Fezejet

  1       1|          termettel. Ez valami nevelőnő. Azt állítja magáról, hogy angol.
  2       1|            szurdáló izgágát. – Tudom én azt nagyon jól, hogy unalmas
  3       1|          énkörülöttem lenni. Átlátom én azt, hogy én kiállhatatlan vénember
  4       1|              szót vesztegetni. Tudom én azt jól, hogy nem is azért vagytok
  5       1|                 mint segíteni magán. De azt nem teszi senki, úgyé? Mert
  6       1|          kiállhatatlan Lapussa nem lát, azt azután el is találja felejteni!
  7       1|             neki, és ő bejött az ajtón, azt kérdezhesse, mit parancsolnak,
  8       1|         többinek a joga abból áll, hogy azt ne hallgassa.~De hátravan
  9       1|            szobaajtót döngetni ököllel, azt a szobaajtót, melyen a családtagok
 10       1|            annyira irtóznak tőle, hanem azt rendesen a koldusoknak szokták
 11       1|              örülnek vagy szomorkodnak, azt előtte titokban tartják.~
 12       1|              váltani.~Az öregúr eleinte azt kívánta, hogy Lángainé (
 13       1|                 felöltözött díszesen, s azt mondá, hogy a színházba
 14       1|                 volt-e az is? Ha mindig azt hallotta otthon hányni-vetni,
 15       1|             azokat igazgassa, szüntelen azt a gondolatot gerjesztve
 16       1|         előszobájába; ott áll egy inas. Azt mondja, hogy várjak. Én
 17       1|        visszajön az a másik gazember, s azt mondja, hogy azt izeni az
 18       1|            gazember, s azt mondja, hogy azt izeni az ura, mert nem beszélhet
 19       1|                keresztül pofon ütni.)~– Azt fogom tenni! De azt meg
 20       1|                     Azt fogom tenni! De azt meg fogom tenni! Ezt nem
 21       1|              párbajra.~– Nem, János, ne azt tedd. Üsd pofon az utcán,
 22       1|                 pofon az utcán, vagy ne azt tedd, adj egy trágernek
 23       1|               nem kerülhető kérdésre:~– Azt mondom hozzá, hogy máskor,
 24       1|                 János, de mit akarsz?~– Azt majd meglátjátok!~Azzal
 25       2|              magyarul, diákul és tótul, azt is mind a hármat egymással
 26       2|           fordított francia regény van, azt mind sorban felolvassa Demeter
 27       2|            vonalakat a tömlöc padlatán; azt szerette volna Demeter úr
 28       2|             szobában, s átkozva magában azt a bakter diákot, hogy mégsem
 29       2|             hogy mégsem tudja elaltatni azt a vén embert, ez pedig irigyelte
 30       2|               tengerbe.~– Merte volne-e azt maga megtenni, Margari? –
 31       2|              mikor Monte-Cristo megleli azt a tömérdek kincset a szigeten.~
 32       2|    Monte-Cristo-sziget? Margari kereste azt minden tengeren, utoljára
 33       2|              nagyon megunta a keresést, azt indítványozta, hogy majd
 34       2|                a faliórára; de soká üti azt a hatot! Egyszer aztán olvasás
 35       2|            félóra múlva aztán egy hajdú azt az izenetet hozta vissza
 36       2|            lelkét, de ne őtet; – amiből azt is lehetett érteni, hogy
 37       2|                szó sem volt, vagy pedig azt, hogy mind a ketten megölték
 38       2|                hívatta magához. Eleinte azt izente vissza, hogy ő most
 39       2|  megvárakoztassa az előszobában, azután azt üzenje ki neki, hogy ma
 40       2|            kiszabadulva, egy perc alatt azt nézi, merre van itt valami
 41       2|                 az fájt neki nagyon, ha azt mondták, hogy az apja is
 42       2|             volt, mint ő.~– Nos, mutasd azt a penzumot.~A fiú szótlanul
 43       2|                ismerem, hogy kié.~– Biz azt nem ismered.~– Ahám! Ugye,
 44       2|                ezt a sok pénzt?~– De ha azt hiszed, hogy nem én írtam.~–
 45       2|                 benne valami hiba? Csak azt akartam tudni.~– De igenis.
 46       2|                 gyorsak lettek a lábai; azt vélte, hogy a feladat teljesítésének
 47       2|         revansra való alkalmat.~Untából azt találta ki, hogy unokahúgának
 48       2|             rúgkapálózó öreghez futott, azt is összecsókolta, azután
 49       2|                Hátszegit a házból, vagy azt izeni, hogy várjon az előszobában,
 50       2|               úr pedig mindezek helyett azt tette, hogy maga rohant
 51       2|             legkedvesebb barátom.~Aztán azt az ügyetlenséget követte
 52       2|               Matild felé fordult, hogy azt is bemutassa neki, de már
 53       2|              Mire az az odahajló fülébe azt súgta:~– Tanuld meg, hogy
 54       3|            derék gavallér ember-e?~– Te azt mondtad tegnap, hogy semmiházi.~–
 55       3|                 mondtam, de nem igaz.~– Azt mondtad, hogy csavargó.~–
 56       3|                 mondtam? Az lehetetlen! Azt én nem mondtam.~Demeter
 57       3|               én bolond lehettem, mikor azt mondtam, hogy csavargó…~–
 58       3|        iparkodott Jánost megrendíteni. (Azt gondolta magában: ez megint
 59       3|              neki, ha beleszeretnék; de azt nem éri meg János barátom,
 60       3|                 Éppen nincs róla szó.~– Azt remélem is – szólt fönségeskedő
 61       3|              akarom nyújtani valakinek, azt majd én választom magamnak.
