Fezejet

   1       1|          bozontos őszsárga szemöldökei, s kiülő nagy, fekete szemei,
   2       1|                kéretni a végrendeletét, s szép csöndesen másikat tud
   3       1|               tud diktálni a jegyzőnek.~S hogy szavainak annál ijedelmesebb
   4       1|           gyöngyöket, a missz olvasott, s a vén kisasszony szörnyen
   5       1|              közbe-közbe nagyokat fútt, s félre-félre tekintgetve,
   6       1|              durcásan felkelt helyéről, s hogy legyen kin tölteni
   7       1|               fel Henriette hímzetében, s az egész napi munkáját felfejtette
   8       1|               félve szoktak kocogtatni, s amire ő akkorát üt ököllel
   9       1|                 is fejére van csatolva, s kezében kivont bádogkarddal
  10       1|                 ő kirántotta fegyverét, s jót húzott vele megtámadója
  11       1|               ismét Makszikához fordul, s nyájasan megkínálja a fitymált
  12       1|                a rendes napi parancsot, s jól elzár minden étket;
  13       1|            óráig ott legyen szobájában, s rakja ott a kártyát, vagy
  14       1|            órakor felöltözött díszesen, s azt mondá, hogy a színházba
  15       1|                A delnő vállat vonított, s otthagyta. Tudta jól, hogy
  16       1|          férjéhez nem kötötte szerelem, s eddigelé tán senkihez sem.
  17       1|             magas világban észrevegyék, s éktelen gazdagságuk híre
  18       1|              magas és finom eszmejárás, s fantáziájának csinos tanújele.~
  19       1|                 ellene uzsoráskodásait, s még nem választják meg tagnak.~
  20       1|                 már tizenkét éves volt, s attól a rémjelenettől fogva
  21       1|               erős hangra összerezzent, s sokszor minden észrevehető
  22       1|              merült el a hullámok közt, s azóta Henriette-nek nagyatyja
  23       1|             jobban diákul, mint Kálmán, s lopva ő fordította le neki
  24       1|             felett beszélni nem lehet); s ezért aztán Henriette akárhányszor
  25       1|                 mert János úr jön haza, s ezt kell elébb megcsodálnunk.~
  26       1|                mint akinek a szeme fáj, s nem bírja felnyitni a szempilláit,
  27       1|                 szertelenül kicsiny áll s az összeszorított ajak;
  28       1|  szájszegleteinél is ki van borotválva, s éppen csak egy egérfarknyi
  29       1|                 van meghagyva kétfelől, s nagy tudománnyal kifenve
  30       1|            gyűrűi is azoktól ragyognak, s beszéd közben sok igazgatnivalója
  31       1|                 engedik az elsőbbséget; s egyúttal igen jó mulatságot
  32       1|              apját, annak kezet csókol, s megint sétál nagyot. Látszik
  33       1|             Clementine varróasztaláról, s az egész nagy, fáradságos
  34       1|               diribről-darabra aprítja, s odaveti elé nagy dölyfösen,
  35       1|             levágja magát egy pamlagra, s egyik lábát, keresztülveti
  36       1|        szenzáliát takarítani magunknak, s ezért magam mentem el hozzá
  37       1|          visszajön az a másik gazember, s azt mondja, hogy azt izeni
  38       1|                 trágernek tíz forintot, s páholtasd el, mikor a színházból
  39       1|             János találva érezte magát, s elhallgatott; azután megint
  40       1|             megint hátratette a kezeit, s járt-kelt, nagyokat fújva
  41       1|           járt-kelt, nagyokat fújva alá s fel, utoljára kapta a kalapját;
  42       1|              utoljára kapta a kalapját; s futott.~Az öregúr utána
  43       1|         Lángainé felvette mantille-ját, s ment abba a komédiába, ahol
  44       2|                egyik órát a másik után, s kiabálni fennhangon kegyes
  45       2|            embernél, aki már benne van, s ha az el talál szökni, nem
  46       2|          Lapussa úr ágya mellett üljön, s neki mindenfélét felolvasson.~
  47       2|                 órára való igazi álmot, s a szemeit csak akkor tudja
  48       2|              ilyen felolvasót kerestet, s berekommendálta szegényt.~
  49       2|                neki csak orvosság volt, s ki tartana külön gyógyszertárt
  50       2|             szabad kosztot és kvártélyt s hónaponkint tíz forintot
  51       2|              letette a fejét a könyvre, s rögtön elaludt; míg aztán
  52       2|                 jelenve meg a szobában, s átkozva magában azt a bakter
  53       2|             szakad, hát ezt abbahagyta, s folytatta a keserves munkát.~
  54       2|               volt, ahogy felköltötték, s kicsinyben múlt, hogy eret
  55       2|                 fület csinált a lapnak, s betevé a könyvet.~– No!
  56       2|           rögtön bérkocsiba veté magát, s nyargalt lóhalálában; félóra
  57       2|          szerint Demeter úr szobájában, s hallgatták annak boszontásait,
  58       2|             Összeszorítá vékony ajkait, s fejével nagyokat bólingatott.
