Fezejet

 1       2|          jócskán ült a tömlöcben, midőn Lángainé hintaja visszajött
 2       2|    hallgatták annak boszontásait, midőn hírül jött János úr hazajötte.
 3       4|           le néhány sort Margari, midőn Henriette újra elkezde nyűgösködni,
 4       4|       ajtót maga után Clementine, midőn Henriette félbeszakasztá
 5       4|           mekkora lőn bosszúsága, midőn kívánt titkok helyett nem
 6       4|         orosz-török háború alatt, midőn a nagyvezér Péter cárt csaknem
 7       5|           Volt-e szánalomról szó, midőn ugyanazon percben, egymásra
 8       5|          határozottan elleneztem. Midőn az iratokat kezembe adták,
 9       5| búcsúvételt?~Annyi bizonyos, hogy midőn elfordult tőle, kétségbe
10       6|            ki szinte összeborzad, midőn annak béna ujjait érinti.~–
11       6|      ötven lépésnyiről, olyankor, midőn a medve feje az enyimhez
12       6|          nem érte nagy veszteség, midőn férje oda utasítá, hogy
13       6|         annyira meg van döbbenve, midőn azzal híják be, hogy ő is
14       6|      Henriette erőt vett magán, s midőn a reggelitől felkeltek,
15       6|          akkor érzé magát jobban, midőn ismét a hintóban ülhetett.
16       6|      akkorra érnek az udvarra be, midőn az első jégmogyorók koppannak
17       6|  Harmadnap korán reggel volt még, midőn átlépték az erdélyi határt.
18       6|      olyan nehéz szorongást érze, midőn e haragos képű emberek között
19       7|         féltékeny vagyok – szólt, midőn szóhoz jöhetett. – Én nem
20       7|        alig bírta elcsillapítani, midőn az öreg Onuc bedugta az
21       8|           megfoghatatlan sokszor, midőn azt mondják: ez a férj és
22       8|  lemondást.~Azon hosszú napokban, midőn Hídvárott egészen magára
23       8|          majd torkán akadt a szó, midőn ki kelle mondania, hogy
24       8|        mond az erdők lakója!~Csak midőn kapuja előtt állt, akkor
25       9|          kis gyámoltalan árvát, s midőn másnap már nem hallatszott
26       9|         és ivószerszámot, úgyhogy midőn a medve és Juon kiugrottak
27       9|        vele menni, erdőn lakni. S midőn az igent mondott rá, ismét
28      10|      ezzel sem történt semmi baj.~Midőn ideje volt, előjárt a báró
29      10|         Elkezdte szeretni férjét.~Midőn reggel a hintó Hídvár udvarán
30      10|     ébredt fel; ott aludt sokáig. Midőn körültekinte, s Hátszegi
31      10|      melyből jólesett felébredni.~Midőn férje megcsókolá kezét szobájába
32      10|        ébresztett fel maga ellen, midőn ilyen rettenetes talányt
33      10|         ábrándokból. Csak azután, midőn egy napon vadászok, pecérek,
34      10|          legközelebbi éjszakákon, midőn az urak kártyánál ültek,
35      10|      nehéz terhet vállal lelkére, midőn a természet által füvekbe
36      10|           az álarcos vendégnek, s midőn az, szép szóval nem boldogulván,
37      11|      szobájába sietett.~Elbámult, midőn ott Clementine-t Anicával
38      11|           nem különböztettem meg; midőn nagyságod hozzám jött e
39      11|        már aláfelé volt fordulva; midőn a völgy fenekére leértem,
40      11|          ne legyen alkalmatlan, s midőn néha a halálos fájdalom
41      11|        egyedül. Alig múlt félóra, midőn a távolból lépések hangját
42      11|        visszacsapódott helyére, s midőn a fölötte levő ablakhoz
43      11|           de abban a pillanatban, midőn Juon egyik kezét megragadta,
44      12|          komolyan, figyelmesen, s midőn jöttek az orvosok, felolvasá
45      12|      cseppet sem volt meglepetve, midőn visszatértekor már ott találta
46      13|         sokat vesztett a kártyán, midőn ez a hír érte. Efölötti
47      13|          ép elméje használatában, midőn családja egyéb tagjait kirekeszté,
48      13|           felolvasójának tartott, midőn leányát férjhez adta, akkor
49      14|              A feszület megütött, midőn megfogtam, és megütött,
50      14|           megfogtam, és megütött, midőn újra letettem – súgá halkan
51      14|           összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat
52      14|        számat – felelt a leány, s midőn a Fatia Negra félrenézett,
53      14|            A másik volt Anica, ki midőn látta, hogy a százszoros
54      14|        Fatia Negrát üldözni kell, midőn a tűz már elaludt. E valaki
55      15| síremléket e ház helyén találták, midőn alapját letették, s így
56      15|           senki, hogy mi történt.~Midőn báró Hátszegi és Makkabesku
57      16|           kezet szorított vele, s midőn az ajtóban elváltak, még
58      16|            Alig maradtak egyedül, midőn a báró rosszkedvvel veté
59      16|       Alig haladtak másfél óráig, midőn Gerzson úr megint gyanúsan
60      16|          Úgy reszketett a hangja, midőn a rabló előtt azt kellett
61      16|       tűzről kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarcos egészen
62      17|          már jó késő reggel volt, midőn valami szokatlan zajra fölébredt.
63      17|        éppen interveniálni akart, midőn belépett hozzá a kocsmáros,
64      17|          micsoda áldozat ez most, midőn nagyatyja mindenből kitagadta,
65      17|         csak azután ment fekünni, midőn azt már aludni sejté.~Reggelre
66      18|          is hajtják: éppen akkor, midőn a ház asszonya Aradra utazott
67      18|            s szinte összerezzent, midőn az a valaki ismerős hangon
68      19|           adni akará a vadásznak, midőn meg az jutott eszébe, hogy
69      19|      ormain látszott már pihenni, midőn a pópa és vendége a kerten
70      19|  cselekedjék; ahogy tudni szokta, midőn a vérmedvét megneszelé,
71      20|     Szobájából csak akkor jön ki, midőn a kápolnába megy; ilyenkor
72      20|        megháborodott.~Egy reggel, midőn ismét a kápolnából jött
73      21|       támadását folytassa ellene, midőn veszteségét bizonyosnak
74      21|       Alig múlt el egy óranegyed, midőn már a hátuk mögött keletkező
75      21|        ijedten hátrált meg előle, midőn a feltartani vélt kard viadori
76      21|       csak akkor maradt el tőlök, midőn azok a vámon áthaladva,
77      22|        ügyes férfira van szükség.~Midőn ez utóbbi vállalattal Gerzson
78      22| káromkodással vezetőjük nyomában, midőn egy bámulatos látvány lepte
79      22|         vagyunk-e? – kérdé a vak, midőn a szobában volt Vámhidy
80      22|         érzett végigfutni testén, midőn elérkezettnek látta a percet,
81      22|        volna abban a pillanatban, midőn egy magányos helyen találkozni
82      22|        állati ordításába tört ki, midőn kardja kihullt kezéből;
83      22|          futó róka szokott tenni, midőn már tanyájához közel van,
84      23|    csakugyan lakatlan-e?~Evégett, midőn harmadszorra betért a házba,
85      25|        mennyire meg volt lepetve, midőn a vendéglőben legelső kérdezősködésre
86      25|   rendesen elűzni; hanem egyszer, midőn Kengyelesyné komolyan előhozta,