Fezejet

  1       1|         Kleerri! Nem veszi észre, hogy Henriette megint az ablakon néz ki?
  2       1|              Csendesen! Én nem szóltam Henriette kisasszonyhoz, én missz
  3       1|             missz Kleerrinek beszélek. Henriette kisasszony még gyermek;
  4       1|              valami hibát fedezett fel Henriette hímzetében, s az egész napi
  5       1|          leányt tudták megszabadítani. Henriette akkor már tizenkét éves
  6       1|           legyen, mint elődei.~Szegény Henriette sokszor órákig elfáradt
  7       1|              nem lehet); s ezért aztán Henriette akárhányszor válthatott
  8       2|               Lángainé színházba megy. Henriette a nevelőnővel a nagyteremben
  9       2|                akarod, hogy szóljak!~– Henriette, menjen ki maga is. Gyermekeknek
 10       2|             nem kell mindent megtudni.~Henriette is a többi után ment, csak
 11       2|              nem is állt el addig, míg Henriette, megtudva az öccsét fenyegető
 12       2|                megtudakolva tőle, hogy Henriette tökéletes-e már az angol
 13       2|               tanulnivalóval, mert már Henriette nem gyermek, idestova egyet
 14       2|            van-e már választottad, he?~Henriette sokkal jobban félt tőle,
 15       2|         széltoló nem teszi ide a lábát Henriette végett, érted!~János felkacagott
 16       2|               egészet, s azzal, mintha Henriette egészen az ő védence volna,
 17       2|              csókoljon meg, köszönöm!”~Henriette e nagybátyai hízelgés után
 18       3|           pillanat elárulná neki, hogy Henriette hamarább megértette János
 19       3|                második azt, hogy János Henriette számára hozott vőlegényt;
 20       3|                és a harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt utálja.~–
 21       3|            fogjanak a zongoraleckéhez: Henriette mindent elfelejt, amit tudott.~
 22       3|                amit tudott.~A missz és Henriette szót fogadtak, s eltávoztak
 23       3|         ismétlé előtte.)~– Ah, persze! Henriette már tizenhat éves.~– De
 24       4|             mert nem neki udvarol.~Hát Henriette? Hát a menyasszony?~Őt nemigen
 25       4|               van azzal foglalva, hogy Henriette jóllétéről gondoskodjék,
 26       4|                napot megelőző éjszakán Henriette hirtelen beteg lett, mégpedig
 27       4|               amit maga gondolt.~Hanem Henriette egész betegsége alatt órárul
 28       4|            mivel hebehurgya gyerek, ha Henriette valamit meg találna kívánni,
 29       4|    fáradozásait a méreg hatása fölött; Henriette kezdett csendesen kiépülni.
 30       4|                könyvet, s olvasson fel Henriette előtt. A Pickwick klubra
 31       4|       folytassák, mert nagyon unalmas. Henriette ellenben nagyon érdekesnek
 32       4|            becsapta a könyvet.~Délután Henriette folytonosan nyűgösködött
 33       4|             néhány sort Margari, midőn Henriette újra elkezde nyűgösködni,
 34       4|             szeretne, hogyan szeretné. Henriette azután utasításba adott
 35       4|            maga után Clementine, midőn Henriette félbeszakasztá Margari olvasását!~–
 36       4|            hogy közelebb lépjen hozzá.~Henriette nem átallta két kezével
 37       4|           férfiú sírni is kezdett, míg Henriette erről le nem beszélte, mert
 38       4|      összekötve.~És most megfogá kezét Henriette, s oly forrón megszorítá,
 39       4|                következik egymás után.~Henriette egyszer, amint az óra négyet
 40       4|          eldugni való levelei lehetnek Henriette kisasszonynak, a miket félt,
