Fezejet

1501      16|              éjszaka, miszerint kiveheté, hogy csakugyan négy ló érkezett
1502      16|              ébredt fel.~Henriette hallá, hogy kívül a tornácajtó már recsegni
1503      16|                  támaszkodott fél kézzel, hogy össze ne rogyjék.~A feszített
1504      16|                 adja ki, és esküdjék meg, hogy három napig senkinek nem
1505      16|               előtt azt kellett hazudnia, hogy az nincs nála.~– Meg fogjuk
1506      16|                nálam; postára tettem fel, hogy bizton kézbe jusson.~– Asszonyom,
1507      16|               amit érzett. Eszébe jutott, hogy ez az ember az, akit még
1508      16|                  kezében levő reményétől, hogy testvérét a gyalázattól
1509      16|               földre.~… Azután nem tudni, hogy mi történt …~Jó kora reggel
1510      16|                  Mi történt itt az éjjel? Hogy nem tud ő abból semmit,
1511      16|                 oly ébren szokott aludni, hogy a szúnyogdongásra is fölébred?~
1512      16|             fölébred?~Emlékezni kezde rá, hogy az este valami szokatlan
1513      16|             ártani. Visszament a szobába, hogy megnézze, mi van abban a
1514      16|             pontot e világtalan zavarban. Hogy mi történhetett itt, még
1515      16|                    s ő nem tudta mármost, hogy melyiken induljon el.~
1516      17|                   Van azzal úgy az ember, hogy mikor sok esztendeig egy
1517      17|                  az volt a legkülönösebb, hogy egyszerre kettő sohasem
1518      17|           jönnének. Ők maguk azt mondják, hogy Aradrul jöttek, hanem az
1519      17|                   úgy nem lehet megtudni, hogy honnan jöttek, mint azt,
1520      17|                  honnan jöttek, mint azt, hogy hova mennek innek.~– Ki
1521      17|                   a tagjaik?~– Úgy tudom, hogy csak egyetlenegy férfi van
1522      17|                  mintha férfiak volnának, hogy sohasem részegek.~– S meg
1523      17|                 az istenadták. Tudnivaló, hogy senki sem megy utánuk, hogy
1524      17|               hogy senki sem megy utánuk, hogy őket visszahozza.~– Hanem
1525      17|                  s olyan spanyolok benne, hogy jobban sem kell. Egy kis
1526      17|          gyerekember, de olyan furfangos, hogy még holdvilágot is csinál
1527      17|                produkál, de azt titkolja, hogy mivel. Ami pedig a könyvtárukat
1528      17|                  ilyenkor azt cselekszik, hogy más nevet adnak a darabnak,
1529      17|                 persze fennhangon kiabál, hogy láttuk ezt már, míg az igazgató
1530      17|                  ledisputál a színpadról, hogy nem igaz az, mert az egészen
1531      17|                hanem felkiabált hozzájuk, hogy énekeljenek inkább valamit,
1532      17|         népdalokat; egy öreg szerb látta, hogy nincs basszista közöttük,
1533      17|                Mondtam az igazgató úrnak, hogy írja oda, de ő azt felelte
1534      17|                 oda, de ő azt felelte rá, hogy az szemtelenség volna, azt
1535      17|                  azt is tanácsoltam neki, hogy hozza át maga a cédulát
1536      17|                 kidobott érte a szobából, hogy hát cédulahordozónak nézem-e
1537      17|          cédulákat, amit pedig úgy tudom, hogy még Pesten sok elsőbb fizetésű
1538      17|               kardos darabot, azt mondja, hogy ezek a klasszikusok. Pedig
1539      17|                   nem akarja, azt mondja, hogy ő ilyen szemtelenségekre
1540      17|            többiek.~– Azt szeretem benne, hogy büszke; el fogok menni az
1541      17|                   nézőhelyen; azt mondja, hogy a halogatás csak komisz
1542      17|             visszajött azzal a válasszal, hogy az igazgató most éppen nem
1543      17|                  Szilárdnak, azt mondván, hogy az igazgató köszöni a részvétet,
1544      17|                  dolgai után, úgy sietve, hogy hét órára készen legyen,
1545      17|               közönséget, és nem illenék, hogy elmaradjon.~Amint hazaérkezett
1546      17|                   tele van a színház úgy, hogy egy lélek sem fér be több.~–
1547      17|          küzdelmeire.~Szilárd vevé észre, hogy az asszonyság kissé biccent,
1548      17|                  mellett, ki nem engedte, hogy a háta mögé üljön; biztosítva
1549      17|                mögé üljön; biztosítva őt, hogy a művészetet minden időben
1550      17|             megtöltének egypár padot úgy, hogy Szilárdnak módjában volt
1551      17|             nagyon gyanúba keverte magát, hogy kés fokával ütögetett pohárból
1552      17|           papirossal ragasztott függönyt, hogy az a gerendákhoz kunkorodott
1553      17|               senki.~– Csak azt csodálom, hogy kegyetek igazgatója, aki
1554      17|                   aki olyan büszke ember, hogy ajándékot nem akar elfogadni,
1555      17|                 az is előre látható volt, hogy Moor Károlyt és Ferencet
1556      17|                   ezeket együtt játszani, hogy kitűnjék művészetük sokoldalúsága.~
1557      17|                    s ha néha vette észre, hogy Szilárd odafigyelmez a játszókra,
1558      17|                  egész őszintén megkérte, hogy „az isten áldja meg, ne
1559      17|                 elváltoztatott hangoknak, hogy a szereplők mind nőneműek
1560      17|           nőneműek férfiruhában.~– De hát hogy szedték így össze magukat
1561      17|                  Persze, fiatal még arra, hogy egy agyafúrt férfi színésznek
1562      17|               érte, hanem az a baja volt, hogy nagyon ivott, s mikor sokat
1563      17|                 ivott, olyan önfejű lett, hogy nem lehetett vele semmire
1564      17|            annyira ez a mulatságos adoma, hogy némi érdeke ne támadjon
1565      17|                  leghátulsóba; tán azért, hogy ott a teremnek jobb akusztikája
1566      17|               interpellálónak, jól tudva, hogy csupa ingyenjegyes publikum
1567      17|              abban mindnyájan megegyezve, hogy a fiatal igazgató valószínűleg
1568      17|                elfordultak mind a ketten, hogy könnyeiket letörüljék; az
1569      17|                   szót –, engedje meg ön, hogy mindenekelőtt egyre kérjem:
1570      17|                  nevem; ha azt akarja ön, hogy valami beszédet folytassunk
1571      17|        beleegyezni az ifjú eszmejárásába, hogy őt egyelőre el ne vadítsa –,
1572      17|            képviselőit, s eszemben sincs, hogy önt valamiképp le akarjam
1573      17|                 Hanem egészen elfeledtük, hogy ön igazgató is, aki most
1574      17|      tökéletesítni; igyekezni kell önnek, hogy ide jusson valamelyik társasághoz.~
1575      17|                  ön, kedves régi barátom, hogy ha én fedetlen fővel vagyok,
1576      17|              kalapot azzal a föltétellel, hogy az ajándékozó előtt megemeljem?
