Fezejet

1501      13|      kidisputálta, ha beszélni engedték. Az első bemutatás szokás szerinti
1502      13|       banditadöfés” kiparírozása közben; az én Szilárdom örökké nyugodt
1503      13|                 percig sem hozta zavarba az.~– A grófnénak minden jól
1504      13|           viselni Magyarhon hölgyei. Óh, az nevezetes időszak volt!
1505      13|                  barátom! – szólt a gróf az ajtón belépő Szilárdot rögtön
1506      13|                  a grófnét üdvözölni, ki az egész estélyen át különösen
1507      13|           kedvéért, pedig nem ért hozzá. Az elébb, hogy vele táncolta
1508      13|                így tovább.~Egy óra alatt az egész társaság tudta (tudhatta,
1509      13|              elmondta mindenkinek), hogy az a komoly képű fiatalember
1510      13|                 pallókon …~… Hanem, hogy az a fiatal huszártiszt ott
1511      13|                   hanem ül két öregúrral az asztalnál, és tarokkozik,
1512      13|              házinővel, akit nem érdekel az egész társaságból senki –
1513      13|           találkozott vele a színházban. Az előadásnak vége volt, a
1514      13|                  még nem járt elő, s míg az előcsarnokban arra várt,
1515      13|              lehetett őt elhagyni.~– Óh, az nem megy ám, tisztelt uram –
1516      13|                 mely annyira lefegyverző az erős ész ellenében –, ne
1517      13|                 önbe. Én nem fogom hinni az elsőbbit, ön nem fogja hinni
1518      13|                  úgy össze a szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem
1519      13|               Puszta kíváncsiság volna-e az?~– Nincs féltenivalóm, grófné –
1520      13|            szívet mindig tisztelem, mert az olyan ritkaság. – Akiről
1521      13|            Akiről beszélni akarok önnek, az énnekem barátném, s az nagyon,
1522      13|                   az énnekem barátném, s az nagyon, nagyon, de igen
1523      13|                egy fejedelem. És most ez az ember egyszerre arra a hírre
1524      13|             önnek fogalma lenni, hogy mi az a kegyelemkenyér, amit egy
1525      13|               gondolá magában Szilárd. – Az a kenyér, amit én ajánlottam
1526      13|                 amit én ajánlottam neki, az csak száraz volt.)~A grófnő
1527      13|        boldogtalan emberek között, akkor az ékszerét sem restelli zálogba
1528      13|             Szilárd gondolta magában: ha az enyim lettél volna, most
1529      13|            szobáid, amikben magad volnál az úrnő; én nem vennék neked
1530      13|              Szilárd gondolá magában: ha az enyim lettél volna, olyan
1531      13|                embert fog felkeresni, és az senki más, mint ön.~– Szegény
1532      13|                 Szilárd. Érti ön mármost az összefüggést, ugyebár? Ha
1533      13|            testvéréhez nem menekült, úgy az ön lehet legbizonyosabban.
1534      13|               Hogy van ön? (Szokása volt az embert egy lélegzet alatt
1535      13|               csinált, mint aki ártatlan az egészben.~A gróf komikus
1536      13|               huszártiszt nem ügyelt rá; az ott olvasott egy karszékben
1537      13|                 nézett fel rá:~– Mit? Mi az?~Azután egy egész hétig
1538      13|              hová tette, nem volt e itt, az nevetett, és tréfával ütötte
1539      13|          elpárologjon, a semmibe tűnjön.~Az első estély után tíz napra
1540      13|             tudta kinyomozni, hová lett. Az egész társaságból senki
1541      13|                  ráadta ilyenre a fejét, az másodszor is megkísérti.
1542      13|                  mosom a kezemet; grófné az oka: minek tréfál ilyen
1543      13|                 mögött. Hátranézett: hát az éppen az elveszett volt.~–
1544      13|                Hátranézett: hát az éppen az elveszett volt.~– Ah, csakhogy
1545      13|                  Én már azt hittem, hogy az én fenyegetéseim riasztották
1546      13|           riasztották el örökre. Jöjjön, az isten áldja meg; hadd viszem
1547      13|                  A Lapussa-család tagjai az öreg holta után keserű vitában
1548      13|          törvényesen fellépett Lángainé, az özvegy. Ügyvédétől tudok
1549      13|            Lángainé azt bizonyítja, hogy az öreg Lapussa nem volt ép
1550      13|               azzal támogatja, miszerint az öregúrnak éppen semmi oka
1551      13|               mind ő, mind férje odahaza az öregúr felől a legtiszteletlenebbül
1552      13|       legtiszteletlenebbül nyilatkoztak; az utóbbi nevezetesen nagyon
1553      13|             szeretné már, ha nem kellene az öregemberek drámájának ötödik
1554      13|               erre bizonyos Margari, kit az öreg Lapussa azelőtt felolvasójának
1555      13|                azzal vádolják, miszerint az nevére váltót hamisított,
1556      13|                nevére váltót hamisított, az egy percig sem fog kételkedni
1557      13|              akkor neki kell fizetni azt az összeget.~– Vagy kifizetni,
1558      13|                fatális. No, de semmi. Ha az ő ékszerei zár alatt vannak,
1559      13|               ékszerei zár alatt vannak, az enyimeket nem őrzi senki.~
1560      13|                  kárt ne tegyen magában, az isten áldja meg.~– Majd
1561      13|                 pedig hála istennek, nem az ön ipa volt az öreg Lapussa,
1562      13|             istennek, nem az ön ipa volt az öreg Lapussa, hanem Hátszegié,
1563      13|               hanem Hátszegié, gyászolja az. Menjen ön táncolni …~
1564      14|                 legkevésbé mutatta, hogy az éji kalandról tud valamit,
1565      14|               éji kalandról tud valamit, az maga Anica volt. Henriette
1566      14|               akkor semmi baja nem volt; az életveszélyes küzdelem nyomait
1567      14|                  járnak, akik őrt állnak az utcák szegletein, s jelt
1568      14|               Csókolj meg. Azután megint az az álmom volt, hogy minden
1569      14|            Csókolj meg. Azután megint az az álmom volt, hogy minden
1570      14|                  megint tovább fecsegett az:~– De azután még azt is
1571      14|          történni, amit én mondtam; mert az én álmaim mindig beteljesülnek.
