Rész,  Fezejet

  1  1        |            Ha a sziv mitsem érez, midőn e szóra gondol, - ha a hazát
  2  1        |         csak akkor kell szeretni, midőn ezt tenni élv és dicsőség
  3  1        |         és dicsőség és akkor nem, midőn a honszeretet neve keserv, -
  4  1,      V|           Még közibök sem léptem, midőn egy szögletből kinos sóhajtozás
  5  1,      V|     előttem, a csésze a kezemben, midőn egyszerre puff! nagyot csap
  6  1,     VI|         ki sem fujhattam magamat, midőn egy uniformisos egyéniség
  7  1,    VII|         észre boldog tévedésemet, midőn az ablakon kitekintek s
  8  1,   VIII|          vissza akartam fordulni, midőn este felé nagy triumphussal
  9  1,   VIII|     vetközzétek le a régi embert, midőn csizmáitok e határt érintik,
 10  1,   VIII|     pavillonban.~ ~Alig szürkült, midőn fellármaztam őket, hogy
 11  1,   VIII|          tájra, melynek sürüjéből midőn kibukkanánk, ime előttem
 12  1,      X|       nagy öröm ért.~ ~Este felé, midőn a közteremben családunk
 13  1,     XI|         tépelődnöm.~ ~Egy reggel, midőn épen ágyamban fekve, azon
 14  1,     XI|          a hazáról beszélni soha. Midőn haldokolt, bátyám félrement
 15  1,    XII|    Garmadyhoz.~ ~Uj Telep, 184-~ ~Midőn e levelemet kapod, már én
 16  2,      I|        elmondaná...~ ~Éppen, mint midőn az ember aluszik, s a nagy
 17  2,      I|          örül, hogy nem ugy van a midőn fölébred; az éjmadár ablakára
 18  2,      I|           vihette legkedvesebbjét midőn a leszakadó pózna egy csapással
 19  2,      I|          bánat látszik szemeiben, midőn a holtakat költögeti, s
 20  2,     II|         hetvenkét esztendős volt, midőn megházasodott.~ ~Ha fiatal
 21  2,     II|        himzett születésnapjára; s midőn 16 éves volt, szendeségben
 22  2,     II|   Hetvenkét éves volt Rynn Tamás, midőn megházasodott.~ ~Megkérdé
 23  2,    III|      ohajtása, mely azon perczben midőn sejteni hagyá, ne teljesült
 24  2,    III|       életet adtak vissza neki.~ ~Midőn legelsőbb felnyitá szemeit,
 25  2,     IV|           ez az asszony meghalni, midőn halála mindkettőjökre nézve
 26  3,     II|              Veszélyes idők azok, midőn a dögvész a szomszéd török
 27  3,     II|      hamvad el az ég haragverése, midőn a fenyvesek zúgni kezdenek,
 28  3,     II|          még nem ért le hozzájok, midőn a habtorlat felkapta gerinczére
 29  3,    III|     nagykereskedő kisasszonyával, midőn atyja ily szerencsétlen
 30  3,    III|         vonzódék az ifjúhoz, hogy midőn ez boldogtalan esete után
 31  3,    III|        árusnál a sírok országába; midőn eszébe jutott, hogy tán
 32  3,     IV|          hidege ellen is; gyakran midőn a lyányka egy árnyékos fatövében
 33  3,     IV|        tőle azt egyenesen soha.~ ~Midőn harmadnap ismét a tömeg
 34  3,      V|          az austriai határra, kit midőn a porta visszakövetelt,
 35  3,      V|           hagyá magára az örmény, midőn csendesen felnyitá ablakát; -
 36  4        |          és hangja ne reszkessen, midőn e szót kimondja „halál”
 37  4        |            és keze ne reszkessen, midőn a pallost fölemeli.~ ~Olvassátok
 38  4,     II|            Elfeledett köszönni, s midőn szavakat keresett, könyei
 39  4,    III|         inkább meglepé Angelikát, midőn egy napon, nem a szokott
 40  4,     IV|       jelentéktelen alakjával, ki midőn észrevevé a mindenünnen
 41  4,     IV|   elkábultan lépett elő, úgy hogy midőn az elnök mutatta neki a
 42  4,     IV|         elfogúlt, elfojtott vala, midőn beszédéhez kezde, inkább
 43  4,     IV|         fogom kimélni a halottat, midőn az élőt kell megmentenem.
