Fezejet

   1       1|                                          Az unalom~– Te ásítottál oly
   2       1|              gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az atlasz ottománon, arca olyan
   3       1|                   kérdi újra boszontólag az orrán keresztül hangoztatva
   4       1|                magas szemöldökkel, minők az öregúréi, csakhogy az ő
   5       1|              minők az öregúréi, csakhogy az ő arca még piros, meglehet,
   6       1|               vannak összeszorítva, mint az öregúréi, mikor hallgat.
   7       1|               delnő pasziánszot játszik.~Az egyik ablakban egy fiatal,
   8       1|         szemöldök, piciny gömbölyű száj; az ilyen piciny, gömbölyű szájnál
   9       1|                 piciny, gömbölyű szájnál az jut az embernek eszébe,
  10       1|                  gömbölyű szájnál az jut az embernek eszébe, hogy mennyit
  11       1|                  ottomán mögött végre ül az a bizonyos Clementine, akinek
  12       1|                akinek be kellene vallani az ásítás elkövetett bűnét;
  13       1|              rendkívül sovány termettel; az ember nem nézhet rá anélkül,
  14       1|                legyen megkínálni: egyék, az isten áldja meg, valamit!
  15       1|         mulatsága abból áll, hogy ezeket az ittlevőket és még másokat
  16       1|                 Úgy van, úgy – folytatja az öregúr a szurdáló izgágát. –
  17       1|               senki, úgyé? Mert jó mégis az öreg Lapussa szeme előtt
  18       1|                 Mert meglehet, hogy akit az öreg kiállhatatlan Lapussa
  19       1|         felejteni! Aztán nem is tudhatja az ember, hogy mikor talál
  20       1|                hogy mikor talál meghalni az öreg. Mert hiszen minden
  21       1|                  nyolc esztendő óta. Biz az unalmas dolog nagyon. Hja,
  22       1|             Felkelni nincs már tehetsége az öreg bolondnak, meg nem
  23       1|              komornyikot, el tud küldeni az alispánhoz, vissza tudja
  24       1|                 csak felé sem fordította az arcát: a delnő vetette a
  25       1|             csengettek neki, és ő bejött az ajtón, azt kérdezhesse,
  26       1|                 hanem ott kell neki álli az ajtó mellett, míg a csengetőnek
  27       1|         méltóztatik hozzá szólani.~Pedig az öregúr jól látta az átelleni
  28       1|                Pedig az öregúr jól látta az átelleni tükörből, hogy
  29       1|                most a pitvarnokot rögtön az alispánhoz fogja küldeni.
  30       1|            hasonlót takart el a missz is az arca elé tartott könyvvel,
  31       1|           cérnaszálat téphetni fogaival.~Az öregúr észrevett, vagy csak
  32       1|             észre, hogy Henriette megint az ablakon néz ki? Nekem kell-e
  33       1|               dolog: egy fiatal leánynak az ablakon kinézegetni? Angliában
  34       1|           megértetnem nevelési elveimet. Az én nevelési elveim pedig
  35       1|                 szemrehányó tekintetétől az öreg zsarnoknak, mire aztán
  36       1|                  Henriette hímzetében, s az egész napi munkáját felfejtette
  37       1|                 Ah, ez a kis férfiunoka, az öregúr kényeztetett kedvence,
  38       1|                  kis Makszit? Nyissák ki az ajtót a kis Makszinak, nem
  39       1|          komornyik éppen nyitotta előtte az ajtót, mire aztán a kis
  40       1|               kis családi princ bebukott az ajtón; egy kis sápadt penész
  41       1|             szaladt, elbukott a kardban, az instruktor azután el akarta
  42       1|           megharagítani! Akinek kard van az oldalán, ugye, Makszika?
  43       1|                  lesz! No, ne szopja hát az ujját. Nem akar kevesebb
  44       1|          kevesebb lenni, mint generális.~Az angol missz helyén találta
  45       1|          nagypapa, akinek sok pénze van, az mindjárt tud mindent?~Az
  46       1|                 az mindjárt tud mindent?~Az öregúr diadalmasan néze
  47       1|                kis fickó fejét gyöngéden az ölébe:~– Ez az én kis unokám,
  48       1|                 gyöngéden az ölébe:~– Ez az én kis unokám, az én igazi
  49       1|                     Ez az én kis unokám, az én igazi vérem!~Tudta jól,
  50       1|                 a komornyik elkészítette az asztalt; egy hattyúnyakú
  51       1|                 paliszander fatábla volt az, amit az ottomán fölé lehetett
  52       1|        paliszander fatábla volt az, amit az ottomán fölé lehetett mindenestül
  53       1|                  orvosi rendelet tiltja; az öregember mindegyikbe belekóstol
  54       1|         öregember mindegyikbe belekóstol az ujjaival: egyik sem ízlik
  55       1|                 ezen kozma érzik, amazon az élesztőszag; az embernek
  56       1|                   amazon az élesztőszag; az embernek már az ételére
  57       1|             élesztőszag; az embernek már az ételére sem ügyelnek: milyen
  58       1|              meghaljon, ilyennel akarják az életét megrövidíteni?~Mondhatnák
  59       1|                 lassankint elfúl magába; az öregúr ismét Makszikához
  60       1|         kocsikázni; fogják be a pónikat, az inas menjen vele, nem a
  61       1|              komornyiknak, hogy tegye el az ételeket a kredencbe, mert
  62       1|              valamit elő nem tudna adni.~Az öregúr tudja jól, hogy nincs
  63       1|                azon ételhez nyúljon, ami az ő asztaláról lekerült, annyira
  64       1|               asztalnál. Soha senki abba az ételbe belé nem kóstol,
  65       1|                 előtte titokban tartják.~Az a piros arcú delnő például,
  66       1|            atyjával egy szót is váltani.~Az öregúr eleinte azt kívánta,
  67       1|                   hogy a színházba megy.~Az öreg Lapussa nagy szemeket
  68       1|                elment a színházba, amint az esti hét órát ütötte, már
  69       1|               eddigelé tán senkihez sem. Az úri büszkeség válogatós.
