Fezejet

2001      16|             végre kipattant ütközőjéből, az ajtó sebesen feltárult,
2002      16|              társa?~Egyike a cimboráknak az alvóhoz lépve, pisztolya
2003      16|                  hagyják meg nálam, mert az jegygyűrűm!~– Ez mind semmiség –
2004      16|                Fatia Negra –, nekünk nem az kell. Az asszony egy negyvenezer
2005      16|             Negra –, nekünk nem az kell. Az asszony egy negyvenezer
2006      16|               azt kellett hazudnia, hogy az nincs nála.~– Meg fogjuk
2007      16|                   ön csak tölteti velünk az időt; legyünk készen hamar;
2008      16|                 s vegye ki vállfűzőjéből az acéllemezt, és adja át.~
2009      16|                  dühös kétségbeesés volt az, amit érzett. Eszébe jutott,
2010      16|                   Eszébe jutott, hogy ez az ember az, akit még senki
2011      16|                 jutott, hogy ez az ember az, akit még senki fel nem
2012      16|                 senki fel nem ismert, ez az, ki a fekete ékszerekkel
2013      16|                úr fölemelte kábult fejét az asztalról. A nap besütött
2014      16|               málhái is eltűntek. Kiment az udvarra, a hintót keresve,
2015      16|               udvarra, a hintót keresve, az sem volt ott, csak a négy
2016      16|                 a négy sánta ló volt meg az istállóban; azok is rihogtak
2017      16|                lett a nő? Mi történt itt az éjjel? Hogy nem tud ő abból
2018      16|                 Emlékezni kezde rá, hogy az este valami szokatlan ízű
2019      17|          Babérossy Leánder~Van azzal úgy az ember, hogy mikor sok esztendeig
2020      17|            olvasá, s ilyenkor elgondolja az ember magában, milyen csodálatos
2021      17|                  magyarázatát nehéz volt az első hallásra kitalálni.~
2022      17|                lassabban, hol erősebben; az egészben az volt a legkülönösebb,
2023      17|               hol erősebben; az egészben az volt a legkülönösebb, hogy
2024      17|        tekintetes szolgabíró úrnak, mert az nagyon szép lesz.~– Színészik
2025      17|               hogy Aradrul jöttek, hanem az persze nem igaz. Azt éppen
2026      17|                  hova mennek innek.~– Ki az igazgatójuk? Kik a tagjaik?~–
2027      17|          egyetlenegy férfi van közöttük, az is félig gyerek, a többi
2028      17|         mindenfélét, kérem alássan; azok az asszonyságok, akiknek mélyebb
2029      17|                ugyan nemigen adnak, mert az maguknak sincs; hanem hoznak
2030      17|               majd mikor nagyon sok lesz az adósságuk, akkor egy szép
2031      17|                 szép éjszaka odábbállnak az istenadták. Tudnivaló, hogy
2032      17|               Díszleteiket? Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy
2033      17|             Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy rostáltató ponyvámból
2034      17|                  gazdag rác asszonyoktul az aranysújtásos viganóikat,
2035      17|              olyan hamar segít a dolgon. Az igazgató még csak gyerekember,
2036      17|                 hogy láttuk ezt már, míg az igazgató ledisputál a színpadról,
2037      17|                színpadról, hogy nem igaz az, mert az egészen új darab.
2038      17|                   hogy nem igaz az, mert az egészen új darab. Néha vannak
2039      17|            utoljára kidobták valamennyit az ajtón.~– Szeretnék a mai
2040      17|                 megint visszatért: hozta az írott színlapot, melyen
2041      17|                szerint? Nemde?~– Mondtam az igazgató úrnak, hogy írja
2042      17|                de ő azt felelte rá, hogy az szemtelenség volna, azt
2043      17|            megtesz.~– Tehát büszke ember az igazgató?~– Óh, rettenetesen
2044      17|          pimaszok itten, ha Lumpácit meg az Elátkozott herceget, aztán
2045      17|              hogy büszke; el fogok menni az előadásukra.~– De pontban
2046      17|             adott a kocsmárosnak, amivel az nemsokára megint visszajött
2047      17|                  azzal a válasszal, hogy az igazgató most éppen nem
2048      17|            Szilárdnak, azt mondván, hogy az igazgató köszöni a részvétet,
2049      17|                   mintha a szolgabíró úr az egész házat kivette volna
2050      17|                között, fogadta Szilárdot az ivóterem ajtajánál, mely
2051      17|             mialatt őt bevezette:~– Jaj, az isten áldja meg, tekintetes
2052      17|                vagyunk mi. A szeme ég ki az embernek, ha tisztességes
2053      17|                ha mindjárt hiányos is.~– Az itteni publikum is tüzet
2054      17|                  publikum is tüzet keres az előadásban, csakhogy neki
2055      17|                 azon kell végződni.~– De az ma valószínűleg elmarad?~–
2056      17|                 személyzethez?~– Én csak az énekben veszek részt, s
2057      17|           csapásai, amik gátlólag hatnak az életpályák küzdelmeire.~
2058      17|                 Szilárd vevé észre, hogy az asszonyság kissé biccent,
2059      17|        törekedett elrejteni, alkalmasint az lehetett a balsors ama bizonyos
2060      17|                 adhatni.~– Ezer örömmel.~Az asszonyság egész illemmel
2061      17|                ragasztott függönyt, hogy az a gerendákhoz kunkorodott
2062      17|                  formára volt megfestve, az előtérben látható volt egy
2063      17|             kapujának. Ezen járt ki s be az egész játszó személyzet,
2064      17|               mert másfelé nem lehetett.~Az elkezdett darab természetesen
