Fezejet

  1       1|        könnyebb, mint segíteni magán. De azt nem teszi senki, úgyé?
  2       1|              senki sem ijed meg tőle; de még annyi ereje mindig van,
  3       1|      nyakravalós szolga, régi cseléd, de akinek azért még annyi bizalmasság
  4       1|            hogy ott áll már a cseléd, de csak hagyta állni, közbe-közbe
  5       1|             alispánhoz fogja küldeni. De miután látta, hogy biz azok
  6       1|        mindent meg nem magyarázhatok; de azért tartom missz Kleerrit
  7       1|                hogy azt ne hallgassa.~De hátravan még valaki, akinek
  8       1|           észrevételt ejteni közbe.~– De aki generális akar lenni,
  9       1|             maga rendelte ezt tegnap, de senki sem hosszabbítja vele
 10       1|         mindennap együtt vannak vele, de akiktül se télen, se nyáron
 11       1|      katonatisztek, deli mágnásifjak, de azoknak a távcsövei nem
 12       1|          Szeretné, ha úrnak tartanák, de nem tudja magát rábírni,
 13       1|           senki sem szerette egymást.~De mégsem! Még volt egy fivére
 14       1|              Kálmán, kissé könnyelmű, de jószívű fiú. Ez ritkán szokott
 15       1|               ruháit rendesen eladta. De hát az ő hibája volt-e az
 16       1|        keresztülküzdeni segítse neki; de biz abból csak az lett,
 17       1|         amiket majd később megtudunk, de most nem érünk rá náluk
 18       1|          betyár. Az a csavargó!~– No, de mit vétett?~– Mit vétett? –
 19       1|              is lelkesedni kezdett.~– De miért nem ütötted pofon?~(
 20       1|             ütni.)~– Azt fogom tenni! De azt meg fogom tenni! Ezt
 21       1|           engesztelő hangon:~– János, de mit akarsz?~– Azt majd meglátjátok!~
 22       2|              valami mulatságos dolog; de mégis százszorta mulatságosabb,
 23       2|            egy kis időre elszenderül; de amint csendesség támad,
 24       2|             csak olvasni, érteni nem: de hisz erre nem is volt szükség,
 25       2|               mindig utána tátongani, de miután ezt ki nem állotta,
 26       2|        álmából, hogy olvasson tovább; de most egy pillanatra sem
 27       2|               nagyságos úr, instálok; de az ilyen szegény ördög,
 28       2|                nyújtózkodni is akart, de akkor eszébe jutott, hogy
 29       2|              leragadtak a szempillái, de az öregúr mégsem álmosodott
 30       2|       utoljára még a szárazföldön is, de csak nem találta meg. Mikor
 31       2|                felnézett a faliórára; de soká üti azt a hatot! Egyszer
 32       2|          bolonddá az öregapja lelkét, de ne őtet; – amiből azt is
 33       2|             No, már most szólhatsz.~– De ugyan mi a csodát akarod,
 34       2|             Rébuszokat fejtegetett.~– De mit akarsz te éntőlem megtudni?~–
 35       2|            okos fiú, nagyon okos fiú! De én mindig kitalálom előre,
 36       2|               egypárszor újra csukni, de nem ment a kilincsbe, aztán
 37       2|       költöm-e rád ezt a sok pénzt?~– De ha azt hiszed, hogy nem
 38       2|             Csak azt akartam tudni.~– De igenis. Itt a poéma fölül
 39       2|                hogy Kálmán bántotta. (De azért csak mégis eldicsekedett
 40       2|               nem felelt neki semmit.~De felelt helyette az öregúr,
 41       2|            azután Matild felé lépett, de az előre megmondá neki,
 42       2|           hogy azt is bemutassa neki, de már az akkor olyan képet
 43       3|             No, az nem igaz; mondtam, de nem igaz.~– Azt mondtad,
 44       3|               neki, ha beleszeretnék; de azt nem éri meg János barátom,
 45       3|                kitört belőle a szó:~– De ugyan, kérlek, nincs rólad
 46       3|         óhajtásainak tárgya lehessen, de biz ő nem vett észre arra
 47       3|        Henriette már tizenhat éves.~– De gyönge, beteges, idegbeteg…~–
 48       3|     szemrehányólag az özvegy.~– Igen, de a báró igen derék férfi! (
 49       3|            kettő, duettben kiáltva:~– De hát mit akarsz te? Mit akarsz?~
 50       3|            Jól van, János, jól van.~– De én meg nem foghatlak! –
 51       3|         gondolsz hogy férjhez add …~– De hát leckézni akarsz te minket? –
 52       3|            ember-e, nem tartozik rád, de azt csak mégis tudnod kell,
 53       3|            hogy mit mondjon ellene.~– De hogy állíthatsz te ilyet
 54       3|        valakiről, akit nem ismersz?~– De akit te sem ismersz.~– De
 55       3|             De akit te sem ismersz.~– De én jól tudom…~Itt már Demeter
 56       3|           tegye lábát ehhez a házhoz, de még őtet magát sem egyhamar
 57       4|           szilárd vagyoni helyzetnek. De azonkívül is feneketlen
 58       4|        részvényeket megint eladhatja. De Hátszeginél ez nem sikerült; –
 59       4|             meg kellett neki látni.~– De az isten szerelmiért, doktor
 60       4|              a gyermek megmérgezve?~– De igen. Mégpedig rézoldattal.~–
 61       4|            meghalhatott volna bele.~– De meghalni! Most, mikor… (
 62       4|         adagban részesült a méregből, de nála sokat segített a természet,
 63       4|          sokáig meg fogja sínyleni.~– De különös, hogy ilyen egyszerre
