Fezejet

  1       1|               szurdáló izgágát. – Tudom én azt nagyon jól, hogy unalmas
  2       1|             énkörülöttem lenni. Átlátom én azt, hogy én kiállhatatlan
  3       1|             lenni. Átlátom én azt, hogy én kiállhatatlan vénember vagyok,
  4       1|                 szót vesztegetni. Tudom én azt jól, hogy nem is azért
  5       1|             lenni. Ki erőtet rá? Hiszen én senkinek sem fogom a rokolyáját,
  6       1|                 a vádlott.~– Csendesen! Én nem szóltam Henriette kisasszonyhoz,
  7       1|                Henriette kisasszonyhoz, én missz Kleerrinek beszélek.
  8       1|             vagy meg nem érteni; őhozzá én nem beszélek; őneki én mindent
  9       1|           őhozzá én nem beszélek; őneki én mindent meg nem magyarázhatok;
 10       1|       megértetnem nevelési elveimet. Az én nevelési elveim pedig jók,
 11       1|                azok mellett megmaradni. Én tudom, hogy mit lehet és
 12       1|           fiatal leányoknak megengedni; én tudom, hogy miért beszélek …~
 13       1|                fiú durcásan szepegve –, én generális leszek.~– A Makszika
 14       1|                sokat kell ám tanulni!~– Én nem akarok tanulni, én mindjárt
 15       1|                  Én nem akarok tanulni, én mindjárt akarok tudni mindent.
 16       1|             gyöngéden az ölébe:~– Ez az én kis unokám, az én igazi
 17       1|                 Ez az én kis unokám, az én igazi vérem!~Tudta jól,
 18       1|               levő házunkat, hogy adom? Én meg akartam a szenzáliát
 19       1|         látogatást tenni, így gondolom. Én csak tudom, hogy mi az illendő.
 20       1|                Azt mondja, hogy várjak. Én várjak? Én előszobázzak?
 21       1|                 hogy várjak. Én várjak? Én előszobázzak? Egy Lapussa
 22       1|                 kefével, meg csizmával. Én! Egy Lapussa János! Akkor
 23       1|                velem, jöjjetek délután. Én! Egy Lapussa János! Velem
 24       1|                 Az lesz legjobb.~– Nem! Én meg akarom ölni, én meg
 25       1|                Nem! Én meg akarom ölni, én meg akarok vele verekedni,
 26       1|                gavallért megsért, annak én meg akarom mutatni, hogy
 27       1|           öregúr még egyre dörmögött.~– Én ismerem a tüzes vérét; képes
 28       2|               ilyen szegény ördög, mint én örül, ha élhet – viszonza
 29       2|           törjem rajta a fejemet.~– Hm. Én gondoltam valamit.~Lángainé
 30       2|                fiú, nagyon okos fiú! De én mindig kitalálom előre,
 31       2|                 te írásod!~– Hát kié?~– Én ismerem, hogy kié.~– Biz
 32       2|                 ha azt hiszed, hogy nem én írtam.~– Most takarodjál!
 33       2|             szamár! Csak te biztasd. Az én akaratommal, Lapussa Demeter
 34       2|             félj, húgocskám, majd hozok én neked vőlegényt, olyat,
 35       3|          mondtad, hogy csavargó.~– Mit? Én mondtam? Az lehetetlen!
 36       3|             mondtam? Az lehetetlen! Azt én nem mondtam.~Demeter úr
 37       3|          vidékén. Hogy mondhattam volna én olyat? Kastélya, vára van:
 38       3|              mint egy kis herceg, akkor én bolond lehettem, mikor azt
 39       3|             járdataposóknak, akikhez az én János bátyám engem mindenárom
 40       3|      fönségeskedő kenettel Matild –, ha én kezemet akarom nyújtani
 41       3|            nyújtani valakinek, azt majd én választom magamnak. És arra
 42       3|                 szemének lenni, hogy az én figyelmemet megnyerje; és
 43       3|                 rám nézve szerencse, ne én őrá.~János tízszer is bele
 44       3|                 a leányát énrám hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarább
 45       3|           mondtam rá, hamarább meghalok én … Jól van, János, jól van.~–
 46       3|               van, János, jól van.~– De én meg nem foghatlak! – kiálta
 47       3|             közbe János mentegetőzve. – Én nem tudom, mi bajod. Ha
 48       3|                 nem tudom, mi bajod. Ha én Henriette-ről így gondoskodom,
 49       3|                 mi kifogásod lehet, azt én meg nem foghatom.~– Úgy
 50       3|              oka lehet ezt ellenezni?~– Én nem ellenzem. Csupán bámulok
 51       3|               akit te sem ismersz.~– De én jól tudom…~Itt már Demeter
 52       4|              neveli a méreg hatását, de én mindjárt ráismertem, mert
 53       4|             mindnyájunknak szeme fénye. Én nem mondhatom ki, milyen
 54       4|                s ki nem menne a házból. Én gazdagon megjutalmaznám.~–
 55       4|                megjutalmaznám.~– Hiszen én mindent el fogok követni,
 56       4|            jótállok a siker felől.~– De én mégis nyugodtabb volnék,
 57       4|                 alássan! Ha már egyszer én voltam ott, nem bocsátok
 58       4|               Majd, hogy megölje! Ez az én reputációm dolga már! És
 59       4|           tovább.~– Lelkem, kisasszony, én szívesen olvasnám tovább,
 60       4|              úgy szenved a háznál, mint én; önnek nincs oka engemet
 61       4|          teljesít, csak parancsoljon.~– Én nagyon jó fogok önhöz lenni,
 62       4|                soha. Parancsolja velem, én megyek a tűzbe is érte.~
 63       4|              őrült meggyógyult volna.~– Én önt becsületes embernek
 64       4|               megteszi ezt ön értem, az én kedvemért? Hisz ezt úgy
 65       4|                 holtig való hivatal, és én meg nem foghatom, hogy kívánhatná
 66       4|               Micsoda hét úra? Tartozom én magának tudni, hogy mikor
 67       4|              hét óra? Órásmester vagyok én? Harangozó vagyok én? Azért
 68       4|             vagyok én? Harangozó vagyok én? Azért van a nagyságos úrnak
 69       4|             akarja a nagyságos úr, hogy én tudjam, hány az óra, hát
 70       4|               mind végigolvastam.~– Azt én nem bíztam önre.~– De nem
 71       4|                méltóztatott megtiltani. Én mármost tudok mindent. Tudom,
 72       4|               mi ennek mind az oka. Ezt én mind tudom: itt van nálam
 73       4|               mit ér az a portéka, amit én megszerzem a nagyságos úrnak.