 41       4|                 hogy mi lehet az, amit Henriette kisasszony úgy dugdos szem
 42       4|          fürkészni; de még nagyobb oka Henriette kisasszonynak szorgalmasan
 43       4|            hogy mitévő legyen mármost? Henriette kisasszonytól az van rábízva,
 44       4|          foghatom, hogy kívánhatná azt Henriette kisasszony, hogy Margari
 45       4|           szerencsét az ablakon, mikor Henriette kisasszony sohasem adott
 46       4|            nagyságos Hátszegi úr, mint Henriette kiasasszony jövendőbeli
 47       4|              és Lángainé, egyéb senki. Henriette még gyöngélkedett, szabad
 48       4|                 minő a kérdésben forgó Henriette kisasszony, boldogítani
 49       4|            Hátszeginek nem egy Lapussa Henriette kisasszonyt, de egy jóindulatú
 50       4|             napon, ha megérjük, amikor Henriette az oltárhoz lép Hátszegi
 51       4|            Összefüggésben állanak ezek Henriette férjhezmenetelével?~– Egyenesen
 52       5|               drámának másik jelenete.~Henriette hazaérkezett a városligeti
 53       5|             között.~– Kicsike leányom, Henriette, jöjj közelebb hozzám –
 54       5|            hogy tőlem megszabadulhass.~Henriette értette az epés célzásokat;
 55       5|                 és nézd meg, mik azok. Henriette fásult gondtalansággal tevé,
 56       5|             légy szíves rám hallgatni.~Henriette tekintete nem bírt megválni
 57       5|           mindig terólad gondolkoztam.~Henriette csakugyan elfogadta a kínálást,
 58       5|           méregkeverő is tudott lenni?~Henriette közbe akart szólani, de
 59       5|                elrejtene a világ elől.~Henriette nagyot sóhajtott. Ez a fenyegetés
 60       5|                kapott egy virágcsokrot Henriette Szilárd kezéből, azon a
 61       5|             évrül évre nagyobbra nőtt; Henriette nevet adott neki: „Szilárd”-
 62       5|               ügyben ő is avatott már. Henriette azt természetesnek találja.
 63       5|             meg, hogy szép írásod van.~Henriette valóban megmutatta azt,
 64       5|               báró Hátszegi és Lapussa Henriette között, nagy pompával és
 65       6|              sorsa lesz. Bizony nem is Henriette kedveért kéredzkedett. A
 66       6|               a sár” az volt a jelszó. Henriette már 24 óra óta volt felesége
 67       6|          milyen színe van a szemeinek.~Henriette nem mert semmit kérdezni;
 68       6|               lakni”, gondolja magában Henriette, de nincs akinek elmondja.
 69       6|                azáltal kifejezni, hogy Henriette vállára ugrált.) Nagyon
 70       6|                nagyon kellett kínálni, Henriette természetesen egy falatot
 71       6|                  Éjjel-nappal? – kérdé Henriette bámulva.~– De éjszakára
 72       6|               csókolódásig közel volt.~Henriette fázni kezdett ezektől a
 73       6|              Negra.~– Ki az? – kérdezé Henriette kíváncsian.~– Egy híres
 74       6|            bírnak soha kézre keríteni.~Henriette aggódva tekinte széjjel.~
 75       6|             volna már pipára gyújtani; Henriette észrevette, hogy jelenléte
 76       6|              fizette is annak az árát.~Henriette egész éjjel nem aludt. –
 77       6|             elárulta nevét?~Ilyen volt Henriette első éjszakája, menyegzője
 78       6|          kifáradva, átázva, átizzadva; Henriette azalatt egy elárvult könyvtárt
 79       6|          holnap jókor indulnak útra. – Henriette áldotta magában azt a rókát,
 80       6|             háromujjú kezével ülésébe; Henriette úgy borzadt most is attól
 81       6|              mindkét felől leereszték, Henriette láthatta maga előtt a tájékot.