  59       2|              félig benyitotta az ajtót, s egy borzas fő bekukkantott
  60       2|           borzas fő bekukkantott rajta, s hirtelen széttekintve, megint
  61       2|                azokat az öreg ne lássa, s ajkába harapott, hogy sírva
  62       2|                Az öreg szemüvegét vette s belenézett:~– Ez nem a te
  63       2|                 maga után minden ajtót, s odakinn rögtön elkezdett
  64       2|             ekkorra már kialudta magát, s megijedt, hogy megint felolvasás
  65       2|                a többi gyakorlatait is, s hozza ide nekem. Kap érte
  66       2|                 megy a professzorokhoz, s e gonosz szándékától nem
  67       2|                  idestova egyet gondol, s elrepül, akkor aztán ha
  68       2|                fel rá félénk szemeivel, s nem felelt neki semmit.~
  69       2|              tréfának vette az egészet, s azzal, mintha Henriette
  70       2|                orvosságot kell bevenni, s előre megérzette a szagát.~
  71       2|               ragadta érdemes vendégét, s diadaltól ragyogó orcával
  72       3|                 gúnymosollyal Lángainé, s szánalmas tekintetével iparkodott
  73       3|             ülhetsz békével a pamlagon, s vetheted a pasziánszot ítéletnapig;
  74       3|                 a te űzményed az egész, s mit csinálsz miszteriőz
  75       3|                Henriette szót fogadtak, s eltávoztak a harmadik terembe;
  76       3|                 mikor férjhez adtunk.~– S milyen boldog voltam azóta,
  77       3|           elmegy, hogy kihíja párbajra, s visszahozza mint kedves
  78       3|        visszahozza mint kedves barátját s unokahúga kérőjét; te, papa,
  79       3|              akarod küldeni a gyereket, s most arra gondolsz hogy
  80       3|           csaknem ríva fakadt mérgében, s egy dühös oldalpillantást
  81       3|            rohan egyenesen Hátszegihez, s megmondja neki, hogy többet
  82       3|              hozta a bárót látogatásra, s azontúl mindennap kétszer
  83       4|           mindennapos nála a páholyban, s beszél vele fennhangon,
  84       4|              börzén a promessz játékot, s valami üzérrel szerződött,
  85       4|             különbséget egyenlíteni ki, s a vett és eladott részvényeket
  86       4|           szorongatott börzejátékosnál, s kínálnak neki pénzt rettentő
  87       4|              jelenségekből vette észre, s a báró kitüntető figyelméből,
  88       4|               azután Lángainé előveszi, s komoly beszédeket tart neki,
  89       4|                jóllétéről gondoskodjék, s reméli, hogy ő is hálával
  90       4|              jött haza valami betegtől, s azonnal sietett Henriette-hez.
  91       4|              ételt, például a befőttet, s az egyszerre rézoldatot
  92       4|             rézoldat veszedelmes méreg, s ha nagyobb adagban keveredik
  93       4|               által történt a mérgezés, s ezért ecetet rendelt neki,
  94       4|                 húzva magát Demeter úr, s hálósipkáját fájós szemeire
  95       4|        éjjel-nappal ott volna mellette, s ki nem menne a házból. Én
  96       4|               mindent el fogok követni, s ha csak valami véletlen
  97       4|           visszafutok tens Sipos úrhoz, s egy óra múlva ismét itten
  98       4|            hagyják Henriette-et magára, s Demeter úr különösen rendeletül
  99       4|                 kezébe venni a könyvet, s olvasson fel Henriette előtt.
 100       4|             világ remekműnek ismert el, s biz az első fejezetnél nagyon
 101       4|                majd délután folytassák, s azzal becsapta a könyvet.~
 102       4|                ha olyan nagyon kívánja, s miután holmi ígéretekkel
 103       4|                az talán illetlen volna, s kezébe adta a könyvet.~Alig
 104       4|         kisasszony kapott ez óhajtáson, s kikérdezé, mit szeretne,
 105       4|                 hogy el akart szaladni, s lármát ütni odakinn; azt
 106       4|                rögtön forrólázba esett, s fantáziálni kezd; különben
 107       4|                 kellett rajta indulnia, s minden diurnum nélkül elszánta
 108       4|                ami jót most tesz velem, s majd meglátja, meg fogom
 109       4|               beszélte, mert meglátják, s majd kérdezik, hogy miért
 110       4|            kutatni fognak és ráakadnak; s mikor magamhoz tértem, akkor
 111       4|                megfogá kezét Henriette, s oly forrón megszorítá, s
 112       4|                s oly forrón megszorítá, s oly őszintén, oly esdve
 113       4|             vissza önhöz a túlvilágról, s az kérné önt kétségbeesett
 114       4|              fog belenézni az iratokba, s átadja azokat Kálmán úrfinak,
 115       4|            hangzottak a másik szobában, s mire az visszatért, már
 116       4|           olvasóasztalnál kellett ülni, s folytatni a felolvasást,
 117       4|        kisasszony úgy dugdos szem elől, s amit az öreg Lapussa olyan
 118       4|           papirosba be volt takargatva, s mohón nekiesett a benne
 119       4|                  az indulatok kárairól, s más efféle mulatságos feladatokról …
 120       4|        egyszerre vége szakad a témának, s következnek egészen más
 121       4|         tartoznak többé a nyár kellemei s az agrikultúra szépségei
 122       4|               tudta, és meg nem mondta, s valami baj lenne belőle,
 123       4|              Valaki zörgetett az ajtón, s kérdezték: itt van-e Margari
 124       4|                 megsértett büszkeségnek s a mindig éhes ajándékvágynak,
 125       4|        karosszékbe süllyeszté be magát, s ezúttal a kaputja szárnyait
 126       4|         sasszemeivel végignézett rajta, s még élesebb orrhangon, mint
 127       4|             akkorra én azt belehajítom, s elég. És azután nem fogja
 128       4|                  oldalánál fog működni, s ezért nagyságos Lapussa
 129       4|                 menjen fel a szobájába, s reggelig – törik-szakad –
 130       4|                 ezeket a diák holmikat, s hogy annál éberebb maradjon,
 131       4|                 fogja ezt a tízpengőst, s hozasson magának a házmesterrel
 132       4|        parancsot meg is fogadá Margari, s életében először annyi puncsfélét
 133       4|            selyem hálókabátot adtak rá, s pamlagvánkosaira új hímzéseket
 134       4|              padszőnyegekkel látták el, s minden ezüstöt felraktak
 135       4|                 virágjait meglátogatni, s talán végképpen elbúcsúzni
 136       4|              Hiszen csak az hiányzanék, s hogy a menyasszonynak az
 137       4|               formára lapított iratait, s elkezdte olvasni. A családtagok
 138       4|                magát a szoba hátuljába, s az egész felolvasás alatt
 139       4|              félszemüvegével vesződött, s nagy osztentációval rágott
 140       4|              Péter cárt csaknem elfogá, s azután ismét szabadon ereszté,
 141       4|        defterdár itt kikeresztelkedett, s naturalizáltatta magát.