1577      17|            gyötörtek azzal a gondolattal, hogy a gazdagság az Isten, s
1578      17|                    Ha visszaemlékezem rá, hogy reszkettek egy beteg ember
1579      17|                  kezet csókolt mindennap, hogy tagadta meg érte önmagát
1580      17|                 kezében volt a gazdagság; hogy csúsztak előtte, hogy gyűlölték
1581      17|          gazdagság; hogy csúsztak előtte, hogy gyűlölték egymást a kedvéért,
1582      17|             gyűlölték egymást a kedvéért, hogy adta el a nagybátyja unokahúgát,
1583      17|                  a nagybátyja unokahúgát, hogy lába alatt ne legyen, s
1584      17|                   lába alatt ne legyen, s hogy tagadta meg a leány szerelmét,
1585      17|            Eleinte csak azt hitte felőle, hogy ifjúkori ábránd csábítá
1586      17|                  meggyőzték annak szavai, hogy ezt nem a dicsvágy fellegvárai
1587      17|                olyan embert, aki megtűri, hogy valaki a feje fölött lakjék;
1588      17|                nem háborít az a gondolat, hogy amely városban már egyszer
1589      17|            annyira két külön úton járunk, hogy akármikor meghalhatunk egymás
1590      17|                  nem is kívánom senkitől, hogy érdekelje magát értem. Rokonaim
1591      17|               Rokonaim úgyis, azt hiszem, hogy nagyon keveset mondják ki
1592      17|                   Meghalt? No, úgy tudom, hogy azóta hajban vannak egymással
1593      17|                  oly nyomasztólag hatott, hogy a fiatalember, ki nagyapja
1594      17|                  az Istennek! Megijedtem, hogy valaki megint azt fogja
1595      17|                 megint azt fogja kívánni, hogy kezet csókoljak neki. Csakhogy
1596      17|                 boldog vagyok, azt tudva, hogy elfeledtek.~– El nem feledték
1597      17|                   keresik, s azon vannak, hogy megtalálják.~– Hogy megtaláljanak?
1598      17|               vannak, hogy megtalálják.~– Hogy megtaláljanak? Csodálatos!
1599      17|        dúsgazdagokat, mit kívánhatják ők, hogy cifra nyomorúságukat újra
1600      17|             valaki azt mondhatja magáról, hogy a maga embere; és az nem
1601      17|                  vállat vonított.~– Igaz, hogy sok bolondságot elkövettem,
1602      17|                 Szilárd azt kezdte hinni, hogy gyanúja alaptalan.~– Bizonyos
1603      17|          sóhajtott. Csakugyan való tehát, hogy a könnyelmű gyermek e vétket
1604      17|                  kellett volna gondolnia, hogy őrá nézve micsoda áldozat
1605      17|                Jól van, uram. Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság
1606      17|                  szegény. Lesz gondom rá, hogy azt a váltót visszaszerezzem,
1607      17|                 Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetesen
1608      17|               gyorsaságára volt szüksége, hogy a futót az ajtón innen elfoghassa,
1609      17|           elfoghassa, s meggátolja abban, hogy kirohanjon az utcára, mint
1610      17|                nevezé magát; kikérdezett, hogy mit akarok tenni. Mondám
1611      17|                akarok tenni. Mondám neki, hogy elmegyek színésznek; azt
1612      17|                   színésznek; azt mondta, hogy jól teszem, ne maradjak
1613      17|              kölcsön; mondám az ördögnek, hogy legalább húsz forintra volna
1614      17|                 forintra volna szükségem, hogy elszökhessem, ő ígérte,
1615      17|                   elszökhessem, ő ígérte, hogy szerez egy uzsorástól, de
1616      17|             aláírni. Törődtem is én vele, hogy mennyit írjak alá. Nem sok
1617      17|                  visszajött, s azt mondá, hogy az uzsorás nem ád az én
1618      17|                   van. Margari biztatott, hogy azt biz aláírhatom helyette,
1619      17|                sem történt. Tudja meg ön, hogy önnek végtelen jóságú testvére
1620      17|             forintos váltót is elismerte, hogy önt megmentse.~Ez a szó
1621      17|                   amiről nem bizonyos az, hogy férje ki fogja-e helyette
1622      17|                      Mármost megígéri ön, hogy velem jön Pestre, rokonainak,
1623      17|                 de becsületszavát veszem, hogy tudtomon kívül az ajtón
1624      17|                  Minthogy szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül
1625      17|                   a kocsmárostól Vámhidy, hogy az igazgató úr az éjjel
1626      17|                    Ekkor értette Szilárd, hogy mit jelent e passzus: „vannak
1627      18|                    annak a. bizonyságára, hogy nemcsak a vas fogékony a
1628      18|                   nagyra becsült ifjúval, hogy őt szöktesse el Hídvárról,
1629      18|                   mindenáron azt kívánta, hogy őt elszöktessék, mégpedig
1630      18|                kovács, erővel azt akarta, hogy mindjárt a szohodoli kovács
1631      18|                 Margari úr tehát megérte, hogy úr lett; maga ura; nem hónapos
1632      18|                    nagyon kell igyekezni, hogy a harminc évig lefojtott
1633      18|               majd a nagyságos úr bolond, hogy magát mindig pénzzel tartsa.