2065      17|              Károly, Schiller haramiája. Az első három szónál ráismert
2066      17|               produkcióm; én kész vagyok az utcaszegleten koldulni a
2067      17|              hozná is utánam. A publikum az én uram: gyalázat arra,
2068      17|                 egészen gyermek.~Mármost az is előre látható volt, hogy
2069      17|                  játszani: természetesen az igazgató maga. Minthogy
2070      17|     sokoldalúsága.~A beszédes asszonyság az előadás kezdetétől fogva
2071      17|                 őszintén megkérte, hogy „az isten áldja meg, ne nézze
2072      17|           megszöktek, vagy elcsapta őket az igazgató. Persze, fiatal
2073      17|                olyan jó ember; megosztja az utolsó falatját is velünk,
2074      17|             nincs mit ennünk, eltréfálja az éhséget. Az utolsó férfi
2075      17|                   eltréfálja az éhséget. Az utolsó férfi volt nálunk
2076      17|              volt, szerették érte, hanem az a baja volt, hogy nagyon
2077      17|          söntésen is ült publikum, hanem az előadás pillanatában, akit
2078      17|                akit sehol sem találtunk, az Nagy úr volt. Keressük pincében,
2079      17|              lelte? Végre megtaláltuk őt az istállóban; ott feküdt a
2080      17|                fogai között. – „Nagy úr, az isten szerelmeért, még nincs
2081      17|          mindjárt kezdődik!” – kiálta rá az igazgató. – „Bizonyára –
2082      17|                    nem tehetek róla.” – „Az isten szerelmeért; keljen
2083      17|          öltöztetnünk Gergely kovácsnak, az mondta el az egész szerepet
2084      17|                  kovácsnak, az mondta el az egész szerepet súgó után,
2085      17|                 Szilárdnak; mintha ő ezt az elváltoztatott arcot valahol
2086      17|            vegyest, kezdett belevegyülni az előadási zajba, végre egy
2087      17|                legvégsőre, felcihelődött az első padból, s hátra ment
2088      17|         hétköznapi hangján felele vissza az interpellálónak, jól tudva,
2089      17|                  volt Babérossy Leánder!~Az előadásnak persze azonnal
2090      17|                meglelt „tékozló fiút”, s az ingyenpublikum bőséges kárpótlást
2091      17|                 kíváncsisága kielégítése az Olympról alászállt múzsaleányok
2092      17|              hogy könnyeiket letörüljék; az igazi könnyek nem tűrnek
2093      17|               csak egy személyből áll is az.~Néhány perc múlva ismét
2094      17|                   Egy neme a cinizmusnak az.~– Tisztelt uram, vagy ha
2095      17|               alatt fekszem majd valahol az árokban, ha megértem rá;
2096      17|               látta óvatosan beleegyezni az ifjú eszmejárásába, hogy
2097      17|               mindent elintézett; legyen az én vendégem ez este. Óhajt
2098      17|                  hivatalosan szétkergeté az illetőket, azalatt Szilárd
2099      17|         felhozott estelivel fogadá, mint az minden tartózkodás nélkül
2100      17|                   Rászoktam egy idő óta. Az embert mindenütt itatják;
2101      17|             bolondulni. Így legalább van az embernek egy menedéke, ahová
2102      17|               hanem hiszen nem kénytelen az ember a vándorbothoz ragaszkodni.
2103      17|               pesti, kolozsvári, jobbára az aradi is, ahol tudtomra,
2104      17|                azzal a föltétellel, hogy az ajándékozó előtt megemeljem?
2105      17|                 színház! Én szeretem ezt az életet; nekem ez pihenés.
2106      17|            gondolattal, hogy a gazdagság az Isten, s aki azt bírni akarja,
2107      17|                  s aki azt bírni akarja, az a féreg! Megutáltam minden
2108      17|                  unoka, csak azért, mert az ő kezében volt a gazdagság;
2109      17|                 nem árt. Ami rajtam van, az az enyim; mentől rongyosabb,
2110      17|                  árt. Ami rajtam van, az az enyim; mentől rongyosabb,
2111      17|             azonban minél tovább beszélt az ifjúval, annál jobban meggyőzték
2112      17|             hanem a szabad lét szomjának az az őrjöngő neme, mely a
2113      17|                  szabad lét szomjának az az őrjöngő neme, mely a bársonyvánkosok
2114      17|            emeletes házak vannak; utálom az olyan embert, aki megtűri,
2115      17|        szégyennek a szökést; nem háborít az a gondolat, hogy amely városban
2116      17|                keveredve; amelyben pedig az ön neve is nyomatékosan
2117      17|               Éppen nem úgy.~– Hála érte az Istennek! Megijedtem, hogy
2118      17|                vagyok.~– Kedves Leánder, az igen szép, ha valaki azt
2119      17|                   hogy a maga embere; és az nem is nehezen elérhető,
2120      17|               nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetesen furcsának
2121      17|                 fel villa helyett.~– Hát az a váltó 40 ezer forintról
2122      17|                  ahogy volt, rohant neki az ajtónak.~Szilárdnak egész
2123      17|              volt szüksége, hogy a futót az ajtón innen elfoghassa,
2124      17|        meggátolja abban, hogy kirohanjon az utcára, mint egy bódult.~–
2125      17|                 Szilárd erős ember volt, az ifjút lefegyverezte.~Kálmán
2126      17|                azt a Margarit…~– Hogyan? Az biztatta volna önt erre
2127      17|               volt több egy forintomnál, az inasoktól kértem kölcsön;
2128      17|         inasoktól kértem kölcsön; mondám az ördögnek, hogy legalább
2129      17|            visszajött, s azt mondá, hogy az uzsorás nem ád az én aláírásomra