 142       4|           magyar testőrségnél szolgált, s a kiütött török háborúban
 143       4|                Szüntelen nyerészkedett, s a nyereség illataiban nemigen
 144       4|      eredménnyel tudott kizsákmányolni, s uzsora és zálogvétel útján
 145       4|            nemzet tulajdonát képviseli, s azoknak mindegyikéből tartott
 146       4|            legénykedő, mint egy magyar, s engesztelhetetlen, mint
 147       4|         összeírások, jövedelemkimutatás s a többi bizonyítják;~hogy
 148       4|                  boldogítani nem képes, s én részemről, bármilyen
 149       4|                 elő pamlagvánkosa alól, s azt Sipos úrnak nyújtá.~–
 150       4|                úr bosszúsan járkált alá s fel a szobában; Lángainé
 151       4|             végre átolvasta az egészet, s akkor letette valamennyit
 152       4|       valamennyit maga elé az asztalra, s eszmétlenül rámeredt, mint
 153       4|                 helyességéről bizonyos, s nem késett felelni.~– Báró
 154       4|             kiálta odarohanva Lángainé, s nagyon bosszankodott, mikor
 155       4|              hogy ezek Kálmán penzumai, s nem értette az összefüggést.~–
 156       4|                 nem szólunk egymáshoz – s ha egyedül lennénk is egy
 157       4|              feszesen az ablakhoz ment, s hímzéseihez ült. János úr
 158       4|               úr kacagva hadonázott alá s fel a szobában. Demeter
 159       4|             nehezen lecsillapítá magát, s akkor kiüzent egyik írnokától,
 160       4|               suttogá az ifjú halkan.~– S ha én ma vagy holnap átlépek
 161       4|                barátok többé egymástól, s ha ott összetalálkozom az
 162       4|               én jó kedves Istvánommal, s ha ő kérdeni fogja tőlem: –
 163       4|                 meg az öreg gyám kezét, s megszorítva azt, alig hallhatóan
 164       4|                kezeit az ifjú kezeiből, s hevesebb hangba csapva át,
 165       4|                küszöbéig hagytad menni, s ha Isten és az én halottkezem
 166       4|               Azután odalépett az öreg, s megszorítá kezét, mintha
 167       4|               ugyé: „ha rosszat tettél, s szégyenled bevallani, hallgass,
 168       4|       megcáfolni ne akarj; ha kérdelek, s felelni nem akarsz, rázd
 169       4|             öregúr nagyot fohászkodott, s izzadt homlokát törlé zsebkendőjével.~–
 170       4|                  mindig hozzám szökött, s itt tartózkodott, míg gyámjait,
 171       4|            orátorok klasszikus nyelvét, s a leány, ki oly nagyon szeretett,
 172       4|           tesznek, az rézoldatot képez, s ez aztán méreg. Ebben állapodtatok
 173       4|         készített saját magának mérget, s megtanított rá téged, hogyan
 174       5|               hallgatott, most fölkelt, s csendes, tiszta hangon mondta:~–
 175       5|                 fog leszállni tehozzád, s megosztja veled a te szegénységedet.
 176       5|              egyebet forró szerelemnél, s mégis boldog pár lesz belőlük.