  70       1|                távcsövei nem találkoznak az övéivel. A Lapussa-család
  71       1|               hogy neki nagy gyanúja van az olyan szakállak ellen, amik
  72       1|               sem állhat ki; csupán csak az apja, az sokat tart felőle.
  73       1|                 ki; csupán csak az apja, az sokat tart felőle. Nagy
  74       1|                 a nevét a táblára, azért az évenkint fizetendő hatvan
  75       1|                  meg tagnak.~Ennek a fia az a mulatságos kis Makszi.~
  76       1|                 a mulatságos kis Makszi.~Az a karcsú, lengeteg alak,
  77       1|                 a karcsú, lengeteg alak, az az idetévedt angyal, aki
  78       1|                karcsú, lengeteg alak, az az idetévedt angyal, aki elküldetett,
  79       1|            angyal, aki elküldetett, hogy az egész család bűneiért kiszenvedjen,
  80       1|                vétett egyebet, mint hogy az új ruháit rendesen eladta.
  81       1|                  rendesen eladta. De hát az ő hibája volt-e az is? Ha
  82       1|                De hát az ő hibája volt-e az is? Ha mindig azt hallotta
  83       1|            mulathasson. Másik hibája meg az volt, hogy nem akart diákul
  84       1|                sokat kellett szenvednie. Az öreg Lapussa, valamint János
  85       1|                 ráragadt. Minthogy pedig az instruktor nagyon el volt
  86       1|                  neki; de biz abból csak az lett, hogy utoljára is ő
  87       1|                válthatott szót Kálmánnal az ő jelenlétében is, anélkül,
  88       1|           hunyorogva le onnan a magasból az emberiségre, mint akinek
  89       1|                szertelenül kicsiny áll s az összeszorított ajak; bajusza
  90       1|                  senkinek át nem engedik az elsőbbséget; s egyúttal
  91       1|                kényelmetlen lehet azokra az inggallérokra nézve fejének
  92       1|               kezekkel, akkor észreveszi az apját, annak kezet csókol,
  93       1|                 hogy mi baja. Tudniillik az apja vagy a testvére.~Ahelyett
  94       1|            emelve fejét.~– Elkészítettem az ingre való hímzést, ahogy
  95       1|              ereszkedik le, megtekinteni az ajánlott hímzést. Óh, be
  96       1|             nagyon elégületlen. Láthatni az arcán. Odatekint, még jobban
  97       1|                  igen nagyok, ilyet csak az oláh parasztok ingeire stikkolnak;
  98       1|                  mit gondol?~Azzal veszi az ollót Clementine varróasztaláról,
  99       1|            Clementine varróasztaláról, s az egész nagy, fáradságos munkát,
 100       1|                 elé nagy dölyfösen, hogy az csak hüledezve néz rá.~–
 101       1|                 János! – szól erre hozzá az öregúr.~– Mikor mérges vagyok!
 102       1|                 bántott? – kérdi aggódva az öreg.~János megint levágja
 103       1|     tulajdonképpen inkább megvetés volna az, mint harag.~– Hát az a
 104       1|              volna az, mint harag.~– Hát az a semmirevaló Hátszegi.
 105       1|                  a semmirevaló Hátszegi. Az a semmi ember. Az a betyár.
 106       1|              Hátszegi. Az a semmi ember. Az a betyár. Az a csavargó!~–
 107       1|                semmi ember. Az a betyár. Az a csavargó!~– No, de mit
 108       1|                   Én csak tudom, hogy mi az illendő. Megyek az előszobájába;
 109       1|               hogy mi az illendő. Megyek az előszobájába; ott áll egy
 110       1|                ülhettem, mert a gazember az előszobában minden széket
 111       1|           Lapussa János! Akkor visszajön az a másik gazember, s azt
 112       1|               azt mondja, hogy azt izeni az ura, mert nem beszélhet
 113       1|              gazember. No, megállj!~Erre az öregúr maga is lelkesedni
 114       1|                   ne azt tedd. Üsd pofon az utcán, vagy ne azt tedd,
 115       1|                  mikor a színházból jön. Az lesz legjobb.~– Nem! Én
 116       1|                 utánra hagyod a haragot, az árt az egészségnek.~János
 117       1|                 hagyod a haragot, az árt az egészségnek.~János találva
 118       1|              kapta a kalapját; s futott.~Az öregúr utána kiáltott engesztelő
 119       1|                 Azzal becsapta maga után az ajtót.~Az öregúr szemrehányólag
 120       1|             becsapta maga után az ajtót.~Az öregúr szemrehányólag szólt
 121       1|              megölnék? Fia van, mindenét az örökli. A kis Makszié lesz
