Fezejet

  1       1|       menekült, ahova nem volt szabad őt a nevelőnek üldözni.~A nagypapa
  2       1|       bosszantott a közöny, egyenesen őt nem aposztrofálta.~– Meg
  3       2|              nincs-e egy macska, mely őt elkapja, vagy egy nyilás,
  4       2|               ragyogó orcával vezette őt be családi szentélyükbe,
  5       2|               szentélyükbe, bemutatva őt örömtől egészen elfulladt
  6       4|    vásroserdőbe, múlhatlan eset, hogy őt is magával vigye. A színházban
  7       4|         Henriette? Hát a menyasszony?~Őt nemigen szokás kérdezni.
  8       4|            visszatért vele, leültette őt valami függöny mellé, hogy
  9       4|           kezd; különben hogy híhatná őt közelebb?~Azonban a beteg
 10       4|          csomagot, azt gondolva, hogy őt mind a kisasszony, mind
 11       4|            mert ő nem szereti azt, ha őt valaki, akár szemben, akár
 12       4|            méltán olyannak találhatja őt, aki bármely nőt boldoggá
 13       4|            könnyelműen magára hagytad őt; nem tudtad, mikor veszélyben
 14       4|           szép fejét; lehetetlen volt őt meg nem szánni.~Az öregúr
 15       5|            szólni, de az öreg sietett őt megnyugtatni.~– Nem! Erre
 16       5|              le, s magaddal rántottad őt olyan könnyelműséggel, amiért
 17       5|            Félre ne érts. Nem vádolom őt. Ha lemond éretted azért,
 18       5|                hogy lehet idő, amikor őt kényszeríteni fogják, olyan
 19       5|              nincs az a hatalom, mely őt szívemtől eltépje, tudni
 20       5|        Meglehet, hogy messze elviszik őt innen. De őrizzék azután,
 21       5|             ki nem esel kezük ügyébe, őt fogják mortifikálni rokonai?
 22       5|           hogy mindenesetre nőül kell őt adni hozzá. Még azt hihették
 23       5|             emelkedhetni, lemondj, és őt elfelejtsd; vagy pedig inkább
 24       5|    gazdagságotok felől; neveltessétek őt aszerint.~A gyermek két
 25       5|             szemeibe. Hatalmában állt őt megcsalni, ha akarja; az
 26       6|               csak úgy szolgál, ahogy őt szolgálják.~– De ugyan miért
 27       6|          hangja annak a férfinak, aki őt nőül vette? Míg aztán Clementine
 28       6|               kérte ez is úgy nevezze őt, és tegezzék egymást. Egyszerre
 29       6|            Egyszerre otthonossá tette őt magánál, s vitte külön lakosztályába, „
 30       6|               maga hallgasson – feddi őt ezért a grófné –, maga mindig
 31       6|             mókuska milyen féltékeny; őt sohasem viszi magával sem
 32       6|            sejti, hogy valaki érdekli őt ott, magának pedig sokszor
 33       6|            Férje ezúttal rendén látta őt súgva figyelmeztetni:~–
 34       6|              megköszönte szépen, hogy őt kikísértették, hogy utolsó
 35       6|          nagyságos úr sokszor danolta őt maga előtt – folytatá könnyeit
 36       6|           azért a szép nótáért, amire őt tanították, s azzal rájuk
 37       7|          nagyon jól, hogy én megölném őt, ha azt megtudnám.~– Ah,
 38       7|             öreg messziről megszólítá őt:~– Cse timpu e? (Milyen
 39       7|            körül fonva, sorba vezette őt a föld alatti épület rejtélyes
 40       8|              végtelenül fájt az, hogy őt ama mindennapi lények egyikének
 41       8|               Henriette sokszor látta őt, egy magas, ősz szakállú
 42       8|               érzelmeit, azért küldte őt ide, ahol számára nincsen
 43       8|             képzeli az az ember, hogy őt a vállán leviheti.~– No,
 44       8|             volt benőve; oda leülteté őt.~– Így, domna, ne félj,
 45       9|         csókot kapni.~A leány eltolta őt magától:~– Nem vagyok én
 46       9|              legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni.~Azzal egy hosszú kecskebőr
 47      10|            messze egymástól. De azért őt mégsem akarja soha látni;
 48      10|               akinek jól fog esni, ha őt nem látja asszonyfővel;
 49      10|             felőle győződve, hogy itt őt mindenki nagyon szereti.~
 50      10|            bútól, s milyen ragyogó az őt környező tisztelettől.~És
 51      10|          színű üvegen keresztül látta őt: kezdte hinni, hogy mindazok,
 52      10|           Negra. Már felejteni kezdé. Őt magát, rejtélyes alakját
 53      10|         szégyent és a rémületet, mely őt vele megismerteté.~Azután,
 54      10|             jött, pedig nagy ritkaság őt emberek közt látni, s azt
 55      10|               incselkedő ember akarná őt bántani, ott van az ursu,
 56      11|          természetesnek találta, hogy őt azalatt úrnője hálószobájába
 57      11|              kezeim most is. Nevezzük őt ezután az ismeretlennek.