 64       4|             egyszerre mind a kettő.~– De jó, hogy egyszerre engemet
 65       4|               neveli a méreg hatását, de én mindjárt ráismertem,
 66       4|             jótállok a siker felől.~– De én mégis nyugodtabb volnék,
 67       4|         kiépülni. Nagyon odavolt még, de az orvos biztatása szerint
 68       4|             szívesen olvasnám tovább, de nagyon rosszak a szemeim,
 69       4|             nem is kóstolt az ételbe, de most olyan kedve volna valamihez;
 70       4|       kisasszony fogta pártját nekem. De hisz azt el nem felejtem
 71       4|              olvasott azon iratokban; de mégiscsak szeretné tudni
 72       4|              benne foglalt iratoknak.~De mekkora lőn bosszúsága,
 73       4|             figyelemre méltó tárgyak.~De mármost elolvasta a penzumokat
 74       4|            úrnak különösen fürkészni; de még nagyobb oka Henriette
 75       4|            átaljában véve, nem illik, de az is igaz, hogy mikor valamit
 76       4|           Margarinak van – karaktere. De utoljára is hát a szegény
 77       4|                Olvasni igenis fogunk; de nem a regényt.~– No, hát
 78       4|             Azt én nem bíztam önre.~– De nem is méltóztatott megtiltani.
 79       4|            csak én, meg ez a papiros; de azt a tűzbe dobom mindjárt.~–
 80       4|        Hátszegi titkárja fog lenni.~– De holtig való fogytáig? Kérem
 81       4|           Igen, igen az ön holtáig.~– De hátha ő nem akarja?~– Én
 82       4|              kit nemhogy az udvarhoz, de még tisztességes szomszédházhoz
 83       4|         dolgában nemcsak állhatatlan, de néha a bizarrságig szeszélyes,
 84       4|        Lapussa Henriette kisasszonyt, de egy jóindulatú cselédet
 85       4|            cselédet sem adnék nőül.~– De magad hozzámennél – mordult
 86       4|        ostromolni akarta kérdésekkel, de ő nem állt neki helyt, vette
 87       4|           nagyon meg foglak dorgálni; de azért ne félj, pártodon
 88       4|            szorítsd össze a fogaidat; de ne hazudj; ne tagadj, ne
 89       4|           akarsz, rázd meg a fejedet; de elámítani ne akarj, mert
 90       4|              egymással találkozhatni; de a szerelem találékony és
 91       4|         villója leghatályosabb méreg. De hiába, nagy uraknál csak
 92       5|            alatt, közbe akart szólni, de az öreg sietett őt megnyugtatni.~–
 93       5|               ugyan még házasodnotok, de ha isten is úgy akarja,
 94       5|          ölelgetésével megszaporítja. De egy leányból, aki gazdag
 95       5|             szólna, nem panaszkodnék, de te látnád, észrevennéd,
 96       5|       nélkülöz; ő nem kérne új ruhát, de te látnád, hogy ez, amit
 97       5|           nehéz lesz meggyógyítani.~– De hát utoljára is, kedves
 98       5|              lehet akármilyen jellem, de mindenesetre gavallér; ha
 99       5|       jegyezze el magát más férfival; de én ennek mind ne higgyek,
100       5|         beszél, mert parancsolva van; de az az elhallgatott szó nekem
101       5|            fogják. Nem lesz az igazi. De én azért azt fogom rá mondani,
102       5|             messze elviszik őt innen. De őrizzék azután, és szemeiket
103       5|             életem szerencsétlensége. De mindegy: ragaszkodom hozzá;
104       5|           apád, láncra nem verhetlek; de én egyúttal prókátor is
105       5|             hirtelen, ki tanúskodnék? De azt az egy lépést megtagadták
106       5|               hoznék széket számodra, de látod, hogy nem kelhetek;
107       5|        Henriette közbe akart szólani, de nyelve megtagadta a szolgálatot,
108       5|          mondtam, azoknak csak lehet, de nem szükség megtörténniök.
109       5|           akarná, hogy hosszú legyen. De nincs menekülés, nincs segítség
110       5|         rendesen kesernyés, émelygős; de annál használátosb. Ahogy
111       5|                hogy ez nagy fájdalom: de légy férfi, tanuld elviselni.
112       5|        táncolnak, együtt sóhajtoznak, de mikor a kenyértörésre kerül
113       6|           gondolja magában Henriette, de nincs akinek elmondja. Clementine-nek
114       6|                ötvenes lehet a férfi, de ezt nehéz volna orcájáról
115       6|           valószínűleg egypár fog is, de azt eltakarja a szürkével
116       6|                ahogy őt szolgálják.~– De ugyan miért is nem házasodol
117       6|            Hiszen akartam én egyszer, de elmaradtam belőle. Volt
118       6|          megint csak háborgat valami, de a hiúz nagyon feldühített
119       6|         bundáját, s mentem haza vele; de akkor megint elővett az
120       6|           lábakkal napszámba járni!~– De mi is lelte a te bal kezedet,
121       6|           hahotával tudtak kacagni.~– De holnap csak nem fog ön lóra
122       6|              már, mégis itt vagyok.~– De ha én önnek leánya volnék,
123       6|              egészen másként lenne.~– De hát lássa, kedves nagysád,
124       6|            kérdé Henriette bámulva.~– De éjszakára csináltunk némelykor
125       6|              bogyóval és gyökerekkel, de ha egyszer belekóstolt a
126       6|            eső és sziklamászás miatt, de én erőszakoltam őket, hogy
127       6|              is, aki elég fiatal még, de aki a grófot nem szereti.
