IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] autochtonok 1 avarban 1 avult 1 az 1717 azalatt 6 azaz 1 azelott 5 | Frequency [« »] ----- ----- 4794 a 1717 az 1286 s 934 nem 914 egy | Jókai Mór Árnyképek Concordances az |
Rész, Fezejet
1 1 | Vörösmarty.~ ~ Szivet cseréljen az, a ki hazát cserél~ Tompa.~ ~ 2 1 | vándoroljatok ki.~ ~Hisz mi az a hon? Föld, melyet másutt 3 1 | gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki gyöngeség, 4 1 | vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes 5 1 | rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves 6 1 | dallamot, a kedves arczokat, az emléket és a reményt, mely 7 1 | elég nagy a világ, hogy az emberek mindenütt egyenlők 8 1 | mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre nézve, 9 1 | egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre nézve, akár 10 1 | Beszélgessétek egymásnak, hogy itt az idő, melyben a nemzet megoszlattassék, 11 1 | ebben nem érez egyebet, mint az éghajlat változását, ki 12 1 | nincs egyéb terhe, mint az úti podgyász, a kinek nincs 13 1 | csak a napfényt keresi, az boldog ember s okosan cselekszik, 14 1 | egyéniség kedélyét rajzolják.~ ~Az elsö rendbeliek egy érzelemdús 15 1 | kényszerűség miatt hagyta el az országot, a második egy 16 1 | lángelméjé, kinek egyedüli hibája az, hogy nem száz év mulva 17 1, I| Nem irok érzelmeimről, az elválásról, távollétről, 18 1, I| napja, hogy hajón vagyunk, az ég mosolyog, a tenger hizelg, 19 1, I| mosolyog, a tenger hizelg, az emberek előzékenyek; mintha 20 1, I| nem ismernél reánk. Atyám, az életvidám, őskedélyü férfi, 21 1, I| mathematikai könyveket olvas, miket az előtt ki nem állhatott; 22 1, I| változáson ment keresztül, ő, az oly gyöngéd, oly nemes érzelmű, 23 1, I| ivadékkal reformálandja az emberiséget, s hogy tervét 24 1, I| kapitánynyal szóba ereszkedik, az angol beszéd közbe, mintha 25 1, I| önkénytelen rájár a szája az édes anyai nyelvre.~ ~Ő 26 1, I| éles gúny csak takarója az éles fájdalomnak, s hogy 27 1, I| Egykori lakunkat ábrázolta az B. megyében, hol éltem legboldogabb 28 1, I| Lerajzolám a virágos erkélyt; az ismerős lugost, a rostélyon 29 1, I| meglepetve láttam, hogy az most ki van egészitve.~ ~ 30 1, I| s a mit kifeledtem, a mi az egésznek azt a méla bús 31 1, I| physiologia szerint ennek az az oka, hogy a szemek duczrendszere 32 1, I| physiologia szerint ennek az az oka, hogy a szemek duczrendszere 33 1, I| ez, ha lehetne. Hijába, az emlékezet a leghosszabb 34 1, I| leghosszabb betegség, mert annak az idő a gyógyszere.~ ~Isten 35 1, I| hogy rám gondoljatok, mert az csak fájhatna nektek. Jenőnek 36 1, I| boldogságaért én imádkoztam az éghez.~ ~Áldjon az ég, az 37 1, I| imádkoztam az éghez.~ ~Áldjon az ég, az a boldog, az az elhagyott 38 1, I| az éghez.~ ~Áldjon az ég, az a boldog, az az elhagyott 39 1, I| Áldjon az ég, az a boldog, az az elhagyott ég!~ ~ ~ ~ 40 1, I| Áldjon az ég, az a boldog, az az elhagyott ég!~ ~ ~ ~ 41 1, II| benneteket, mint szent Pál az oláhokat s ha megmondtam, 42 1, II| országot, a hol megtudják az embert becsülni. Én megélek, 43 1, II| megbetegesztek is értem.~ ~Notabene, az agarászi társulat diplomáját 44 1, II| felejtettem; legalább lássák az emberről, hogy valami. Én 45 1, II| egy ideig Amerikában, de az inasomat nem akarom, hogy 46 1, III| megalapitott városnak. Fekszik az egy szabad nép, a mohavkok 47 1, III| lapályon fölségesen tenyészik az indigo s a napfényesebb 48 1, III| eddig is kedvencz helyük az itt keresztül hajókázó kereskedőknek, 49 1, III| összeköttetésbe, mint inkább az ajánlott hölgy, most már 50 1, III| itt van a boldog Ikaria, az egyenlőség földe, hol mindenki 51 1, III| tudniillik a fák ki vannak vágva) az emberi teremtőlélek őshonában 52 1, III| a cselédnek a gazdával, az asszonynak a férfival, mindenki 53 1, III| férfival, mindenki lehet az, a mi akar, teheti azt, 54 1, III| zsarnokai a fiataloknak, sem az önző római szabadságé, hol 55 1, III| zsarnoka önmagának, sem az angol szabadságé, hol a 56 1, III| hol a törvények zsarnokai az egész népnek, még csak nem 57 1, III| népnek, még csak nem is az amerikai egyesült statusok 58 1, III| előitéletek kényszerűsége; ez az ikáriai szabadság, melyet 59 1, III| csak törvények sem, hol az emberek annyira szabadok, 60 1, III| maga a természet óvja meg az embereket, nagyszerű nyilatkozványai, 61 1, IV| azon benyomásokról, miket az itteni dolgok újdonsága 62 1, IV| legőszintébb jeleivel fogadták az ország legjelesebb férfiai, 63 1, IV| bennünket vigasztalnak! Az egész úton derült egünk 64 1, IV| melyet elhagyott, mint az irlandi, ki ha elsülyedve 65 1, IV| nem kell félteni nemzetét az elenyészéstől, csupán nekünk, 66 1, IV| elenyészéstől, csupán nekünk, őket az elszaporodás aggodalma bántja, 67 1, IV| aggodalma bántja, minket az elfogyásé.~ ~Itten szabad 68 1, IV| lelkeik mindig hazajárnak az elhagyott hazába.~ ~Megbocsáss, 69 1, IV| kinő.~ ~E napokban atyám az elnöknél volt, ki igen kedvező 70 1, IV| valamely magányosabb részébe az országnak s ott mezei gazdálkodással 71 1, IV| idejét. Neki terhére van mind az, a mi őt örülni kényszeriti, 72 1, V| testamentomot tégy s assecuráltasd az életedet. Mert az igaz, 73 1, V| assecuráltasd az életedet. Mert az igaz, hogy sok fürdőn voltam 74 1, V| voltak, bajorok, badeniek.~ ~Az első helyen kevés utazott, 75 1, V| helyen kevés utazott, legtöbb az utolsón volt összeszoritva, 76 1, V| torkába belefagyott a hang, s az egypár, a ki még győzte 77 1, V| oly sűrű volt a köd, hogy az ember a hajó egyik végéről 78 1, V| lótófutó matróz szinte elütötte az embert a lábáról, taszigálva 79 1, V| tekintet nélkül a publikumra. Az idő criminalis volt, a ködöt 80 1, V| Egy vizmentes táska lógott az oldalamon, abban voltak 81 1, V| abban voltak a váltóim, meg az ajánlóleveleim, másik oldalon 82 1, V| letakarodott lassankint az eső elől a födözet alá; 83 1, V| magyar vagyok, s föl sem véve az esőt, rágyújtottam s füstöltem, 84 1, V| kapitány sem volt oda fenn, az eső szakadt, a kapitány 85 1, V| találok valami mulatságot. Az utolsó helyre benyitottam. 86 1, V| ki hogy fért egymástól.~ ~Az ajtót becsukni! ordita rám 87 1, V| conglomerálódott.~ ~A ki ezt kiállja, az a viz alatt sem fúl meg.~ ~ 88 1, V| viz alatt sem fúl meg.~ ~Az első helyre bevetődvén, 89 1, V| tisztességesebb arczokat találtam.~ ~Az emberek mind egy asztal 90 1, V| fülemet.~ ~Oda tekinték s az egyik pamlagon egy fiatal 91 1, V| a hideg izzadság verte az arczát, kapaszkodott ide 92 1, V| Egy fiatal menyecske volt az, ki férjestől Amerikába 93 1, V| vándorolni indul.~ ~Férje az asztalnál épen bankot adott.~ ~ 94 1, V| asztalnál épen bankot adott.~ ~Az emberek egy részét épen 95 1, V| Én nem, hanem talán ez az asszonyság ott.~ ~Tengeri 96 1, V| ott.~ ~Tengeri betegség az egész, szólt ez hidegvérrel.~ ~ 97 1, V| csak nem lehet belehalni!~ ~Az orvos vállat vonitott, a 98 1, V| is elmentem onnan. Inkább az árbocz tetejében ültem volna; 99 1, V| harmadnap majd megevett az unalom. Én olvasni nem szeretek, 100 1, V| fogva a becsületes ember az én contómra eszik iszik, 101 1, V| én contómra eszik iszik, az én dohányomat szíja, s az 102 1, V| az én dohányomat szíja, s az én csizmámat viseli. De 103 1, V| megélni? kérdém tőle.~ ~Az én fiúm homlokára csapva 104 1, V| kérdém tőle.~ ~Mindenhez, én az vagyok a mi akarok: ha kell 105 1, V| igy meg ne mutassa magát az ismerősöknek. Azok is majd 106 1, V| Eszem ágában sem lehet, hogy az a bunda még valaha az enyém 107 1, V| hogy az a bunda még valaha az enyém legyen.~ ~Azonban 108 1, V| mulatozáson keresztül hallatszott az első helyen levő hölgy sikoltozása. 