Fezejet

 501       5|                 hogy velem jöjjön.~– Azt az egyet nem.~– Én pedig nem
 502       5|                  azokat kezéhez venni, s az illetőnek kézbesíteni.~Sipos
 503       5|               titoktartó sötét szemeivel az ügyvéd szemeibe. Hatalmában
 504       5|                 őt megcsalni, ha akarja; az ügyvéd tudta jól. Írhatott
 505       5|                  már a vőlegény!~… Vajon az igazi jelszót írta-e oda? …~            ~
 506       5|            elvégzé a törvényes teendőket az eljegyzés körül, s miután
 507       5|                  Hóna alatt vitte azokat az elfeledni való iratokat.
 508       5|         holnappal tusakodni. Azzal, hogy az előkelő asszonyságok miért
 509       5|              majd elfelejti a leányt, ha az esze megjő; Pest nagy város,
 510       5|              számodra orvosságot. Tudod: az orvosság rendesen kesernyés,
 511       5|                 a kisasszony meggondolta az állapotokat, s jobbra határozta
 512       5|                  a báróvali házasságába, az eljegyzés már meg is történt,
 513       5|          szerződést előttem írták alá.~– Az meglehet – szólt Szilárd
 514       5|                  ne tessék úgy szikrázni az úrfi szemeinek. Ezt nem
 515       5|                lesz ezentúl, s vele megy az Óperenciákra. Csakhogy ismét
 516       5|                 hidegen mosolygott.~– És az a szó, ami bennünket összetart
 517       5|                  padlón, fejét belevágta az íróasztal szegletébe, hogy
 518       5|                  tenger fenekére kívánta az egész ostoba szerelmi tréfát,
 519       5|               szerelmi tréfát, felemelte az élettelen ifjút; vizet borogatott
 520       5|               senkit: minek ezt megtudni az egész világnak? Maga addig
 521       5|            kinevettek. Gondold meg, hogy az ilyen fájdalomért mindenkit
 522       5|                  Különben sem neked való az ügyvédi pálya; te nagyon
 523       5|             főbíró; közel a tisztújítás, az ott szabadelvű megye, fiatalembernek
 524       5|               azokat nemzet kéri számon. Az öngyilkosokat az ilyen szegény
 525       5|                 számon. Az öngyilkosokat az ilyen szegény országban,
 526       5|                igen bátran viselte megát az egész szertartás alatt,
 527       6|                 a menyasszonyt; csak azt az egyet kérte, hogy nagyon
 528       6|                 amikor még senki sem jár az utcán). Az idő is elértette
 529       6|                 senki sem jár az utcán). Az idő is elértette kívánságát,
 530       6|         elindulások órájában úgy szakadt az eső, hogy be kellett vonni
 531       6|                 elhagyták a kövezetet, s az országútra értek. Túlél
 532       6|               országútra értek. Túlél ám az ember sokat, amiről azt
 533       6|              halni.~Két hintóval voltak; az elsőben ült a menyasszony
 534       6|                  beszéltek: „nagy a sár” az volt a jelszó. Henriette
 535       6|                hintajához, beszólt hozzá az ablakon.~– Egy óra múlva
 536       6|                 mindenkiben, aki idegen.~Az ígért egy órából szinte
 537       6|                idegennek helybe találni. Az egyforma buckákat, mik a
 538       6|            homokóceán alakulnak, benőtte az árvafenyő; ez szomorú törpe
 539       6|                 vadlúdfalkák vonulnak át az égen, melyet a lemenő nap
 540       6|                   Henriette-et kiemelik. Az új asszony azzal a kíváncsisággal
 541       6|                visznek, szokta vizsgálni az állomásokat: a kültárgyak
 542       6|             volna orcájáról megbecsülni. Az régi sebektől összevissza
 543       6|              bajusz, úgy látszik, mintha az onnan le volna tépve. Ugyanazon
 544       6|                le volna tépve. Ugyanazon az oldalon egy szem is hiányzik,
 545       6|                lőport szeme közé szorta. Az orra félre és tömpére van
 546       6|              mint a másik; – hanem azért az összetört férfiú oly fürge,
 547       6|                   hogy mindenkit megelőz az udvariasságban, s első,
 548       6|                   mintha azt hinné, hogy az annak fáj.~A háziúr kacag
 549       6|      támaszkodjék rá, nagysád, nem törik az el; olyan erő van azért
 550       6|                   menté magát Gerzson úr az asztalhoz vezetve Henriette-et,
 551       6|                  Nincs asszony a háznál; az ilyen agglegény csak úgy
 552       6|                 a hajdúmnak, hogy reggel az új fényes csizmámat tegye
 553       6|                új fényes csizmámat tegye az ágyhoz, ne a bagariát; –
 554       6|                    hát reggel, amint még az ágyban fekszem, hallok nagy
 555       6|                 kert alatt; kiszólok, mi az ott? Mondják hogy egy hiúzt
 556       6|                  mindig beljebb vezetnek az erdőbe, én mindig nagyobb
 557       6|                  de akkor megint elővett az a nyomás, mintha valami
 558       6|              elintézni. Csak este, mikor az új csizmákat lehúztam a
 559       6|            eszembe, hogy hisz énnekem ma az esküvőmön kellett volna
 560       6|              kellett volna jelen lennem. Az biz elmaradt szépen. Menyasszonyom
 561       6|               vígan kacagott ez adomára; az öregúrról el lehetett hinni,
 562       6|               nyomorék karját. – A minap az angol kopókat akartam kipróbálni,
 563       6|                  őket használni a síkon? Az Abdelkader arabomon ültem;