 44  4,     IV|        Monce ur azon pillanatban, midőn magát meggyilkolá, nem volt
 45  4,     IV|  bebizonyitja. Ama szomorú napon, midőn Moncené asszonynak e titkot
 46  4,     IV|       valakitől azon pillanatban, midőn magát meggyilkolni készűl,
 47  4,     IV|           hidegen, elégületlenűl, midőn a birák a vádlottal együtt
 48  4,      V|          múlt el az esemény után, midőn Moncené asszony egy napon
 49  4,      V|    gyermeksége óta lakott, s a ki midőn szavainak magyarázatára
 50  4,      V| szőrszálhasogató mentegetésekhez, midőn büszkén kellene a vádlott
 51  4,      V|         hallgatni tud még most is midőn ennyire jutottam, akkor
 52  4,      V|             Még azon perczben is, midőn az ő fejére mondták ki a
 53  4,     VI|  kivégeztetés napja elérkezett.~ ~Midőn a menet megindúlt a vesztőhely
 54  5,      I|    amannak diszére váljanak; és a midőn eljön az Istentől rendelt
 55  5,      I|          szokott a vállfűzőhöz, a midőn bevezették őket az úrnő
 56  5,     II|       Később, néhány év multával, midőn a gróf egyszer falui egyikében
 57  5,     II|      felűlt és vissza sem nézett, midőn a gróf elhajtatott vele.~ ~
 58  5,     II|      annál inkább nézett Feodora, midőn a gróf egy idegen leánynyal
 59  5,     II|        irdogált neki, sőt egyszer midőn a gróf új választottjával
 60  5,    III|     kivántak eleget tenni, hogy a midőn majd Szentpétervárott a
 61  5,     IV|       sikoltának a menyasszonyok, midőn a terem egészen elsötétült, -
 62  5,     IV|      mellyen máskor szokott ülni, midőn vig társaság volt jelen.~ ~
 63  5,     IV|       figyelt e pillanatban; és a midőn mindenki ő vele volt elfoglalva,
 64  5,     IV|      fáklyát, és kioltotta azt, s midőn a vendégek szájában egyszerre
 65  5,      V|         padlásra szorultak fel, s midőn a kék lángok lassankint
 66  6,      I|        már Mexicóba készül futni, midőn a Spanyol nép Aranjuezben
 67  6,      I|         börtöne unalmas magányát. Midőn estenden fuvoláját elővéve,
 68  6,     II|         háziasszony; azon korban, midőn az europai nők legszebbek
 69  6,     II|   szerzője, öndalától lelkesülve, midőn azt bevégzé, főbe lőtte
 70  6,     II|           indulatosan megcsókolá. Midőn arczát fölemelte, az előbbi
 71  6,     II|      keresték a szemek az eget.~ ~Midőn végére járt a dal, nem lehetett
 72  6,     II|     egymásra ismertek erről, hogy midőn közös anyjukat hallák említeni,
 73  6,     II|         elszokta fogni az embert, midőn népes zajos társaság közt
 74  6,     II|          képei szövődnek odább.~ ~Midőn a grófnő utolsó nőcselédjét
 75  6,     II|           reá; felfohászkodott, s midőn ismét visszaereszté rá a
 76  6,    III|           fáradságos küzdelemmel, midőn fejével egy keresztűlálló
 77  6,    III|          a veszélyes útnak felén, midőn hirtelen úgy tetszék neki,
 78  6,    III|           attól egy lábnyomnyira, midőn a vékony czérnakötél középen
 79  6,    III|     zsinórt lebontani a rámáról s midőn készen volt vele, a függönyök
 80  6,    III|           véletlenül találkozott, midőn nem tudja, hogy elfusson-e
 81  6,    III|           kérdé a nő megdöbbenve, midőn látta, hogy az ember nem
 82  6,    III|       olyan vad, mint volt akkor, midőn megtudtam, hogy téged bántott
 83  6,    III|           érzelem volt szavaiban, midőn ezt suttogá: „é n m e g