 62       3|                 Hahaha! Frau von Lángai azt képzeli, hogy ő van egyedül
 63       3|              szavait, mint ő; a második azt, hogy János Henriette számára
 64       3|                vőlegényt; és a harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt
 65       3|            harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt utálja.~– Kérem,
 66       3|                 szavakért…~A két férfi, azt látva, hogy az asszony nagyon
 67       3|                 Szegény Pauline, mindig azt mondta, hogy ha meghal,
 68       3|                 énrám hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarább meghalok
 69       3|               ellen mi kifogásod lehet, azt én meg nem foghatom.~– Úgy
 70       3|               közbe durván az öregúr.~– Azt nem – viszonzá Lángainé
 71       3|         barátunk csalatkozhatik, amidőn azt hiszi, hogy kedves barátja
 72       3|           ember-e, nem tartozik rád, de azt csak mégis tudnod kell,
 73       3|                megtudat velünk mindent; azt meg kell tudnunk, hogy a
 74       3|            látják meg ebben a szobában, azt tudja!~Persze, hogy másnap
 75       4|               személyes kellemei által.~Azt meg kell neki adni, hogy
 76       4|             volt az ő valahai óhajtása.~Azt is megtudták már Hátszegiről,
 77       4|               mint saját férjhezmenése. Azt tulajdonképpen még meg sem
 78       4|                 hogy férjhez fog menni, azt csak a jelenségekből vette
 79       4|                enni, inni a kisasszony, azt neki mind elő kellett hordani,
 80       4|               Hol a cukor, hol a kanál? Azt mind meg kellett neki látni.~–
 81       4|                 orvostól ilyen kérdésre azt felelni, hogy „nem”.~– Az
 82       4|                 meghalni! Most, mikor… (azt akarta mondani, mikor olyan
 83       4|              tisztán nem tartása miatt. Azt már minden háznál kellene
 84       4|                 annál a fiatalembernél, azt hitte, hogy gomba által
 85       4|                nyugtalan vagyok miatta. Azt szeretném, ha doktor úr
 86       4|             mégis nyugodtabb volnék, ha azt tudnám, hogy doktor úr mindig
 87       4|               beteg leánykám mellett.~– Azt is örömest tenném, ha több
 88       4|                 a fiatal ügyvéd.~– Hisz azt bízhatná valamelyik segédjére
 89       4|              sorban pofozni ígérkezett; azt engedte végrehajtásra menni,
 90       4|                lehunyta szemeit, mintha azt felelné: „vágynám a sírban
 91       4|            Szeretnék valamit olvasni.~– Azt nem szabad – szólt az orvos –,
 92       4|             beszélni Henriette-et, hogy azt tovább folytassák, mert
 93       4|            találta; missz Kleerri végre azt mondá, hogy biz az ő torka
 94       4|          leckéjét nem mondja fel, ma is azt izente Margari által a professzor,
 95       4|                 ne maradjon.~A jó lélek azt gondolta magában, hogy miután
 96       4|                  s lármát ütni odakinn; azt hitte, a kisasszony rögtön
 97       4|            kérem önt?~Margari csakugyan azt hitte, hogy a kisasszony
 98       4|            fogta pártját nekem. De hisz azt el nem felejtem soha. Parancsolja
 99       4|         chatouille-om kulcsa. Nyissa ki azt; talál benne egy csomag
100       4|                 volna.~Clementine ugyan azt az észrevételt tevé, hogy
101       4|                 már jönni az iskolából, azt mondá Margarinak, hogy már
102       4|              honorárium nélkül. Tudja ő azt jól, hogy majd ha a kisasszony
103       4|            éppen olyan csokorra lehetne azt megint kötni, soha sem venné
104       4|              hogy hiszen nem is fogja ő azt elmondani senkinek, hogy
105       4|               hisz ő azért el nem fogja azt a titkot árulni; majd egy
106       4|                hanem bizonyára meg kell azt ismernie; ki tudja, mire
107       4|                akarta kötni a csomagot, azt gondolva, hogy őt mind a
108       4|               foghatom, hogy kívánhatná azt Henriette kisasszony, hogy
109       4|              Margari úgy megijedt, hogy azt felelte rá – „nem vagyok”. –
110       4|              mikor hét óra van, vagy ha azt akarja a nagyságos úr, hogy
111       4|                Margari! Hát nem kezdjük azt a regényolvasást?~Margari
112       4|           Igenis, mind végigolvastam.~– Azt én nem bíztam önre.~– De
113       4|                 kisasszony miért beteg, azt is tudom, hogy miért nem
114       4|              Hatszegleti úrhoz, sőt még azt is tudom, hogy mit fog történni
115       4|             zsebét, hogy ott van.~– No, azt nem kellett volna elolvasni
116       4|                vagy ezer forint; nehogy azt méltóztasson mondani: nesze,
117       4|             komornyik bejön, akkorra én azt belehajítom, s elég. És
118       4|                én, meg ez a papiros; de azt a tűzbe dobom mindjárt.~–
119       4|                 fog küldeni, elvállalja azt a fáradtságot, hogy mint
120       4|             vége levén a felfedezésnek, azt mondá Demeter úr Margarinak,
121       4|            győződve, mert ő nem szereti azt, ha őt valaki, akár szemben,
122       4|                ő volt a legnyugtalanabb azt megérteni.~Az ügyvéd tehát
123       4|                 megtudni, megtalálhatja azt Decsy ozmanográfiájában.~–
124       4|               hogy a báró gazdag ember, azt az ide E, F, G alatt mellékelt
125       4|                 hogy a báró szép ember, azt a H alatt mellékelt fotográf
126       4|              testileg egészséges ember, azt az I és K alatti bizonyítványok