1572      14|               kacajra belépett a szobába az öreg Onuc. Leánya nevetve
1573      14|                   hogy melyikhez menjek? Az öreg Onuc nagyon fintorgatta
1574      14|              fintorgatta erre a kérdésre az orrát, mert azt szerette
1575      14|                bizony, domnule, ami igaz az igaz; az ember csak elgondolja
1576      14|               domnule, ami igaz az igaz; az ember csak elgondolja magában,
1577      14|        zúgolódjál, öreg, mindennek eljön az ideje. Nem lesz nekem mindig
1578      14|                 hozzátok jövök: nem lesz az én nevem mindig Fatia Negra.
1579      14|                  négylovas hintó hajt be az udvarodra; tarsolyos hajdú
1580      14|                  hajdú ugrik le a bakról az ezüstfogantyús kocsiajtót
1581      14|                 Ha ezt a gyűrűt meglátod az ujján, arról tudod majd
1582      14|               arról tudod majd meg, hogy az én vagyok; akkor aztán nem
1583      14|         kezdődnek majd a mi jó napjaink.~Az öreg Onuc szívét annyira
1584      14|                   nem törődve vele, hogy az fekete selyemmel van födve,
1585      14|       pénzverdére nagyon sokat költöttem az idén, annak ki kell venni
1586      14|                   ezért vagyok kénytelen az álarcot tovább is viselni;
1587      14|                  egyszer leteszem, akkor az, aki ezt viselte, meg van
1588      14|                 semmi köze hozzám többé.~Az öreg Onuc a két térdét verte
1589      14|            kedélyességgel mondá:~– Ha te az tudnád?~A kalandor magához
1590      14|          kevesebbet adnak oda, mint ide, az nem fog észrevehető különbséget
1591      14|           észrevehető különbséget tenni. Az egypár nehezék azonban esztendőn
1592      14|               semmit sem tudnak; de elég az, hogy már gyanújok van.
1593      14|              bányák: jövő szombaton lesz az utolsó aranybeváltás a Lúcsiában.
1594      14|         aranybeváltás a Lúcsiában. Amint az pénzzé lesz verve; felosztjuk
1595      14|           Azontúl csináljon, ki mit akar az aranyával; én semmibe nem
1596      14|                  Helyesen mondod – szólt az öreg Onuc –, én is így kívánom;
1597      14|               Ugyan mire?~– Ahá! – szólt az mosolyva. – Arra, hogy én
1598      14|                  és azt tudni kell, hogy az oláh nő féltékeny, bosszúálló,
1599      14|          rózsaszín világításba merítette az egész rémpalotát, melyhez
1600      14|                 A nagy pénzverő társaság az utolsó osztály éjszakáján,
1601      14|              legfinomabb borszesszel. Ha az ember meggondolja, hogy
1602      14|                 restellt pohárral nyúlni az italhoz, csak úgy hörpentett
1603      14|              ablakaiból most nem tör elő az olvasztó kohók fénye, kéményéből
1604      14|              alatti tombolás nem vezérli az ütenyt: a gépek hallgatnak.
1605      14|  Kétszázötvenezer darab kivert arany vár az osztályra; abból ötvenezer
1606      14|             magáé Fatia Negráé, húszezer az öreg Onucé.~A kohóépület
1607      14|               tilinkóval és csimpolyával az ünnepély felvidítására közreműködni.~
1608      14|            némely kedélyes részvényes úr az által adja tudtul megérkeztét,
1609      14|                  recsegésével ijesztgeti az asszonyok csoportjait, amott
1610      14|                 ereszt, amíg el nem jött az a főnök, akinek fekete arcától
1611      14|                 a föld alatti éjszakát – az ő különös ünnepélyével is
1612      14|         aranyosztály után következni fog az ünnepélyes pillanat, amelyben
1613      14|                  előtt vele megesküszik; az esküvési formát aszerint
1614      14|               volt is jelen, de ott volt az oltár és rajta a feszület,
1615      14|                úgy tekintse Anicát, mint az ő valóságos hitves feleségét,
1616      14|          csakhogy mindez ragyogott rajta az aranytól és drágakövektől,
1617      14|                  annál is fényesebb volt az a másik kettő, mely szempillái
1618      14|            tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az úri divat eltorzító
1619      14|    tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az úri divat eltorzító mellékletei
1620      14|                 szemei, arca tündökölnek az örömtől, ahogy nem szokta
1621      14|               látszik, hogy nagy úr. Sőt az is meglehet, hogy már itt
1622      14|                   Anica fölsikolt, – tán az örömtől? Mindenki meg van
1623      14|                amit viselt, nem látszott az arany sujtásoktól, hosszú
1624      14|                  fején arany sisak volt, az szorítá le az álarcot; a
1625      14|                sisak volt, az szorítá le az álarcot; a sisak taréja
1626      14|                   Semmi fegyver sem volt az oldalán, még csak egy tőr
1627      14|                  Te nem vagy Istennel?~– Az igaz, hogy most közelebb
1628      14|               hogy most közelebb vagyunk az ördög országához.~– Csitt!