2130      17|                   hogy az uzsorás nem ád az én aláírásomra semmit, mert
2131      17|                  állna, akkor adna, mert az már férjnél van. Margari
2132      17|           negyven forint nem a világ, mi az Henriette-nek. Ha magam
2133      17|                forint! Negyvenezer! Hisz az borzasztó, az rettenetes
2134      17|          Negyvenezer! Hisz az borzasztó, az rettenetes gazság. Én csak
2135      17|                  el; amiről nem bizonyos az, hogy férje ki fogja-e helyette
2136      17|                Én felakasztom magamat.~– Az volna a legóriásibb bolondság,
2137      17|              gyertyát tett maga mellé, s az előtte ülő ifjút elkezdé
2138      17|                 okozott, vigasztalására?~Az ifjú húzódozott az egyenes
2139      17|       vigasztalására?~Az ifjú húzódozott az egyenes felelettől.~– Nem
2140      17|           reggelre meggondolhatja magát. Az ajtót nem zárom be; de becsületszavát
2141      17|              veszem, hogy tudtomon kívül az ajtón ki nem lép.~– Szavamat
2142      17|                  Azzal Szilárd lefekteté az ifjút, s maga csak azután
2143      17|             Helyette talált egy levélkét az asztalon, melyre az volt
2144      17|             levélkét az asztalon, melyre az volt írva:~„Kedves jó barátom.
2145      17|           találkozni, de igazán borzadok az egész légkörtől, amiben
2146      17|         csavarogni megint. A ponyvasátor az én hazám. Azután meg – vannak
2147      17|                  mint négy darab szivart az asztalról, amiért bocsánatot
2148      17|            Minthogy szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül
2149      17|            szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül ki nem lépek,
2150      17|                  lépek, kénytelen voltam az ablakon át eltávozni. Isten
2151      17|               kocsmárostól Vámhidy, hogy az igazgató úr az éjjel búcsúvétel
2152      17|             Vámhidy, hogy az igazgató úr az éjjel búcsúvétel nélkül
2153      18|                 fogékony a mágnes iránt.~Az érdemes kisasszony összebeszélt
2154      18|                lett volna tigrisanya, ki az egymásért égő szíveket erőszakkal
2155      18|        elszöktessék, mégpedig éjszaka és az ablakon keresztül, pedig
2156      18|                van Margari úrnak, ahol ő az egész nap nem tesz egyebet,
2157      18|             nyakára leülhetett, rázhatja az onnan!~– Ne búsulj asszony –
2158      18|                és énrólam jobban? Mit ér az, hogy a nagyságos úr mindig
2159      18|              lehet férni? A pénz elmegy; az ember halandó. Egyszer valami
2160      18|             kezdett ülni; tán azért hogy az esze mind a fejében gyűljön
2161      18|           jószágot, egy kis majort, ahol az ember valami gazdaságot
2162      18|             semmi hasznát se látja, csak az ispánok lopják; úgy egy
2163      18|                Aztán érzi vagy nem érzi, az nekem mindegy. Én akarom,
2164      18|                 De birka is fog kelleni, az adja a gyapjút, sokat.~–
2165      18|                  tengeri nyúl is.~– Nem; az nem kell, mert az kiássa
2166      18|                   Nem; az nem kell, mert az kiássa a falat.~– No, hát
2167      18|                kiássa a falat.~– No, hát az nem kell; de egyéb minden.
2168      18|               kell! Ugye? Két hízó malac az ólban. Ez a fő dolog, s
2169      18|         nagyságának, hogy ez „kell”, hát az akkor kell.~– De hátha ő
2170      18|                nagyságát a földhöz ütni, az is csak úgy törik össze.~
2171      18|               csibukot.~– Ugyan mi lehet az?~Margari lerázta őt válláról.~–
2172      18|            dolgodra, nem asszonynak való az megtudni.~A kíváncsiság
2173      18|                   hát eredj alunni, mert az én testem és lelkem alhatnék.~
2174      18|                  le is heveredett megint az üresen maradt szófára.~Clementine
2175      18|               örökösödési per még mindig az első bíróság előtt van.
2176      18|               van moraliter igaza, hanem az írott betűk ellen még sincs
2177      18|               ellen még sincs hatalmában az ítéletet jobb felé dönthetni;
2178      18|                szabályoztak, ha kellett, az ország sérelmeit kötözgették,
2179      18|                 nagy állandó tőkéje volt az országnak.~Monori úr le
2180      18|                 látogatásra jön.~Egy nap az kérdezé tőle, hogy mit tud
2181      18|              felel a jelleméről; azonban az ösztönszerű fösvénység nem
2182      18|                  rátólni. Felmagasztalta az egekig a derék, becsületes
2183      18|                  becsületes embert; hogy az milyen egyenes lelkű, milyen
2184      18|              keze van?~– Óh, kérem, mint az arany! Én olvasatlan pénzt
2185      18|                letegyen.~Még aznap délig az a meglepetés érte, hogy
2186      18|              elfogadni hivatalszobájában az általam megkísértett hálaajánlatokat,
2187      18|               Reggeli beszélgetésünk óta az a körülmény jött közbe,
2188      18|                  tiszttársamnak sikerült az elveszettnek hitt Lapussa
2189      18|             Margari úr vette rá, és hogy az általa aláírt váltó eredetileg
2190      18|               megbízottjául tartja, s ez az egész hamis váltóügy uraságod
2191      18|                   Önnek meg kell esküdni az általam felteendő kérdőpontokra.~–
2192      18|               Váci utca szegletén megint az derült fel előtte, hogy
2193      18|               azt nem kell elismerni. De az a fatális királyi parancs!