 82       6|       kifehérlett egy-egy mezei tanya; Henriette valahányszor egy olyan kis
 83       6|                 viráglepte ablakokkal: Henriette mindig arra gondolt, hogy
 84       6|             szólt fél-kérdezés hangján Henriette.~– Mért nem tegezesz? Mondtam
 85       6|               talán nem volnék az.~Ezt Henriette nem értette.~A grófné megfogta
 86       6|         mosolygással.~– Az – felelt rá Henriette szórakozottan.~– Hogy tetszik
 87       6|              könyvben van beírva.~Csak Henriette nem vett részt a közjókedvben;
 88       6|              meg érte a vendégek; ugye Henriette, te megengeded? Azért nem
 89       6|           Margari?~A grófné észrevette Henriette elszórtságát, s amint a
 90       6|          egyszerre olyan rossz kedved?~Henriette nem bírt tovább magában
 91       6|         kedvesem, talán te is ismered? Henriette kedélye meg volt gyógyítva
 92       6| Kengyelesy-Puszta nincs a világ végén.~Henriette ámult, és bámulta azt a
 93       6|              az be szokott teljesülni.~Henriette nem szeret álmairól beszélni.
 94       6|              házból?~– Hogyan? – kérdé Henriette elcsudálkozva, mialatt egy
 95       6|              nagysádtok vannak itthon.~Henriette szemei véletlenül az asztal
 96       6|            meghívni Hídvárra szüretre. Henriette erőt vett magán, s midőn
 97       6|            köszönettel fogadá, s azzal Henriette kicsi kezét összetett két
 98       6|           Lénárd barátomat, mint most.~Henriette egész testében valami zsibbadást
 99       6|            egész Kengyelesy-uradalmat.~Henriette úgy érzé magát, mint akit
100       6|      kisasszony mégis veheté tán észre Henriette zila tekintetéből, hogy
101       6|            nagyon fáj a fejem! – szólt Henriette, hogy elhallgattassa a hívatlan
102       6|            térni, annyi bizonyos volt; Henriette csak azt vette észre, hogy
103       6|               el tisztességgel. Kérem, Henriette; menjen be az esőrül.~A
104       6|         familiáritással csókolgatá meg Henriette kezét, nagy sopánkodással
105       6|             nincs-e ebben méreg, amire Henriette azzal felelt, hogy egy darabot
106       6|            látta először jóízűen enni. Henriette azt mondá, hogy jólesik
107       6|            azoknak a nyelvén beszélni.~Henriette meg nem foghatta, hogy mit
108       6|           akiről szó van? – kérdé tőle Henriette, egészen elámulva e sajátságos
109       6|              Milyen különös! – gondolá Henriette. – Egy ilyen pusztai csárdában,
110       6|               úr igen jól hegedül?~Ezt Henriette valóban nem tudta.~– Óh,
111       6|              mint ez a rongyos csárda.~Henriette fekhelyén felemelkedve,
112       6|         pörgése mellett úgy érzé magát Henriette, mint egy kicsi gyermek,
113       6|               az érkezők tiszteletére. Henriette megtudta, hogy e hámorok
114       6|         emberek arca sötét, titkolózó. Henriette olyan nehéz szorongást érze,
115       6|             hangzó zúgásába vegyül el.~Henriette minden mérföldnél jobban
116       8|                hozott magával, akikben Henriette éppen semmi mulatságát sem
117       8|             szegény ember volt a pópa.~Henriette sokszor látta őt, egy magas,
118       8|               és dolgozott késő estig.~Henriette eleinte azt hitte, hogy
119       8|                ő érti az urak nyelvét.~Henriette kérte az öreget, hogy hagyja
120       8|            nagyságos úr pedig fösvény.~Henriette nagyot bámult e szónál az
121       8|               tiltott ki a kastélyból.~Henriette nem bírta a beszélgetést
122       8|            franciául vagy latinul ért.~Henriette mélyen elpirult, nem tudta,
