Fezejet

 1       4|       húzva –, nagyon lekötelez bennünket, doktor úr. Tudja, mennyire
 2       5|  mosolygott.~– És az a szó, ami bennünket összetart vagy elszakaszt?~–
 3       6|       már értesülve van, és vár bennünket; a lovászát idáig előreküldte.~
 4       6| fenekére, ott, amint feltartott bennünket a sűrű borókabozót, vettem
 5      12|   Egyszer csak az a hír lep meg bennünket, hogy Lapussa Demeter úr
 6      14|      városba, ahol megbecsülnek bennünket, s akkor kezdődnek majd
 7      16|    Hogyan? Olyan hamar itt akar bennünket hagyni? Ah, az lehetetlen!
 8      16|      magát. Igazán a sors üldöz bennünket. De mi dacolunk vele, ugyebár?
 9      17|    vannak a párteren. Ne nézzen bennünket sokáig.~– Óh, kérem, én
10      17|         a közönség majd megvert bennünket.~Szilárd figyelmét azonban
11      22| kísérteni.~– Hogy ő maga jöjjön bennünket megtámadni? Akár egyedül,
12      24|        szívétől, hogy nem kíván bennünket ilyen nagy mértékben büntetni; –