Rész,  Fezejet

 1  1,      V|              Tengeri betegség az egész, szólt ez hidegvérrel.~ ~S azon
 2  1,     VI|                 én-e vagy kend? -~ ~Ur? szólt czifra hangnyomattal az
 3  1,     VI|       tulajdonság.~ ~No de hagyjuk ezt, szólt az én geniusom, beszéljünk
 4  1,   VIII|                 Ah! ti már itt vagytok, szólt a citoyen kezét nyujtva
 5  1,   VIII|                      Önnek igaza lehet, szólt a citoyen helybenhagyólag,
 6  1,   VIII|                ide. -~ ~Ő nagy komolyan szólt:~ ~Mentül hozzájárulhatlanabb
 7  1,   VIII|        pavillonba.~ ~Kérlek benneteket, szólt a citoyen, vigyázzatok ott
 8  1,   VIII|             nyelvén kénytelen beszélni, szólt a citoyen felsohajtva, s
 9  1,   VIII|              rögtön meglátjuk a várost, szólt végre mihelyt ez erdőből
10  1,   VIII|             környezve. -~ ~Ez Ikaria! - szólt a citoyen az exaltatio gyönyörteljes
11  1,    XII|              haragot tart?~ ~Többet nem szólt. Eleget is mondott vele.
12  1,    XII|              hegye. -~ ~Géza mosolyogva szólt, bodor füstöt eresztve pipájából:~ ~
13  1,    XII|       irtózattól elállva. -~ ~Látja ön, szólt ő el-elmaradozó hangon,
14  1,    XII|           vissza fog ön menni Hunniába? szólt haldokló hangon s mosolyogva
15  2,    III|         kisírtam.~ ~- Mondd el álmodat, szólt tréfásan a nő, én majd álommagyarázód
16  3,     II|               bár vele mehetnék én is”, szólt siránkozva a lyányka és
17  3,     II|             maradnia. - „Vigy ki innét, szólt nyugtalankodva a betegőrnek; -
18  3,     IV|               nem tudnál egy imádságot? szólt a férfi, a mint dolgát elvégezte
19  3,     IV|             istenem van - itt maradsz!” szólt vállvonítva a szolga s minden
20  3,     IV|                 szabad róla beszélnem - szólt titkolózva. Kérlek jó ember,
21  3,     IV|               levegőt.~ ~„Jerünk innét” szólt a férfi a felocsudó lyányhoz;
22  3,     IV|              épen odáig akarok menni” - szólt mohón a lyány; - azután
23  3,     IV|                 volna, hogy oly nyiltan szólt, akadozva mondá: mindegy,
24  3,     IV|                    Áldjon meg az Isten, szólt neki a lyánka, már most
25  3,     IV|           akarsz-e elhajtani magadtól?’ szólt sajnos hangon a férfi, s
26  3,     IV|              Nem, ne menj el hát soha - szólt érzékenyen s hálás vidámsággal
27  3,     IV|                    Mig a halál akarja’, szólt a férfi a gyermek térdeire
28  3,     IV|              csak rajta.~ ~,Légy üdvöz, szólt az apa - ha leányommal jót
29  3,      V|                kőpadra.~ ~„Béke veled - szólt az örmény - nagyon elfáradtál!”~ ~
30  3,      V|                 kétségbe kell esnem’! - szólt a jóbarát vigasztalhatlan
31  4,      I|                 tenni.~ ~- Jőjön velem, szólt Taillard, karját Monceé
32  4,      I|                 között.~ ~- Értem uram, szólt közbe hidegen Monce, ön
33  4,     II|                 kérdeztem, ama másikat, szólt Angelika, lesűtve szemeit
34  4,     IV|                álló, de annál erősebben szólt hirlelt öngyilkossága ellen
35  4,     IV|           ismerősei köréből.~ ~- Kérem, szólt közbe az elnök: a tanúkat
36  4,     IV|                     Valóban csodálatos, szólt Duval a birákhoz fordúlva,
37  4,     IV|                Hát ezt ismeri-e Madame? Szólt Duval, egy leplet föltakarva,
38  4,     IV|               Legyen nyugodt asszonyom, szólt közbe az elnök, e tárgy
39  4,      V|              vagyok a vétkes.~ ~- Jó, - szólt magához térve Angelika,
40  4,      V|              Ujra megfogom önt menteni, szólt hozzá biztatólag Arnould,
41  4,      V|                  A közvádló ezúttal nem szólt ellenfeléhez; hallgatva
42  4,     VI|               kegyed ismerni asszonyom, szólt szigorú hangon M. Duval.
