Fezejet

1001       8|                aztán mentül közelebb jut az elválhatlan tárgyhoz, csodálatos
1002       8|            Henriette-nek végtelenül fájt az, hogy őt ama mindennapi
1003       8|                  ösztön sugallta szívébe az ellentétes lemondást.~Azon
1004       8|                  ahogy látta, mint törli az izzadtságot forró délutánokon
1005       8|        táplálékáról kellene gondoskodni, az saját teste táplálékáról
1006       8|                egyszer a pópa, észrevéve az úrnőt a kerítésen át, igen
1007       8|             azáltal tudatta, hogy ő érti az urak nyelvét.~Henriette
1008       8|                 nyelvét.~Henriette kérte az öreget, hogy hagyja abba
1009       8|             munkát, s jöjjön át hozzá.~– Az nem lehet, nagyságos asszonyom,
1010       8|                 nagyságos úr megtiltotta az udvarán megjelennem.~– Miért?~–
1011       8|                 egy esztendeje már, hogy az iskola leégett, azóta a
1012       8|        zsiványoknak, tudatlanoknak; csak az uraság vallja kárát.~– De
1013       8|         Henriette nagyot bámult e szónál az öregre.~– Úgy van, fösvény.
1014       8|                  Aki pedig koplalni tud, az fel van mentve a hízelkedés
1015       8|              annyira felzavarta kedélyét az a gondolat, hogy Hátszegi
1016       8|                   hogy Hátszegi fösvény. Az, aki százezreket fáradság
1017       8|               visszautasítani embert, ki az Isten háza, a népnövelde
1018       8|                   Este fölkeresé férjét; az fáradtan jött meg éppen
1019       8|               mintha süketnéma volnék.~– Az nem nehéz. Az oláh nyelv
1020       8|                  volnék.~– Az nem nehéz. Az oláh nyelv könnyen ragad,
1021       8|      összevonultak.~– Nem szegem kedvét. Az az ember ugyan egyetlenegy
1022       8|                    Nem szegem kedvét. Az az ember ugyan egyetlenegy
1023       8|               udvaromra beteszi a lábát, az ablakon vettetem ki; de
1024       8|                 Lássa minden ember, hogy az én házamnál – nőm az úr.~
1025       8|                hogy az én házamnál – nőm az úr.~Lénárd kezet csókolt
1026       8|                  a hívatásra; bevezették az úrnőhöz. Derült, őszinte
1027       8|               bírta megakadályozni, hogy az öreg lelkész kezet ne csókoljon
1028       8|               nép pásztorának tisztelete az angyalok iránt, kiket az
1029       8|                 az angyalok iránt, kiket az ég, ingyen kegyelméből leküldöz
1030       8|                 nyelve ingyen is ráragad az emberre, megtanulják azt
1031       8|                 emberre, megtanulják azt az urak tanító nélkül is, de
1032       8|                 nélkül is, de elismertem az áldást hozó jóakaratot,
1033       8|                zálogba küldte Fehérvárra az ékszereit, hogy néhány oláh
1034       8|                is küldött. Ezeket persze az be nem vette, hanem a kuruzslóval
1035       8|               jótékony kenőccsel, aminek az az erős sikere lett, hogy
1036       8|            jótékony kenőccsel, aminek az az erős sikere lett, hogy belehalt;
1037       8|                 egyedül indult hazafelé. Az út kanyarogva visz a völgyben
1038       8|                  ezúttal jónak látta ezt az utat keresni fel, nehogy
1039       8|                 utat keresni fel, nehogy az éjszaka ott lepje a völgyben.~
1040       8|             völgyben.~Csakhogy ami út jó az öszvérnek és a poroszkának,
1041       8|                 paripa, mely nem szereti az egyik körmét a másik nyomába
1042       8|              paripa tréfának vette volna az egészet, s szót sem tett
1043       8|               sem tett volna érte.~Pedig az út terhesebb része még a
1044       8|        fáradságos lóra és lovagra nézve; az ösvény meredeken hanyatlik
1045       8|             vette észre paripáján, amint az füleit hegyezé, serényét
1046       8|               rázkódott, mennyire osztja az úrnője félelmét.~Végre egy
1047       8|              gonosz helyre jutottak, hol az út egyik oldalán éktelen
1048       8|                 emelkedik, annyira közel az ösvényhez, hogy a nyeregben
1049       8|              ösvényen a lónak éppen csak az egyik lábát letenni van
1050       8|             Henriette borzadozva néze le az alatta tátongó mélységbe,
1051       8|                tisztán eszméleténél volt az egész esés alatt; látta
1052       8|             rohamot, mely alatt paripája az örvény sziklafalához súrlódva
1053       8|             letépték; e kínos helyzetben az jutott eszébe, hogy ideje
1054       8|                 engedni fog terhe alatt; az elveszés bizonyos.~Azonban
1055       8|            elveszés bizonyos.~Azonban ha az úrnő elmulasztá segélyért
1056       8|                  el fogják ismerni, hogy az borzasztóságban fölülmúl
1057       8|             függött.~Lehetetlennek tartá az ember törekvését. A meredek
1058       8|                 eszébe jutott neki abban az állapotban jó estét köszönni.)~–
1059       8|         tétovázott. Tán csak nem képzeli az az ember, hogy őt a vállán
1060       8|                  Tán csak nem képzeli az az ember, hogy őt a vállán
1061       8|                  a férfi vállára; – arra az fél karjával átölelte, s
1062       8|                  maradt kezével felnyúlt az összetört bokor maradványáért,
1063       8|                  bokor, melynek gyökerei az ő terhe alatt le nem szakadtak,
1064       8|        alárohanni!~Onnan már könnyű volt az örvény aljára levinni az
1065       8|                 az örvény aljára levinni az úrnőt, a mélység alja eleven
1066       8|                erősen összekötözé. Akkor az összekötözött lábaknál fogva
1067       8|              lábaknál fogva nyakába ölté az állatot, s egy hatalmas
1068       8|              tudod, asszonyom, én vagyok az erős Juon: – Juon Táre!~
1069       8|             tudni hírből, hogy itt lakik az erdők között az erős Juon.~
1070       8|                itt lakik az erdők között az erős Juon.~Henriette bámulatából
1071       8|                  vagy. A dumnye barbatu, az urad sokat találkozott már
1072       8|             sokat találkozott már velem, az ismer jól. Az még csak olyan
1073       8|                 már velem, az ismer jól. Az még csak olyan erős ember
1074       8|               tréfábul, csak játékbul; – az nem jó volna, ha mink egyszer
1075       8|            egyszer haragbul verekednénk: az rettenetes volna.~E beszéd
1076       8|              több kérdést, visszafordult az erdőbe, s sebes ugrásokkal
1077       8|           Henriette mélázva gondolkozott az elmúlt óra eseményeiről:
1078       8|                   a csodálatos segítő és az asszony, akit olyan szépnek
1079       8|                  akit olyan szépnek mond az erdők lakója!~Csak midőn
1080       8|        szolgáltathattak volna. Nem szólt az egész esetről senkinek.