128       6|          különben is odaadta volna. – De regényesebb volt így.~A
129       6|           petite machine, pour manger de la monnaie! (Csinos kis
130       6|              fennhangon kiáltá fel:~– De isz az enyim gőzerőre fogyasztja
131       6|         tartja kezében?~– Az is szép. De úgy tetszik, mintha helyzetéhez
132       6|             Neki is volt ilyen titka; de ő azt be nem vallaná senkinek,
133       6|            törölhető arckép szívében, de kettőjük között két végtelenség
134       6|              hívatott magához ebédre, de azok nem érkeztek el, ki
135       6|            ismét a hintóban ülhetett. De ott is megtalálta valami
136       6|        legutoljára példálózott, hogy „de azután egy kicsit jobban
137       6|             hogy azt tönkretegye. No, de tudja, csak úgy barátságból.
138       6|            erdők elfelejtik a gondot, de ez a véghetetlen róna még
139       6|              átkötve; nem fiatal már, de piros, egészséges, villámszemű,
140       6|              Clementine-nek is akart, de a csaplárné nem engedte:~–
141       6|             aggódva selypíte közbe:~– De nagyságos úr, ott a betyárok
142       6|            Engem? – kérdé Hátszegi. – De mi az ördögöt bántanának
143       6|        született.)~– Születik bizony, de meg is keresztelik. (Értsd
144       6|         kérdezte, hogy „mit vétett?”, de hogy „mit vallott?”)~– Bolond
145       6|             maga is amazokra vallott, de ő csak esküdött, hogy ő
146       6|        eltették télire?~– El biz azt; de nem sokat törődött ám vele.
147       6|               neki, hogy gyónjék meg, de a Marci csak nem hagyta
148       6|         láttam én se fiát, se anyját, de még csak fészkét sem!” De
149       6|             de még csak fészkét sem!” De aztán csak addig kopogtatta
150       6|            váltig kínált, hogy egyem, de énnekem olyan szűk volt
151       6|                csak nől, csak zöldül, de nem virít. Hanem azért én
152       6|   zsiványokkal tele csárdába vetődni.~De mi a patvart is akar most
153       6|         térképe állt, hogy ez-e az?~– De, ugyan, Margari, legyen
154       6|                keresd meg a hintóban.~De már ezt Margari nem engedte!
155       6|          Valahogy aztán rá is talált; de nem mert vele bejönni az
156       6|           zápor a tető hiányosságain. De mikor élni olyan szép, ha
157       6|              is nagyon köszönték meg, de szót fogadtak, felkeltek
158       7|          közönségnek kára nem támadt, de annál nagyobb volt a kincstárnak.~
159       7|             volt ugyan lőporuk hozzá, de volt rabszolgájuk; elébb
160       7|      érckészlet. Legalább hat eltűnt, de azt gyanítani sem lehetett.~
161       7|              ne féljen az ördögöktől, de féljen a leánytól, akit
162       7|                  Igen, ha ráismernél. De te még sohasem láttad az
163       7|              te sohasem ismersz rá.~– De azt ő nem vetheti el, mert
164       7|                azt mondaná rá, ejnye, de bolond ember lehet ennek
165       7|             is lenni a fekete pofájú, de tudtomon kívül itt át nem
166       7|               nem lehet. Addig van.~– De hát miért nem szabad éppen
167       7|             az asszonycseléd ilyen.~– De én nem!~– Aztán mikor ide
168       7|              domnule – szólt az őr –, de legalább az esküt mondasd
169       7|              az én leányom, vagy mi?” de egyszer sem volt bátorsága
170       7|      beszéltél még afelől a pópával”, de csak nem merte még ezt az
171       7|            nem ismerek semmi írottat, de majd a fejemben kiszámítom,
172       7|            számvevőmesterrel, Onuc.~– De te is itt fogsz lenni ugye?~–
173       7|               csaltok ti meg engem.~– De uram – erősködék az öreg –,
174       7|             nem szokott rá felelni.~– De ha akad leány, aki ezt tudni
175       7|           enyim vagy, mikor itt vagy. De annyit vagy távol! Hányszor
176       7|             keresem, hogyan, mi úton, de eszeveszetten megöllek.
177       8|               más ember szemét sérti, de az önzés körömfeketéjét
178       8|            apró bajokat, amik fájnak; de hát ahol az nincsen! Hol
179       8|              volna ezt megtudni tőle; de hiszen ő itt idegen volt,
180       8|             az uraság vallja kárát.~– De hát miért nem hozzák mindazt
181       8|               az ablakon vettetem ki; de hogy lássa ön, mennyire
182       8|            nem vagyok nagyon adakozó, de kénytelen vagyok önt e néven
183       8|             az urak tanító nélkül is, de elismertem az áldást hozó
184       8|           roppant sok pénzébe került; de aki azért soha szót nem
185       8|               a nő mégiscsak meghalt, de legalább gondoskodott illendő
186       8|          félrelépett a ló, asszonyom, de már nem tesz semmit. Kérlek,
187       8|             delnő vállára ülhetett.~– De hogy akarsz velem együtt
188       8|             domna, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy te ki vagy.
