „őelőtte” titkolódzni?~Az
251       8|            képre, mint egy macska.~Ezt én a tükörből láttam. S annak
252       8|                  Bizony nem olvasom el én. Tudom, hogy ön a legjobbat
253       8|                a legjobbat írta rólam.~Én aztán összehajtottam a levelet,
254       8|               kiírni az újságba azt az én történetemet?~Biztosítám
255       8|               novellába nem írja le az én bolond históriámat. Csak
256       8|       históriámat. Csak addig ne, amíg én élek.~– Soha! Legyen felőle
257       8|          sokkal inkább fel van írva az én homlokomra, mint az önére.~
258       8|                kosarat és búcsút vett.~Én ki akartam kísérni az előszoba
259       8|         meglopására.~Hiszen nem vagyok én szent! Nem akarok azzá lenni.
260       8|               életre.~És aztán „vagyok én is Gyuricza Péter!”~Csak
261       8|                majd megtudná, hogy nem én vagyok a bibliai József.~
262       8|           mennyiben vagyunk ismerősök. Én elmondtam annyit, amennyit
263       8|               is rohantak ugyanazon az én utamon, melynek a végén
264       9|                tollakkal kérkedni. Nem én fogalmaztam azokat, nem
265       9|                jöttünk össze négyen az én szobámban: Petőfi, Vasvári
266       9|               Pál, Bulyovszky Gyula és én. Társaim engem bíztak meg,
267       9|        megérthető rövid modorban. Amíg én azzal elkészültem, afölött
268       9|          Mindegyikünknél volt fegyver; én azt a híres párbaj elintéző
269       9|         sajtónál dolgozott, azalatt az én feladatom volt a Hatvani
270       9|        szónoklattal tartani. Nem tudom én hol vettem? Jött magától.~
271       9|               vettem? Jött magától.~Az én kedves, hű kortársam, Szontágh
272       9|                  Ilyeneket mondogattam én akkor!~Eközben elkezdett
273       9|             minden forradalomnak. – Az én népemet az sem széleszté
274       9|              Ej, urak! – mennydörögtem én onnan az utcai szegletkörül. –
275       9|          sokszor megharaptál azóta! De én mégis áldom azt az órát,
276       9|              Dehogy megyünk! – kiáltám én onnan a magas szegletkőről. –
277       9|             kis törpe embervakarcs; az én segédszerkesztőm az „Életképek”-
278       9|        magistratus, a vármegye, meg az én társaim mind az asztal tetején
279       9|           Amint a néptömeg meglátta az én ázott, sáros alakomat: elkezdett
280       9|            járt, az a kalapjára tűzte.~Én a győzelem mámorával siettem
281       9|           hogyan került azon arckép az én asztalomra, mely a tengerszemű
282       9|                olyan volt a nászút.~Az én lakodalmamnál ágyúdörgés,
283       9|                   Szeretsz-e úgy, mint én téged?” – akkor egyszerre
284       9|                   Szeretsz-e úgy, mint én téged?”~A választ – szív
285       9|                volt ehhez képest. S az én királyném úgy dolgozott,
286       9|     elszakasztott bennünket egymástól. Én arra kértem őt, hogy maradjon
287       9|            elfogadnom ennyi áldozatot. Én hadd menjek egyedül balsorsom
288       9|           világosi katasztrófa után az én életem is be volt végezve.
289       9|               mind porszemekké lettek.~Én is egyike voltam ezeknek
290      10|             elöl ülnek. Az inas vagyok én, a kocsis Rákóczy János,
291      10|     elszállásolni. Telepiné bátyja, az én kedves emlékű jó barátom,
292      10|            volt lóistállója is. Később én is őhozzá költöztem át.~
293      10|          beküldi a haza oltárára.~Hogy én ezek alatt a nehéz idők
294      10|       Színháznál újra elfoglalja, amíg én az apai örökségemet megkapom;
295      10|       Mindennap összevissza bolyongtam én ezeket az emberhangtalan
296      11|          valahol az útban.)~– Hisz azt én jól ismertem. Mostmár emlékezem
297      11|          férjhez ment?~– Úgy hallottam én is.~– Valami Jókai Mórhoz.
298      11|              módon distraháltak velem.~Én pedig csak jártam azontúl
299      11|              vonalat. Ez persze nem az én tudományomhoz mért feladvány.