1634      18|                 fizette nekem a nagysága, hogy beszéljek, majd ezután azért
1635      18|                azért fogja nekem fizetni, hogy hallgassak. A nagyságának
1636      18|                 nagyon szüksége van arra, hogy a Margarinak legyen mindig
1637      18|              legyen mindig mit enni elég; hogy a Margari ruhája el ne szakadjon;
1638      18|                fújta a füstöt maga körül, hogy Clementine kezdte respektálni,
1639      18|                hozzá, tán egyrészt azért, hogy a csizmás lábait leszorítsa
1640      18|                énrólam jobban? Mit ér az, hogy a nagyságos úr mindig ad
1641      18|                  Annyira megindult rajta, hogy levette a lábait a pamlagról,
1642      18|                   kezdett ülni; tán azért hogy az esze mind a fejében gyűljön
1643      18|                 hova?~– Mit gondolsz hát, hogy mit kellene csinálni?~–
1644      18|                Hát azon kellene dolgozni, hogy ne csippel-csuppal adogasson
1645      18|                 nekem mindegy. Én akarom, hogy adjon, s neki adnia kell;
1646      18|                kell; én választani fogok, hogy hol tetszik.~Margari úr
1647      18|                    mikor beszélt.~– Hanem hogy gazdasági épületek is legyenek
1648      18|                kapni. Majd megmutatom én, hogy kapok. – De, hohó! Egyet
1649      18|          felfedezé, újra pipájához nyúlt, hogy ismét rágyújtson.~Azonban
1650      18|                  kicsinyt. Gondolja maga, hogy erre mind rá lehet venni
1651      18|                  én mondom a nagyságának, hogy ez „kell”, hát az akkor
1652      18|                    De hátha ő azt mondja, hogy „nem”.~– Azt mondja? Azt
1653      18|          Clementine nem ügyelt most arra, hogy Margari a gesztikulációval
1654      18|           szemedet, hiába teszed magadat, hogy alszol; én nem hagyok békét,
1655      18|              nekem meg kell azt mondanod, hogy tudjam.~Margari egy darab
1656      18|                úgy megijedt erre a szóra, hogy kikotródott a szobából,
1657      18|           Margarihoz; azon törve a fejét, hogy mikor viszik mármost valamennyit
1658      18|             eléggé a szerencsének örülni, hogy János urat a sedriák ideje
1659      18|               láthatja. Nagyon valószínű, hogy a perét meg fogja nyerni.
1660      18|                 szerint meg van győződve, hogy melyik félnek van moraliter
1661      18|             dönthetni; engedni kénytelen, hogy essék balra.~János úr tehát
1662      18|            mindenkinek, nem tekintve azt, hogy ki nagy, ki alacsony. Hogy
1663      18|                hogy ki nagy, ki alacsony. Hogy Monori úr már 24 év óta
1664      18|           nyilvános jellemére, aki tudja, hogy egy időben a közvélemény
1665      18|                 harmadik évfordulónál, és hogy akkor a köztisztviselőket
1666      18|                  Egy nap az kérdezé tőle, hogy mit tud a nagyságos úr bizonyos
1667      18|               volna erre a tudakozódásra, hogy nem ismeri közelebbről azt
1668      18|                   fösvénység nem engedte, hogy ne kapjon ezen a kérdésen.
1669      18|                 derék, becsületes embert; hogy az milyen egyenes lelkű,
1670      18|           Szerencsétlen, nem vette észre, hogy a „legale testimonium,”
1671      18|                 Szerencsétlen! Nem tudta, hogy szolgabíró előtt beszél.
1672      18|            bocsátá el magától János urat, hogy nagyon meg van elégedve
1673      18|               János úr szertelenül örült, hogy ilyen jó üzletet csinált.
1674      18|               való örömében annyira ment, hogy komornyikját rögtön elfuttatá
1675      18|                Margarihoz azon izenettel, hogy holnap reggel 11 órakor
1676      18|                  kellett vinnie a dolgot, hogy Margari a megnyerendő írnoki
1677      18|               délig az a meglepetés érte, hogy Monori személyesen látogatott
1678      18|                    A fiatalember kivallá, hogy a kérdéses váltóhamisítást
1679      18|                    hanem egyúttal azt is, hogy erre őt Margari úr vette
1680      18|                   Margari úr vette rá, és hogy az általa aláírt váltó eredetileg
1681      18|                   Csak annyiban tartozik, hogy uraságod maga mondá előttem,
1682      18|                  mintha úgy volna, hanem, hogy egy kis hivatalhoz juttassam.
1683      18|              kezelni. János úr azt hitte, hogy ebből a zsákutcából egy
1684      18|                  alá, mintha attól félne, hogy valaki erővel fogja kényszeríteni
1685      18|               fizetett; gondolva magában, hogy hisz ez a törvény remekül
1686      18|                  a komornyik, azt kérdve, hogy miért méltóztatott csengetni,
1687      18|                  hátba vágta, kikergette, hogy mert bejönni, azután meg
1688      18|                 nyakon fogta, megtépázta, hogy mert kimenni, miért nem
1689      18|                  szegletén jutott eszébe, hogy hiszen saját hintaja is
1690      18|              odatartott, s visszafordult, hogy befogasson; a Váci utca
1691      18|              megint az derült fel előtte, hogy igen ám, de azon a hintón
1692      18|          dezavuálni kell; ő azután lássa, hogy húzza ki a lábát a hínárból.