1081       9|          leányvásár ~(Rubán Tódor regéje az erős Juonról)~Hinné-e azt
1082       9|                 akik nem tudják, hogy mi az a födél alatt alvás, akik
1083       9|                vetett ágyat, nem ismerik az evőeszközöket, de még a
1084       9|                  élnek; nem kell miattuk az óceániai szigetek vad lakóira
1085       9|                 völgyekbe térnek vissza.~Az ilyen pásztorember sohasem
1086       9|         szaporodás van benne, annak fele az övé, azontúl nem beszélnek
1087       9|               hófergeteg ellen, s azután az erdők fenevadai, a medvék,
1088       9|              fogunk felőle hallani, mert az ő élete nagyon regényes.~
1089       9|        nagysádnak fogalma, hogy milyenek az oláh szépségek. Szobrász
1090       9|                de nem mindig lehet, mert az oláh, mikor kaputos idegeneket
1091       9|             mikor kaputos idegeneket lát az utcán, a csúfját állítja
1092       9|              utcán, a csúfját állítja ki az asszonyainak az ajtóba,
1093       9|               állítja ki az asszonyainak az ajtóba, hogy mentül hamarább
1094       9|          félretértek Vlaskucára is, hogy az öreg Misule házánál megpihenhessenek,
1095       9|              gubájára letelepedve, ő ült az egyik végén, a medve a másikon.~
1096       9|                végén, a medve a másikon.~Az volt benne az igaz, hogy
1097       9|                 a másikon.~Az volt benne az igaz, hogy Juon egyszer,
1098       9|                bemenni, hogy megnézze mi az, s talált ott egy nagy anyamedvét,
1099       9|                halálra sebzettek, s mely az ónnal vérző belsejében idáig
1100       9|             bizonyosan ott veszett volna az is. Akkor Juon pártul fogta
1101       9|        kapaszkodott fel, leereszkedtében az egész fa héját lehántva
1102       9|                 s könnyebb volt neki, ha az orrát odatehette gazdája
1103       9|                minden második falat sajt az övé. Azt is megtette, hogy
1104       9|                cserébe vadmézet kutatott az erdőben, amihez finom szaglása
1105       9|             beszélne, mint a medve, s ha az ember az állatokkal egész
1106       9|              mint a medve, s ha az ember az állatokkal egész komolyan
1107       9|                  hitték Juon felől, hogy az erdei vadakkal egyetért,
1108       9|              havasok rengetegeit.~És ezt az embert szerette Marióra.~
1109       9|               áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint minden erdélyi
1110       9|                földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az
1111       9|                  az áfonya csenevész még az ormokon, végre az is elhagyja
1112       9|          csenevész még az ormokon, végre az is elhagyja a tért, s nincs
1113       9|               madár is ritkán jár.~Hanem az olyan magamforma ember nem
1114       9|             rónáival mintegy beleolvadva az égbe.~– Mit nézesz itten
1115       9|               itt alant – felelt ő –, és az mind be van zárva.~Képzelni,
1116       9|                 csóvált a pásztor.~– Rab az, aki a rónán lakik.~Egy
1117       9|                  rónán lakik.~Egy napján az esztendőnek nagyon élénk
1118       9|               nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odaadják, s
1119       9|               otthon marad.~Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek,
1120       9|                  kapjanak, kivált miután az már ki is volt választva
1121       9|               nem szalaszthatta volna el az alkalmat, hogy a geinai
1122       9|           alkalmat, hogy a geinai búcsún az ő lyányát kiáltsák ki legszebbnek,
1123       9|                 kiáltsák ki legszebbnek, az ő poroszka lovait legtüzesebbeknek,
1124       9|               szomorú.~Tóbicának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna
1125       9|              csatacsillagot, s lekiabált az erdőbe:~– Gyere elő, te
1126       9|               kacagott és ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság.~
1127       9|                ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság.~Amint ott
1128       9|          egyszerre nagy sivalkodás támad az erdő felől, a sátrakból
1129       9|           vadásznak van csak kedve, mert az még halálos sebet kapva
1130       9|         szembeszállni vele nem tanácsos. Az a nehány lakodalmas puska,
1131       9|              menni, erdőn lakni. S midőn az igent mondott rá, ismét
1132       9|                aranyat, semmi drágaságot az otthagyott martalékból még
1133       9|            férjén kívül nincs egyebe, de az valóban az övé: – most is
1134       9|              nincs egyebe, de az valóban az övé: – most is nagyon boldog.~