1629      14|               úgy.~– Óh, dehogynem; ezek az emberek, ha azt hinnék,
1630      14|              teszlek mindjárt. Látod ott az oltáron azt a feszületet,
1631      14|        hamispénzverők teszik azt, nem is az égbe kell annak felmenni,
1632      14|             Azért, hogy foganatos legyen az esküvés, eredj, ha van bátorságod,
1633      14|                azután bátran nekiindult; az oltárhoz lépett, megragadta
1634      14|           felemelve, megfordítá azt, egy az oltáron levő nyílásba megfordított
1635      14|             Villanygép ütege volt rejtve az oltár alá, az idézte elő
1636      14|                volt rejtve az oltár alá, az idézte elő e hatást.~– Nos? –
1637      14|             rávetve, felelé:~– Bizonnyal az vagyok.~– Atyafiak! – kiálta
1638      14|              magam fogom elébb elmondani az esküt, hallgassátok meg;
1639      14|                 elégedve vagy sem.~Ezzel az oltárhoz lépett, melynek
1640      14|                lépett, melynek zsámolyát az üvegtalapzatú „sziget” képezé,
1641      14|                láttak. Maga a villanygép az oltár alá volt rejtve, leydeni
1642      14|                   vezető sodronyok által az ércnyílással összeköttetésbe,
1643      14|                  összeköttetésbe, melybe az ércfeszület volt illesztve.~
1644      14|               kísértetes hangon megkezdé az átok-esküt.~– Én, e fekete
1645      14|              alatti éjszakában: esküszöm az égő tűzre, mely eső képében
1646      14|            Gomorrát megemészté, esküszöm az özönvízre, mely minden élőt
1647      14|                 a meghasadó földre, mely az áruló Dáthám és Abirám hadait
1648      14|               angyalra, ki lázadás miatt az égből ledobatott, és a Malach
1649      14|             Malach Hamovesh angyalra, ki az erőszakos halál kardját
1650      14|                 viseli kezében, esküszöm az egyiptomi tizenkét csapásra,
1651      14|                  úgy tépjen szét fenevad az erdőn, betegség az ágyban,
1652      14|               fenevad az erdőn, betegség az ágyban, rossz szellem a
1653      14|             szaggatásokkal; úgy essék le az égről születésem csillaga,
1654      14|           gondolatot bárki előtt, legyen az pap, gyermek, apa, ítélő
1655      14|                 vidéken nagyon tetszenek az ilyen önelátkozások, s kötő
1656      14|                 ahol tudva kell lenniök, az elmondott átok szavai, nyúljatok
1657      14|                 jelen még rajtunk kívül.~Az öreg Onuc reszketve nyújtá
1658      14|                  amit másnak nem hitt, s az alakoskodó biztatá a közeledőket,
1659      14|                meggyőződtek felőle, hogy az átok csakugyan minden csepp
1660      14|              félsz tőlem? – kérdezé tőle az alakos.~– Nem félek.~– Jer
1661      14|                komédiával. A titokszerű, az ismeretlen iránti borzadály
1662      14|                vékony láncot adott, mely az oltárról lefüggött.~Aztán
1663      14|             járatlan emberek azt hitték, az ördög futott idegeiken keresztül,
1664      14|              mérleg felállítva, ugyebár? Az egyik serpenyőre ráültetem
1665      14|              saját maga nyom.~Ez egészen az atyafiak ízlése szerinti
1666      14|                annyi vert aranyat raktak az Onuc jegyével pecsételt
1667      14|                 aztán mind a leány, mind az arany a levegőben libegett;
1668      14|                 azon serpenyőhöz, melyen az arany volt, hanem ahol a
1669      14|             zuhant, súlyegyenét vesztve; az aranytelt zacskók jobbra-balra
1670      14|                  rendkívüli eset is volt az, ebben a föld alatti pokol
1671      14|                  pokol egyházában, ahova az emberek ötven esztendő óta
1672      14|         legközelebb eső pillanatot, csak az első óranegyednek kezdő
1673      14|               mellett.~Hanem hát ezúttal az ördögök rosszul gondoskodtak
1674      14|   összeköttetésük.~A kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt
1675      14|          kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt leánnyal, annak
1676      14|             használatosnak tartotta. Tán az áldást képviseli az?~Anica
1677      14|                  Tán az áldást képviseli az?~Anica azt kívánta, hogy
1678      14|                    Nem bánom. Merre esik az? Jobbra vagy balra?~– Balra.