 122       1|             kapalja csokrát kötötte meg.~Az öregúr még egyre dörmögött.~–
 123       1|              neki semmi baja: ne féltsd.~Az inas jött jelenteni, hogy
 124       2|                                   Akivel az ember párbajt akar víni~
 125       2|                  ember párbajt akar víni~Az öreg Lapussának a nappal
 126       2|                  akkor következik azután az éjjeliőr hivatása.~Az éjjeliőrök
 127       2|             azután az éjjeliőr hivatása.~Az éjjeliőrök sorát sohasem
 128       2|               magányosan végigbotorkálni az emberjáratlan utcákon, hallgatni
 129       2|               lépteinek visszhangját meg az alabárd kopogását, várni
 130       2|               hogy akadjon rá több annál az egy embernél, aki már benne
 131       2|                  aki már benne van, s ha az el talál szökni, nem tudom,
 132       2|                 Ennek a szerencsétlennek az a terhes hivatala, hogy
 133       2|                esztendős korára utolérte az a szerencse, hogy e biztos
 134       2|               bejönni a szobába. Eleinte az ásítozás is meg volt neki
 135       2|     belefoglaltatott a szerződésbe.~Azon az éjszakán, melyen János úr
 136       2|                  éppen akkor olvasta fel az első kötetet, vagy az a
 137       2|                fel az első kötetet, vagy az a nyugtalanság, hogy vajon
 138       2|                  magának:~– Hogyan lehet az, Margari?~– Instálok alázatosan,
 139       2|                  jött-e meg? Egyszer sem az jött. A pitvarnok mindannyiszor
 140       2|                  pitvarnok mindannyiszor az ágyból ugrott fel, folyvást
 141       2|             szakaszonkint lehet átaludni az éjt.~– Folytassa hát, Margari,
 142       2|               nagyságos úr, instálok; de az ilyen szegény ördög, mint
 143       2|                  van szakadva a kabátja, az majd még nagyobbat szakad,
 144       2|              leragadtak a szempillái, de az öregúr mégsem álmosodott
 145       2|                egészen értette a dolgot, az orvos is álmos volt, ahogy
 146       2|                vágott a komornyikon, míg az fel bírta világosítani,
 147       2|                 nem őróla van szó, hanem az öregúr álmodott valamit
 148       2|                    No, hát! – izent neki az álmából felvert doktor valamit,
 149       2|               érdekesebb hely megragadta az öreg figyelmét, akkor elfelejtette
 150       2|             nagyságos úr előtt, hol volt az a sziget, és hogy megvan-e
 151       2|             tájon fölébredve, első dolga az volt, hogy János úr után
 152       2|                  jelentse fel, miszerint az ő fia, János és Hátszegi
 153       2|              János és Hátszegi úr (lakik az Angol Királyné vendéglőben)
 154       2|                múlva aztán egy hajdú azt az izenetet hozta vissza a
 155       2|            biztos, máskor tegye bolonddá az öregapja lelkét, de ne őtet; –
 156       2|          ámolygós állapotban, mint mikor az ember valakit korán reggel
 157       2|                  éntőlem megtudni?~– Hát az az affér: az a rencontre
 158       2|               éntőlem megtudni?~– Hát az az affér: az a rencontre Hátszegivel?
 159       2|             megtudni?~– Hát az az affér: az a rencontre Hátszegivel?
 160       2|             egész éjjel együtt mulattunk az Angol Királynéban. Mondhatom,
 161       2|              időre szólítá meg Lángainét az öreg.~– Mit csinálsz, Matild?~–
 162       2|                  rébuszt találgatok, ami az Irisben jött.~– Nem találod
 163       2|                  csalni, hogy majd mikor az délután eljön, elébb megvárakoztassa
 164       2|             eljön, elébb megvárakoztassa az előszobában, azután azt
 165       2|                   jöjjön holnap. Így van az kicsinálva bizonyosan. Óh,
 166       2|       konjektúrára még el is mosolyodott az öregúr.~E pillanatban valaki
 167       2|                  valaki félig benyitotta az ajtót, s egy borzas fő bekukkantott
 168       2|              erre aztán egészen belépett az ajtón, a hátával be is akarta
 169       2|           leckédet, nem szégyenled, hogy az többet tud, mint te?~– Te
 170       2|                  A gyerek vállat vont.~– Az iskolában úgyis eleget koplalok
 171       2|               érte többet két húszasnál, az is lyukas volt az egyik,
 172       2|             húszasnál, az is lyukas volt az egyik, megcsalt vele a zsidó.