127       4|              képes; hanem:~megfontolván azt, hogy ugyanezen férfi szerelem
128       4|                 senkit sem kímélő, mint azt okiratok bizonyítják, melyek
129       4|             szerencsétlenségnek nevezem azt. Most méltóztassék az általam
130       4|               elő pamlagvánkosa alól, s azt Sipos úrnak nyújtá.~– Tehát
131       4|         olvasott, egyik sem vette észre azt a zavart, azt a meglepetést,
132       4|               vette észre azt a zavart, azt a meglepetést, mely az ügyész
133       4|                homloka izzadni kezdett, azt nem győzte zsebkendőjével
134       4|                bánatnyomta hangon. – Én azt tanácsolom, hogy a kisasszonyt
135       4|             fordításban is. Tehát ön is azt hiszi, ügyvéd úr, hogy Henriette-nek
136       4|                szükséges úgy elborítani azt a szép homlokot, elég árny
137       4|              emlék fölidéztére, letörlé azt tarka zsebkendővel; az ifjú
138       4|               gyám kezét, s megszorítva azt, alig hallhatóan suttogá:~–
139       4|               át, monda:~– És ha erre ő azt fogja mondani: – az nem
140       4|             apád kérdőre fogott, mindig azt mondta, ugyé: „ha rosszat
141       4|            olyan lettél. Már most én is azt mondom, jusson eszedbe,
142       4|        szándékból. Előtte is el kellett azt burkolni. A leány egy természettudományi
143       4|                rá téged, hogyan készíts azt te is… Óh, én jó istenem!
144       5|           dolognak praktikus oldaláról? Azt képzelni sem akarom rólad,
145       5|            emlegetik a háznál, tudd meg azt.~Szilárd arca égett e szavak
146       5|           feltolakodni; hanem gondoltad azt, hogy majd az a leány fog
147       5|                lányba volnál szerelmes, azt mondanám: korán van ugyan
148       5|               mindezekről gondolkoztam, azt bebizonyítom azzal, hogy
149       5|                méregkeverés részesét.~– Azt bizonyossan megérdemelnéd,
150       5|                 ha rólad le nem mond.~– Azt pedig nem fogja tenni.~–
151       5|                gavallér; ha neki egy nő azt fogja szemébe mondani, eljegyzése
152       5|           ízlése elleni dolog ne legyen azt a hölgyet nejévé tenni.~–
153       5|        elhallgatott szó nekem megmondja azt, amit érez; – és amit emberész
154       5|                a leányt, hogy mondja ki azt a titkos nevet, ami ezt
155       5|            szerelmes nők igen ravaszok. Azt a szót velem közölni fogják.
156       5|              lesz az igazi. De én azért azt fogom rá mondani, jól van.
157       5|              mondom el, amit akartam.~– Azt akarta bátyám mondani, hogy
158       5|                lehet.~– Ördög, mennykő! Azt majd meglátjuk. – Az öregúr
159       5|           nagyon haragos szívű urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy
160       5|              urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy szót. Akármit hoz
161       5|              agyafúrt vagy; utoljára is azt teheted magad ellen, amit
162       5|      mortifikálni rokonai? Mit bánod te azt? Engeded szenvedni a nőt,
163       5|               elviselni.~– S nem szánod azt, akit szeretsz?~Szilárd
164       5|               kedves bátyám, nem érteni azt meg józan ésszel …~– Kedves
165       5|                   Kedves öcsém, én csak azt látom, hogy mi nem fogjuk
166       5|                sincs vele célt érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz
167       5|             tanácsot a kérőt illetőleg, azt határozottan elleneztem.
168       5|           iratokat kezembe adták, akkor azt mondtam, hogy mindenesetre
169       5|                 kell őt adni hozzá. Még azt hihették volna, hogy én
170       5|            hirtelen, ki tanúskodnék? De azt az egy lépést megtagadták
171       5|               vértől eresült szemeitől, azt hitte, hogy ezek a szemek
172       5|                 el tudnom aludni; mikor azt sem tudom, hogy kin kezdjem
173       5|                most előtte.~– Másodszor azt az elvetemült fiút, ki nem
174       5|             ifjoncokat szokás beadni. Ő azt nagyon megérdemelné.~„Szegény
175       5|             egymást.~– Harmadszor pedig azt a könnyelmű fiatalembert,
176       5|           méreggel tréfálni tiltva van. Azt bizonyosan elítélnék öt-hat
177       5|               egy ilyen örökzöld levél, azt ő otthon elülteté cserépbe,
178       5|             olyan rövid, mikor az ember azt akarná, hogy hosszú legyen.
179       5|             nevezett el. Ha ezt tudnák, azt is elvennék tőle, talán
180       5|               is avatott már. Henriette azt természetesnek találja.
181       5|                nem fogja senki üldözni; azt nem fogjátok megengedni,
182       5|        megengedni, hogy velem jöjjön.~– Azt az egyet nem.~– Én pedig
183       5|            Henriette valóban megmutatta azt, odaírta nevét olyan vékony
184       5|              felírni egy bizonyos szót, azt a bizonyos nevet, vagy mit,
185       5|                elfeledni való iratokat. Azt egy cseppet sem hitte, hogy
186       5|               elhatározott; én bámultam azt a nyugalmat, amivel családjához
187       5|              szoktak nevetni: legjobban azt, aki belehal. Ez már a világ
188       5|                 magyarok hazának hívjuk azt. Őérte élni, tudod, hogy
189       6|             vitték a menyasszonyt; csak azt az egyet kérte, hogy nagyon
190       6|               ám az ember sokat, amiről azt hitte, hogy bele fog halni.~
191       6|                kisasszonyával; szegény, azt hitte, ott jobb sorsa lesz.