1679      14|                pénzverő műhely alatt van az ajtó? – kérdé a leány gondatlan
1680      14|                  Készen vagyok. Mondd el az esküt előttem.~A Fatia Negra
1681      14|     hókuszpókuszt. Letérdelt Anica mellé az oltár lépcsőjére, s szemeit
1682      14|                  ünnepélyes hangon kezdé az eskümondást. – Olyan rémséges
1683      14|             asszonynak mondott; esküszöm az átokra, mellyel a legelső
1684      14|                 kettős csillagokra, akik az égen egymástól meg nem bírnak
1685      14|              halált felidézték; esküszöm az álmok szörnyetegeire, akik
1686      14|                 nem tagadom, sőt mihelyt az álarcot magamtól elvetettem,
1687      14|             ahogy Achab vérét felnyalták az ebek az utcán egy rossz
1688      14|                 vérét felnyalták az ebek az utcán egy rossz asszony
1689      14|           asszony miatt, úgy nyalják fel az enyimet kósza kutyák a földről,
1690      14|            hatalom engem úgy segéljen!!!~Az egész gyülekezet szájtátva
1691      14|                  Anica vette őket észre, az egész eskü alatt nem a Fatia
1692      14|            sötétben alakuló csoportokra.~Az eskü végével ismét érinté
1693      14|         lépcsőfokkal magasabbra állt fel az oltáremelvényen, s a gyűlölet
1694      14|             melynek szavára a féltő férj az erdőből előjött, én láttam
1695      14|             rohant aranytelt zacskóihoz, az asszonyok sikoltva futottak
1696      14|             Siess, Juon Táre! Foglald el az olvasztó bejáratát, különben
1697      14|                különben ismét megmenekül az ördög!~Ezért kellett neki
1698      14|           fegyveres ember sietve közelít az ércolvasztó ajtajához; s
1699      14|            ércolvasztó ajtajához; s hogy az út a menekülésre előtte
1700      14|                felkapott egy égő fáklyát az oltárról, s két hatalmas
1701      14|                 s két hatalmas szökéssel az olvasztó felé közelített;
1702      14|                fegyvertelen volt.~De nem az ajtóhoz sietett, hanem egy
1703      14|             kádat, ott lehajítá a földre az égő szurokfáklyát, s izmos
1704      14|              pillanat alatt lángban állt az egész barlang!~A padlat
1705      14|                 borszeszt be nem ihatta, az lángra lobbant az elhajított
1706      14|                ihatta, az lángra lobbant az elhajított fáklya lángjától,
1707      14|          szakított égő tenger, különösen az olvasztó felé, merre hajlottabb
1708      14|            halotti rémvilággal tölté meg az egész barlang üregét; maga
1709      14|              üregét; maga a levegő, maga az űr is lobogni látszott:
1710      14|        felhalmozott bengáli tűzhegyek és az elpattogó röppentyűk, forgásnak
1711      14|         forgásnak indult tűzkerekek, mik az ünnepély végére voltak készen
1712      14|                   hogy mit kell tenniök; az egyik volt a Fatia Negra.
1713      14|                 fegyveresek szétfutottak az olvasztó ajtajától, merészen
1714      14|             ajtajától, merészen átgázolt az égő borszeszlángon; jól
1715      14|                nem gyújtja meg egyszerre az öltönyt, s csupán szemeit
1716      14|                vakítsa; azzal felszakítá az ajtót, s azon keresztül
1717      14|                  elmulta után nem maradt az alvilágban egyéb fény, mint
1718      14|               végig lobogó szurokfáklyák az oltár körül.~A szép menyasszonyra
1719      14|                minden tagja kapott sebet az égésben, néhány kínlódva
1720      14|                 sebet kapott ugyanakkor.~Az általános rémület után csak
1721      14|                utánam!”, s első volt, ki az ércolvasztó ajtaját felszakítá.
1722      14|               még a kivert pénz is, mely az osztályra várt, érintetlenül
1723      14|           gépeket kezdték fölforgatni, s az érclapító alatt megtalálták
1724      14|           előhaladniok. A leány biztatta az üldözőket, hogy ne féljenek;
1725      15|               több idejét fogyasztják el az utasnak.~Szerencsére, az
1726      15|                 az utasnak.~Szerencsére, az út fele táján esik a mikalai
1727      15|            ágyban hálni, mint Erdélyben.~Az ifjú Makkabesku tanyája
1728      15|              házból áll, távolabb vannak az aklok és félszerek; földszint
1729      15|                földszint kőből évítve, s az alacsony emelet kemény fából,
1730      15|              katulya volna; nyolc oszlop az elején, cifrára kifaragva,
1731      15|                 ő is megmagyarázza, hogy az a fekete medve három nyíllal,
1732      15|               csak gyalog jön?~– Baj ám: az átkozott Tyiatra lupulujnál
1733      15|          történik velem ott baj.~– Isten az oka, uram; a patak, mihelyt
1734      15|                   be nehéz ez! – sikolta az, mintha a láda terhétől
1735      15|              hogy mikor adja már férjhez az unokáját.~Hogy a nagyságos
1736      15|                természetesen azért, mert az apja még él, és az is Pável
1737      15|                  mert az apja még él, és az is Pável keresztnevet hord.~
1738      15|               maga arról a helyről, ahol az ideig könyökölt, még meg
1739      15|              négyezer arany van benne, s az mégsem bolondság.~– Hüh,
1740      15|             nagyon bátorságtalan; amióta az Anna elárulta a Lúcsia-barlangi
1741      15|                  elveszett kincsei miatt az egész vidéket sarcolja:
1742      15|        rablóvezérségről, el akarta venni az Anicát; de hogy elárulták,
1743      15|                 Különben engemet nem mer az bántani.~– Nem tudom, domnule:
1744      15|             álarc van a képén, nem pirul az, és nem sápad el.~– Nem
1745      15|               katonákat, mit nyert vele, az eltűnt a földbe, ő pedig
1746      15|          faliszekrénybe, mely hasonlatos az állóórák tokjaihoz, abban
1747      15|               fogd a kezedbe, s állj ide az ajtó elé; hozz magadnak
1748      15|                  tíz fickóra van töltve: az erősen szór, ha ezen a szűk
1749      15|                  belőle legalább ötöt, s az elég akárkinek; a második
1750      15|                  ismét a hídon keresztül az országútra, Makkabesku szemeivel