 177       5|                  hogy bele ne fáradjon, s mikor vékony a vacsora,
 178       5|          mostoha sorsodhoz láncolál le, s magaddal rántottad őt olyan
 179       5|                 kiküldetésekkor kaptam, s azon idő alatt oly csekély
 180       5|              bizonyosan?~– Én hiszem.~– S ha erővel kényszerítenék,
 181       5|                 ő nem szakadt el tőlem, s nincs az a hatalom, mely
 182       5|               és hűséget követel tőlem, s távolról int, hogy ne kételkedjem
 183       5|                 ne hunyják, akik őrzik, s ha férjet adnak neki, imádkozzanak
 184       5|             mindegy: ragaszkodom hozzá; s ha fájdalomnál egyéb nem
 185       5|                annyi vagyok, mint apád, s mint apád, láncra nem verhetlek;
 186       5|          lelkiereje azokat elviselni.~– S nem szánod azt, akit szeretsz?~
 187       5|            leánynak, csupa szeretetből, s nem akarsz lemondani róla,
 188       5|               egyet fordulva fekhelyén, s előkeresve vánkosa alól
 189       5|                amit az öreg parancsolt, s elővonta a sajátságos raktárból,
 190       5|               hogy miért van a világon; s ha ezt nem engedik, inkább
 191       5|          elküldene egy apácakolostorba, s örök időkre elrejtene a
 192       5|            halál nem játékszer, édesem, s méreggel tréfálni tiltva
 193       5|                te magad segíts magadon, s intézd el sorsodat. Nézd
 194       5|      testvéredet fegyintézetbe küldjem, s bűntársad ellen mengindítsam
 195       5|          azalatt idehívatom ügyvédemet, s aszerint, amint határozni
 196       5|          visszaadta a végzetes iratokat s eltávozott szobájába; ott
 197       5|             fejlődését, indái hajlását, s beszélve véle, mint élő
 198       5|      összekulcsolta fején, úgy járt alá s fel a szobában, s valahányszor
 199       5|              járt alá s fel a szobában, s valahányszor ismét a virág
 200       5|             talán kitépnék gyökerestül, s kihajítanák az udvarra;
 201       5|            szíves azokat kezéhez venni, s az illetőnek kézbesíteni.~
 202       5|                Sipos úr meghajtá magát, s átvette a szomorú tanújeleket.~–
 203       5|            kötvány, a báró már aláírta, s a mellékszobában várakozik
 204       5|                odahajolt a csomag fölé, s szokatlanul megnyomva a
 205       5|           teendőket az eljegyzés körül, s miután azokkal nem volt
 206       5|             meggondolta az állapotokat, s jobbra határozta el magát;
 207       5|          Hátszegi titkára lesz ezentúl, s vele megy az Óperenciákra.
 208       5|               ember fogsz lenni valaha, s mosolyogni fogsz mostani
 209       5|             alatt, köntösének hímzeteit s pompás hajékét, úgy hiszem,
 210       6|              már elhagyták a kövezetet, s az országútra értek. Túlél
 211       6|                  ott Hátszegi leszállt, s odamenve neje hintajához,
 212       6|             lépcsőkön kellett fölmenni, s melynek tégla mellvédje
 213       6|               megállnak a tornác előtt, s fut mindenki eléjük: úr,
 214       6|           oldalon egy szem is hiányzik, s a fél arc sűrű fekete pontokkal
 215       6|            állásából, könyökkel befelé, s csuklóinál mozdulatlan;
 216       6|              megelőz az udvariasságban, s első, aki kezét nyújtja
 217       6|                 mikor szobájába vitték, s Clementine-nel maradhatott.~
 218       6|            kézre kerítettem a bundáját, s mentem haza vele; de akkor
 219       6|        megharagudott rám a feledségért, s mindjárt hozzá ment valami
 220       6|                vagyok a ballal célozni; s ilyenkor a bal karomat nem
 221       6|              tudom kormányozni a lovat, s emez a három ujjam éppen
 222       6|               esett velem a ló a jégen, s akkor három helyen eltörött;
 223       6|            tanyáztunk az őrtűz mellett, s betakaróztunk bundánkkal.
 224       6|              pusztít, mint az oroszlán, s különös elsőbbséget ad minden
 225       6|                a fejéről lehúzta a bőrt s megint a rengetegbe menekült.
 226       6|      hegyszakadékban foglaltunk állást, s vártuk türelmetlenül, míg
 227       6|            álltunk egymástól Lénárddal, s kezdtünk bizton átbeszélgetni. „
 228       6|              elbújva ebben az üregben”; s azzal, minthogy úgyis vége
 229       6|           beletartanám a puskám csövét, s egymásután belelőttem mind
 230       6|           fenevad egyenesen rám rohant, s nekem mind a két lövésem
 231       6|                 egy ütéssel összetörte, s rettenetes karjaival átnyalábolt,
 232       6|      pillanatban egy dördülés hangzott, s azzal én csak azt vettem
 233       6|           veszélyekkel tudnak játszani, s azt jó mulatságnak nevezik.~–
 234       6|             amivel oláhok megsebzették, s miket mind el tudott vinni.
 235       6|                  mint az ezer aranyhoz, s rám nézve is jobb lett volna
 236       6|         kényszeríti őket tartózkodásra, s azzal mentve magát, hogy
 237       6|                 üdvözölte a társaságot, s hálószobájába távozott.
 238       6|                az ágya előtti asztalon, s hallgatózott; néha Hátszegi
 239       6|           látnia. Hajnal felé aludt el, s mire fölébredt, akkor már
 240       6|                köszönte meg a szállást, s egészen elmulasztá a viszonti
 241       6|                 nap járójuk van hazáig, s hogy jövő éjszakára gróf
 242       6|               soha meg nem haragusznak, s egymást mindig fölkeresik.