192       6|               mert semmit kérdezni; sem azt, hogy messze mennek-e még,
193       6|                messze mennek-e még, sem azt, hogy hol fognak éjszakázni,
194       6|              hol fognak éjszakázni, sem azt, hogy itt kell-e maradni,
195       6|          valószínűleg egypár fog is, de azt eltakarja a szürkével tarka
196       6|            három ujjával; másik karját, azt a nyomorékot, a delnőnek
197       6|                 támaszkodik reá, mintha azt hinné, hogy az annak fáj.~
198       6|          gyermekasszony őszintén.~– Óh, azt majd meg fogja tanulni,
199       6|         eresztjük tovább nagysádat, míg azt meg nem tanulja.~– Ahogy
200       6|          aggódalammal a tépett embert. (Azt hitte, hogy kocsin fog a
201       6|           volnék, mégsem engedném, hogy azt tegye.~A víg embert ez a
202       6|               est volt, kedves nagysád, azt el kell mondanom; mikor
203       6|                barátom erősködött, hogy azt már meg nem kapjuk, mert
204       6|             holnap rábukkanunk”. Lénárd azt mondta, hogy tízet tesz
205       6|               hangzott, s azzal én csak azt vettem észre, hogy amint
206       6|         veszélyekkel tudnak játszani, s azt jó mulatságnak nevezik.~–
207       6|                meg fogja látni Hídváron azt a pompás medvebőrt, mely
208       6|               Henriette áldotta magában azt a rókát, azt a vadászostort,
209       6|            áldotta magában azt a rókát, azt a vadászostort, még azt
210       6|                 azt a vadászostort, még azt a mezőt is, mely így elvonja
211       6|                fel naplójába, mely után azt írhatná: ez a nap az enyim
212       6|                 Hátszegiék jöveteléről, azt bizonyítá az is, hogy az
213       6|               is volt ilyen titka; de ő azt be nem vallaná senkinek,
214       6|                gyümölcsöt hámoz neki, s azt erővel szájába tömi; szétborzolt
215       6|               Maradjon már vesztég! Tán azt gondolja, hogy én játékbábu
216       6|             maga engem. Ugye, Lénárd?~– Azt nem tudom – felelt Hátszegi
217       6|               hideg mosolygással.~– No, azt majd megtudod egy óra múlva!~–
218       6|         felkacagva a grófné. – Ez alatt azt értették, hogy most leülnek
219       6|             Henriette ámult, és bámulta azt a tudományt, aminek ő az
220       6|             neje.~– Óh, igen, kedvesem. Azt álmodtam, hogy a jövő telet
221       6|          alázatossággal kéré ki magának azt a szerencsét, hogy a grófi
222       6|          Hídvárott viszonozhassa.~– Óh, azt mindenesetre igénybe fogjuk
223       6|          klasszisú föld.~– Honnan tudja azt, Clemmy?~– Margari mondta.
224       6|              nekem e balgasághoz?~– Hát azt értette, hogy aki szerencsétlen
225       6|           erősködik a másik ellen, hogy azt tönkretegye. No, de tudja,
226       6|                 egyikünk koldussá lett, azt a másik tartozik eltartani
227       6|               ez a véghetetlen róna még azt is megnehezíti. Estefelé
228       6|               maga előtt a porfelleget; azt a folytonos sajátszerű dübörgést
229       6|           bizonyos volt; Henriette csak azt vette észre, hogy egy percre
230       6|           Clementine sokszor felsikolt, azt hiszi, mindjárt ott vesznek.~
231       6|                csaplárné nem engedte:~– Azt hagyja kend, az csak cselédféle.~
232       6|            csaplárné fonja télen-nyáron azt a szép fonalat, amiből azok
233       6|            csíkos abrosszal. Clementine azt súgá Henriette-nek, nincs-e
234       6|                 jóízűen enni. Henriette azt mondá, hogy jólesik neki
235       6|       parasztsütemény; pedig Clementine azt állítá, hogy csepeg a zsírtól,
236       6|                 a csaplárné, miből azok azt gyaníthatták, hogy Hátszegi
237       6|                új rab kerül a tömlöcbe, azt mondják: a várnagynak új
238       6|               Mit beszélt ki a jámbor? (Azt nem kérdezte, hogy „mit
239       6|     megijesztette, még a fiskárusnak is azt mondta.~– S eltették télire?~–
240       6|               eltették télire?~– El biz azt; de nem sokat törődött ám
241       6|                 imádkozott; hanem mikor azt kérdezte tőle, hogy mondja
242       6|          nyomja-e valami a lelkét, csak azt mondta, hogy nem nyomja
243       6|                 ahogy a vén Ripa szokta azt csinálni odakinn! Megadták
244       6|               nyomtassam valami itallal azt a zsíros ételt, megvárnak
245       6|                 míg a borral előjöttek, azt felhajtotta; két-két hajdúnak,
246       6|                van ma? No, látja: pedig azt mondják, hogy olyankor,
247       6|                 szép nóta, nem lehetett azt elképzelni, hogy hol veszi.
