Jókai Mór Szegény gazdagok Concordances (Hapax - words occurring once) |
bold = Main text Fezejet grey = Comment text
13112 23| kiálta rá Fatia Negra rikoltó hangon. – Házamban vagy, 13113 21| kardját, vadállati kiáltásokat rikoltott messziről ellenfeleire. 13114 18| már, hogy a két egymásra rímező nevet is összetéveszté).~ 13115 16| grossmächtiger Esel! O du dalketes Rindvieh! Du!” – Így az embernek 13116 14| Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan nyugodt 13117 6| csikóslegény, meg egy vén, ripacsos képű, ravasz szemű betyár, 13118 22| néhány száz lépésnyire, de a ritkás erdőben nem lehetett előtte 13119 3| János felugrott; csaknem ríva fakadt mérgében, s egy dühös 13120 21| hogy amint a hátuk mögött rivalgó diadalordítás a megcsalatás 13121 2| abban őszült, hogy Lampel Róbert kölcsönkönyvtárából ami 13122 23| nesztelen volt, az erdő sötét; robogó csörtetések hangzottak a 13123 10| Eljárhat a parasztok fonókáiba, rodináiba, ott mondathat magának meséket 13124 1| éppen annyit adok János rodomontádjaira. Nem lesz neki semmi baja: 13125 10| jelen lenni, valami különös rögeszméje volt. Azt hitte, hogy sejti, 13126 13| Összeüt ez esettel a fiúnak rögtöni eltűnése, ki azóta minden 13127 22| bandériumokkal együtt jár a rögtönítélő bíróság, s minden falut, 13128 17| nagyra becsülte.~Dacára a rögtönzött abonnement suspendunak, 13129 17| csak eljönnnek, ha valami röhögnivaló van; pénzt ugyan nemigen 13130 14| boltozata oly magas, hogy a röppentyű legmagasabb szálltában sem 13131 14| fölhalmozva; onnan fogják a röppentyűket, a kék és veres tűzcsillagokat 13132 22| kóvályognak körben járó röpttel, s amilyen messze a havasi 13133 6| ahogy a szél befújja a röpülő homokkal a tekervényes utat, 13134 12| az én végakaratom ellen? Rövideszű némber!~Lángainé hideg szilárdsággal 13135 21| lélekjelenléte nem hagyott el, rövidre fogva hánykolódó lova kantárszárát, 13136 19| mondék.~A pap parancsoló rövidséggel osztá rendeleteit Gerzson 13137 21| csapat között mindegyre rövidült; amazoknak „válogatott” 13138 16| fél kézzel, hogy össze ne rogyjék.~A feszített zár végre kipattant 13139 11| magát a földre az elsodró roham előtt, azután egy nehéz 13140 22| láthatom őt meg, hogy én rohanhatnék reá! Domnule, légy bátor; 13141 11| férjének segítségére ne rohanjon; az őt zavarba hozta volna; – 13142 23| Talán éppen e szobában rohanták meg őket? Itt hangzott a 13143 6| Tiszteletükre holnapra nagyszerű rókavadászatot rendeztem; ezek itt mind 13144 6| hitte, hogy kocsin fog a rókavadászatra menni.)~– Óh, azóta mennyit 13145 6| rendeztem; ezek itt mind rókavadászok; reményljük, hogy nagysád 13146 7| hajtja a kerekét, mint egy rokkáét, lehetetlen, hogy a kő alatt 13147 16| az ágyam előtt, meg pörgő rokkán font. Még szeretni fogom, 13148 1| én senkinek sem fogom a rokolyáját, hogy el ne menjen. A kapu 13149 9| is felváltja a mostohább rokon, a borókafenyő, mentül feljebb, 13150 10| Arad megyébe jött Sipos úr rokonaihoz; itt a tisztújításon megválaszták 13151 17| igen. De én szeretném, ha rokonaival kibékülne. Énértem tegye, 13152 24| mindazáltal reménylem önnek rokoni szívétől, hogy nem kíván 13153 17| túlságos szívességét; de rokonimat nem akarom látni többet; 13154 10| valamiről, aminek semmi rokonsága sincs a pénzzel.~ 13155 13| főnököm volt, és igen derék, rokonszenvre méltó ember. Lángainé azt 13156 25| elutazik, ott a földönfutó rokont okvetlenül fel fogja találni, 13157 20| kérem, ne felejtkezzék el rólam! Jussak eszébe, mikor álmából 13158 23| vették, fel nem tehetni róluk, hogy Hídvárt kikerüljék; 13159 6| kegyetlenül; ruhánk lemállott rólunk a sok eső és sziklamászás 13160 19| mint egy sötét hajdankori rom, állt az éji félhomályban 13161 10| rágalmazni, találgatta az öreg románnal idejövetelük okát, s abban 13162 19| szeretnek kérkedni vele, hogy ők románok, de csak a magyar urakkal 13163 18| de káros is; a bútorok romlanak. Clementine egész nap pörlekedik, 13164 20| családom, barátaim, ismerőseim romlását. Én adtam fel a törvénynek 13165 6| e tájakhoz, e kövekhez, romokhoz vannak kötve. Itt minden 13166 9| sík Magyarország, ködös rónáival mintegy beleolvadva az égbe.~– 13167 16| Elhívta magához teára a roncsolt termetű urat, aki alig csókolt 13168 6| ember, kinél viszontagságtól roncsoltabb alakot alig lehet képzelni; 13169 9| erdőbe:~– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! Most 13170 14| magamat, beburkolva koldusi rongyokba, s onnan nézni azt a pompás 13171 11| ellen, a Fatia Negráról rongyokban repedezett le az öltöny, 13172 7| olvasztóba jut.~– Ah! Ne rontsd el. Add ezt nekem.~E kérésre 13173 16| oltalmat többé.