123       8|          csókolt nejének, és távozott.~Henriette azon kezde gondolkozni,
124       8|              nagyon viseltes volt már.~Henriette nem bírta megakadályozni,
125       8|    legszegényebbek.~E nap óta azt hivé Henriette, hogy neki magasabb hivatása
126       8|               utasítá a tőzsért, kihez Henriette ékszereit zálogba szokta
127       8|      szeretetre méltó ember.~Egy napon Henriette a szomszéd Ravacselbe lovagolt
128       8|              lett, hogy belehalt; mire Henriette odaérkezett hozzá, már akkor
129       8|           akkor végvonaglásaiban vala. Henriette magánkívül volt; mint mikor
130       8|       meredeken. Ezt erősen tapasztalá Henriette, mire a hegyi út tetejére
131       8|            rovátkokon kell aláugratni; Henriette vette észre paripáján, amint
132       8|                s előbbre kelle mennie.~Henriette borzadozva néze le az alatta
133       8|           lovagnő lebukik a mélységbe.~Henriette tisztán eszméleténél volt
134       8|                alább zuhant. – Azonban Henriette egyszerre mindkét kézzel
135       8|                esik, agyonzúzza magát.~Henriette még mindig eszméleténél
136       8|               után nézett.~Egy ölnyire Henriette alatt éppen egy jókora kiálló
137       8|          emberláb bízvást elférhetett. Henriette egy perc múlva azon a helyen
138       8|                a férfi, fejével elérte Henriette kengyelét.~Nyájasan mosolyogva
139       8|              boróka; gyönge a gyökere.~Henriette tétovázott. Tán csak nem
140       8|               kecskegidónál, én tudom.~Henriette önkénytelenül engedett;
141       8|         összetört bokor maradványáért, Henriette bámulva látta, hogy a bokor,
142       8|               csúszni a meredek falon.~Henriette most elsikoltá magát, azt
143       8|    felkapaszkodott a beékelt paripáig. Henriette bámulva nézett utána: vajon
144       8|                azt a válladon? – kérdé Henriette csodálkozva.~– Nem nagy
145       8|             erdők között az erős Juon.~Henriette bámulatából azonban vevé
146       8|                tán menekvési örömében.~Henriette mélázva gondolkozott az
147      10|             másik nevét elfelejtette. (Henriette kitalálta.) Az sok szívességgel
148      10|          reservata dacára is elértette Henriette a bántalmat, mintha ő azért
149      10|            bizony el akarja csábítani? Henriette azért is feltevé magában,
150      10|             meg nem történt dolgokról. Henriette igen szépen kifőzte magában,
151      10|           ritka szín a gyémántok közt.~Henriette igen édesen volt meglepetve.~
152      10|               a válasz, hogy ezt fogja Henriette ama dalidóban viselni.~Milyen
153      10|           fiatal felesége volt, akivel Henriette mindjárt barátságot kötött;
154      10|             volt, s hízelegve mondá:~– Henriette egészen boldog, hogy a nők
155      10|                volt a férjétől.~– Mert Henriette nem akar másokat meghódítani,
156      10|    végigcirógatva a bársony kezecskét.~Henriette meg lehetett felőle győződve,
157      10|               Eljött a vigalom estéje; Henriette felvette egyszerű táncöltönyét,
158      10|           valóban, aki e percben látta Henriette arcát, azt hiheté felőle,
159      10|                mintegy visszaidézőleg.~Henriette meglepetve állt meg, s nem
160      10|          pillangó egyik gyémántja kék!~Henriette úgy érzé e pillanatban,
161      10|                számot. Helyet előttem!~Henriette látta, mint nyitott utat
162      10|               Mikor ismét magához tért Henriette, érzé, hogy kocsiban van.
