Rész,  Fezejet

  1  1,      I|    változáson ment keresztül, ő, az oly gyöngéd, oly nemes érzelmű,
  2  1,      I|       keresztül, ő, az oly gyöngéd, oly nemes érzelmű, oly lovagias
  3  1,      I|         gyöngéd, oly nemes érzelmű, oly lovagias ifjú, kinek költői
  4  1,      I|         távolsággal együtt nőnek.~ ~Oly arczot mutat, mintha igen
  5  1,    III|     szabályoztatám.~ ~Ámde mindezek oly anyagi érdekű dolgok, melyek
  6  1,    III|        máskor többet. Kifejlődésünk oly óriási léptekkel halad előre,
  7  1,     IV|         gondolataimat közlöm veled, oly mélységes időn keresztül
  8  1,      V|        integetett visszafelé, pedig oly sűrű volt a köd, hogy az
  9  1,      V|     csillapult el. Reggelenként már oly félve hallgattam, ha nem
 10  1,     VI|           Azért irtam le e dolgokat oly körülményesen, mert becsületes
 11  1,     VI|        nagyszerü városokat, mik itt oly hirtelen támadnak a földből,
 12  1,    VII|              Ide, hol az emberi kéz oly kevés, s hol a földet magát
 13  1,   VIII|          vaduló tájékok mélységébe: oly helyeken keresztül, a hol
 14  1,   VIII|           Egész óra hosszat mentünk oly bozótokon keresztül, a hol
 15  1,   VIII|              hogy itt a csörgőkigyó oly megszokott házi állat, mint
 16  1,   VIII|        magunk körül, mig a vampyrok oly közel repkedtek füleinkhez,
 17  1,   VIII|          piritott, melyet a citoyen oly jeles dolognak talált, hogy
 18  1,   VIII|           két szikla közé szorult s oly sebesen nyargalt, hogy a
 19  1,   VIII|            bájakról, miket a költők oly csábitó szépen irnak le,
 20  1,   VIII|   szeretetreméltó teremtésnek, mely oly formán volt alkotva, hogy
 21  1,   VIII|            hideg testet érzék, mely oly különös hatással volt rám,
 22  1,     IX|           fényűzési czikk volt, egy oly ujabb alkalmazását ismerteté
 23  1,      X|             megrázta kezét, s a mit oly régen nem láttam szemében,
 24  1,     XI|          negyvennap és negyvenéjjel oly mértékben, hogy az orrát
 25  1,     XI|       ellenségeskedésünk daczára is oly jól esett látnom, s a mint
 26  1,    XII|          támad, mig testvére Leona, oly szeretetreméltó ellentétben
 27  2,      I|       keblén pihen, és mind a kettő oly néma, oly mozdulatlan! Az
 28  2,      I|           és mind a kettő oly néma, oly mozdulatlan! Az aeqatori
 29  2,      I|      kiáltja; „Adamante; Adamante”! oly okos, oly érző bánat látszik
 30  2,      I|      Adamante; Adamante”! oly okos, oly érző bánat látszik szemeiben,
 31  2,     II|          lőn; noha 54 év előtt ő is oly szegény talált fiu volt,
 32  2,     II|             míg saját jótéteményeit oly szerényen bírta kiosztani,
 33  2,     II|           igent monda rá, hisz Rynn oly jóember volt, mint senki
 34  2,    III|          teljesült volna. Az egykor oly takarékos Rynn szórta a
 35  2,    III|            álomképeit, mik lelkében oly szépen ragyogtak, mikor
 36  2,    III|             mely az emberi hangokat oly híven eltanúlja s annyi
 37  2,    III|      felborzolá bóbitáját s elkezde oly hangokat adni, minők az
 38  2,    III|            madárral beszéltem, s ez oly szomoru történetet mondott,
 39  2,    III|           eszébe jutott már: hogy ő oly soká él!~ ~„H a n e m j
 40  2,    III|     legszebbikén Tamás jegygyűrűje. Oly nyugodtan aludt, mint ki
 41  2,     IV|         halála mindkettőjökre nézve oly jótétemény volna. Mit akarhat
