Fezejet

 1       1|         egy nyolcvan év felé járó öregúr, pompás, virágos selyemkaftánban,
 2       1|      szegénynek.~A pamlagon fekvő öregúr egész napi mulatsága abból
 3       1|           van, úgy – folytatja az öregúr a szurdáló izgágát. – Tudom
 4       1|           hozzá szólani.~Pedig az öregúr jól látta az átelleni tükörből,
 5       1| cérnaszálat téphetni fogaival.~Az öregúr észrevett, vagy csak gyanított
 6       1|           ez a kis férfiunoka, az öregúr kényeztetett kedvence, a
 7       1|          mindjárt tud mindent?~Az öregúr diadalmasan néze szét a
 8       1|       lassankint elfúl magába; az öregúr ismét Makszikához fordul,
 9       1|    valamit elő nem tudna adni.~Az öregúr tudja jól, hogy nincs olyan
10       1|           egy szót is váltani.~Az öregúr eleinte azt kívánta, hogy
11       1|       János! – szól erre hozzá az öregúr.~– Mikor mérges vagyok!
12       1|    gazember. No, megállj!~Erre az öregúr maga is lelkesedni kezdett.~–
13       1|          a kalapját; s futott.~Az öregúr utána kiáltott engesztelő
14       1|   becsapta maga után az ajtót.~Az öregúr szemrehányólag szólt Lángainéhoz:~–
15       1|           csokrát kötötte meg.~Az öregúr még egyre dörmögött.~– Én
16       2|    leragadtak a szempillái, de az öregúr mégsem álmosodott el; egyszer
17       2|           őróla van szó, hanem az öregúr álmodott valamit ébren.~–
18       2|          még el is mosolyodott az öregúr.~E pillanatban valaki félig
19       2|     semmit.~De felelt helyette az öregúr, jól összeszidta Jánost.~–
20       3|            kiálta közbe durván az öregúr.~– Azt nem – viszonzá Lángainé
21       4|        mind a kisasszony, mind az öregúr valami szörnyű, hiábavaló
22       4|        volt őt meg nem szánni.~Az öregúr nagyot fohászkodott, s izzadt
23       5|          Azt majd meglátjuk. – Az öregúr kezdett flegmájából kijönni. –
24       5|        közelebb hozzám – szólt az öregúr, egyet fordulva fekhelyén,
25       5|        Kicsike leányom – szólt az öregúr hozzája, nagy gyönyörűséggel
26       5|    állhatá tovább; odaborult a jó öregúr keblére, kezét ajkához szorítá,
27      12|      halál a vége, mint inkább az öregúr közbeszéddé vált furcsaságai,
28      12|           Bizony különös ember az öregúr.~Majd meg mindenféle arkánumokat
29      12|     könnyedén vállat vonított; az öregúr figyelmét nem kerülte az
30      12|              szólt ravaszkodva az öregúr. – Megjött neki a szava!
31      12|    Lángainé meg volt rettenve; az öregúr egy percre elmeredt szemekkel,
32      12|          jelekkel mutatá, hogy az öregúr meg van egy kicsit háborodva,
33      13|          ő, mind férje odahaza az öregúr felől a legtiszteletlenebbül
34      16|       egyedül utazik.~Szegény, jó öregúr, olyan büszke volt arra,
35      16|        vezettetni a lépcsőkön.~Az öregúr csakugyan nem hagyta magát
36      16|          eső kátyút, zökkenőt.~Az öregúr elemében volt, amíg a korai
37      16|       elérjük.~Henriette látva az öregúr zavarát, ki a bosszúság
38      16|     ijedünk meg az éhségtől.~A jó öregúr azzal kiszedte az úti tarisznyából
39      16|         mosolygott rajta. Szegény öregúr nagyon el van fáradva; aztán
40      16|         helyezé, ernyővel az alvó öregúr felé fordítva, hogy fényével
41      21|       volna ez idő szerint.~– Te, öregúr – szólítá őt meg heves megyegyűlési
42      22|   csodákból, amikkel őket a dühös öregúr ijesztgetni ki nem fáradt,
43      23|          egyszerű oka az, hogy az öregúr mint regálista sokszor kénytelen
44      23|  Ennélfogva ezt a szenvedélyét az öregúr szereti titkolni; annyival
45      24|        rászántam magamat, hogy az öregúr végrendelete dacára is a