1751      15|               gondolatra tért, hogy hisz az ő elődei is bátor emberek
1752      15|                  de annyi bizonyos, hogy az régen történt.~A történet
1753      15|                 sorozzák fel; de amikből az archeológok azt olvasták
1754      15|              tiszteletére, s a császárfő az asszony képe rajta; hanem
1755      15|                  alapját letették, s így az a család ősereklyéi közé
1756      15|                 Makkabeskunak a folyosón az a nagy bükkfa karszék, ahonnan
1757      15|          befalazott római emlékre látni. Az alkonyodó nap egyenesen
1758      15|          egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon keresztül, s
1759      15|                  s olyankor megaranyozza az emlék alakjait és betűit,
1760      15|              akiknek ilyen sokáig eltart az emlékezetük.~Milyen nagy
1761      15|            vitézek voltak azok, akik ezt az országot el tudták foglalni!~
1762      15|            öntött szívébe; aminek azután az lett a következése, hogy
1763      15|              beütötték. Azóta nem keresi az alkalmat.~De ha helyébe
1764      15|            csóválja, magában elmélkedve. Az nem jól járna, aki most
1765      15|               kapott töltött fegyverben. Az a bátorság és kötekedés
1766      15|           irányozta a céllegyet. Ha most az a cifra fő azon az emlékkövön
1767      15|                  most az a cifra fő azon az emlékkövön volna az ellenség,
1768      15|                 azon az emlékkövön volna az ellenség, a haramia, hogy
1769      15|                 lassankint lefelé haladt az égen, s mint lejjebb ment,
1770      15|              lejjebb ment, úgy változott az aranyos fény, mely a kőemlékről
1771      15|            bíborpirossá, egyik oszlopnak az árnyéka csendesen húzódott
1772      15|                keresztüllőlek! – S amint az álarcos egy lépést tett
1773      15|                  árthattak neki, de majd az acélhegyű golyó!~A lövésre
1774      15|                  találkozott a rablóval. Az izmos kezével megragadta
1775      15|             konyhába, s rázárta kulccsal az ajtót.~Pável gazda mind
1776      15|                   mintha azt várná, hogy az mégegyszer elsüljön, mintha
1777      15|                  kísértetet megölje, ami az álmodónak mindig olyan rosszul
1778      15|                  úgy sújtotta főbe, hogy az szédülten rogyott össze.~
1779      15|         Makkabesku cselédei hazaérkeztek az összekötözött hintóval,
1780      15|             álomszerű esetét, s esküdött az egekre, hogy a Fatia Negra
1781      15|                golyók helyeinek látszani az átelleni falon.~Valóban,
1782      16|                                          Az, aki a Fatia Negrát felismeri~
1783      16|                hogy őt megcsalta, s hogy az ő és testvére magaviselete
1784      16|             cselekedjék. Annak a hibáját az ő angyali önfeláldozásának
1785      16|                hogy a hamisított aláírás az ő valódi kézírása.~De hát
1786      16|                  Mi fog történni azután? Az aláírás elismerésének következményei
1787      16|               lépten vehette észre, hogy az keresve keresi a civakodást,
1788      16|                tartani. S hozzájárul még az a mikalai szerencsétlenség.
1789      16|                  Fatia Negrával, hogy őt az útban furfangosan rabolja
1790      16|                  csak arra sem gondolhat az ember, hogy magát elölje,
1791      16|            hódításokat tesz. Hátszeginek az a gondolatja támadt, hogy
1792      16|               látta, s amint szaporodtak az ő látogatásai nála, akként
1793      16|        előkaphatta –, én már ismerem ezt az asszonyt; szereti a fiatalemberekkel
1794      16|                   ahogy ön, s akkor majd az ő rovására nevetünk. Entre
1795      16|              mert tudja, kedves barátom, az én feleségem után bolondulni
1796      16|                   hogy én mit tennék, ha az ön helyében volnék? Tudja
1797      16|          Hátszegi feleségének udvarolni. Az a szegény menyecske most
1798      16|               jutott eszébe, hogy hiszen az igen tragikus eset, ami
1799      16|            dalketes Rindvieh! Du!” – Így az embernek duplán jólesik
1800      16|                gazdag ember hírében áll, az háttal áll a napnak az asszonyi
1801      16|                   az háttal áll a napnak az asszonyi szívek ellen folytatott
1802      16|         folytatott párharcban.~Egy napon az történt Hátszegivel, hogy
1803      16|              legélénkebben foly részéről az udvarlás a grófné termében,
1804      16|                 egyebet tenni, mint hogy az ott maradt francia társalkodónő
1805      16|                  szorított vele, s midőn az ajtóban elváltak, még akkor
1806      16|                 rendkívül ragaszkodik.~– Az igen szép tőle.~– Óh, kedves
1807      16|                 gyakran sokkal készebbek az áldozatokra, mint azok a
1808      16|          okvetlen elő kellett teremtenem az ezer forintot. Férjemtől
1809      16|        kötelezvényt adtam, s ilyenformán az évről évre szaporodván,
1810      16|            utoljára négylovas hintó, úgy az én eredeti ezer forint tartozásomból
1811      16|        negyvenezer forint lett szépen, s az uzsorás most már sürget,
1812      16|              millióra felnőne. Hanem hát az éhes sárkánynál nincs kegyelem
1813      16|            megriogatni hitelezőmet; elég az hozzá, hogy biztosított,
1814      16|               egyebet megtérítenem, mint az eredeti összeget, s annak
1815      16|              most ne történt volna velem az a fátum, hogy kiraboltak –
1816      16|               elefántcsontjain. – Én azt az egész esetet hihetetlennek
1817      16|                 és mégis semmi eredmény; az egy kicsit mesésen hangzik.~–
1818      16|                  s tovább zongorázott.~– Az nem valószínű – felelt magának
1819      16|                 mert én láttam magam azt az ütést, amit Makkabesku a
1820      16|                  s mondhatom, hogy nincs az a négyezer arany, amelyikért
1821      16|                zsidó históriából olvasta az egész Makkabeusok történetét,
1822      16|                  Makkabeusokról? – kérdé az nevetve.~– Nem. Magamról.
