Fezejet

  1       1|           asztronómiát írhatnék róluk. De ennek annyiféle volt a szeme,
  2       1|              se hüllő nem lakik benne. De egy lakója mégis van: a
  3       1|       csárdásfigurát táncolt, s a tour de mains-nél a vizaví táncosának
  4       1|               Ez a mostani csak tréfa; de az komoly dolog volt. Táncos
  5       1|              Da liegst son allé beide!~De hát azért sem „liegst!”
  6       2|                hogy mindenki ráismert; de még annál is nagyobb szenzációt
  7       2|              nevezte meg a közhír.~No, de utol is érte őket a Nemezis!~
  8       2|    regényírónak van joga megteremteni; de a valóságban az nem létezhetik.
  9       2|               a szemeimmel láttam.~No, de utolérte őket a Nemezis!~
 10       2|      protezsálja. (A „pecsovics”!)~No, de van Nemezis!~Hát, az történt,
 11       2|         vállamra üt valaki legyezővel; de már akkor a hangjáról is
 12       2|           átengedve, búcsúzni akartam; de az úrnő még feladatának
 13       2|              szúrt nálam Bagotay Muki. De főszemély volt a papagáj.
 14       2|      becsületsértő címeket osztogatva; de a harcias kegyenc mindig
 15       2|                 hogy „infamer Halunk”. De hozzá tette: „no, nem magának
 16       2|            elkezdett csókokat osztani. De úgy végigcsinálta az a csókolásnak
 17       2|                lesz abból semmi.~– No, de csak szép lesz az Erzsike
 18       2|              juttatá a bájos idomokat, de ezen a napon a szokottnál
 19       2|            kötelessége, nemcsak látni, de nézni. Kárhozatos privilégium!
 20       2|              Óh nem. Fájni fog erősen. De hát, ha egy leány kiállhatja.
 21       3|           valami lapot nem járatnak?~– De igen: a „Journal des demoiselles”-
 22       3|                 Azaz, hogy nem „való”; de igaznak kell lenni.~– Ezt
 23       3|             tenni, ha neki ajánlják?~– De én nem szólok a gazdag nagynénémnek.~–
 24       3|        példányt. Ez göröngyös pálya.~– De az én regényem nem olyan
 25       3|               amiből egy szó sem igaz; de azért követelem, hogy ezt
 26       3|            virágokat szárítok benne.~– De a „Cipruslombok”-ba csak
 27       3|                ellenvéleményt mondani; de egyszerre, mintha rögtön
 28       3|           megjelentek egy közös lapon, de az nagy ritkaság volt. Mind
 29       3|             múlva látogattam meg újra.~De bizony elolvasta. Azzal
 30       3|            kertünk előtt végigsétálni; de még csak felénk sem néz;
 31       3|          olyankor sem lát, sem hall?~– De igen: látok füvet, fát,
 32       3|          embert, se világot nem ismer. De én azért azt az első munkámat
 33       3|            lehet írni a mocsárvilágot; de nem a szerelmet. Ha szív
 34       3|             ajtótól az ablakig ért.)~– De én ebben a pillanatban egy
 35       3|                 amit éppen most írt.~– De ez hosszú.~– Annál jobb,
 36       3|            olvasni az írását?~– Igen – de mégsem, talán abbahagyjuk
 37       3|            előtt.~A leány felkacagott, de nevetésében volt valami
 38       3|               egész jussom a világhoz; de van a lelkemben valami erős
 39       3|            valaki trónkövetelő legyen; de nem elég arra, hogy leánykérő
 40       3|               és imádkozni jár hozzám. De tehet angyallá, akit igazán
 41       3|               boldogságomat nem lopom, de kivívom. – Én annak, aki
 42       3|              kell az egész világnak, – de legelöl nekem.~Szavaim alatt
 43       4|           családi nevére emlékeztette. De az anyámtól még ezt is jó
 44       4|               kaptam hasonló meghívót, de még napok előtt.~Erre Petőfi
 45       4|             mehetek el az ő estélyére; de én ezúttal az én lelkem
 46       4|        megérteni e rettenetes választ.~De annál jobban megértette
 47       4|               azt mondta: „derék fiú!”~De nem mondtam ám én! Megvallom
 48       4|              leánynak add oda magadat, de engemet ne adj ráadásul!~–
 49       4|             szobatársa.)~– Hegedül ám; de annak hasznát veszem.~–
 50       4|            útitáskájába a kéziratomat; de nem zárta le kulccsal a
 51       4|              mi ottan?~– Nem keresünk, de rablunk! Várady Tóninak
 52       4|             nem lakom már vele együtt.~De már ebbe az én családom
 53       4|    összeeskette az egymást szeretőket. De azért mi örökké nagyra voltunk
 54       4|                nemcsak megyei központ, de erődített várhely. Annálfogva
 55       4|        bizonyára nem dicsekedném vele, de mert én rontottam el, hát
 56       4|              Muki által; végül a pièce de resistance. Erzsike hegedűjátéka.~
 57       4|             Joggyakornok lettem volna, de nem tudom, hogy látott-e
 58       4|              azt már venni mai napság, de elmondom, hogy ami fehérneműt
 59       4|          láttam az Erzsike arcát is.~– De jó kedvük van ma – gondolám
 60       4|             vagyok, más ül a helyembe.~De mi lesz akkor a hangversenyből?