300      11|             vele, nem tehetek róla, ha én estem alul.~Egy hatalmas
301      11|            lett elevenen eltemetve!~Ha én e Hiób híreket nem a tréfálkozó,
302      11|              Az itt nem kapható. Pedig én azt szeretem reggelire. –
303      11|              hogy fölébredtünk belőle!~Én aztán az eddig festett képeimet
304      12|                on~A nőm beteg volt; és én azt meg sem tudtam álmodni!
305      12|               s megmondani a nevemet: „én vagyok az a hírhedett lázadó:
306      12|            megérkezik a kedveskéje.~Az én kedveském? Gondol is az
307      12|              az erdőt, mezőt; de addig én nem rajzolhatok. Addig is
308      12|       Mályinkáról jön valaki ide, s az én dalnokom azon jött fölfelé.~
309      12|            sziklára egészen fölhágott.~Én bizony nem igen lehettem
310      12|               térdre emelkedém előtte.~Én hamarább ráismertem, mint
311      12|              az ijedelem.~– Ah, ah! az én poéta barátom. Minő isteni
312      12|              nem lehetett pirosabbá az én láttomra; a keble sem piheghetett
313      12|                jer keblemre, fiacskám! én vagyok a te öregapád!~Beértem
314      12|              itt kell találkoznunk.~Az én barátomnak az arca azonban
315      12|             engemet itt láttál! Tudod, én még most Rengetegi Tihamér
316      12|                csak paróka.) S erre az én fejemre magas díj van kitűzve.
317      12|        kölcsönbe megy – feleltem rá. – Én éppen olyan komolyan követelem
318      12|               senkinek énfelőlem, mert én is bujdoklóban vagyok itten.~
319      12|          vagyok itten.~Erre a szóra az én dupla minőségű emberem elkezdett
320      12|              német elől. No, ez derék!~Én elförmedve kérdezém, hogy
321      12|         hetvenkedtek.~– Jó, jó! Hiszen én sem hittem belőle semmit.
322      12|              véleményét megmásítani az én barátom, megjuhászodva a „
323      12|                szót.~– No efelől aztán én állok jót. Majd én ott leszek
324      12|               aztán én állok jót. Majd én ott leszek a tisztelt úr
325      12|                járni, majd ott lesz az én tenyerem, ami betapassza.~
326      12|               meg ne ismertesse velem.~Én erre nagyon kritikus képet
327      12|               ő nekem! Majd elbeszélem én teneked azt mind egyszer.~–
328      12|                te kicsinyhitű vagy? Ám én szembeszállok a sötét rémekkel.
329      12|        szembeszállok a sötét rémekkel. Én indítom meg a lavinát, mely
330      12|             színtársulatod? – kérdezém én tőle, leszállítva őt a –
331      12|       szabadságunkat visszavívni.~– Az én furkósbotommal ugye?~– Óh,
332      12|             forgópisztolyt, aminőt még én akkor csakugyan nem láttam.
333      12|     csodafegyverében.~– Láthatod, hogy én minden eshetőségre készen
334      12|               tudnak. Azt választottam én ki magamnak rejtekhelyül.
335      12|              rukkol ki, hogy elfogjon, én beveszem magam ebbe a barlangba,
336      12|           magamat ezzel a revolverrel!~Én ezalatt szépen kicsiholtam,
337      12|         mindjárt meglátszanak a házak.~Én azalatt a tűznél pirítottam
338      12|                az égbe felugrani.~– De én magammal viszlek oda; mint
339      12|             tekintetet indított felém. Én úgy tettem, mintha észre
340      12|               ti gyöngéd szcénátokhoz? Én szalonnát pirítok.~– Hiszed-e,
341      12|                az öléből az áldozatát.~Én mutattam neki a szalonnatartó
342      12|              megkapnak, veszve vagyok.~Én biztatni kezdtem:~– Hát
343      12|               mi is ketten vagyunk. Az én ólmosommal, meg a te revolvereddel
344      12|   reszkírozhatjuk meg. Egészen más, ha én a sötét barlangban vagyok,
345      12|               ők meg kinn a világoson, én látom őket, de ők nem látnak
346      12|             hát aztán énvelem mi lesz? Én nem mászhatok le négykézláb