 564       6|                  tudni nagysád, mik azok az angyalhullások? Olyan mély
 565       6|          messziről nem lehet észrevenni; az Abdelkader egyenesen beleesett
 566       6|              tesz semmit. Legnagyobb baj az egészben az, hogy miután
 567       6|               Legnagyobb baj az egészben az, hogy miután a jobb szemem
 568       6|             éppen annyit ér, mintha mind az öt megvolna. Igaz, hogy
 569       6|                  öt megvolna. Igaz, hogy az egyik lábam rövidebb, mint
 570       6|               ezen könnyű segíteni, csak az egyik kengyelszárat csatoljuk
 571       6|                  őneki leánya volna! Biz az meglehet, hogy akkor minden
 572       6|                 olyan kérdéseket, amikre az öregek nem tudnak megfelelni.~–
 573       6|            vadember lettem. Nem esik jól az álom, ha reggeltől estig
 574       6|              szakadó zápor is jön hozzá, az a gyönyörűség, az az élvezet;
 575       6|                 hozzá, az a gyönyörűség, az az élvezet; ahol más embernek
 576       6|              hozzá, az a gyönyörűség, az az élvezet; ahol más embernek
 577       6|                 úgy a homlokára írja fel az emlékmondatot, mint neked –
 578       6|              tréfálózva Hátszegi.~– Jaj, az nagyon szép est volt, kedves
 579       6|                akkor csak ott tanyáztunk az őrtűz mellett, s betakaróztunk
 580       6|            betakaróztunk bundánkkal. Óh, az pompás mulatság volt. Két
 581       6|             mulatság volt. Két nap, hogy az eleségünk elfogyott, nem
 582       6|    áfonyabogyával és sült medvehússal.~– Az rossz lehet.~– A talpai
 583       6|             vérmedvére. Tetszik tudni mi az a vérmedve? A medve igen
 584       6|                akkor aztán pusztít, mint az oroszlán, s különös elsőbbséget
 585       6|         elsőbbséget ad minden vér fölött az emberi vérnek. Egy ilyen
 586       6|              golyót elvitt a bőre alatt, az neki annyi, mint semmi,
 587       6|                  hajtsuk meg még egyszer az erdőt, én bizonyosan tudom,
 588       6|                 már meg nem kapjuk, mert az nem marad ott, ahol megsebesítették,
 589       6|               azóta átment Oláhországba; az idén nem beszélünk vele. „
 590       6|                én a medvebőrt”. – „Azóta az Moldovában jár!” – A hátam
 591       6|                     Ejnye – mondék –, ha az én medvém csak itt volna
 592       6|                  itt volna elbújva ebben az üregben”; s azzal, minthogy
 593       6|                volt már a hajtásnak, meg az üregben úgysem nagy hangot
 594       6|                 irtózatos bömbölés támad az üregben: a fenevad az egész
 595       6|              támad az üregben: a fenevad az egész hajtás, lárma, ordítozás
 596       6|                átnyalábolt, míg fogaival az arcomat iparkodott összemarcangolni.
 597       6|          borókabozót, vettem észre, hogy az én medvém tökéletesen el
 598       6|             olyankor, midőn a medve feje az enyimhez éppen a csókolódásig
 599       6|                jó mulatságnak nevezik.~– Az volt pedig a legszebb Lénárdtól,
 600       6|                  medvebőrhöz állok, mint az ezer aranyhoz, s rám nézve
 601       6|                 lett volna a csere, mert az most is megvolna, míg az
 602       6|                 az most is megvolna, míg az ezer aranyat Dévánál szépen
 603       6|                  szépen elcsikarta tőlem az a fránya Fatia Negra.~–
 604       6|                 fránya Fatia Negra.~– Ki az? – kérdezé Henriette kíváncsian.~–
 605       6| kopófalka-vezetésre tért át a társalgás, az urak szerettek volna már
 606       6|                 azzal mentve magát, hogy az úttól fáradt; üdvözölte
 607       6|                  néha ő fizette is annak az árát.~Henriette egész éjjel
 608       6|                    Ott égette a gyertyát az ágya előtti asztalon, s
 609       6|               bír tőle aludni; akkor meg az ablakon keresztül úgy fénylett
 610       6|           ablakon keresztül úgy fénylett az égről egy csillag, úgy ragyogott
 611       6|                  szeme közé; talán éppen az a szép Mesarthim, talán
 612       6|              szemrehányást tenni világít az ide, amért elárulta nevét?~
 613       6|              menyegzője után. – Legalább az a boldogsága megvolt, hogy
 614       6|                mire fölébredt, akkor már az egész társaság régen a fenyéren
 615       6|              elvonja a férfiak figyelmét az asszonyokról. Már két napot
 616       6|               után azt írhatná: ez a nap az enyim volt.~Másnap olyan
 617       6|               olyan korán indultak, hogy az öreg házigazdán kívül senki
 618       6|                  a vadásztársaság közül. Az ismét hintajáig vezette
 619       6|                úgy borzadt most is attól az összetört kéztől, hogy a
 620       6|          érthetően hívá meg Gerzson urat az őszre medvevadászatra. –
 621       6|                  még!~Igen szép nap volt az utazásra; a hintó ablakait
 622       6|                kis tanyát látott, mindig az jutott eszébe, hogy milyen
 623       6|         beszélték a kocsisok Margarinak, az meg őneki. Hogy az a gróf
 624       6|           Margarinak, az meg őneki. Hogy az a gróf Kengyelesy igen furcsa
 625       6|               jöveteléről, azt bizonyítá az is, hogy az ebéddel megvárták
 626       6|                azt bizonyítá az is, hogy az ebéddel megvárták őket.