248       6|               két szeme; akkor csinálta azt a nótát: „Mikor ez a rozmaringszál
249       6|                 volt a kalapja mellett, azt nekem adta, én azt elültettem
250       6|             mellett, azt nekem adta, én azt elültettem cserépbe, ablakba
251       6|         kocsiszínben kucorgott, szentül azt hivén, hogy itt a zsiványok
252       6|                 hogy hozzájuk tartozik; azt mondja: szegény vándorló
253       6|          előjönni. Még majd a zsiványok azt fogják hinni, hogy ő is
254       6|           köpönyegje, az bizonyos, hogy azt ellopná a betyár. Inkább
255       6|           betyár. Inkább megkeresi maga azt a hegedűt.~Valahogy aztán
256       6|                 után rögtön utána húzta azt a szép, búskomor dallamot,
257       6|        ládikójába; elővette a tárcáját, azt szemük láttára kinyitva,
258       6|                sem tudnak kérdésére, ha azt akarná tőlük kérdeni: „merre
259       7|                 Legalább hat eltűnt, de azt gyanítani sem lehetett.~
260       7|               nélkül.~Tehát a bányászok azt gondolták ki, hogy ők majd
261       7|            gyöngyös kalpag ül, míg elöl azt egy füzér aranypénz fonja
262       7|        holdtölte volt, mint most. Akkor azt mondta, hogy elutazik igen
263       7|                a leány.~– Mi nem lehet? Azt gondolod, hogy én hazudok
264       7|                ablakomban.~– Szél vitte azt oda!~– Nem a szél hozta
265       7|                alakját. – Aztán tudja ő azt nagyon jól, hogy én megölném
266       7|                 hogy én megölném őt, ha azt megtudnám.~– Ah, ah! – gúnyolódik
267       7|               tett, ha megcsalja!~– Hát azt hiszed te, hogy az téged
268       7|                sohasem ismersz rá.~– De azt ő nem vetheti el, mert csak
269       7|                vele (a gyertyánfánál!), azt csak megkívánnám tőle, hogy
270       7|              maskarában.~– Nem teheti ő azt; fogadása tartja. Amint
271       7|         vármegye: mindig eltűnt előlük. Azt hitték már, hogy fogják.
272       7|                a képét meg ne lássam.~– Azt mondta, hogy akkor szörnyethalok,
273       7|                jön, ha megy.~– Én mégis azt mondom, hogy ez nem valami
274       7|               ember látná ezt a malmot, azt mondaná rá, ejnye, de bolond
275       7|             valamint a zsák tériméjéről azt, hogy az olyan nagyon lenyomhassa
276       7|                át minden bőrömön, mikor azt el kell mondanom, az nem
277       7|              valamennyi őrön keresztül, azt ki tudná, s kinek volna
278       7|             ember a markába esküvéskor, azt tartja fel, aztán arra esküszik;
279       7|                alatt Fatia Negra, hanem azt a kemencét, melynek erős
280       7|                 hogy ez „Zain!” és hogy azt tőlem kaptad.~A leány kétkedve
281       7|               alá; oda alant lakik, aki azt mozgatja.~Az öreg nagyot
282       7|               munkások lábaikkal tolták azt félre, ha közel gurult.
283       7|             dolgozik; hogy veri halomra azt a szemfényvesztő ércet,
284       7|           amiért olyan sok ember eladja azt, amije van odafenn az égben.~
285       7|             egészen visszajöjjön, hanem azt fele útján megragadva izmos
286       7|              olyan bolond ne légy, hogy azt az aranyat kiadd. Ha neki
287       7|                vele.~– Hiszen nem fogja azt Anica sem a fején, sem a
288       7|               kívülem senki sem találja azt meg.~Onuc gazda nagyon szerette
289       7|                 az aranyon, és felfűzte azt a vékony fekete zsinegre,
290       7|               akarnál felőlem megtudni? Azt akarnád tudni, hogy én olyan
291       7|              sem akad meg a szeme? Vagy azt akarnád hallani, hogy remetének
292       7|           magamra, és elfordultam? Vagy azt kellene hogy elmondjam:
293       7|         történik az egész világon, csak azt, ami teveled történik.~–
294       7|      megbolondulok belé.~– Bizony pedig azt, kedves lyánkám, nem jó
295       7|               Hallod, Fatia Negra! Apám azt mondta, hogy e hibásveretű
296       7|            egészen megfordult már.~Onuc azt mondá leányának, hogy lovagoljon
297       7|                    Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled
298       7|                  Ne búsulj, visszaadtam azt már a Fatia Negrának. El
299       7|               az üres zsinórt nyakán.~– Azt okosan tetted – szólt az
300       8|           megfoghatatlan sokszor, midőn azt mondják: ez a férj és ez
301       8|                 mindenikünk kölcsönösen azt akarná, hogy a „te” legyen
302       8|              már nőnek elmondani, tudva azt, hogy azokat nagyon sokszor
303       8|                estig.~Henriette eleinte azt hitte, hogy ezt tán csak
304       8|                 terhétől, megmondtam én azt a nagyságos úrnak szemébe
305       8|                beszélem e kívánságáról, azt sem mondom, hogy válasszon
306       8|                 az emberre, megtanulják azt az urak tanító nélkül is,
307       8|              legszegényebbek.~E nap óta azt hivé Henriette, hogy neki
308       8|         poroszkalovak is szoktak járni, azt többször hallotta a parasztoktól,
309       8|             öszvérnek és a poroszkának, azt nagyon válogatja a jóféle
310       8|                 egész esés alatt; látta azt a rövid percig tartó rohamot,
311       8|                 terhével keresztültörte azt, s még alább zuhant. – Azonban
312       8|                 a bokor csutakjain, mik azt a paripa hátáról letépték;
313       8|                  annál hangosabban tevé azt a megszorult paripa. Hanyatt
314       8|         szabadulni, folytonosan hallatá azt a rémületes bőgést, melyet
315       8|               lejutni most?~– Csak bízd azt rám, asszonyom. Lejutni
316       8|         Henriette most elsikoltá magát, azt hitte veszve van. A másik
317       8|               helyzetéből; – és lehozta azt is a völgybe. Ott kioldá
318       8|            hagyni veszni.~– Te elbírtad azt a válladon? – kérdé Henriette
319       8|               medve ötödfél volt; aztán azt elébb agyon is kellett verni;
320       8|             részéből odejövőnek kellene azt tudni hírből, hogy itt lakik
321       9|                az erős Juonról)~Hinné-e azt nagyságod, itt a meleg kandalló
322       9|                kitűnően híre futamodik, azt azután még a szomszéd vármegyékből
323       9|                 adni a leányát.~Juonról azt híresztelték el, hogy boszorkánymester.