~Egy erős roppanás hangzott az ajtón; valaki 13174 5| különben le kellett volna roskadnia.~– Azok után, amiket ez 13175 7| bolondok ne játsszanak.~A leány rosszabbat sejtett, most már nyugodtan 13176 12| attól természetesen még rosszabbul lesz; akkor szidja az orvosokat, 13177 9| is tapasztalhatá a medve rosszkedve perceiben, hogy Juon ökölre 13178 16| eddig, aki a Fatia Negrával rosszkedvében találkozott, annak mind 13179 11| kalandnak örülne; pedig hiszen rosszkedvét nem a fájdalmak okozták; 13180 6| megsárgult csipke alatt rosszkedvű férjeket.~A meghívást Kengyelesy 13181 16| maradtak egyedül, midőn a báró rosszkedvvel veté oda:~– Úgy látszik, 13182 22| medvére.~– No, azt ugyan most rosszkor teszi – dörmögé Vámhidy –, 13183 17| előfüggönyük az én nagy rostáltató ponyvámból áll; nincs rá 13184 22| becsülésének.~Ezért meg is rótták, hogy minek bíz ilyen fontos 13185 15| s olyan ügyesen egymásba róva, mintha remekbe készült 13186 12| teneked nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny 13187 11| rettentően szenved, körmei mély rovátkákat hasítottak a kőlapon, mely 13188 8| robajjal, néhol félöles rovátkokon kell aláugratni; Henriette 13189 10| döbbent vissza szívében. A rovátkolt levelek, mint megannyi szemrehányásra 13190 8| zerge, majd ismét egyik rovátkról a másikra kapaszkodva közeledett 13191 16| nagy sóhajtozva.~A nagy rozmarinbokor földe egészen ki volt már 13192 16| elveszett rabló után, a rozmarinbokorról meg a szomorú nótáról.~Gerzson 13193 6| terebélyes muskátlik és rozmarinbokrok; egyik láda előtt állt a 13194 6| ápolgatja, öntözgeti az örökzöld rozmaringbokrot, a falusi menyasszonyok 13195 6| azt a nótát: „Mikor ez a rozmaringszál kivirít: akkor leszek kedves 13196 23| nemigen találni rá. Jobbra a rózsabokroktól rejtik azt magas bükkfák.~ 13197 23| magányos házat, kereste a rózsaszirmokat, s egyet sem talált azon 13198 10| díszítményt, csupán egy szál rózsát, egyszerű karika függőket 13199 4| piaszterekből, hanem orosz rubelekből állott.~– Ezt én nem értem – 13200 1| kezein briliántos, türkizes, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt 13201 16| ilyen bolond. Most meg már a rudas ló is elkezd sántítani.~ 13202 7| hátrahajolva, hogy a gép rúdja egészen visszajöjjön, hanem 13203 10| kecskék rámennek, s a fa kövér rügyeit lerágják; ha az elfogyott, 13204 14| gömbölyűek, hajlékonyak, rugalmasak és e mai napra különösen 13205 2| megcsókolta Henriette-et, azzal a rúgkapálózó öreghez futott, azt is összecsókolta, 13206 7| kerülnének; szüntelen mozgó rugók egymás után tolták előre, 13207 21| fátyol volt az arcára kötve, ruháik bélésükkel kifelé fordítva 13208 1| egyebet, mint hogy az új ruháit rendesen eladta. De hát 13209 12| gyereket öltöztettetek fel az ő ruhájába, azt tanították be helyette. 13210 14| összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat érze kipattogni, 13211 18| úr ismer engem. A Margari ruháján nem szabad lyuknak lenni, 13212 8| fürtökben borult egyszerű fekete ruhájára, mely nagyon viseltes volt 13213 13| kegyes olvasóm, azoknak a kék ruháknak a történetét, azokkal a 13214 6| voltunk éhezve kegyetlenül; ruhánk lemállott rólunk a sok eső 13215 17| hátrahagyva készleteit és ruhatárát. Magával nem vitt egyebet, 13216 14| lakni; úri módon, divatos ruhával söpreni a földet, s mindennap 13217 6| a két sötét bükkerdővel ruházott hegyhát között, egyszerre 13218 3| irányodban. Egy családunkba jött ruinált báró neked nagyon sokba 13219 12| fordulva az eszmejárás. Ez rút per lesz, szégyen rád és 13220 4| az egyszerre rézoldatot sajátít el.~Ennyi kémiát nem értett 13221 16| Kálmán gyanúsított váltóját sajátjával cserélje ki, s így nejét 13222 13| érzékenyebb, mert folytonos sajgásban tartja. Öccse, Kálmán, Pestről 13223 24| úrnak e minőségben sokkal sajgatóbb ellenfele, mint maga Lángainé.~ 13224 24| pénzviszonyok minket abba a sajnálatos helyzetbe hoztak, hogy egymástól 13225 24| szomorú halállal! Igazán sajnálatra méltó! És, ami legsajnosabb, 13226 17| haláláról értesül, csak ennyi sajnálkozást tud e gyászeset fölött kifejezni.~– 13227 16| lóversenyt – szólt Henriette sajnálkozva.~– Nem érdekel olyan nagyon; 13228 22| rencontrém vele; ha nem sajnálná ön magától a fáradságot 13229 9| hogy minden második falat sajt az övé. Azt is megtette, 13230 7| megrovátkolák, mielőtt azok a sajtó alá kerülnének; szüntelen 13231 7| rögtön kilökte helyéből a sajtolt aranyat, s másikat tolt 13232 21| itt a pénzverdékben újra sajtoltassanak. Két teljes postaszekeret 13233 22| csakugyan minden aranyat újra sajtoltatni; aki különben úgy adhatta 13234 19| kalánnal, hogyan kell az apró sajtot közé keverni, kendőbe kiszakasztani, 13235 13| elbűvölte; s mikor már egészen sakk mattá tette, akkor otthagyta 13236 23| sietett azt követni.