1135      10|              fekete ékszer~Henriette-nek az időtől fogva sajátszerű
1136      10|              igaz résztvevő tanácsadóra, az erős Juonban egy hatalmas
1137      10|                 mint Juonnak a felesége; az a nő, akiről a férj olyan
1138      10|                tennivalójában. Szüntelen az alsóbb köröket kereste;
1139      10|             bozontos emberek áldásaiban; az oláh a hálálkodásokkal nagyon
1140      10|               Igaz ugyan, hogy itt volna az ideje; illenék is, hogy
1141      10|             erőtetem rá, megjön annak is az ideje. Kolozsvárott a főnemesség
1142      10|          tetteinek. Majd megjön annak is az ideje. Én tudom jól, hogy
1143      10|                  majd ha egyszer ezekből az ártatlan, jóakaratú ábrándokból
1144      10|             részében nem látták egymást.~Az úgynevezett mézeshetekben
1145      10|                    Henriette kitalálta.) Az sok szívességgel volt iránta,
1146      10|              pompás Gyecár jégbarlangot, az óriási sziklaorgonát, a
1147      10|              maradt Pesten; eljött utána az ország határáig; közelében
1148      10|           közelíteni, annak valószínűleg az is lehet az oka, hogy a
1149      10|                 valószínűleg az is lehet az oka, hogy a férjhez ment
1150      10|                magát, és beléegyezett.~– Az kedvesem, igen csinos bál
1151      10|                  meg a kálvinista papné, az unitárius papné és az oláh
1152      10|             papné, az unitárius papné és az oláh papné; előtáncos a *
1153      10|                   mintha ő azért keresné az ilyen igénytelen köröket,
1154      10|             olyan egyszerűen fog öltözni az égettek dalidójára, hogy
1155      10|            fiatalságát egyesíteni fogja, az is jelen lesz, az a bizonyos
1156      10|                 fogja, az is jelen lesz, az a bizonyos valaki, akinek
1157      10|               sors így szokta összehozni az embereket, s neki nagy kedve
1158      10|             gyémántból; azok közül pedig az egyik kék volt; ritka szín
1159      10|         magyarázat: nem mindent megért-e az egy hieroglifből?~Ezt az
1160      10|                 az egy hieroglifből?~Ezt az ékszert bizonyosan ő küldi,
1161      10|                  amit ebben kérdez, arra az leend a válasz, hogy ezt
1162      10|                  kedves. Mennyire ismeri az még ízlését is, aki ezt
1163      10|                  intézte cselszövénynek. Az igen szép, hogy a jövendő
1164      10|               mondani, ha annak felötlik az ékszer; honnan kapta, mi
1165      10|              mutogatni; csak éppen abban az órában teszi fel, amelyben
1166      10|                mint egy gyermeknek, kire az első táncvigalomba jutás
1167      10|        elfogadhatták; legszebb szobáikat az utcára átengedték vendégeiknek,
1168      10|               hogy lesz valakije, akivel az egész dalidóban együtt járhasson,
1169      10|             reszketés és könnyen ijedés. Az öreg asszonyság nagyon örült,
1170      10|          mosollyal kelle elismerni, hogy az kedves bók volt a férjétől.~–
1171      10|               nőket és a gyermekeket. Ez az ő egész kacérsága.~– És
1172      10|                sikerül neki – tevé hozzá az öreg özvegy nő, reszketős
1173      10|             amidőn férje meg fogja látni az ékszereket. Ez a pillanat
1174      10|        észrevette neje nyakán és fülében az új ékszereket, megnézte,
1175      10|                  tartozik.~A táncvigalom az ottani vendéglő nagytermében
1176      10|                  bútól, s milyen ragyogó az őt környező tisztelettől.~
1177      10|               epedés holdsugára lehetett az.~De – ez arcot Szilárd éppen
1178      10|               egy oldalpamlagon ülve azt az említett öreg asszonyságot,
1179      10|           ismerőséhez, odasietett hozzá.~Az özvegy papné az első pillanatra,
1180      10|        odasietett hozzá.~Az özvegy papné az első pillanatra, meglátva
1181      10|              mozdulatot mire magyarázni.~Az özvegy papné kinyújtá felé
1182      10|             ebben a bámulatban felkiálta az öreg nő iszonyattól áthatott
1183      10|              szívekbe:~– Asszonyom! – ez az ékszer – önnek a nyakán, –
1184      10|               amaz irtóztató éjszakán, – az átkozott Fatia Negra – letépett
1185      10|             Asszonyom, nyújtsa karját; – az ékszert én vettem önnek
1186      10|             felelek meg érte.~Férje volt az …~Azzal odalépett nejéhez,
1187      10|                 éjjel, nem volt tanácsos az utazás; a hintó lassú döcögéséről
1188      10|              óvatosan haladnak; felnyitá az egyik ablakot, és kitekintett.