189       8|             vágni a fejszét, mint én, de én meg többet tudok emelni,
190       8|              le tudja ütni a bivalyt, de én meg agyon tudom fojtani
191       9|             ismerik az evőeszközöket, de még a kenyeret sem, és talán
192       9|            lehet, szót váltanak vele; de nem mindig lehet, mert az
193       9|         szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon marad.~Persze,
194       9|               még kendnek felesége.~– De ha Juon kérné, annak nem
195       9|              senki sem volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott:
196       9|              Futott előlük Tóbica is, de minthogy lábai a méhsertől
197       9|           pénz nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával
198       9|            férjén kívül nincs egyebe, de az valóban az övé: – most
199      10|         ékszereket hordottam halomra; de én azért egy szóval sem
200      10|           nincsenek messze egymástól. De azért őt mégsem akarja soha
201      10|    mindegyiknek volt egy pár kicsiny, de igen ragyogó gyémántszeme.
202      10|            mellékelve a küldeményhez; de hát volt-e arra szükség?
203      10|              kastélya ugyan nem volt, de egy csinos emeletes háza,
204      10|               holdsugára lehetett az.~De – ez arcot Szilárd éppen
205      10|              tőle, még kísérőnéje is; de minden szem felé van fordulva,
206      10|              egy csepp oka sem lehet.~De mi hát e borzasztó rejtélynek
207      10|               egy és ugyanazon ember; de miután e névnek már olyan
208      10|           bátor fickó a felkeresésre, de biz annak mindig az lett
209      10|              élhetnek egymás mellett, de együtt nem, hogy mindenkinek
210      10|              nem akarnak elriasztani, de mint egy ember, helytállnak
211      10|                különösen leányok. No, de ezt nem szükség nagysádnak
212      10|             ne legyen semmi gondod. – De kell rá gondomnak lenni,
213      10|              Marióra egyes-egyedül. – De rosszul mondám: egyedül,
214      10|            tolvajok, fenevadak ellen; de ki óvja meg a behízelkedőtől?
215      10|     vendégszeretetért megillető hála. De felvilágosult felőle, hogy
216      10|           emberben. Jó tőle óvakodni, de ujjat húzni vele nem tanácsos.
217      11|             összevissza voltak zúzva; de annyi ereje és lélekjelenléte
218      11|            Henriette elégedetlenül.~– De még nincs a játék sem bevégezve,
219      11|              rá, a szédülés kerülget, de a düh és kétségbeesés ébren
220      11|           hogy szerelmét elárulták.~– De mit terheljem én nagyságodat
221      11|               nem találkoztam vele: – de nem is ijedtem volna meg
222      11|              náluk szálltunk sokszor; de amióta Juon Táre felesége
223      11|              neked esküdött a holdra, de te nem hallgattál rá; te
224      11|               kunyhó hátulját képezi; de mégsem ordított, hogy ne
225      11|      meghallja azt, s itthon terem.~– De most éjszaka van. Talán
226      11|               fáj ezt hallani másnak!~De megkeményítettem szívemet:
227      11|           talán ő is jobban bír vele, de most el volt fogulva, valami
228      11|               majd megölt a fájdalom, de én tudok parancsolni magamnak.
229      11|           csak ez álarc esküdött meg, de eldobom, s nem tudja többet,
230      11|              enyim, csak az álarca! – De nem sírtam.~– Engem is megcsalnál,
231      11|            kívül ki ne jöjjön számon!~De folytatni kellett a játékot
232      11|            akarod tőlem elrabolni.~(– De ez nem igaz, súgá nekem
233      11|           vannak, mint a csillagok.~– De igazán valld meg, hogy szeretsz-e?
234      11|           fegyvereiért akart rohanni, de Juon egy roppant ugrással
235      11|            Juon térdei alatt heverni; de abban a pillanatban, midőn
236      11|              másik bukott fél térdre, de ismét visszapattant; a pázsit
237      11|             neked ötöt, bocsáss el.~– De nem bocsátlak el; nem kell
238      11|              ő pedig sokkal karcsúbb; de minden izma olyan, mintha
239      11|               esett alul, amaz fejül; de az is megszenvedhetett,
240      11|            azért, mert némber vagyok. De meg fogják tudni, hogy ez
241      11|             szabad megtudni senkinek; de amit ígértem, azt beváltom.
242      11|           hogy én magam is belehalok; de az mindegy. Most isten áldja
243      11|           éjszaka?~– Haza nem megyek, de valahová megyek, annyi bizonyos.