~Fölvette sálját, s mintha sétálni indulna, 13237 14| kiontott vérére; esküszöm Sámson vakságára; esküszöm a kettős 13238 14| mint engem. Esküdtél, ugye, Sámsonra, Uriásra, Holofernesre, 13239 21| már ülnek Gyulafehérvár sáncaiban, és semmi bajuk sincsen 13240 5| bizonyosan elítélnék öt-hat évi sáncfogságra, ami rá nézve is üdvös lecke 13241 3| férjhez.)~– Tehát valami Nagy Sándor, aki hódításra indult ki; 13242 16| udvarlás a grófné termében, sans gêne belép Vámhidy, s erre 13243 16| mintha az ostorhegyes is sántítana.~A kocsis leszállt, látleletet 13244 16| már a rudas ló is elkezd sántítani.~Persze, hogy az is meg 13245 19| pálya felén; hogy vezetik sántítva; anélkül, hogy mind e látvány 13246 15| képén, nem pirul az, és nem sápad el.~– Nem szokott ide ellátogatni? 13247 11| magát, mialatt Henriette sápadtan, mint egy szobor, nézett 13248 16| lelhette azt a kovácsot? – sápítozék a kocsis, fejét vakargatva. – 13249 6| keveset beszéltek: „nagy a sár” az volt a jelszó. Henriette 13250 15| kincsei miatt az egész vidéket sarcolja: pedig azt mondják, hogy 13251 18| postaszekérre ülni, visszahajtani sárfeneki uradalmára; hollétét nem 13252 6| égen, melyet a lemenő nap sárgára feste. „Itt nem szeretnék 13253 16| mialatt Hátszegit majd a sárgaság lepte meg, nem tudván egyebet 13254 12| szegény doktor maga is sárgaságba esett e jelenet után, s 13255 22| fekete atlaszköpenye fejétől sarkáig fedve tartá.~Szilárd látta 13256 4| egy oláh. Íme, jellemének sarkalatos hibái.~Mert hogy hibáiról 13257 7| Szent György képe van a sárkánnyal?~– Megcsókolta, nem érezte 13258 21| sokat a kihívásra, hanem sarkantyúba kapta paripáját, s nekivágtatott 13259 21| vágtatott a katonák után, sarkantyúit a paripa oldalába vágva. 13260 24| ugrani a nyeregből; azonban sarkantyúja szerencsétlenül a kengyelbe 13261 15| tartsd a hüvelykujjadat a sárkányán, a mutatóujjadat a ravaszán. 13262 15| széket, ülj rá; – húzd föl a sárkányát mind a két csőnek, s tartsd 13263 4| teremtés titkát egy olyan vén sárkánynak; hátha a nyelvét kitépnék, 13264 16| felnőne. Hanem hát az éhes sárkánynál nincs kegyelem többé. Egyszer 13265 4| Ennélfogva csizmái elég sárosak voltak. Az ifjú Lapussa 13266 10| udvarlót esőtül lemállott, sártól láthatatlan, összetépett 13267 4| máskor.~Demeter úr szörnyű sasszemeivel végignézett rajta, s még 13268 17| nagyapám házát elhagytam, ez a sátán fölkeresett, részvevőnek 13269 21| kárba van veszve. Ezzel a sátánnal kár volt kikötni. Hisz azt 13270 9| ingeit ki ne rakhatta volna a sátor alatt, s vagy tíz kérőt 13271 14| rám.~Mindenki odahagyta sátorait, ivóasztalát, mulatságát, 13272 9| futókkal, hanem elbújt a sátorban.~Futott előlük Tóbica is, 13273 9| pálinkás csobolyóikkal, és sátorokat vernek a tisztáson, másnap 13274 9| sivalkodás támad az erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, 13275 14| esküszöm a lélekre, aki Saul király halálát megjelenté; 13276 6| tokányt, vagy jobb szereti a savanyú vetrecét? Kell-e levelensült? 13277 17| becsület, hanem Moor Károly, Schiller haramiája. Az első három 13278 8| amikre leginkább paripája sebei, szétszaggatott szerszáma 13279 11| még nem is igen engedte sebeit bekötözni, s ahol éppen 13280 8| megtörlé a zsúrlódás okozta sebeket, s biztosítá úrnőjét, hogy 13281 6| orcájáról megbecsülni. Az régi sebektől összevissza van hasogatva, 13282 22| testi ereje minden szívet sebesebb dobogásba hoztak volna abban 13283 21| magára vonta.~És ő maga sebesíthetetlen volt; kard, kopja nem járta 13284 22| leülni egy fatörzsre, hogy sebesült kezét bekösse; legalább 13285 14| sokáig, nem is vette észre a sebforradást nyakán, ami azelőtt nem 13286 20| ami kilátszott belőle, az sebhelyekkel és forradásokkal volt elundokítva, 13287 15| halálordítás utána… A Fatia Negra sebzetlenül állt előtte.~Makkabesku 13288 9| hajtóvadászaton halálra sebzettek, s mely az ónnal vérző belsejében 13289 12| mint egyedüli örökösét; pro secundo pedig az a nagy baja volt, 13290 18| örülni, hogy János urat a sedriák ideje alatt mindennap magánál 13291 4| családnak, mert azokba még segédeinek sem engedte meg Sipos úr 13292 6| került levél ellenében nincs segedelem. Azért ő hogy segít a dolgon? 13293 4| hasonló eset adta elő magát. A segédje, egy derék fiatalember, 13294 4| azt bízhatná valamelyik segédjére vagy akárkire, hisz annyi 13295 4| rettenetes a fantáziája. Úgy segéljennel fogadá, hogy nem fog belenézni 13296 8| Azonban ha az úrnő elmulasztá segélyért kiáltani, annál hangosabban 13297 10| célhoz jutni, a nőnek egy segélykiáltására Fatia Negra a bőszült ursu 13298 22| amennyire lehet, katonai erő segélyül hívása nélkül irtsák azt 13299 4| áldott természet győzelemre segíték Lőrincz doktor fáradozásait 13300 8| eljuthatna is hozzá, mit segítene rajta vele, hogy szabadítaná 13301 19| keblünkből való gazdagok segítenek valósítani azt a boldog 13302 21| nyilvános hatalmaskodásokat segítette elkövetni?