 173       2|                ne feleselj öregatyáddal, az nem illik.~– Így van nevelve –
 174       2|                 szólt mérges leptetéssel az öreg –, ezek voltak a derék
 175       2|                 elvei. Éppen olyan, mint az apja.~A fiúnak erre a szóra
 176       2|          félrefordítá arcát, hogy azokat az öreg ne lássa, s ajkába
 177       2|                  hogy sírva ne fakadjon; az fájt neki nagyon, ha azt
 178       2|             nagyon, ha azt mondták, hogy az apja is olyan ember volt,
 179       2|                 fiú szótlanul nyújtá oda az összevarrott irkát.~Az öreg
 180       2|               oda az összevarrott irkát.~Az öreg szemüvegét vette s
 181       2|                írtam.~– Most takarodjál! Az írás itt marad.~Kálmán duzzogva
 182       2|                  azonban engedelmeskedés az első erény egy jól rendezett
 183       2|                 Margari előbb végignézte az írást, hogy sok-e, nem kellene-e
 184       2|               van. Adja vissza Kálmánnak az egzercíciumot. Aztán ide
 185       2|                 mindjárt, kérem alássan.~Az „ajándék” szóra a jeles
 186       2|                  míg Henriette, megtudva az öccsét fenyegető veszélyt,
 187       2|                  panaszképpen.)~János úr az egész délutánt apja szobájában
 188       2|             mikor azok olyan jól illenek az arcához, az angol misszt
 189       2|                  jól illenek az arcához, az angol misszt is belevonta
 190       2|                Henriette tökéletes-e már az angol és francia nyelvben,
 191       2|                  elrepül, akkor aztán ha az ember egyszer már asszony,
 192       2|               semmit.~De felelt helyette az öregúr, jól összeszidta
 193       2|                 szamár! Csak te biztasd. Az én akaratommal, Lapussa
 194       2|           fenyegetőzésre; tréfának vette az egészet, s azzal, mintha
 195       2|                 mintha Henriette egészen az ő védence volna, bizalmas,
 196       2|                 veszi, úgy szalad elibe (az öreg közbeordított valamit,
 197       2|            azután Matild felé lépett, de az előre megmondá neki, hogy „
 198       2|                  mit fog tenni. Kilöketi az inasokkal Hátszegit a házból,
 199       2|              vagy azt izeni, hogy várjon az előszobában, ahogy ő várt
 200       2|               tette, hogy maga rohant ki az ajtón az érkező vendég eleibe,
 201       2|                  maga rohant ki az ajtón az érkező vendég eleibe, fennhangon
 202       2|          legkedvesebb barátom.~Aztán azt az ügyetlenséget követte el,
 203       2|           ügyetlenséget követte el, hogy az atyját és unokahúgát (akit
 204       2|                is bemutassa neki, de már az akkor olyan képet mutatott
 205       2|                 halkan: mi tetszik. Mire az az odahajló fülébe azt súgta:~–
 206       2|              halkan: mi tetszik. Mire az az odahajló fülébe azt súgta:~–
 207       3|            tegnap, hogy semmiházi.~– No, az nem igaz; mondtam, de nem
 208       3|             csavargó.~– Mit? Én mondtam? Az lehetetlen! Azt én nem mondtam.~
 209       3|             hanem akkor haragban voltál, az ember olyankor sokat mond.~–
 210       3|            vannak körülmények, amik közt az ember kibékül.~– Ha az ember
 211       3|              közt az ember kibékül.~– Ha az ember üzér, ugyé? Ha az
 212       3|                  az ember üzér, ugyé? Ha az embernek eladó háza van,
 213       3|                 járdataposóknak, akikhez az én János bátyám engem mindenárom
 214       3|              hogy elmenjek a háztól, míg az öreg él. Jólesnék neki,
 215       3|                 senkihez; nagyon szereti az apját, nagyon jól érzi magát
 216       3|              fekete szemének lenni, hogy az én figyelmemet megnyerje;
 217       3|                  Akkor hát a te űzményed az egész, s mit csinálsz miszteriőz
 218       3|        összetalálkoznak Henriette-éivel. Az a zila tekintet a leány
 219       3|             pedig többet tudott, mint ő.~Az első pillanat elárulná neki,
 220       3|              válaszolt rá szemrehányólag az özvegy.~– Igen, de a báró
 221       3|                igen derék férfi! (Ezt is az öreg mondta, értette alatta:
 222       3|              volt.)~– Vagy úgy? Tehát ez az a mexikói vőlegény, akit
 223       3|               két férfi, azt látva, hogy az asszony nagyon szegletbe
 224       3|            minket? – kiálta közbe durván az öregúr.~– Azt nem – viszonzá
 225       3|             elébb utána járatsz, hogy ki az és mi az, mert János barátunk
 226       3|                járatsz, hogy ki az és mi az, mert János barátunk csalatkozhatik,
 227       3|               méltó, derék, gazdag főúr. Az, hogy szeretetre méltó,
 228       3|                 urat, a fiskálist; ő ért az ilyenhez, ő majd utánajár,
 229       3|         lassankint megosztotta figyelmét az özvegy és a fiatal leány
 230       3|               között, utóbb határozottan az utóbbira fordítá kitüntetéseit.
 231       3|                  titokban ki voltak adva az utasítások, hogy tekintetes
 232       4|                  eleven, élces és bátor; az öregurat sokszor megnevetteti,
 233       4|          megismerkedni általa, kik azóta az utcán is kalapbillentést
 234       4|               váltanak Jánossal. Ez volt az ő valahai óhajtása.~Azt
 235       4|                 kétezer forintot; szokás az ilyen játéknál csupán a
 236       4|                  volt; a határnapon mind az ezer részvényt elhozta Hátszeginek,
 237       4|           kamatra addig a pár napig, míg az átvett részvényeket megint
 238       4|          elhozták neki, rögtön kifizette az egész roppant összeget –
 239       4|               annyi aranyat tart kéznél, az nem bolond ember.~Tehát