109 1, V| keresztűl a szél zúgásán az a velőkig ható nyögés. Nyolczadnap 110 1, V| valaha; úgy jártunk Friczczel az én németemmel a födözeten, 111 1, V| letették a karfa mellé.~ ~Mi az? kérdém kiváncsian.~ ~A 112 1, V| dohánycsomót, phlegmatice monda:~ ~Az a nő, a ki az éjjel tengeri 113 1, V| phlegmatice monda:~ ~Az a nő, a ki az éjjel tengeri betegségben 114 1, V| tengeri betegségben meghalt.~ ~Az inam megrogyott alattam 115 1, V| tünemény.~ ~Azt látni, hogy az egész láthatáron semmi sincs 116 1, V| szétpattanhat, meggyuladhat, s ha az embert el nem nyelte a czápa, 117 1, V| kiabálnának oda kinn s valaki az ablakomat beszegezné.~ ~ 118 1, V| felriadva.~ ~Vihar lesz, az ablakokat beszegezik, hogy 119 1, V| kávémat akartam meginni, az asztal előttem, a csésze 120 1, V| puff! nagyot csap valami az ajtómra, én a forró kávét 121 1, V| kávét a nyakamba öntöm s az asztal alá esve, findzsa, 122 1, V| hull, magam pedig gurulok az ágy alá.~ ~Eleinte még azt 123 1, V| gondoltam, Friczi bolondult meg, az csinál velem valami otromba 124 1, V| viharban.~ ~No most itt az itélet napja, gondolám magamban, 125 1, V| a kapitány káromkodott, az asszonyok jajgattak, s e 126 1, V| volna s azok is sokalnák az ott lételt, idáig csak nevettem 127 1, V| fedezetről a másikra, lyuk, lyuk! az emberek őrjöngve nyargaltak 128 1, V| mindenféle hangváltozatain az ijedelemnek.~ ~Én a milyen 129 1, V| hajó árbocza kilyukaztotta az eget.~ ~De hisz könnyű lesz 130 1, V| egyszerre tizenkét felé állt:~ ~Az Istenért, ki innen, a hajó 131 1, V| viszonzám, ha viz jött be az egyik lyukon, fúrjanak a 132 1, V| nem lehet tollal leirni, az örök elkárhozott eszméje 133 1, V| segélylövéseket, melyek után az ágyukat a tengerbe hányták 134 1, V| tengerbe hányták s erre az a gondolat támadt bennem, 135 1, V| habokba, a kapitány ott állt az árboczban fogódzva, mellette 136 1, V| később megláttam Friczit, az oda ugrott hivásomra s a 137 1, V| tengerbe.~ ~Ez volt aztán az a fürdő, a mit nem recommendálnak 138 1, V| a mit nem recommendálnak az orvosok.~ ~Kétségtelenül 139 1, V| emberszeretet és becsületérzés az egész nép között s ez a 140 1, V| kapitány szállott.~ ~Ő volt az utolsó, a ki elhagyta a 141 1, V| még egy darabig ingadozott az elhagyott hajó a viz fölött, 142 1, V| sebesebben, egyszer körülcsapta az örvény s a hajó elbukott, 143 1, V| ettek volna-e meg engem; az bizonyos, hogy ki akartak 144 1, V| ide jutottam. Első dolgom az, hogy Jancsit elcsapom, 145 1, V| ott hagyott; másik pedig az, hogy neked irok, miszerint 146 1, V| jelentve, mert ilyen alkalommal az ember épen olyan könnyen 147 1, V| megláthatja a más világot, mint az új világot.~ ~ ~ ~ 148 1, VI| málhám odaveszett a tengerbe, az antik gombos diszmentémet 149 1, VI| foglaltam helyet, a hol az ember table d’hote-nál eszik. 150 1, VI| szokás sietni, hogy itt az ember este reggelizik és 151 1, VI| megértve magam is iparkodtam az első harangszóra, mely a 152 1, VI| jelenté a közös étterembe. Az egész sokaság a kandalló 153 1, VI| sokkal jobban boszontott még az, hogy akármennyit figyeltem 154 1, VI| angolul beszélni, egyenesen az orrom alá nevetett.~ ~Végre 155 1, VI| nevetett.~ ~Végre felhozták az ételeket és italokat, alét, 156 1, VI| salátát.~ ~Tudod, hogy én az itt elősorolt elementumokat 157 1, VI| nemhogy megenni és inni. De az éhség most rá fanyalitott. 158 1, VI| valamennyi a kandallótól s rohant az asztalhoz, a nélkül, hogy 159 1, VI| Én azt hittem, hogy majd az ételeket sorba fogják adni, 160 1, VI| vellát, azzal szétfeküdvén ki az ablakba, ki a székekre, 161 1, VI| csak nagy urnak valók.~ ~Az nap mindjárt rábiztam a 162 1, VI| Ugy bolond volnék, ha nem az első emeletben laknám. -~ ~ 163 1, VI| első emeletben laknám. -~ ~Az természetes. -~ ~A legény 164 1, VI| facsiga lépcső vezetett fel az első emeletbe. Csinos, fával 165 1, VI| egymás tetejében következtek, az ötödik szoba a padláson 166 1, VI| emeletben a salon, másodikban az ebédlő, harmadikban a hálószoba, 167 1, VI| Szépen van.~ ~Tehát ha az egyik szobámból a másikba 168 1, VI| létrán fel, létrán le.~ ~Ez az egész ház igy van felosztva, 169 1, VI| szegődik; csekélység biz az, annyi fizetésem nekem is 170 1, VI| szerződő fél, kik közül az egyik fizet, a másik dolgozik, 171 1, VI| hallottam többet, még csak az van hátra, hogy most én 172 1, VI| valamire volt szükségem, az én inasom nem jön, a csengetyühuzót 173 1, VI| sem látszott zavarni.~ ~Az én legényem a theát töltögette 174 1, VI| reszketve a méreg miatt. -~ ~Az felesleges volt; felelt 175 1, VI| elfoglalva. -~ ~Mit? hát ki itt az ur? én-e vagy kend? -~ ~ 176 1, VI| szólt czifra hangnyomattal az én legényem s olyan grimászokat 177 1, VI| megtanitalak én tégedet az enyimre.~ ~Ezzel bevágtam 178 1, VI| enyimre.~ ~Ezzel bevágtam rá az ajtót s lementem a szobámba.~ ~ 179 1, VI| mikor visszafelelgetett! -~ ~Az önbiráskodás itt tilos, 180 1, VI| tovább olyan helyen, a hol az ember egy qualifieatióban 181 1, VI| mellényig minden öltözete az én köpönyegemből készült 182 1, VI| No de hagyjuk ezt, szólt az én geniusom, beszéljünk 183 1, VI| statusokat alapitott, a mint ön az itt fekvő levelekből átláthatja, 184 1, VI| terem; arany fövényen jár az ember s ha megszurja a fa 185 1, VI| Ikariának nevezik azt az országot.~ ~Már nincs nyugtom, 186 1, VI| ugyan Uj-Telepre is, a hova az öreg Széki vonult, de nem 187 1, VI| tegnapelőtt teszi le a lábát az üres földre s ma már városokat 188 1, VII| azt hiszi, hogy Amerika az igéret földe, hol munka 189 1, VII| munka nélkül terem a kenyér, az itt keserüen fog vissza 190 1, VII| keserüen fog vissza sóhajtani az egyiptomi bográcsok után.~ ~ 191 1, VII| bográcsok után.~ ~Ide, hol az emberi kéz oly kevés, s 192 1, VII| szoktak.~ ~Cselédet mi csak az esztendő azon szakában tartunk, 193 1, VII| legsürgősebb mezei munka ideje van, az ember itt drága, egyébkor 194 1, VII| kevesebb nyomát találod az érzelgésnek, mint az előbbieknél. 195 1, VII| találod az érzelgésnek, mint az előbbieknél. Főzésről és 196 1, VII| boldog tévedésemet, midőn az ablakon kitekintek s megpillantom 197 1, VII| kitekintek s megpillantom az idegen növényzetet, mely 198 1, VII| tenyész. Pompás növényzet az, költöi remeklése a természetnek; 199 1, VII| tavaszi ibolyaszál volt az, minő e világrészen alig 200 1, VII| tartanom, atyám nem türheti az érzelgés semmi jelenségét 201 1, VIII| ez a levelem hozzád jut, az csak a csodálatos isteni 202 1, VIII| Hogy egy statusfő ráérjen az indigenáknak személyesen 203 1, VIII| comitivául szolgálni, ezt még az a nagy tisztelet sem motiválhatta, 204 1, VIII| lakik.~ ~Végre eljutottunk az utolsó városba, a hol patronusunkat 205 1, VIII| fogjunk onnan.~ ~Megérkezve az emlitett nyári városba, 206 1, VIII| sehol egy lélek sem volt, az egész város állt három utczából, 207 1, VIII| találkozott egy bakterral. Az enyim azt felelte, hogy 208 1, VIII| kiállok nagy prosopopoeával az ajtóba, ime látok az utcza 209 1, VIII| prosopopoeával az ajtóba, ime látok az utcza végéről nagy koczogva 210 1, VIII| nyolczszor lehámlott már az europai bőr. Tagjait igen 211 1, VIII| sapka, a hátán egy puska, az övében két pisztoly egy 212 1, VIII| megtartátok szavaitokat, én nem. Az adott szó megtartása egy 213 1, VIII| privat zsarnokságnak, melyet az ember önmaga iránt gyakorol, 214 1, VIII| csókolni a földet, hanem az annyira tele volt nőve tüskével, 215 1, VIII| számokkal kifejeznem, mert az itt saját athmosphaera, 216 1, VIII| olyan mocsárokat nyomott az utunkba, mikben nyakig járták 217 1, VIII| minden lovunk sántitott, az egész társaság képe tele 218 1, VIII| csizmáinkon nehéz volt az agyag s el voltunk csigázva 219 1, VIII| eső nyári pavillonban.