~– Furcsa! Hát 13303 12| baja; amin bizony senki sem segíthet többé, s aminek valószínűleg 13304 6| be a házba! – A báró maga segíti le nejét és Clementine-t, 13305 1| fáradalmait keresztülküzdeni segítse neki; de biz abból csak 13306 4| a városban, akik szinte segítségemet igénylik.~– Azokat talán 13307 19| én hát elkezdtem ordítani segítségért; s amint ott ordítok, szaladgálok 13308 15| kificamította a kezét; küldj neki segítséget ízibe; mert különben be 13309 23| dal nyomán és a holdvilág segítségével sikerült neki a hibiszkusz 13310 7| általvető zsák emeléséhez még segítségre is legyen szüksége, valamint 13311 5| borogatott a fejére, nem hitt segítségül senkit: minek ezt megtudni 13312 15| kegyelmed maradjon itt.~– Segítsek főzni a leánykádnak?~A kocsmáros 13313 4| hogy ugyanazokat felfedezni segítsen. Kinek a parancsa előbbvaló 13314 19| mi, hogy a magyar főurak segítsenek rajtunk, mert hiszen nekik 13315 10| hajdú a hintó mellett megy, segítve azt tartani dűlősebb helyeken.~ 13316 3| véleményeket. János tegnap sehonnainak nevez egy embert, elmegy, 13317 4| vették a leányról, nem is sejték, hogy a leány el van kerítve, 13318 19| egyre mélyebben keveredve sejtelmei hínárjába.~– Hova tetted 13319 5| van. És azontúl senki sem sejtendi, ki van-e találva a titok, 13320 1| valamint János fia szinte nem sejtenek a latin nyelvhez, amaz ifjúkorában 13321 22| ablakai felett legalább azt sejteték, hogy ez valami vadásztanya.~ 13322 17| egyes hangtöredékek olyasmit sejtettek, mintha valakit meg akarnának 13323 22| ügyesen volt kezdve, senki sem sejtheté; mert ha tudhatta volna 13324 5| gyermekek szívei úgy tele vannak sejthetetlen titkokkal.~Egy hosszú óráig 13325 14| feltűnni a kormányszék előtt, sejtik, hogy egy része a nyert 13326 6| fölé nem épült híd, hanem a sekélyeken szokás szekérrel, hintóval 13327 1| kezeiddel.~– Óh, te nagy selma! Vigyék ki a Makszikát kocsikázni; 13328 1| öregúr, pompás, virágos selyemkaftánban, fején gyapot hálósüveggel, 13329 14| törődve vele, hogy az fekete selyemmel van födve, éppen úgy, mint 13330 4| várta be, míg a baltadzsik a selyemzsinórral érte jőnek, hanem Jassyból, 13331 6| hallottam.~Clementine aggódva selypíte közbe:~– De nagyságos úr, 13332 12| gondolod, teneked nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, 13333 12| akinek akarod; én nem kérem semmidet; de te se bántsd az én szegény 13334 5| arra neveltek, hogy maga semmihez ne értsen, aki még csak 13335 17| emberekkel: torkig! Nem kell semmijök. Nem kell mecénásos, protezsált, 13336 12| elfogadni?~– Kit? Azt a semmirevalót, azt a minden iskolából 13337 16| az jegygyűrűm!~– Ez mind semmiség – suttoga a Fatia Negra –, 13338 4| csodairatok azon látszólagos semmiségek, minő titkok azok?~Demeter 13339 4| fogadták; a két férfi ezerféle semmiségről kezdett el vele beszélni, 13340 12| fel új végrendeletet, s semmisítse meg a régit.~Mikor ezt megtudta 13341 12| felel rá:~– Én meg fogom semmisíttetni a te végakaratodat.~– Esztelen! – 13342 22| egy hosszú arab jatagán, semmivel sem kurtább bármely kardnál, 13343 19| intézeteiket tengődni engedik. Senkiben oly fájdalmasan nem esett 13344 18| juttassam. Én nem felelek senkiért. Mi közöm nekem inasaim, 13345 17| nincsen semmim, nincsen senkim!”~– Ön hálátlan azokhoz, 13346 19| megőrzésül átadtam most; senkivel ne tudassa, amit abból megtudott, 13347 14| magát, miket a kiomlott ser képezett; a vén Onucnak 13348 16| az apróbb csillagocskák seregestől múltak el a derűben; csak 13349 4| mentségei közt volt az is, hogy seregét rosszul élelmezék. Ez különben 13350 18| szabályoztak, ha kellett, az ország sérelmeit kötözgették, és ami mindig 13351 8| amint az füleit hegyezé, serényét felborzalta, s nyugtalanul 13352 14| mint egy gyermeket; a másik serpenyő a földre zuhant, súlyegyenét 13353 14| mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz, melyen az arany volt, hanem 13354 14| a zacskók közül a másik serpenyőrül, s iramodik vele amerre 13355 16| közé tartozom, s engemet sért az, hogy köreinkben mendemondák 13356 17| vagyonból!~– Kérem, Leánder, ne sértegesse testvérét, mert mindjárt 13357 24| adós maradt, büszkeségével sértegette, háta mögött rágalmazta; 13358 17| Kálmánnak fogom nevezni.~– Nem sértem, szánom szegényt. Óh, én 13359 19| Ahogy csak készakarva lehet sérteni.