 84  6,    III|           Serena! Óh mi rég volt, midőn e nevet kimondtam. De ha
 85  6,    III|      kulcsot a zárban megforditá, midőn a sötétben hirtelen fölkiálta
 86  6,    III|           felkölté a cselédeket s midőn Diego az ajtóhoz ért, három,
 87  6,    III|       kiverte azokat kezeikből, a midőn aztán a sötétben nem lehete
 88  6,    III|          félig kinyitni az ajtót, midőn egy hang, melyben a kapuséra
 89  6,      V|           magát.~ ~E pillanatban, midőn csak néhány hágcsófoknyira
 90  6,     VI|         volt már, a hova vágyott. Midőn fölnyitá szemeit, feje szép
 91  7        |            Mintegy két éve lehet, midőn megtanultam, hogy az életben
 92  7        |        föld virágai sarjazhattak, midőn a lefutott özönviz után
 93  7        |          el onnét ez eset után, s midőn lélekvesztve a majorba értem,
 94  7,    III|        tudhatná azt a sötét időt, midőn szemét lehunyja és föl nem
 95  7,     IV|          pillanatot azon időkből, midőn megtudtam: hogy a paradicsom
 96  7,     VI|                             VI.~ ~Midőn legelsőbb megsugám szerelmem
 97  7,     VI|       arcz, mint elveszte pirját, midőn első csókom szempillájára
 98  7,   VIII|       ajkat ért, boldogok voltak! midőn egy döféssel keresztül döftem
 99  7,    XII|   hurczolták őt, hogy megégessék, midőn az élő föld, teremtője „
100  7,    XII|     illeti közülök az isteni név, midőn a tenger hirtelen fenékig
101  7,   XIII|         mit érez az emberi lélek, midőn az első csókban lelkének
102  8,     II|           Ilyen lehetett a percz, midőn az alvó mindenség felett
103  8,     II|           ilyen lehetett a percz, midőn elhatározá az úr: hogy e
104  8,     II|          bokorra, s azon perczben midőn az már szakadni készült
105  8,    III|        már tele szedte szilkéjét, midőn észrevette, hogy a szomszéd
106  8,    III|       csak akkor vette már észre, midőn egy ugrásra volt hozzá,
107  8,    III|      dühösen üvöltött fel a fára, midőn hirtelen az erdőből egy
108  8,     IV|         ismeretlen vágyakat érze, midőn tűzhelyeik körül látta ülni
109  8,     IV|     vadleány, mintha azon órában, midőn a testnélküli lelkek feljőnek
110  8,     IV|           kiáltása tört ki ajkán, midőn üldözött tündérét, az erdők
111  8,     IV|       fenevadjának ős örömhangja, midőn párját fölleli.~ ~ ~ ~
112  8,      V|      keresztül; az álmadó epedés, midőn meglepeték, azután a bámuló
113  8,      V|       majd az indulatos szerelem, midőn azok közt kedvesét meglátta,
114  8,      V|          szégyen és kétségbeesés, midőn kedvese arczát is hasonlónak
115  8,     VI|       Szive dobogott, reszketett, midőn közelitni hallá lépteit
116  8,     VI|          örömtől pihegő kebellel, midőn az ajtó feltárultával kedvetlenül
117  8,     VI|      tulajdonát. A pórnő egyszer, midőn fáért az erdőre járt, kivitte
118  8,     VI|      munkájában ne akadályozza, s midőn vissza tért, nem találta
119  8,     VI|        Darvai, ha egy szép estén, midőn önnél legvigabban folyik
120  8,     VI|     ikertestvére a megholtnak, ki midőn beszélnének hozzá, akarnák
121  8,     VI|          ön leányának anyja volt. Midőn kegyed elveté őt magától,
122  8,    VII|     társára, ki nevelő anyja lőn, midőn édes anyja elveté magától,
123  8,    VII|   nyugalommal nyujtá a medve elé, midőn, mint a villám ugrott fel