43  4,     VI|            látom őt először.~ ~- Kérem, szólt közbe egyike a huissiereknek,
44  4,     VI|                     Ez ember Monce!.... szólt a félelmetes suttogás, mely
45  5,     IV|                 teremébe, hol már akkor szólt a zene, kerűlt a pohár;
46  5,     IV|                még útban.~ ~- Te Péter, szólt oda fordulva hozzá a gróf
47  5,     IV|             boszantsalak, semmi másért: szólt Kozima s a fáklyát letűzte
48  5,      V|                  Te elmentél a pokolra! szólt az egy döféssel legyilkolt
49  6,     II|                  A szomszédházban vigan szólt a zene.~ ~E palota donna
50  6,     II|           mingyárt. Rögtön hozok egyet, szólt tréfásan mosolyogva a grófnő,
51  6,     II|      szemfényvesztés ez megint, jó tia! szólt odaszökelve donna Serena,
52  6,     II|                 felyülmulta ma önmagát. Szólt Serena nagynénjéhez oly
53  6,     II|              után nem fogsz megismerni, szólt féltréfásan Serena, s a
54  6,     II|         ismerősre is találjon ön nálam, szólt Serena a grófhoz, - ime
55  6,     II|         democrata észrevette, s nevetve szólt:~ ~- Ugy-e, édes gróf, nem
56  6,     II|                 e becsületes embereket, szólt Serenához, mi alatt úgy
57  6,     II|                 Mondjatok egy toasztot, szólt don Jacinto szétválasztva
58  6,     II|                 koronáján s röviden igy szólt:~ ~- Áldja meg az Isten
59  6,     II|             szomszédaikhoz de senki sem szólt.~ ~E pillanatban a meghasonlott
60  6,     II|              pillanatnyi csendet kérek. Szólt az egybegyűlt férfiakhoz;
61  6,    III|            világát?~ ~- Nem lehet neki, szólt a kapus, ravaszul alákonyitva
62  6,    III|             hogy asszonyom elbocsátott, szólt az félénken szétnézve. -
63  6,    III|                 én, hogy mi ér valamit? szólt kifakadva a szobaleány,
64  6,    III|              maradok, a hol az terem.~ ~Szólt és csókokkal halmozá el
65  6,    III|               igy nem lehet eltávoznod, szólt Serena, Diego öltözetére
66  6,    III|               kövezeten.~ ~- Lassabban, szólt aggodalmasan susogva. Azt
67  6,    III| meghunyászkodással, úgy gyerünk alunni, szólt, vállatvonitva, s mig gúnyolódó
68  6,     IV|                     Jó estét bajtársak! szólt egy újon érkező tiszt, szürke
69  6,     IV|            látszik: már te sem ismersz? szólt az érkező a democrata vállára
70  6,     IV|             mellé.~ ~- Ah, mit mondasz? szólt emez, a tréfából szánalomra
71  6,     IV|                 itt is az akarok lenni, szólt ez, szivarát meggyujtva
72  6,     IV|             fogadni és nem feleselni; - szólt Jacinto kezét nyujtva elé.~ ~-
73  6,     IV|               ha nem tudsz róla semmit, szólt don Jacinto, szivarát a
74  6,      V|              ismert rokonáét, s valamit szólt hozzá, de hangját elnyelé
75  6,     VI|                Köszönöm áldott asszony, szólt a lovag, sietős utam van,
76  6,     VI|                      Diaz! én kedvesem! szólt a nő, öröm és kétségbeesés
77  6,     VI|                halni.~ ~- Azok leszünk, szólt hévvel Serena átkarolva
78  8,      I|          vadászatot kellene rá tartani, szólt a másik, s valahogy hálóval
79  8,      I|             társaságából.~ ~Legutoljára szólt bele Darvai.~ ~- Szép-e?
80  8,    III|               szemrehányó állati hangot szólt hozzá, mire a fenevad, nyöszörgve,
81  8,    III|                 feküdt karjai között, s szólt hozzá ismeretlen biztató
82  8,    III|                 egyszerű kedveskedéssel szólt hozzája.~ ~- Köszönöm jó
83  8,      V|         Elvesztéd fogadásodat czimbora, szólt hozzá a legelső üdvözlet
84  8,     VI|                 alakot.~ ~- Ez a leány, szólt Darvai, leülve a székre,
85  8,     VI|               akar ön uram a leánynyal? szólt visszatérő hideg nyugalommal,
86  8,     VI|        pillantásokat.~ ~- Megegyezünk - szólt lassabban az úrnő, reszkető
87  8,     VI|              megcsókolva.~ ~- De csitt, szólt az úrnő, attól a fenevadtól