~ ~Az utóbbit választók.~ ~Még 220 1, VIII| csavargás után elértünk az igért helyre.~ ~Tudod, a 221 1, VIII| igért helyre.~ ~Tudod, a mit az ember ohajt, arról előre 222 1, VIII| no épen ilyen nem volt az a valóságban: hanem két 223 1, VIII| nádból vagy kukoriczaszárból. Az eleje el volt rekeszelve 224 1, VIII| rekeszelve tövissel, ez volt az ajtó.~ ~Ez a pavillon nagyon 225 1, VIII| ugyan hogy csak ürgelyuk, de az sem lehetetlen, hogy csörgőkigyó-tanya, 226 1, VIII| hogy csörgőkigyó-tanya, s az mindjárt kibuvik, ha meleget 227 1, VIII| forró a nap, olyan hideg az éjszaka, s ha folyvást nem 228 1, VIII| citoyentől, ha nincsenek-e az ő statusában magyarok is? 229 1, VIII| citoyen felsohajtva, s ez az átka az emberiségnek, mely 230 1, VIII| felsohajtva, s ez az átka az emberiségnek, mely gátolja, 231 1, VIII| járhatnak rajta.~ ~Elhitte az amice és nem iparkodott 232 1, VIII| Ikaria! - szólt a citoyen az exaltatio gyönyörteljes 233 1, VIII| én reá, csak hogy nálunk az ilyen residentiának tanya 234 1, VIII| tapasztalataimat megkoronázza; az indus herczegasszony, Urakatna 235 1, VIII| fogalma sem lehet, hogy még az uton megkérdezém patronusunkat, 236 1, VIII| feszitve, szépen lenyult az állig, fülecskéiből, melyek 237 1, VIII| azzal a plajbászszal, a mi az orrába volt dugva. -~ ~Pajtás, 238 1, VIII| kiugrottak a szemei belé; Jancsi az első falatnál sirva fakadt 239 1, VIII| fakadt s kiment a házból, az én gyomrom is honvágyat 240 1, VIII| honvágyat kezde érzeni, gondolva az otthoni konyhára; rögtön 241 1, VIII| keveset. No de ha itt ez az architectura van divatban, 242 1, VIII| ehez a gunyhóhoz?~ ~Hát az a család, a mely benne lakott, 243 1, VIII| Sárgalázban! kiálték betéve az ajtót, hát ha ez volna a 244 1, VIII| hol van üres fundus?~ ~Az én országfőnököm bevitt 245 1, VIII| én országfőnököm bevitt az erdő közepébe, ott mutatott 246 1, VIII| Kapsz földet, de annyi az erdő rajta, hogy nem tudod 247 1, VIII| tanyákról megalázta magát az épitésnél segitségemre lenni, 248 1, VIII| összetákoltam valami ólat, s az épen annyi pénzembe került, 249 1, VIII| világról kipusztitani a pénzt s az embereket rávenni, hogy 250 1, VIII| embereket rávenni, hogy az aranyat és ezüstöt semmire 251 1, VIII| paradicsomban éhen meg nem halok.~ ~Az első napokban kérdőre fogtam 252 1, VIII| gazdát, hogy hol vannak azok az egész bivalcsordák, a mik 253 1, VIII| státus gulyái.~ ~Következett az indigo.~ ~Az ember elővett 254 1, VIII| Következett az indigo.~ ~Az ember elővett egy bogyót, 255 1, VIII| hogy ebből indigo lesz.~ ~Az bizony fagyalfabogyó! mondék 256 1, VIII| fagyalfabogyó! mondék neki, hisz az indigo nem cserje, s a szárát 257 1, VIII| használják, nem a gyümölcsét;~ ~Az ember elbámult.~ ~No még 258 1, VIII| vagy pamphleteket készit az örök békéről, minél ismét 259 1, VIII| csak ugy terem a föld, ha az ember szánt-vet rajta, s 260 1, VIII| hozzáfogék saját uri kezeimmel az ekeszarvához, s miután két 261 1, VIII| igérnél neki sem lépne ki az ajtón.~ ~E mellett iszonyu 262 1, VIII| virágot, s attól ugy feldagad az orra, mint egy tülök.~ ~ 263 1, VIII| egyszerre fölemelkedik vele az egész kőszikla s el kezd 264 1, VIII| szaladni. -~ ~Tekenősbéka volt az miért nem fogtad el? mondám, 265 1, VIII| elfutni. Mi hal lehetett az? -~ ~Nem mondtam meg neki, 266 1, VIII| barmot be kell hajtanom az aklokba, s azokat jól bereteszelni 267 1, VIII| lemegy a nap, előjönnek az ikariai autochtonok, a mindenféle 268 1, VIII| órában ki kell lövöldöznöm az ablakon, hogy elriogassam 269 1, VIII| szájából, melynél fogva az a fához volt megkötve, s 270 1, VIII| árában aztán confiscáltam az állat bőrét s most lóistrángokat 271 1, VIII| magam fölkelek, kimegyek az ólba, azok folyvást kapálóztak, 272 1, VIII| menni a hajlékomba, hát az ajtóm előtt egy akkora tigrist 273 1, VIII| házból, miután a fenevad épen az ajtóm előtt vett állomást. 274 1, VIII| elmegy, ha megunja magát. Nem az, ott várt késő estig, meg 275 1, VIII| kifesziték egy gerendát az akol hátuljából s a házam 276 1, VIII| vett észre. Ott benyultam az ablakon, s a puskámat, mely 277 1, VIII| támasztva, kivettem.~ ~Csak az egyik csöve volt golyóra 278 1, VIII| miket a szüz természet az emberek kinzására talált 279 1, VIII| czérnaszál és szőrös s ha éjjel az embernek a bőre alá befurja 280 1, VIII| gyalogsághoz tartozik, itt az is röpül, mikor leülsz vacsorálni, 281 1, VIII| mondá Jancsi, hogy ott jöhet az be ide a faházba hol akar.~ ~ 282 1, VIII| Másnap mindjárt hozzáfogtam az ujra épitéshez.~ ~Ketten 283 1, IX| tulajdonságait fedezte fel az eddigelé legfontosabb kereskedelmi 284 1, IX| szenvedélyesebb következményeit az által reménylem megelőzhetendni, 285 1, IX| Sietek, nem irhatok többet, az általános emberiség-világbékerendező 286 1, X| minden tagja együtt volt, az aratók a mezőről tértek 287 1, X| kandalló mellől, testvérem az ablakból, én zongorámtól.~ ~ 288 1, X| közől?~ ~Bátyám sietett az ajtót feltárni s mi a belépőben 289 1, X| most! Atyám eléje sietett az érkezőnek s némán megrázta 290 1, X| ülhetett közőlünk. Mintha az egyes ember is az elhagyott 291 1, X| Mintha az egyes ember is az elhagyott hazának egy vándordarabja 292 1, X| vándordarabja volna, egy eleven atom az imádott nemzetből.~ ~Mint 293 1, X| Nem gyógyulunk.~ ~Bátyám az őrültséghez közelg, atyám 294 1, X| magyar, ott, a hol senki sem az.~ ~Ilyenek az én örömeim. 295 1, X| senki sem az.~ ~Ilyenek az én örömeim. Ilyen az a verőfény, 296 1, X| Ilyenek az én örömeim. Ilyen az a verőfény, mit az éjfélkor 297 1, X| Ilyen az a verőfény, mit az éjfélkor felmerülő nap a 298 1, XI| legközelebbi levelem után beállt az esőzési időszak és nyitva 299 1, XI| időszak és nyitva voltak az égnek csatornái negyvennap 300 1, XI| negyvenéjjel oly mértékben, hogy az orrát sem üthette ki az 301 1, XI| az orrát sem üthette ki az ember a szobából.~ ~Ilyen 302 1, XI| rámászott a rizsvetésemre, az oltványok ágaikkal lefelé 303 1, XI| levén szépen megforgatva.~ ~Az esőidő elmultával jöttek 304 1, XI| elmultával jöttek a heti rendbe az irtóztató orkánok, a minőkről 305 1, XI| a vihar addig kerülgeti az ember házának tájékát, addig 306 1, XI| meglapulni s vigyázni, hogy az embert agyon ne üssék a 307 1, XI| megszüntével következett az irtózatos melegség, melytől 308 1, XI| a fehér hangyák megették az egész butorzatomat, nem 309 1, XI| egy is elég sok arra, hogy az ember nyomoruságosan elveszszen.~ ~ 310 1, XI| fejemet, hogy milyen jól van az elrendelve, hogy a magyar 311 1, XI| nagy tappogást, czammogást az ajtóm előtt s citoyen Kurcz 312 1, XI| mohavkok fejedelme, monda az öcsém, bemutatva a vadembert, 313 1, XI| sáfránynyal és vörös agyaggal, az orra fel volt hasitva méltóságosan, 314 1, XI| őt magával, ide künn áll az ajtóban.~ ~Hát híják be, 315 1, XI| szavaimat megértve kinyult az ajtón s bevezette a nekem 316 1, XI| nézve nagy tüzet rakott az udvaron, s miután azt vagy 317 1, XI| kutyát a tüzbe, ugy hogy az spodiummá égett.~ ~A kaczika 318 1, XI| volna énekelni.~ ~Végre az jutott eszébe, hogy felhivjon 319 1, XI| nekigyürközve, s derékon kapva az óriást, amugy szegedi gulyások 320 1, XI| Erre rögtön megjuhászodott az én emberem, fejét lehajtá 321 1, XI| cseréltünk.~ ~Ő elvette az enyimet, utolsó hetvenöt 322 1, XI| gyönyörü egy darab, állván az egy kokusdió héjából, melybe 323 1, XI| dugva szárnak.~ ~Mig mi az udvaron a szövetségpipát 324 1, XI| leányaért.~ ~Elvezettem az ólakba, megmutogattam neki 325 1, XI| el a szomszéd városba.~ ~Az ember majd kibujt bőréből 326 1, XI| ha ut vezetne ki ebből az országból, de soha sem kaptam 327 1, XI| kalauzt.~ ~Most megragadtam az alkalmat. Tüstént lóra akartam 328 1, XI| lóra akartam ülni.