163      10|             annak ablakán.~Látva, hogy Henriette már ébren van; azt kérdezé
164      10|       megengedi-e, hogy beüljön mellé.~Henriette föltevé magában, hogy férje
165      10|                erre alkalmat.~– Kedves Henriette, azt ne gondolja felőlem,
166      10|               neki?~– Írjon ön – szólt Henriette, s azzal odaborult férje
167      10|               kihulló könnyeire nézve.~Henriette kénytelen volt magát meggyőzni
168      10|               Hídvár udvarán állt meg, Henriette férje karjai közt ébredt
169      10|               szobájába távozta előtt, Henriette megszorítá annak kezét,
170      10|                megtudni a megfejtést.)~Henriette sokat gondolkodott ezen.~
171      10|         elárulni valakit, akit szeret?~Henriette lesütötte szemeit. Ő volt
172      10|              Férjének nem szólt efelől Henriette semmit. A fekete ékszerek
173      10|                a régi jelszó; most már Henriette mondá: „ahogy férjem akarja,
174      10|   nevetségesnek.~Mindezek úri erények. Henriette tanulta ismerni a különbséget
175      10|                magyar megyékből, kiket Henriette esküvője utáni napon együtt
176      10|                sóhajta e szomorú hírre Henriette. Ez is egyike volt lelke
177      10|         szerencsés most a szerelemben.~Henriette magára vette a célzást,
178      10|      megszabadította a nyert pénzétől.~Henriette tagjait hideg borzadály
179      10|              el az első magányos éjjel Henriette.~Az asclepias azzal állt
180      10|          néhány szóváltást az úrnővel.~Henriette róla is megfeledkezett egy
181      10|               egyedül volt az úrnővel.~Henriette érdekelten figyelt rá.~–
182      10|               nála volt a Fatia Negra.~Henriette kétszer, háromszor összerázkódott.
183      10|               Az iszonyú volna – szólt Henriette aggodalmasan.~– Én nem tartok
184      10|              pópa nem találta ki, hogy Henriette hova céloz: pedig hiszen
185      10|           hagyta el a pópa a kastélyt, Henriette befogatott, s minden gyanú
186      10|            tudta nélkül; azalatt pedig Henriette Anicával annak hálószobájába
187      11|                s holnapután táncolunk.~Henriette ez elbeszélés alatt meg
188      11|                saját kázusomat. Kérem, Henriette, gondoskodjék vendégeimről
189      11|               nagyon össze volt törve.~Henriette nem foghatta meg e rendkívüli
190      11|              hogy ami fáj, az nem fáj.~Henriette mégis éjfél felé eltűnt
191      11|            mint Clementine kisasszony.~Henriette, amint Anicát meglátta,
192      11|          bosszúságára tapasztalá, hogy Henriette okosabban jár el, mint a
193      11|                szinte” – ismétlé utána Henriette elégedetlenül.~– De még
194      11|               kipihenje magát, mialatt Henriette sápadtan, mint egy szobor,
195      11|             Fatia Negrát – szólt közbe Henriette szomorúan.~A leány arca
196      11|               meghalt? – kérdé ijedten Henriette.~– Nem; csak elkábult az
197      11|           részvevőleg odahajolva hozzá Henriette, s finom fehér kezét a fáta
198      11|               arcáról, s halvány arcát Henriette felé fordítva, hideg, száraz
199      11|                távozott el a szobából. Henriette egészen el volt kábulva
200      12|               bizonyosan gyógyulni; de Henriette azért mégis bizonyosan itt
201      12|                a saját jövendőd, hanem Henriette testvéredé is.~A fiú nagyot
202      12|            nagyot sóhajtott:~– Szegény Henriette! – s azzal engedte magát
203      12|                nézni, Hátszegi uram és Henriette asszony, ha ezt megtudják.~
204      12|              kinyomassa-e Lángainé meg Henriette és Kálmán neveiket is, vagy
205      13|           Hogyne? Azt az ideált, akibe Henriette szerelmes volt, s aki magát
206      13|               legjobb helyen beszélek. Henriette szívét még egy nagyobb csapás
207      13|              nagyobb része igen rossz. Henriette megtudva ez esetet, kérte
208      13|             sok szóbeszédet elmondtam. Henriette azt hiszi, s én is meg vagyok
209      13|         ugyebár? Ha valaki megtudhatja Henriette testvérének hollétét, annak