 58      11|               úgy, ha én kerestem fel őt; mert a szegény sorsú nő
 59      11|               odakinn.~– Te ölted meg őt, gonosz! – szidá őt Marióra,
 60      11|               meg őt, gonosz! – szidá őt Marióra, bár ezt nem én
 61      11|             Engem is megcsalnál, mint őt megcsaltad – válaszolt neki
 62      11|        esküdni kezde, hogy én csaltam őt meg elébb. Rágalmazott;
 63      11|                Annál borzasztóbb volt őt e percben a legdühösebb
 64      11|              párát, s magához készült őt törni.~Ekkor kezdődött egy
 65      11|           segítségére ne rohanjon; az őt zavarba hozta volna; – aztán
 66      11|               akárhová hányta-vetette őt az óriási ellenfél, mindenütt
 67      11|            milyen nagyon szerettem én őt valaha, s azzal lebocsátám
 68      12|              bár fele vagyonába, s ha őt szerencsésen kigyógyítja
 69      12|        Lángainéval. Csak azért ápolja őt ilyen híven, azért szorgalmatoskodik,
 70      12|     végrendeletet kíván tenni, amiben őt jelentékenyen megrövidíti.
 71      12|      öregember föltett magában, abból őt ki nem téríti semmi kedveskedő
 72      12|               Demeter úr maga hívatta őt oda. Hiszen hadd legyen
 73      12|               csendesen térdre nyomta őt; a gyermek megragadta nagyatyja
 74      12|         bocsáss meg neki, hogy fogadd őt vissza a házhoz, hogy szeresd
 75      12|         vissza a házhoz, hogy szeresd őt, úgy mint minket többieket
 76      12|               volna, hogy eltávolítsa őt onnan; azonban Demeter úr
 77      12|             akit nem szeretett, s aki őt elvette azért, mert tégedet
 78      12|              mellett, ha te kitagadod őt vagyonodból; ha azon ember
 79      13|     nyugtalankodni miatta.~Be kellett őt mutatnia a feleségének.
 80      13|               Szilárdnak nem lehetett őt elhagyni.~– Óh, az nem megy
 81      13|           kiadásai, a vidék szegényei őt tarták szabadító angyaluknak,
 82      14|            tudhatá Anica, hogy amidőn őt látogatni jő ily emberlakta
 83      14|               kalandor magához ölelte őt e szóra.~– És hátha kitalálom?
 84      14|             igazi orcájával vezetheti őt a pap elé.~Ez a szertartás
 85      14|            egyszerre maga előtt látja őt mindenki!~Anica fölsikolt, –
 86      14|          annyi aranyat rakok, amennyi őt felemeli. Annyi aranyat
 87      14|          álarcot magamtól elvetettem, őt igazi alakomban magammal
 88      15|           nemességére. Megvárja, hogy őt domnulénak szólítsák, s
 89      15|            Negra.~Azon alakban, ahogy őt leírták előtte; fekete atlaszköpenybe
 90      16|          vetett nejének szemére, hogy őt megcsalta, s hogy az ő és
 91      16|             ha tudta ezt, miért vette őt nőül, miért nem hagyta azénak,
 92      16|          volna a Fatia Negrával, hogy őt az útban furfangosan rabolja
 93      16|              lenni olyan büszke, hogy őt kitúrhatta a grófné termeiből.~
 94      16|              ha e percben látta volna őt a grófnő, hogy kacagott
 95      16|         ráismert, Gerzson úr is látta őt elégszer; a vén Ripa volt.~–
 96      16|               volna, s hiába rántotta őt fel a nő az asztalról, megint
 97      16|            egy tőr.~– Fel ne ébressze őt – suttoga Henriette-hez –,
 98      16|                és aki most meg akarja őt fosztani attól a kezében
 99      17|             mondá Szilárdnak, mialatt őt bevezette:~– Jaj, az isten
100      17|           háta mögé üljön; biztosítva őt, hogy a művészetet minden
101      17|              lelte? Végre megtaláltuk őt az istállóban; ott feküdt
102      17|              ifjú eszmejárásába, hogy őt egyelőre el ne vadítsa –,
103      17|               ifjúkori ábránd csábítá őt e nem boldogító pályára,
104      17|         boldogító pályára, s reménylé őt ebből kigyógyíthatni azáltal,
105      17|          Kálmán (most már nem szólítá őt többé Leándernek), önnek
106      17|             magát össze – kényszeríté őt Szilárd –, ezek a dolgok,
107      18|          nagyra becsült ifjúval, hogy őt szöktesse el Hídvárról,
108      18|          mindenáron azt kívánta, hogy őt elszöktessék, mégpedig éjszaka
109      18|              szohodoli kovács eskesse őt Margarival össze, de aki
110      18|               pedig csak nevet, mikor őt pörlekedni hallja: „alios
111      18|        legyenek rajta – figyelmezteté őt Clementine.~– Természetesen,
112      18|             lehet az?~Margari lerázta őt válláról.~– Eredj dolgodra,
113      18|            egyúttal azt is, hogy erre őt Margari úr vette rá, és
114      18|               beszélgetett; jobb volt őt ezúttal lerázni a nyakáról.~–
115      18|      kiabáljon olyan nagyon – csitítá őt János úr, kit nagyon nyugtalanított
116      18|           kétszáz forintos kezeit, ki őt azalatt iparkodott a kapun
117      18|   impertinenciával ismeretlenné tenni őt maga előtt.~– Mit akar ez
118      18|               nincs egymással. Tessék őt átvenni, tessék őt vasra
119      18|             Tessék őt átvenni, tessék őt vasra verni: itt van. Nekem
120      18|         Margarihoz fordulva, felkérte őt, hogy szíveskedjék őt a
121      18|        felkérte őt, hogy szíveskedjék őt a kocsihoz követni.~– Szívesen!