2194      18|              üzlet lesz! Árendát fizetni az embernek a lelkiismeretétől;
2195      18|                 ez meg azalatt eldűl, és az ő kárára talál dűlni? Fatális
2196      18|            veszedelem. Legjobb lenne, ha az egész hamisváltó-ügy nem
2197      18|                Legjobb lenne visszavenni az egészet; de már az a bíróság
2198      18|           visszavenni az egészet; de már az a bíróság kezében van; az
2199      18|                az a bíróság kezében van; az már nem ignorálhatja. Margarit
2200      18|              összeköttetést vele; de hát az eskető parancs? Vagy meg
2201      18|              Vagy meg kell vallani, hogy az ember maga is érdekelve
2202      18|                 vagy megesküdni hamisan, az mégis illetlen volna; vagy
2203      18|             illetlen volna; vagy fizetni az ördöngös vámot a nemesküvés
2204      18|               rokonainak: vessük a tűzbe az egész átkozott pert; íme,
2205      18|                kettő ebből a tietek, egy az enyim; legyünk mindannyian
2206      18|              vett búcsút, úgy ment útra, az még akkor aludt, hogy ő
2207      18|                  Pedig dehogy futhatott! Az ajtóban szemközt találkozott
2208      18|                   de hogyan? Egész éjjel az kísértette; az nyomta a
2209      18|               Egész éjjel az kísértette; az nyomta a gyomrát, ha elaludt.~–
2210      18|                akar itt, hallja? – kérdé az alázatos férfiútól, akitől
2211      18|                 eszébe ilyen korán jönni az emberhez? Tudja, hogy tizenegy
2212      18|                  János úrnak, mint mikor az embernek a csizmájába egy
2213      18|        csizmájába egy hangya beszorul, s az ember társaságban van, nem
2214      18|             valaki talán megharagította; az inasok mondják, hogy tegnap
2215      18|           kertészt is megrugdalta, hanem az nem tesz semmit, Margari
2216      18|                 nem neheztel, ismeri már az úri szokásokat, tudja, hogy
2217      18|              Margari felül hátul a bakra az inas helyére; a nagyságos
2218      18|                hogy jött ide, hogy magát az ördög vigye el! S azután,
2219      18|                 mit szándékozik adni? Mi az az örvendetes hír, amivel
2220      18|                  szándékozik adni? Mi az az örvendetes hír, amivel meg
2221      18|            emberről olvashatni naponkint az „Ungar”-ban, hogy véletlenül
2222      18|       humorisztikus torzulat, s vesztére az jutott eszébe, hogy ő most
2223      18|             szabad rossz kedélybe hozni; az ember utálhatja a viperát,
2224      18|                 megyek sehova, én megyek az utcára, ott kiabálok végig:
2225      18|           karcolásból telemázolta vérrel az egész ábrázatját.~János
2226      18|             ismerősét sem szívesen látja az ember, ilyenkor az ember
2227      18|                 látja az ember, ilyenkor az ember dühös mindenkire.~
2228      18|               szinte összerezzent, midőn az a valaki ismerős hangon
2229      18|             tekintetétől. Monori úr volt az, a szolgabíró.~Legelőször
2230      18|                is azt hitte felőle, hogy az most utána jött a mindennapi
2231      18|                ápolgatta, hogy cirógatta az érdemes férfiút, s mármost
2232      18|                hihet felőle akármit – de az ördög hozta ezt a Margarit
2233      18|                maga előtt.~– Mit akar ez az ember? Kicsoda ez az ember?
2234      18|                  ez az ember? Kicsoda ez az ember? Hogyan jön ez az
2235      18|                  az ember? Hogyan jön ez az ember ide? – Én nem hoztam,
2236      18|                 érte.~Most Margarin volt az elbámulás sora.~– Mit vétettem
2237      18|               Margarit. – Ön beszélte rá az én kedves öcsémet, Kálmánt,
2238      18|                vitorlavászon pantalonja.~Az erre következő párbeszédet
2239      18|               figyelmezteté, hogy Monori az ő neve (János úr annyira
2240      18|              kössék oda azt ott ni, mert az a főcinkos!~Erőszakkal kellett
2241      18|                  beültetni, de még annak az ablakán is kikiabált, hogy
2242      18|                 bérkocsis, kidugta fejét az ablakon, úgy kiabált vissza
2243      18|             mondott neki:~– Uram, nem jó az embernek piszkos eszközöket
2244      18|                  másik bérkocsira ült, s az előre haladott után hajtatott.~
2245      18|                Ilyen gyümölcsöket hozott az a nap, amelyen Margari számára
2246      19|                hogy nejét, kit rábízott, az úton elvesztette, de mégis
2247      19|                elfúlt a lélegzete, amint az utcaajtó kilincséhez nyúlt;
2248      19|                  Csakugyan be volt zárva az ajtó, csengetni kellett.