1693      18|                  Margarit megvesztegetni, hogy engedje magát becsukatni
1694      18|                    Vagy meg kell vallani, hogy az ember maga is érdekelve
1695      18|                  arra határozta el magát, hogy legjobb lesz rögtön befogatni,
1696      18|                  cselédeknek azt mondani, hogy ott fog mulatni, ott pedig
1697      18|              szerzett lelkének; ahelyett, hogy azt mondta volna rokonainak:
1698      18|                 útra, az még akkor aludt, hogy ő parancsot adott a lovakat
1699      18|              magát köpenyébe, s azt hivé, hogy mármost futhat.~Pedig dehogy
1700      18|                rendelni; és én megtudtam, hogy méltóztatta kijönni a villába,
1701      18|                kívánt neki valami helyet, hogy hova ment volna. Szerette
1702      18|             Szerette volna megsúgni neki, hogy mi baj vár reá, de hallgatózó
1703      18|                   keveri magát, ha kisül, hogy Margarival titokban beszélgetett;
1704      18|                   instanciákat elfogadni. Hogy jut eszébe ilyen korán jönni
1705      18|                 jönni az emberhez? Tudja, hogy tizenegy órától tizenkettőig
1706      18|               akkor megtudta a kocsistól, hogy Promontorra mennek át, ahonnan
1707      18|                nem húzhatja le lábtyűjét, hogy mulattatóját megölhetné.~
1708      18|              mikor a hintóajtót becsukta, hogy nem látja Margarit többé.~
1709      18|                   inkább nem fogadtatást, hogy a nagyságos úrnak szoktak
1710      18|        megharagította; az inasok mondják, hogy tegnap este rossz kedve
1711      18|                 az úri szokásokat, tudja, hogy a harag nem tart sokáig;
1712      18|                   helyére; a nagyságos úr hogy fog majd csodálkozni, ha
1713      18|                   ki előtte a hintóajtót; hogy fogja mondani: hát maga
1714      18|                   fogja mondani: hát maga hogy jött ide, hogy magát az
1715      18|                   hát maga hogy jött ide, hogy magát az ördög vigye el!
1716      18|                 ördög vigye el! S azután, hogy fog majd nevetni, hogy ajándékozza
1717      18|                    hogy fog majd nevetni, hogy ajándékozza meg majd Margarit!
1718      18|                  azon pihentette a fejét, hogy ugyan jó, hogy ez a Margari
1719      18|                   a fejét, hogy ugyan jó, hogy ez a Margari valahára lemaradt
1720      18|             valahára lemaradt a nyakáról; hogy elveszett a szeme elől,
1721      18|                 naponkint az „Ungar”-ban, hogy véletlenül egy házfödélről
1722      18|           készséggel kinyitni.~– Hát kend hogy jött ide? – (Olyan dühös
1723      18|                     Olyan dühös volt már, hogy megbetegszik, ha kendnek
1724      18|               kendnek nem szólíthatja.) – Hogy jön kend ide?~Margari egyre
1725      18|                  Margari egyre azt hitte, hogy a nagyságos úr villogó szemei,
1726      18|           kedélyállapotot fejez ki, amint hogy volt is János úr haragjában
1727      18|                vesztére az jutott eszébe, hogy ő most életében először
1728      18|            következő pillanatban akkorát, hogy egy szőlőlugas redélyzetéig
1729      18|                  ijedt csak meg János úr, hogy mit cselekvék. Azon ijedt
1730      18|                cselekvék. Azon ijedt meg, hogy neki rendesen minden pofon
1731      18|               nagyságos úr engem hívatta, hogy örvendetes újságot mondja
1732      18|                   kiabálok végig: akarom, hogy lássák engemet vérezni végig
1733      18|               előbb látni; mert gondolta, hogy ha előbb kiengesztelődik;
1734      18|                vele foglalva, úgyannyira, hogy észre sem vevé, miszerint
1735      18|           Legelőször is azt hitte felőle, hogy az most utána jött a mindennapi
1736      18|                 kiküldve, s megtudva azt, hogy a tekintetes úr magával
1737      18|             kénytelen voltam utána jönni, hogy továbbmenekülését megakadályozzam.~
1738      18|                  Annyit világosan látott, hogy ennél ostobább helyzetbe
1739      18|                   nem volt.~Még ráfogják, hogy ő akarta elszöktetni Margarit!
1740      18|              szolgabíró még azt is látta, hogy pénzt adott neki, s biztatta,
1741      18|                   adott neki, s biztatta, hogy csak menjen odább; látta,
1742      18|                 csak menjen odább; látta, hogy ápolgatta, hogy cirógatta
1743      18|                    látta, hogy ápolgatta, hogy cirógatta az érdemes férfiút,
1744      18|                 messzire eltolni magától, hogy a gallérjába ne kapaszkodhassék,
1745      18|                  nem tudok felőle semmit. Hogy a kocsimra felkapaszkodott,
1746      18|                  Ne higgye, nagyságos úr, hogy nekem valami vétkem van.
1747      18|                nem felelhette Margarinak, hogy nem tudja, mivel vádolják,
1748      18|                  kedves öcsémet, Kálmánt, hogy ama hibás lépést elkövesse,
1749      18|              hamisította tovább a váltót, hogy a negyvenből negyvenezer
1750      18|                 azzal olyat lökött rajta, hogy a jámbor férfiú másodszor
1751      18|                 gazember; még azt mondja, hogy én parancsoltam.~– Igen!