 61       4|            sietve válaszolni~…”~Az ám, de mit?~Valamit kellene hazudni?
 62       4|              négy gyöngyház gomb volt; de azok akkorák, mint egy szivarhamutartó.
 63       4|              is fekete frakkot viselt, de az már angol szabású volt,
 64       5|            Guszti. Mindmegannyi „név”. De legismeretesebb valamennyi
 65       5|               Sue Jenőnk, Degré a Paul de Kockunk, Irinyi Józsi a
 66       5|            ugyan szépirodalmi műveket, de magas műveltséggel és általános
 67       5|             közül Vörösmarty és Bajza, de különösen Nagy Ignác, akire
 68       5|  elképzelhetetlen nagyságú veres orr,1 de amelyen nem ért rá az ember
 69       5|                Gólya!” Ez még hagyján. De a „Londoni koldusok”-ban
 70       5|               neki!” – feleltem rá.~– „De belőled nem lesz kritikus.”~
 71       5|         művésznő lett: „Bulyovszkyné”. De már most áldom a sorsot,
 72       5|               akkor egész esztendőben.~De volt is akkor tekintélye
 73       5|              is kell valahol nyílni.~– De azok egész éjjel táncolnak.~–
 74       5|                senkinek sem vétenek.~– De tánc után pihennek is.~–
 75       5|               meg természetes dolog.~– De igen nagy lármával pihennek!~
 76       5|                magam a „Jelenkor”-nál.~De hát mire való volt ez a
 77       5|                mert ezek csak ígérnek, de nem adnak, s aztán nagyon
 78       5|           hanem a „scripturistikánál” (de szép szittya-latin szó!)
 79       6|                   Titkot közlök önnel. De elvárom lovagiasságától,
 80       6|            Nekem van „egy” pisztolyom: de az duplacsövű.~– Éppen az
 81       6|                Karjába hatolt a golyó. De már ki van véve.~Ez a hír
 82       6|           bajtársunk sebéből a golyót; de már most arra feleljen ön
 83       6|                   zsémbelt a doktor. – De rossz ember az ilyen ember,
 84       6|               arcképét megörökítettem; de az még akkor nevelőbe járt.
 85       6|              is törhetett benn miatta; de hiszen bevallott célja volt
 86       6|          parasztokat adóztathatja meg, de én a nemes embereket is.
 87       6|                rádobta a zsebkendőjét, de az én szemeim azért egy
 88       6|             előtte.~Nyájasan üdvözölt, de én a mosolygásán keresztül
 89       6|            feleltem nagy pontossággal; de ezek a kérdések és feleletek
 90       6|         mindenesetre nagyon tisztelem, de semmi gyöngéd érzelemmel
 91       6|             sem mondhattam az igazat.) De hisz éppen én voltam az…~–
 92       6|           szegény fiú, akit meglőttem. De ha édestestvérem lett volna
 93       6|             hogy én Sámson nem vagyok, de még az is igaz, hogy száz
 94       6|                 nem, azt nem adom oda.~De már akkor a Muki felkapta
 95       6|              könyörgött, mérgeskedett, de a Muki csak nevetett és
 96       6|             budoárjába illő produkció, de megtörtént. A Muki dühös
 97       6|           hibát; van festékem hozzá.~– De azért nem kell neki ülni –
 98       6|         kezemet, meleg hangon súgva:~– De ugye, ki fog engemet jól
 99       7|          kedvesüket.~Tehát nem ábránd, de meglevő arany az igazi szerelem!
100       7|               az a bizonyos Aggteleki.~De ugyanez a keserű, világgyűlölő
101       7|               Ez égverő végstrófával: „De mit tűr a szolgaságnak népe?