347      12|               jó barátunk is hazamegy, én mit csináljak itt magamban
348      12|            egyedül a kőszikla tetején? Én magamban soha haza nem találok
349      12|         találok az erdőn keresztül.~Az én barátom olyan olcsó nagylelkűséggel
350      12|              rajzolgat, elhiszik, hogy én vagyok az, Erzsike meg a –
351      12|            előjössz, s azt látod, hogy én még mindig a sziklapárkányon
352      12|                hölgy.~– Majd megosztom én kegyeddel az enyémet; kettőnknek
353      12|             kenyéren és szalonnán – az én hajdani ideálommal.~Nem
354      12|             konkrét körülmény, hogy az én eszményképemben e három
355      12|        fölnéznék, így szóltam hozzá:~– Én biz azt gondoltam, hogy
356      12|               megvet most, ugye? De ha én elmondom önnek, hogy micsoda
357      12|           rettenetes csapásokon mentem én azóta keresztül, hogy legutoljára
358      12|             neki, hogy csak beszéljen, én hallgatom, most nagyon ráérek.~–
359      12|            ajtót – pedig hát, Istenem, én csak jót akartam. Nem gondoltam,
360      12|               ha a peremet megnyertem. Én azonban a büszkét játszottam
361      12|            hogy ezt nem találtam ki.~– Én még jobban sajnáltam. Kénytelen
362      12|                asszony, hogy mit fogok én majd kezdeni, ha a vagyonomat
363      12|           szilvásunk, annak a termését én kifőzöm pálinkának; méheket
364      12|            szolgáló főzi az ebédet, az én utasításom szerint. Hogy
365      12|               majd lepetve a Péter, ha én viszem ki utána a fazekat
366      12|         szobába: – Hát mit látok? – Az én Gyuricza Péterem ott ül
367      12|           tálból.~(– Ahán! – dörmögtem én közbe. Költői igazságszolgáltatás,
368      12|       gondolhattam volna ki jobban.)~– Én egyszerre kéket-zöldet láttam
369      12|              való gavallérok közül? Az én tarka vánkosomra kívánkozik
370      12|         fejecskéje? Szégyellje magát.”~Én meg voltam dermedve. Ez
371      12|              asztalhoz és zabálj! Majd én beszélek!”~A menyecske szót
372      12|  közbeejtegetett ilyen szókat: „Még az én ruhám is felszedte! Nem
373      12|               is felszedte! Nem loptam én azt! – A szép cicruhámat! –
374      12|           asszonyom! Engedelmet kérek. Én tudom, mi a tisztesség.
375      12|               Azt is ki tudja kenni.”~(Én eldobtam a kezemből albumot,
376      12|                    Hát hiszen most már én is kacagok ezen nagyot,
377      12|               esett ez a beszéd. Végre én is dühbe jöttem, rárivalltam
378      12|         mondani, hogy megvesztegetett. Én igaz lelkű ember vagyok.
379      12|             erre a szóra.~– Tíz tinót! Én ezért a parasztért feláldozom
380      12|           becsülését, úri kényelmemet. Én komolyan fölteszem magamban,
381      12|            elcserél engem tíz tinóért.~Én siettem felvilágosítani
382      12|               talál ezen nevetnivalót? Én még most is sírhatnám mérgemben.~–
383      12|          gavallér. Grófnékat is láttam én már, akiknek az ura kikapó
384      12|           látni!”~Azt mondtam rá, hogy én őhozzá vissza többé nem
385      12|               csivasz paraszt, mint az én emberem, egy ilyen drága
386      12|          titkot, hogy miért kellett az én idillemnek bevégződni. Hisz
387      12|               Megcsókolta a kezemet, s én csak most vettem észre,
388      12|                nagyságos asszony, hogy én kísérhessem haza a kastélyig.
389      12|                is megkergetheti.”~– De én nem akarok a kastélyba menni –
390      12|                 Ah! Hát hová?”~– Az az én gondom. Alá is út, fel is
391      12|           messziről, húsz lépésről –.”~Én türelmetlenül toporzékoltam,
392      12|              Gyuricza Péter! ha még az én asszonyomat is hazahozod
393      12|              engem dühbe hoznak, akkor én oroszlán vagyok. Kikaptam
394      12|            egész város porrá fog égni!~Én elkezdtem most már futni.