 42  3,      I|               Csörg, csörg a láncz, oly szomoruan, mintha mindegyik
 43  3,     II|             kis Gizella, ne alugyál oly sokat!” - - A vihar a betört
 44  3,     II|          szemébe a férfinak, valami oly kimagyarázhatlan sejtelmes
 45  3,     II|           éktelen fejét, s lenézett oly tekintettel, minővel a kalitkába
 46  3,     II|   visszahozza!”~ ~Az üldözött ekkor oly közel volt a vesztegházhoz,
 47  3,    III|          ére; az előkelő kisasszony oly szent és benső érzelemmel
 48  3,    III|          embert, ki teljes életében oly szilárd jellemű, oly tiszta
 49  3,    III|       életében oly szilárd jellemű, oly tiszta lelkű volt volna
 50  3,    III|         miért hogy fájdalomra mégis oly tág?!~ ~Lefeküdt a temető
 51  3,    III|        voltak hímezve, s mik később oly kék foltot hagytak viselőjök
 52  3,    III|           hagytak viselőjök nyakán, oly feketét szivében!~ ~Fölkereste
 53  3,    III|         boldogság méhéből születik, oly mértékben nem fogják azt
 54  3,     IV|      legvénebb lakói nem emlékeznek oly viharra, mint az elmult
 55  3,     IV|         vevé azt, ment vele kifelé, oly nyugodt apathiával, mintha
 56  3,     IV|         magához vette.~ ~Szegényke, oly egyedül oly árván maradt
 57  3,     IV|              Szegényke, oly egyedül oly árván maradt el ez idegen
 58  3,     IV|             egy ágra lehajtva fejét oly ékes szolló zokogással sírt
 59  3,     IV|         mintha megbánta volna, hogy oly nyiltan szólt, akadozva
 60  4,     II|        Nyisd fel, mi van benne.~ ~- Oly nehéz, hogy szinte hajlandó
 61  4,    III|           csapással tetézte a sors, oly csapással, minőt csak választottai
 62  4,    III|           okozzanak.~ ~- Kegyed még oly fiatal.~ ~- S meglehet,
 63  4,    III|          magától, megleszek átkozva oly dolgokat cselekedni, mikről
 64  4,    III|        melylyel első férjem kimult, oly rettenetes nem lett volna,
 65  4,    III|      Közöttem és a boldogság között oly iszonyú esemény emléke áll,
 66  4,     IV|         elhiszi; senkit sem itél el oly hamar, mint kit sokáig kénytelen
 67  4,     IV|    elismerni. A hir kevés nap alatt oly fenyegető alakú gyanúvá
 68  4,     IV|      tetszeni, hogy a vádlott iránt oly kevés részvét mutatkozott,
 69  4,     IV|        csóválta s a körüle állókhoz oly fejmozgatásokkal látszott
 70  4,     IV|        Angelika arcza azon perczben oly dicsőültnek látszék, mint
 71  4,     IV|             mint elvégzé azt, ismét oly ügyetlen alakot vett fel,
 72  4,      V|              hogy ez az ember mégis oly titkokat tud, minőket csak
 73  4,      V|             idegen gyöngeség, s egy oly nyugodt mosolylyal arczán,
 74  4,      V|           Mme Monce régóta szereti. Oly közel állt hozzá, mint férjéhez,
 75  4,     VI|        megindúlt a vesztőhely felé, oly vihar, oly menydörgés támadt
 76  4,     VI|         vesztőhely felé, oly vihar, oly menydörgés támadt egyszerre,
 77  4,     VI|            és két elitélt. Az egyik oly fehér. Előttük viszik kész
 78  5,      I|             Feodorának hittak. Soha oly hosszú, szőke, selyempuha
 79  5,      I|           sem vesztette el az eszét oly mértékben mint mások képzelék,
 80  5,     II|  könyörtelenűl letépett virágra, ki oly korán elhervadt, elpusztult,
 81  5,    III|            orosz hajadonok viselete oly igéző; lefesteni is érdemes.