~– Jól van; csak úgy tudnivágyból 13360 16| tojásaiból elébb csirke, aztán sertésnyáj, azután tehéncsorda, utoljára 13361 15| eloszlott; a Fatia Negra sértetlenül maradt, és jött egyre közelébb.~ 13362 17| megbocsásson. Önt egyedül sérthettem meg e szóval. Hanem hát 13363 8| fekete, mert más ember szemét sérti, de az önzés körömfeketéjét 13364 13| titkolni sem igyekszik előtte sértő szenvedélyét, mely köztudomás 13365 11| a báró úrnak jelentékeny sérülése mellett is, életveszélytől 13366 19| elfeledkezék magáról, hogy sérült karját nem bírja kinyújtani, 13367 6| becsület!”~– Le dîner est servi! – jelenti a vállrojtos 13368 6| attestátumokkal együtt, amikben az ő sérvkötői által kigyógyult tisztelt 13369 6| hanem van Pesten egy fatális sérvkötőkészítő mester, aki minden héten 13370 1| annak kezet csókol, s megint sétál nagyot. Látszik rajta, hogy 13371 18| Margari úr most már dölyfösen sétála alá s fel a szobában; s 13372 19| ablakot, mintha az éjjeli sétáló odalépett volna, hogy kinézzen 13373 16| kongó termeken s tekervényes sétányokon naphosszant háborítatlanul 13374 14| zsivajt túlcsengő hangon:~– Siess, Juon Táre! Foglald el az 13375 21| többit ott viszik előttünk! Siessetek utánam.~Azzal nem várva, 13376 4| beszéd! Sőt inkább, ha nem sietnek e titkot felfedezni, akkor 13377 21| felé.~Azonban jól kellett sietniök. Előre tudható volt, hogy 13378 23| folytathatta soká; a hosszas sietős útban ki volt fáradva már, 13379 23| magát, most pedig kétórai sietség után köveken, bokrokon keresztül, 13380 22| adva, hogy a legnagyobb sietséggel tartsanak utána; – hogy 13381 6| nejét és Clementine-t, s sietteti be őket a házernyő alá, 13382 22| vakmerőség, mellyel terveit sikeresíté, s roppant testi ereje minden 13383 22| válasz helyett pisztolyai sikerét kísérte meg; s miután azok 13384 23| hát nesze!”, amikor az a sikoltás hangzott: akkor ő a pisztoly 13385 14| alakjai futottak, ordítottak, sikoltoztak, taposták egymást, és menekültek 13386 14| zacskóihoz, az asszonyok sikoltva futottak a sátorok közé, 13387 23| E pillanatban egy átható sikoly rezzenté meg a két halálra 13388 11| sűrűn, ami által az oly síkos lesz, hogy embernek fölhatolni 13389 8| segélyével öt ölnyi mélységű sima falon alárohanni!~Onnan 13390 1| keményített inggallérjai pedig simaság és töretlenség tekintetében 13391 18| bajusza végét a szájába simítani, s figyelmesen rágogatni.~– 13392 1| van nyakkendőjén, szokta simogatni öltönyeit, ami arra mutat, 13393 4| klubját; vagy Maryattól Simple Pétert, azok nem izgatók.~– 13394 7| pedig babonás félelemmel simult a Fatia Negra ölébe, kinek 13395 4| hiszem, sokáig meg fogja sínyleni.~– De különös, hogy ilyen 13396 19| Lénárd barátunk feleségét – sipíta élesen Kengyelesy.~– Ez 13397 19| kezeit, s azután gömbölyű sipkáját a földhöz.~Ah! Ez már sok, 13398 17| s krajcárokat gyűjteni a sipkámba; de nagy úrtól el nem fogadnék 13399 6| fejére az aranybojtos hímzett sipkát, akkor igazgatni valót talál 13400 7| percek betöltek; egyszeri sípolásra két munkás lépett be, vállig 13401 4| ügyész úr? – kérdezé Demeter, Siposhoz fordulva.~– Én? – szólt 13402 24| maga jelent meg János úr Siposnál.~Gyász volt a kalapja mellett; 13403 16| vele Pestre elmenni, és Sipossal szegény öcsém felől bővebben 13404 24| tudniillik azt tette, hogy amint Sipostól kicsalta a jó tanácsot, 13405 18| átcsapott e furcsa ötletre a siránkozásból a nevetésre, ahogy makacs 13406 25| Végül a pap és legvégül a sírásó is ezt bizonyíták: nekik 13407 25| mint szinte a papnak és a sírásónak is, meg a szemfödélért és 13408 23| hogy valaki meg ne hallja a sírást.~A Fatia Negrát üldözik! … 13409 11| Én a hű állatot meg tudom siratni, asszonyom, mint meg tudnám 13410 23| kétségbeesése buktatott sírba? Mert-e így játszani egy 13411 12| sírni és kezeiket tördelni a sírboltajtó elé; amidőn én éppen úgy 13412 24| temették a hídvári családi sírboltba; csudálom, hogy kegyelmednek 13413 15| nem tesz különbséget; a síremléket e ház helyén találták, midőn 13414 22| kétszeresen „holt” természet síri csendjét félbeszakítja.~ 13415 10| emlékek kezdtek föltámadni sírjaikból. Annak az ifjúnak a halvány 13416 12| haragomat, halálom után sírjanak miatta, akarom, hogy még 13417 25| keresztfácskája helyébe sírkövet nem emeltetett. Rossz fiú 13418 10| ott sírt addig, ameddig sírnia jólesett.~Olyan jó hely 13419 11| gömbölyű vállára helyezé.~– Nem sírok – mondá ez, és a könnycseppek 13420 5| kedves leánykám, látom, hogy sírsz; van bizodalmad hozzám. 13421 11| csak az álarca! – De nem sírtam.