 243       6|           azonnal keresztnevén szólítá, s kérte ez is úgy nevezze
 244       6|            otthonossá tette őt magánál, s vitte külön lakosztályába, „
 245       6|                beszéltette a papagáját, s örök emlékül mindjárt egy
 246       6|             megfogta a gyermeknő kezét, s hálószobájába vezette: annak
 247       6|             csataképet festettem hozzá, s senki sem gyanít felőle
 248       6|                 Hiszen azok is emberek, s talán történt már meg máskor
 249       6|                miket szokott írdogálni, s maga sem tudja, hogy milyen
 250       6|       megköszöni egyszer a szívességét, s ez aztán hét esztendeig,
 251       6|           visszafolytott könny fekszik, s minden visszaverődött kóranyag
 252       6|                  gyümölcsöt hámoz neki, s azt erővel szájába tömi;
 253       6|                    Végre elfordul tőle, s Hátszegihez dörmög félhangon:~–
 254       6|              van! – felelt rá Hátszegi, s arra mind a két férfi nevetett.~
 255       6|              Valaki kezet csókolt neki, s dicsérte szép fehér kacsóját;
 256       6|                 Henriette elszórtságát, s amint a férfiak eltávoztak,
 257       6|                jó éjt kívánva átkarolá, s megkérdezé:~– Miért lett
 258       6|                 most leülnek kártyázni, s amelyik szerencsétlenebb
 259       6|            kalapok, fejékek, karmantyúk s más egyéb megrendelt áruk.
 260       6|                  az közli az illetővel, s akinek azután mágnes van
 261       6|                 paripákat és teheneket, s mától fogva nagysádtok vannak
 262       6|              Henriette erőt vett magán, s midőn a reggelitől felkeltek,
 263       6|            udvarias köszönettel fogadá, s azzal Henriette kicsi kezét
 264       6|            levegő itt ebben a szobában, s csak akkor érzé magát jobban,
 265       6|          constrictor ölelése fog körül, s nem bírja védeni magát.
 266       6|     elhallgattassa a hívatlan csevegőt, s maga fűzhesse tovább gondolatait.~
 267       6|              vendégszerető ismerőjéhez, s reggelre elnyerje annak
 268       6|               nézésébe hamar belefárad, s aztán vissza van űzve saját
 269       6|                percre megáll a hintaja, s azzal Hátszegi kocsija eléje
 270       6|               kezébe a lovak gyeplűjét, s a hintó kocsisára kiáltva, „
 271       6|               merre semmi út sem vezet, s azután hajtanak árkon, völgyön,
 272       6|               le nejét és Clementine-t, s sietteti be őket a házernyő
 273       6|                asszonyokat a szobájába, s lássa el tisztességgel.
 274       6|          többiek poharaiból iszogatott, s tartotta őket beszéddel.~–
 275       6|            alázattal áll fel a lócáról, s kétfelé törülve ősz bajuszát,
 276       6|               zsámolyt tett a lába alá, s egy lélegzet alatt tízféle
 277       6|          darabot kivett a cifra tálból, s igen jóízűnek találta, bár
 278       6|               megtörlé a kulacs száját, s odatolta a vén betyár elé,
 279       6|               megbillenté rá a süvegét, s ivott belőle egy kicsinyt;
 280       6|            fiskárusnak is azt mondta.~– S eltették télire?~– El biz
 281       6|           eresszünk holmi kapcatolvajt, s a tarisznyaszögét eltestálta
 282       6|                 utoljára megadta magát, s szépen imádkozott; hanem
 283       6|        felmennem a porkoláb konyhájába, s elkészítenem a jó gulyáshúst,
 284       6|               szekérre a pappal szembe, s ráhagyott mindent, amit
 285       6|                lenyomta erre a süvegét, s kellett neki, hogy a kulacstól
 286       6|                 kellene is orvosságnak; s azért én mégiscsak megsiratom,
 287       6|            folytatá könnyeit letörülve, s ismét vígan mosolyogva a
 288       6|                mint egy pacsirta torka, s minden művészi mentegetőzés
 289       6|                 a hegedűmet a hintóból, s hozza be.~A szegény Margarit
 290       6|                szegény vándorló legény, s így megmarad. S most ezt
 291       6|                 legény, s így megmarad. S most ezt a tervét egészen
 292       6|       megszerzett egyetlen hagyományát, s a betyár tilinkója után
 293       6|                is lelkesedésbe jött rá, s bele-beledanolt elbúsultan,
 294       6|                 virtuózok ismernek még, s nagyon ritkán elhúznak mások
 295       6|           nótáért, amire őt tanították, s azzal rájuk parancsolt,
 296       6|            aludni fog a mellékszobában, s a zaj találja riasztani;
 297       6|          fogadtak, felkeltek helyükből, s jó éjszakát kívánva, elhagyták
 298       6|                 elbújva egyik hintóban, s ki nem merte reggelig ütni
 299       6|             bundáját a hosszú asztalra, s arra feküdt, és csendesen
 300       6|          mérsékelt haszonbért fizetnek, s hogy a nagyságos úr nem
 301       6|                 vidrákra és farkasokra, s hogy ezentúl már egész hazáig,
 302       6|              hogy mindenütt otthon van, s csak egyik házából a másikba
 303       6|                 fénye világít messzire, s a gépies zörgés egyhangú
 304       6|                 oda vissza ne találjon, s melynek lakosai felelni
 305       6|                 hegye tartaná odatűzve, s olyan szép színűre feste
 306       7|               emberek, örököltek benne, s azon megosztoztak, mint
 307       7|                 pályáját végigfuthatta, s ha takarékos volt, meg is
 308       7|                 a pénzt maguk verik ki, s úgy bocsátják forgalomba.