 74       4|                komornyik bejön, akkorra én azt belehajítom, s elég.
 75       4|                 fogja senki tudni, amit én tudok, mert még nem tudja
 76       4|               ki tudja valaki más, csak én, meg ez a papiros; de azt
 77       4|               úr kisasszonya hozzámegy; én fedezem fel az akadályokat;
 78       4|             jobbat nem kap a nálánál.~– Én csináljam önt be hivatalba
 79       4|            gőzhajótársaság.~– Nem bánom én, akárminek: csak hogy már
 80       4|              Nem az ő holtáig, hanem az én holtáig.~– Igen, igen az
 81       4|                De hátha ő nem akarja?~– Én fogom önt fizetni; tőlem
 82       4|                hozzon írószereket, majd én tollba mondom.~Ott aztán
 83       4|                rubelekből állott.~– Ezt én nem értem – mordult közbe
 84       4|                 úr a kandalló mellől.~– Én pedig világosabban nem szólhatok.~–
 85       4|                boldogítani nem képes, s én részemről, bármilyen szerencsésnek
 86       4|           Demeter, Siposhoz fordulva.~– Én? – szólt a becsületes férfi,
 87       4|         elfogult, bánatnyomta hangon. – Én azt tanácsolom, hogy a kisasszonyt
 88       4|              kedély mulatságot óhajt.~– Én elég jól érzem magamat így.
 89       4|          suttogá az ifjú halkan.~– S ha én ma vagy holnap átlépek ebből
 90       4|               ha ott összetalálkozom az én jó kedves Istvánommal, s
 91       4|                 menni, s ha Isten és az én halottkezem nem védelmezi
 92       4|             mintha biztatná vele, hogy „én most tégedet nagyon meg
 93       4|                  olyan lettél. Már most én is azt mondom, jusson eszedbe,
 94       4|           hogyan készíts azt te is… Óh, én jó istenem! Miről gondolkoznak
 95       5|                   szólt Szilárd –, hogy én mindezekről gondolkoztam,
 96       5|                Hanem majd tesznek mást; én ismerem embereimet jól.
 97       5|                  Te tudod bizonyosan?~– Én hiszem.~– S ha erővel kényszerítenék,
 98       5|             mondani, eljegyzése napján: én nem szeretem önt, mert mást
 99       5|               el magát más férfival; de én ennek mind ne higgyek, amíg
100       5|             harmadik birtokába nem jut, én tudni fogom, hogy ő nem
101       5|              láncokat vertek magukra!~– Én nem vagyok ellene, hogy
102       5|           fogják. Nem lesz az igazi. De én azért azt fogom rá mondani,
103       5|             flegmájából kijönni. – Majd én itt téged el hagylak pusztulni
104       5|             beszélted.~– Kedves bátyám! Én magam is óhajtom, hogy e
105       5|            leszek. Ahol mások kacagnak, én is úgy teszek. Nem lesz
106       5|                láncra nem verhetlek; de én egyúttal prókátor is vagyok:
107       5|                 védelmezője. A leány az én kliensem. Gondoltál-e arra,
108       5|                ésszel …~– Kedves öcsém, én csak azt látom, hogy mi
109       5|            sincs vele célt érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz
110       5|              érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz úri családtól
111       5|                azt hihették volna, hogy én a te bódult reményeidet
112       5|              akarom helyébe csempészni. Én ezt a véleményt meg akarom
113       5|                bántunk veled, különösen én kiállhatatlan, kegyetlen
114       5|                  van bizodalmad hozzám. Én nem vagyok az a tigris,
115       5|              nem szükség megtörténniök. Én nem akarok kegyetlen, bosszúálló
116       5|            kegyetlen, bosszúálló lenni. Én nem akarok semmit tudni
117       5|              hangon –, hanem kérem most én is föltételeimet elmondhatni,
118       5|           jöjjön.~– Azt az egyet nem.~– Én pedig nem engedem, hogy
119       5|             erős volt, és elhatározott; én bámultam azt a nyugalmat,
120       5|              nem ejtett előttünk; pedig én elhiszem, hogy ez neki sok
121       5|               míg valamit válaszolt rá. Én mondám neki, hogy őszinte
122       5|                édes fiam, ezt a dolgot; én megengedem: nem akarom tagadni,
123       5|                férfi, tanuld elviselni. Én is voltam fiatal; én is
124       5|         elviselni. Én is voltam fiatal; én is mentem keresztül hasonló
125       5|              keresztül hasonló iskolán; én is csalódtam, kinevettek.
