Fezejet

 1       1|           A selyem ottomán mögött végre ül az a bizonyos Clementine,
 2       2|        siker koronázta volna, míg végre ötven és egynéhány esztendős
 3       2|        felnevezte a vendég előtt, végre Matild felé fordult, hogy
 4       4| érdekesnek találta; missz Kleerri végre azt mondá, hogy biz az ő
 5       4|    dicsőségére nem válik;~és hogy végre a hozzá legközelebb állók
 6       4|           zsebkendőjével törölni, végre átolvasta az egészet, s
 7       4|       szeretne már a végin lenni. Végre nagy nehezen lecsillapítá
 8       4|            nem lehetett szerezni; végre talált a lyánka valamit.
 9       6|   mindenütt jó, ahol urak laknak.~Végre nagyszerű kopócsaholás tudatja
10       6|   gyermekek számára, mint maga? – Végre elfordul tőle, s Hátszegihez
11       7|          már bele voltak tanulva, végre egy hirtelen mélyedésnél
12       7|           és szolgálatot tesznek.~Végre hat kőlépcsőn felfelé haladva,
13       7|  hajtottam le mámoros fejemet – s végre azzal tértem vissza, hét
14       8|        osztja az úrnője félelmét.~Végre egy gonosz helyre jutottak,
15       9|         csenevész még az ormokon, végre az is elhagyja a tért, s
16      12|           meg senki a hallgatást.~Végre Demeter úr, indulataiból
17      16|          kiraboltak – szólalt meg végre Hátszegi.~– Tudja mit, kedves
18      16|          rogyjék.~A feszített zár végre kipattant ütközőjéből, az
19      17|       sincs. Hová lett? Mi lelte? Végre megtaláltuk őt az istállóban;
20      17|   belevegyülni az előadási zajba, végre egy becsületes csizmadiamester,
21      18|     szöktesse el Hídvárról, s azt végre is hajtják: éppen akkor,
22      18|           horkolni is kezdett, de végre mikor megunta a helytelenkedést,
23      19|           kereste a nézők között.~Végre nem állhatta tovább a kétséget,
24      19|          őrültek közé jutott, míg végre Kengyelesy elébe nem jött,
25      19|           fejéhez kapkodott vele.~Végre készen volt a holnapra való
26      22|        mit csinálnak embereid. És végre senkit ne kímélj, akinél
27      22|         morogtak egymás között, s végre azt mondák, hogy ez nehéz
28      22|      távolabb, távolabb hangzott; végre lefeküdt, fülét a földre
29      23|      olyanforma házra; a negyedik végre azt felelte az úrnőnek,
30      24|         jöhet hát? Azt nem tudja. Végre azt izente vissza, hogy