1189      10|             talán csak azért tartá magát az ideig ifjú nejétől távol,
1190      10|                megtudjam, mi úton jutott az a végzetes ékszer kegyed
1191      10|             kapta azt, én majd elintézem az egész dolgot, hogy nem lesz
1192      10|        megeshetik akárkin is; a baj csak az, hogy a felismerés ilyen
1193      10|         nyilvános helyen történt, s hogy az egykori birtokosné oly túlságosan
1194      10|           Azonban mégis azon esetben, ha az ékszert nem édesatyjától
1195      10|               Olyan jó hely a férj keble az asszony kihulló könnyeire
1196      10|            afelől, hogy férje – legalább az ő irányában – nemesen érző
1197      10|                   úgy tetszék neki, hogy az elmúlt éjszaka rémjelenete
1198      10|                 kulcsa? Kinek kellett ez az ötlet, hogy neki ajándékba
1199      10|                neki ajándékba küldje azt az ékszert?~Itt, itt nem volt
1200      10|           elzárta minden magyarázat elől az utat; és a talány volt –
1201      10|              Hogy jutott a fekete ékszer az ő kezéből Henriette-ébe?
1202      10|                    S egyáltalán ki lehet az az ember? Ez a gondolat
1203      10|                 S egyáltalán ki lehet az az ember? Ez a gondolat nem
1204      10|        Henriett-et nyugodni. (Egyébiránt az utolsó kérdésre egynehány
1205      10|          férjétől kérdezősködött felőle, az azt felelte rá, hogy az
1206      10|                  az azt felelte rá, hogy az egész Fatia Negra históriája
1207      10|                oláh költemény. Rablások, az igaz, hogy történnek, amikben
1208      10|            értesülve.~A Fatia Negra, bár az ország minden szélét összekalandozta
1209      10|        felkeresésre, de biz annak mindig az lett a kimenetele, hogy
1210      10|                lesütötte szemeit. Ő volt az, aki el tudta árulni kedvesét.~–
1211      10|                  akarok nyugodni, míg ez az ember kézre nem kerül; óh,
1212      10|           magában. Hátszegi visszaküldte az özvegy nőnek a felismert
1213      10|                utasítá, hol járjon utána az eladónak – Párizsban. Képzelhetni,
1214      10|                   ahogy férjem akarja, ő az én uram a háznál”. Hídvár
1215      10|               otthon nem látott, hogy mi az igazi úr, mert még azért,
1216      10|               közönséges ember; míg ezek az erdélyi mágnások olyan szépen
1217      10|                  megmutatják, hogy lehet az ember néha igen szerény
1218      10|            tanulta ismerni a különbséget az úr és gazdag között.~Nem
1219      10|             másformának szemléli.~Eljött az őszi idény; a férfiak ilyenkor
1220      10|                 férfiakat; kimentek azok az erdőre, ott járnak, ott
1221      10|         szekérről leemeltetni, mert hisz az férfias mulatság, – és csupán
1222      10|                medvéjéért sem ment volna az erdőre, ahol az embernek
1223      10|               ment volna az erdőre, ahol az embernek a ruháját és a
1224      10|           legközelebbi éjszakákon, midőn az urak kártyánál ültek, Hátszegi
1225      10|        Kengyelesy gróf visszanyerte tőle az egész kengyelesi uradalmat.~–
1226      10|              útközben megint előkaphatja az átkozott Fatia Negra, mint
1227      10|              borzadály futotta át: ismét az az átkozott név! Ez a Fatia
1228      10|           borzadály futotta át: ismét az az átkozott név! Ez a Fatia
1229      10|             föltámadni sírjaikból. Annak az ifjúnak a halvány képe,
1230      10|        határszéli városban, tudakozódása az elpárolt kedves felől, nyilatkozatai,
1231      10|                  rossz gondolatokat szül az egyedüllét.~Ezen a rémtöprengésen
1232      10|                  rémtöprengésen aludt el az első magányos éjjel Henriette.~
1233      10|                magányos éjjel Henriette.~Az asclepias azzal állt bosszút
1234      10|                korán meglátogatá a pópa.~Az egész idő alatt, míg a vendégsereg
1235      10|            sietve kért néhány szóváltást az úrnővel.~Henriette róla
1236      10|                pap, mihelyt egyedül volt az úrnővel.~Henriette érdekelten
1237      10|                lelkét megnyugtatandó. Ez az asszony, mint a környék
1238      10|               egyszer már nagyon megadta az árát, mert a megyei hatóság
1239      10|       összerázkódott. Ilyen közel jár.~– Az álarcos azt kívánta tőlem,
1240      10|         mutogatott; azt mondtam rá, hogy az nekem mind nem kell: azzal
1241      10|           válthatom magamat a bajból, ha az urak kitudnak rám valamit.
1242      10|            fenevadat. Valahol, valakinek az udvarában van egy harapós
1243      10|                 szagol a medve; s amitől az egyik állat meggebed, azt
1244      10|               Tehát tudd meg, hogy medve az. – Esküdjél meg rá, hogy
1245      10|           lelkétől, másnap elhozá hozzám az aranyakat, azt mondá, fordítsam
1246      10|                használná azt a mérget.~– Az iszonyú volna – szólt Henriette
1247      10|                 nő csábnak van kitéve.~– Az erdők közepén!~– Valóban
1248      10|                 erdők közepén!~– Valóban az erdők közepén; ahol hetekig
1249      10|                 és Magyarországra, akkor az ilyen magános tanyák pihenő
1250      10|               kövér rügyeit lerágják; ha az elfogyott, ismét másik fát
1251      10|              aztán ennek a találkozásnak az örömét ne is kísértse meg
1252      10|                   nagyon közel lakik ott az Isten. Juon Táre erős ember,
1253      10|               akarná őt bántani, ott van az ursu, a rettenetes torkú
1254      10|               szavára hunyászkodva bújik az ágy alá, s ha ráparancsolnak,
1255      10|         kisgyermeket; s csak úgy csattog az agyara, amint a gyermeket
1256      10|        klárisokat hordott a nőnek, miket az gyanútlanul aggatott magára.