102       7|              mondta egy hang:~– „Menj! De együtt megyünk!”~De ez nem
103       7|              Menj! De együtt megyünk!”~De ez nem a tengerszemű hölgy
104       8|           Erzsike!~Láttam ám, hogy az, de el nem tudtam gondolni,
105       8|                kaptam onnan levelet.~– De hisz ez olyan hét vármegyére
106       8|                  Hiszen gőzhajó jár.~– De az „uram” nem adhat ám gőzhajóra
107       8|              visszás érzést költött.~– De mármost mégis szeretném
108       8|          kacagnom kellett rajta. – No, de azt mondtam magamban, ez
109       8|               mint a mosdatott gyerek, de aztán szerencsésen magához
110       8|              attól kinyíltak a szemei. De azok is oly kicsinyek voltak
111       8|       el-elnevette magát az Erzsike.~– De hogyan nézett ki! A haja
112       8|             Amire ő azzal felelt, hogy de hát a cimborák! a Nusi,
113       8|            csak a férjem érkezett meg, de magával hozta az egész részeg
114       8|               is kártyázni?~– Szoktam, de rézpénzben.~– Az mindegy!
115       8|          gyapjú árát hagyta „elúszni”, de még „lovagias tartozásban”
116       8|            hogy nem szivarozott. – No, de meg is kaptam aztán a jutalmamat
117       8|                Az még csak a havannát, de a Gyuricza kapadohányt szí
118       8|               azt felelé:~– „Igaz.” – „De, hogy még földhöz is tudja
119       8|          hajtottak egy nyulat. – „Ejh, de felcsapni való vadász az,
120       8|             uraddal enyelegtél, tudom! De csak egyszer rajtakapjalak;
121       8|         asszony!~Arra ő felkacagott.~– De ne sajnálkozzék ön énrajtam.
122       8|       valóságos hősköltemény.~– Az ám! De még nincs vége. E második
123       8|        feltódultak a kastély udvarára, de nem azért ám, hogy vele
124       8|               visszatér újult erővel); de mit szól mindezekhez a nagyságos
125       8|       nekivágott ennek az útnak?~– Óh, de hányszor! Lehetett volna
126       8|           ugyan a töltésre is kimenni, de akkor be kellett volna térni
127       8|                összevissza locsolva.~– De már csak kiszáradt az a
128       8|          kérdezém én haragosan.~– Ejh, de mérgesen kiált rám! Ki hát!
129       8|              kell még levetni a cipőt. De, édes istenkém, mennyit
130       8|         szeretné bízni a kettős perét. De attól tartott, hogy ebben
131       8|               azt eltegyem a fiókomba. De hát minek is rejtettem volna
132       8|               félkomolyan azt mondá:~– De ugyebár, nem fogja kiírni
133       8|                ne, míg életben vagyok. De, ha meghalok, akárhol vesszek
134       8|            kísérni az előszoba ajtóig, de visszatartóztatott:~– Maradjon
135       8|           vissza.~Tehát ismét itt van.~De nem jött beljebb, csak az
136       8|             ide. Háromszor voltam itt, de sohasem találtam önt. Pedig
137       8|               száraz alak, azt mondá: (de teljes jósággal) „No, ha
138       8|              valaki, azért vért ontok, de az elveimet még a szeretőm
139       8|                maradt e rémek kezében, de nekik a fejük. Mind a kettőjökön
140       9|            kerülni fog, nem követelve, de kínálva voltak; vitatkoztak
141       9|           lengyel nemzet történetében, de ennél szomorúbb egy sincs.
142       9|       szónoklatot tartottunk a piacon.~De nem elég a beszéd; tenni
143       9|    sajtószabadság! Te hétfejű sárkány! De sokszor megharaptál azóta!
144       9|             sokszor megharaptál azóta! De én mégis áldom azt az órát,
145       9|        kezdőbetű tehát le volt írva. – De még csak a kezdőbetű. Fiatal
146       9|               nél, a derék kis Sükei. (De aki azért az ő asztmája
147       9|              az oko-ko-kos emberekre!”~De hát az okos emberek nem
148       9|            ragadta a polgárságot is. – De még azzal nem volt vége.
149       9|               mindig előre akar menni.~De volt is hová! Pest már visszhangzik
150       9|      visszhangzik e három nagy szótól. De Buda még nem hallja azokat.