210      14|           valamit, az maga Anica volt. Henriette előtt zokogva beszélte azt
211      16|             Igen mogorván tért haza, s Henriette iránt szokatlanul kimélytelen
212      16|           mindent tud. Tudja jól, hogy Henriette egy naplopó fickót szeretett
213      16|              az ajtaja s belép rajta – Henriette, s mielőtt bámulatától azon
214      16|             benne játszani.~– Jól van, Henriette – szólt nyugalmát összeszedve –,
215      16|          rászedett nagylelkűség miatt.~Henriette azonban, anélkül, hogy ilyes
216      16|                valaha.~– Akkor várjon, Henriette, addig, míg az aradi lóversenynek
217      16|              versenyt bevárná nagysád.~Henriette mindenrre csak egy szomorú
218      16|                vele találkozni – monda Henriette.~Lénárd közbeszólt:~– Emlékezzék,
219      16|       közbeszólt:~– Emlékezzék, kedves Henriette, a *bányai öreg papnéra,
220      16|           miattam a lóversenyt – szólt Henriette sajnálkozva.~– Nem érdekel
221      16|             Egy negyed múlva megjelent Henriette a teremben, teljes útikészületben;
222      16|                azt nem engedem – szólt Henriette –, az nem mulatság többé,
223      16|              csókot nyomott homlokára. Henriette még egyszer forrón megköszönte
224      16|            rábeszéltetni, hogy beüljön Henriette mellé a hintóba; neki okvetlenül
225      16|               az ostornyélből valamit.~Henriette, ki addig csendesen aludt
226      16|               Hol vagyunk már? – kérdé Henriette, kíváncsian kitekintve a
227      16|          hiszem, hogy éjfélig elérjük.~Henriette látva az öregúr zavarát,
228      16|             itt a kulacs és tarisznya.~Henriette azt felelte mindig, hogy
229      16|              Különben is azzal biztatá Henriette, hogy az a derék csárdásné
230      16|          Hiszen nem messze járnak már: Henriette emlékezett itt-amott az
231      16|         csaplárné nem jön elém – szólt Henriette –, ő nagyon szeret engem,
232      16|           kilépett a belülről beszélő; Henriette ráismert, Gerzson úr is
233      16|          alatta, hogy felakasztották.)~Henriette zsibbatag kedéllyel hallgatá
234      16|           azontúl igen csendesen volt.~Henriette ott állt ismét a csaplárné
235      16|          egészen ki volt már száradva. Henriette talált egy kőkorsót, állott
236      16|              kutat be szokták temetni.~Henriette engedelmességből szájához
237      16|              tartott párbeszélgetésük. Henriette gyönyörködve nézte.~– Csak
238      16|          mellékszobában kissé ledűlni?~Henriette tagadólag rázta fejét.~–
239      16|        angyalok énekelnének a fülembe.~Henriette elkezdett mesélgetni a meghalt
240      16|         szerencsémmel. Így is jó lesz.~Henriette azután megint elkezdett
241      16|         ráfektette a fejét, s elaludt.~Henriette még mosolygott rajta. Szegény
242      16|               azt nyitogatni próbálta.~Henriette valami gyanúsat talált e
243      16|                nem ébredt fel e szóra.~Henriette odament hozzá, feje fölé
244      16|               még arra sem ébredt fel.~Henriette hallá, hogy kívül a tornácajtó
245      16|             Istenem, istenem! – rebegé Henriette kezeit tördelve, s rémülten
246      16|          valaki vállal feszíté befelé. Henriette az asztalhoz támaszkodott
247      16|                váltót pénzzé tehetjük.~Henriette a váltó említésére szédelegni
248      16|                ha önkényt át nem adja.~Henriette újra a hazudáshoz folyamodott.~–
249      17|               hallhatólag kérdezé:~– S Henriette megtagadta volna annak beváltását?~
250      19|               az öröm kapott meg, hogy Henriette– nek nem történt baja.~A
251      19|               tovább, mint odáig, hogy Henriette előtte ült az asztalnál
252      19|             látott, az mind álom volt. Henriette visszatért Aradra. De hát
253      19|              nem ment előre Pest felé? Henriette panaszkodott, hogy ő megsántította
254      19|               besütött a hold. Az volt Henriette hálószobája. Gerzson úr
255      19|      vonásokban is meg lehetne ismerni Henriette kézíratát, a levélben ez
256      19|               gondolatja az volt, hogy Henriette őt kedves bátyjának nevezi.