1257      10|            amiért Marióra ajtót mutatott az álarcos vendégnek, s midőn
1258      10|               álarcos vendégnek, s midőn az, szép szóval nem boldogulván,
1259      10|              csak nem is védhette magát. Az bosszútól égve távozott
1260      10|              mondá a nőnek: „azért mégis az enyim fogsz lenni!” Marióra
1261      10|                 jött le hozzám, elmondva az egész történetet, s tanácsomat
1262      10|                tudom jól, mi lakik abban az emberben. Jó tőle óvakodni,
1263      10|           medvéjét akarja megmérgezni.~– Az nem fog megtörténni! – vágott
1264      10|                   nem pap előtt, – hanem az örök ég alatt; s ez a nő
1265      10|                  akárkit avat a titokba, az én nevemet hagyja ki az
1266      10|                  az én nevemet hagyja ki az elbeszélésből; különben
1267      10|                  hintaját, betért hozzá; az oláh nábob nagyon örült
1268      10|                jó étvágya szokott lenni, az ott maradt a házigazdával,
1269      10|           úrnőjét rágalmazni, találgatta az öreg románnal idejövetelük
1270      11|                  mese, melyek közül csak az egyik igaz~Két nap múlva
1271      11|                 egyik igaz~Két nap múlva az egész vadásztársaság visszatért
1272      11|               bárónő rémülettel hallgatá az eseményt, miután férje ágyánál
1273      11|               miután férje ágyánál ülve, az orvos afelől megnyugtatá,
1274      11|             komoly képpel, mintha valaki az ellenkezőt állította volna.~–
1275      11|          megpillantja újból a fenevadat, az avaron felfelé kapaszkodva.
1276      11|           hullott rá jó sűrűn, ami által az oly síkos lesz, hogy embernek
1277      11|              Lénárd célba kapta, a medve az avar oldalán hirtelen hengerbuckát
1278      11|         bukfencező fenevad, akár meglövi az ember, akár nem, okvetlenül
1279      11|              vadászt lábáról, s minthogy az ember csontjai gyöngébbek,
1280      11|                bundája nincs, mint neki, az menthetetlenül összezúzza
1281      11|                  odábbiramodik.~Hanem ez az egész eset nem tart addig,
1282      11|          hirtelen levesse magát a földre az elsodró roham előtt, azután
1283      11|                  nagyon szépen meglepett az elmondottakkal. Mi, nála
1284      11|                mondják, hogy katonadolog az egész, holnap már fel fog
1285      11|             férje arcvonásaira figyelni; az láthatólag bosszús volt,
1286      11|                 törött, azt mondta, hogy az nem is baj.~– Miért nem
1287      11|                kis Kengyelesy gróf, amin az egész társaság nagyot kacagott.~–
1288      11|                ez óhajtásban.~– Nem kell az asszonyokat agyonijesztgetni –
1289      11|                    egy kis ijedtség volt az egész: katonadolog; csigavér!
1290      11|                már nagyobbakat is ennél. Az éjjel hidegvizes lepedők
1291      11|          küldtetek, még elhíresztel vele az egész országban, s nem győzök
1292      11|               vendégeimről addig, míg én az ágyhoz vagyok kötve; nekem
1293      11|               azt állítja, hogy ami fáj, az nem fáj.~Henriette mégis
1294      11|              amivel már akkor telve volt az egész udvar. Anica ráhagyott
1295      11|                  s magától érthető, hogy az ajtón kilépett, rögtön a
1296      11|          hallgattatni, ő pedig leereszti az alkóven nehéz damasztfüggönyeit,
1297      11|              most is. Nevezzük őt ezután az ismeretlennek. Rám nézve
1298      11|               nagyságos asszonyom –, óh, az borzasztó éjszaka volt –;
1299      11|                  és legutolsó gondolatja az volt, hogy szerelmét elárulták.~–
1300      11|                 terheljem én nagyságodat az én nyomorult bánatommal,
1301      11|              tegnapelőtt, mert azóta sem az éjszakát, sem a nappalt
1302      11|          megindultam a jeges völgy felé. Az út arrafelé igen rossz és
1303      11|          Szerencsémre, a hold fenn volt, az könnyített az ösvényt megtalálnom.