151       9|         Bánk-bán” lett rögtön kitűzve.~De az egyszer extázisba hozott
152       9|               költeményét.~Ez jó volt, de mind kevés volt.~Ekkor az
153       9|         Rákóczi rohanót.~Ez gyújtott – de nem oltott.~Pedig most már
154       9|               lakott a Ferencvárosban. De ha közel lett volna is,
155       9|          hajtogassa magát a nép előtt.~De hát lehet feleselni a Leviathánnal?~– „
156       9|           költeni a nagy szörnyeteget; de hogy tudjátok elaltatni?”~
157      10|               Nem vagyok halott, élek.~De hogyan élek? Éppen úgy,
158      10|           aminőt nem kívánok senkinek; de amelyet, hogy végigéltem,
159      11|                nagy, mint a mangalica, de ezt a hibáját bőven helyreüti
160      11|              amit zsandárnak hívtak; – de hogy ez iránt nem valami
161      11|             művésznő öccse? A Bebus?~– De biz az! – a Bebus.~(Lehettem
162      11|                   Azt, azt! Csakugyan. De hogy el tudta változtatni
163      11|                a fiatalságnak a fejét. De még most bujdosóban vannak.~–
164      11|                a talpa alatt a szél.~– De hát furfangos egy fickó
165      11|          csodadolgokat vitt keresztül. De amellett volt olyan előrelátó,
166      11|             nézett ki, mint Don Caesar de Bazan. Most aztán, hogy
167      11|               útját vágni.~– Sajnálom, de nem sokáig maradok már itten.
168      11|               Vajon ki lakhatik ottan?~De a legnagyszerűbb tájkép-motívum
169      11|                kimagasló sziklagerinc, de amelynek tetejébe nagy kerülővel
170      11|              már lilaszínekbe játszik, de rajtuk is uralg a trencséni,
171      11|          szájából hallottam volna meg! De ő annyira tudta azokat keverni
172      11|               asszony maga jött volna; de most még gyöngélkedik, nagy
173      11|            hogy nem üldözhetnek többé. De azt még nekem nem mondhatja
174      11|          mondhatja meg. Csak arra kér, de igen nagyon kér, hogy addig,
175      11|                 s nagyon szigorúan él.~De azért nincsen semmi baj!
176      11|            Mondjuk rá, hogy álom volt; de jó, hogy fölébredtünk belőle!~
177      12|            engem meg akar szabadítani. De mi módon? Azt nem szabad
178      12|            megyek ki sehová.~„Sehová?” De hiszen az erdő is „sehon”.
179      12|                híjják azt a csúcsot.~– De sokáig ne maradjon – mondá
180      12|             festi meg az erdőt, mezőt; de addig én nem rajzolhatok.
181      12|               aki szintén ismer engem.~De már késő volt kitérnem előle.
182      12|            Diavolo, Diavolo, Diavolo!”~De nem reszketett úgy senki,
183      12|              omat?~– Látni nem láttam, de miközöttünk katonák között
184      12|              játszani, míg napja eljő. De majd, ha üt a megtorlás
185      12|         szalonnát – mondá Bálintnak.~– De hátha szükségem talál rá
186      12|          szívemet, a véremet, teérted! De a szalonnát ne kérd most!
187      12|           dobog! Nagyon sebesen dobog. De majd azután nézzük azt a
188      12|              azt a pompás tüneményt.~– De mikor egy ilyen pillanat
189      12|             sincs az égbe felugrani.~– De én magammal viszlek oda;
190      12|            aztán Erzsike támadt őrá:~– De a maga komédiázása hozta
191      12|              világoson, én látom őket, de ők nem látnak engem.~– Hát
192      12|           aztán Erzsike szólt közbe:~– De hát aztán énvelem mi lesz?
193      12|              még nem jelent meg sehol. De az enyém már közkézen forog.
194      12|                  zsémbelt az Erzsike – de hát aztán? Ha maga ott marad
195      12|       nyugatnak.~Ebben megnyugodott.~– De aztán el ne áruljatok! –
196      12|              meg egy színpadi Othello.~De még ennél is csillapítóbban
197      12|          végtelenül megvet most, ugye? De ha én elmondom önnek, hogy
198      12|         Gyuricza Péter karámjához. Ej, de megbántam, hogy olyan rosszul
199      12|           egypár forint kellett volna. De miután kidobott a szobájából,
200      12|               is felvehette volna.~Ej, de mérges voltam! A fél rajzomat
201      12|             nem voltam képes kiejteni. De annál jobban fel volt vágva
202      12|              fogadott nagy dér-durral; de amég az ura beszélt is,
203      12|             nagyságos asszonyt? Pedig, de sokszor elrontotta a vajat!