 309       7|            mintaképeül állíthatnák oda; s hozzá azok a villogó szemek,
 310       7|          patyolat inge tarka virágokkal s arany cifrákkal van kivarrva,
 311       7|                 piros szattyán csizmát, s annak szárából kivillogó
 312       7|           pománával megkínálja a fátát, s azután lovaikat is megitatja
 313       7|             Negra beszélni akar velünk, s mi megyünk hozzá a Lúcsiába.~–
 314       7|            leértek a völgybe a lovasok, s amint a hegyi patak itt
 315       7|         egyszerre négy ölet esik a víz, s ahogy ott a lovasok megállapodnak,
 316       7|               hozzá vízmeder hosszában, s ahol az elvégződik, keskeny,
 317       7|               égerfás szigetbe vezetve, s kötőféknél fogva a gallyakhoz
 318       7|                 puskát vállára vetette, s egy merész ugrással a szigetből
 319       7|      beleakasztott a malomkő karikáiba, s mikor ez megvolt, feltette
 320       7|                 maga ült fel a garadba, s kezét nyújtá a leánynak.~–
 321       7|                 a benne ülőkkel együtt, s néhány perc múlva egészen
 322       7|            láncot más karikába akasztá, s az ismét megindított gépezet
 323       7|               hozzá igazítá a korongot, s ismét elkezde az bőszülten
 324       7|         keresztül, mely a malmot hajtá, s oda facsöveken által volt
 325       7|          facsöveken által volt vezetve, s itt szabályosan vájt mederben
 326       7|              ott szakadatlan mozgásban, s időközönkénti taszítások
 327       7|                hogy be szabad-e menned. S én mondom minden esztendőben
 328       7|           utolsó kapcáig, mikor bemegy, s le kell vetkőzni, mikor
 329       7|            Lábával dobbantott mérgében, s nagyon emlegette a „dráku”-
 330       7|           felnyílt az épület vasajtaja, s a leány elsikoltá magát
 331       7|                keresztül, azt ki tudná, s kinek volna bátorsága megkérdezni?~
 332       7|            szeretőhöz, nyakába borulni, s elhalmozni csókokkal ajkát
 333       7|            álarcos –, én jótállok érte, s felmentem az átöltözés alól,
 334       7|            Fatia Negra lábaihoz térdre, s egyik kezével annak kezét
 335       7|               másikat esküre tartá fel, s szép szemeit, mikben az
 336       7|            amazt fogja levetni odabenn, s ezt veszi fel idekinn. A
 337       7|           hőséget terjeszte maga körül, s annak tetejébe volt téve
 338       7|      grafittégely, felülről is befedve, s oldalán csappal ellátva.~–
 339       7|                 meg lehet olvasztani.~– S honnét jön ebbe a tűz? –
 340       7|             vasmintákat hozott kezében, s azokkal kétfelől a katlan
 341       7|          félrefordítá a tégely csapját, s azon percben sápadt fény
 342       7|               téve, mint egy pohár bor, s izzó fehér fénnyel világítva
 343       7|              nyereségünk, mint azelőtt, s olyanok az aranyaink, hogy
 344       7|              vastagabb volt kelleténél, s az a mi kárunk lett; most
 345       7|               báránybőr ködment viselt, s tízezer forintot egy furcsa
 346       7|                a szivattyú köldökét alá s fel taszítódni; hogy támad
 347       7|            ütődik a kerek metszőhenger; s hogyan mozgatja az egészet
 348       7|            eredetét felfogni nem bírja, s amikkel a Fatia Negra ismerős,
 349       7|                 ismerős, őket előidézi, s velük parancsol.~– Domne
 350       7|               alatt elvégez ez a csoda. S mennyi emberkéz kellett
 351       7|              öreg?~– Bizony nem többel, s azóta felszaporodott egy
 352       7|              súlya alányomta a csavart, s az egy perc alatt odasajtolta
 353       7|             helyéből a sajtolt aranyat, s másikat tolt a minta alá.
 354       7|             szerelmes odafenn a földön, s amiért olyan sok ember eladja
 355       7|              félreállíták a gép mellől, s a két ólomgomb végéhez Anica
 356       7|                 még egy nyomást kapott, s mármost kettősen volt meg
 357       7|               már kiugrasztott aranyat, s nevetve mutatá Anicának
 358       7|                 forgatá ujjai között.~– S mi történik mármost ezzel?~–
 359       7|                hanem zsinegre akasztja, s szíve fölött fogja viselni,
 360       7|            annak szerelme nyilatkozott, s rögtön előhúzva kis török
 361       7|            mellé, melyet keblén viselt, s mindkettőt visszarejté oda.~–
 362       7|                 ez érni kivert pénzben, s ebből a pénzverde számára
 363       7|              öreg, felnézve a padlásra, s szemöldökét felhúzva homlokára,
 364       7|         szemöldökét felhúzva homlokára, s mire a Fatia Negra keresztülment
 365       7|                a fejében összevetettel, s a kimondott összeg az utolsó
 366       7|                  mint Anica két szemét, s ott maradt a pénzt számlálni
 367       7|          hajtottam le mámoros fejemet – s végre azzal tértem vissza,
 368       7|                száját lezárták csókkal, s ilyenkor az asszony is örömestebb
 369       7|                 nem vagyok soha fáradt, s észre sem veszem a munkát
 370       7|                 egyébről, mint terólad; s nem kívánom soha tudni,
 371       7|                 ápolni, ha sebet kapsz, s veled együtt elkárhozni,
 372       7|                 én is féltenélek téged, s az aztán rossz volna mind