~ ~Minek az? inté a kaczika: hagyjam 329 1, XI| hagyjam itt a lovat, üljek fel az ő hátára.~ ~Én, biztositva 330 1, XI| nagy örömmel uszott vissza, az egész kötényét tele hozva 331 1, XI| bucsut vettem tőle, bucsut az egész paradicsomtól, minden 332 1, XI| Jelenleg Uj-Telepen vagyok, az öreg Széki tanyáján, kit 333 1, XI| egészen magán kivül volt az egész család öröm és izgatottság 334 1, XI| izgatottság miatt.~ ~Egy este az elnöktől különös ajándékot 335 1, XI| különös ajándékot kapott az öreg. Egy átalag igazi magyarországi 336 1, XI| bennünk föléleszteni, mintha az elhagyott hon szavát hallottuk 337 1, XI| szavát hallottuk volna; ez az én vérem, melyet ha isztok, 338 1, XI| hogy megszenteljétek azt!~ ~Az öreg Széki oda fordult hozzám, 339 1, XI| Megszöktél gyáván a hazából, mint az öngyilkos megszökik az életből, 340 1, XI| mint az öngyilkos megszökik az életből, magad után hagyva 341 1, XI| magad után hagyva a bajt az ott maradóknak, ez a n e 342 1, XI| nagylelküséget csinálni az önzésből, s a szivtelennek 343 1, XI| kötve, ilyen a magyarnál az, hogy önmagát mindenek felett 344 1, XI| szót sem tudtam válaszolni az öregnek. Még most is gondolkozom 345 1, XI| titkolta előlünk baját s az egyetlen orvosságot, a v 346 1, XII| szégyennel és pironkodással az elhagyott a megvetett hazába. 347 1, XII| Eleget is mondott vele. Az a balgatag ember én vagyok. 348 1, XII| ember én vagyok. És igy van az. Ha nem tudjátok egymást 349 1, XII| esztendei p a t v a r i á r a.~ ~Az öreg Széki holta után családja 350 1, XII| kellett velük maradnom. Az ifjú Géza fogytig megtartá 351 1, XII| többet, bárha itt volna is az özönvíz, és ott az Ararát 352 1, XII| volna is az özönvíz, és ott az Ararát hegye. -~ ~Géza mosolyogva 353 1, XII| Hunniába. -~ ~A fejembe! -~ ~Az nem sokat ér, de fogadjunk 354 1, XII| Ijedten berontok, s im az ifjut egy pamlagra dőlve 355 1, XII| testvére és védelmezője. -~ ~Az ifju hálásan szoritá meg 356 1, XII| megtartottam igéretemet.~ ~Az első fájdalom elzajlása 357 1, XII| semmi sem köti többé.~ ~Az a kegyeletteljes gond, melyet 358 1, XII| iparkodom elpalástolni azt az érzést, mely előtt lelkem 359 1, XII| szóra: haza! mert nem kell az élet, nem kell a halál, 360 1, XII| nem kell a halál, nem kell az üdvösség másutt sem testemnek, 361 1, XII| tövist teremne minden rög s az a négy fejér folyam az ország 362 1, XII| s az a négy fejér folyam az ország czimerében olyan 363 1, XII| volna is a vértől, mint maga az a vörös mező, melyet keresztül 364 1, XII| veled! A viszontlátásig. Az édes, kedves, annyiszor 365 2, I| megtanultam belőle: hogy az ember kicsiny, parányi.~ ~ 366 2, I| megtanultam tőlök, hogy az ember dicsősége felhőárnyék.~ ~ 367 2, I| azt beszélte: hogy nagy az isten!..... Csillagok futottak 368 2, I| mikor leesik. Gondolkoztam az ember boldogságáról.~ ~A 369 2, I| fenhangon.~ ~….Gyakran, ha az ember mély erdők között 370 2, I| elhagyott helyekről;..... az özvegyasszonyról, ki a kis 371 2, I| bujdokló rablókról, kik az égett fatörzsnél melegedtek 372 2, I| elmondaná...~ ~Éppen, mint midőn az ember aluszik, s a nagy 373 2, I| ugy van a midőn fölébred; az éjmadár ablakára repül, 374 2, I| ablakára repül, egyet visít, s az ember megálmodja halála 375 2, I| sehol sem látszik felhője az égnek, csak néha rémlik 376 2, I| tündérien csodás légpalotát az égre - s egyszerre eltünik, 377 2, I| jár egykedvü ragyogással. Az egyik az égen, a víztükrén 378 2, I| egykedvü ragyogással. Az egyik az égen, a víztükrén a másik; 379 2, I| festve, még látszanak néhol az aranyozott arabeskek a párkányok 380 2, I| Egyetlen árbocza áll csak, az is a víznek hajlik, vitorlái 381 2, I| betükben e név: „Circe.”~ ~Az egész hajó szomoru pusztulásra 382 2, I| viaszképek, fekszik két halott az árbocz tövében: egy férfi 383 2, I| oly néma, oly mozdulatlan! Az aeqatori égető nap mumiákká 384 2, I| lankadt hibbanással fölröpül az árbocz tetejére s a távolba 385 2, I| póznákhoz fenődnek, hallatnak az evezők csattanásai, a hajó 386 2, I| de e hajó nem jár azon az úton, mely felől a szél 387 2, I| után a vízben barázdát; az egész csak test nélküli 388 2, I| halálos hallgatás.~ ~Hallgatás az égen, hallgatás a vízen, 389 2, II| II.~ ~Az öreg Rynn Tamás hetvenkét 390 2, II| hazája, a jó istenen és az országuton kivül. De ifju 391 2, II| születik: gazdagságát s az emberek becsülését. - Maga 392 2, II| tanácsadásai aranyat értek, mint az oraculum szavai. Magánéletében 393 2, II| elfogadja.~ ~Rynn Tamás vevé az ablakába tett csecsemőt, 394 2, II| félvárost azon örömhirrel, hogy az ég egy kis gyermek angyallal 395 2, II| természetnek, hogy kiket az emberiséget szeretni hivott 396 2, II| társalgásnak, melynek egyik elve az: hogy az ember saját magának 397 2, II| melynek egyik elve az: hogy az ember saját magának jelenlételét 398 2, II| ölelni teremté vala őket; de az gondolatjában sem fordult 399 2, II| volt. Boldogságos isten! Az emberek vétkeztek: ha ő 400 2, II| templomba ment, mert nem néztek az oltárra, hanem ő reá.~ ~ 401 2, II| oltárra, hanem ő reá.~ ~Az öreg Rynn Tamás ekkor már 402 2, II| lelkét mezitelenűl hagyni; - az ártatlanság öltözetlenül 403 2, II| melyről nem tudja, honnét jő. Az alvó forrás fölfakad, s 404 2, II| vagy halálnak vize lesz-e az, mit abból inni fog: az 405 2, II| az, mit abból inni fog: az a jövendő sejthetetlen titka.~ ~ 406 2, II| ismerete vén volt: hogy itt az idő, melyben a halvány szüzcsillag, 407 2, II| megijedt ez eszmétől. -~ ~Az apa megijedt azon gondolattól, 408 2, II| mondá meg a leánynak: hogy az vétek, iszonyu kimenetelű 409 2, II| isten sem szabadit ki, mert az megcsufolása az isten törvényének!~ ~ ~ ~ 410 2, II| ki, mert az megcsufolása az isten törvényének!~ ~ ~ ~ 411 2, III| a halál italává változik az. Kinek homlokára kennek 412 2, III| reggeli imájokat, s mint az átkozott ingovány melynek 413 2, III| ingovány melynek fertője az égető nyári naptól csoda-állatokat 414 2, III| látta meg benne, sötét lesz az és iszonyatokkal tele, minőkről 415 2, III| másikba! Minden gyönyört, mit az ember egy 70-éves életből 416 2, III| fénynyel vevé körül ifju nejét az öreg férj. A nő félgyermek 417 2, III| hagyá, ne teljesült volna. Az egykor oly takarékos Rynn 418 2, III| legritkább fajból, mely az emberi hangokat oly híven 419 2, III| mosolygása. -~ ~Azonban az elkényeztetett szeszélyek 420 2, III| Tamás szemeit pedig kerűlte az álom, mert nem bírta sejteni 421 2, III| csillagok ragyognak.... Az a fehér ott az én csillagom,..... 422 2, III| ragyognak.... Az a fehér ott az én csillagom,..... ama sötét 423 2, III| Bűnös vagy!... én is az vagyok.... Jer, rejtsük 424 2, III| el magunkat, itt meglát az isten. Még itt is meglát…. 425 2, III| Még itt is meglát…. Fekete az éj, szivem dobog, a csillagok 426 2, III| szivem dobog, a csillagok az ablakon benéznek, a halálmadár 427 2, III| Lassan, lassan, Agathodaemon! az éj hallgat! az éj hallgat, 428 2, III| Agathodaemon! az éj hallgat! az éj hallgat, Agathodaemon!” 429 2, III| Agathodaemon!” L ó r a volt az, a papagáj, mely ezt mondá.....~ ~ 430 2, III| összerezzent e szóra. - Mi ez az Agathodaemon? - Tehát e 431 2, III| mintha ujabb szavait várná. Az pedig elkezde egy jókedvü 432 2, III| és felkaczagott. „Ki ez az Agathodaemon” kérdé öntudatlanul 433 2, III| lóra! monda hizelgő hangon az öreg, a madár fejét reszkető 434 2, III| oly hangokat adni, minők az ajtó nyikorgáshoz hasonlitanak, 435 2, III| legszenvedélyesebb csattanásig s az egészet egy óriási fülijesztő 436 2, III| hahotában s végűl elkezdé az „O du lieber Augustin” nótáját 437 2, III| villámai kezdék világítani az ismeretlen sötétet.