126       5|                 ahhoz. Fogadd meg, amit én tanácsolok. Eredj vissza
127       5|               szeret téged; jobban mint én.~Szilárd nem állhatá tovább;
128       6|           nagysád is részt fog venni.~– Én nem tudok lovon ülni! –
129       6|              Hátszegi.~– Hiszen akartam én egyszer, de elmaradtam belőle.
130       6|             beljebb vezetnek az erdőbe, én mindig nagyobb tűzzel megyek
131       6|              különb embert kapott, mint én vagyok, hanem azóta nem
132       6|                keveset eszik, akkor még én is el tudnám tartani, ha
133       6|             gödörbe a két első lábával, én pedig fel a levegőbe két
134       6|           megvan. Aztán estem, zúzódtam én már, mégis itt vagyok.~–
135       6|               mégis itt vagyok.~– De ha én önnek leánya volnék, mégsem
136       6|               és sziklamászás miatt, de én erőszakoltam őket, hogy
137       6|               meg még egyszer az erdőt, én bizonyosan tudom, hogy itt
138       6|             tízet tesz egyre. „Jól van, én száz aranyat fizetek neked,
139       6|                talájuk a mackónkat.” – „Én pedig ezeret teszek rá,
140       6|              Lénárd. – „Jobban sajnálom én a medvebőrt”. – „Azóta az
141       6|                 Ejnye – mondék –, ha az én medvém csak itt volna elbújva
142       6|              ízről ízre széttépni, mint én vagyok? Két lábra állva
143       6|              dördülés hangzott, s azzal én csak azt vettem észre, hogy
144       6|      borókabozót, vettem észre, hogy az én medvém tökéletesen el van
145       6|             Ferenc ugye? Hiszen ismerem én magát már régen!~Margari
146       6|             Maga neveletlen gyermek; ha én nem volnék, ki tudja, mi
147       6|               nem akarja feltenni, mert én csináltam”. Mikor aztán
148       6|                tömjön engem: nem vagyok én kisgyermek! Maradjon már
149       6|                  Tán azt gondolja, hogy én játékbábu vagyok olyan gyermekek
150       6|              leszünk egy egész hónapig; én azalatt majd megtanítalak,
151       6|        leányasszonyé.~– Lassan, lassan. Én nem hálok idebenn.~– Nem-e? –
152       6|               rossz emberek?~– Bánom is én, akármiféle emberek! – Azzal
153       6|          szomszédjai voltak a kóterben, én is az voltam egynek. Ott
154       6|               az ördögöt: „sokat jártam én már erdőn, berken keresztül,
155       6|                éjjel is, sohasem láttam én se fiát, se anyját, de még
156       6|                volt a torkom, mintha az én nyakamról vettek volna már
157       6|             mert furcsa szó is volt az! Én már úgy ki nem találtam
158       6|               nem találtam volna, pedig én is sokat gondolkoztam rajta,
159       6|                 volt, hogy: „no, iszen, én is utoljára látom ezt a
160       6|             Ezelőtt tíz esztendővel még én is fiatalabb voltam, engem
161       6|                mellett, azt nekem adta, én azt elültettem cserépbe,
162       6|               de nem virít. Hanem azért én mégsem hagynék belőle csak
163       6|                 is orvosságnak; s azért én mégiscsak megsiratom, mikor
164       7|               lehet? Azt gondolod, hogy én hazudok vagy álmodom.~–
165       7|                 Olyat nem talál ő, mint én vagyok – szólt kevélyen
166       7|            tudja ő azt nagyon jól, hogy én megölném őt, ha azt megtudnám.~–
167       7|               az, mint hahota.~– Már ha én szeretője volnék egy embernek,
168       7|                 elsüllyedt. Hanem azért én, ha asszony volnék, mégsem
169       7|              mindig, ha jön, ha megy.~– Én mégis azt mondom, hogy ez
170       7|               ma és tegnap. Két nap óta én vagyok a soros.~– Látod,
171       7|                No, most te, Anica, amíg én odabenn leszek, ülj le a
172       7|               Miért nem mehetek egyszer én is be ide a házba?~– Annak
173       7|              hogy be szabad-e menned. S én mondom minden esztendőben
174       7|               asszonycseléd ilyen.~– De én nem!~– Aztán mikor ide valaki
175       7|           szájába való.~– Ejh! Félek is én az esküvéstől! – kiálta
176       7|             dacosan a leány. – Elmondom én, amit ember elmondhat.~–
177       7|                szól a fekete álarcos –, én jótállok érte, s felmentem
178       7|            szólt az álarcos –, pedig az én fejem sem olcsóbb, mint
179       7|             domnule, feleséged neked az én leányom, vagy mi?” de egyszer
180       7|                 Negrához –, tudod, hogy én nem ismerek semmi írottat,
181       7|         kiszámolásnál.~– Nem leszek biz én, öreg, ha felét nekem adod
182       7|              nekem adod is a pénzednek, én nem hallgatom aranyaid pengését,
183       7|           holdtölte, utolsó negyed; ezt én mind végignéztem, és egyszer
184       7|                 Azt akarnád tudni, hogy én olyan szenes tuskó vagyok,
185       7|                találtam szebb leányt az én bűbájos Anicámnál?~A leánynak
186       7|       örömestebb hallgat.~– Mert látod, én nagyon féltékeny vagyok –
187       7|                midőn szóhoz jöhetett. – Én nem úgy szeretek, ahogy
188       7|              másról is tud gondolkozni. Én nem tudok egyébről gondolkozni,
189       7|                 csak a te szerelmedről. Én nem vagyok soha sem éhes,
190       7|                szomjas, csak szerelmes; én nem vagyok soha fáradt,
191       7|             mindig szerelemről dalolok; én nem is álmodom soha egyébről,
192       7|                 teveled történik.~– Hát én gondolok most egyébre, mint
