Fezejet

 1       7|           megszólal a leányhoz:~– Anica, mikor beszéltél a Fatia
 2       7|     zsákot.~– Segítsd a vállamra, Anica.~Az öreg kolosszusi termetéről
 3       7|          leánynak.~– Ugorjál fel, Anica.~A leány segítség nélkül
 4       7|          van.~Ahová pedig Onuc és Anica leszálltak, az egy roppant
 5       7|           az öreg.~– No, most te, Anica, amíg én odabenn leszek,
 6       7|        elmondhat.~– Legyen eszed, Anica, és ne bolondulj; nem jöhet
 7       7|          merészen a leány.~– Nem, Anica – monda a fekete álarcos –,
 8       7|        már tanú!~– Jó helyen van. Anica kezén: ott pedig hallgatni
 9       7|          ott pedig hallgatni fog. Anica tíz csókkal felelt e mondásra.
10       7|       gyorsítja vagy megszünteti.~Anica itt is csak azon föld feletti
11       7|           találnak már a világon!~Anica pedig babonás félelemmel
12       7|          s a két ólomgomb végéhez Anica és a Fatia Negra álltak.
13       7|              Hiszen nem fogja azt Anica sem a fején, sem a nyakfüzérén
14       7|        még ezt az egyet előhozni.~Anica pedig hálateljesen csókolá
15       7|           utoljára aranyait, mint Anica két szemét, s ott maradt
16       7|    számlálni a biztossal, mialatt Anica és a Fatia Negra egy kis
17       7|          egész hónap óta? – kérdé Anica, a kalandorfőnök térdén
18       7|     pokolra mégy.~– Az nem lehet, Anica! Erre ne gondolj. Velem
19       7|       kettőt.~– Miért teszed ezt, Anica?~– Csak te vedd el azokat,
20       7|     hasadt, mire hazaértek. Amint Anica szobájába belépett, a szentkép
21       7| tolvajkulcsokkal ellátva lennie.)~Anica nem szólt efelől senkinek;
22      11|        telve volt az egész udvar. Anica ráhagyott mindent, s viszont
23      11|           hozzám jött e szókkal: „Anica, te szeretsz egy gonosz
24      14|    kalandról tud valamit, az maga Anica volt. Henriette előtt zokogva
25      14|          nyomait hamar kiheverte. Anica még szerelmesebbnek mutatta
26      14|          volt; bizonyosan tudhatá Anica, hogy amidőn őt látogatni
27      14|        Igen; akkor is szeretnélek Anica, s szerelemből keresztüllőném
28      14|           meglátom, ha megölsz-e?~Anica saját beszédét is nagyon
29      14|      kerekedett; míg ellenkezőleg Anica mélyen elmélázott, mint
30      14|     gondolkoztál el olyan nagyon, Anica?~A leány felrezzent, s azután
31      14|        kell még várnom? – kérdezé Anica a Fatia Negra fürtjeit ujjaira
32      14|        azt legyen, aki elhiggye”.~Anica pedig oláh leány volt: –
33      14|           és nyoszolyóleányokkal. Anica most is szokott szabású
34      14|          előtt látja őt mindenki!~Anica fölsikolt, – tán az örömtől?
35      14|     relytélyes főnökük kezét, míg Anica csalfa hízelkedéssel közelíte
36      14|        szólt a Fatia Negra, kezét Anica vállára téve –, derék leány
37      14|        vérébe bevette magát.~Csak Anica nem közeledett hozzá.~–
38      14|             Jer hát, csókolj meg.~Anica odalépett hozzá, s meg hagyta
39      14|             Most add ide kezedet, Anica, te viszont add másik kezedet
40      14|           az áldást képviseli az?~Anica azt kívánta, hogy a Fatia
41      14|          hókuszpókuszt. Letérdelt Anica mellé az oltár lépcsőjére,
42      14|        végzi magánybeszédét. Csak Anica vette őket észre, az egész
43      14|           percre megkövülten állt Anica előtt, mint egy megfogott
44      14|           a leány lángoló arcára.~Anica most hirtelen a fegyveresekhez
45      14|     hirtelen eltűnt.~A másik volt Anica, ki midőn látta, hogy a
46      14|       üldözői elől megmeneküljön.~Anica sietve futott előttük a
47      15|    Megvakult, most koldulhat már; Anica elárulta, rajta hozta a
48      20|     futhasson előle. – Én vagyok, Anica.~Henriette bámulva mereszté
49      20|         Fatia Negra nevét kiejté.~Anica azt várta, hogy valami biztató
50      20|      nézte.~Aztán kiragadta magát Anica kezeiből, ki kezét, ruhája