1823      16|            Lehetetlen.~– Amit én mondok, az mindig lehetséges; hanem
1824      16|                 lehetséges; hanem amivel az a „diák” ámítja nagyságodat,
1825      16|                diák” ámítja nagyságodat, az a lehetetlen. Ő nem fog
1826      16|              nagy éclat nélkül –; persze az ilyen prókátorfajta ember
1827      16|          keresztyéni kamatot. Csupán azt az egyet kérem, hogy ennek
1828      16|                 tartozom, s engemet sért az, hogy köreinkben mendemondák
1829      16|                 kapcsolatba hozzák.~– De az nem fogja önnek a nagyrabecsülését
1830      16|            csökkenteni, ha Vámhidy nevét az önével cserélik fel ama
1831      16|                   még pecsétviaszt is.~– Az nem szükséges váltókhoz.
1832      16|              vállán keresztül, hogy írja az alá nevét egy olyan drága
1833      16|             magában, hogy milyen különös az, mikor egy hatalmas, gazdag
1834      16|                  adná vissza, s ugyanazt az összeget egy idegen nő szép
1835      16|               könnyű szívvel hajjítja ki az ablakon.~Amint az aláírással
1836      16|            hajjítja ki az ablakon.~Amint az aláírással készen volt Lénárd,
1837      16|             előlegezett foglalóra várna.~Az a kézszorítás, amivel a
1838      16|                én is be vagyok meszelve, az már világos.”~Óh, hogy ezek
1839      16|           gazdagok sohasem jöhetnek arra az arany öntudatra, hogy valaki
1840      16|                  pamlagon végigheveredve az első pipa dohányt kiszívá,
1841      16|               uzsorás kielégítésére kell az aláíratott váltó, hanem
1842      16|                  percben, amidőn ő kiért az utcára, leült ugyanarra
1843      16|                 képessé tegye arra, hogy az aláírást magáénak vallva,
1844      16|                   a levélhez odacsatolta az eredeti váltót, s azzal
1845      16|              amidőn nagy robajjal nyílik az ajtaja s belép rajta – Henriette,
1846      16|               már el is fele tette volna az egész dolgot.~Óh, ha e percben
1847      16|             osztott ki neki, holott vagy az első szerelmest, vagy a
1848      16|            gyanútlan lelkére, azt felelé az ajánlatra, hogy:~– Köszönöm,
1849      16|               mellékindoka e határozatra az is volt, hogy nem akart
1850      16|            várjon, Henriette, addig, míg az aradi lóversenynek vége;
1851      16|               nem akad.~– Kedvesem, azok az emberek nagyon leleményesek.~–
1852      16|        Henriette-nek, rögtön hozzáfogott az ostromhoz:~– Meddig lesz
1853      16|               akar bennünket hagyni? Ah, az lehetetlen! A lóversenyeket
1854      16|               futtatni fogunk Lénárddal. Az ugrató verseny, az úri verseny!
1855      16|            Lénárddal. Az ugrató verseny, az úri verseny! Ötven ló van
1856      16|              elmulasztani. Csak legalább az első napot, csak legalább
1857      16|                első napot, csak legalább az első versenyt bevárná nagysád.~
1858      16|            válasszal bírt:~– De hátha ez az egy nap szegény Kálmánra
1859      16|             egészen elfelejtettem. Hanem az út most nagyon bátorságtalan.