193       7|                jó volna megtudnod, hogy én olyankor merre járok, mert
194       7|            megdöbbent.~– Vígy magaddal; én meg akarom veled osztani
195       7|                ahol leskelődve pihensz. Én oltalmazni akarlak, ha megtámadnak;
196       7|                 szemekkel.~– Mert akkor én is féltenélek téged, s az
197       7|                engem egyszer megcsalsz, én nem keresem, hogyan, mi
198       7|                fejét, s közbeszólalt:~– Én már ki vagyok fizetve, domnule,
199       7|                 hogy te férje lettél az én leányomnak?~A Fatia Negra
200       7|                 a Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne játsszanak.~
201       8|             egész napi rendét, hogy az „én” az első személy, a „te”
202       8|             legyen az első személy, az „én” a második, az milyen szép
203       8|             öregre.~– Úgy van, fösvény. Én nemigen válogatom a szót,
204       8|          nemigen válogatom a szót, mert én pap vagyok, és tudok koplalni.
205       8|         hízelkedés terhétől, megmondtam én azt a nagyságos úrnak szemébe
206       8|              mintha teljesítve volna.~– Én szeretném ennek a népnek
207       8|               Nehémiás prófétából; akit én innen örökre kitiltottam;
208       8|             Lássa minden ember, hogy az én házamnál – nőm az úr.~Lénárd
209       8|              nagyságos asszonyom, avval én nem vagyok nagyon adakozó,
210       8|             vagyok önt e néven nevezni: én jól tudom, hogy engem nem
211       8|                 lelki mívelődésén; mert én bizonyára ezután sem fogom
212       8|               ne félj semmit. Leviszlek én innen könnyen. Óh, hányszor
213       8|            könnyen. Óh, hányszor teszek én ilyen utat a mélységbe esett
214       8|             nehezebb egy kecskegidónál, én tudom.~Henriette önkénytelenül
215       8|                 Óh, sokszor utaztam már én így, ez csak játék, csak
216       8|                Hiszen tudod, asszonyom, én vagyok az erős Juon: – Juon
217       8|              nem tudod még, domna, hogy én ki vagyok, de én tudom,
218       8|            domna, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy te ki vagy.
219       8|              erős ember a világon, mint én vagyok. Sokszor birkózott
220       8|              fába vágni a fejszét, mint én, de én meg többet tudok
221       8|            vágni a fejszét, mint én, de én meg többet tudok emelni,
222       8|                tudja ütni a bivalyt, de én meg agyon tudom fojtani
223       9|               síkon is emberek – mondám én neki –, akik a szabad ég
224       9|                őt magától:~– Nem vagyok én még kendnek felesége.~–
225       9|                 különb akar lenni, mint én. Üssön el a kezemről, ha
226       9|               nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával
227      10|         hálálkodásokkal nagyon adakozó. Én nem fogom el semmitől. Igaz
228      10|       barátnékat, játszótársakat; hanem én nem erőtetem rá, megjön
229      10|                kérdésekkel ostromolnak; én kegyed számára a legújabb
230      10|        ékszereket hordottam halomra; de én azért egy szóval sem kényszerítem,
231      10|                odább fogunk menni, mert én azt akarom, hogy kegyed
232      10|               megjön annak is az ideje. Én tudom jól, hogy mindezeknél
233      10|               oda meg is ígérkezett, és én egy szóval sem mondom, hogy
234      10|            nyújtsa karját; – az ékszert én vettem önnek Párizsban.
235      10|                 vettem önnek Párizsban. Én felelek meg érte.~Férje
236      10|             pillantást mer vetni, azzal én vetek számot. Helyet előttem!~
237      10|                gondolja felőlem, mintha én valaha azon törném a fejemet,
238      10|              kegyed ezt ki e mai napra. Én magamra vállaltam érte a
239      10|               rá, hogy tőlem kapta azt, én majd elintézem az egész
240      10|            kezét, minek reszket; hiszen én biztosítom, hogy ebből önre
241      10|      megnyugtassam, tudatván vele, hogy én adtam azt kegyednek, különben
242      10|                 nevében.~– Oka vagyok-e én a te balsorsodnak?~Miért
243      10|               mert ördöngösnek hiszi.~– Én jutalmat tűznék ki a fejére,
244      10|             tudta árulni kedvesét.~– És én nem akarok nyugodni, míg
245      10|            szívemnek. Meglássa ön, hogy én leszek elébb-utóbb, aki
246      10|               ahogy férjem akarja, ő az én uram a háznál”. Hídvár termei
247      10|                viskójában; kivált mióta én is keményen megdorgáltam,
248      10|               mérget, mely biztosan öl. Én azt mondám, hogy nem teszem,
249      10|              nekem mind nem kell: azzal én meg nem válthatom magamat
250      10|             kívánatát nem teljesítem. – Én azt mondtam rá: jól van,
251      10|               Henriette aggodalmasan.~– Én nem tartok tőle – szólt
252      10|               megmondja-e ezt férjének. Én azt felelém neki, hogy tartsa
253      10|                a Fatia Negra előtt. Óh, én tudom jól, mi lakik abban
254      10|              mint a legfőbb hatalomnak. Én magam sem merném ez izenetet
255      10|               izenetet ellene megvinni. Én is félek tőle. Bizonyos
256      10|                volnának számlálva.~– És én mégis tudok valakit, aki
257      10|              akárkit avat a titokba, az én nevemet hagyja ki az elbeszélésből;
258      11|            katonadolog; csigavér! Estem én már nagyobbakat is ennél.