244      11|           ugyan szerencsétlen vagyok: de azért az isten áldja önt
245      12|                mi betegségem van!” – „De igenis, hogy tudom!” – „
246      12|              a levelet megírta ugyan, de el nem küldte, hanem megmutatta
247      12|           rakta maga elé az asztalra, de hozzájok nyúlni nem mert,
248      12|             bizonyosan megírtad neki; de ő nem sietett ide; óh, kisebb
249      12|             még bizonyosan gyógyulni; de Henriette azért mégis bizonyosan
250      12|             rá várni a meghalással.~– De hát addig is, míg ő megérkeznék,
251      12|                 Csak nem gondolod?…~– De igen is, gondolom. Azt gondolom,
252      12|           eláradt szemeibe tekinte.~– De bizony, úgy látszik, hogy
253      12|            ajkait, és többé nem sírt; de annál jobban pirult.~– Van-e
254      12|                én nem kérem semmidet; de te se bántsd az én szegény
255      12|      utcaszegleten, meg házrul házra; de nem titőletek – nyomorult
256      12|              van három húszas, fogja; de aztán szépen visszamenjen
257      12|          lovas pandúr utána nyargalt, de az úrfi olyan gyorsan szaladt,
258      12|              magának, azt megtalálja; de Henriette-ért kérlek.~Demeter
259      12|           könnyjeit kezdé törülgetni.~De nem indult meg e szavakon
260      12|                szégyen rád és miránk; de te akartad, s én megteszem.
261      13|        keressem föl, és vigyem hozzá. De előre figyelmeztetem önt,
262      13|               illik – válaszolt rá –, de én mégis tudok egyet, ami
263      13|                hogy vigyázzon magára; de nem veszi hasznát; ő is
264      13|               Ismerjük ezt a szokást, de önnek nem szabad azt használatba
265      13|         szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem akarom, hogy tegye.
266      13|         férfiak irányában alkalmazni; de a jó szívet mindig tisztelem,
267      13|        barátném, s az nagyon, nagyon, de igen nagyon szerencsétlen …~
268      13|            kérdezé keserűn.~– Ön nem, de ő sem; én tudom bizonyosan.
269      13|     kegyelemkenyér”?~– Aszót ismerem, de a kenyeret nem kóstoltam.~–
270      13|           férj maga is szegény ember! De hát ha gazdag – óh, ez a
271      13|              vennék neked ékszereket, de két falatom közül a jobbik
272      13|             köztudomás volt eddig is, de a nő legalább nem tudta; –
273      13|             van, illetőleg nem nekem, de szegény Henriette-nek.~–
274      13|          fordulna panaszával önhöz; – de ezt én találtam ki. Azt
275      13|               kapott is tőle választ, de azt semmi áron nem akarja
276      13|    kérdezősködött felőle fűtől-fától, de nem tudta kinyomozni, hová
277      13|           Azaz, hogy mindent még nem; de igen sokat.~– Szóljon kérem.
278      13|              nevetségesen hihetetlen, de így van, én láttam a váltót,
279      13|        szökésre már régóta készült.~– De mi vihette volna ezt a fiatal
280      13|              mentve.~– Tökéletesen.~– De akkor neki kell fizetni
281      13|                  Hm. Szegény asszony; de neki most semmi pénze sincs.
282      13|          helyzet, nagyon fatális. No, de semmi. Ha az ő ékszerei
283      14|             csókkal lezárta a száját.~De amint a csóknak vége volt,
284      14|         megint tovább fecsegett az:~– De azután még azt is álmodtam,
285      14|       akárkihez, csak mennél igazán”, de nem merte a Fatia Negrát
286      14|              szép leány, jó leány is; de hát mit használ? – Te férje
287      14|              s odamennék mindenestül; de hát mit használna, te mindenütt
288      14|               hát lenne már ez hamar! De mikor olyan régen biztatsz.~–
289      14|           hogy valaki el akar árulni. De ne mondjátok azt senkinek.
290      14|              éppen semmit sem tudnak; de elég az, hogy már gyanújok
291      14|               vándorol tilos utcákra; de még azt sem tudják, hogy
292      14|               pópa nem volt is jelen, de ott volt az oltár és rajta
293      14|               nagy gyémánt ragyogott, de annál is fényesebb volt
294      14|           meglehet, hogy már itt van, de senki sem látja, ott jár
295      14|         vittek volna Gyulafehérvárra; de mert azt hiszik, hogy a
296      14|            esküdni örök titoktartást. De minthogy e fogadás nem Istenhez
297      14|          lehetett észrevenni karjain, de arca nem árult el semmit.
298      14|             egy sem mert felé nyúlni, de a kíváncsiság valamennyit
299      14|               odafutott a mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz, melyen
300      14| szemfényvesztő! Mindenkit megcsaltál, de senkit olyan nagyon nem,
301      14|              pedig fegyvertelen volt.~De nem az ajtóhoz sietett,
302      14|            haja szála sem maradt meg; de azért most is ott ült aranyai
303      14|          rakva kisded erszényekben; – de a Fatia Negra maga nem volt
304      15|          szállásolni. Csak egy szoba, de elég, kényelmes és tágas
305      15|            magammal.~– Nem úgy értem: de hogy ilyen egyedül jár vele.~–
306      15|               sok kincset ott kapták, de elszalasztották a banda
307      15|               akarta venni az Anicát; de hogy elárulták, s pénzét
308      15|            vedd magadhoz a kulcsát.~– De csak tartsa kegyelmed magánál,
309      15|            már tisztán nem emlékezik, de annyi bizonyos, hogy az
310      15|           ősei érdemeit sorozzák fel; de amikből az archeológok azt
311      15|               nem keresi az alkalmat.~De ha helyébe jönne! Fejét
312      15|              ezek nem árthattak neki, de majd az acélhegyű golyó!~
313      16|               szegény lehetett volna, de boldog; száraz kenyeret
314      16|          száraz kenyeret evett volna, de meg nem panaszoltat; nem
315      16|               nem talált volna fényt, de szerelmet.~A félénk nő csak
316      16|         aláírás az ő valódi kézírása.~De hát azután? Mi fog történni
317      16|           grófné milyen szép asszony; de most egyszerre azt hitette
318      16|           megjáratni a bolondját. No, de vigasztalja magát; ne féljen
319      16|            derék, becsületes ember.~– De, látom.~– Igazán mondom.