1752      18|                 Mikor látta a szolgabíró, hogy már elkezdik egymást tegezni,
1753      18|            egymást tegezni, interveniált, hogy véget vessen a jelenetnek,
1754      18|         Margarihoz fordulva, felkérte őt, hogy szíveskedjék őt a kocsihoz
1755      18|                 szolgabíró figyelmezteté, hogy Monori az ő neve (János
1756      18|                annyira zavarban volt már, hogy a két egymásra rímező nevet
1757      18|              Margari pedig állt amellett, hogy ha őt elfogják, fogják el
1758      18|                  az ablakán is kikiabált, hogy ő nem fog egyedül ülni a
1759      18|                   nem lehetett ráismerni, hogy kicsoda. Arcán kék és veres
1760      18|                    János annyit belátott, hogy most már Pestet elhagynia
1761      19|                Gerzsonnak azzal a hírrel, hogy nejét, kit rábízott, az
1762      19|                  s azután tanakodni vele, hogy mit kell itt tenni ezúttal,
1763      19|                   bárcsak be volna zárva, hogy annál hosszabb ideje lenne,
1764      19|                   várakozni. Egész addig, hogy kénytelen volt még egyszer
1765      19|                   tanúbizonyságaul annak, hogy itt volt. Az ablaktáblák
1766      19|                   a háznál, annak jeléül, hogy senki sincs itthon a háznál.
1767      19|               magyarázá magának a dolgot, hogy bizonyosan kinn vannak mind
1768      19|                  a többieket egymás után; hogy bukik fel lovászával együtt
1769      19|          lovászával együtt a pálya felén; hogy vezetik sántítva; anélkül,
1770      19|                vezetik sántítva; anélkül, hogy mind e látvány elvonná figyelmét
1771      19|                  úgy nevetett.~Azt hitte, hogy csakugyan őrültek közé jutott,
1772      19|                fordulva. – Még azt kérdi, hogy mit nevetünk? Hát, mondsza
1773      19|             fordult felé.~– Én nem látom, hogy mi nevetnivaló van ebben
1774      19|               velem soha. Rejtély előtte, hogy hova tette útitársnéját.~–
1775      19|                  csak az öröm kapott meg, hogy Henriette– nek nem történt
1776      19|                nagyon sok. Még azt kérdi, hogy él-e. Pajtás, honnan kerültél
1777      19|                benne.~Kengyelesy, látván, hogy Gerzson úr komolyan haragszik,
1778      19|                 kedves barátom, tudd meg, hogy te igen rosszul viselted
1779      19|                  ott úgy leittad magadat, hogy elkezdtél garázdálkodni;
1780      19|               ugyebár?~Többen állították, hogy igenis látták a bárónőt.~–
1781      19|                vonított.~– Nem gondoltam, hogy te komolyan veszed a dolgot,
1782      19|                    Az ottmaradók – persze hogy nevettek rajta. Ez ugyan
1783      19|                 már ismeri a természetét, hogy nem állhat ellent a bornak?~
1784      19|            szégyenleni való, a dühbehozó, hogy ki nem tudott belőle egyhamar
1785      19|                 belőle egyhamar igazodni.~Hogy a bárónő visszatért: ennek
1786      19|                Gerzson részeg volt. Igaz, hogy ivott, és elaludt. De hogy
1787      19|                hogy ivott, és elaludt. De hogy tudtán kívül garázdálkodott
1788      19|               kívül garázdálkodott volna, hogy magát illetlenül viselte,
1789      19|                 akárhogy erőltette eszét, hogy visszaemlékezzék arra az
1790      19|          világosságot tovább, mint odáig, hogy Henriette előtte ült az
1791      19|                   Henriette panaszkodott, hogy ő megsántította a lovakat,
1792      19|                    A báróné hallotta azt, hogy a lovakkal mi történt, s
1793      19|                  utoljára ő maga kívánta, hogy az útból félretérjenek.
1794      19|               beszélni, hanem annyi igaz, hogy talpra ugrott, s elkezde
1795      19|       számtalanszor elfeledkezék magáról, hogy sérült karját nem bírja
1796      19|                akarom tudni tőle magától, hogy mi történt tehát énvelem,
1797      19|                   a parancsot kocsisának, hogy fogjon be; azontúl nem szólt
1798      19|                nem szólt senkinek semmit, hogy hová akar menni, magának
1799      19|                   megmondta a kocsisának, hogy micsoda falu fog következni
1800      19|                  zsemlyét tarisznyájából, hogy éhét elüsse, s ivott rá
1801      19|                címet, mentegetőzve mondá, hogy hiszen ő nem magáért szól,
1802      19|                    aprítja az ellenséget, hogy hát a lova mármost hogy
1803      19|                   hogy hát a lova mármost hogy lesz, mint lesz? Megy, amíg
1804      19|                kocsis ebből azt vette ki, hogy az ura le akar vágni valakit.
1805      19|              útnál már sejtette a kocsis, hogy aligha ide nem igyekeznek.