1304      11|                 fenn volt, az könnyített az ösvényt megtalálnom. A Göncöl
1305      11|              ablaka még most is világít. Az éjjeli baglyok majd kiverték
1306      11|                   s olyan merészek, hogy az ember arcát érinti szárnyuk
1307      11|              éjszakája volt, ki éjfélkor az erdőkön szokott lappangani,
1308      11|              afelől tudakozódni, hogy ki az a „vérszopó”, akitől nem
1309      11|                  annyi bátorságot jelent az oláh leánynál.~– Én még
1310      11|            látnom, minthogy üveg helyett az ónkarikákba homályos macskaezüst-darabok
1311      11|                  és sietett kireteszelni az ajtót.~Nagyon örült és nagyon
1312      11|                Talán gyermeked?~– Nem ő; az ursu!~Engem mintha a vipera
1313      11|              vipera csípett volna meg.~– Az ursu beteg?~– Én nem tudom;
1314      11|             Akkor hazudott! Akkor ő volt az, ki a medvét megétette.~
1315      11|               súgtam, mindent jól tudok; az átkozott hűtelen lett hozzám
1316      11|                 úgy képzeltem, mintha ez az állat mindent értene, amit
1317      11|               állat mindent értene, amit az emberek egymás közt beszélnek.~–
1318      11|               semmi zörgésre ki ne nyisd az ajtót, míg mi vissza nem
1319      11|                   kéregből készült tülök az, aminek a vége fölfelé van
1320      11|                  múlva éppen visszaverte az erdős hegyi visszhang, mintha
1321      11|                  Én adtam neki tanácsot. Az ajtót elzártuk egy gerendával,
1322      11|        miatyánkmondás alatt ott állt meg az ajtó előtt; kocogtatott
1323      11|                 előtt; kocogtatott rajta az ujjával; hallom ismerős
1324      11|             akarsz? – felelt neki vissza az asszony.~– Bocsáss be, Marióra,
1325      11|              Hárman lennénk, ismered még az ursut.~– Az ursu ezóta megdöglött –
1326      11|                  ismered még az ursut.~– Az ursu ezóta megdöglött –
1327      11|                  semmije sem enyim, csak az álarca! – De nem sírtam.~–
1328      11|           akikkel titkon egyetértek. Óh, az átkozott! Ki még álmomban
1329      11|                fordulék, hogy férfi neve az övén kívül ki ne jöjjön
1330      11|                   A kísértő bosszús lett az ellenkezésre.~– Balga némber,
1331      11|                azzal a kis ablaknyíláson az ajtó fölött egy nehéz erszényt
1332      11|               ideadod, s ha bebocsátlak, az enyimmel együtt elveszed.~–
1333      11|               vette észre, hogy itt csak az időt töltetik vele, s most
1334      11|            erővel!~S öklével olyat ütött az ajtóra, hogy az végig repedt.~–
1335      11|              olyat ütött az ajtóra, hogy az végig repedt.~– Csitt! Fölkeltéd
1336      11|               pisztolyomat, s oda álltam az ajtó mellé. Ha senki sem,
1337      11|                  A rabló nekiveté vállát az ajtónak, s iszonyú erővel
1338      11|                  recsegtek bele, s amint az ajtó közepett volt elreteszelve
1339      11|                  egész nyílás támadt már az ajtófél között, úgy behajlott
1340      11|            ajtófél között, úgy behajlott az ajtó a nyomástól. Ezen a
1341      11|                hangzott fel a ház előtt. Az ajtó visszacsapódott helyére,
1342      11|               előtt.~Itt volt Juon Táre!~Az nem volt szó, az nem volt
1343      11|              Juon Táre!~Az nem volt szó, az nem volt beszéd, amit az
1344      11|                 az nem volt beszéd, amit az első percben ellenfeléhez
1345      11|           percben ellenfeléhez intézett; az egy zsákmányra rohanó dúvad
1346      11|                  tisztán ki lehete venni az egész küzdést.~Amint Juon
1347      11|             pásztor tömör erejének.~Majd az egyik, majd a másik bukott
1348      11|                dörmögé vissza a rabló. – Az a kétszáz arany csábított-e
1349      11|              nekem sem a te aranyod, sem az urak aranya. Nekem csak
1350      11|                 rongyokban repedezett le az öltöny, vállaiból csorgott
1351      11|                 segítségére ne rohanjon; az őt zavarba hozta volna; –
1352      11|                meg.~– Olyan volt ő ebben az órában, mint egy tündér,
1353      11|               akárhová hányta-vetette őt az óriási ellenfél, mindenütt
1354      11|                bírta amaz kitépni karját az ő szorítása alól, sohasem
1355      11|            ellenfele képéhez, hogy arról az álarcot lemarcangolja.~A
1356      11|    kétségbeesetten, hangját nem hallotta az meg; mindkettő süket volt
1357      11|                 mélység párkányára érve, az egyik alakot mozdulatlanul
1358      11|          Henriette.~– Nem; csak elkábult az eséstől; ő esett alul, amaz
1359      11|               esett alul, amaz fejül; de az is megszenvedhetett, látszott
1360      11|                én magam is belehalok; de az mindegy. Most isten áldja
1361      11|                annyi bizonyos. Mit nekem az éjszaka? Nem jöhet énelém
1362      11|           szerencsétlen vagyok: de azért az isten áldja önt mégis. Majd
1363      11|                itten érdekelve: önérdeke az, mely e hozzá idegen lények
1364      11|       kényszerítené. Életkérdés rá nézve az: ki külde neki ama fekete
1365      11|                 van a rabló utált keze s az ő csillagtávolban élő első
1366      11|              között? Ezt, ezt megfejteni az ő feladata!~Ez a halovány,
1367      12|                halni készül~Egyszer csak az a hír lep meg bennünket,
1368      12|                halál a vége, mint inkább az öregúr közbeszéddé vált
1369      12|            rosszabbul lesz; akkor szidja az orvosokat, hogy erővel meg
1370      12|                 válik. „Igenis! Sarlatán az úr, mert még azt sem tudja,
1371      12|             doktor, s becsapta maga után az ajtót; szegény doktor maga
1372      12|           konzíliumot tartani.~Egy napon az jutott eszébe, hogy Sipos
1373      12|            emberben nem bízott már, csak az ügyvédben. Azt a furcsa
1374      12|            magához. Bizony különös ember az öregúr.~Majd meg mindenféle
1375      12|              azokat sorba rakta maga elé az asztalra, de hozzájok nyúlni
1376      12|                 csodakúrákat visz véghez az embereken; jelesül kaucsukkal
1377      12|          kaucsukkal egészen új tüdőt tud az embernek csinálni. Nem hagyott
1378      12|                  Nem hagyott addig békét az ügyvivőjének, amíg az nem
1379      12|              békét az ügyvivőjének, amíg az nem írt egy párizsi üzletbarátnak,
1380      12|                 vele megértetni, hogy ez az egész csodaműtő nem egyéb,
1381      12|                 is csak a fejét dugta be az ajtón, úgy kérdezősködött
1382      12|              valamivel a nagytátit, s ez az egész családot kitagadja
1383      12|              figyelmesen, s midőn jöttek az orvosok, felolvasá előttük,
1384      12|                  változás történt rajta. Az orvosok komoly képet csináltak
1385      12|               tüneményét számba venni, s az orvosi tudományt dühbe hozni
1386      12|              semmi kedveskedő arc.~Mikor az este közelget, csipdelőzve
1387      12|             Kedveskedel most, ugye, mert az gondolod, hogy már meg kell
1388      12|                mert félsz tőlem? – Pedig az mind nem használ semmit.