204      12|                is kacagok ezen nagyot, de abban a helyzetben, mintha
205      12|          ajándékozott tíz darab tinót; de meg nem vesztegetett.”~A
206      12|              szép nagyságos urat. Jaj, de fáin egy uraság. Ha nekem
207      12|           nekem a Péterem nem volna!” (De ilyen adta, ezt sokszor
208      12|             milyen szép karcsú termet! de kár volna ezt a parasztnak
209      12|             Micsoda szép fehér vállak! De kár volna ezeket a batyucepeléssel
210      12|                legjobb étel a világon, de ha mindennap csokoládés
211      12|            nagyságos úr. Bizony Isten. De higgye el nekem, hogy visszavonta.
212      12|         adósságot nem kell megfizetni; de már most meg új adósságot
213      12|              bika is megkergetheti.”~– De én nem akarok a kastélyba
214      12|             nem bírtam visszatartani.)~De már erre bennem is felforrt
215      12|                szépen be lett fejezve; de mi kezdődik el most?~Hogy
216      12|            megyek, az az egy bizonyos.~De hát hová?~Előttem volt a
217      12|            hogy papsajt. Megkóstoltam, de nagyon rossz volt. Sietnem
218      12|              jó apám arcképe volt. Óh, de szeretett az engem; ha ő
219      12|            Fele annak is lángban állt, de ahol a Nagy Mihály utca
220      12|          melyen túl nem terjedt a tűz. De az átelleni szegletház,
221      13|        tizenhárom. Nap nem sütött már, de az egész égboltozat világított,
222      13|       Bizonyosan igaztalanul átkozzák, de az ilyenkor nem segítség.
223      13|                fekszik. Akárki leánya, de magával jóltehetetlen. Senki
224      13|            odavontam a parázs mellé.~– De hát „élet” ez?~– Csendesüljön
225      13|              támadják meg az embert.~– De most nagyon impertinenskednek,
226      13|             ugyan elkerülik az embert, de sötétben vagy hófúvásban
227      13|              amiért ide felfáradtam.~– De figyelmeztetem az urat,
228      13|                kezdve Bagotay Mukival. De hol van most törvényszék?
229      13|           kérni, aki tapasztalt vezér. De hogyan lehessen Komáromból
230      13|                hírnököt már elküldtek, de az nem tudott visszajönni.
231      13|              kártyán?~– „Kegyedet nem; de a fejemet. Elvállaltam a
232      13|          elfogadta ezt az ajánlatot?~– De nagyon kapott rajta. Beszélt
233      13|           cigány, elfogják mint kémet; de ha kvartettben jár, akkor
234      13|      szállított, arra felkérezkedtünk; de ott meg majd elfagyott a
235      13|             van, hogy rá nem találnak, de fölfedezik, hogy nő vagyok,
236      13|                 hát nem veretek rátok, de itt nem maradtok a faluban,
237      13|               a devla ezt a nagy urat, de nagy bankóval fizet” – „
238      13|               szapora szokott lenni.~– De hát nem találkozott kegyed
239      13|          tovább? – szóltam én közbe.~– De nagyon is találkoztam. Hanem
240      13|               a cigány a paradicsomot, de az volt a nagy baj, hogy
241      13|       puskáikat!” A másik azt mondta: „De az öregapám se furulyázott
242      13|                 biztatám én a mórét.~– De szeretnek azok a „lóger”
243      13|               fűzfa koronáját elérjék, de az mégis magas volt nekik.~
244      13|        farkasoktól hát megszabadultam. De nemsokára megtudám, hogy
245      13|             elárult, mert muszáj volt, de a végén megszabadít, mert
246      13|               hogy ez a „harmadik!”~– „De hát hol az első?”~– „Hát
247      13|             babám! Azt könnyű mondani; de nehéz elhinni! Majd egy
248      13|    regementestől a gerillákat elfogni; de mi akkor már túl leszünk
249      13|               a Damjanich előcsapatja.~De én még sokáig nem tudtam
250      13|               nem illetékesen viselem, de nem volt szabad elárulnom
251      13|             Csípte nagyon a nyelvemet; de mutatnom kellett, hogy férfi
252      13|              ezt az ellenség megtudja; de a komáromiak nem tudják
253      13|             számolásba kerül az egész; de semmi fejtörés nem kell
254      13|            löveti?~– Sejtettem én azt. De nem gyanakodott. Igen jó
255      13|                mama szeret komédiázni; de rossz színésznő, nem tudta
256      13|               mikor berontottam hozzá, de nem vitte tovább a fulladozásnál. –
257      13|             német bankóikat felvinni – de nem a várba, hanem a városi
258      13|           címen, fel sem bontotta azt; de elzárta a chautouille-jába. –
259      13|         valamennyi ellenséges táboron. De mennyi mulatságos tréfa
260      13|            megérkeztek a gerillák, hej de vitéz lett egyszerre az