2249      19|   tanúbizonyságaul annak, hogy itt volt. Az ablaktáblák mind be voltak
2250      19|                Lénárdnak saját háza volt az, melyben nem lakott kívüle
2251      19|              lakott kívüle senki, ő maga az emeletet foglalta el, cselédjei,
2252      19|                egyedül ott maradni. Most az sem volt fölfedezhető.~Gerzson
2253      19|                  Ilyenkor nem látják meg az embert, mert mindenki csak
2254      19|             közöttük Lénárdot sehol. Sem az úrlovarok, sem a pályabírák,
2255      19|               Egy szögletből leste végig az egész futtatást; onnan látta,
2256      19|              akart a szeme közé nevetni, az félrefordult, úgy nevetett.~
2257      19|              Él-e? – kiálta Gerzson, kit az első pillanatra csak az
2258      19|                  az első pillanatra csak az öröm kapott meg, hogy Henriette–
2259      19|        előfogatért, s tégedet ott hagyva az asztal alatt, iparkodott
2260      19|      postalovakon a férjével Hídvárra.~– Az nem igaz. Láttad-e őt?~–
2261      19|               amit ti itt velem tesztek, az igen rossz elmésség, és
2262      19|                Nem, barátom, ő maga volt az, nem csalódtam.~– Köszönöm.~–
2263      19|              olyan sietve ment el onnan. Az ottmaradók – persze hogy
2264      19|             meglepő és a megfoghatatlan, az igaz, a nem igaz, a valószínű,
2265      19|               hogy visszaemlékezzék arra az elmúlt éjszakára, nem talált
2266      19|                hogy Henriette előtte ült az asztalnál angyalszelíd arccal,
2267      19|                   s neki meséket mondott az erdélyi havasokról, s ő
2268      19|         hallgatta. Azontúl, amit látott, az mind álom volt. Henriette
2269      19|            utoljára ő maga kívánta, hogy az útból félretérjenek. S mégis
2270      19|             eszük nincs, s ki nem térnek az útjából, bizonyosan rosszul
2271      19|               egy-egy órai időt lovainak az etetésére. – Azután ismét
2272      19|                lovakat, akasztófáravaló.~Az öreg cseléd, ki húsz évi
2273      19|          ellenséget kerget csata idején, az is megáll etetni, itatni?
2274      19|                nyeregben ül, s hallgatja az ágyúgolyók fütyülésit, aprítja
2275      19|           ágyúgolyók fütyülésit, aprítja az ellenséget, hogy hát a lova
2276      19|              lesz, mint lesz? Megy, amíg az ellenségét le nem vágta;
2277      19|                 ebből azt vette ki, hogy az ura le akar vágni valakit.
2278      19|           Hídváron túl egész éjjel mehet az ember, míg új állomást talál,
2279      19|                 keresztbe akadt a torkán az a szó: hogy hát miért nem,
2280      19|              rajta, nagy oldalzsebekkel: az egyik oldalzsebbe beledugta
2281      19|                 Kezet csókolj neki, mert az pap, te pedig korhely pimasz
2282      19|       várkastélyba befelé.~Este volt már az idő. Az emeleten hét ablak
2283      19|            befelé.~Este volt már az idő. Az emeleten hét ablak ki volt
2284      19|             nyolcadikba besütött a hold. Az volt Henriette hálószobája.
2285      19|              életében sem szenvedhetett. Az útját állta.~– Jó estét
2286      19|                hét ablak van kivilágítva az emeleten.~– Igaz, hogy ki
2287      19|                   azt virrasztják.~– Hát az urad hol van?~– Benyargalt
2288      19|             tudós doktorért.~– S mi baja az asszonyodnak?~– Én nem tudom,
2289      19|          beszélni?~– Dehogy lehet. Éppen az a baj, hogy nem lehet.~–
2290      19|                 bírva ingerültségével –, az én öklöm itt a zsebemben
2291      19|           zsebemben most egy pisztolynak az agyát markolja, s nekem
2292      19|                 látogatni jöttem ezúttal az uradhoz, hanem valami másért.
2293      19|             másért. Mondj igazat! Itthon az urad, vagy nincs?~– Mondtam
2294      19|                csak a nagyságos asszony, az pedig meg van bolondulva.~
2295      19|                mintha hegedűszót hallana az emeleten.~– Hisz itt zene
2296      19|                  A zenétől meggyógyulnak az őrültek.~– De én zajos emberhangokat
2297      19|               fel. Ne őrizd olyan nagyon az ajtót, én nem akarok erővel
2298      19|               Akinek ilyen szót mondanak az ajtajában, az nem tagadhatja
2299      19|              szót mondanak az ajtajában, az nem tagadhatja el, hogy
2300      19|                 még erre sem jön elő?~Ez az ötlet újra felszakíttatá
2301      19|             akará a vadásznak, midőn meg az jutott eszébe, hogy de hátha
2302      19|                  hasonló tartalmút fogok az aradi kaszinóba kiragasztani
2303      19|             aradi kaszinóba kiragasztani az indítványtáblára.”~– No,
2304      19|                  ahol előtalálod, add át az uradnak. Szóval is köszöntetem:
2305      19|              venyigével befoldozta amaz.~Az ősz pópa kapujában várta
2306      19|                 kordialiter megszorítván az öreg lelkész kezét. – A
2307      19|         mosolyogva, s bevezette vendégét az utcáról szűk hajlékába,
2308      19|           hozzálátott, olyanformán, hogy az asztal két végére lekönyökölve
2309      19|               kell lenni a víznek, mikor az ember a málé vagy haricskalisztet
2310      19|                  a kalánnal, hogyan kell az apró sajtot közé keverni,
2311      19|             Csakhogy nehezen fordul tőle az embernek a nyelve. Nem hiszem,
2312      19|                azt a hat vad nevet, amit az imént elmondott.~A pópa
2313      19|              nagyot ütött csonka öklével az asztalra.~– Csakugyan úgy
2314      19|           extemporizált tisztelendőséged az én felderítésemre.~– Ezek
2315      19|             korán reggel is részeg lehet az a tanú, aki egész éjjel
2316      19|                mondám, hogy nem szeretem az embereket, akikről beszélek,
2317      19|             hevünk elhiteté velünk, hogy az könnyű munka lesz. Roppant
2318      19|              arról, hogy mienk legyen ez az ország, hogy megforduljanak
2319      19|                 megkezdte a míveltséget, az önkényt halad azután előre.