324       9|                 A sok mendemonda között azt is ráfogták, hogy a fenevadakat
325       9|              második falat sajt az övé. Azt is megtette, hogy a bogrács
326       9|             utoljára megértik. Amellett azt is tapasztalhatá a medve
327       9|             magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, kivált fiatal,
328       9|                mikor még elég megtudnia azt, miszerint van valami csodálatos
329       9|           fáradsággal juthatni el, hogy azt felkeresse.~Itt találkoztam
330       9|         odaadják, s akinek párja akadt, azt azután szép furulya- és
331       9|               kérné, annak nem mondanád azt ugye?~A leány megvallotta
332       9|                tömve volt aranyokkal, s azt forgatá feje körül, mint
333       9|            arannyal. Juon pedig felkapá azt, s megcsóválva a levegőben,
334      10|             sajátszerű ábrándja támadt. Azt hitette el magával, hogy
335      10|             odább fogunk menni, mert én azt akarom, hogy kegyed egészen
336      10|          bámulatos Csetátye Márét, arra azt felelte a fiatalember, hogy
337      10|                különös rögeszméje volt. Azt hitte, hogy sejti, tán meg
338      10|             Annyira belebeszélte magába azt a gondolatot, hogy nem is
339      10|                  s neki nagy kedve volt azt hinni, hogy a sors tartozik
340      10|           kétsége sem volt afelől, hogy azt ki küldi.~Azután szép óvatosan
341      10|                  Remegő kézzel felnyitá azt is, s talált benne egy pár
342      10|            Egyébiránt nem is igen fogja azt senkinek mutogatni; csak
343      10|                 ékszereket, megnézte, s azt a bókot mondta rá, hogy
344      10|          percben látta Henriette arcát, azt hiheté felőle, hogy fejét
345      10|      megpillantá egy oldalpamlagon ülve azt az említett öreg asszonyságot,
346      10|                rettenetes joga van tőle azt kérdezni: „asszonyom, hol
347      10|                ablakot, és kitekintett. Azt látta, hogy férje gyalog
348      10|             hintó mellett megy, segítve azt tartani dűlősebb helyeken.~
349      10|                Henriette már ébren van; azt kérdezé tőle, hogy nincs-e
350      10|                 valami baja. Azután meg azt, hogy megengedi-e, hogy
351      10|          legtitkosabb ábrándját is. Még azt is, amit csak Isten olvashatott
352      10|           alkalmat.~– Kedves Henriette, azt ne gondolja felőlem, mintha
353      10|             hagyja rá, hogy tőlem kapta azt, én majd elintézem az egész
354      10|            tudatván vele, hogy én adtam azt kegyednek, különben a nagyító
355      10|                 hálásan mosolygott reá. Azt hitte, hogy most már ébren
356      10|               megvetned? Ki súgta neked azt a gondolatot, hogy ama rejtélyes
357      10|            ajándék őtőle jött? Valóban, azt meg kellett engednie a szemrehányó
358      10|              hogy neki ajándékba küldje azt az ékszert?~Itt, itt nem
359      10|                ezen.~Nem bírják elfogni azt a hírhedett rablót? Ha mindenki,
360      10|               kérdezősködött felőle, az azt felelte rá, hogy az egész
361      10|             nagyságos asszonyom, tűztek azt ki a vármegyék eleget. El
362      10|                  a rablóvezér nem sejti azt, minő ellenséget ébresztett
363      10|                 leszek elébb-utóbb, aki azt meg fogom fejteni.~A kalugyer
364      10|              magával nejét; a kis hamis azt állította férje eljövetelekor,
365      10|               is elmúlt.~Clementine még azt is tudta, hogy e veszteségen
366      10|          hajszálnyit sem bánkódott, sőt azt mondta, hogy ebből látja,
367      10|                 hiú lenni.~A gróf pedig azt mondá, hogy még nem mer
368      10|                őt emberek közt látni, s azt adá tudtomra, hogy a múlt
369      10|                 közel jár.~– Az álarcos azt kívánta tőlem, mondta a
370      10|            mérget, mely biztosan öl. Én azt mondám, hogy nem teszem,
371      10|                 sok aranyat mutogatott; azt mondtam rá, hogy az nekem
372      10|          kívánatát nem teljesítem. – Én azt mondtam rá: jól van, inkább
373      10|           könyörgésre fogta a dolgot, s azt mondá, hogy nem embert akar
374      10|                az egyik állat meggebed, azt a másik elviszi, és semmi
375      10|              gyúrva, azok közé elegyíti azt; mint tudva van, a medve
376      10|             elhozá hozzám az aranyakat, azt mondá, fordítsam a templom
377      10|                 emberek ellen használná azt a mérget.~– Az iszonyú volna –
378      10|             közelben lakik?~– Nem tudni azt, hogy hol lakik; azonban
379      10|                a vásári ponyvasátorban? Azt hivé, hogy ez a vendégszeretetért
380      10|            megmondja-e ezt férjének. Én azt felelém neki, hogy tartsa