 240       4|                   hogy ő fél tőle; mikor az asztalnál a kést a kezébe
 241       4|                van a kisasszony számára, az a tömérdek fehérnemű, az
 242       4|                 az a tömérdek fehérnemű, az a sok selyem és csipke;
 243       4|         ijesztette meg, hogy mindennek ő az oka; amit az ártatlan teremtés
 244       4|                 mindennek ő az oka; amit az ártatlan teremtés sehogy
 245       4|              bírt magának megmagyarázni.~Az nem volt elég, hanem még
 246       4|                 kellett neki látni.~– De az isten szerelmiért, doktor
 247       4|                   doktor úr – sopánkodék az öreg Lapussa –, csak nincs
 248       4|              Lapussa –, csak nincs talán az a gyermek megmérgezve?~–
 249       4|            rézoldattal.~– Hogyan lehetne az?~– Csak úgy, hogy a réz-
 250       4|              ezüstedényben benne hagyják az ételt, például a befőttet,
 251       4|             ételt, például a befőttet, s az egyszerre rézoldatot sajátít
 252       4|                  Ennyi kémiát nem értett az öreg, hogy az ezüstből hogyan
 253       4|                 nem értett az öreg, hogy az ezüstből hogyan váljon ki
 254       4|               azt felelni, hogy „nem”.~– Az a szerencse, hogy jókor
 255       4|                nagyobb adagban keveredik az étel közé, alig lehet mentséget
 256       4|               minden ércedényt a háznál. Az ilyen gondatlanság miatt
 257       4|                 ilyen gondatlanság miatt az egész család veszedelembe
 258       4|                Különösen nagyságodnak is az a rossz szokása van, hogy
 259       4|                  rossz szokása van, hogy az ételt sokáig állatja, és
 260       4|             tálból, pohárból enni, inni, az mind veszedelmes. Legegészségesebb
 261       4|             közönséges porcelán és üveg: az nem mérges.~– Holnap rendelést
 262       4|                pokolba! – indulatoskodék az orvos. – Nagyságod csak
 263       4|                minden rézedényt.~– Ennél az esetnél? – kérdé megragadva
 264       4|                  kérdé megragadva a szót az öregember.~– Igenis, éppen
 265       4|                  lett megmérgezve; ebben az órában jövök tőle. Ha későn
 266       4|                 fiatalember odavan, mert az ügyetlen cselédek még ecetet
 267       4|                  vizet sem; mert ha áll, az is olvaszt fel; azután ezüst
 268       4|                 van réz.~– Ugyebár? Azok az ezüstmívesek mind csalnak.~–
 269       4|             hanem rezet kell vegyíteniük az ezüsthöz, hogy munkálható
 270       4|                  próbásnak és így tovább az ezüstöt, amint vegyítve
 271       4|                 megállapítva.~– És vajon az a fiatalember, az az adjunktus
 272       4|                  vajon az a fiatalember, az az adjunktus vagy izé szinte
 273       4|               vajon az a fiatalember, az az adjunktus vagy izé szinte
 274       4|               ezért ecetet rendelt neki, az pedig jelen esetnél még
 275       4|                betegek vannak, különösen az a fiatal ügyvéd.~– Hisz
 276       4|            voltam ott, nem bocsátok mást az ágyához. Majd, hogy megölje!
 277       4|                   Majd, hogy megölje! Ez az én reputációm dolga már!
 278       4|                kóresetnél. Ő jól ismerte az emberi életműszerek rendezetét,
 279       4|              hatását és küljeleit; hanem az emberi szíveik titkait kevésbé.~
 280       4|                 szíveik titkait kevésbé.~Az öreg Lapussa Demeter pedig
 281       4|         diagnózisát, amit nem fürkésznek az orvosok.~Demeter úr azonban
 282       4|        rézedényeket padlásra vándorolni, az ezüstöket az ötvöshöz küldetni,
 283       4|                 vándorolni, az ezüstöket az ötvöshöz küldetni, újraaranyozás
 284       4|      végrehajtásra menni, pedig János úr az ily merényletekben szavatartó.
 285       4|            betegápolás nem zongoralecke.~Az meg volt mindenkinek parancsolva,
 286       4|              hetek múlva, a jó isten meg az áldott természet győzelemre
 287       4|                   Nagyon odavolt még, de az orvos biztatása szerint
 288       4|             teljesíteni szabad.~Lángainé az orvos jelenlétében kérdezé
 289       4|                   Azt nem szabad – szólt az orvos –, attul megfájdul
 290       4|              Pétert, azok nem izgatók.~– Az jó lesz.~Mindjárt utasítást
 291       4|              remekműnek ismert el, s biz az első fejezetnél nagyon sokat
 292       4|                végre azt mondá, hogy biz az ő torka már kiszáradt, majd
 293       4|                 folytonosan nyűgösködött az ápolásában aggó Clementine
 294       4|                 előtt, hogy milyen rossz az, mikor egy érdekes munkát
 295       4|            munkát félbeszakítanak, mikor az ember szeretné tudni, hogy
 296       4|                  azzal szomorítani, hogy az ki van tiltva innen.)~–
 297       4|            olvashatna fel.~– A biz igaz. Az már olvashat fel. Mindjárt
 298       4|           felkeresem, csak behívom elébb az ápolónét, hogy a kisasszony
 299       4|            gondolta magában, hogy miután az orvos megengedte a lábadozónak,
 300       4|                  betegre ne lásson, mert az talán illetlen volna, s
 301       4|               Olyan régen nem is kóstolt az ételbe, de most olyan kedve
 302       4|              kedve volna valamihez; hisz az orvos megengedte.~A jószívű
 303       4|                hogy ha a cselédre bízza, az, amíg a lépcsőkön aláér,
 304       4|                 elfelejti.~Alig tette be az ajtót maga után Clementine,
 305       4|                  olvasását!~– Kérem önt, az egekre, jöjjön közelebb
 306       4|                 tétovázó férfiú kezét.~– Az istenre kérem önt, jó Margari.