2320      19|                mert saját vérünktől ered az. Nekünk is vannak milliomosaink,
2321      19|          falvaikban össze hagyják omlani az iskolákat s tudományos intézeteiket
2322      19|                  angyalnak hittem benne, az mind ördög volt. Ő itt valóságos
2323      19|                  s a hetediken tanítanám az ábécét, ha a báró úr pálinkás
2324      19|                  átellenben nem volnának az iskolával és templommal.~
2325      19|           sóhajtott a lelkész panaszára; az valóban úgy volt, hogy ő
2326      19|              egészen elszomoritá, nehogy az szavait félig-meddig hozzá
2327      19|             beleírva, amikre nem szokott az ember késni a válasszal.~–
2328      19|            mintha Gerzson nem lett volna az?), sehogy meg nem engedem,
2329      19|         átengedem kegyednek a választást az éjjeli tanyára nézve: hol
2330      19|               nekem már nemigen tesz jót az éjszakai levegő; tehát én
2331      19|                 Én pedig a méhek között; az a zsongás ott az ember füle
2332      19|                 között; az a zsongás ott az ember füle mellett olyan
2333      19|                  fekhelyére, kezébe fogá az olvasót, s elkezdett imádkozni,
2334      19|              gyújtott pipájára, s nehogy az égő valami kárt tegyen,
2335      19|               milyen különös, hogy akkor az egyszer, mikor legjobban
2336      19|                 gyalázatot. Hogyan lehet az? Ki kell még annak derülni
2337      19|                derülni elébb-utóbb.~Hogy az álom meg ne kerülje elébb,
2338      19|                  lelkész szavai ellenére az ott mulatók nem akarják
2339      19|               sötét hajdankori rom, állt az éji félhomályban az úri
2340      19|                 állt az éji félhomályban az úri kastély, ódon tornyaival,
2341      19|                kettőn keresztülsütött: s az a szoba volt a bárónő hálóterme.~
2342      19|                   hogy milyen csodálatos az, mikor a lenyugvó hold így
2343      19|              házon keresztül süt, mintha az csak egy nagyszerű transzparent
2344      19|               csak azt veszi észre, hogy az ablakon áttörő sugár egy
2345      19|                 pillanatnyi elsötétülése az ablakon áttörő holdfénynek
2346      19|      megszámlálta üterén a perceket, mik az elsötétülés közeit kitölték;
2347      19|             kitölték; tizenhat perc volt az, tizenhat lépést tett a
2348      19|                  egyik végétől a másikig az, aki ott járt késő éjjel
2349      19|             halaszthatatlan útját, mikor az egész kastélyban elszenderült
2350      19|                   s onnan nézte közelebb az ablakon el-eltűnő árnyék
2351      19|                 kezével, s azokkal kezdé az ablakot hajigálni. Amint
2352      19|              Amint egy morzsa megkoccant az üvegen, hirtelen eltakarta
2353      19|               hirtelen eltakarta egészen az árny az ablakot, mintha
2354      19|                eltakarta egészen az árny az ablakot, mintha az éjjeli
2355      19|                  árny az ablakot, mintha az éjjeli sétáló odalépett
2356      19|              múlva azután sebesen eltűnt az ablakból az árny, s a holdvilág
2357      19|               sebesen eltűnt az ablakból az árny, s a holdvilág zavartalanul
2358      19|                idő múlva ismét megjelent az árny a holdvilág előtt,
2359      19|                  árny a holdvilág előtt, az ablakfiók nagy csendesen,
2360      19|                 papírdarabka hullott alá az ablakból.~E levélke leesett
2361      19|             leesett a bástya párkányáról az árokba, Gerzson odamászott
2362      19|             felkölteni; ott állt hintaja az udvarban, annak a lámpáját
2363      19|                Kedves jó Gerzson bátyám! Az isten irgalmára, lelkem
2364      19|                 úrnak legelső gondolatja az volt, hogy Henriette őt
2365      19|                útjából visszatérni, mint az az állítólagos garázdaság,
2366      19|             útjából visszatérni, mint az az állítólagos garázdaság,
2367      19|                  Minden jó lélek dicséri az Urat.~– Amen. Én vagyok
2368      19|                  Urat.~– Amen. Én vagyok az ajtón; bocsásson be, tisztelendő
2369      19|             atyám.~A pópa rögtön kinyitá az ajtót s bámulva kérdezé
2370      19|                   Odább kell önnek menni az elől, akit nem hítt!~– Nem
2371      19|            Legelőször is vegye ön magára az én öltönyömet, míg én magam
2372      19|            lelkész nem állhatá meg, hogy az emelkedő domboldalról még
2373      19|                  hol élek meg! Nem hinné az ember, hogy milyen kevésből
2374      19|              otthon lesz, olvassa át azt az iratcsomagot, amit megőrzésül
2375      19|                  körrajzokban meredt föl az égre, s valami fohászt engedett
2376      19|                  Meglássuk, ha erősebb-e az imádság, mint az átok. Egészen
2377      19|               erősebb-e az imádság, mint az átok. Egészen sötét volt
2378      19|                 átok. Egészen sötét volt az éjszaka, mely a menekvők
2379      19|                 a menekvők előtt ** vára az országút mellett, mely postaállomás.