261      13|                a lovát kilőtték alóla; de ő minden esélyre készen,
262      13|   szenvedésekért és hőstettekért. Hej, de akkor egyszerre milyen feszes
263      13|               ön azalatt Bécsben járt! De nem! Ezt nem hihetem el.”~
264      13|         elköltöttünk. Ez is megkerült; de hogyan?~Amint tavasszal
265      13|             XII. Károly hadjáratairól; de annyi hadászati furfangot
266      13|            csak aratták az ellenséget, de ő csépelte! – Valami rettenetes
267      13|             építőszer méregdrága volt; de pénz is volt sok. – Hogy
268      13|              az én kezembe juttatni; – de még magam is siettem azokat
269      13|               meg a Rengetegi Tihamér. De az sem maradt meg, mert
270      13|      biztosítja. – Nem az az ő baja. – De el akarja tagadni az egész
271      14|              ide, a világ háta mögé.~– De meddig tarthat ez így? Mi
272      14|              Én is próbáltam hasonlót. De az egészen más. Mikor az
273      14|               hisszük, majd vége lesz. De megkezdeni a nyomort, azzal
274      14|                nem is adnám oda!~– No, de hát, tegyük fel, hogy valami
275      14|             könnyre fakaszt a fájdalom de az utamról le nem lépek.
276      14|           fogunk, ha nem beszélhetünk, de el nem hallgatunk.~A hölgy
277      14|                 lebukik a szikláról.~– De nem lépek hátra!~– Hallgasson
278      14|            voltam, szenvedély vitt rá; de amit ön felől éreztem, azzal
279      14|          meredeken, amelyen megindult; de hát lehet-e az itt? ólomsúllyal
280      14|           Azért viselem, mert nehéz.~– De mennyivel fényesebb volna
281      14|                külföld nem hallja meg, de ha odakinn, egy nagy nemzet,
282      14|              ott villámdörgés volna!~– De hát az lehetetlen. Hogy
283      14|               volt annyi mint azokban; de nem használtam – azért,
284      14|               mint az ön barátja volt, de köztiszteletben levő, jó
285      14|             iránt kötelességei voltak. De akkor, óh, ennél lesújtóbb
286      14|              Kegyetlenül halálra bánt;~De hogyha lát egy szép leányt~
287      14|              volt – előbb akart jönni, de nem lehetett, most is szökve
288      14|         csakhogy ismét együtt vagyunk!~De meddig vagyunk együtt?~A
289      14|                kis szürke cédula volt; de kincs abban az időben. Ez
290      14|                  élet” és „szabadság”. De hát a harmadik?~Még az várat
291      14|           vagyok, hogy el nem ítélnek; de azt megtehetik velem, hogy
292      15|             széket akartam neki hozni, de azt a világért meg nem engedte,
293      15|             szigorú nevelést?”~– Ahán! De hát az mind. (Kárba veszést
294      15|              így könnyebben fog menni; de ő azt felelte, hogy „muszáj!” –
295      15|          Asszonyság, akinek férje van, de nincs.~– Ahá! Elvált nő?~–
296      15|           hiszem meg is csókolt volna, de neki is nagy orra volt,
297      15|             Csak nem a lépcsőházban?~– De igen. A lépcsőházban. Nem
298      15|                lettek közrebocsátva.~– De higgye el, egész komolyan
299      15|      alkalmatlankodásaitól megmentett; de azért is, mert ő igazi becsülésre
300      15|        hivatalhoz kellene folyamodnom; de én senkinek a zsarnokságát
301      15|                Azóta folyvást fizetek, de az adósság nem hogy fogyna,
302      15|               adósság nem hogy fogyna, de egyre növekedik, s egyre
303      15|       kálvinistává lesz.~– „Kálvi…?” – De már a szónak a végét… „nista”
304      15|             mondjunk ilyen nagyokat.~– De szavamra mondom. Kész volnék
305      15| vendégszereplésen; meg volt ő is híva, de nem jöhetett.~Tudom, hogy
306      15|          feleségének a féltékenységre; de ok nélkül féltékennyé tenni
307      15|                hogy sejtettek valamit, de nem szóltak soha.~És eszerint
308      15|            Balfelől áll a menyasszony; de azért a jobb kezeitek voltak
309      15|        elkezdte kérlelni, vigasztalni, de ő csak nem bírta érzelmei
310      16|               eposz.~A háború kiütött, de nem a fiatal házastársak,
311      16|                gyámleányomtól levelet. De nincs az a lóugrással kombinált
312      16|             volt: „Kakas Márton”. Hej, de népszerű voltam akkor! Voltak
313      16|                 s ha nem is tömjénnel, de annál is becsesebb dohánnyal
314      16|          tételéhez nem kevéssel járul.~De még nevezetesebb korrektúra
315      16|             verekedtünk volna valahol! De végigjárni egy másfélesztendős
316      16|                 Csakhogy az is volt! – De mikor az sem volt. – Lóhús!