~– Engem is megcsalnál, 13422 14| állt némán a zsámolyon, sisakját levéve fejéről, mialatt 13423 9| hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás támad az erdő felől, a sátrakból 13424 22| mely körül, mint oáz a sivatagban, üde pázsit terül el; s 13425 24| kerül az egész, iszonyú skandalum lesz belőle, kiírják az 13426 17| sokáig; ne legyen tanúja a skandalumnak: rettenetes rosszak vagyunk 13427 5| süteménydarabok, pilulás skatulyák tanyájául is szolgált, a 13428 22| mentek előre: Végighaladtak Skeritorán, Nyiágrán, egész a vidrai 13429 14| elevenen temetve, úgy váljak sóbálvánnyá, úgy tépjen szét fenevad 13430 21| kacagott a Fatia Negra: – acél sodronying volt zekéje alatt, s abban 13431 14| hozatott mozgásba, vezető sodronyok által az ércnyílással összeköttetésbe, 13432 17| ütötte bottal a taktust a söntés oldalán; végtére bort, pecsenyét 13433 17| korcsmáros léckerítette söntésében a kakukkos óra elütötte 13434 17| boglyakemence tetején meg a söntésen is ült publikum, hanem az 13435 14| úri módon, divatos ruhával söpreni a földet, s mindennap színházba 13436 14| szikráival, a fölállított roppant sörös kádokhoz futott, azoknak 13437 14| alá, hogy ne villogjon a sötétből elő, azok ott csendesen 13438 14| méltó vagy hozzám.~A leány, sötéten elborult tekintetét rávetve, 13439 14| fekéllyel, szemeim farkas sötétjével, nyelvem némasággal, csontjaim 13440 10| oxidált ezüstből voltak, sötétkék, feketébe játszó színezettel; 13441 14| ajtaját felszakítá. Odabenn sötétség volt, a fáklyavilágnál összekeresték 13442 7| boltozata beláthatatlan sötétségben veszett el.~A barlang fenekén 13443 25| minden, ami az ember életét sötétté, kínzóvá, utálttá teszi. 13444 5| olyan változatlanok azok a sötétzöld levelek, sokkal változatlanabbak, 13445 22| előtt.~Utóbb egy eleven sövény állta útjokat, a Fatia Negra 13446 23| lak előtt, lovát megköté a sövényhez, s benyitott az ajtón.~Ugyanabban 13447 5| vissza Arad megyébe, Bence sógoromhoz, ki ott most főbíró; közel 13448 22| virága iránt és a szomorú sóhaj: „engem, galambom, el ne 13449 19| észrevette azt, s a pópa búskomor sóhajára jószívűleg jegyzé meg:~– 13450 11| szögletben egy mély, reszketeg sóhajtás hangzott; a hű vadállat 13451 12| van; mert ha még egyetlen sóhajtással utamba mersz állani, hogy 13452 20| és ismét felugrott, és sóhajtoza: „én istenem, én istenem”.~ 13453 5| együtt táncolnak, együtt sóhajtoznak, de mikor a kenyértörésre 13454 16| lobogtatva körüljárni, nagy sóhajtozva.~A nagy rozmarinbokor földe 13455 4| meg, hogy olykor fel ne sóhajtson: – a szörnyeteg! a gyalázatos! – 13456 2| végignézte az írást, hogy sok-e, nem kellene-e érte külön 13457 22| megtámadni? Akár egyedül, akár sokadmagával?~– Nem hiszed, uram, amit 13458 12| belekerült ezer forintba. Nem sokallta.~Egyszer azt olvasta valami 13459 14| oldalai képeztek, idegen arcok sokasága támad; a malomgépezeten 13460 6| szekérbe, odafordult a nagy sokasághoz; szép magas, nagy szál legény 13461 10| megragadta kezét, s szétnézve a sokaságon, dörgő hangon kiálta a körülállókhoz:~– 13462 24| azt fogá mondani, hogy a sokféleképpen vitatott váltó mégsem hamisított, 13463 17| hogy kitűnjék művészetük sokoldalúsága.~A beszédes asszonyság az 13464 4| Erről levert benneteket a sokszorozott figyelem, mely a leány lépteit 13465 19| gondolkozott. Van ilyen solstitiuma a szellemnek, nagyon váratlan 13466 6| lehetett megsóznunk, mert sónk nem volt.~– Miért nem tértek 13467 16| kenyere mellé a jó piros sonkából, hogy gyönyörűség volt elnézni; 13468 19| tál friss málépuliszkával, sonkaszeletekkel és egy öblös korsó méhserrel; 13469 6| azokban laknak.~Clementine sopánkodásaiból megtudta, hogy még három 13470 6| meg Henriette kezét, nagy sopánkodással mondogatva: „Oh, be gyönge 13471 4| szerelmiért, doktor úr – sopánkodék az öreg Lapussa –, csak 13472 18| Margarin volt az elbámulás sora.~– Mit vétettem én? Miért 13473 21| ellenfeleit egyedül megtámadni, soraik közé vetni magát, s ízekre 13474 14| elő, azok ott csendesen sorakoznak, mint valami színpadi statisztéria, 13475 14| Tekints oda hátad megé!~A sorakozott fegyveres csapat egyszerre, 13476 18| katona a karéjban, erősen sorakozva társa mellé.~János úr minden 13477 25| már volt kettő!~Addig is sorány volt, és kétrét görnyedve 13478 1| gazdagságuk híre egy nyomon jár sordidus fösvénységükével, ami a 13479 5| belehal. Ez már a világ sorja. Gazdag leány gazdag férjet 13480 7| Két nap óta én vagyok a soros.~– Látod, hogy nincs itt! – 13481 7| a patakok mentében egész sorozatait látni az érctörőknek; egyik 13482 17| katonával akartuk kezdeni a sorozatot, s abban Nagy úrnak kelle 13483 15| természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de amikből az archeológok 13484 6| szegény, azt hitte, ott jobb sorsa lesz. Bizony nem is Henriette 13485 20| alatt, s irigylem azoknak sorsát, akik azon belől vannak. 