1806      19|                Gerzson úr olyan mérgesen, hogy a szegény kocsisnak keresztbe
1807      19|                  akadt a torkán az a szó: hogy hát miért nem, mint a halszálka.~
1808      19|                  a szemedet, és megértsd, hogy mit mondok. Én magam sem
1809      19|               mondok. Én magam sem tudom, hogy meddig fogok odabenn maradni;
1810      19|                odabenn maradni; meglehet, hogy igen sokáig tart. Te addig
1811      19|                   pópához, mond meg neki, hogy tisztelem alázatosan: adjon
1812      19|                Szólítottalak én arra fel, hogy nekem jó estét kívánj? Mintha
1813      19|          kivilágítva az emeleten.~– Igaz, hogy ki van világítva, de azért,
1814      19|                   nem tudom, azt mondják; hogy megbolondult.~– Ejnye, hogy
1815      19|               hogy megbolondult.~– Ejnye, hogy bolondulj meg magad, te
1816      19|                  hallottam; látta más is, hogy meg van bolondulva.~– Nem
1817      19|             Dehogy lehet. Éppen az a baj, hogy nem lehet.~– Te fickó, én
1818      19|                  Te fickó, én azt mondom, hogy a te gazdád idehaza van.~
1819      19|             durrantani; hát azért mondom, hogy velem ne tréfálj. Én nem
1820      19|                vagy nincs?~– Mondtam már, hogy egy lélek sincs itthon,
1821      19|                 Jól van, fiam; itt látom, hogy ki van adva a rendelet,
1822      19|                   ki van adva a rendelet, hogy engemet bolonddá kell tartani.
1823      19|      nyilatkoztatom: ha meg akarja tudni, hogy miért, ott fog ön találni
1824      19|          ajtajában, az nem tagadhatja el, hogy itthon van.~Gerzson úrnál
1825      19|               midőn meg az jutott eszébe, hogy de hátha fel sem bontják
1826      19|             beszédéből annyit kivehetett, hogy valaminek kellett a két
1827      19|                  után könnyen gyaníthatá, hogy Satrakovics a kastélyban
1828      19|               odaszállásommal; megbocsát, hogy ide hajtom le fejemet. Kevés
1829      19|                isten. Nagyon is szeretem, hogy kegyed most nem maradt a
1830      19|                  emberek.~– Előre tudtam, hogy nem fog a neveikről tudósabb
1831      19|                  vigyázva körültekintett, hogy nem hallgatózik-e utánuk
1832      19|                 hozzálátott, olyanformán, hogy az asztal két végére lekönyökölve
1833      19|                  s kegyed nem tartja azt, hogy „malo Cocam, quam Uri”.~
1834      19|                   volna Hídvárig Aradról, hogy a puliszkafőzés mesterségét
1835      19|            embernek a nyelve. Nem hiszem, hogy tisztelendő atyám el tudná
1836      19|                  eleinte csak azt hittem, hogy extemporizált tisztelendőséged
1837      19|          mindegyik érdemli.~– Mit?~– Azt, hogy él.~– S micsoda összeköttetésük
1838      19|            Köztudomásra semmi. Éppen csak hogy a körüljáró bíróság valamelyik
1839      19|                   Szomorú celebritások.~– Hogy Hátszegi ilyen lakomával
1840      19|                miért teszi. Annyit tudok, hogy a törvényes szokás nem engedi
1841      19|              szokás nem engedi a bírónak, hogy délután esküt tétessen le,
1842      19|                fel, mivel megtörténhetik, hogy már akkor a tanú lelki épségét
1843      19|                 megfeledkezett a törvény, hogy korán reggel is részeg lehet
1844      19|               nekem mond.~– Előre mondám, hogy nem szeretem az embereket,
1845      19|                  voltak, kik azt akarták, hogy kézműves legyek. Ifjúkoromat
1846      19|                   hevünk elhiteté velünk, hogy az könnyű munka lesz. Roppant
1847      19|                 Nem álmodoztunk mi arról, hogy mienk legyen ez az ország,
1848      19|                mienk legyen ez az ország, hogy megforduljanak kedvünkért
1849      19|                 annyit hittünk elérhetni, hogy népünket a mívelt népfajokkal
1850      19|               emelhetni. Nem kívánjuk mi, hogy a magyar főurak segítsenek
1851      19|                   jogunk volt reményleni, hogy a saját keblünkből való
1852      19|                  szeretnek kérkedni vele, hogy ők románok, de csak a magyar
1853      19|                  A sors ide kárhoztatott, hogy közel legyek hozzá, lássam
1854      19|                   s naponkint azt láttam, hogy amit angyalnak hittem benne,
1855      19|            alkotta bércerősség közepette, hogy sem a kormányszék, sem a
1856      19|               ellene? Én azt mondom uram, hogy ha Hátszegi egy tizedrészét
1857      19|           panaszára; az valóban úgy volt, hogy ő mondá.~A lelkész azonban
1858      19|                  A lelkész azonban látva, hogy vendégét egészen elszomoritá,
1859      19|             azonban szinte el is feledém, hogy kegyed a múlt éjjelt úton
1860      19|                   sehogy meg nem engedem, hogy miattam szokott kényelmét
1861      19|                   eszébe.~– Ön azt mondá, hogy valamivel megsértette Hátszegit.~–
1862      19|           választom.~– No, jól van. Igaz, hogy nekem már nemigen tesz jót
1863      19|               édes álmokat szokott hozni, hogy egy király irigyelhetné
1864      19|                   maga embereit, ő tudta, hogy mire készül.~Gerzson úr
1865      19|                 tegyen, föltette magában, hogy addig el nem alszik, amíg
1866      19|                 Hm. Mégis milyen különös, hogy akkor az egyszer, mikor
1867      19|                annak derülni elébb-utóbb.~Hogy az álom meg ne kerülje elébb,
1868      19|               elsötétültek; úgy látszott, hogy a lelkész szavai ellenére
1869      19|               Gerzson úr gondolá magában, hogy milyen csodálatos az, mikor
1870      19|             egyszer csak azt veszi észre, hogy az ablakon áttörő sugár
1871      19|              lépés balra.~Gerzson érezte, hogy ha ezt sokáig fogja nézni,
1872      19|                   sétáló odalépett volna, hogy kinézzen rajta. Gerzson
1873      19|             Gerzson bizonyos volt felőle, hogy őt okvetlen meg kellett
1874      19|             keresztül.~Gerzson azt hitte, hogy nagyon jó lesz neki megvárni,
1875      19|             nagyon jó lesz neki megvárni, hogy mi lesz ebből.~Kevés idő
1876      19|                   lámpáját gyújtotta meg, hogy a rejtélyes levélkét elolvassa
1877      19|                   fogja. – Ha nem akarja, hogy eszemet végképp elveszítsem,
1878      19|               legelső gondolatja az volt, hogy Henriette őt kedves bátyjának