1389      12|                 beszédébe, mikor a beteg az orvosok ellen zúgolódott.
1390      12|               magad miatt, ugye? – szólt az ágyban fekvő beteg, sápadt
1391      12|                 hozzám azóta egy sort is az a lyány, amióta Pestrül
1392      12|              medve nagyon összeroncsolt.~Az öreg valami olyan kacagáshoz
1393      12|              szólt Lángainé vállvonítva.~Az öreg sovány kezét kiemelve
1394      12|          percenttel jobban szereti, mint az öregapját, mert betegségében
1395      12|                 üvegből kanálszámra, még az kellene, hogy egy vederrel
1396      12|              hajtsak föl egyszerre; hisz az a fickó képes nekem olyanokat
1397      12|                  guta rögtön megüt: hisz az egész patikában nem tartanak
1398      12|          meglássuk. Itt van ugye most is az a derék fiatalember? Elkészítetted
1399      12|                kriptából is kinyúljon ez az én nehéz kezem, s érezzék
1400      12|                hogy még kezet is csókolt az öregnek, amin az gúnyosan
1401      12|                 csókolt az öregnek, amin az gúnyosan mosolygott.~– No,
1402      12|                   azért nagyon ingerült; az öreget és beteg embert minden
1403      12|           kedéllyel hunyorga rá:~– Ki ez az ifjú úr? Nem ismerem ezt
1404      12|                 ifjú úr? Nem ismerem ezt az ifjú urat. Vajon ki lehet
1405      12|                Ez volna itt Kálmán úrfi? Az én unokafiacskám? Óh, dehogy!
1406      12|                  Óh, dehogy! Nem szokott az énelőttem térdepelni, nem
1407      12|         énelőttem térdepelni, nem szokta az az én kezemet csókolgatni:
1408      12|                térdepelni, nem szokta az az én kezemet csókolgatni:
1409      12|               gyereket öltöztettetek fel az ő ruhájába, azt tanították
1410      12|                be helyette. Mutassa csak az orcáját.~Azzal felemelve
1411      12|                úgy látszik, hogy mégis ő az. No, hát, úrfi, hadd halljuk,
1412      12|               sírás miatt.~– Ej, hát már az elején belesültél? Nos,
1413      12|                  ki, nénje; kezd el neki az első szót, talán majd beletalál
1414      12|                 hírt, nevet szerezni! Ez az ő óhajtása. Ugyebár azt
1415      12|                esedezik. Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak semmire
1416      12|           pénzért adják. S kitől jön elő az a pénz? Az égből hull-e
1417      12|                 kitől jön elő az a pénz? Az égből hull-e az, mint a
1418      12|                  a pénz? Az égből hull-e az, mint a manna? Mit gondolsz?~
1419      12|               könnyedén vállat vonított; az öregúr figyelmét nem kerülte
1420      12|             öregúr figyelmét nem kerülte az ki.~– Vagy talán azt gondolod,
1421      12|                 talán azt gondolod, hogy az apádról maradt rád valamid?
1422      12|                   Apámat ne bántsd, mert az nem bántott téged! Tarsd
1423      12|                semmidet; de te se bántsd az én szegény apám, anyám becsületes
1424      12|              becsületes nevét.~– Kálmán! Az istenért! – suttogá Lángainé.~–
1425      12|              hallod! – szólt ravaszkodva az öregúr. – Megjött neki a
1426      12|                  a szava! Most beszél ez az igazi hangján.~– Igaz! Nem
1427      12|              Koldus fia vagyok: magam is az lehetek. Koldulni fogok
1428      12|                  lehetek. Koldulni fogok az utcaszegleten, meg házrul
1429      12|              Lángainé meg volt rettenve; az öregúr egy percre elmeredt
1430      12|                előbb hátrafelé. Valóban, az nem volt tréfa. Az ember
1431      12|              Valóban, az nem volt tréfa. Az ember sokat reszkírozott
1432      12|                  Azzal Kálmán, használva az egérutat, hirtelen kiiramodott
1433      12|           egérutat, hirtelen kiiramodott az ajtón, s azt bevágta maga
1434      12|                 s azt bevágta maga után. Az elhagyott szobából dühös
1435      12|          csengetésre előrohanó pitvarnok az előszobában találkozott
1436      12|                  előszobában találkozott az úrfival. Kálmán megszólítá:~–
1437      12|                Demeter úr félig fenn ült az ágyában, a hálósipkája félre
1438      12|                 gyilkosság! Fogjátok meg az orgyilkost! György, rohanj
1439      12|                   A komornyik azt mondta az öregúrnak, hogy „igenis”.