259      11|                 vendégeimről addig, míg én az ágyhoz vagyok kötve;
260      11|           elárulták.~– De mit terheljem én nagyságodat az én nyomorult
261      11|             terheljem én nagyságodat az én nyomorult bánatommal, amihez
262      11|                  mi történt! Azon este, én már nem is tudom, tegnap
263      11|                ártatlan nőt megrontson; én meg akarlak tőle menteni
264      11|                menteni mindkettőtöket.” Én rögtön nagyságod távozása
265      11|              jelent az oláh leánynál.~– Én még régibb időkből ismertem
266      11|             néha, akkor is csak úgy, ha én kerestem fel őt; mert a
267      11|                 meg.~– Az ursu beteg?~– Én nem tudom; mi lelte. Tegnap
268      11|                 mint a nyárfalevél. Óh, én pedig úgy éreztem, mint
269      11|                    Nem drágább vagyok-e én neki és gyermeke, mint minden
270      11|                 gazdasága?~Nem vagyok-e én neki drágább, mint minden
271      11|          hallotta meg.~– Add ide nekem, én erősebb leszek – mondám
272      11|              majd megölt a fájdalom, de én tudok parancsolni magamnak.
273      11|                parancsolni magamnak. Ha én azt mondom szívemnek: ez
274      11|           szabad, hát nem szabad. Ahogy én a kürtbe fúttam, azt egy
275      11|             belől a kunyhó ajtaját. Óh, én ismerem jól a Fatia Negrát (
276      11|            rablónak lőfegyverei vannak.~Én adtam neki tanácsot. Az
277      11|             akkor lehelte ki páráját. – Én a hű állatot meg tudom siratni,
278      11|               előtt ismerősek e léptek? Én ismertem rájuk. Ez ő volt!
279      11|               be, Marióra, nyiss ajtót.~Én súgtam neki, hogy mit mondjon.~–
280      11|                 őt Marióra, bár ezt nem én súgtam neki.~A rabló nevetett.~–
281      11|                 A rabló nevetett.~– Nem én, csak a mézes pogácsa.~–
282      11|               engemet?~– Megvédelmezlek én. Elviszlek innen magammal;
283      11|               rabló esküdni kezde, hogy én csaltam őt meg elébb. Rágalmazott;
284      11|                 gyámoltalan asszony, ha én nem súgtam fülébe, mit mondjon,
285      11|              megfelelni. Mondjad ezt:~– Én félek tőled, mert te rabló
286      11|                nekem a te száz aranyod? Én adok neked tízszer annyit:
287      11|            Ráérsz majd azután, meglátom én szép szemeidet a sötétben
288      11|              fölébredve, sírni kezdett. Én kivontam övem mellöl pisztolyomat,
289      11|              mellé. Ha senki sem, tehát én!~A rabló nekiveté vállát
290      11|             téve, azért akarsz elfogni? Én adok neked ötöt, bocsáss
291      11|           ölében a patak vizéből, addig én levevém a bükkfáról a Fatia
292      11|                 milyen nagyon szerettem én őt valaha, s azzal lebocsátám
293      11|             hogy meg vagyok csalva; ezt én önnek meg fogom szolgálni;
294      11|                beváltom. Meglehet, hogy én magam is belehalok; de az
295      11|          koporsók semmi szelleme többé. Én ugyan szerencsétlen vagyok:
296      12|        fintorítva.~– Nem magamért, mert én férjem után tisztességesen
297      12|               viselj rájuk gondot, mert én nem viselek, én nem ígértem
298      12|            gondot, mert én nem viselek, én nem ígértem semmit.~– Úgy
299      12|               itt volna már ezóta, mert én tudattam vele, hogy változásod
300      12|       betegségében inkább nála marad.~– Én azonban minden órán várom
301      12|                várom megérkeztét.~– No, én meglehet, hogy nem fogok
302      12|        postillon d’amourt, azt eresszem én magam elé? Nem iszom én
303      12|                 én magam elé? Nem iszom én mérget eleget ebből a sok
304      12|          Minthogy a te jóságodtól függ, én bizton remélem.~– Tehát
305      12|             ismersz engem? Ej, ej, ej – én azt hittem, hogy te engem
306      12|               is megnyírattad, minthogy én nem szeretem azt a lompos
307      12|                 biztosítalak róla, hogy én kemény és száraz ember vagyok.
308      12|           megtölteni, mint a szivacsot, én nem vagyok spongyia. Tőlem
309      12|              alatt kicsikarni azt, amit én hónapok alatt jól elzártam,
310      12|              alatt jól elzártam, s amit én föltettem magamban, abban
311      12|            kriptából is kinyúljon ez az én nehéz kezem, s érezzék annak
312      12|            annak ütését akkor is, mikor én azt meg sem mozdítom többé;
313      12|                 sírboltajtó elé; amidőn én éppen úgy nem fogok rájuk
314      12|             magadat, mint amilyen vagy. Én tudom, hogy nem fogod unokáidat
315      12|               volna itt Kálmán úrfi? Az én unokafiacskám? Óh, dehogy!