1879      19|                Már, édes papom, sajnálom, hogy álmodból felköltelek, de
1880      19|               bámulva kérdezé Gerzsontól, hogy mi történt.~– Olvassa el
1881      19|                  ön a tartalmához?~– Azt, hogy önnek rögtön sietni kell
1882      19|             vagyok a báróné üzenetével.~– Hogy én elfussak valaki elől,
1883      19|                    Hogyan?~– Természetes, hogy nekem kell önt a hegyi utakon
1884      19|        Teringettét, azt sem hittem volna, hogy még valaha pópa legyen belőlem.~
1885      19|                mégis annyira hatottak rá, hogy komolyan vette a dolgot.~–
1886      19|               vont elő, s kérte Gerzsont, hogy tegye el azt a rajta levő
1887      19|                  s mert magam sem hiszem, hogy e házhoz visszatérjek többet.~(–
1888      19|               vállára, s inte vendégének, hogy menjenek.~A lenyugvó hold
1889      19|                  lelkész nem állhatá meg, hogy az emelkedő domboldalról
1890      19|                    bajba jött; de hiszem, hogy áldozatáért nem maradok
1891      19|            egyébiránt ne aggódjék kegyed, hogy ezentúl majd hogyan és hol
1892      19|                  meg! Nem hinné az ember, hogy milyen kevésből meg lehet
1893      19|         Parancsoljon velem.~– Arra kérem, hogy majd ha otthon lesz, olvassa
1894      19|               Kegyed azontúl tudni fogja, hogy mit cselekedjék; ahogy tudni
1895      19|                   a vérmedvét megneszelé, hogy azt mint kell körülkeríteni,
1896      19|                   külde, eszébe juttatva, hogy abban egy ártatlan nő is
1897      19|                   vetek neki egy hónapot, hogy ismét találkozunk.~– Hol?~–
1898      19|               akkor jött az a gondolatja, hogy ejnye be furcsa eset volna,
1899      19|                futott volna ilyen nagyot! Hogy kinevetné őt megint ország-világ.
1900      19|              volna vele?~Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott ilyen
1901      19|                  uram! A Jézus áldja meg, hogy menekült meg?~– Miről beszélsz?
1902      19|                 kiabálj itt a kapu alatt. Hogy kerültél haza? Mi történt
1903      19|                kiugrom; futok az ajtónak, hogy felköltsem nagyságos uramat,
1904      19|           Legjobban megrémített pedig az, hogy senki sem jött a várból
1905      19|                   s fel, fejszét keresve, hogy az ajtót betörjem, egyszer
1906      20|                  csárdai találkozás után, hogy nevét is csak nagy bajjal
1907      20|                 álomnak vélte az egészet.~Hogy nagyon boldogtalan életet
1908      20|                  semmit. Nem veszi észre, hogy ott vannak, hogy rábámulnak,
1909      20|                   észre, hogy ott vannak, hogy rábámulnak, vagy köszönnek
1910      20|                  Ezért azt hiszik felőle, hogy megőrült. Eleinte csak a
1911      20|                   egész Erdélyben tudták, hogy a fiatal Hátszeginé elméjében
1912      20|           fülkében kellett rejtve lennie, hogy a cselédek észre nem vették,
1913      20|               megfogva Henriette ruháját, hogy el ne futhasson előle. –
1914      20|               bűbáját, s azt kezdé hinni, hogy ez csak gonosz varázs; ha
1915      20|               megbüntetett érte az Isten, hogy szép arcomért el hagytam
1916      20|                  még szép volt és büszke, hogy a „hajdan” szóval illeté,
1917      20|                 oly közelnek látszott az, hogy „tegnap”-nak képzelte.~–
1918      20|                   a törvénynek őket mind, hogy egy emberen bosszút állhassak,
1919      20|                   kősziklák szegleteihez, hogy szétszakadjon. Nem bánt
1920      20|               szétszakadjon. Nem bánt az, hogy koldus vagyok, egy elátkozott
1921      20|                 odahívattak. Azt mondták, hogy megjutalmaznak, amiért a
1922      20|              akartak nekem fizetni azért, hogy magamat ilyen nyomorulttá
1923      20|                  De nem azért jöttem ide, hogy megijesszem. Alázatos bolond
1924      20|                  elszalad a hintaik után, hogy instanziáját bevegyék a
1925      20|                  gondolat; mert meglehet, hogy az a nagy úr, aki éppen
1926      20|                 volt, sőt az is meglehet, hogy az írás, amit a dászkál
1927      20|                   kezeit, s mint aki fél, hogy rövid lesz az ideje ahhoz,
1928      20|                  azt mondták ott az urak, hogy a hamispénzverők pörében
1929      20|               lehetetlent; nem akarhatom, hogy a bűnösök megszabaduljanak
1930      20|              tanúságot tesznek le afelől, hogy apám, a vén Onuc, volt a
1931      20|                 volt az; Isten jól látja, hogy az volt!~Henriette halvány
1932      20|                  kiejté.~Anica azt várta, hogy valami biztató választ halljon
1933      20|                   mint mindig. Azt hitte, hogy már egészen meglehet beszéd
1934      20|            zivatart hallja odakünn zúgni, hogy én akkor odakünn ülök álmatlanul
1935      20|           Asszonyom, gondolja meg ön azt, hogy van egy szerencsétlen teremtés,
1936      20|                 aki arra van kárhoztatva, hogy éjjel-nappal, hogy szakadatlanul
1937      20|           kárhoztatva, hogy éjjel-nappal, hogy szakadatlanul erről gondolkodjék;
1938      20|        gondolkozik, és nem törődik azzal, hogy a vadász, akinek lakhelyét
1939      20|             visszatekinte, s onnan látta, hogy a leány le van borulva,
1940      20|          kikiabált az ajtón a pecéreknek, hogy eresszék ki az udvarra a
1941      20|                    csak ők ketten tudják, hogy mit.~Harmadnap ismét ott
1942      20|            kérdezőre, és nem válaszolt.~– Hogy tetszett önnek abban a Bicêtre
1943      20|                   különösen viseli magát, hogy az egész környék arról beszél,
1944      20|               egész környék arról beszél, hogy ön megtébolyodott. Tőlem
1945      20|           mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz.~– De ha én egyszer
1946      20|              egyszer azt találom mondani, hogy ez „igaz”, akkor ön bizonyos
1947      20|                 ön bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. –
1948      21|                 Indítványai abból álltak, hogy a megyék egyesült erővel
1949      21|                   akit a vidék úgy nevez, hogy „Fatia Negra”.~Bebizonyította
1950      21|                   büszkeséget is.~Persze, hogy ideát mind kinevették vele.