122      18|          pedig állt amellett, hogy ha őt elfogják, fogják el János
123      19|           nézők tarka serege nem adta őt elő.~Egy szögletből leste
124      19|      kifejezését minden arcról, amint őt meg fogják pillantani.~De
125      19|                 Az nem igaz. Láttad-e őt?~– Saját lornyettemmel.
126      19|       bárónővel nem beszéltél?~– Nem. Őt csak a kocsiablakon keresztül
127      19| elsüllyedéséről s a magas hivatásról: őt abból kiemelni. Ifjúi hevünk
128      19|         népszerűsége oly erőssé tevék őt a természet alkotta bércerősség
129      19|            bizonyos volt felőle, hogy őt okvetlen meg kellett látnia,
130      19|               az volt, hogy Henriette őt kedves bátyjának nevezi.
131      19|              felé, nemsokára lehetett őt látni a kanyargó hegyi ösvényen
132      19|          ilyen nagyot! Hogy kinevetné őt megint ország-világ. Ha
133      20|            ott az apám. Én belevittem őt a vészbe, vétkes szerelmem
134      20|          Fatia Negrához, én elárultam őt átkos szerelemféltésből
135      21|                  Te, öregúr – szólítá őt meg heves megyegyűlési filippika
136      21|            volna, költőjére várna, ki őt megénekelje.~A Fatia Negra
137      21|          vámosok még azután is látták őt sokáig átkozódva s ökleivel
138      22|       pusztában elhangzott szavaiért, őt nevezte ki mind a hat vármegye
139      22|              hangjáról megismerném én őt, és ha szólani nem hallanám,
140      22|               ha megvolna, nem látnám őt oly elevenen magam előtt,
141      22|               magam előtt, mint látom őt vakon, ha beszélni hallom.
142      22|     vetélytársa; olyan arccal üdvözlé őt, mintha soha semmi haraguk
143      22|              jőni felém, nem láthatom őt meg, hogy én rohanhatnék
144      22|             az ő szemeit. Most hallod őt közelíteni?~Látni is lehete
145      22|            fedve tartá.~Szilárd látta őt lépésről lépésre közeledni
146      22|             ha rabló is az, s engedte őt kikapaszkodni az innenső
147      22|             Eleinte messzire elhagyta őt; de később a folytonos vérvesztés
148      22|                Tíz lépésnyire bevárta őt, akkor felkapott egy félmázsás
149      23|       viszontlátásig.~Henriette látta őt eltávozni, látta kocsiba
150      23|            szállni; Lénárd maga hívta őt házához …~Bizonyosan el
151      23|          akarta megérni, hogy Vámhidy őt itt találja Hídvárott.~Elhatározá
152      23|               természetes védőjét, ki őt innen e hegytömkelegből
153      23|           várták, hogy talán az hozza őt vissza. Senki sem tudott
154      23|               mely ismerősül látszott őt üdvözölni.~Valóban, e vadrózsafák
155      23|               magát, hogy ébren fogja őt bevárni, s amint megérkezik,
156      23|               álltak. Henriette látta őt ágya előtt elfutni, hallotta
157      23|         meghalsz.~Szilárd nem méltatá őt válaszra, előbbre lépett.~–
158      24|           fiskálisnak, hogy látogassa őt meg, s mindannyiszor azt
159      24|               s a ló magával rántotta őt a magasból a folyóba. Ott
160      24|           azzal a rossz emberrel, aki őt ebbe belevitte?~– Az a rossz
161      24|            uradalmakat; mit érdekelte őt, hogy melyik mit jövedelmez,
162      25|            Akkor aztán majd előfogjuk őt, hogy világosítsa fel ama
163      25|              mindent elkövetett, hogy őt hazaédesgesse. Valóságos