 82  5,     IV|           ablakából alárohanó leány oly szerencsésen jutott a földre,
 83  5,      V|             magokat, hogy ne bánjék oly durván ifju arájával házassága
 84  5,      V|            halálával rogyott össze, oly rögtön, oly szótalanul,
 85  5,      V|          rogyott össze, oly rögtön, oly szótalanul, hogy még a végső
 86  5,      V|            egyszer kitör: sehol sem oly irtózatos a lázadás mint
 87  6,      I|      foglalták el a rámért napokat. Oly időtöltések, mik a foglyot
 88  6,      I|         izzó parázson. A tűz látása oly jó arra: hogy a lelket elvonja
 89  6,      I|      Kezével végig simitá homlokát. Oly forró volt feje, és keze
 90  6,      I|            forró volt feje, és keze oly hideg. Az ablakban végig
 91  6,      I|             körüle fonalait. A légy oly szánalmasan döngött a halálos
 92  6,      I|      halálos tusa közt. Az embernek oly roszul esik e haldokló rovar
 93  6,     II| kopaszhomlokú férfira, kinek máskor oly jókedvü arczán most oly
 94  6,     II|             oly jókedvü arczán most oly hontalan roszkedv, vagy
 95  6,     II|           Szólt Serena nagynénjéhez oly hangon, melyet szabad volt
 96  6,     II|        nyugalomra hivó tárgyak mind oly közel vannak egymáshoz,
 97  6,     II|         pedig köröskörűl már minden oly csöndes, csak a falióra
 98  6,     II|        megszokott fekhely, lelkének oly jól esik: hogy végre egyedül
 99  6,     II|             férfi arczképe volt az, oly mosolygó arcz, szemei szinte
100  6,    III|             helyeikre s nyilásaikat oly ügyesen el tudá rejteni,
101  6,     IV|           lement a vár bástyái alá, oly közel, hogy az őrök rálövöldöztek.
102  6,     VI|       fölreppenve, ha odaért, a nap oly hévvel ragyogott le a tiszta
103  6,     VI|            szinte lebukott a lórul, oly gyöngének érzé magát. Lehajlott
104  6,     VI|             lova nyakára, lélekzete oly forró volt, a paripa minden
105  7        |             keresni a magányt, mely oly sivár legyen, mint gondolatai;
106  7        |            Eszméim egymásra nőttek: oly buján, mint tán a föld virágai
107  7        |             a pókot, melynek alakja oly utálatos, s gondolkozám
108  7        |           az emberről, kinek alakja oly dicső. Elkisértem a patakot,
109  7        |            kiálló szikla alá juték, oly sötét lett, hogy saját orromat
110  7        |           ijesztő lett volna rajta, oly különös, oly titkos, bántó
111  7        |           volna rajta, oly különös, oly titkos, bántó hatással volt
112  7,      I|      mulattasson?...~ ~Minek hordod oly fennen arczodat?~ ~Végy
113  7,      I|           többé.....~ ~Minek hordod oly fennen arczodat?~ ~ ~ ~
114  7,     VI|      szerelmes,~ És esküszik annak~ Oly tiszta szerelmet,~ Melynek
115  7,     XI|        akarta magát annyi nép előtt oly szép drága ruhában a földre
116  7,    XII|           hideg sóhajtást arczomra, oly hideget, hogy szivem megáll
117  7,   XIII|            S mi volna abban rosz?~ ~Oly szép hazában lakni, mint
118  7,   XIII|    elbizottak. Koldusok most, egyik oly hideg, mint a másik.~ ~Éjféleken
119  8,      I|            szökik föl kopóim előtt, oly nagy, a minőt még életemben
120  8,      I|          sem láttam. Szőre nem volt oly molyette, gubanczos, mint
121  8,     II|        testén, melynek minden tagja oly tökéletes, a mint ez az
122  8,     II|         szakadékon át azután megint oly dühvel, oly erőszakkal rohant
123  8,     II|           azután megint oly dühvel, oly erőszakkal rohant alább
124  8,     II|             pillanatban még egyszer oly vad hőség futotta el arczát,
125  8,    III|           mintha szárnyak vinnének, oly sebesen vágtat a két előbbi
126  8,     IV|          egészen az erkély alá ért. Oly nesztelenül lopódzott odáig,
127  8,      V|            ez alku után még egyszer oly vig lett, mint az előtt.
128  8,     VI|           reméli ön, hogy hazánkban oly rosz lábon áll az igazságszolgáltatás,
129  8,    VII|              a szelid fákat... Mind oly szelidek oly ismerősek,
130  8,    VII|          fákat... Mind oly szelidek oly ismerősek, úgy köszöntgetnek
131  8,    VII|          megrendült, visszahökkent, oly elevenen volt azokban kifejezve