13486 10| új helyzetébe, ha kezdett sorsával kibékülni, s úgy járt vele 13487 12| büntessem, te is abban a sorsban fogsz részesülni, amiben 13488 5| akit szerettél, mostoha sorsodhoz láncolál le, s magaddal 13489 11| előlük meg nem menekülhető sorstervet; – ők maguk sem tudják azt 13490 22| hogy ez az ember az, aki a sorstul el van küldve, hogy végóráját 13491 11| kerestem fel őt; mert a szegény sorsú nő sohasem látogatott minket – 13492 25| kiszárítá; valami lassú sorvasztó baj lepte meg. Makszika 13493 6| el ebben egy hegedű? Hát sosem látott még hegedűt? Eredj 13494 4| sem tartani; rézmozsárban sót nem kell törni; ezüstpohárból, 13495 17| színpad.~Egy összerakható spanyolfal képezé a háttért, mely szoba 13496 17| felveszik palástnak, s olyan spanyolok benne, hogy jobban sem kell. 13497 19| van.~Gerzson úrnál volt spanyolviaszk is, meg gyufa is, gyűrűjével 13498 18| agyon.~– Én meg ezzel a spárgatakaróval.~– Zsivány!~– Te vagy a 13499 4| irományokat, egyszerűen spárgával átkötve, nem pedig bőrtárcában, 13500 13| akarta ölni. Óh, az ilyen species nagyon ritka már a mai világon; 13501 4| azonban a bankárnak más spekulációja volt; a határnapon mind 13502 25| korcsmában is mindenféle spirituosumok árában.~Ugyanezt a választ 13503 19| tanú lelki épségét holmi spirituózus befolyások megtámadhatták; 13504 12| szivacsot, én nem vagyok spongyia. Tőlem nem lehet egy óra 13505 16| grófnénál, míg Szilárd csak sporadice tűnt fel, akkor is jött, 13506 19| Nagyságos uram, nem tartunk stációt valahol? A lovak már nem 13507 4| ruméliai muzulmán. Szépapja stambuli defterdár volt …~– Kérem: 13508 22| alispánok kihirdették a statáriumot, felültették a bandériumokat, 13509 14| sorakoznak, mint valami színpadi statisztéria, mialatt a főkomédiás a 13510 2| erény egy jól rendezett státusban.~– Méltóztatja parancsolni.~– 13511 1| az oláh parasztok ingeire stikkolnak; mit gondol?~Azzal veszi 13512 4| végigolvasson: hadd lássa, milyen stílusa van az úrfinak?~Hát amint 13513 6| a marokentokból a pompás Straduariot, hírhedett megholt művésznek 13514 16| Satrakovics Gerzson áll strázsát; majd tudják aztán, hogy 13515 4| Hátszegi, mint a tudósítás sub litera A bizonyítja, eredetére 13516 16| elfogásával, meg mikor néha a sudar beleakadt az istrángba, 13517 16| tudja ereszteni az ostor sudarát, a gyeplűs ló hasát a legvégével 13518 11| hallotta az meg; mindkettő süket volt már és vak; a következő 13519 8| vagyok itt közte, mintha süketnéma volnék.~– Az nem nehéz. 13520 15| terhétől ijedt volna meg. – Nem sül el ez a puska?~– Csak rá 13521 11| mely több ölnyi mélyen süllyed alá, ennek aljában ered 13522 16| makrapipáját, s esküdött, hogy itt süllyedjen el, ha valaha történt vele 13523 10| pillanatban, mintha a föld süllyedne lábai alatt.~Rablott ékszert 13524 7| együtt, elkezde csendesen süllyedni lefelé, a benne ülőkkel 13525 18| mint mikor a színpadon süllyesztők és díszítménybokrok között 13526 6| rossz út következett, a süppedékes homokba a nehéz hintó kerekei 13527 10| hajtás, mikor a nagy zaj, sürgés-forgás egyszerre elmúlt, a kastély 13528 16| szépen, s az uzsorás most már sürget, és nem akar hitelezni többé, 13529 22| a pandúrok, az őrvezető sürgetni kezdé Szilárdot, hogy induljanak 13530 22| senki más ne hallja. Igen sürgetős tudatnivalói vannak.~Vajon 13531 4| beszélni, mintha nem tartaná sürgetősnek a látogatás tulajdonképpeni 13532 13| beszéltetek folyvást, hán? No, ne süsd le a szemedet; nézz rám! 13533 19| így egy házon keresztül süt, mintha az csak egy nagyszerű 13534 5| mely különben szelencék, süteménydarabok, pilulás skatulyák tanyájául 13535 14| sátorok fölállítva, mikben sütemények és sültek voltak széles 13536 6| ember gyomrába való üres süteményeket, négyet-ötöt markolva össze, 13537 19| a holdvilág zavartalanul süthetett rajta keresztül.~Gerzson 13538 6| elhagyja mindenki ezt a kedvenc sütkérező helyet, amint a hintók megállnak 13539 15| egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon keresztül, 13540 7| hirtelen lekapták fejükről süvegeiket; valóban a Fatia Negra volt 13541 21| harcot.~– Le a fejekkel; le a süveggel! – ordítá recsegő hangon, 13542 8| akkor, mi végzetes ösztön sugallta szívébe az ellentétes lemondást.~ 13543 19| hogy az ablakon áttörő sugár egy pillanatra elsötétül, 13544 16| kelő hajnalfény visszavert sugára az, billió harmatcsepptől 13545 23| gondolatot, mint vezércsillag sugarát az égből, és sietett azt 13546 7| arany csurgott ki vékony sugárban a tégelyből; az világított!~ 13547 14| libegett; Onuc diadaltól sugárzó arccal taszítá oldalba könyökkel 13548 6| Hátszegi valami mentő választ súghatott rá, amire Kengyelesy nevetve, 13549 14| elébb hozzá közel; hadd súgjon valamit fülébe.