395      12|              ész nélkül, előre, hátra. Én egy mellékutcába betértem,
396      12|             nem halt volna, nem volnék én az, ami vagyok! Csupa idegen
397      12|          keresztül a Duna-part felé. – Én arra gondoltam, hogy nekünk
398      12|              is oda menekült, s mentem én is az emberárral. Mire a
399      12|             forradalom közbe nem jön.~(Én nem tudtam folytatni a rajzolást;
400      12|           tájékon feküdt már, hanem az én szememen.)~Az asszony folytatá
401      12|           folytatni):~Soha ezt a napot én el nem felejtem. Egyik rémület
402      12|        kérdezte tőle: „nem látták-e az én fiamat?”, s hogy ezt mondták,
403      12|             zokogva: „Óh, szent atyám, én istenem! miért nincs itt
404      12|            istenem! miért nincs itt az én fiam?”~(Jaj! Mi esett a
405      13|              utcáján igyekeztek előre. Én rémületemben egy ilyen vágtató
406      13|            asszony ült parasztszűrben. Én csodálkoztam rajta, hogy
407      13|             kocsijukat eressze tovább. Én elszörnyedtem ezen az embertelenségen.
408      13|          édesanyám! Hát nem ismer rám? Én vagyok a kegyed leánya,
409      13|             Nem ismerem a kisasszonyt. Én nem vagyok magának az anyja.
410      13|          nagyot taszított rajtam, hogy én végigestem az útfélen. A
411      13|                Direktor úr! – rebegtem én örvendezve. – Nem! Nem!
412      13|              Üljön fel nagysám, ide az én szekeremre; majd én biztos
413      13|             ide az én szekeremre; majd én biztos helyre szállítom.~–
414      13|             Elsbeth nagysám? Ez itt az én kis szobácskám.”~Ettől fogva
415      13|        szobácskám.”~Ettől fogva vagyok én „Elsbeth nagysám”.~Ezzel
416      13|                a kezével intsen felém. Én elvégzem.~Én ijedten kaptam
417      13|             intsen felém. Én elvégzem.~Én ijedten kaptam meg a kezét,
418      13|             üdvözöltek bennünket, amit én viszonoztam. Kérdeztem az
419      13|                itt maradni estig, csak én akarom befejezni a vázlatomat,
420      13|           következni, mint az éjszaka. Én ismerem az időjárást; mikor
421      13|               lakni, vagy Mályinkán?~– Én Tardonán lakom.~– Isten
422      13|               Isten áldja meg az urat. Én ott ismerek minden embert.~
423      13|               azt gondolja, hogy ez az én barátom valami vasevő?~–
424      13|                valami vasevő?~– Sokáig én is azt gondoltam. Nem volt
425      13|        jellemre nemesítő hatással van. Én igazán azt hittem, hogy
426      13|                senki sem volt, mint ő. Én valóban büszke lehettem
427      13|                mint szánakoztak rajta. Én is beletaláltam magamat
428      13|            Adtunk koncerteket s azokon én hegedültem, Rengetegi pedig
429      13|             mint rakétás táncosnőnek.~(Én bizony nemigen épültem ettől
430      13|              ám ön valamiképp, hogy az én életem ezen epizód alatt
431      13|               kell vennünk egymástól.”~Én azt gondoltam, hogy be van
432      13|             nincsen hitem. Mást mondok én önnek. Adja ide nekem azt
433      13|               amit el kell vinni, majd én eljuttatom azt a kormány
434      13|              még önnek sem mondom meg. Én már régen főzöm ezt a tervet.
435      13|             meghúzza magát addig, amíg én visszajövök a Debrecenből
436      13|       Debrecenből küldött válasszal.”~(Én most már bámulni kezdtem
437      13|            börtönt adjon magának, amíg én nem kopogtatok az ajtaján.
438      13|    muzsikáltatott e szörnyű farsangon?~Én tehát negyedmagammal nekiindultam
439      13|           szóljon, majd megtáncoltatom én! Ott a deres.” A klarinétos
440      13|                  Hisz éppen az volt az én kívánságom, hogy minél hamarább
441      13|                volna tovább? – szóltam én közbe.~– De nagyon is találkoztam.
442      13|                görbe Tótországba, s az én feladatom az volt, hogy
443      13|           véletlenül összetalálkozunk. Én játszottam volna az önök
444      13|                ne borítsa a tenyereit. Én aztán kimentettem:~– Ezek
445      13|            hárman, tudtunk kimenekülni én meg a klarinétos és a kontrás.