 307       4|                  megyek a tűzbe is érte.~Az érzékeny férfiú sírni is
 308       4|                valamit ez írásokról. Óh, az rettenetes volna, ha rokonaim
 309       4|            közben; elég volt tőle ennyi. Az iratokat ott lelte mind
 310       4|                   megteszi ezt ön értem, az én kedvemért? Hisz ezt úgy
 311       4|            vissza önhöz a túlvilágról, s az kérné önt kétségbeesett
 312       4|                   hogy nem fog belenézni az iratokba, s átadja azokat
 313       4|                 pedig haragszik rá, mert az mindig bosszantja.~– Rejtse
 314       4|                 a másik szobában, s mire az visszatért, már akkorra
 315       4|                   már akkorra Margarinak az olvasóasztalnál kellett
 316       4|              volna.~Clementine ugyan azt az észrevételt tevé, hogy ezt
 317       4|                 Henriette egyszer, amint az óra négyet ütött, hogy Kálmánnak
 318       4|         Kálmánnak haza kellett már jönni az iskolából, azt mondá Margarinak,
 319       4|                 feltörhetetlen zár volna az a tudat, hogy ez valakinek
 320       4|              tudni nagyon, hogy mi lehet az, amit Henriette kisasszony
 321       4|                 dugdos szem elől, s amit az öreg Lapussa olyan igen
 322       4|                   elárulná-e neki? Aztán az a mondás arról a halottról,
 323       4|               túlvilágról visszajő! Nem, az a titok olyan jól el lesz
 324       4|              ismernie; ki tudja, mire jó az embernek egynémely dolgot
 325       4|                 a tudományok hasznairól, az indulatok kárairól, s más
 326       4|                  mind a kisasszony, mind az öregúr valami szörnyű, hiábavaló
 327       4|                lássa, milyen stílusa van az úrfinak?~Hát amint öt-hat
 328       4|                  többé a nyár kellemei s az agrikultúra szépségei közé;
 329       4|                  Henriette kisasszonytól az van rábízva, hogy e titkokat
 330       4|           megőrizze; Demeter úrtól pedig az, hogy ugyanazokat felfedezni
 331       4|                háznál?~Illik? Nem illik? Az megint más kérdés. Igaz
 332       4|            átaljában véve, nem illik, de az is igaz, hogy mikor valamit
 333       4|                  hordja a mentségét.~Hát az a mondás arról a halottról,
 334       4|             vissza titkát eltakarni? Ah, az csak beszéd! Sőt inkább,
 335       4|           kötelesség ezúttal tudtul adni az illetőknek minél hamarább,
 336       4|           dolgokon töri a fejét; hisz ha az kiderülne valaha, hogy ő
 337       4|             pénzt ér! Nehéz pénzt ér! Ha az öreg Lapussa meg nem adja
 338       4|                öreg Lapussa meg nem adja az árát – busásan, ő lássa!
 339       4|                dobja ki ezt a szerencsét az ablakon, mikor Henriette
 340       4|                 semmit!~Valaki zörgetett az ajtón, s kérdezték: itt
 341       4|              csak ki kellett neki nyitni az ajtót; a csomagot elébb
 342       4|               óra, olvasni kellene jönni az öregúrhoz.~Margari úr nem
 343       4|                 úr, hogy én tudjam, hány az óra, hát ajándékozzon meg
 344       4|           bőrszék helyett, mely expressz az ő számára állt ott, egy
 345       4|              nálam vannak.~– Úgy – szólt az öreg Lapussa, hidegvért
 346       4|            ezután, és hogy mi ennek mind az oka. Ezt én mind tudom:
 347       4|                  szemtelen bizakodottság az? Másnak a leveleit elolvasni.~–
 348       4|               akartam tudni, hogy mit ér az a portéka, amit én megszerzem
 349       4|        erőszakkal akarja tőlem elvetetni az írásokat, ott a kandallóban
 350       4|                hozzámegy; én fedezem fel az akadályokat; bizony isten;
 351       4|              Miféle hivatalba? Nem ágens az, se nem gőzhajótársaság.~–
 352       4|            szekretáriusnak. Nagyságodnak az csak egy szavába fog kerülni.~
 353       4|             fogytáig? Kérem alássan. Nem az ő holtáig, hanem az én holtáig.~–
 354       4|                  Nem az ő holtáig, hanem az én holtáig.~– Igen, igen
 355       4|                 én holtáig.~– Igen, igen az ön holtáig.~– De hátha ő
 356       4|                amit azonkívül őtőle kap, az nem jön számításba. Elég
 357       4|                 gyermeki jajveszékelést, az ilyesmi nem volt az ő kedve
 358       4|      jajveszékelést, az ilyesmi nem volt az ő kedve szerint való foglalkozás,
 359       4|                kivívott ítéletet: ez már az ő birodalma volt; egyéb
 360       4|                 sem engedte meg Sipos úr az avatkozást.~A számára rendelt
 361       4|             pedig nem szokott ülni, mert az világbolondításnak való.
 362       4|             csizmái elég sárosak voltak. Az ifjú Lapussa azért viseltetett
 363       4|       Történetesen olyankor mindig esett az eső, mikor neki ott valami
 364       4|            személyesen. A gazdag emberek az ilyesmit nagy tiszteletlenségnek
 365       4|                 ki mit minek vesz?~Pedig az egész Lapussa-család különös
 366       4|                különös gálában volt erre az alkalomra, még az öreget
 367       4|              volt erre az alkalomra, még az öreget is felöltöztették.