~ ~A 438 2, III| bájosan halovány nő leült az öreg ágya szélére, bársonypuha 439 2, III| ebédeltél,” s hizelgve csókolá, az őszfürtös homlokot, s szemeibe 440 2, III| nyomot nem talált, mely az éjjel hallottakkal egybefüggésben 441 2, III| gondolkodott: hogy mért nem tud az ember meghalni, ha egyszer 442 2, III| sohajta iszonyut sejtve az öreg.~ ~„Fehér elefánt csont! - 443 2, III| zöld czukor benne.”... Ha az öreg nem akar alunni, három 444 2, III| szőke fürteibe merülve, az újjak legszebbikén Tamás 445 2, III| nem reszketett, melylyel az alvó fehér vánkosai alá 446 2, III| szelencze volt. Odalépett az éji lámpához, felnyitá a 447 2, III| sötét lenni? nyissátok ki az ablakot, vagy gyujtsatok 448 2, IV| ölni, várta felébredését az örökéletre s minden reggel 449 2, IV| minden reggel felébredt az örök éjszakára.~ ~Sokan 450 2, IV| volt.~ ~Gyakran hallá őt az álmatlan beteg hallgatag 451 2, IV| érzé hideg csont kezein az életfris ajkak forró csókjait 452 2, IV| miért nem hagyja őt most ez az asszony meghalni, midőn 453 2, IV| Egy napon elkezde Adamante az öregnek mesét mondani. Azt 454 2, V| kialudt.~ ~Ha csöndes volt az idő, ő is hallgatott, szavát 455 2, V| nem felejtette azt soha; az jutott eszébe, mikor imádkozni 456 2, V| némi sugarát lehete látni az őrült reménységnek, összetapogatta 457 2, V| kezeit reszketve nyujtá az égre, szemeivel föltekintve, 458 3, I| a hová kedve tartja.~ ~Az eszterág megtanitja fiait 459 3, I| ha majd hullani kezdenek az őszi levelek, tudjanak szállni 460 3, I| oda künn?~ ~Piroslik-e még az égalja a hajnal költekor? 461 3, I| akkora foltját láthatnám az égnek, mekkorát egy lánczszem 462 3, I| imádkoztam. - Mikor mint az üldözött vad, futottam hegyeken 463 3, I| utánnam száz hóhér kiáltása s az utánam lőtt golyók füleim 464 3, I| melyekből minden élő kiholt; - az útfélen sövények alatt temetetlen 465 3, I| lenn, a tömlöcz fenekén, az örökké sötét éjszakában, 466 3, I| ismerem meg, hogy van isten az égben! - - - Érzem sujtoló 467 3, I| adtál, - vedd el tőlem ezt az életet, - s add annak életéhez, 468 3, I| elvettél. Add neki mind azt az örömet, a mit nekem nem 469 3, I| hulljanak rá malasztjaid, mint az én könyeim hullanak a porba. 470 3, I| porba. Tedd olly fényessé az ő életét, mint mily sötéten 471 3, I| szabad enyészni a világon: az idő, a hir, a csillagok 472 3, I| miért volna csak a fájdalom az, mely örökkön örökké éljen? 473 3, II| csuklája alól tekintgetve ki az őrzött határszélre.~ ~Apró 474 3, II| tömlöcz folyosóját látná az ember, őröket és vártákat, 475 3, II| határ széltől. Jelenleg épen az Unna túlpartján fekvő B 476 3, II| dühöng; azaz: dühöngött, mig az utolsó lakót is ki nem ölte 477 3, II| borszeszben mosattak ki; még az erszényben hordott pénz 478 3, II| pénz is összefüstöltetett, az utasok külön szobákba zárattak 479 3, II| vesztegintézetben ütött ki; - az nap meghaltak négyen, következő 480 3, II| négyen, következő nap meghalt az intézeti orvos, két betegőr, 481 3, II| többinek nem fájt többé az élet.~ ~- ~ ~Véresen áldozott 482 3, II| annak hullám tükrén, körüle az egész ég lángba és vérbe 483 3, II| gondol. S még nem hamvad el az ég haragverése, midőn a 484 3, II| erősebben-erősebben; a hideg Bóra, az éjszaknyugati szél orditva 485 3, II| a harangokat veri félre, az Unnában malmokat sülyeszt 486 3, II| fellegek végig repülnek az égen, korbácsolva láthatlan 487 3, II| a legsoványabb vetés, s az Unna hullámai túlcsapnak 488 3, II| hullámai túlcsapnak a parton az iszonyu nyomástól.~ ~Az 489 3, II| az iszonyu nyomástól.~ ~Az éj beáll, de nem a nyugalom. 490 3, II| megdönteni. A föld virág, az ég csillag nélkül marad.~ ~ 491 3, II| Ugyanekkor fútta ki lelkét az utolsó beteg az intézetben.~ ~ 492 3, II| ki lelkét az utolsó beteg az intézetben.~ ~Egy aggnő 493 3, II| kevés percz alatt szétbontja az egész életműszert. Alig 494 3, II| a kezek megfeketülnek.~ ~Az ágy mellett kis zsámolyon 495 3, II| szobába, a kis lyány sír, az agg nő aluszik.~ ~„Ki él 496 3, II| még itt?” hangzik mogorván az ajtón kivül, melynek rostélyos 497 3, II| és szemeit lehunyta, mint az.~ ~„Hát apádnak kije maradna 498 3, II| fejét, reszketett, leszállt az ágyról, aggodalmason körültekinte. - „ 499 3, II| kérdé titkosan súgva az ismeretlentől; - ki vagy 500 3, II| sem láthatna többet!” - Az élet ösztöne hirtelen új 501 3, II| itt a levegő, nyisd fel az ajtót; - nem akarok meghalni; - 502 3, II| milyen hideg és fekete lesz az ember, ha meghal!” - s kis 503 3, II| meghal!” - s kis kezeivel az ajtó rostélyába kapaszkodott.~ ~„ 504 3, II| felsivit vele, azután meg az üldözött lihegését utánozva 505 3, II| hanem remegve közelite az ablakhoz s annak szárnyait 506 3, II| igy rohannak parthosszant. Az üldözött kétségbeesetten, 507 3, II| irányzott lövés találja még az agyon nyargalt állatot, 508 3, II| agyon nyargalt állatot, s az megroskadva előre bukik 509 3, II| ledobja. „Hajrá!” kiáltják az üldözők, s a hat véreb rárohan 510 3, II| üldözők, s a hat véreb rárohan az elesettre. Elnyomják. Kétségbeesett 511 3, II| üldözői már nem messze vannak. Az ebek dühösen ágaskodnak 512 3, II| annak, a ki visszahozza!”~ ~Az üldözött ekkor oly közel 513 3, II| sikolta a lyány s elfutott az ablakból.~ ~A betegőr bekémlelt 514 3, II| emeli fel könyes arczát az égre, s kulcsolt kezeiben 515 3, II| reszketve szoritja ajkaihoz az olvasót.~ ~„Ő az!” kiálta 516 3, II| ajkaihoz az olvasót.~ ~„Ő az!” kiálta fel tompa sohajszerű 517 3, II| tompa sohajszerű hangon az ember, és szemei villogtak; 518 3, II| villogtak; oda futott újjolag az ablakhoz, s letekintve az 519 3, II| az ablakhoz, s letekintve az üldözöttre, kinek már ekkor 520 3, II| a lélekvesztő naszádon. Az Unna házmagas hullámokat 521 3, II| hajigálták hol fel, hol alá. Az üldözők szüntelen közelebb 522 3, II| borzasztó átkokat ordit le az üldözött fejére.~ ~„Verjen 523 3, II| üldözött fejére.~ ~„Verjen meg az isten sulyos balkezével!”~ ~ 524 3, II| E pillanatban érte el az üldözők csónaka a futóét, 525 3, II| következő pillanatban csak az egyik naszád tört a túlpart 526 3, II| serezsán belefúlt a vizbe, az üldözött pedig átvergődve 527 3, II| kétségbeesve rogyott össze az ablaknál, őrült bánattal 528 3, II| susogva: „Nincsen sors!”~ ~Az átok nem fogott. Nem lehetett 529 3, II| imádsága megrontá annak erejét. Az üldözött gyermeke az ártatlan 530 3, II| erejét. Az üldözött gyermeke az ártatlan gyermeklyány ott 531 3, III| kellett volna által vinni. Az ember igen jó barátja volt 532 3, III| 60,000 katona forintot. - Az ember minden nyom nélkül 533 3, III| hinni a komának, s miután az ő rovására elveszett összeg 534 3, III| társaságában, szobákat söpört és az uri hölgyet segité reggelenként 535 3, III| szerencsétlen megdicsőülést ére; az előkelő kisasszony oly szent 536 3, III| benső érzelemmel vonzódék az ifjúhoz, hogy midőn ez boldogtalan 537 3, III| szerető becsapta orra előtt az ajtót s inasaival vetteté 538 3, III| s már épen bezörgetett az élet harminczadi hivatalánál; 539 3, III| állott, már nem találta őt, az asszonyság kiadott rajta, 540 3, III| nőtelen férfi fogta pártul, ki az időtől fogva igen czifra 541 3, III| sirás világosan megmondott az ifjunak mindent; megmondá, 542 3, III| lelkében sem találja azt az utolsó menedéket, melyre 543 3, III| szégyen foltjait, miket az erény fehér ruhájából kimosni 544 3, III| testvérétől a lyány, azt az egyet, hogy felejtse el 545 3, III| felejtse el őt örökre. - Az ifju eltudta taszítani magától 546 3, III| A temető árkába volt az eltemetve, szegény; fejénél 547 3, III| esőszakadás egyik oldalát kimosta az ároknak, a halott ruhájának 548 3, III| csücse kimaradt a sírból. Az ifju lehasítá e ruha szegletet, 549 3, III| e ruha szegletet, nehogy az ebek majd annál fogva kihuzzák 550 3, III| rejté, hogy ott feküdjék az szivén, nehezebben, mintha 551 3, III| szivén, nehezebben, mintha az egész emberiség bűne fekünnék 552 3, III| ásatott el, még jó hogy nem az akasztófa alá. Eszébe jutott, 553 3, III| Ráismert. Régi hitelezője volt az neki, kitől az életet kapta 554 3, III| hitelezője volt az neki, kitől az életet kapta költsön - édes 555 3, III| édes apja. Nyakába borult az ősznek, kérte, hogy ne feküdjék 556 3, III| közé. - „Elmegyek!” felele az ősz, szomorúan ingatva sárral 557 3, III| végig húzta.