320      16|            körülöttünk büszkélkednek; de akik azután, ha valamelyikünket
321      16|     egzekválni.~A báró kacagott rá.~– De ne nevessen, mert úgy van.
322      16|         társalkodónéval, mikor ő jön! De láthatja ön, hogy rám nézve
323      16|               bánik velem a grófné; – de kérem hát, hagyjon békét
324      16|      ifjúúréval kapcsolatba hozzák.~– De az nem fogja önnek a nagyrabecsülését
325      16|               leveleket szokott írni, de ami hivatalos iratoknál
326      16|              affélékről egészen mese; de hogy Vámhidy valami olyan
327      16|            tett után, mint egy rabnő.~De miféle tett után?~Csak akkor
328      16|               megjárom ez utat magam; de halasztani egy nappal sem
329      16|             szomorú válasszal bírt:~– De hátha ez az egy nap szegény
330      16|        rémítgetett nő sírva fakadt.~– De hátha az én mulasztásom
331      16|             ugyan mind nem volt igaz, de annál szebb volt az öregúrtól.~
332      16|              mindazt elvégezte volna; de ellenzeni semmit sem szoktam,
333      16|              ég elég szép lesz hozzá, de a föld egy kicsit göröngyös –
334      16|                kiálta fel Gerzson úr, de most sem adott felvilágosítást
335      16|            közelíteni látszott volna, de inkább úgy tett, mintha
336      16|           előttünk?~– Orosháza volna, de ezzel a négy sánta lóval
337      16|              nem szeretem elijeszteni de az a csárda nagyon a szegénylegényjárásba
338      16|         senkitől.~– Eszem a lelkit! – De drága jó szíve van. – No
339      16|              óra járásnyira lehetett, de amit a sánta lovakkal csak
340      16|              azt végrehajtani feljár; de nem sikerül neki más, mint
341      16|               a sors üldöz bennünket. De mi dacolunk vele, ugyebár?
342      16|         igazán a porba esett előlünk. De azon sem esünk kétségbe.
343      16|           öregúrnak kedvét ne szegje, de voltaképpen mégsem ivott;
344      16|              Észem a drága jó szívét; de minden szavából kitűnik,
345      16|          agyagból, mint más embert. – De nem iszom már többet, mert
346      16|               kihúzta szivartárcáját; de megint csak visszadugta.~–
347      16|            fejével nagyokat bólint.~– De ugyan gyújtson rá, Gerzson
348      16|               Ne aludjék! Ne aludjék!~De Gerzson úr alva maradt,
349      16|              van abban a kulacsban. – De már a kulacs sem volt sehol
350      17|        igazgató még csak gyerekember, de olyan furfangos, hogy még
351      17|    mennydörgést, villámlást produkál, de azt titkolja, hogy mivel.
352      17|          kellett volna nekik előadni, de a külföldi publikum nem
353      17|        igazgató úrnak, hogy írja oda, de ő azt felelte rá, hogy az
354      17|           cédulát a tekintetes úrhoz, de majd kidobott érte a szobából,
355      17|             jól kicifrázná a cédulát; de nem akarja, azt mondja,
356      17|               menni az előadásukra.~– De pontban tessék megjelenni
357      17|         igazgató köszöni a részvétet, de miután ajándékokat elfogadni
358      17|        játéknak azon kell végződni.~– De az ma valószínűleg elmarad?~–
359      17|           hirdetett színmű.~– Nem ám. De már egyszer adva volt a
360      17|                Biz ez nem szép fogás; de így okoskodik: „élni kell
361      17|      krajcárokat gyűjteni a sipkámba; de nagy úrtól el nem fogadnék
362      17|              nőneműek férfiruhában.~– De hát hogy szedték így össze
363      17|               Nagy úr hidegvérrel. – „De ön kezdi a jelenést, szerencsétlen.” – „
364      17|              kezdem.” – „Nem kezdi-e? De hisz ön játssza Korpádi
365      17|              hiénai éles hangnyomata; de mindezek mellett is úgy
366      17|              színházba nem járnak is, de szomjan meghalni nem engedik.
367      17|          nincs kenyerem, ha fölkelek; de ez a gondolat betakar és
368      17|               kofáktól levesbe valót; de ha egy urat látok magam
369      17|            megtaláljanak? Csodálatos! De ha én nem akarom őket ismerni
370      17|               bolondságot elkövettem, de olyanra nem emlékszem, amit
371      17|               furcsának ne találja.~– De kedves, fiatal barátom:
372      17|           hogy szerez egy uzsorástól, de negyvenet kell aláírni.
373      17|         váltóhamisítónak kikiáltani … De negyvenezer forint! Negyvenezer!