316      12|            térdepelni, nem szokta az az én kezemet csókolgatni: bizonyosan
317      12|                 nem beszél? Ő jött, nem én hívattam. Mit akar?~– Azt
318      12|               másokért esedezik. Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak
319      12|            esedezik. Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak semmire
320      12|              maradjon itt, mármost majd én akarok vele beszélni. Ha
321      12|              amiből majd megélhetsz, ha én meghalok, és rólad el találok
322      12|            folytatására; óh, éppen nem; én szabadon rendelkezem mindenemmel; –
323      12|         mindenedet; add, akinek akarod; én nem kérem semmidet; de te
324      12|            semmidet; de te se bántsd az én szegény apám, anyám becsületes
325      12|             bolonddá lehet tartani? Óh, én vén róka vagyok már ahhoz,
326      12|                világos előttem, hogy ha én Henriette-nek egy félmilliócskát
327      12|         játsszál énelőttem komédiát; az én házam nem teátrum. Gondolj
328      12|             rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny eszű vagyok? –
329      12|                 hidegvérű ember vagy; – én is az vagyok. Te nem szereted
330      12|           szereted a komédiajátszást; – én sem szeretem. Nem szólok
331      12|            semmi szót a te szívedhez az én szívemből. Tégy, amit tetszik!
332      12|                tetszeni, amit írattál – én tenni fogok róla…~Demeter
333      12|             róla, te? Mit tehetsz te az én végakaratom ellen? Rövideszű
334      12|               szilárdsággal felel rá:~– Én meg fogom semmisíttetni
335      12|             nincs szabad akaratom? Hogy én nem tehetem azt, amit akarok?
336      12|                 ami nekem tetszik, hogy én nem tehetek végrendeletet.
337      12|               csak színjátszás volna, s én sem szeretem itthon a színjátékot.
338      12|              hogy hidegvérű ember vagy; én is az vagyok; – te azt mondod,
339      12|               kegyetlen véghatározatra; én is régóta készülök már a
340      12|              vetett tekinteteiket is; – én is írtam naplót, amiben
341      12|           hasonló kegyetlenséggel fogok én előállani, hogy bebizonyítsam,
342      12|                nem volt senki készen.~– Én is készültem arra a csatára,
343      12|              hanglejtéssel az özvegy. – Én is gondoltam arra, mikor
344      12|         érlelted a végcsapást fejünkre. Én tűrtem, hallgattam, s lemondtam.
345      12|                hallgattam, s lemondtam. Én könyörögtem előtted; én
346      12|                 Én könyörögtem előtted; én letérdeltem ágyad előtt,
347      12|             orvosaid, cselédeid, akiket én megnevezek, s hosszú sorát
348      12|                miránk; de te akartad, s én megteszem. Most isten legyen
349      12|             veled. Tedd, amit gondolsz; én nem foglak látni többet.
350      13|             akadt.~– Kedves barátom, az én feleségem ön után bolondul.
351      13|           szánnak, már a harmadik héten én szánom szegényeket. Mert
352      13|                 kiparírozása közben; az én Szilárdom örökké nyugodt
353      13|              illik – válaszolt rá –, de én mégis tudok egyet, ami ennél
354      13|        figurából a nagy causerie miatt. Én mondtam előre a fiatalembernek,
355      13|              hogy ön szerelmes énbelém, én pedig önbe. Én nem fogom
356      13|                 énbelém, én pedig önbe. Én nem fogom hinni az elsőbbit,
357      13|             egészen más gondjai vannak. Én ismerem önnek a gondjait.
358      13|        szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem akarom, hogy tegye.
359      13|                 nem akarom, hogy tegye. Én nem vagyok tolakodó; nem
360      13|                  hova ásta el kincseit, én csak azt mondom, hogy tudom,
361      13|               ne higgye felőlem, mintha én csak asszonyi kíváncsiságból
362      13|            gondolatja önnek fáj, mintha én csak mendemondát hajhászni
363      13|             élni bizalmával. Higgye el, én nagyon szeretem a tréfát
364      13|                 ragyogott.~– Oka vagyok én annak? – kérdezé keserűn.~–
365      13|            keserűn.~– Ön nem, de ő sem; én tudom bizonyosan. Mindennek
366      13|            Szilárd. – Az a kenyér, amit én ajánlottam neki, az csak
367      13|           amikben magad volnál az úrnő; én nem vennék neked ékszereket,
368      13|                 pedig ne gondolja, hogy én csupán azért beszélek, hogy
369      13|              panaszával önhöz; – de ezt én találtam ki. Azt gondolom,
370      13|          Ezerfélét beszélnek róla, amit én nem akarok elmondani. Azoknak
371      13|                  Henriette azt hiszi, s én is meg vagyok felőle győződve,
372      13|          mindenről tudósítani fog; mert én vagyok a közös posta kettőjük
373      13|                   kedves barátom”, hogy én nem tréfálok; énvelem nem
374      13|       feleségemet, megjárja velem; mert én elválok tőle, s kényszeríteni
375      13|                másodszor is megkísérti. Én mosom a kezemet; grófné
376      13|            Ugyan, hol járt annyi ideig? Én már azt hittem, hogy az
377      13|                 már azt hittem, hogy az én fenyegetéseim riasztották
378      13|                 hihetetlen, de így van, én láttam a váltót, mert bíróilag
379      13|                    Nagysád nem sejti? – Én jól tudom. Hátszegi nagyon
380      14|            minden vagyonunk elpusztult; én koldulni mentem rongyosan,
381      14|                 Szeretnél-e engemet, ha én rongyos koldus lennék?~–
382      14|             mind meg fog történni, amit én mondtam; mert az én álmaim
383      14|                amit én mondtam; mert az én álmaim mindig beteljesülnek.