446      13|            furulyázott puskával soha.” Én meg bíztattam őket, hogy
447      13|             annyi katona van, biztatám én a mórét.~– De szeretnek
448      13|             alpári síkság – magyarázám én Erzsikének –, ahol az ősmagyarok
449      13|            kálvinista templom tetején?~Én azt kérdeztem tőle, hogy
450      13|          templom tetején, ahogy dukál.~Én nem értettem ezt a felekezeti
451      13|               érjük meg a feltámadást.~Én azt mondtam nekik, hogy
452      13|               odúba – mondá a kontrás.~Én megfogadtam a szót, s a
453      13|                egy csoportba, éppen az én ablakom elé. A nyelveik
454      13|              sandítva a fűzfa felé.~Az én cigányaim azt hitték már,
455      13|             ott a közelben elkövettek.~Én mozdulni sem mertem, hogy
456      13|              észre ne vegyék, hogy még én is ott vagyok. Én Istenem!
457      13|             hogy még én is ott vagyok. Én Istenem! Milyen rettegéseket
458      13|     tovaszaladt. A többiek mind utána. Én a kezemben maradt vadász
459      13|              szégyen volt az oka, hogy én a vezérüket megfosztám az
460      13|           szamáron ülőnek az arcát. Az én hátrahagyott brúgósom volt.~
461      13|           Ebből aztán rájöhettek, hogy én csak álcigány vagyok, aki
462      13|              brúgós esze ott jár, hogy én valahol el vagyok bújva,
463      13|          legjobban, hogy az új csizmát én vettem a kontrásnak. Nekem
464      13|              beérték a győzedelmükkel.~Én ekkor hallva, hogy magyarul
465      13|               ide; mi járatban vagyok?~Én, látva, hogy magyar harcosok
466      13|          Mondtam neki, hogy nem vagyok én cigány, csak olyanná van
467      13|                a festő jóbarátja éppen én vagyok.”~Lássa ön, még itt
468      13|                Jancsinak hívják azt az én volt iskolatársamat? – kérdezém
469      13|             iskolatársamat? – kérdezém én.~– Igen. Úgy hívják. Vele
470      13|              Damjanich előcsapatja.~De én még sokáig nem tudtam elaludni;
471      13|        egyenesen Damjanich elé vittek.~Én már akkor nem voltam kénytelen
472      13|               a háborús ügyekben. Majd én adok neked ajánlólevelet.”~
473      13|          Rengetegi Tihamér, százados?”~Én, ha csak saját érdekemet
474      13|           viskóban kussadó hívemet:~– „Én vagyok az, tábornok úr!”~– „
475      13|              Az sem igaz – vetém közbe én –, én tudom jól, hogy ki
476      13|               igaz – vetém közbe én –, én tudom jól, hogy ki által
477      13|               Szivarral is megkínált s én, bár nem kellett, rágyújtottam.
478      13|           reggelre parancsolt magához. Én teljes parádéban jelentem
479      13|             hivatalos lapban” – mondám én, kihúzva a zsebemből a „
480      13|      Biztosítom a tábornokot, hogy sem én, sem az a hölgy nem fogjuk
481      13|              lehet nyelvnek kimondani. Én azért mégis azt mondtam
482      13|        lehetőnek tartom a fortélyát.”~(Én nem álhattam meg, hogy félbe
483      13|               fejtörés nem kell hozzá. Én előbb a titkosírást a kulcs
484      13|               főbe löveti?~– Sejtettem én azt. De nem gyanakodott.
485      13|              tovább a fulladozásnál. – Én annál jobban tudtam a magam
486      13|             melyeket az árvapénztár az én hozományomból tartott vissza.
487      13|             azonnal meghatalmazást ad, én azzal rögtön visszatérek,
488      13|                szolgáltassák ki nekem. Én aztán majd a mamával eligazítom
489      13|           ottrekedt tőkepénzei. Azokat én mind kiveszem.~Ez az előterjesztés
490      13|             pénzkérdés az örökmozdony.~Én a mamának azt levélben is
491      13|       országútról Hetény felé, hogy az én szobafoglyomat kiszabadítsam.~
492      13|                Királyném! Zenobiám!” – Én megtettem őtet őrnagynak,
493      13|            férfiak szörnyűködtek; csak én nekem volt nevethetném.
494      13|                vitéz lett egyszerre az én Rengetegim! Ő is lóra kapott,
495      13|        halántékára.~A látszat kedvéért én is csak odamentem hozzá,
496      13|        egyszerre milyen feszes lett az én barátom. Hidegen meghajtotta
497      13|              ön hol járt azalatt, amíg én az életemet mindennap százszor
498      13|           töltötte a napjait azalatt?”~Én csak elámultam! A szó a
499      13|              megalázott, mint a vádja. Én félvállról feleltem neki.~– „
500      13|              Mi köze önnek hozzá, hogy én hol járok-kelek?” S azért