 368       4|                 minden ezüstöt felraktak az asztalra. Mintha Sipos úr
 369       4|                  pedig bőrtárcában, mint az újabb prókátorok, akik szégyenlik
 370       4|              mesterségüket.~Jelen voltak az elfogadási szobában az öregen
 371       4|            voltak az elfogadási szobában az öregen kívül János úr és
 372       4|              meghívó jegyet. Hiszen csak az hiányzanék, s hogy a menyasszonynak
 373       4|                  s hogy a menyasszonynak az eljegyzés előtt kézbesítsék
 374       4|           legnyugtalanabb azt megérteni.~Az ügyvéd tehát helyet foglalt
 375       4|              ügyvéd tehát helyet foglalt az asztal mellett, szétbontaná
 376       4|             defterdár volt …~– Kérem: mi az a defterdár? – szóla közbe
 377       4|             ozmanográfiájában.~– Kapható az a kölcsönkönyvtárban?~Lángainé
 378       4|               magát a szoba hátuljába, s az egész felolvasás alatt nem
 379       4|                 úr folytathatá nyugodtan az előadást.~– Az orosz-török
 380       4|                 nyugodtan az előadást.~– Az orosz-török háború alatt,
 381       4|                ereszté, jól tudjuk, hogy az orosz arany milyen erővel
 382       4|            nagyvezér mentségei közt volt az is, hogy seregét rosszul
 383       4|             dolog a török hadjáratoknál; az élelmezésre kiadott erszények
 384       4|          kincseivel együtt szépen átkelt az erdélyi határszélen. Sok
 385       4|           gyöngyházas lornyonjával intve az ügyvédnek.~– Musztafa defterdár
 386       4|                 embert látjuk megjelenni az udvarnál, hol a magyar testőrségnél
 387       4|                  ember volt, kit nemhogy az udvarhoz, de még tisztességes
 388       4|          beszélek legelébb is, annak oka az, hogy ezeket tartom túlnyomóknak
 389       4|                 a báró gazdag ember, azt az ide E, F, G alatt mellékelt
 390       4|           testileg egészséges ember, azt az I és K alatti bizonyítványok
 391       4|              férfinál egyebet nem keres, az méltán olyannak találhatja
 392       4|            mintegy hézagot képeznek nála az évben, rejtélyes események,
 393       4|           nevezem azt. Most méltóztassék az általam igazolásul felhozott
 394       4|              érte; el akart szaladni; ha az öreg egész tekintélyével
 395       4|                  azt a meglepetést, mely az ügyész arcán ellenállhatatlanul
 396       4|                 törölni, végre átolvasta az egészet, s akkor letette
 397       4|             letette valamennyit maga elé az asztalra, s eszmétlenül
 398       4|                mint akinek e pillanatban az esze nem tud tanácsot adni.~
 399       4|           ekkorra készült el Lángainé is az olvasmánnyal. Ő, ellenkezőleg,
 400       4|                  mulatta magát, hogy hol az egyik olvasó, hol a másik
 401       4|             másik arcát szemlélgetés itt az izgalom, amott a levertség
 402       4|                  penzumai, s nem értette az összefüggést.~– Kérem az
 403       4|                 az összefüggést.~– Kérem az iratokat vissza – szólt
 404       4|               megérjük, amikor Henriette az oltárhoz lép Hátszegi Lénárddal,
 405       4|           egymásra nézve.~Azzal feszesen az ablakhoz ment, s hímzéseihez
 406       4|                nem találná meg valaminek az elejét, aminek szeretne
 407       4|           megjelent.~Egyike volt azoknak az arcoknak, amiket a nők el
 408       4|           hangzatán. – Nem volt ma nálad az orvos?~– Nincs már rá szükségem,
 409       4|                még. Már ismét dolgoztál. Az még nem volna szabad; tudod,
 410       4|                volna szabad; tudod, hogy az orvos megtiltotta.~– Hiszen
 411       4|               érdemelném.~– Kötelességem az, édes öcsém. Tudod, hogy
 412       4|                  azt tarka zsebkendővel; az ifjú szemei nem könnyeztek,
 413       4|                  öcsém?~– Igen – suttogá az ifjú halkan.~– S ha én ma
 414       4|                 s ha ott összetalálkozom az én jó kedves Istvánommal,
 415       4|               mit fogok neki rá felelni?~Az ifjú érzékenyen ragadá meg
 416       4|               ifjú érzékenyen ragadá meg az öreg gyám kezét, s megszorítva
 417       4|             indulatosan ragadá ki kezeit az ifjú kezeiből, s hevesebb
 418       4|              erre ő azt fogja mondani: – az nem igaz; te nem vigyáztál
 419       4|                 forog, vak voltál, mikor az örvény felé rohant; a halál
 420       4|             hagytad menni, s ha Isten és az én halottkezem nem védelmezi
 421       4|            tanítványán. Azután odalépett az öreg, s megszorítá kezét,
 422       4|                 elámítani ne akarj, mert az nem illik hozzád. Most pedig
 423       4|               aligha szédelegni nem fog.~Az ügyész lenyomta egy székre
 424       4|               ügyész lenyomta egy székre az ifjút, ki méla bánattal
 425       4|                  volt őt meg nem szánni.~Az öregúr nagyot fohászkodott,
 426       4|            leányába voltál szerelmes, és az is tebeléd. Egy táncvigalomban
 427       4|             vénei és asszonyai nem értik az orátorok klasszikus nyelvét,
 428       4|           könyvet persze sohasem vitte ő az iskolába; nálad állt a másik,
 429       4|            iskolába; nálad állt a másik, az igazi, amit a tanároknak
 430       4|                tanároknak kellett látni. Az egész ármányos csempészet
 431       4|                   Ma, ezelőtt egy órával az öreg családfő maga nyújtá
 432       4|                 mintha azon járna csupán az esze, vajon ki árulhatta
 433       4|               hogy miféle mérgeket tudna az ember könnyűszerével önmaga
 434       4|              erős sós ecet közé tesznek, az rézoldatot képez, s ez aztán
 435       5|                           Nem neked való az!~A dorgált ifjú mind e percig
 436       5|            egészíté ki hevesen a mondást az ügyész; igen rosszul van.