 627       6|          fennhangon kiáltá fel:~– De isz az enyim gőzerőre fogyasztja
 628       6|              szép nagy opálgyűrűt húzott az ujjára.~– Ön nagyon boldog –
 629       6|                   minthogy akarom, tehát az vagyok. Ha csak úgy rábíznám
 630       6|                tetszik, talán nem volnék az.~Ezt Henriette nem értette.~
 631       6|             grófné nyílt mosolygással.~– Az – felelt rá Henriette szórakozottan.~–
 632       6|      szórakozottan.~– Hogy tetszik neked az a középett lovagló hős,
 633       6|                zászlót tartja kezében?~– Az is szép. De úgy tetszik,
 634       6|       helyzetéhez nagyon mosolygós volna az arca.~A grófnő nagyot nevetett
 635       6|             grófnő nagyot nevetett rá.~– Az egy fiatal huszártisztnek
 636       6|                egy fiatal huszártisztnek az arcképéről van lemásolva,
 637       6|               aki nekem sokáig udvarolt; az arcképet úgy magában nem
 638       6|                 semmit; óh, barátném, ha az asszonyok leleményesek nem
 639       6|               végtelenség eszméje áll; – az egyik egy elárult csillag,
 640       6|            Henriette-et karjára véve tér az étterembe, hol az urak már
 641       6|               véve tér az étterembe, hol az urak már várják.~Kengyelesy
 642       6|            grófnak e fölötti balkedvében az a szabadelvűségi raptusa
 643       6|     szabadelvűségi raptusa támadt hogy ő az üresen maradt helyekre Hátszegi
 644       6|                asztalnál ebédeltek. Csak az a titkár olyan furcsa ember
 645       6|                   Számtalanszor olvastam az újságokban a nevét! – folytatja
 646       6|              Kengyelesy, mire Margariban az a gondolat támad, hogy ő
 647       6|                 mestersége szüleményeit, az illető attestátumokkal együtt,
 648       6|          attestátumokkal együtt, amikben az ő sérvkötői által kigyógyult
 649       6|             Csakugyan fatális dolog azon az úton celebritássá válni
 650       6|                  bolond módra mutatni be az embert! No, iszen a gróf
 651       6|               vett részt a közjókedvben; az ő szívén még sok visszafolytott
 652       6|             aztán feldisputálta a fejére az aranybojtos hímzett sipkát,
 653       6|                     Fatális dolog, mikor az ember után így bolondul
 654       6|            illedelmesen ül, pedig ők még az első mézes hétben vannak.
 655       6|             rejtélyétől.~Gépileg fölkelt az asztaltól, mikor a többiek
 656       6|                tudta, hogy a gróf volt-e az, vagy férje, vagy Margari?~
 657       6|               suttogá:~– Mit értettek ők az alatt, hogy „majd megtudod
 658       6|        szerencsétlenebb lesz a játékban, az megtudja arról, hogy szerencsésebb
 659       6|              utasítás. Semmit sem talál. Az az egy rendesen kikerüli
 660       6|           utasítás. Semmit sem talál. Az az egy rendesen kikerüli a
 661       6|          keltének napja helyett rendesen az a nap van feljegyezve, ameddig
 662       6|                elviszi a divatárusnőhez, az közli az illetővel, s akinek
 663       6|                 divatárusnőhez, az közli az illetővel, s akinek azután
 664       6|                azt a tudományt, aminek ő az alfabetjét sem fogja megtanulni
 665       6|           eltűnődött rajta, hogyan lehet az, hogy amitől egyik embernek
 666       6|              Másnap későn keltették fel; az urak sokáig fenn voltak
 667       6|                  urak sokáig fenn voltak az éjjel, nehezen ébredtek.
 668       6|               amit idegen helyen álmodik az ember első éjszaka, az be
 669       6|           álmodik az ember első éjszaka, az be szokott teljesülni.~Henriette
 670       6|                   Bele vannak azok szőve az ébrenlétbe.~– Hát maga,
 671       6|             szótaggal.~– És a kastély?~– Az is.~– Nem találja nagysád
 672       6|       mártogatott teájába.~– Úgy van biz az, hogy ma reggel megalkudtunk
 673       6|                jószág felett, ő megvette az egészet mindenestől; – no,
 674       6|              Henriette szemei véletlenül az asztal végén ülő Margarira
 675       6|                 fog engem hozzátok vinni az ősszel, ott leszünk egy
 676       6|                jó földdel? Nem mindegy-e az rá nézve?~– Kétezer hold
 677       6|                tétetett le.~– Mit ért ön az alatt?~– Hát nem értette
 678       6|             szerencsétlen a szerelemben, az szerencsés a játékban; az
 679       6|                az szerencsés a játékban; az éjjel a báró úr a gróf úrral
 680       6|               fixundfertig elnyerte tőle az egész Kengyelesy-uradalmat.~
 681       6|             egyikünkről vagy másikunkról az utolsó kabát le nem marad!
 682       6|                  valami nem tetszik neki az előadásban, mert azután
 683       6|              neki fogalma sem volt. Hogy az lehető legyen, hogy két
 684       6|                  Egész nap folyvást azon az eszmelankasztó síkon utaztak
 685       6|          menekülést. Azok a hegyek, azok az erdők elfelejtik a gondot,
 686       6|            valami újat mutatott legalább az örök egyforma ég.~Hanem
 687       6|             Hanem a felhők rossz szokása az, hogy azok hozzák a zivatart;
 688       6|                zivatart; a zivatar pedig az alföldi rónán rossz útitárs.