317      16|         vigasztalám én.~– Vége bizony. De hát mit nyertem én vele?~
318      16|                a legidősebb főhadnagy. De semmi szó rólam. – Főbe
319      16|              ami a barátomnak tetszik, de nekem nem tetszik.~A másik „
320      16|                 az, ami nekem tetszik, de a barátomnak nem tetszik.~
321      16|           tisztelem a te társaságodat, de én a te kollégáiddal nem
322      16|                két csillag viselője.~– De már ez csakugyan főbe lőni
323      17|             Háborúnk lesz az olasszal. De kérlek, el ne mondd senkinek;
324      17|      szépasszony maga blaguirozzon!)~– De, édes kamerádom, becsületemre…~–
325      17|              bort töltünk a pohárba.~– De én ismétlem, hogy semmiféle
326      17|                 Én bizony nem tudom.~– De én tudom bizonyosan, hogy
327      17|     vigasztalja a csodaszép feleségét; de hogy a jó barát kézzel-lábbal
328      17|             Klatopil Vencel százados.”~De még utóirat is volt.~„P.
329      17|           tények érdemleges tartalmát, de akkor meg az én levelemet
330      17|                a „Fővárosi Lapok”-ból. De a konklúzió! „tehát eljöhetne
331      17|             elmegyek hozzá délelőtt.~– De nekem tudnom kell, hogy
332      17|       visszautasítani.~„Komoly ügy!” – De nagyon is komoly.~Egy ifjúkori
333      18|               az mind észrevette, hogy de ki vagyok csípve; az mind
334      18|             hogy „nono, szalmaözvegy!”~De az ördög is volt velem,
335      18|           harangja.~– Szervusz pajtás! De régen láttalak. Éppen most
336      18|         szalonba – unszolt a cseléd.~– De jelentsen be elébb. Itt
337      18|               anyai házban körülvette, de azért minden csinos volt
338      18|          Másnak babért, nekem babot.~– De már akkor itt maradok.~–
339      18|             félvállról az asszony.~No, de ez már alligátori érzéketlenség!
340      18|           szóra sem ugrott a nyakamba. De még hangot sem adott rá,
341      18|             mondék a keze után nyúlva.~De nemcsak hogy nem szorította
342      18|           hiúság, a te neved – férfi!” De hát miért hítt akkor ide?~
343      18|             Rám nézve nagyon komoly.~– De hisz az is igen komoly ügy,
344      18|            kegyednek.~– Úgy látszik.~– De kegyed olyan különös arccal
345      18|            Elég komolyan hallgattam.~– De annak örvendetes része is
346      18|                és a sétapálcám után.~– De én akarom, hogy tudja meg! –
347      18|          szerelemből megöljön valakit, de hogy meglopjon valakit,
348      18|            Pedig kálvinista nő vagyok. De az a feszület az övé volt. –
349      18|       hébe-hóba meglátogatott volna; – de csak azért, hogy megmutassam,
350      18|               Csak nem gyalog tán?”~– „De egészen gyalog. Vasútra
351      18|          egyikünk a másiknak a halála. De melyik lesz? Aztán csak
352      18|                kerültünk össze vele. – De furcsa színpadi jelenetet
353      18|               visszakaptam a férjemet. De nemsokára megbűnhődtem a
354      18|             engedély nélkül.”~Anna: – „De most, hogy Krakkó Ausztriához
355      18|             valami polgári állás után. De arra gondolni sem lehetett.