 437       5|                 micsoda állás lett volna az rád nézve? A te jellemedhez
 438       5|                   mert a szegény vőt még az inasok is csúfra emlegetik
 439       5|                   közbe akart szólni, de az öreg sietett őt megnyugtatni.~–
 440       5|                 gondoltad azt, hogy majd az a leány fog leszállni tehozzád,
 441       5|               minden ember számára elég; az is hozzá van szokva minden
 442       5|             minden nélkülözéshez, te is; az kevéssel megelégszik, tud
 443       5|                gazdasszony, hogy találja az magát otthon egy szegényes
 444       5|               sem elhanyagolt. Pedig még az, akiért nélkülöztem, nem
 445       5|             gyűjthessen kedvese számára! Az ilyen praktikus őrültséget
 446       5|             angol, görög vagy arab szó-e az; ember, virág vagy csillag
 447       5|                szakadt el tőlem, s nincs az a hatalom, mely őt szívemtől
 448       5|                 mert parancsolva van; de az az elhallgatott szó nekem
 449       5|              mert parancsolva van; de az az elhallgatott szó nekem megmondja
 450       5|                kapva. – Hol járt ezeknek az eszük! Milyen láncokat vertek
 451       5|                 közölni fogják. Nem lesz az igazi. De én azért azt fogom
 452       5|                 adnak neki, imádkozzanak az életeért, mert nem tudják,
 453       5|             vagyok bolondulva. Meglehet. Az is meglehet, hogy ez a szenvedély
 454       5|           mennykő! Azt majd meglátjuk. – Az öregúr kezdett flegmájából
 455       5|               egy üres képzelődés miatt. Az egész nem egyéb, mint képzelődés,
 456       5|           urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy szót. Akármit hoz vissza,
 457       5|               belőlem futóbolond, akinek az utcán utána néznek, sem
 458       5|          ellenfeled védelmezője. A leány az én kliensem. Gondoltál-e
 459       5|                 vettünk? … Különös dolog az, kedves bátyám, nem érteni
 460       5|           határozottan elleneztem. Midőn az iratokat kezembe adták,
 461       5|            azokat a virágokat, és jöjjön az ő szobájába. Ugyanakkor
 462       5|                  közelebb hozzám – szólt az öregúr, egyet fordulva fekhelyén,
 463       5|                több okod leend rá, kapni az alkalmon, hogy tőlem megszabadulhass.~
 464       5|       megszabadulhass.~Henriette értette az epés célzásokat; megszokott
 465       5|                   megszokott valami volt az előtte. Sohasem szokták
 466       5|               gondtalansággal tevé, amit az öreg parancsolt, s elővonta
 467       5|                iratcsomót, melyre azután az első tekintetnél rögtön
 468       5|                   A halálra vádlott állt az elterhelő tanú előtt. Az
 469       5|                 az elterhelő tanú előtt. Az eltagadhatatlan, elesküdhetetlen
 470       5|                  hogy zsibbadtan áll meg az érverés szívében, hogy a
 471       5|                nincs védelem.~Egy percig az a mentő gondolat villant
 472       5|                   ki tanúskodnék? De azt az egy lépést megtagadták izmai;
 473       5|                  Kicsike leányom – szólt az öregúr hozzája, nagy gyönyörűséggel
 474       5|              tömve keselyűgörbe orra alá az ördöngös fűtőszert, amit
 475       5|             látod, hogy nem kelhetek; ez az átkozott köszvény, az éjjel
 476       5|                 ez az átkozott köszvény, az éjjel sem aludtam miatta,
 477       5|                meg akarod gyalázni; vagy az a fiú, ki közbenjáróul szolgált,
 478       5|              közbenjáróul szolgált, vagy az a gondatlan ifjú, aki vakságában
 479       5|           amilyennek te tartasz engemet: az ilyen eset után nem cselekednék
 480       5|                  előtte.~– Másodszor azt az elvetemült fiút, ki nem
 481       5|                fel a kínzott gyermek. Ez az utolsó feloldá hangját és
 482       5|         bizodalmad hozzám. Én nem vagyok az a tigris, aki a kis gyermekeket
 483       5|                 sorsodat. Nézd meg, hány az óra most. Jegyezd meg magadnak.
 484       5|          terajtad függ. Most tedd vissza az iratokat fejem alá: gondold
 485       5|                  példány viaszvirág volt az, egyike azon csodás tenyészetű
 486       5|                  leveleiket soha; amiken az évszak nem változtat, amik
 487       5|                  olyan szépen képviselik az állhatatosságot.~Ezen szép
 488       5|     állhatatosságot.~Ezen szép növénynek az a csodás tulajdonsága van,
 489       5|                beszélhetett vele? Felelt az neki? Kérdezett tőle valamit?
 490       5|            sokkal változatlanabbak, mint az emberek szívei; kért-e tőle
 491       5|                  akar megszakadni.~Pedig az idő haladt, az óra olyan
 492       5|        megszakadni.~Pedig az idő haladt, az óra olyan rövid, mikor az
 493       5|                az óra olyan rövid, mikor az ember azt akarná, hogy hosszú
 494       5|              világon senkije sincs, csak az az egy virág, akit magában „
 495       5|           világon senkije sincs, csak az az egy virág, akit magában „
 496       5|               gyökerestül, s kihajítanák az udvarra; vagy becsuknák
 497       5|                  helyett, akit képvisel.~Az egymás után futó percek
 498       5|                 csak a hófehér nyugalom.~Az öregapja szobájában ismét
 499       5|          természetesnek találja. Szilárd az ő rokona.~– Nos, kedves
 500       5|             helyet mutatva Henriette-nek az asztal mellett, melynél