 689       6|           holdvilágra számítottak, hanem az már nem fog feltűnni ez
 690       6|                 ügyes kocsis: megtalálja az utat ott is, ahol semmi
 691       6|              födött hajlék, ahol nem éri az embert szél és zápor.~Éppen
 692       6|                 Éppen csak akkorra érnek az udvarra be, midőn az első
 693       6|               érnek az udvarra be, midőn az első jégmogyorók koppannak
 694       6|               szemű ember homlokernyője.~Az érkező kocsidörejre előjött
 695       6|                hogy tűzrőlpattant.~Amint az érkezőket meglátta, összecsapta
 696       6|                nagyságos úr? Csak nem ez az egyik? (Itt Clementine-re
 697       6|                  a jég, hanem vezesse be az asszonyokat a szobájába,
 698       6|              Kérem, Henriette; menjen be az esőrül.~A csárdásné nagy
 699       6|               pedig azzal nem lesz szebb az ábrázatja.~Clementine aggódva
 700       6|              szabadult ki a szegény öreg az aradi tömlöcből; nem is
 701       6|              tudom, kitöltötte-e egészen az idejét. Tessék besétálni,
 702       6|                 a Bakonyban vannak. Azok az igazi zsiványok. Ezek nem
 703       6|             hozzájok sem mer szólni, sem az a másik három. Más, ha a
 704       6|            fekete pofájú itt volna, mert az nagy gavallér; az még mulatságot
 705       6|                   mert az nagy gavallér; az még mulatságot is csinálna
 706       6|               még mulatságot is csinálna az asszonyságoknak. Tudja lelkem,
 707       6|              engedte:~– Azt hagyja kend, az csak cselédféle.~Azzal bevezeté
 708       6|           tulipánokkal és basarózsákkal; az ablakokban terebélyes muskátlik
 709       6|              tarka kendők szövetnek, mik az ajtófél hosszában lelógnak.
 710       6|             szépen leszedé Henriette-ről az úti ruhákat, csinált neki
 711       6|                  elé is adta, megterítve az asztalt szép csíkos abrosszal.
 712       6|                 bár nem ismerte, hogy mi az, aminek aztán a csaplárné
 713       6|                 a hintókat helyezteté el az udvarról száraz helyre.
 714       6|      Henriette-et, hogy falatozni látja; az egész úton most látta először
 715       6|                 mondá, hogy jólesik neki az a parasztsütemény; pedig
 716       6|                 ez lesz a nagyságos úré, az a nagyságos asszonyé; ez
 717       6|           találok helyet valahol odakinn az ivószobában; nem leszek
 718       6|                  kérdé Hátszegi. – De mi az ördögöt bántanának rajtam!~–
 719       6|    zsebpisztolyait is kirakta a szobában az asztalon.~– Nem kell a nagyságos
 720       6|                 a nagyságos urat félteni az ilyen emberektől – vigasztalá
 721       6|                csaplárné utána nem mondá az elgondolt mondás végit: –,
 722       6|                 úr számára, odaállította az asztalra: Hátszegi nagyot
 723       6|               odatolta a vén betyár elé, az megbillenté rá a süvegét,
 724       6|                  nincs! Fúj-e még a szél az aradi tömlöc ajtaja alatt
 725       6|                lyánya nem ment-e férjhez az idén? (Szép virágos kifejezés
 726       6|                   Szép virágos kifejezés az akasztásra.)~– Csak a Csendes
 727       6|                  volt; pedig azok fogták az üres pisztolyt a zsidóra,
 728       6|               csak esküdött, hogy ő volt az, aki megijesztette, még
 729       6|                 voltak a kóterben, én is az voltam egynek. Ott szépen
 730       6|           eltestálta a Fekete Jancsinak; az legjobb helyen van, mert
 731       6|               rossz helyen fekszel, ahol az ajtó alatt legjobban bedúdol
 732       6|             sztrengára fogni; fenyegette az ördöggel, hogy elviszi.
 733       6|                 Nem akarta hinni a Marci az ördögöt: „sokat jártam én
 734       6|               szűk volt a torkom, mintha az én nyakamról vettek volna
 735       6|              ételt, megvárnak addig ezek az urak az alkalmatossággal,
 736       6|             megvárnak addig ezek az urak az alkalmatossággal, nem hagynak
 737       6|                  ráhagyott mindent, amit az mondogatott neki. Akik azután
 738       6|                  a főpostamesterhez, aki az embereket elevenen szállítja
 739       6|                  mert furcsa szó is volt az! Én már úgy ki nem találtam
 740       6|                 ott lennék. Utolsó szava az volt, hogy: „no, iszen,
 741       6|             jókedve volt, csak úgy folyt az ajkáról a szép nóta, nem
 742       6|                 úgy ápolgatja, öntözgeti az örökzöld rozmaringbokrot,
 743       6|                 egyszerű virágát, mint ő az egzotikus asclepiast …~–
 744       6|                 igen szépen tudja; nincs az a cigány, aki kitenne rajta.
 745       6|                   aki kitenne rajta. No, az sokat megríkatja majd a
 746       6|               Lénárdnak igen megtetszett az; kikiáltott Margarinak;~–
 747       6|            mindenkit le fognak gyilkolni az éjszaka; legalább ő el fogja
 748       6|                   hogy ő is nagy úr. Óh, az rettenetes helyzet, mikor
 749       6|                rettenetes helyzet, mikor az embernek először van száz
 750       6|                mi a patvart is akar most az a báró azzal a hegedűvel?