~ ~Ez fölébredt, az esővíz csurgott az árokba, 558 3, III| fölébredt, az esővíz csurgott az árokba, az volt olyan hideg, 559 3, III| esővíz csurgott az árokba, az volt olyan hideg, de homloka 560 3, III| Álmait el szokta feledni az ember, mikor fölébred; de 561 3, III| felejté el, hogy mit fogadott az ősz embernek, annak az ősz 562 3, III| fogadott az ősz embernek, annak az ősz embernek, a ki maga 563 3, III| tetemeire döntöttek, megátkozá az őrült kétségbeesés átkával 564 3, III| lehelletével vesztegeti az isten levegőjét. Elátkozá 565 3, III| levegőjét. Elátkozá magát és az isten menykövét, mely őt 566 3, III| megtorlatlanul hagyná, és azt az eget, melynek felhői közt 567 3, III| maradjon világ romlásaig; ha az, ki oka volt apja halálának, 568 3, III| meghalni azon tömlöczben, a hol az ő apja, ott rothadni meg 569 3, III| a temető árokban, a hol az ő apja, szennyezett névvel 570 3, III| enyészni el a földről, mint az ő családjából minden ivadék; 571 3, III| nem lesz földönfutó, mint az ő apjának gyermekei; ha 572 3, III| szerelem kárhoztatja, s az a nyomor, mely a szétdúlt 573 3, III| fogják azt utolérni, mint az ő apjának gyermekeit. -~ ~ 574 3, III| őrtűze mellett, a szél zúg, az eső esik, a szélzugási közt 575 3, III| birkózva a felhők rémeivel és az eső ködében egy rémet lát 576 3, III| fölkel és sárt és követ dobál az égre. - A pásztor eltakarja 577 3, III| megnyugodjék, s áldja magában az első kakas-szót, mely a 578 3, III| látta volna a rémnek, azt az őrült, összegyilkolt lelket!~ ~ 579 3, IV| Egész éjen át üvöltött az éjszaki szél, korán reggel 580 3, IV| emlékeznek oly viharra, mint az elmult éjszakáé. Az Unna 581 3, IV| mint az elmult éjszakáé. Az Unna átszakasztotta gátjait, 582 3, IV| átszakasztotta gátjait, s az egész kosztaniczai sikot 583 3, IV| a hegyoldali fák között. Az őrházak sok helyen beszakadoztak, 584 3, IV| vihar, a kiütött halálvész, az áradás, mennyi szolgája 585 3, IV| koporsót beszentelő pópa, az éneklő diákok, a szemfedő, 586 3, IV| betegőr átkötötte a halottat az ágy lepedővel, melyen feküdt, 587 3, IV| sajnosan felsikoltott a mint az első hant érte anyja arczát, 588 3, IV| arczát, percz múlva el volt az egészen takarva, csak még 589 3, IV| egészen takarva, csak még az egyik keze látszott elő, 590 3, IV| keze látszott elő, azután az is eltűnt, a szolga dombot 591 3, IV| akármilyet, megérti azt az isten.”~ ~A kis árva zokogva 592 3, IV| a l á l-ó r a p ó k vert az ágydeszkák között. - A lyányka 593 3, IV| shawljába takarva lesietett az udvarra. Minden ajtó nyitva 594 3, IV| észrevenni, mily egyedül maradt az egész szigeten. Kifutott 595 3, IV| kiáltozott, kezeit tördelé;.... az éjszaki parton emberek jártak 596 3, IV| betegőrt látta távozni.~ ~Az Unna tulsó partjain egy 597 3, IV| sírt a távozó után, hogy az útja közepéről nagy ügygyel-bajjal 598 3, IV| vele tutajához, melyet csak az imádság tarta a viz szinén. „ 599 3, IV| lyányka félre vonta magát az úszó talp közepére, kis 600 3, IV| csókolgatta és lassúdan sírdogált. Az éjszaki partról gyakorta 601 3, IV| senki, udvarain nem ugattak az ebek. Ez keresztény falu 602 3, IV| feszületnél kétfelé vált az út; itt elbocsátá a lyányka 603 3, IV| szomorúan susogta: „tavaly még az én testvérem is ilyen szép 604 3, IV| falukból minden lakót kivert az isten haragja. A hegyes 605 3, IV| tovább: ha rájok esteledett, az ő keblére hajtá le fejét, 606 3, IV| zivatar érte őket utol, az ő kezei takarták be a zápor 607 3, IV| hálaul imádkozni tanitá őt az úton. - Nyolczadnapra a 608 3, IV| végzik foglalatosságaikat az itteniekkel; a város és 609 3, IV| itteniekkel; a város és az épület közötti tér tele 610 3, IV| hanyagság átalános typusa.~ ~Az utasok a néptömeg közé vegyültek, 611 3, IV| népcsoporton, összejárta az egész sokadalmat, kifáradt 612 3, IV| lábaihoz.~ ~„Áldjon meg az Isten, szólt neki a lyánka, 613 3, IV| fejét.~ ~Két napig vártak az utasok Priedornál, mialatt 614 3, IV| árulta el védőjének, minthogy az sem kérdezé tőle azt egyenesen 615 3, IV| lyánka azonban kibontá magát az ölelő karok közül s a seressant 616 3, IV| igen sokkal tartozik.~ ~Az apa éles tekintettel, gyanúsan 617 3, IV| mozdulatlan, egykedvü maradt az, némi szinezete a részvét 618 3, IV| rajta.~ ~,Légy üdvöz, szólt az apa - ha leányommal jót 619 3, IV| n i e l s átkozott lesz az a nap, mellyen engem vendégednek 620 3, IV| készen állanak szolgálatodra, az én nevem Szomor Lőrincz; 621 3, IV| ajánlottad s én viszont az enyémet, - a nép előtt azonban 622 3, IV| m o r L ő r i n c z.”~ ~Az apa szivéről kőterhe esett 623 3, IV| vonásait nem ismerte meg az ifjuban s hagyta magát a 624 3, V| sokszor megfordult kedveért az örmény házánál s a lyánka 625 3, V| utolsó részébe.~ ~Egy este az örmény himzett kabátjában, 626 3, V| ajtajában a márvány padocskán s az alkonyodó ég piros felhőin 627 3, V| festve remek email munkában. Az örmény mosolygva nézte a 628 3, V| képzelé, milly közel van az hozzá, a ki azt nagyon is 629 3, V| ménje hátáról; ez beszaladt az udvarra, a lovag pedig lihegve 630 3, V| lovag pedig lihegve sietett az örményhez, s fáradtan veté 631 3, V| kőpadra.~ ~„Béke veled - szólt az örmény - nagyon elfáradtál!”~ ~ 632 3, V| Ki akar bántani?” kérdé az örmény, s mentül tovább 633 3, V| megpróbálták, gondolá magában az örmény, de én is vigyáztam 634 3, V| fogoly szökött el innét az austriai határra, kit midőn 635 3, V| consulhoz, kiadatásomért.’~ ~Az örmény ereiben fagyni kezdett 636 3, V| megmenekülhetésre, csak egy; de az fájdalmasabb a halálnál, 637 3, V| Micsoda mód?” kérdé elképedve az örmény - minden tagjait 638 3, V| Musulmánná kell lennem.’~ ~„Csak az? És ha ez elég. Hisz ezt 639 3, V| Mahomed hitére térünk.”~ ~Az örményt a saját magairánti 640 3, V| sirni is tudok? ’~ ~„De az nem lehet; te az én lelkem, 641 3, V| De az nem lehet; te az én lelkem, az én életem 642 3, V| lehet; te az én lelkem, az én életem vagy, nélküled 643 3, V| hizeleg.’~ ~„A helytartó? Az a rút ember, hiszen ő pogány?”~ ~, 644 3, V| veled, szegény leány! adja az ég, hogy sokáig ne élhess, 645 3, V| úgy Lőrincz, ha isten van az égben.”~ ~,Van, csak az 646 3, V| az égben.”~ ~,Van, csak az kár, hogy a földet még emberek 647 3, V| Késő éjjel jött haza az örmény, hosszasan beszélt 648 3, V| philosophi okokkal támogatva, az igazi okokat azonban nagy 649 3, V| valóságáról. - Alig hagyá magára az örmény, midőn csendesen 650 3, V| várta két felnyergelt lóval, az leemelte őt a párkányról, 651 3, V| A jóbarát feltette az egyik lóra a lyányt, a másikra 652 3, V| Maga pedig bezörgetett az örmény hálószobája ajtaján.