257      19|                megint ország-világ. Ha Henriette csak tréfált volna vele?~
258      19|            vele?~Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott ilyen pajkos
259      20|               megreszketősödik a keze.~Henriette keze úgy reszketett ama
260      20|               a kápolnából jött vissza Henriette, egy rongyos nő lépett hirtelen
261      20|         suttogá a nő, és e suttogásban Henriette rég hallott ismerős szóra
262      20|         bocsátkozva előtte, s megfogva Henriette ruháját, hogy el ne futhasson
263      20|             előle. – Én vagyok, Anica.~Henriette bámulva mereszté rá holdkóros
264      20|             hajdan” szóval illeté, míg Henriette előtt oly közelnek látszott
265      20|                 Azután ismét megragadá Henriette kezeit, s mint aki fél,
266      20|         valamennyinek élete és halála.~Henriette fél kezével a falnak kényszerült
267      20|               jól látja, hogy az volt!~Henriette halvány vonásain mindannyiszor
268      20|          biztató választ halljon tőle; Henriette pedig szótlan volt, mint
269      20|                éj is el akar veszteni!~Henriette most még kevésbé tudott
270      20|              nyomát csókolja a porban!~Henriette szobájába érkezve, kezeit
271      20|           azokkal a reszkető betűkkel. Henriette újra megírta, újra odalopta
272      20|             Akkor megszólítá.~– Kedves Henriette, olvasta ön a „Párizsi titkokat?”
273      20|               ön a „Párizsi titkokat?” Henriette, mint rendesen, csak félénk
274      23|                    A rémlátás~– Kedves Henriette – monda Lénárd nejének,
275      23|            készületeket elfogadásukra.~Henriette fejét meghajtva intett,
276      23|                alatt ismét hasonlított Henriette azokhoz a festett képekhez,
277      23|         szolgabíró; derék fiatalember.~Henriette fehér lett, mint a márvány.~–
278      23|               le fog kötelezni, kedves Henriette, ha vendégünkkel mindent
279      23|        megcsókolnom. A viszontlátásig.~Henriette látta őt eltávozni, látta
280      23|             volt a kisded háznak, hogy Henriette az első látásnál nem állhatott
281      23|              de semmi élő állat sehol.~Henriette azt hivé, hogy a ház gazdája
282      23|               óra a másik után múlt, s Henriette utóbb is továbbmenni volt
283      23|             azt a rossz lelkek lakják.~Henriette azonban nem hitt a láthatatlan
284      23|            félve elkerüli minden. Hogy Henriette egyszer sem találkozott
285      23|           délután megint kimegy, s így Henriette, ki rendesen délután kereste
286      23|          kérdéses öregurat, s most már Henriette nagyon jól emlékezett rá,
287      23|              barátságban él Lénárddal.~Henriette azontúl aztán nem látogatta
288      23|               csak hírt is hozni …~– – Henriette, amint a kertészleánynak
289      23|         egyedüli társalkodói ez éjjel.~Henriette sok sajátszerű babonát hallott
290      23|               ahol a fegyverek álltak. Henriette látta őt ágya előtt elfutni,
291      24|         Szegény sógorom, szerencsétlen Henriette.~– Nos mi történt?~– Hátszegi
292      24|             mondott semmit).~– Szegény Henriette! – szólt nagyot sóhajtva
293      24|              szóltak volna; ha például Henriette csak egy levélben annyit
294      24|         kerekvári domíniumot átengedem Henriette húgomnak.~– Mert több rá
295      24|       megmenteni az az egy mód van, ha Henriette maga jószántából azt fogá
296      24|              azt Sipos jó előre tudta.~Henriette nem sokat törődött azzal.~
297      25|                              Végszavak~Henriette kiegyezése nagyon megharagítá
298      25|               hallatott magáról.~Pedig Henriette mindent elkövetett, hogy
299      25|             bizonyosan mondhatja, hogy Henriette most is sóhajtva gondol