 751       6|               hegedűvel? Aztán milyen is az a hegedű? Hisz az ember,
 752       6|              milyen is az a hegedű? Hisz az ember, mikor fél, rá sem
 753       6|                  térképe állt, hogy ez-e az?~– De, ugyan, Margari, legyen
 754       6|         nagyságos úr tisztán búcsút vett az eszétől. A hintóban van
 755       6|                  hintóban van Margarinak az újdonatúj, huszonkilenc
 756       6|        huszonkilenc forintos köpönyegje, az bizonyos, hogy azt ellopná
 757       6|                 de nem mert vele bejönni az ivószobába, csak úgy az
 758       6|                  az ivószobába, csak úgy az ajtón keresztül nyújtotta
 759       6|           bárónak. Biz ő nem kockáztatja az életét, mert az őneki csakolyan
 760       6|              kockáztatja az életét, mert az őneki csakolyan drága, mint
 761       6|                  élni olyan szép, ha már az embernek egyszer háromszáz
 762       6|                  tudott rácifrázni, hogy az bámulatra való volt!~Még
 763       6|            hangjában, nagyon rekedt volt az.~A báró, mikor már egyszer
 764       6|                   úgy ez a pillanat volt az, melyben férjét olyan delejes
 765       6|                hódít, megveszteget.~Csak az volt előtte különös, felfoghatatlan,
 766       6|               parancsolt, hogy menjek ki az ivószobából, mert az asszonyság
 767       6|                  ki az ivószobából, mert az asszonyság már aludni fog
 768       6|              éjszakát kívánva, elhagyták az ivószobát. Odakinn aztán
 769       6|              Hátszegi pedig azután, hogy az ivók eltávoztak, leterítette
 770       6|                  eltávoztak, leterítette az úti bundáját a hosszú asztalra,
 771       6|              csendesen elaludt.~Még csak az ajtót sem zárta be belülről,
 772       6|          senkinek sem vágták el a nyakát az éjszaka, rávitte a kíváncsiság,
 773       6|             olyan móddal utazhatja végig az egész országot, Dévától
 774       6|                   mindig közelebb jöttek az erdélyi havasok, estére
 775       6|              hámorai ki voltak világítva az érkezők tiszteletére. Henriette
 776       6|               transzparentekkel fogadták az ifjú úrnőt.~Harmadnap korán
 777       6|                 volt még, midőn átlépték az erdélyi határt. A táj gyönyörű,
 778       6|                gyönyörű, mosolygó, hanem az emberek arca sötét, titkolózó.
 779       6|                sohasem hallott életében.~Az utakon minden mérföldnyi
 780       6|                agyon; a babonás kegyelet az ilyen balesetek emlékét
 781       6|                  van felírva a jelfákra. Az utazó csupa szomorú regények
 782       6|                mindig összébb szorulnak, az út sokszor meredeken visz
 783       6|            hallgatag házak maradoznak el az út mellett, amik közül egy
 784       6|               fekete éjszakán bezörgetni az ajtaján éjjeli szállásért.
 785       6|     gerendaalkotmányok, ólnak hinné őket az ember, csak egy szobára
 786       6|                 hegyhátak közé emelkedik az út, ahol csak elszórva állt
 787       6|         bekerített szérűket látni, mikbe az oláh szénáját takarítá be,
 788       6|                  hegyi patakok szelik át az utat, mik fölé nem épült
 789       6|               hintóval keresztülhajtani, az erdős hegyoldalokból távoli
 790       6|               mennyire egyedül van ebben az idegen világban, melynek
 791       6|             akarná tőlük kérdeni: „merre az út vissza, hazám felé?”~
 792       7|            beleházasodtak, beleszülettek az emberek, örököltek benne,
 793       7|              fiaikat; egész életmód volt az, amin az ember pályáját
 794       7|              egész életmód volt az, amin az ember pályáját végigfuthatta,
 795       7|           egyszerű magyarázata van.~Ezek az emberek aranyakat vertek.~
 796       7|                alá kerültek olvasztásba, az sem lelt bennük egy fél
 797       7|          mentében egész sorozatait látni az érctörőknek; egyik csinosabb,
 798       7|                 vize nincs, vagy aranya, az nyugszik, a többi nagy gondolkodva
 799       7|            tartoznak a kilúgzott aranyat az abrudbányai vagy gyulafehérvári
 800       7|                 ezer pengő forint.~Maguk az érdeklett felek végezték
 801       7|            látunk a hegyek felé haladni, az egyik egy őszhajú, öles
 802       7|             másik egy fiatal, délceg nő.~Az öreg férfi szőrével kifelé
 803       7|             dicséretes törekvést árul el az előtte menőt megelőzhetni,
 804       7|            ajkainak metszése, telt álla, az antik szobrok bármelyikének
 805       7|             hozzá azok a villogó szemek, az az életpiros szín, azok
 806       7|                azok a villogó szemek, az az életpiros szín, azok a szénfekete
 807       7|                 festői viselet még emeli az alak szépségét: kettős tekercsbe
 808       7|              férfi módra ül a nyeregben) az eleven színekkel csíkozott
 809       7|            tövében a kibugyogó forrásnál az elébb lovagló öreg megállítja
 810       7|               itthon van. A jel ott volt az ablakomban.~– Az lehetetlen!