374      17|                 A törvény előtt igen. De én szeretném, ha rokonaival
375      17|                Az ajtót nem zárom be; de becsületszavát veszem, hogy
376      17|            való túlságos szívességét; de rokonimat nem akarom látni
377      17|              félnék velük találkozni, de igazán borzadok az egész
378      18|              úr a társalkodóné kezét; de már egyszer Clementine-nek
379      18|          eskesse őt Margarival össze, de aki nem ajánlkozott e rá
380      18|           maga ura; nem hónapos lakó, de akit Pesten „párt”-nak (
381      18|          szokás! Ez nemcsak illetlen, de káros is; a bútorok romlanak.
382      18|       leszorítsa a pamlagvánkosról.~– De hát ha maga olyan nagyon
383      18|        iszonyú nagy svájcerája van.~– De birka is fog kelleni, az
384      18|                  No, hát az nem kell; de egyéb minden. Egyebet mindent
385      18|          megmutatom én, hogy kapok. – De, hohó! Egyet elfelejtettünk.~–
386      18|           kell”, hát az akkor kell.~– De hátha ő azt mondja, hogy „
387      18|       nagyságos úréra.~– Ne mondja.~– De igenis mondom. Keresse elő
388      18|              szárát; nem pipázok, no; de kell nekem a kezemben lenni
389      18|              még horkolni is kezdett, de végre mikor megunta a helytelenkedést,
390      18|            mindig hív magához ebédre, de aki sohasem megy oda.~Monori
391      18|               hanem „verba valent”.~– De vajon megbízható ember-e?
392      18|           gyámi felügyelet alá kerül; de Margari és még nem tudom
393      18|               körmeit kezdte rágni.~– De hát végtére is mit tartozik
394      18|             cselédeim karakteréhez?~– De ez megbízott, ki uraságod
395      18| legcélszerűbben lehet majd kitörni.~– De hát minek engedjem én magamat
396      18|             fel előtte, hogy igen ám, de azon a hintón Makszikát
397      18|          húzza ki a lábát a hínárból. De hátha majd Margari fog vallani?
398      18|               azt nem kell elismerni. De az a fatális királyi parancs!
399      18|            majd azalatt elfelejtik. – De hát a per. Hátha ez meg
400      18|               visszavenni az egészet; de már az a bíróság kezében
401      18|           minden összeköttetést vele; de hát az eskető parancs? Vagy
402      18|               persze meg nem esketik, de maga jön gyanúba; vagy megesküdni
403      18|              Éppen róla gondolkozott; de hogyan? Egész éjjel az kísértette;
404      18|              a gyomrát, ha elaludt.~– De ugyan mit akar itt, hallja? –
405      18|            neki, hogy mi baj vár reá, de hallgatózó cselédség fogta
406      18|         nyakáról.~– Jól van, jól van; de most nem érek rá; majd jöjjön
407      18|            ember utálhatja a viperát, de azért ne hágjon a farkára,
408      18|        Törülje le a képéről a vért.~– De én nem vagyok kutya – ordította
409      18|           bizony mondom, nem akartam. De minek jött utánam? Lássa,
410      18|        mármost hihet felőle akármit – de az ördög hozta ezt a Margarit
411      18|                Akár a császár eleibe. De tessék elfogni ezt a másik
412      18|               a ló farkához kötik is, de a fiáker másik lovának a
413      18|           vezetni, és abba beültetni, de még annak az ablakán is
414      19|        rábízott, az úton elvesztette, de mégis pedig ez a legelső,
415      19|             őt meg fogják pillantani.~De mennyire meg volt lepve,
416      19|            paladin vagy, mondhatom.~– De hát mi lelt? Mi bajotok?
417      19|                  Saját lornyettemmel. De valamennyien mind láttuk.
418      19|            igenis látták a bárónőt.~– De, kedves barátom – szólt
419      19|            ugyan furcsán járt szegény De minek is vállalkozik hölgykíséretre,
420      19|               hogy ivott, és elaludt. De hogy tudtán kívül garázdálkodott
421      19|          Henriette visszatért Aradra. De hát miért nem ment előre
422      19|      útitársnéját a csárdába betérni. De ez lehetetlen! A báróné
423      19|               ellene Hátszegi előtt. „De ez nem igaz! Ez lehetetlen!”~
424      19|                hogy ki van világítva, de azért, mert a nagyságos
425      19|           meggyógyulnak az őrültek.~– De én zajos emberhangokat is
426      19|         kellett neki hozzá íróasztal.~De hátha még erre sem jön elő?~
427      19|            meg az jutott eszébe, hogy de hátha fel sem bontják azt,
428      19|             látása végett körüljár.~– De hát mi köze van Hátszeginek
429      19|           cipóra tennék le a hitet.~– De hisz ezek egészen gonosz
430      19|               életemben sok országot, de ilyen foltját a földnek,
431      19|               kedvünkért a viszonyok, de annyit hittünk elérhetni,
432      19|              ha azt teljesítik híven. De hittük, és jogunk volt reményleni,
433      19|     milliomosaink, nemcsak Moldvában, de Erdélyben, a Bánátban, sőt
434      19|       kérkedni vele, hogy ők románok, de csak a magyar urakkal szemközt;
435      19|              magyar urakkal szemközt; de azért gyermekeiket franciául
436      19|    gyermekeiket franciául neveltetik, de azért falvaikban össze hagyják
437      19|             keresni a paradicsomot. – De – nem akarok többet szólani
438      19|               Nem bánnám a lefekvést, de készakarva halogatom azt;
439      19|          fekhelyem nemigen kényelmes; de gondolja kegyed, mintha
440      19|          nagyon szerencsétlen vagyok, de még szerencsétlenebb leszek,
441      19|            hogy álmodból felköltelek, de nincs mit tenni egyéb”,
442      19|            sokat törődött a halállal; de a lelkész határozott szavai
443      19|         gondolá magában Gerzson úr –, de mármost csak azért is megmérkőzöm
444      19|             is veszélybe, bajba jött; de hiszem, hogy áldozatáért
445      19|           keveset értett ugyan abból, de azért kezet adott a kért
446      19|           szokott ilyen pajkos lenni.~De mégis nagyon nyugtalanította
447      19|          szentül van, amit elmondtál, de efelől senkinek soha egy
448      20|           ismerős szóra vélt találni, de az arcot nem ismerheté fel.