~ ~„ 653 3, V| Őrült haraggal rohant elő az apa. ,Ki volt az? utána! - 654 3, V| rohant elő az apa. ,Ki volt az? utána! - orditá veszettül - 655 3, V| Hirtelen lóra kaptak, az örmény és barátja; a berber 656 3, V| óra alatt hagyták hátra. Az Unna partjára értek. Lovaik 657 3, V| rohant másik csónak után az örmény, evezőt ragadtak 658 3, V| mind a ketten. Elfeledte az ember, hogy neki nem szabad 659 3, V| Szemei vérben forogva függtek az előttök törő csónakon. Csak 660 3, V| Rabló, megállj!” orditá az apa s a jóbarát szolgáját 661 3, V| szolgáját torkon ragadta. Az erősebb volt nálánál s a 662 3, V| kérdé önmagát is elfeledve az apa. - Széttekinte, sem 663 3, V| Murányi Gábor átka betelt. Az ember, ki miatt apja börtönre 664 3, V| Csak annyiban nem telt be az átok, hogy Tóváry leánya, 665 3, V| élte le napjait, s ez volt az a lyány és ez volt az a 666 3, V| volt az a lyány és ez volt az a barát, kikért a boldogtalan 667 4 | EGY HALÁLITÉLET.~ ~Az Isten lát, az ember sejt; 668 4 | HALÁLITÉLET.~ ~Az Isten lát, az ember sejt; Isten olvas 669 4, I| templomai között legnevezetesebb az, melly a Rue de Viviennel 670 4, I| vivienne utczai templom az ő temploma, - a börze.~ ~ 671 4, I| ide senkit, mégis tele van az a reggeli óráktól a késő 672 4, I| családokra és országokra. Az ige, melly innen széthangzik 673 4, I| melly innen széthangzik az egyedűl csalhatlan valóság, 674 4, I| nyomai voltak észrevehetők, az igaz Isten egy lehellete 675 4, I| volt Monce ur arcza, ki az érkezett hióbpósta után 676 4, I| korinthi oszlopnak vetve vállát az előcsarnokban s zsebébe 677 4, I| de vivre”t, s nem ügyelt az óranegyedenkint érkező telegrafl 678 4, I| hátra fordult. - Ah, ön az, M. Taillard? ugy hiszem, 679 4, I| ezen oszlopot tartóztatja az összeroskadástól, nyolcz 680 4, I| penttel szállt alább.~ ~- Az mindegy, felele Monce vállat 681 4, I| lát egyebet egy neménél az üzletnek, a mit nem ön talált 682 4, I| ha hazája elpusztúl, ha az ujságirók hazaárulónak szidják, 683 4, I| előzte meg.~ ~- Ah uram az emberek látni akarnak, mi 684 4, I| mesterség s megbízni, hogy az éjjel egy tegnap eltemetett 685 4, I| Philadelphiában nem találja. Az emberek azt hiendik, hogy 686 4, I| zavarodottan, eltévedve lelkében az idegen eszmék közt.~ ~- 687 4, I| lenni. Ismerheti ön ezt az üzérfajtát, képes az embernek 688 4, I| ezt az üzérfajtát, képes az embernek az arczából olvasni. 689 4, I| üzérfajtát, képes az embernek az arczából olvasni. Kutatna, 690 4, I| miért nem siratja jobban az asszony megholt férjét? 691 4, I| ha elfogadna?~ ~- Akkor az én dolgom lenne őt tudósítani 692 4, I| leendő álnevét; legyen az például T o n n e r s, azon 693 4, I| irni fog neki, még pedig az ő családi neve alatt, s 694 4, I| aztán minden elcsillapult, az asszony le fogja vetni a 695 4, I| hozzá. Ő vonakodni fog, hogy az út nagyon hosszú; hogy az 696 4, I| az út nagyon hosszú; hogy az uj kérő nem szép ember, 697 4, I| ismert renoméemnél fogva az egész ügynek nagy tekintélyére 698 4, I| Veszélyes pillanatokban az ember igen röviden szokott 699 4, I| pillanat mulva sajátjává tette az ügyvéd által ajánlott tervet, 700 4, I| Taillard rögtön sietett az üzér számára megkivántató 701 4, I| becsesebb papirjait; éjszakára az irodai lakból, mely saját 702 4, I| kiknek itt is mint Londonban az a hivatásuk: hogy boncztudósok 703 4, I| kapusnak valamit átadott, az utczák tömkelegében eltűnt.~ ~ ~ ~ 704 4, II| II.~ ~Duforet Angelika, az üzér neje ismert szépség 705 4, II| mellett a homlok nyugalma, az arcz változatlan alabastroma, 706 4, II| szobaleányát, hogy nézze meg ki jő. Az kevés idő mulva visszatére, 707 4, II| magával, jelentve, hogy ezt az éjjel egy ismeretlen ember 708 4, II| adta át a kapusnak, kit az soha sem látott azelőtt; 709 4, II| soha sem látott azelőtt; az ember nagy asztrakánprémes 710 4, II| Ah mire gondol?~ ~- Az öreg Planchet esküdött, 711 4, II| úrnőjével rögtön akar beszélni. Az ember arcza igen illetődöttnek 712 4, II| bocsássák be a segédet, ki már az ajtó előtt csiszolta nyugtalanul 713 4, II| helyette.~ ~Moncené megijedt. „Az istenért mi történt?” kiálta.~ ~- 714 4, II| lövés.~ ~- Lövés! kiálta fel az asszony, tehát meg van gyilkolva.~ ~- 715 4, II| hevernek, ugyanazok, miket az nap este velem töltetett 716 4, II| Isten! mi oka lehetett?~ ~- Az ok, fájdalom, hogy nagyon 717 4, II| hogy nagyon is világos; az iróasztalán felnyitva heverő 718 4, II| vagyonából semmije sem marad.~ ~- Az nem tesz semmit. Élhet az 719 4, II| Az nem tesz semmit. Élhet az ember gazdagság nélkűl is, 720 4, II| regiókba, eltévelyegtek vele, az eszmék csillagforgásai közé, 721 4, II| minden gondolat.~ ~Ki volt az? - Mit akart? - És miért?~ ~ ~ ~ 722 4, III| merészeltek lenni a többieknél.~ ~Az emberek elmaradtak tőle, 723 4, III| vigasztalá, beszélt vele az elmultakról s biztatá a 724 4, III| régi hű segéde.~ ~Egyedűl az esteli órák voltak azok, 725 4, III| függesztve, várta, hogy mit fog az ügyvéd neki mondani?~ ~Taillard 726 4, III| igénybe.~ ~- A mi a lelkemé, az az enyém uram. Viszonzá 727 4, III| A mi a lelkemé, az az enyém uram. Viszonzá a hölgy 728 4, III| állapotban él.~ ~- Meglehet, de az nem tesz semmit.~ ~- Pedig 729 4, III| úgy hiszem, eléggé megóv az: hogy szegény vagyok.~ ~- 730 4, III| mind a tied, és légy te az enyém; - ha volna ilyen 731 4, III| hogy ön előtt titok legyen az, mi bensőmben véghez megy, 732 4, III| mikről legyen mit beszélni az utánam megmaradóknak.~ ~- 733 4, III| különböző a többi nőktől, kiket az idő feledni és remélni tanít; 734 4, III| szeretem. Szerelmem olykor az őrjöngésig ragadott; a demoniakus 735 4, III| kell osztania velem vagy az életet vagy a halált, és 736 4, III| a halált, és verjen meg az Isten: ha ez esküvésemet 737 4, III| kűzdő veszendő lélekre.~ ~- Az elsőt nem hiszem, az utóbbitól 738 4, III| Az elsőt nem hiszem, az utóbbitól nem félek: viszonzá 739 4, III| legboldogabbá teendem önt az asszonyok között; de ha 740 4, III| a halált, ön látni fogja az enyimet és nem fogja túlélni.~ ~- 741 4, III| visszafordulva s azzal elsietett.~ ~Az özvegy nyugodtan folytatá 742 4, IV| valami különös hir terjengni az óriási városban.~ ~Monce 743 4, IV| ténybizonyitékúl fejlődtek elő; - az emberek határozottan kezdtek 744 4, IV| hanem meggyilkoltatott.~ ~Az orvosok, kik a holttestet 745 4, IV| a kettő halálos volt, ha az elsőt megtette az öngyilkos, 746 4, IV| volt, ha az elsőt megtette az öngyilkos, a másodikra már 747 4, IV| valamit átadni láttak.~ ~Az emberek azt kezdték beszélni.... 748 4, IV| ellenség kimondta a vádat, az emberek kaptak a hiren; 749 4, IV| vád, s minél tiszteltebb az, ki általa illetve van, 750 4, IV| rögtön őrizet alá tétetett, s az esküttek összehivattak.~ ~ 751 4, IV| ur hires volt arról, hogy az ily játékokat többnyire 752 4, IV| férje kereskedősegédét.~ ~Az emberek fejcsóválva hasonlíták 753 4, IV| roppant néptömeg foglalta el az esküttszék teremét, nem 754 4, IV| karzatok, előcsarnokok, maguk az utczák is el voltak foglalva 755 4, IV| bámulókkal, kiváncsiakkal; az üléseket árverezték, mint 756 4, IV| üléseket árverezték, mint az operaházban valami hires 757 4, IV| tánczosné előadásakor.~ ~Az esküttek elfoglalták székeiket. 758 4, IV| másik védője számára.~ ~Az ajtónál álló tömeg rögtöni 759 4, IV| tolakodva fordultak oda, honnét az érkező váratott, s a mint 760 4, IV| lépett elő, úgy hogy midőn az elnök mutatta neki a széket, 761 4, IV| ügyetlensége miatt kész volt ellene az elővélemény a közönség előtt.~ ~ 762 4, IV| elővélemény a közönség előtt.~ ~Az esküttek meghiteltetésével 763 4, IV| esküttek meghiteltetésével inte az elnök a közvádlónak, az 764 4, IV| az elnök a közvádlónak, az fölkelt, átvevé segédétől 765 4, IV| hallák a pisztolylövéseket az emlitett irodában s nem 766 4, IV| ki sietve haladt végig az utczán s egyenesen Moncené 767 4, IV| nem ejthette magán, mert az elsőnél mindjárt halva kellett 768 4, IV| halva kellett összerogynia. Az eset borzasztó volt, de 769 4, IV| tanuvallomásaikból kitűnik az, hogy Monce idegen kéz által 770 4, IV| és végre, hogy Moncené az egész eseményt nem csak 771 4, IV| Kérem, szólt közbe az elnök: a tanúkat előbb megesketni.