2380      19|                el Gerzsont, s visszament az erdő felé, nemsokára lehetett
2381      19|                léptekkel, aminőkkel csak az oláh hegylakó tud futni
2382      19|            biztos helyen ült, akkor jött az a gondolatja, hogy ejnye
2383      19|                 volna vele?~Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott
2384      19|                 négy lovával ott maradt. Az nem tudja mire vélni ura
2385      19|                és házigazdája eltűnését; az jobbra-balra kérdezősködni
2386      19|          jobbra-balra kérdezősködni fog, az kétségbeesik, az belármázza
2387      19|      kérdezősködni fog, az kétségbeesik, az belármázza a fél világot
2388      19|                  Ejnye, be kár volt erre az egyre nem gondolni!~Hát
2389      19|                 van! uccu kiugrom; futok az ajtónak, hogy felköltsem
2390      19|         felköltsem nagyságos uramat, hát az ajtó kívülről be van szegezve,
2391      19|                be van szegezve, szaladok az ablakhoz, annak a táblája
2392      19|              Legjobban megrémített pedig az, hogy senki sem jött a várból
2393      19|               fel, fejszét keresve, hogy az ajtót betörjem, egyszer
2394      20|               maga is csak álomnak vélte az egészet.~Hogy nagyon boldogtalan
2395      20|                életet élt férje házánál, az nem e naptól van keletkezve;
2396      20|                 e naptól van keletkezve; az öregapja végrendeletétől
2397      20|         darabolja, csak ketten tudják és az Isten. Az a kettő pedig
2398      20|               ketten tudják és az Isten. Az a kettő pedig nem fogja
2399      20|            reggeltől estig, és azután be az éjszakába; néha éjfélig,
2400      20|               fel, mint egy rém, melynek az éjfél utáni egy óra kondulása
2401      20|            kondulása nem hozza el álmát.~Az étteremben sohasem szokott
2402      20|                   szobájába viszik utána az ételeket: alig nyúl hozzájuk;
2403      20|           ismerős szóra vélt találni, de az arcot nem ismerheté fel.
2404      20|                 s ami kilátszott belőle, az sebhelyekkel és forradásokkal
2405      20|               holdkóros szemeit, keresve az arcon a tegnapi ideálszépség
2406      20|             ezzel így: megbüntetett érte az Isten, hogy szép arcomért
2407      20|               Neki oly távolnak tetszett az, mikor még szép volt és
2408      20|              előtt oly közelnek látszott az, hogy „tegnap”-nak képzelte.~–
2409      20|               képzelte.~– Minket megvert az Isten bűneinkért mindnyájunkat,
2410      20|                meg hagyták menekülni azt az egyet. Óh, ha ez eszembe
2411      20|             eszembe jut, a fejemet verem az erdei fákhoz és a kősziklák
2412      20|                  szétszakadjon. Nem bánt az, hogy koldus vagyok, egy
2413      20|                  volt húszezer aranynál; az az enyim lett volna, mert
2414      20|               volt húszezer aranynál; az az enyim lett volna, mert hiszen
2415      20|            gondolat; mert meglehet, hogy az a nagy úr, aki éppen ott
2416      20|                 a hintóban, nem is ebből az országból való volt, sőt
2417      20|                 országból való volt, sőt az is meglehet, hogy az írás,
2418      20|                 sőt az is meglehet, hogy az írás, amit a dászkál adott,
2419      20|                 aki fél, hogy rövid lesz az ideje ahhoz, mit még el
2420      20|         asszonyom; nekem azt mondták ott az urak, hogy a hamispénzverők
2421      20|           bíróságnak a nagyságos báró úr az elnöke. Tőle függ valamennyinek
2422      20|                  nélkül, de ami igazság, az igazság! Mindennek az átkozott
2423      20|           igazság, az igazság! Mindennek az átkozott Fatia Negra volt
2424      20|                És most Brinko és társai, az átkozott hamis esküvők,
2425      20|                 volt a pénzverők vezére, az ő fejére hárítják az egész
2426      20|             vezére, az ő fejére hárítják az egész bűnt; pedig a Fatia
2427      20|                 pedig a Fatia Negra volt az; Isten jól látja, hogy az
2428      20|                az; Isten jól látja, hogy az volt!~Henriette halvány
2429      20|                     Nagyságos asszonyom, az ég irgalmára kérem, ne felejtkezzék
2430      20|                  csontkéz és – megátkoz: az ott az apám. Én belevittem
2431      20|           csontkéz és – megátkoz: az ott az apám. Én belevittem őt a
2432      20|                Negra iránt, és íme, most az megmenekül, s ő szenved
2433      20|             lenni. Ne hagyjon elvesznem. Az Isten nem fog azért önre
2434      20|                 oltalmába vesz, akit még az éj is el akar veszteni!~
2435      20|            szónak ura lenni, mint eddig. Az a nehéz gondolat, amitől
2436      20|             amitől a kétségbeesett leány az országutakat futja, még
2437      20|                  tízszerte nehezebb volt az ő lelkén, mint amazén. Nem
2438      20|                  esküre emelte két ujjal az ég felé tartá; úgy reszketett
2439      20|              szép írása, ami vetélkedett az acélmetszéssel? A reszkető
2440      20|             mégis meg kellett írni, mert az folyamodó levél volt férjéhez: „
2441      20|                   Tegyen velök irgalmat. Az ég kegyelmére kérem önt,
2442      20|                  önt, ne ítélje el őket! Az Isten szent nevére kérem
2443      20|               nevét egy olyan ítéletnek! Az örökkévalóság rettenetességeire
2444      20|          buffoáriát dúdolni, s kikiabált az ajtón a pecéreknek, hogy
2445      20|             pecéreknek, hogy eresszék ki az udvarra a kopókat.~A halavány
2446      20|                 kulcsolva, némán megállt az ajtó előtt, melyen Lénárdnak
2447      20|                 Bicêtre leírása?~– Ugye, az borzasztó egy hely?~– Ön
2448      20|             különösen viseli magát, hogy az egész környék arról beszél,
2449      20|              bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. – Tehát
2450      21|                                 Küzdelem az aranyért~Satrakovics Gerzson
2451      21|           egyesült erővel fogjanak hozzá az erdélyi Hunyad, Fehér és
2452      21|             Egész lajstromai voltak nála az itt is, amott is elkövetett
2453      21|          gondolni, mi ütközött egyszerre az érdemes férfiúhoz, hogy
2454      21|                olyan dühödten szónokolsz az ellen a jámbor Fatia Negra
2455      21|                engemet könnyebbített meg az úton ezer arannyal, de azt
2456      21|                  lenni, vagy mi?~– Igen, az akarok lenni, országos perzekútor.