 373       7|                 Csak te vedd el azokat, s tartsd magadnál, mert az
 374       7|              ajtón ősz, bozontos fejét, s közbeszólalt:~– Én már ki
 375       7|      megsimogatá a leány haját, orcáit, s fülébe súgá, hogy legyen
 376       7|                megfogta a leánya kezét, s vitte magával; minden szemközt
 377       7|            egy-egy aranyat borravalóul, s azon az úton, amelyen jött,
 378       7|                 az égerfás szigetkében, s újra felültek rájuk. – Szép
 379       7|            Anicát.~A leány hátranézett, s látta, hogy az öreg hosszú
 380       7|                Negrának. El sem hoztam.~S mutatta apjának az üres
 381       7|             kell ismernie a barlangnak, s jó tolvajkulcsokkal ellátva
 382       7|                a két amulettet keblébe, s most már büszke volt a Fatia
 383       8|           hetekig sem látták Hídvárott, s mikor hazajött, rendesen
 384       8|             ékszereket hordott számára, s Henriette-nek végtelenül
 385       8|              mint egy szegény polgárnő, s maga sem tudta akkor, mi
 386       8|      magyarsággal jó napot kívánt neki, s azáltal tudatta, hogy ő
 387       8|              hogy hagyja abba a munkát, s jöjjön át hozzá.~– Az nem
 388       8|                jó éjt kívánt a pópának, s visszatért a kastélyba.~
 389       8|               hanem rögtön küldök érte, s meghívatom magamhoz. Lássa
 390       8|         férfinak talán mégis van szíve, s e szív fölött neki hatalma.~
 391       8|             nyelvet óhajtja megtanulni, s majd torkán akadt a szó,
 392       8|                 egy elhagyatott népnek; s azontúl nem talált kedvesebb
 393       8|            apróságai számára Hídvárott, s arról nagy szenvedéllyel
 394       8|            amennyit érnek, ő megtéríti. S azután ismét új ékszereket
 395       8|              végtisztességtétele felől, s eközben úgy elkésett, hogy
 396       8|                hallotta a parasztoktól, s ezúttal jónak látta ezt
 397       8|                 vette volna az egészet, s szót sem tett volna érte.~
 398       8|                 gurul a ló lábai alatt, s előtte, utána csörtet nagy
 399       8|          hegyezé, serényét felborzalta, s nyugtalanul prüszkölt és
 400       8|                hogy a kőbe ne ütközzék, s a keskeny ösvényen a lónak
 401       8|        visszafordulni éppen nem lehete, s előbbre kelle mennie.~Henriette
 402       8|                egészen függni látszott, s nagyott sóhajtva mondá magában:
 403       8|                hátulsó lába megcsúszik, s abban a pillanatban ló és
 404       8|            terhével keresztültörte azt, s még alább zuhant. – Azonban
 405       8|            megragadá a bokor gyökereit, s ott maradt rajta.~A ló még
 406       8|            rajta.~A ló még alább esett, s hanyatt fordulva két szikla
 407       8|               mindig a kengyelben volt, s a nyereg és kengyel szinte
 408       8|               Istennek ajánlani lelkét, s azután nyugodtan nézni a
 409       8|             kiáltás visszhangzanék fel, s alátekintve, a holdfénynél
 410       8|              melybe megkapaszkodhassék, s ha eljuthatna is hozzá,
 411       8|              ujjai hegyével megragadni, s a következő pillanatban
 412       8|              felhúzta magát fél kézzel, s lába hegyét illesztve a
 413       8|           egynek sem szabad ott veszni; s te nem vagy nehezebb egy
 414       8|               az fél karjával átölelte, s úgy emelte le, hogy a delnő
 415       8|            semmi bajuk sem történhetik, s azzal a kitépett bokrot,
 416       8|              egy paripát maga alá véve, s fél kézzel a sziklához nyomva,
 417       8|                 hátát a falnak vetette, s hirtelen két lábát szétterpesztve,
 418       8|          szilárd helyen állt a pásztor, s mosolyogva tekinte fel rá:~–
 419       8|                nyakába ölté az állatot, s egy hatalmas rántással kirántá
 420       8|             talpra állítá, megveregeté, s mosolyogva monda Henriette-nek:~–
 421       8|               zsúrlódás okozta sebeket, s biztosítá úrnőjét, hogy
 422       8|                kivezetheti a járt útra, s félóra alatt Hídváron leend.~
 423       8|                megcsókolá úrnője kezét, s elvált tőle.~– Nekem innen
 424       8|                szólt büszkén a pásztor: s halkan tevé utána: – Olyan
 425       8|                visszafordult az erdőbe, s sebes ugrásokkal eltűnt,
 426       9|             szobája szőnyegezve legyen, s minden ételhez, italhoz
 427       9|              zivatar, hófergeteg ellen, s azután az erdők fenevadai,
 428       9|              farkasok ellen, szenved-e, s van-e, aki ápolja ott, miről
 429       9|            különösen gazdag ilyenekben, s ha ennyi szép alak között
 430       9|                 magyar urak felkeresni, s ha lehet, szót váltanak
 431       9|                beszéltek még Aradon is; s ha jöttek távol földről
 432       9|             babonázni, ért a nyelvükön, s tud velük mindenféléről
 433       9|                 mindenféléről beszélni, s nem fél tőlük. Hogy sokszor
 434       9|           bemenni, hogy megnézze mi az, s talált ott egy nagy anyamedvét,
 435       9|      hajtóvadászaton halálra sebzettek, s mely az ónnal vérző belsejében
 436       9|                a kis gyámoltalan árvát, s midőn másnap már nem hallatszott