 811       7|                ott volt az ablakomban.~– Az lehetetlen! Az nem lehet –
 812       7|             ablakomban.~– Az lehetetlen! Az nem lehet – szólt közbe
 813       7|                 hozzám jött volna elébb.~Az öreg vállat vonított.~–
 814       7|            találtam a három bagolytollat az ablakomban.~– Szél vitte
 815       7|               Nem a szél hozta oda, mert az ólomba voltak tűzködve az
 816       7|                az ólomba voltak tűzködve az üveg mellé. Ezt pedig csak
 817       7|              megyünk hozzá a Lúcsiába.~– Az nem lehet, az sehogy sem
 818       7|                Lúcsiába.~– Az nem lehet, az sehogy sem lehet; három
 819       7|            Énhozzám!~– Ki tudja? – szólt az öreg hidegvérrel, nyeregszorítóját
 820       7|                     Ah, ah! – gúnyolódik az öreg. – Fél is tetőled a
 821       7|            fekete pofa senkitől. Nem fél az a fehérvári kommendánstól
 822       7|         katonájok, hajdújok van. Nem fél az az ördögtől sem.~Azzal indulásra
 823       7|                 hajdújok van. Nem fél az az ördögtől sem.~Azzal indulásra
 824       7|           indulásra nógatá szürke lovát; az megindult nagy gondolkodva,
 825       7|                  nagy uraktól, ne féljen az ördögöktől, de féljen a
 826       7|                  Hát azt hiszed te, hogy az téged valami nagyon szeret? –
 827       7|            nagyon szeret? – kérdezé tőle az öreg hátraszólva.~– Megesküdött
 828       7|                 papnak?~– Dehogy! Nekem.~Az öreg nevetett rá: „bolond
 829       7|                    Hát mármost aztán, ha az esküvését megszegi, elviszi
 830       7|              esküvését megszegi, elviszi az ördög?~– Óh, nem.~– Vagy
 831       7|                 De te még sohasem láttad az arcát. Ha egyszer elveti
 832       7|         hangjáról, a szíve dobbanásáról.~Az öreg oláh kacagott erre
 833       7|             kacagott erre a szóra. Mikor az oláh kacag, abban van valami
 834       7|             nevetésre. Inkább gúnyolódás az, mint hahota.~– Már ha én
 835       7|                  képéről, meg van rontva az egész hatalma, többé nem
 836       7|               nem fogadnak neki szót sem az ördögök, sem a jólelkek.~–
 837       7|               ördögök, sem a jólelkek.~– Az igaz – felelt rá az öreg
 838       7|          jólelkek.~– Az igaz – felelt rá az öreg csendesen. Ha már egyszer
 839       7|            Próbáltad vele megcsókoltatni az amulétot, amiben Szent György
 840       7|                  Rátette, nem égette meg az ujját rajta.~– Ki tudja
 841       7|                itt ismét keresztülszelte az utat, többé nem folytatták
 842       7|               vízmeder hosszában, s ahol az elvégződik, keskeny, kőbe
 843       7|                vágott ösvény kanyarog le az ajtajáig, lóval nem járható;
 844       7|                  gallyakhoz kötve; azzal az öreg leoldá a nyeregből
 845       7|               Segítsd a vállamra, Anica.~Az öreg kolosszusi termetéről
 846       7|         kolosszusi termetéről alig hinné az ember, hogy azon általvető
 847       7|               zsák tériméjéről azt, hogy az olyan nagyon lenyomhassa
 848       7|               közönséges fekete gubában, az ajtóféltől félig eltakarva:
 849       7|             eszköz a molnármesterséghez.~Az öreg messziről megszólítá
 850       7|                     Cse timpu e? (Milyen az idő?)~– Luna plina. (Telehold.)~(
 851       7|               sok őrlő, Pável? – kérdezé az öreg.~– Elegen vannak.~–
 852       7|                 a gabonát?)~Azután pedig az öreg maga ült fel a garadba,
 853       7|                  zerge.~– Pável! – szólt az öreg a legényhez. – Nem
 854       7|             tudsz te ahhoz – felelt neki az öreg, elhelyezve magát a
 855       7|                ölnyi mélységből hangzott az öreg szava: hó! Arra Pável
 856       7|                  más karikába akasztá, s az ismét megindított gépezet
 857       7|                korongot, s ismét elkezde az bőszülten pörögni, hogy
 858       7|                Onuc és Anica leszálltak, az egy roppant nagy föld alatti
 859       7|                kis gömbölyű ablaka, mint az örök éber föld alatti féreg
 860       7|                 a föld alatti éjszakába.~Az épület belsejéből nehéz
 861       7|               egy fegyveres férfi, kivel az érkezők jelszót váltottak,
 862       7|                   ott megállítá a leányt az öreg.~– No, most te, Anica,
 863       7|               hagyj békét. Odabenn nincs az asszonyfélének semmi keresete;
 864       7|           asszonyfélének semmi keresete; az asszonyok rendesen kíváncsiak,
 865       7|              náluk, mindent kifecsegnek; az asszonycseléd ilyen.~– De
 866       7|              mikor azt el kell mondanom, az nem asszony szájába való.~–
 867       7|                 való.~– Ejh! Félek is én az esküvéstől! – kiálta dacosan
 868       7|                embernek le kell vetkőzni az őrök előtt az utolsó kapcáig,
 869       7|              kell vetkőzni az őrök előtt az utolsó kapcáig, mikor bemegy,
 870       7|                  maga a nagyságos ördög.~Az öreg Onuc meg az ajtóőr
 871       7|                  ördög.~Az öreg Onuc meg az ajtóőr nagyon nevettek rajta,
 872       7|                   E pillanatban felnyílt az épület vasajtaja, s a leány
 873       7|                   A Fatia Negra!~Onuc és az őr hirtelen lekapták fejükről
 874       7|               valóban a Fatia Negra volt az.~Hogy került ide látatlanul