2457      21|               Eredj. Ne bolondozzál. Biz az megmarad. Hiszen nem tudomány
2458      21|            megmarad. Hiszen nem tudomány az, hogy ha elégeted a könyvét,
2459      21|                  etablírozta is magát.~– Az csak hírlapi kacsa. Ő most
2460      21|                 kinek árthat? A bandáját az utolsó emberig elfogták,
2461      21|           legvénebbeket húsz esztendőre, az ifjakat élethosszig tartó
2462      21|              elnöke volt, s maga aláírta az ítéleteket.~– De ki tudja
2463      21|                már a kész pénzt verte ki az eleven emberből?~– Igen,
2464      21|               volna is, élő bizonyság rá az a biztosság, aminek azóta,
2465      21|                hogy ezek kézre kerültek, az egész vidék örvend. Nyitott
2466      21|                 azóta minden ember, s ha az út közben heversz is holtrészegen,
2467      21|                   Gerzson úr tiltakozott az ellen, mintha ő az útfélen
2468      21|           tiltakozott az ellen, mintha ő az útfélen szokott volna részegen
2469      21|                     Abból tudom, hogy ez az ember, ez a vasképű, vaskezű
2470      21|               vasképű, vaskezű ember nem az a birkaszívű állat, aki
2471      21|              minden törvényes hatalomnak az eszén, s kicsúszott a legbizonyosabban
2472      21|                ezeknek elítéltetése után az az egész szabad kalandorcsapat,
2473      21|             ezeknek elítéltetése után az az egész szabad kalandorcsapat,
2474      21|             arról szót vesztegetni, hogy az erdélyi szoroson belül valakinek
2475      21|                 szoroson belül valakinek az utazása más bajjal találkozhassék,
2476      21|                 beszélgetett, ha megunta az éneket; a csendes egyformaságot
2477      21|              szemközt, mindegyiken aludt az oláh hanyatt fekve, s úgy
2478      21|               hogy jó idején félretérjen az imperatu kocsija elől.~Amint
2479      21|         huszonnégynek fekete fátyol volt az arcára kötve, ruháik bélésükkel
2480      21|               kincs, mit veletek hoztok, az enyim; tőlem vettétek el.
2481      21|           egészen a híd végéig nyomattak az ulánok által, amidőn a híd
2482      21|                 hangon felkiált hozzájuk az ablakon kinéző molnár:~–
2483      21|           fűrészelve!~Igazán úgy volt-e? Az volt-e a kalandor terve,
2484      21|                 volt, akár mentő árulás, az eredménye az lett, hogy
2485      21|               mentő árulás, az eredménye az lett, hogy a lovasság egy
2486      21|                postaszekeret beledöntsék az út melletti árokba.~A dzsidások,
2487      21|                megjelenésükre szétfutott az út melletti bokrok közé,
2488      21|              lehete venni, hogy nehányat az útfélen levő nagy jegenyefákból
2489      21|                  befűrészeltek, s azokat az ő hátuk mögött az úton keresztül
2490      21|                 azokat az ő hátuk mögött az úton keresztül döntögették
2491      21|                  voltak látva; hanem azt az egyet igen jól tudhatták
2492      21|            tudhatták előre, hogy mihelyt az éjszaka által ott hagyják
2493      21|                rablók lőtávolba jöendnek az épületekhez, s akkor nehány
2494      21|                 a házfödélre lőhetnek, s az amilyen nád, egyszerre lobbot
2495      21|               feje fölött ég a tető!~Ami az emberéletet illeti, arról
2496      21|                   emlékezett belőle arra az esetre, mikor a testőrség
2497      21|              szekereit, lovak hiányában, az útfélen kellett hagyni.
2498      21|                postaszekerekből kivették az aranyat, s azt szétosztották
2499      21|             kinyitva a kapukat, kirohant az egész csapat az udvarról.~
2500      21|                 kirohant az egész csapat az udvarról.~Sűrű fegyverropogás