 437       9|              pártul fogta a kis bocsot, s ölébe véve, egy szelíd kecskeeméhez
 438       9|             Éjszaka ott aludt mellette, s könnyebb volt neki, ha az
 439       9|            kukoricapuliszka főtt benne, s elég volt neki egyszer a
 440       9|              amihez finom szaglása van, s rávezette Juont a közös
 441       9|                 beszélne, mint a medve, s ha az ember az állatokkal
 442       9|                erdei vadakkal egyetért, s ha akarja, ha megharagítják,
 443       9|                farkassá, medvekirállyá, s úgy csatangolja be a havasok
 444       9|            végre az is elhagyja a tért, s nincs más a tetőn, mint
 445       9|                 a völgyben málnát szed, s a kecskéket őrzi, nem elszökéstől,
 446       9|             mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a vevők, nyalka
 447       9|               az első kérőnek odaadják, s akinek párja akadt, azt
 448       9|           rakhatta volna a sátor alatt, s vagy tíz kérőt el ne utasított
 449       9|                aztán megint kibékültek, s még szélesebb kedvük lett,
 450       9|           feneke tömve volt aranyokkal, s azt forgatá feje körül,
 451       9|                mint egy csatacsillagot, s lekiabált az erdőbe:~– Gyere
 452       9|                visít, férfi káromkodik; s egyes rémületes hang kiáltja:~–
 453       9|                 hogy Juon utol ne érje, s azzal is könnyebb legyen,
 454       9|                 Juon pedig felkapá azt, s megcsóválva a levegőben,
 455       9|                vele menni, erdőn lakni. S midőn az igent mondott rá,
 456       9|           mondott rá, ismét megcsókolá, s azután elvitte magával szabad
 457       9|                veszedelmet nem okozott.~S mondhatom nagysádnak, hogy
 458      10|             szerezni ebből a genre-ből, s ez senki sem lesz más, mint
 459      10|               szívességgel volt iránta, s igen örömest hallgatá, amiket
 460      10|             irigyel azért, hogy gazdag, s aki mindenkit irigyel azért,
 461      10|                összehozni az embereket, s neki nagy kedve volt azt
 462      10|         főbenjáró bűnt indul elkövetni, s háromszor is megnézte a
 463      10|                 egy is össze ne törjék, s szívdobogva nyitá fel a
 464      10|                 kézzel felnyitá azt is, s talált benne egy pár fülönfüggőt
 465      10|             ékszert bizonyosan ő küldi, s amit ebben kérdez, arra
 466      10|                átengedték vendégeiknek, s maguk a hátulsókba vonultak.
 467      10|             csakhogy mindig reszketett, s ha valaki véletlenül megszólítá,
 468      10|          vidékük őrangyalának nevezett, s reszkető kezeivel addig
 469      10|                 Hátszegi is jelen volt, s hízelegve mondá:~– Henriette
 470      10|                új ékszereket, megnézte, s azt a bókot mondta rá, hogy
 471      10|                 előjárt a báró hintaja, s két hölgy beleült; a báró
 472      10|              kezeken hordva érzé magát, s annyi tisztelet, annyi hódolat
 473      10|                milyen halavány a bútól, s milyen ragyogó az őt környező
 474      10|              reszket a feje és a kezei, s mint kedves ismerőséhez,
 475      10|                 felemelkedett helyéből, s eléje akart lépni, a másik
 476      10|          Henriette meglepetve állt meg, s nem tudta e különös mozdulatot
 477      10|                 folyton reszkető kezét, s most már szikrázó szemekkel
 478      10|                   talán oltalmazó után, s látta, hogy egyedül áll
 479      10|              nejéhez, megragadta kezét, s szétnézve a sokaságon, dörgő
 480      10|             maga a reszkető asszony is, s azután elsötétült szemei
 481      10|              úgy gyűlölt mind ez ideig, s aki a legirtóztatóbb pillanatban –
 482      10|                báró megállítá a hintót, s benézett annak ablakán.~
 483      10|                ékszer kegyed birtokába, s tömérdek ékszere közül miért
 484      10|               nyilvános helyen történt, s hogy az egykori birtokosné
 485      10|             Írjon ön – szólt Henriette, s azzal odaborult férje keblére,
 486      10|             férfiak általános szokásai, s kezdett magában félreismert
 487      10|             sokáig. Midőn körültekinte, s Hátszegi delejes szemsugáraival
 488      10|                 megszorítá annak kezét, s hálásan mosolygott reá.
 489      10|               látszottak felé fordulni, s a nyíló fürtök csillagvirágai,
 490      10|                oka annak e fortélyra? – S egyáltalán ki lehet az az
 491      10|                 a felismert ékszereket, s utasítá, hol járjon utána
 492      10|         dalidóhoz kedvet csinálni neki, s azontúl kerülte azokat a
 493      10|                 adott neki mindenekben, s átlátta, hogy nem tehet
 494      10|            közrészvétre felhívó ügyben, s kiüldözik maguk közül, aki
 495      10|               el nem érhetett tárgyhoz, s ezt ott senki sem találja
 496      10|             kezdett sorsával kibékülni, s úgy járt vele mint aki holdvilágnál
 497      10|            riasztónak talált egy tájat, s ugyanazt napvilágnál egészen
 498      10|           leskelődnek, vízben, fagyban; s mikor hazajönnek, a hölgyek
 499      10|             nyomorék és gróf Kengyelesy s számos ismerős arc távol
 500      10|              utáni napon együtt talált, s kiknek Hídvár rendesen őszi