1860      16|                könnyen baja történhetik; az az átkozott Fatia Negra
1861      16|             könnyen baja történhetik; az az átkozott Fatia Negra most
1862      16|                 sírva fakadt.~– De hátha az én mulasztásom Kálmánra
1863      16|         becsületes ember volt. Kár azért az egynéhány elveszett ujjáért
1864      16|                 mindig elég vagyok, akár az ördög ellen is; előttem,
1865      16|                 jámbor Fatia Negra, mert az én kacska kezem nem úgy
1866      16|                 lő, mint a Makkabeusé; s az én golyóimat nem kapkodja
1867      16|                igaz, de annál szebb volt az öregúrtól.~Hátszegi látta,
1868      16|              választá neje lebeszélésére az utazásról.~– Úgy látszik,
1869      16|               szerelmes vagyok valakibe, az senkire nézve sem nagy baj.~–
1870      16|               legalább gondoskodom elébb az útikészületekről, hogy idején
1871      16|            időjárással olyan kemény arra az út, mint az acél; érdemes
1872      16|                  kemény arra az út, mint az acél; érdemes lesz a lovaimat
1873      16|            aludni. Én azalatt hazamegyek az útitáskámért és a fegyvereimért;
1874      16|                álmos volt, s ő maga ment az istállóba a lovak dolgát
1875      16|             Gerzson. – Felöltözött-e már az asszonyod?~– Úgy gondolom,
1876      16|                  ugyan bölcsen tetted.~– Az egész Tiszán innen nem kaptok
1877      16|                nem kaptok megiható vizet az útban, s Henriette-et mindjárt
1878      16|                  kell neki. Én restellem az egész utazását, egy levél
1879      16|                   teljes útikészületben; az inas felhozta a reggelit;
1880      16|                inas felhozta a reggelit; az urak is hozzáültek, hogy
1881      16|                ami elég furcsa szokás –, az ég egészen csillagos, kívánni
1882      16|                  sem lehet szebb utat.~– Az ég elég szép lesz hozzá,
1883      16|             engedem – szólt Henriette –, az nem mulatság többé, mikor
1884      16|                 lássa ez a paraszt, hogy az úr mindenhez ért, és nem
1885      16|          Hátszegi fölsegíté neje vállára az útiköpenyt, s egy hideg
1886      16|                  vezettetni a lépcsőkön.~Az öregúr csakugyan nem hagyta
1887      16|               illett kezébe a gyeplű meg az ostor; nincs az a kocsis
1888      16|               gyeplű meg az ostor; nincs az a kocsis széles alföldön,
1889      16|               aki úgy ki tudja ereszteni az ostor sudarát, a gyeplűs
1890      16|              levegőben, s megint elkapni az ostor végét, sebesen a nyél
1891      16|               gyorsítani futást, ahol jó az út, lassítani, ahol döcögős,
1892      16|               útba eső kátyút, zökkenőt.~Az öregúr elemében volt, amíg
1893      16|               korai csillagfénynél folyt az utazás; elég mulatsága volt
1894      16|                 zökkenők kerülgetésével, az ostor kieresztése- és újra
1895      16|             mikor néha a sudar beleakadt az istrángba, amíg azt kiráncigálhatta.
1896      16|                 Lassankint múlni kezdett az éj; az elmaradozó bihari
1897      16|          Lassankint múlni kezdett az éj; az elmaradozó bihari havasok
1898      16|               mögött világosodni kezdett az ég; az apróbb csillagocskák
1899      16|               világosodni kezdett az ég; az apróbb csillagocskák seregestől
1900      16|         nemsokára égő rózsaszín lepte el az eget, s hosszú, egyenes
1901      16|                széles küllőkre osztották az égen. Az utazók előtt terült
1902      16|              küllőkre osztották az égen. Az utazók előtt terült a végtelen
1903      16|             hajnalfény visszavert sugára az, billió harmatcsepptől visszaverve,
1904      16|                  s amilyen messze elveti az árnyékot a most fölkelő
1905      16|                napfelköltekor maga előtt az alföldi pusztát, amint a
1906      16|             szemmel be nem látható távol az éggel egybeolvadni látszik,
1907      16|              éggel egybeolvadni látszik, az maga is érez valami mérhetetlen,
1908      16|                ábrándot, melyben a lélek az éggel egybeolvad …~Gerzson
1909      16|                 napvilágnak; ő nem látta az arany felhőket, meg az árnyék
1910      16|             látta az arany felhőket, meg az árnyék körüli dicsfényt
1911      16|                  nyeré meg.~– Te, Jóska, az a gyeplűs ló sántít.~– Biz
1912      16|                 gyeplűs ló sántít.~– Biz az sántít – felelt rá a kocsis.~–
1913      16|                 meg van nyilalva.~– Hogy az ördög! … – tovább nem mondta
1914      16|                 közte és a kocsis között az egyetértő vitatkozás afelett,
1915      16|                 olyan könnyen belevágnak az eleven húsába, az pedig
1916      16|             belevágnak az eleven húsába, az pedig veszedelmes. (Tudniillik,
1917      16|                nekem úgy tetszik, mintha az ostorhegyes is sántítana.~
1918      16|                   s kimondá, hogy bizony az ostorhegyes lába is meg
1919      16|                 meg van nyilalva.~– Hogy az ördög vigye el!… – kiálta
1920      16|             adott felvilágosítást afelől az ördögnek, hogy kit vigyen
1921      16|             semmit.~Be is dugta maga alá az ostort igazi kocsisi tempóra,
1922      16|                 látszik, s már délre jár az idő, közben pedig nem esik
1923      16|                  sántítani.~Persze, hogy az is meg volt nyilalva.~–
1924      16|                meg volt nyilalva.~– Hogy az ördög vigyen el minden olyan
1925      16|                 kovácsot, aki így vigyáz az állatra! Itt van, ni. Jó
1926      16|          nagyidai veszedelem párja! Soha az öregapám sem hajtott három
1927      16|                  csak cammogni lehetett. Az az orosházi torony nemhogy
1928      16|               csak cammogni lehetett. Az az orosházi torony nemhogy
1929      16|               menne.~– No, most még csak az az egy kellene, hogy a nyerges
1930      16|                     No, most még csak az az egy kellene, hogy a nyerges