384      14|           magában, hogy hát minek töröm én magamat vénségemig annyira,
385      14|             hozzátok jövök: nem lesz az én nevem mindig Fatia Negra.
386      14|                 tudod majd meg, hogy az én vagyok; akkor aztán nem
387      14|               ki mit akar az aranyával; én semmibe nem avatkozom többet.~–
388      14|                   szólt az öreg Onuc –, én is így kívánom; még egyszer
389      14|               az mosolyva. – Arra, hogy én megszűnjek álarc alatti
390      14|                bűbájos szerető iránt.~– Én félek tőled, Fatia Negra!
391      14|             föld gyomráig lakik valaki, én senkitől sem félek; tőled
392      14|       esküdjetek meg velem ez órában.~– Én magam fogom elébb elmondani
393      14|               megkezdé az átok-esküt.~– Én, e fekete álarc viselője,
394      14|          beváltsd szavadat; azután majd én is megmondom, hogy mit akarok.
395      14|               fogjátok.~– No, hát akkor én is mondok neked valamit.
396      14|              szemek fehére kivillant.~– Én, e fekete álarc viselője,
397      14|             engemet. Tudd meg azt, hogy én voltam ott jelen magam a
398      14|                jelen magam a kunyhóban, én fúttam meg a kürtöt, melynek
399      14|                férj az erdőből előjött, én láttam a tusát, mely erre
400      14|                mely erre következett, s én megesküdtem akkor, hogy
401      14|          ugatnak már, szagolva véredet; én elárultalak! Tekints oda
402      15|                 úrnak.~– Nem megyek biz én, mert én magam is utána
403      15|                 Nem megyek biz én, mert én magam is utána akarok látni
404      15|                 jár vele.~– Nem szoktam én magamat eszkortíroztatni.~–
405      15|         történik azalatt semmi baj, míg én a kocsihoz visszamegyek;
406      15|          magánál, domnule. Nem szeretem én azt úgy, énrám ne mondhasson
407      15|              menni eltört kocsijához –, én csak azt mondom, hogy nagyon
408      15|         szekeret.~– Inkább hát elmegyek én magam, kegyelmed maradjon
409      15|         láthatólag megcsökkent.~– Mikor én félek egyedül annyi sok
410      16|              Lássa, kedves barátom, ezt én önnek előre megmondtam –
411      16|                 Vámhidyt előkaphatta –, én már ismerem ezt az asszonyt;
412      16|                 nevetünk. Entre autres, én most szeretem, hogy ez így
413      16|               tudja, kedves barátom, az én feleségem után bolondulni
414      16|       szerelemben. Hanem tudja ön, hogy én mit tennék, ha az ön helyében
415      16|               Tudja ön? Nem találja ki? Én meg, ha önnek volnék, elkezdenék
416      16|              Nem értem.~– Hátha például én önnek azt mondanám; kedves
417      16|               mondanám; kedves barátom, én egy igen ostoba bajba keveredtem;
418      16|                 négylovas hintó, úgy az én eredeti ezer forint tartozásomból
419      16|             akar hitelezni többé, pedig én szívesen folytatnám azt
420      16|                 segít ő azon. Nem tudom én miféle formahibákat fedezett
421      16|            kedves és szükséges ember, s én neki sokkal tartozom.~Hátszegi
422      16|             zongora elefántcsontjain. – Én azt az egész esetet hihetetlennek
423      16|           felelt magának a báró –, mert én láttam magam azt az ütést,
424      16|                  Mit gondol a grófné?~– Én gondolok valamit, kedves
425      16|                valamit, kedves barátom; én azt gondolom, hogy önnek
426      16|               nevetve.~– Nem. Magamról. Én komolyan mondom, hogy nagy
427      16|             szükség azokat tudni. Hanem én azért tudom, hogy mit kell
428      16|                engem megtisztel; s amit én minden bizonnyal nagy megtiszteltetésnek
429      16|            veszek.~– Lehetetlen.~– Amit én mondok, az mindig lehetséges;
430      16|          törvényes útra kerüljön. Hanem én más indítványt teszek a
431      16|          indítványt teszek a grófnénak; én beváltom saját kötelezvényemmel
432      16|         köszönöm, köszönöm; hanem elébb én is szeretném tudni, hogy –
433      16|             teljesíteni. Lássa, grófné, én kegyed őszinte tisztelői
434      16|         cserélik fel ama mendemondák?~– Én nem kérek egyebet, mint
435      16|                 hogy ezt nem kívánja.~– Én tehát, hogy bebizonyítsam
436      16|           befesteni. Hanem hogy ezúttal én is be vagyok meszelve, az
437      16|                fel váltómat, ha akarja, én majd postára teszem, és
438      16|          könnyen megverik a lovaimat.~– Én nem kívánom tőled, kedves
439      16|         asszonyra nézve. Tudhatja, hogy én magam is hogy jártam a minap.~–
440      16|              hogy jártam a minap.~– Óh, én kigondoltam, hogy mit teszek.