1440      12|           Siposnak, ki hallotta a lármát az ajtón kívül, néma jelekkel
1441      12|               néma jelekkel mutatá, hogy az öregúr meg van egy kicsit
1442      12|              azzal sietett le a lépcsőn, az úrfit keresve. Az pedig,
1443      12|               lépcsőn, az úrfit keresve. Az pedig, hogy Sipos észre
1444      12|             Sipos észre ne vegye, elbújt az orosz kémény szeleltető
1445      12|             fárad, Kálmán szépen előjött az oduból.~György fejét csóválta
1446      12|                  Ej, ej, mit csinált már az úrfi megint? Nonono, csak
1447      12|              nagy szerényen előadá, hogy az úrfi mindnyájukon keresztül
1448      12|                pandúr utána nyargalt, de az úrfi olyan gyorsan szaladt,
1449      12|               János, leánya, Lángainé és az ügyvéd, Sipos.~Sok ideig
1450      12|            Lángainé hallgatott.~– Tessék az íróasztalhoz ülni, tekintetes
1451      12|        tekintetes úr – inte most Demeter az ügyvédnek. – Visszahozta
1452      12|                 van – szólt tompa hangon az ügyész, s átnyújtá a zsebéből
1453      12|               darabot ismét kétfelé, míg az egész harminckét darabra
1454      12|              darabra volt eltépve, akkor az egész laskává tépett iratromladékot
1455      12|                 ugye? Mivel jobb ő, mint az öccse? Azt hiszed, hogy
1456      12|              kérte:~– Atyám, gondold meg az istenért azt a helyzetet,
1457      12|       örökségeért volt hozzá hízelgő …~– Az a jó! – felelt rá kegyetlenül
1458      12|                 lázadni. Amit felhoztál, az csak eggyel több ok arra,
1459      12|           testvérünk szomorú lelkével, s az kérdezni fogja tőled: mit
1460      12|             játsszál énelőttem komédiát; az én házam nem teátrum. Gondolj
1461      12|                el belőle semmit, s mikor az összeszámolásra kerül a
1462      12|                   kiengeszteltél azokkal az itt töltött éjszakákkal,
1463      12|              töltött éjszakákkal, mikben az álmot megtagadva szemeidtől,
1464      12|            hidegvérű ember vagy; – én is az vagyok. Te nem szereted
1465      12|                semmi szót a te szívedhez az én szívemből. Tégy, amit
1466      12|                 róla, te? Mit tehetsz te az én végakaratom ellen? Rövideszű
1467      12|              tudod-e, hogy minden vagyon az enyim, hogy mindennel szabadon
1468      12|               szót mondta, semmit többet az özvegy, s állt büszkén a
1469      12|                olyan felfoghatatlan volt az.~– Nincs? Hogy nekem nincs
1470      12|           kacagni.~– Ne kacagjatok, mert az megint csak színjátszás
1471      12|              hidegvérű ember vagy; én is az vagyok; – te azt mondod,
1472      12|               szólt büszke hanglejtéssel az özvegy. – Én is gondoltam
1473      12|          letérdeltem ágyad előtt, mintha az volna az oltár, s te az
1474      12|             ágyad előtt, mintha az volna az oltár, s te az Isten rajta.
1475      12|                  az volna az oltár, s te az Isten rajta. Te eltaszítottál
1476      12|               neked is részed lesz ebben az átokban. Tudjad, hogy akármit
1477      12|                  visszásan volt fordulva az eszmejárás. Ez rút per lesz,
1478      12|                lépek bele.~Azzal büszkén az ajtóig haladt; ott mégegyszer
1479      12|                 vissza többet. Még abban az órában el is ment a háztól.
1480      12|              örökösét; pro secundo pedig az a nagy baja volt, hogy csakugyan
1481      12|           fenyegetőzött, mert kitelik ám az ettől a hóbortos asszonytól.~
1482      13|                                          Az aradi estélyek~Kengyelesy
1483      13|                adott a grófnénak termeit az ottani elegáns világ számára
1484      13|                elem, sőt Pest fölött még az az előnye is van, hogy a
1485      13|                   sőt Pest fölött még az az előnye is van, hogy a társaság
1486      13|                 nem szórja szét messzire az ismerősöket; azoknak, kik
1487      13|         Kengyelesy grófnőnek nem kellett az ilyen ajánlatot kétszer
1488      13|            voltak, azoknak bevezetéséről az ismerősök gondoskodtak;
1489      13|                 hölgyeket jobban érdekli az ő megyegyűlésen tartott
1490      13|               tőzsér leányával, ki miatt az ifjú magát el akarta ölni,
1491      13|                 a grófnénak. Hogyne? Azt az ideált, akibe Henriette
1492      13|               együtt el akarta ölni. Óh, az ilyen species nagyon ritka
1493      13|            ismerkednie. Ez könnyen ment; az alispán mindkettőjüknek
1494      13|                lehetett többé kikerülni; az fogta az embert, vitte,
1495      13|                többé kikerülni; az fogta az embert, vitte, pártolta,
1496      13|                 akadt.~– Kedves barátom, az én feleségem ön után bolondul.
1497      13|               barátom, vigyázzon magára; az egy igen csodálatos asszony;
1498      13|                 alhatik ki anélkül, hogy az őrizőnek meg ne kellene
1499      13|               után. Tudja ön; ez elveszi az ember szájának azt a bizonyos
1500      13|         kétezernek van kitéve, aztán meg az is igaz, hogy nincs jó parti