Fezejet

 1       4|          mikor veszélyben forog, vak voltál, mikor az örvény
 2      11|      mindkettő süket volt már és vak; a következő pillanatban
 3      18| Margariról, mint egy lócsiszár a vak lováról, amit a vásáron
 4      21|         osztani látszott gazdája vak, eszeveszett dühét, ki feje
 5      21|          támadta meg ellenfelét. Vak volt már, nem látott maga
 6      22|    jelenték Vámhidynak, hogy egy vak koldus akar vele beszélni,
 7      22|     vannak.~Vajon mit tudhat egy vak ember?~Szilárd bevezetteté
 8      22|   termettel; kár volt érte, hogy vak.~– Domnule, egyedül vagyunk-e? –
 9      22|     egyedül vagyunk-e? – kérdé a vak, midőn a szobában volt Vámhidy
10      22|      kísértet, hogy azt csak egy vak fülei veszik észre; majd
11      22|      elejétől fogva. Látod, hogy vak vagyok, koldus vagyok, az
12      22|       ilyesmit. Mit tudhatja egy vak ember, hogy mikor álmodik,
13      22|      vérét, semmi mást – mondá a vak koldus, s oly szomjú epedéssel
14      22|   malomfolyosó felé közeledni.~A vak Juon volt az.~– Hogy tudod
15      22|  felkölteni uram – szólt Juon, s vak létére azzal a könnyűvérűséggel
16      22|         észrevenni, hogy ennek a vak embernek mindenben igaza
17      22|        hozzáfogott a munkához.~A vak óriás egyenkint térdére
18      22|         Negra lépéseit hallom.~A vak éles hallású fülei már neszelték
19      22|           a kard is egy ember.~A vak Juon reszketett helyette.
20      22|         meg két szemem világa!~A vak ember keservesen kezde sírni.~–
21      22|        vágyott a találkozásra.~A vak Juon mellette állt, és kezét
22      22|          örömrivallása felelt. A vak megismeré a Fatia Negra
23      22|      Vigyázz! – hangzott utána a vak Juon hosszan nyújtott kiáltása;
24      22|          nem hallgatott senki, a vak ember egyedül maradt ottan,