381      10|      elbeszélésből; különben egy reggel azt fogja hallani, hogy a jámbor
382      11|                s egészen eltűnt. Lénárd azt hitte már, hogy a hajtásból
383      11|             avaron felfelé kapaszkodva. Azt a dombot száraz fű fedi
384      11|                meg is voltunk rettenve, azt hittük, minden csontja kiment
385      11|                helyéből; hanem most már azt mondják, hogy katonadolog
386      11|                 éppen csont nem törött, azt mondta, hogy az nem is baj.~–
387      11|                embernek a csontja állja azt ki, gróf uram! – szólt rá
388      11|            rajta; gróf Kengyelesy pedig azt magasztalá benne, hogy mint
389      11|            jajgatásával zavarni, inkább azt állítja, hogy ami fáj, az
390      11|              nem kapott választ, amiből azt kelle következtetnie, hogy
391      11|                és sírva fakadt, először azt hittem, örömében teszi,
392      11|                  örömében teszi, azután azt gondoltam, hogy engem szán;
393      11|              magát, letörlé könnyeit; s azt felelé: „betegem van”.~Talán
394      11|           sokáig.~– Itt járt ő?~– Igen; azt mondá, tehozzád siet.~–
395      11|                kínnak, körülnézett; tán azt nézte: nem ébredt-e föl
396      11|              hogyan kell rajta fújni; s azt mondá, hogy ha nagy veszélyben
397      11|                messze legyen, meghallja azt, s itthon terem.~– De most
398      11|             parancsolni magamnak. Ha én azt mondom szívemnek: ez nem
399      11|               Ahogy én a kürtbe fúttam, azt egy perc múlva éppen visszaverte
400      11|                 pogácsa.~– Miért tetted azt?~– Mert utamban volt.~–
401      11|               úriasszony fogsz lenni.~– Azt nem teheted; van nekem esküdt
402      11|               ki voltam.~Óh, asszonyom, azt hittem, a szívem szakad
403      11|                 Szűz Mária-képet, attól azt hallani, hogy semmije sem
404      11|                sincs.)~– Csak te feleld azt, amit súgok.~A kísértő bosszús
405      11|                s iszonyú erővel feszíté azt befelé; a deszkák recsegtek
406      11|                küzdést.~Amint Juon Táre azt látta, hogy ellenfele birokra
407      11|                nem is akartam. Végezzék azt a férfiak. Egymásnak termettek;
408      11|           fegyverét, s arcomhoz emeltem azt. Előttem a fehér sziklán,
409      11|               asszonyom. Gyönge vagyok; azt mondják, azért, mert némber
410      11|           könyökkel odábbtaszítottak, s azt mondták: eredj, te némber!
411      11|        mondhatom meg, hogy miként, mert azt nem szabad megtudni senkinek;
412      11|              senkinek; de amit ígértem, azt beváltom. Meglehet, hogy
413      11|         megőrzésével; valami hideg hang azt suttogá mindezeken keresztül,
414      11|       sorstervet; – ők maguk sem tudják azt talán.~
415      12|         szerencse, hogy nem volt mivel; azt mondta neki; hogy „sarlatán”.
416      12|                Sarlatán az úr, mert még azt sem tudja, mi betegségem
417      12|                 már, csak az ügyvédben. Azt a furcsa indítványt tette
418      12|               fizet neki, ha elvállalja azt a hivatalt, miszerint minden
419      12|              megmutatta Lángainénak, ki azt fejcsóválva vette magához.
420      12|            kerülni a gyógyítást. Valaki azt tanácsolta neki, hogy tiszta
421      12|         forintba. Nem sokallta.~Egyszer azt olvasta valami hírlapban,
422      12|                  máskor is itt hagytál. Azt hiszed, hogy olyan rosszul
423      12|            gyermekei miatt; tudod, hogy azt ígértem neki, hogy úgy fogok
424      12|                 medve a vadászaton, s ő azt őrzi most otthon? Nagyon
425      12|            nagyon szereti-e a férjét?~– Azt te tudhatod jobban – szólt
426      12|           fitestvérét elfogadni?~– Kit? Azt a semmirevalót, azt a minden
427      12|                Kit? Azt a semmirevalót, azt a minden iskolából kicsapott
428      12|            kicsapott korhely gézengúzt, azt a postillon d’amourt, azt
429      12|               azt a postillon d’amourt, azt eresszem én magam elé? Nem
430      12|          ismersz engem? Ej, ej, ej – én azt hittem, hogy te engem valami
431      12|                minthogy én nem szeretem azt a lompos parókát a fején.
432      12|                egy óra alatt kicsikarni azt, amit én hónapok alatt jól
433      12|                   De igen is, gondolom. Azt gondolom, amit te nagyon
434      12|               ütését akkor is, mikor én azt meg sem mozdítom többé;
435      12|       mosolygott.~– No, eredj, hozd elő azt a fiút; majd meglátod, milyen
436      12|                 is, semmi egyebet, mint azt, hogy bocsásson meg, ezután
437      12|        öltöztettetek fel az ő ruhájába, azt tanították be helyette.