1931      16|             beadja a kulcsot.~Ha csak ez az egy kívánsága volt Gerzson
1932      16|            aligha nem kapott volna abból az ostornyélből valamit.~Henriette,
1933      16|                  felébredt, s kitekintve az ablakon, kérdezé szelíd,
1934      16|            mégiscsak meg kellett mondani az igazat.~– Három mérföldnyire
1935      16|             igazat.~– Három mérföldnyire az előttünk levő, s negyedfélre
1936      16|               állomástól, kilátás nélkül az odábbmehetésre. Mind a négy
1937      16|          vasaltatáskor.~– Micsoda torony az előttünk?~– Orosháza volna,
1938      16|                 elérjük.~Henriette látva az öregúr zavarát, ki a bosszúság
1939      16|        biztatólag szóla hozzá:~– Nem baj az, kedves Gerzson bácsi; itt
1940      16|                 itt nem messze kell esni az úttól Lénárd csárdájának,
1941      16|                  szeretem elijeszteni de az a csárda nagyon a szegénylegényjárásba
1942      16|              asszony, egész éjjel mesélt az ágyam előtt, meg pörgő rokkán
1943      16|               fogadjon előfogatot, s még az éjjel siessen vele ki a
1944      16|    tovamehessenek. Ő maga pedig lekerült az országútról az ismert csárda
1945      16|                  lekerült az országútról az ismert csárda felé, mely
1946      16|                 számtalanszor megpihenve az út közepén; amikor Gerzson
1947      16|               aztán Gerzson úr sem akart az lenni. Különben is azzal
1948      16|                  biztatá Henriette, hogy az a derék csárdásné igen jóízűen,
1949      16|                 vacsora kárpótolni fogja az elmulasztott ebédet. Hiszen
1950      16|           Henriette emlékezett itt-amott az út mellett elmaradozó tárgyakra,
1951      16|              hosszú itatóvályúval, s ami az akácfák mögött fehérlik,
1952      16|                 akácfák mögött fehérlik, az a csárda.~Nagy sokára bevánszorogtak
1953      16|            Szolgáló! Kukta!~Bújjatok elő az odúból.~Harsány szavára
1954      16|                  odúból.~Harsány szavára az ivószobából rekedt férfihang
1955      16|                  felelt vissza.~– Nó, ki az, nó? Hát jöjjön be, mit
1956      16|              vagyok én itt; héj!~– „Hej” az apád lelke, te pimasz! Hol
1957      16|                 Csak nem halt meg?~– Biz az azt cselekedte.~– Mikor?~–
1958      16|             nekik felmenni. Tudja, uram, az ilyenfajta nép nemigen szereti,
1959      16|                uram, mind megecetesedett az, amint a csaplárné elölte
1960      16|            elölte magát. Úgy szokott már az.~– Ne magyarázz nekem bolondokat;
1961      16|                ki a lovakat, s vezesd be az istállóba; adj nekik szénát,
1962      16|                  a kisded ablakon.~Tehát az a nő, akinek gyermeteg örömére
1963      16|             öngyilkos szobájában időzni! Az ember mindig azt hiszi,
1964      16|             ember mindig azt hiszi, hogy az elköltözött valami munkáját
1965      16|               azt felvette, és megöntözé az elárvult virágot, hadd éljen
1966      16|               ellenünk esküdött mai nap. Az ember nem hinné, ha magával
1967      16|              fejünket. Legnagyobb bajunk az, hogy az ígérgetett vacsora
1968      16|               Legnagyobb bajunk az, hogy az ígérgetett vacsora mármost
1969      16|                  borunk, nem ijedünk meg az éhségtől.~A jó öregúr azzal
1970      16|                 jó öregúr azzal kiszedte az úti tarisznyából az elővigyázat
1971      16|             kiszedte az úti tarisznyából az elővigyázat szerint elrakott
1972      16|               holmiket, s megteríté vele az asztalt; behozta a hintórul
1973      16|              asztalt; behozta a hintórul az úti lámpást, hogy világosság
1974      16|                 s szép nyájasan meghítta az egyszerű lakomához Henriette-et.~
1975      16|               kútjából senki vizet inni. Az olyan kutat be szokták temetni.~
1976      16|                mintha innék belőle, hogy az öregúrnak kedvét ne szegje,
1977      16|                 nemebédelés, a sok méreg az úton meg a kocsirázás azt
1978      16|                tekintetben sem volt erre az életmódra szorulva; hallhatta
1979      16|             kezüket, s veszni hagyták.~– Az rettenetes lehet, egy olyan
1980      16|               porcelánföldből teremtette az Isten, nem olyan komisz
1981      16|                 kell érkezni a kocsisnak az előfogattal. Nagysád nem
1982      16|                   annak régi szerelméről az elveszett rabló után, a
1983      16|               hogy önkénytelenül meglepi az ásítás.~– Meg nem foghatom,
1984      16|               Azzal letette a két karját az asztalra, ráfektette a fejét,
1985      16|                fáradva; aztán bizonyosan az a bor is igen erős. Hadd
1986      16|               felvette a lámpást, kiment az előházba, s nagy megnyugtatására
1987      16|                  vette észre, hogy annak az ajtaján jól csukódó zár
1988      16|        visszatért a vendégszobába, annak az ajtaját is bezárta, s a
1989      16|                 bezárta, s a kocsilámpát az asztalra helyezé, ernyővel
1990      16|               asztalra helyezé, ernyővel az alvó öregúr felé fordítva,
1991      16|          megnézni rajta, hogy mennyi már az idő.~Éjfélen túl volt.~Számítgatni
1992      16|                 múlva lódobogást hallott az udvaron. Ezek a mi lovaink
1993      16|              lesznek, gondolá magában, s az udvarra nyíló ablakhoz sietett;
1994      16|               csakugyan négy ló érkezett az udvarra, csakhogy – mindegyik
1995      16|                ember is elhozhatta volna az előfogatot.~A négy ember
1996      16|                 lóról; egy ötödik kijött az istállóból, s röviden értekezett
1997      16|               hiába rántotta őt fel a nő az asztalról, megint csak visszahanyatlott,
1998      16|        visszahanyatlott, s tovább aludt.~Az idegenek már benn voltak
1999      16|               Egy erős roppanás hangzott az ajtón; valaki vállal feszíté
2000      16|                feszíté befelé. Henriette az asztalhoz támaszkodott fél