441      16|                 fegyvertelenül járni.~– Én nem félek vele találkozni –
442      16|             sírva fakadt.~– De hátha az én mulasztásom Kálmánra nézve
443      16|                neki:~– Jól van, báróné; én el fogom kísérni Pestig.~
444      16|             jámbor Fatia Negra, mert az én kacska kezem nem úgy lő,
445      16|                 mint a Makkabeusé; s az én golyóimat nem kapkodja el,
446      16|            érdekel olyan nagyon; láttam én már furcsább lóversenyeket
447      16|                  hogy te nem vagy, mert én lemondok érette mulatságomról,
448      16|               felelte:~– Azt hiszem, ha én szerelmes vagyok valakibe,
449      16|                 egy rövid álmot aludni. Én azalatt hazamegyek az útitáskámért
450      16|                 háromkor indulhatunk.~– Én ébren várlak, s köszönöm
451      16|                mert nagyon nyugtalan.~– Én azt természetesnek találom.~–
452      16|        kitalálgatni, hogy mi kell neki. Én restellem az egész utazását,
453      16|                vannak.~– Ne tarts tőle, én magam fogom hajtani a lovakat.~–
454      16|                 teszem, nagysád; tudja, én pipázni szeretek, s benn
455      16|                 fejével.~– Édes báróné: én nem szeretem elijeszteni
456      16| szegénylegényjárásba esik.~– Óh, voltam én már egy éjjel ott; ismerem
457      16|               bácsi; mellette nem félek én senkitől.~– Eszem a lelkit! –
458      16|               nagysád nem fél semmitől, én meg ugyan bizony még annyitól
459      16|                magad, s nem várod, hogy én menjek be!~E kategorikus
460      16|                  Magam is vendég vagyok én itt; héj!~– „Hej” az apád
461      16|                 itt magadban?~– Mert ha én is odábbálltam volna, bizonyosan
462      16|                volna minden ember, hogy én öltem meg a csaplárosnét,
463      16|            olyan bűnösnek rokona lenni. Én nem tudnám elfelejteni,
464      16|               elfelejteni, eltaszítani, én védelmezném, én rejtegetném,
465      16|            eltaszítani, én védelmezném, én rejtegetném, és megőrülnék
466      16|                meséket.~– Jó lesz; majd én mesélek Gerzson bácsinak.~–
467      16|               Mért nem gyújt rá?~– Hogy én rágyújtsak? S nagysád megengedné?
468      16|                rosszat – esenge a nő –, én mindent odaadok, amit önök
469      17|         Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy rostáltató ponyvámból
470      17|                cédulahordozónak nézem-e én őtet, még jutalomjátékára
471      17|          bennünket sokáig.~– Óh, kérem, én tudom méltányolni a helyzeteket.
472      17|             Csak tűz legyen a játékban; én azt becsülöm, ha mindjárt
473      17|                 játszó személyzethez?~– Én csak az énekben veszek részt,
474      17|                 valamennyi közt most is én értek hozzá a legjobban;
475      17|         okoskodik: „élni kell valahogy; én kész vagyok két garasért
476      17|               nem tetszik a produkcióm; én kész vagyok az utcaszegleten
477      17|                is utánam. A publikum az én uram: gyalázat arra, aki
478      17|               mecénások előtt görnyed!” Én nem tudom, hol vette e keserű
479      17|          szerencsétlen.” – „Bizonyára – én nem kezdem.” – „Nem kezdi-e?
480      17|               Gergelyt.” – „Bizonyára – én nem játszom.” – „Nem játszik?
481      17|             mindenekelőtt egyre kérjem: én nem vagyok Kálmán; nekem
482      17|          egyszerűen Leándernek nevezni: én Babérossy Leánder vagyok;
483      17|               egyelőre el ne vadítsa –, én igen nagyra becsülöm a színészetet
484      17|           mindent elintézett; legyen az én vendégem ez este. Óhajt
485      17|            kedves régi barátom, hogy ha én fedetlen fővel vagyok, elfogadok
486      17|                 szubvencionált színház! Én szeretem ezt az életet;
487      17|            sértem, szánom szegényt. Óh, én most olyan boldog vagyok.
488      17|            valaki a feje fölött lakjék; én különb cinikus vagyok, mint
489      17|                 mint athéni Timon, mert én megutáltam a gazdagságot,
490      17|       meghalhatunk egymás miatt. Azután én nem is kívánom senkitől,
491      17|           halottat; lakjanak jól, mikor én éhezem, büszkélkedjenek
492      17|        büszkélkedjenek a névben, amihez én sáros csizmámat törültem,
493      17|              egymást kincseik kedvéért. Én boldog vagyok, azt tudva,
494      17|        megtaláljanak? Csodálatos! De ha én nem akarom őket ismerni
495      17|           akarom őket ismerni többé; ha én, a szegény futóbolond, a
496      17|          nyomorúságukat újra megosszam; Én magam embere vagyok.~– Kedves
497      17|               kell aláírni. Törődtem is én vele, hogy mennyit írjak
498      17|               hogy az uzsorás nem ád az én aláírásomra semmit, mert
499      17|        borzasztó, az rettenetes gazság. Én csak negyvenet írtam alá.~
500      17|             fogja-e helyette fizetni.~– Én felakasztom magamat.~– Az