438      12|                én hívattam. Mit akar?~– Azt akarja, hogy bocsáss meg
439      12|               Ez az ő óhajtása. Ugyebár azt akarod nekem mondani? Felelj
440      12|               mondani? Felelj hát, mert azt hiszem hogy megnémultál.~
441      12|               honnan kerül elő a másik? Azt pénzért adják. S kitől jön
442      12|             fájt neki e jelenet.~– Mert azt korántse gondold, hogy énnekem
443      12|             kerülte az ki.~– Vagy talán azt gondolod, hogy az apádról
444      12|              úgy megijedt e szóra, hogy azt sem tudta, melyik lábával
445      12|                 kiiramodott az ajtón, s azt bevágta maga után. Az elhagyott
446      12|              Eredj. Rohanj!~A komornyik azt mondta az öregúrnak, hogy „
447      12|                 zsebéből kivont iratot.~Azt pedig Demeter úr megfogá
448      12|            János úrra bízta, hogy vesse azt azon módon a kandallóba,
449      12|     megjavíthatlan; amit keres magának, azt megtalálja; de Henriette-ért
450      12|            Mivel jobb ő, mint az öccse? Azt hiszed, hogy engem bolonddá
451      12|                 gondold meg az istenért azt a helyzetet, amibe jönni
452      12|               eggyel több ok arra, hogy azt tegyem, amit régóta elhatároztam.
453      12|                te csupán saját bajodra. Azt gondolod, teneked nincsen
454      12|               nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny
455      12|               itt a fekete könyv, amibe azt mindig följegyeztem, a fejem
456      12|          Aggódjál te saját magad miatt! Azt gondolod, kiengeszteltél
457      12|        szemeidtől, ágyam előtt ültél? – Azt gondolod, beszámítom azt
458      12|                Azt gondolod, beszámítom azt a buzgó ápolást, amivel
459      12|             gyötröd? Semmibe sem veszem azt. Ismerem a gondolataidat,
460      12|           akaratom? Hogy én nem tehetem azt, amit akarok? János! János,
461      12|                 Haha! Ez a jámbor lélek azt hiszi, hogy nekem nincs
462      12|             nekem nincs szabad akaratom azt tenni, ami nekem tetszik,
463      12|                itthon a színjátékot. Te azt mondod, hogy hidegvérű ember
464      12|             vagy; én is az vagyok; – te azt mondod, hogy régóta készültél
465      13|           ismernie a grófnénak. Hogyne? Azt az ideált, akibe Henriette
466      13|          látogatásokhoz. Lássa.~Szilárd azt felelé, hogy őnála már három
467      13|               elveszi az ember szájának azt a bizonyos utóemlékét, ami
468      13|             olyan közelről egymással.~– Azt ki tudja? – No, hát csak
469      13|                 minden asszony el tudja azt bőven költeni, amit magával
470      13|            kikerülte volna a figyelmét, azt maga a gróf sietett figyelmessé
471      13|                szerep van itt szánva –, azt már nem tudja senki, a gróf
472      13|            szokást, de önnek nem szabad azt használatba venni. Nekem
473      13|              hozzám, különben megteszem azt a tréfát, hogy világ rémületére
474      13|              magát, hogy e fenyegetésre azt felelje, hogy ijessze hát
475      13|             hanem Szilárd komoly képpel azt viszonzá, hogy jó lesz,
476      13|                a sok tétova eszme közül azt tartotta meg legjobban –
477      13|            önhöz. A világban rövid időn azt fogják beszélni, hogy ön
478      13|               ásta el kincseit, én csak azt mondom, hogy tudom, hogy
479      13|          belőlük. Hanem hát legelőbb is azt kell önnek mondanom, hogy
480      13|                e szóra.~– Képzelheti ön azt, ami most következik. A
481      13|                semmije sincs. Ismeri ön azt a szót, hogy „kegyelemkenyér”?~–
482      13|               lehet a szóbeszédnek, még azt is mondják, hogy miután
483      13|             valamit.~– No, értem alatta azt a túlságosan chevaleresque
484      13|                  de ezt én találtam ki. Azt gondolom, legjobb helyen
485      13|              kapott is tőle választ, de azt semmi áron nem akarja Henriette-nek
486      13|        szóbeszédet elmondtam. Henriette azt hiszi, s én is meg vagyok
487      13|              fölkelt, meghajtá magát, s azt válaszolta a grófnőnek röviden,
488      13|                    Ahá. A feleségem meg azt mondta: a honi divatról,
489      13|                járt annyi ideig? Én már azt hittem, hogy az én fenyegetéseim
490      13|              feleségemhez. Szegény fiú! Azt gondoltam, már elölte magát.~
491      13|      rokonszenvre méltó ember. Lángainé azt bizonyítja, hogy az öreg
492      13|                Ennek ellenében János úr azt hozza fel, miszerint igenis
493      13|               valami jutott eszébe: ah, azt a névaláírását Henriette-nek
494      13|           ismeri nejét. Igen jól érzi ő azt előre, hogy amint a bárónő
495      13|                 akkor neki kell fizetni azt az összeget.~– Vagy kifizetni,
496      13|               Menjen, lásson hozzá, még azt találnák mondani, hogy gyászol;
497      14|        Henriette előtt zokogva beszélte azt el: azontúl hallgatott mindenki
498      14|               szívében a méreg; engedte azt érni.~A Fatia Negra két
499      14|                 éjjel rossz álmom volt: azt álmodtam, hogy a himlő megrontotta
500      14|            ölelj meg szépen. Azután meg azt álmodtam, hogy valami nagy