 875       7|                 ajkát és szemeit, amiket az álarc nem takar.~– Hagyjátok
 876       7|               jótállok érte, s felmentem az átöltözés alól, ami engem
 877       7|                 Jól van, domnule – szólt az őr –, de legalább az esküt
 878       7|               szólt az őr –, de legalább az esküt mondasd el vele, amit
 879       7|            mondani kell; átkozza el ő is az eget és földet, saját vérét
 880       7|                   s szép szemeit, mikben az ablakok izzó fénye ragyogott
 881       7|                  boltozatra emelve, ott, az ég nélküli űrben, megesküvék
 882       7|                 ez órában meg fog tudni.~Az öreg Onuc fejét vakarta.~–
 883       7|                mint mikor két garast fog az ember a markába esküvéskor,
 884       7|             aztán arra esküszik; nem köt az senkit.~– Nekem ez elég –
 885       7|                    Nekem ez elég – szólt az álarcos –, pedig az én fejem
 886       7|                szólt az álarcos –, pedig az én fejem sem olcsóbb, mint
 887       7|                 a lyánt, bevitte magával az épületbe; míg az öreg Onucnak
 888       7|                 magával az épületbe; míg az öreg Onucnak elébb odakünn
 889       7|                 föld felettiek bálványa, az aranypénz készül.~Az első
 890       7|           bálványa, az aranypénz készül.~Az első terem volt az olvasztó.~
 891       7|               készül.~Az első terem volt az olvasztó.~Az izzó tűzből,
 892       7|                  terem volt az olvasztó.~Az izzó tűzből, ami a két külső
 893       7|            ellátva.~– Itt olvasztják meg az aranyat, ami már a tisztító
 894       7|              hiszen nem a poklot értette az alatt Fatia Negra, hanem
 895       7|                  kettős hengerbe hajtják az ércolvasztó hőséget.~A Fatia
 896       7|                 kezde elömleni a szobán; az arany csurgott ki vékony
 897       7|             vékony sugárban a tégelyből; az világított!~Valóságos jó,
 898       7|             jelenetet. Nem hasonlított-e az valamihez: amint ama fekete
 899       7|               ama fekete arcú alak tölti az olvasztott aranyat, lábainál
 900       7|             kedvesem, így olvasztják meg az aranyat”; a leány rámosolyog;
 901       7|              leány rámosolyog; kár, hogy az a fekete álarc nem tud mosolyogni.~
 902       7|                  tud mosolyogni.~Ekkorra az öreg Onuc is előjön ki zsákját
 903       7|              arany.~– Tesz egypár fontot az agyag, ami közé volt keverve.~–
 904       7|            nyerünk.~Ezért a találmányért az öreg Onuc kezet csókolt
 905       7|                  mint azelőtt, s olyanok az aranyaink, hogy nem lehet
 906       7|       nyereségről!~– Jer, Onuc, nézd meg az új gépeket! – monda az álarcos
 907       7|               meg az új gépeket! – monda az álarcos az öregnek.~– Mikor
 908       7|              gépeket! – monda az álarcos az öregnek.~– Mikor hozattál
 909       7|             melynek hengerei közé rakták az aranyrudacskákat, amik alatt
 910       7|                 vesztettünk amiatt, hogy az aranylemezeket úgy metszettük
 911       7|             vastagabb volt kelleténél, s az a mi kárunk lett; most ez
 912       7|                 Csak tízezer forint volt az ára.~– Nagyon olcsó! – kiálta
 913       7|          hengergépért olcsóságnak nevez.~Az álarcos felvett egyet a
 914       7|             leány kézcsuklója körül foná az aranylemezet, két végét
 915       7|       elajándékoznod tetszésed szerint?” Az öreg nem is állhatta szó
 916       7|             éppen tíz kettős aranyat ért az a karperec, aztán a csók
 917       7|                  aztán a csók is kettős.~Az öreg Onucnak mind a tízszer
 918       7|             tízszer a nyelve hegyén volt az a szó: „vajon; domnule,
 919       7|                 domnule, feleséged neked az én leányom, vagy mi?” de
 920       7|                 géphez vezeté őket, mely az alátolt zainokból kerek,
 921       7|          metszőhenger; s hogyan mozgatja az egészet kívülről jövő gőzerő;
 922       7|            egészet kívülről jövő gőzerő; az egészet csak egy ember kormányozza,
 923       7|                 tudja, jut-e valaha föl. Az valóban csodálatos büszkeség
 924       7|              lehet, mázsaszámra beszélni az aranyról!~Azután ismét másik
 925       7|             ismét másik géphez jutottak; az egy kis asztal volt, melynek
 926       7|                 volt, melynek célkerekei az aranyakat elébb megrovátkolák,
 927       7|                 körül és peckelték odább az aranyakat; az ember nem
 928       7|            peckelték odább az aranyakat; az ember nem látott egyéb mozgató
 929       7|                 lakik, aki azt mozgatja.~Az öreg nagyot sóhajtott:~–
 930       7|            mintája szerint alkotva, állt az alacsony boltozatú terem
 931       7|             súlya alányomta a csavart, s az egy perc alatt odasajtolta
 932       7|         odasajtolta a két acélminta közé az alája tolt aranyat, az egyik
 933       7|              közé az alája tolt aranyat, az egyik minta volt a boldogságos
 934       7|              feltaszítá ismét a csavart, az izmos két férfi mellével
 935       7|            eladja azt, amije van odafenn az égben.~Egy harmadik néha
 936       7|                  Nem harangnak való, ami az embereket imára hívja.~–
 937       7|            Anicától.~A leánynak tetszett az ajánlat.~A munkásokat félreállíták