449      20|              azt tudja már nagyságod! De senki sincs annyira megverve,
450      20|          csodálom; magam is elhiszem. De nem azért jöttem ide, hogy
451      20|     megszabaduljanak büntetés nélkül, de ami igazság, az igazság!
452      20|            amazén. Nem tudott szólni, de kezét rátette a leány fejére,
453      20|            halavány nő pedig ingatag, de határozott léptekkel közeledett
454      20|                mely jön, tesz, mutat, de nem beszél.~Lénárd vállat
455      20|               eddig, hogy nem igaz.~– De ha én egyszer azt találom
456      21|            meg az úton ezer arannyal, de azt olyan zseniálisan tette,
457      21|          rossz néven sem veszem neki. De hát neked mi bajod van vele?
458      21|              aláírta az ítéleteket.~– De ki tudja azt, hogy a Lúcsia-barlangi
459      21|                Igen, én azt hiszem.~– De ha a valószínűtlenség nem
460      21|              et compagnie. Ismerem.~– De ha azok nem bizonyították
461      21|               s dögnek tetteti magát. De majd meglátod, mikor egyszer
462      21|               rakni ebben a tárgyban; de ő azért mégsem tett le annak
463      21|         torlaszoknak, keresztülvágni; de a nehéz szekereket csakugyan
464      21|             nehányan sebet is kaptak: de egy sem halálost, vagy nagyon
465      21|           eszét, aki azt merte tenni.~De megtevé!~A katonák egyre
466      21|          oldalába; a kard meghajlott, de hegye nem ment be az élő
467      22|              ha nem nagy hadvezér is, de bizonnyal nagy hajtóvadász.~
468      22|               napig nemcsak emberrel, de még madárral sem találkozik,
469      22|               már nincs, akinek adja, de megmaradt még az előszeretet
470      22|                Magam is azt hiszem.~– De akkor szelet fog minden
471      22|    pandúrőrmester elérté a szándékot, de nem helyeselte.~– Ezen a
472      22|            kard, sem golyó nem fogja; de az én körmeim megtépték
473      22|       lépteket messziről közeledni.~– De hát mégis, tudsz-e felőle
474      22|         örömest meghaltam volna éhen, de egy kisfiam maradt, nem
475      22|              az álom. Küzdöttem vele, de nem bírtam ellenállni. Attul
476      22|               első szónál ráismertem; de abból, amiket beszélt, rá
477      22|             nem félelmes rájuk nézve; de nagyon veszedelmes az a
478      22|            elhangzottak fejem fölött. De te hidd el azt uram, hogy
479      22|           alkalmatlan mulatságba. No, de vége van; mindjárt visszafordulunk.
480      22|          hamar rászedik az idegent.~– De ez valódi nyom, amit felleltem.
481      22|    bürokratikus aprólékoskodás dolga; de ami ezúttal javunkra szolgált.
482      22|             más is tudatlan a bűnben, de így nyomrul nyomra mégis
483      22|              sült pogácsát evett még.~De, hát ha éhen kellett volna
484      22|         gerendát. – Nehéz munka volt; de én elég erős vagyok hozzá.~–
485      22|           úszni belőle.~– Azt teheti; de pisztolyai telemerülnek
486      22|           neki eszébe sem jutnának.~– De tán csak nem képzeled, szegény
487      22|             állni.~– Nem tudom, uram, de azt sem tudom, hogy ennyi
488      22|              megfogta az alvó karját; de semmi erőlködéssel sem bírt
489      22|            pedig sehol sincs egyedül. De azért semmi baj. Azt tesszük,
490      22|               nélkül nem jár.~– Igen; de pisztolyaim is vannak.~–
491      22|              a gyutacsok elpattogtak, de maga a töltés ki nem dördült.
492      22|          hozzá, így talán megsebesít, de ha véded magadat, megöl.
493      22|            hosszan nyújtott kiáltása; de arra nem hallgatott senki,
494      22|         Eleinte messzire elhagyta őt; de később a folytonos vérvesztés
495      22|               néhány száz lépésnyire, de a ritkás erdőben nem lehetett
496      23|         szemeikkel kísérik az embert, de nem lélegzenek.~– A nevét
497      23|             már vele ez ifjú életben; de ez, ami következik, a legirtózatosabb.~
498      23|               fenyegető szívébe ütni.~De azt sem akarta megérni,
499      23|         Szilárd és ő a sírban inkább, de Hídvár tornyainak árnyékában
500      23|         agyarakkal az ablakok fölött; de semmi élő állat sehol.~Henriette