1951      21|           egyszerre az érdemes férfiúhoz, hogy ilyen vállalatokra biztatja
1952      21|               miféle mérget vettél te be, hogy olyan dühödten szónokolsz
1953      21|                  olyan zseniálisan tette, hogy rossz néven sem veszem neki.
1954      21|                   perzekútor. Azt akarom, hogy hat megye bízza rám a fegyveres
1955      21|                  karhatalmat, én fogadom, hogy ki fogom tisztítani a havasokat,
1956      21|                   tisztítani a havasokat, hogy semmi búvóhelyen sem marad
1957      21|                   Hiszen nem tudomány az, hogy ha elégeted a könyvét, többé
1958      21|            ítéleteket.~– De ki tudja azt, hogy a Lúcsia-barlangi pénzverők
1959      21|                    akik mind bizonyítják, hogy Onuc, meg Gergus, meg mit
1960      21|            vakmerő támadásaiban részesei, hogy a pénzverő és a harámbanda
1961      21|                  biztosság, aminek azóta, hogy ezek kézre kerültek, az
1962      21|           részegen heverni.~– Arra pedig, hogy most olyan nagy nyugalom
1963      21|              tudod te ezt?~– Abból tudom, hogy ez az ember, ez a vasképű,
1964      21|                 hagy ragadtatni, anélkül, hogy amíg egy íze mozdul, meg
1965      21|               visszafoglalni. Mert tudom, hogy még eddig mindig túljárt
1966      21|                  No, én nem foghatom meg, hogy mi bajod neked ezzel a jámbor
1967      21|                   úgy megnyugodtak abban, hogy a Lúcsia-barlangi pénzverők
1968      21|                   ártalmatlanná van téve, hogy ezentúl nevetségnek tartották
1969      21|                   arról szót vesztegetni, hogy az erdélyi szoroson belül
1970      21|              hanem szemébe is mondogatni, hogy nagyon sokat olvashatta
1971      21|                   küldeni Magyarországra, hogy itt a pénzverdékben újra
1972      21|               csőcseléknek; volt rá eset, hogy a kolerai zavarokban két
1973      21|                lehetne számmal kifejezni, hogy hány főre menő paraszt és
1974      21|                ellátva, s parancsul adva, hogy esti hat óra után úton ne
1975      21|                 nagy ijedten a gyeplűkbe, hogy jó idején félretérjen az
1976      21|                  ura csak alig bírt vele, hogy a hídkorláton keresztül
1977      21|                   becsületérzés készteté, hogy támadását folytassa ellene,
1978      21|             Azonban elég csodálatos volt, hogy a Fatia Negra ereje és ügyessége
1979      21|                  volt-e a kalandor terve, hogy a lovasokat mind a hídra
1980      21|                kiáltotta azt, mert látta, hogy a katonák erőt vesznek a
1981      21|             martalócokon? Annyi bizonyos, hogy a kiáltás varázserővel hatott
1982      21|                itt vették még csak észre, hogy a furfangos kalandor milyen
1983      21|             árulás, az eredménye az lett, hogy a lovasság egy perc alatt
1984      21|        lefegyverezték, s azon törekedtek, hogy a két postaszekeret beledöntsék
1985      21|             azonfelül észre lehete venni, hogy nehányat az útfélen levő
1986      21|                keresztül döntögették úgy, hogy még visszavonulásról sem
1987      21|               Attól ugyan nem tarthattak, hogy e szedett-vedett rablócsapat,
1988      21|                 igen jól tudhatták előre, hogy mihelyt az éjszaka által
1989      21|               erősen lelakatolták azokat, hogy idő teljék majd a felnyitásukban.~
1990      21|           bizonyosan a szekereket várták, hogy azoknak előfogatait lődözzék
1991      21|             sietniök. Előre tudható volt, hogy amint a hátuk mögött rivalgó
1992      21|                   porfellegről láthatták, hogy a vakmerő kalandor átlátva
1993      21|                azt parancsolá katonáinak, hogy meg kell állani, s szemközt
1994      21|                  parancsnak: azt állítva, hogy első feladat a rájuk bízott
1995      21|                 két sorban felállítá úgy, hogy az utat széltében elfogták;
1996      21|                   Nem tanakodott magában, hogy egyedül mit fog tenni huszonöt
1997      21|               tartja, nem törődött azzal, hogy ellenfele mind erőre, mind
1998      21|               vágott vissza ellenfeléhez, hogy ha az el nem kapja fejét,
1999      21|                  A Fatia Negra észrevevé, hogy veszedelme megnőtt, s mielőtt
2000      21|                   azon vette észre magát, hogy egyedül vagdalkozik a levegőben;