 938       7|                 és a Fatia Negra álltak. Az álarcos figyelmezteté kedvesét,
 939       7|                 gép mellét megüsse; mert az halálos ütés. Mire a leány,
 940       7|                ismét visszalökte, aminek az lett a következése, hogy
 941       7|                 lett a következése, hogy az acélrugó nem lökte ki a
 942       7|                fordított rajta úgy, hogy az arany még egy nyomást kapott,
 943       7|             gépet; nem a te kezedbe való az.~A Fatia Negra pedig fölvevé
 944       7|                  nevetve mutatá Anicának az eredményt.~– Nézd, most
 945       7|          történik mármost ezzel?~– Ismét az olvasztóba jut.~– Ah! Ne
 946       7|                 ezt nekem.~E kérésre már az öreg egészen dühbe jött.~–
 947       7|             egészen dühbe jött.~– Elment az eszed, hogy ilyesmit tudsz
 948       7|                amit, ha meglátnak nálad, az egész gubernium a nyakunkon
 949       7|                 bolond ne légy, hogy azt az aranyat kiadd. Ha neki nincs
 950       7|                de csak nem merte még ezt az egyet előhozni.~Anica pedig
 951       7|                kapott gyermek: nem azért az aranyért, hanem a határtalan
 952       7|                  kését, lyukat fúrt vele az aranyon, és felfűzte azt
 953       7|               szépen megforgatta fejében az öreg, felnézve a padlásra,
 954       7|                Fatia Negra keresztülment az írott számadáson, ő is elkészült
 955       7|      összevetettel, s a kimondott összeg az utolsó töredékig összetalált
 956       7|                egymás tenyerébe csaptak, az alku rendében volt. – Mármost
 957       7|             engem.~– De uram – erősködék az öreg –, pénz olvasva, asszony
 958       7|             magában Onuc. – Hiszen éppen az a nagy baj; csak ne félnék
 959       7|                Külföldön voltam, ezekért az új gépekért, ezt nem bízhatja
 960       7|               gépekért, ezt nem bízhatja az ember másra.~– Vannak-e
 961       7|                nem találtam szebb leányt az én bűbájos Anicámnál?~A
 962       7|             lezárták csókkal, s ilyenkor az asszony is örömestebb hallgat.~–
 963       7|                  soha tudni, mi történik az egész világon, csak azt,
 964       7|               Tudom, hogy szeretsz, hogy az enyim vagy, mikor itt vagy.
 965       7|              veszedelmet, amelyben élsz, az éjszakai zivatart, melyben
 966       7|        elkárhozni, ha te pokolra mégy.~– Az nem lehet, Anica! Erre ne
 967       7|                én is féltenélek téged, s az aztán rossz volna mind a
 968       7|                 A leány kivonta kebléből az imént kapott aranyat és
 969       7|                Negra, hogy ez a feszület az, amelyre megesküdtem, hogy
 970       7|                  s tartsd magadnál, mert az őrangyalra mondom, azok
 971       7|              bírta elcsillapítani, midőn az öreg Onuc bedugta az ajtón
 972       7|               midőn az öreg Onuc bedugta az ajtón ősz, bozontos fejét,
 973       7|               súgá, hogy legyen nyugodt.~Az öreg román türelmét nem
 974       7|             állta már tovább a folt, biz az szétszakadt.~– Domnule? –
 975       7|              napja, hogy te férje lettél az én leányomnak?~A Fatia Negra
 976       7|                fog hazaérni, mint magad.~Az öreg nem válaszolt erre
 977       7|              aranyat borravalóul, s azon az úton, amelyen jött, ismét
 978       7|              malomba.~Lovaikat meglelték az égerfás szigetkében, s újra
 979       7|              Tyiatra Kalmanuj alá értek, az öreg halkan szólítá Anicát.~
 980       7|               hátranézett, s látta, hogy az öreg hosszú puskáját éppen
 981       7|               öreg hosszú puskáját éppen az ő fejének irányozza.~Megrémülten
 982       7|                 Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled visszakapni,
 983       7|                amit a Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne
 984       7|                hoztam.~S mutatta apjának az üres zsinórt nyakán.~– Azt
 985       7|                Azt okosan tetted – szólt az öreg, leeresztve puskáját. –
 986       8|                                          Az erős Juon~A világ előtt
 987       8|                 szép emberek; hogy lehet az, hogy mégsem szeretik egymást?
 988       8|               nincs szeretve. Hogy lehet az?~Laknál csak egy fedél alatt
 989       8|               egészen közelről!~Kevés nő az, aki házasság után nem veszt
 990       8|               egy kis csendes mártírium. Az önzés az ember húsával együtt
 991       8|              csendes mártírium. Az önzés az ember húsával együtt él,
 992       8|               más ember szemét sérti, de az önzés körömfeketéjét elfeledjük
 993       8|                  egész napi rendét, hogy az „én” az első személy, a „
 994       8|                napi rendét, hogy az „én” az első személy, a „te” a második;
 995       8|               akarná, hogy a „te” legyen az első személy, az „én” a
 996       8|                  legyen az első személy, az „én” a második, az milyen
 997       8|              személy, az „én” a második, az milyen szép élet volna.
 998       8|                szerelem el is takargatja az apró bajokat, amik fájnak;
 999       8|                 amik fájnak; de hát ahol az nincsen! Hol a gyermeket
1000       8|                 a gyermeket sírva vitték az oltárhoz, kétségbeesve a