~Ez odahajolt 13550 11| Csak te feleld azt, amit súgok.~A kísértő bosszús lett 13551 6| ezúttal rendén látta őt súgva figyelmeztetni:~– Ne felejtse 13552 12| Ejnye, te semmirevaló gaz suhanc, még a tátit és minket inzultálni 13553 14| viselt, nem látszott az arany sujtásoktól, hosszú prémes palást függött 13554 15| kezéből, s a puskaaggyal úgy sújtotta főbe, hogy az szédülten 13555 7| aztán a külső légnyomás súlyával ütődik a kerek metszőhenger; 13556 14| serpenyő a földre zuhant, súlyegyenét vesztve; az aranytelt zacskók 13557 12| hogy Lapussa Demeter úr súlyos beteg lett.~Tulajdonképpen 13558 7| mindkét vége megtömve valami súlyossal, a zsákon keresztbe fektetve 13559 2| így írni, hogy „arbitratus sum”.~– Jól van. Adja vissza 13560 8| súrlódva csúszott alá; a sebes súrlódásban leszakadtak a nyereg hevederei; 13561 8| az örvény sziklafalához súrlódva csúszott alá; a sebes súrlódásban 13562 11| friss dér is hullott rá jó sűrűn, ami által az oly síkos 13563 17| a rögtönzött abonnement suspendunak, a terem mégsem volt üresen, 13564 14| tartva, összevissza lobogtak, sustorogtak bele e rémséges alapszínbe; 13565 4| hozzá legközelebb állók suttogásai szerint van valami titokszerű 13566 4| figyelméből, a cselédek suttogásaiból, a családtagok megváltozott 13567 20| asszonyom – suttogá a nő, és e suttogásban Henriette rég hallott ismerős 13568 17| hely”.~A duenna félbizalmas suttogással mondá Szilárdnak, mialatt 13569 16| önök tőlem?~A Fatia Negra suttogó hangon szólt hozzá:~– Hát 13570 22| a lisztraktárban.~Előbb suttogva, azután hangosan, utóbb 13571 7| Körülfogták, bekerítették, ő pedig sutty, elrepült vagy elsüllyedt. 13572 1| minden széket telerakott suvickos kefével, meg csizmával. 13573 18| a lépcsőn, egy budaörsi sváb asszonyt kitaszigált a kapu 13574 18| nagyságos úrnak iszonyú nagy svájcerája van.~– De birka is fog kelleni, 13575 7| esztendőben egyszer, hogy be szabad-e menned. S én mondom minden 13576 23| hogy szép volna idelenn a szabadban vacsorázni; a hold olyan 13577 5| közel a tisztújítás, az ott szabadelvű megye, fiatalembernek ott 13578 6| fölötti balkedvében az a szabadelvűségi raptusa támadt hogy ő az 13579 8| segítene rajta vele, hogy szabadítaná meg onnan?~A férfi azonban 13580 20| mindenkit, és csak annak szabadításán gondolkozik, és nem törődik 13581 13| könyörgők előtt, mert férje nem szabadítja fel haszontalan kiadásokra. 13582 13| vidék szegényei őt tarták szabadító angyaluknak, most ezt a 13583 10| legirtóztatóbb pillanatban – egyetlen szabadítója volt.~Ezt a meglepetést 13584 4| elkárhozik, azon gondolattól szabadítsa meg lelkét.~Margari nagyon 13585 14| ablakon belöl, s csak akkor szabaduljak ki, mikor már vén, töpörödött 13586 22| kezeim: domnye Zeu! nem szabadulna ki azok közül élve.~– Jó 13587 24| kelepcéből, amiből szívesen szabadulnék, csak bele ne keveredtem 13588 11| kell. Ebből a kézből ki nem szabadulsz, ha háromszor ördög vagy 13589 6| legény meg a Ripa. Most szabadult ki a szegény öreg az aradi 13590 7| által volt vezetve, s itt szabályosan vájt mederben futott végig, 13591 18| akik, ha kellett, vizeket szabályoztak, ha kellett, az ország sérelmeit 13592 19| ablakon el-eltűnő árnyék szabályszerű jelenését.~Ezzel nem elégedett 13593 14| nyoszolyóleányokkal. Anica most is szokott szabású köntöseibe volt öltözve; 13594 10| még, hadd játsszék. Hadd szabdaljon bábruhákat ügyefogyottak 13595 24| hínárból.~– Közölje velem, s szabjon feltételeket tetszése szerint, 13596 6| ember, csak egy szobára szabva mindegyik, abban lakik a 13597 14| elromboljuk, s a barlang szádát betemetjük. Azontúl csináljon, 13598 2| bevenni, s előre megérzette a szagát.~A pitvarnok félbeszakítá 13599 14| némasággal, csontjaim belső szaggatásokkal; úgy essék le az égről születésem 13600 10| rettenetes torkú medve; – ízekre szaggatna akárkit. Pedig Marióra szavára 13601 16| semmi óraütéstől meg nem szaggatott percei.~Olyan türelmes volt, 13602 14| nyert aranynak eltűnik. Szaglálóznak. Még most ugyan rossz helyen. 13603 9| az erdőben, amihez finom szaglása van, s rávezette Juont a 13604 10| megesznek, ahhoz hozzá sem szagol a medve; s amitől az egyik 13605 14| pallos! Kutyák ugatnak már, szagolva véredet; én elárultalak! 13606 6| összevissza van hasogatva, a szájából egy darab hiányzik, valószínűleg 13607 13| ön; ez elveszi az ember szájának azt a bizonyos utóemlékét, 13608 16| áhítatosan, s nagyokat ütött a szájára, mikor észrevette, hogy 13609 1| azzal a panaszra álló szép szájával a vádlott.~– Csendesen! 13610 1| az ilyen piciny, gömbölyű szájnál az jut az embernek eszébe, 13611 1| bajusza középett is meg szájszegleteinél is ki van borotválva, s