356      18|        jöhetett ki egy esztendeig.”~– „De hát azután, hogy Temesvár
357      18|               igaz is, hogy megvannak; de az én fiókomban), hát akkor
358      18|              legsikeresebb lett volna. De már akkor annyira szájáig
359      18|                nézete?~– Hogyne volna; de elébb hallgassa meg a törvények
360      18|         ügyvédem. „Ez bizony nagy baj, de csupán Dunkircher Annára
361      18|            megfosztva hitvesi jogától; de hátha az emberi szív törvénye
362      18|             Miért kellett neki mindig, de mindig, azt a tizediket
363      18|     szalmaözvegy” cím még elég jó cím; de a „szalmaasszony” már nem
364      18|        vértolulásaid vannak.~– Voltak, de már kigyógyultam belőlük.~–
365      19|              Vencellel.~Igen sajnálom; de bizony nem segíthetek a
366      19|              bigámia nyilvánossá lett; de már a megholt férjet nem
367      19|                lehet; mert nem szabad.~De lélektani alapon is egészen
368      19|        megköszönte, s azzal végeztünk.~De nekem is volt elég okom,
369      19|             váltakozó rémséges víziók; de örökös lidércnyomás.~– Mire
370      19|               egy komplimenttel:~– Ej, de jó színben van, szép gyámleányom!
371      19|             helyezve egy esztendeig.~– De nem az volt nálam az ok.
372      19|             mindent is kitalál rögtön. De jó volna vallató bírónak!~–
373      19|               összeg biztosítva marad. De kell, hogy rendelkezhessem
374      19|        Elmondom én azt önnek mindjárt. De egy kissé messze kell kezdenem.
375      19|         ordináncom; tudja a regulát.~– De nem fogják rám zárni a börtönajtót?~
376      19|            csak negyedrészben tudom.~– De bizony minálunk dicséretes
377      19|   természetesen eltakarja az orgona.~– De nemcsak a templomban volt
378      19|              és búcsúztatót mondani?~– De még milyen szép búcsúztatókat.
379      19|                Ézsaiás még költő is.~– De igazán szép verseket tud
380      19|          hallotta még a főkurátor sem, de még a szuperintendens sem,
381      19|                hat órakor?~– Az nincs. De hát minek maradjak itt,
382      19|             kutya sem ugatja meg érte, de ha a rektort látják ide
383      19|        Trattner Károly kalendáriumába. De ez egy szépasszonynak nem
384      19|                 mert sokat szeretett.” De énnekem nem bocsát meg az
385      19|               aranyszájú szent János”, de ha kánoni hibában találják,
386      19|         Énnálam nem böjtöl az asszony, de nem is torkoskodik! – Én
387      19|               együtt!)~– Vettem volna, de nem adta ám meg magát. Azt
388      19|                Kegyed ebben szaktudós! De arra az egyre kérem mégis,
389      20|                nemcsak a feleségemhez, de még a múzsámhoz is, aki
390      20|          megpróbáltam elszökni tőle, – de megint csak visszacsábított,
391      20|             szép menyecske lett volna: de egy csúf, festett képű,
392      20|                erőltette a mosolygást; de látszott, hogy az nagy munkájába
393      20|               hogy „talán beteg volt?” de ő maga hozta elő.~– Nagyon
394      20|             nem bírnak elmúlasztani.~– De különben meg van kegyed
395      20|             hogy most sem fogadom meg, de legalább megkönnyebbül a
396      20|                is katolikus templom.~– De van a közelében egy zárda;
397      20|            híve volnék az egyháznak. – De a kegyed helyzetébe, hogy
398      20|              magukét pedig megvetik.~– De gondolja meg kegyed, hogy
399      20|            testi nyugalmát veszíti el; de én a lelki nyugalmat.~–
400      20|              lelke megkönnyebbül vele. De ki old fel engem? Kinek
401      20|            enyim, nem írt még ön soha. De addig el ne mondja senkinek,
402      20|               ön őrizni, akár egy pap; de hát feloldani tud-e ön azután?~–
403      20|              vétekért adhat vezeklést, de nem a szándékolt bűnre indulgentiát.
404      20|               legyen neki megbocsátva; de amióta sejti a lelkiállapotomat,
405      20|             nem fog visszatérni többé. De szigorúan a rendelethez
406      20|                itt. Csak sírni tudnék, de nincs már könnyem. Itt van
407      21|             FEJEZET ~Mária-Nostra~Hej, de tenger idő múlt el azóta,
408      21|      Elszédülök, ha visszatekintek rá.~De sok rossz esztendő; de sok
409      21|                 De sok rossz esztendő; de sok nemszeretem nap.~De
410      21|                de sok nemszeretem nap.~De sokan elköltöztek mellőlem,
411      21|                 mint az őszi ökörnyál, de a szemei most is a régi