~ ~ 772 4, IV| helybehagy.~ ~M. Duval fölkérte az elnököt, hogy legyen szabad 773 4, IV| halott feje.~ ~- Isten! mi az? kiálta föl visszaborzadva 774 4, IV| nyugodt asszonyom, szólt közbe az elnök, e tárgy nem ön ijesztgetéseűl 775 4, IV| érzé azt is, hogy vele van az igazság.~ ~Előttünk, kik 776 4, IV| igazság.~ ~Előttünk, kik az előzményeket ismerjük, különösnek 777 4, IV| megátalkodottságnak hivé s az elborzadást az öntudat belső 778 4, IV| megátalkodottságnak hivé s az elborzadást az öntudat belső csapásának.~ ~ 779 4, IV| öntudat belső csapásának.~ ~Az elnök inte Arnouldnak, hogy 780 4, IV| elő a vádlott védelmére. Az fölkelt, sápadt, kifejezéstelen 781 4, IV| nem tudok tartani, én csak az igazságot tudom, azt fogom 782 4, IV| sziv után: lehetséges-e az, hogy egy nő, kinek egész 783 4, IV| soha, kinek magas lelke még az apró emberi gyarlóságokat 784 4, IV| kimélni a halottat, midőn az élőt kell megmentenem. Monce 785 4, IV| A birák kézbevették az átnyujtott iratot s helyeslő 786 4, IV| gyilkoltatott meg, mert az orvosok nem engedik meg, 787 4, IV| orvosok nem engedik meg, hogy az öngyilkos két lövést tehetett 788 4, IV| elhatározását? erre megfelel az átnyújtott mérleg áttekintése, 789 4, IV| találom rendkívűlinek, hogy az ember azon eszmét, a mi 790 4, IV| Pedig tagadhatlan volt az öngyilkolás. Aztán várhatni-e 791 4, IV| nem azt mondják-e, hogy az öngyilkos halála előtti 792 4, IV| nem tette ezt vagy amazt? Az átadott iratok kimagyarázandják 793 4, IV| kimutatása szerint Monce ur az nap minden készpénzt kiadott.~ ~ 794 4, IV| becsengetni, ebből sehogy sem az tünik ki, hogy a két alak 795 4, IV| kapuson kivűl senki sem látta, az pedig nem látta őt az irodából 796 4, IV| látta, az pedig nem látta őt az irodából kijőni. De feltéve, 797 4, IV| áll, ily szemeket adott-e az Isten a férjgyilkosnak mint 798 4, IV| embertársaihoz jó, férjéhez hű és az Istenhez szent, kell-e, 799 4, IV| zajgása elcsillapultával az elnök a vád és védelem folytán 800 4, IV| kifejlett tényállást elmondá az esküttek előtt, hidegen 801 4, IV| úgy a mint elmondva. Erre az esküttek félrevonultak a 802 4, IV| a karzatok hallgatósága, az utczai gyülevész hangos 803 4, IV| szemeiben, mik feltekintének az égre, a legnemesebb lélek 804 4, IV| hogy könyeit elrejtse. Az űlés eloszlásával oda lépett 805 4, IV| mondá magát.~ ~Ez ember az oszlopok egyike mellől hallgatá 806 4, IV| ügyvédi beszédeket, mintha az volna eszében, hogy bármennyire 807 4, V| V.~ ~Két hónap múlt el az esemény után, midőn Moncené 808 4, V| Moncené asszony egy napon ujra az esküttszék elé idéztetett. 809 4, V| kerültek ellene kézhez.~ ~Az esküttszék ismét együtt 810 4, V| Nos asszonyom, most az egyszer tán nem mutattam 811 4, V| s miután a kérdés csak az ismeretséget föltételezé, 812 4, V| Kedves Angelikám.”~ ~Moncené az iszonyat kifejezésivel arczán 813 4, V| szava s lélekzete elállt az irtózatos rejtély előtt.~ ~- 814 4, V| biráihoz.~ ~- Ah uraim, az irtózatos, a mi itt velem 815 4, V| vinni, hogy megtagadjam az Istent.~ ~- Oh épen nem 816 4, V| teljesülend, mert Tonners ur az utközben kisérőit megvesztegetve 817 4, V| ön mindenben ártatlan s az ő vétkéről nem tud semmit. 818 4, V| egyedűl őt ez életben, és ez az, mi önt gyanúba keveri.~ ~ 819 4, V| S reszketve, kezeit az égnek emelve, rogyott térdre 820 4, V| égnek emelve, rogyott térdre az asszony, fájdalmas jelképe 821 4, V| kétségbeesésnek.~ ~- Különös, hogy ez az ember mégis oly titkokat 822 4, V| most meg volnék mentve az élettől.”~ ~- Ujra megfogom 823 4, V| nyomát is fölkeresni; de az Istennek törvénye kötelességeket 824 4, V| törvénye kötelességeket ir az emberek által szerzett törvények 825 4, V| mik a jogtudós helyett az emberhez szólanak. Én egyszerű 826 4, V| asszonynyal beszélni? És mi az, mi ott végül legsúlyosabb 827 4, V| előtt, s ha bűntárs volna az, kihez e levél irva van, 828 4, V| itéletet, hanem elégtételt!~ ~Az ember haragja dörgött a 829 4, V| zokogása hangzék közbe közbe.~ ~Az elnök kevés szóval elismétlé 830 4, V| szóval elismétlé a tárgyat az esküttszék előtt. A birák 831 4, V| feszűlt figyelemmel várta az irtózatos dráma kifejlődését.~ ~ 832 4, V| Egyszer végre nyilt a terem, az esküttek visszatértek komolyan, 833 4, V| helyeiket, a határozat, melyet az elnök felolvasott ez volt:~ ~„ 834 4, V| felolvasott ez volt:~ ~„Az ügy ezuttal véghatározat 835 4, V| zaj nélkűl távoztak el, az egész teremen valami átalános 836 4, V| akarja velem megosztani az életet, én találok rá módot 837 4, V| lelkem eléggé elszokott már az élettől s hozzá szokott 838 4, V| távozott el a börtönből. Az ajtóban még egyszer visszafordult.~ ~- 839 4, V| gyéren népesültnek találá. Az emberek elkezdték őt szánni, 840 4, V| tanúk padján végig tekinte, az új tanúban Mr. Taillardot 841 4, V| hideg tekintetet vetett az emberre, mitől annak arcza 842 4, V| lángvörösre gyuladt ki.~ ~Az elnök szólitására fölkelt 843 4, V| Azután vallani kezde.~ ~- Az én nevem Taillard Armin, 844 4, V| valék, én segitettem neki, az első lövést ő tevé, a másodikat 845 4, V| minthogy őt elárúlja.~ ~Az ember szóról szóra igazat 846 4, V| tudta volna valaki: hogy ki az a Mr. Tonners?~ ~- A lelkiismeret 847 4, V| nyugodnom, folytatá Taillard. Az élet gyötrelemmé vált előttem 848 4, V| vagyok, nyúgodtan várom az itéletet, nyúgodtan a halált.~ ~- 849 4, V| mentségére felhozni? kérdé az elnök észrevehetőleg reszketeg 850 4, V| Angelikától.~ ~- Semmi, viszonzá az.~ ~- Elismeri a tanú állitását.~ ~- 851 4, V| orvosért, élesztő szerekért.~ ~Az emberek körüle bámulattól 852 4, V| azon perczben is, midőn az ő fejére mondták ki a halált, 853 4, VI| támadt egyszerre, mintha az ég le akarna szakadni a 854 4, VI| akarna szakadni a földre; az irtózatos orkán letépte 855 4, VI| lehajigálta a bámulók fejére, s az elsötétült levegő csak akkor 856 4, VI| végig czikázott benne.~ ~És az égdörgés, a viharorditás 857 4, VI| birák, papok és két elitélt. Az egyik oly fehér. Előttük 858 4, VI| Moncené, védd lelkedet, ne az én életem.~ ~Taillard oda 859 4, VI| a végrehajtó biróhoz.~ ~Az ég menydörgött, a vihar 860 4, VI| állványa mellett.~ ~Most az ég egy irtózatosat harsant, 861 4, VI| függőlegesen csapott le az ég magasságából a föld szinére, 862 4, VI| második elitéltre nézve az itélet felfüggesztetik.~ ~ 863 4, VI| a szomorú dobszó mellett az úton, melyen jött, újra 864 4, VI| újra visszament.~ ~Még az nap egy eskütt biróság alakittatott - 865 4, VI| lehet.~ ~* ~ ~Közel volt már az idő, mely Angelika gyermekének 866 4, VI| melyen a mint belépett, az esküttszék teremében lelte 867 4, VI| ismét zsúfolásig tömve volt, az átalános hallgatás a belépőre 868 4, VI| közvádló, szemeit le nem véve az asszony arczáról.~ ~- Soha 869 4, VI| ismerend a megátalkodott.~ ~Az elnök intésére a huissierek 870 4, VI| intésére a huissierek leszedék az álarczot, álhajat és álszakállat 871 4, VI| ijedelmes sikoltással ismert reá az emberre és karjai közé rogyott.~ ~ 872 4, VI| szoborrá meredve bámultak rá az alakra, ki mintha a sirból 873 4, VI| szorulni érzé szivét.~ ~- ~ ~Az Isten lát, az ember sejt. 874 4, VI| szivét.~ ~- ~ ~Az Isten lát, az ember sejt. Isten olvas 875 4, VI| ember a szóból.~ ~A ki adja az életet, az adhatja a halált.~ ~ 876 4, VI| A ki adja az életet, az adhatja a halált.~ ~Az ember 877 4, VI| az adhatja a halált.~ ~Az ember csalódik. Ne játszatok 878 5 | VALAHÁNY HÁZ ANNYI SZOKÁS.~ ~(Az ukrán pórhad.)~ ~ ~ ~ 879 5, I| jó Magyarországban szokás az, hogy gazdag gyermektelen 880 5, I| váljanak; és a midőn eljön az Istentől rendelt idő és 881 5, I| szokás.~ ~Beszélik, hogy az oroszbirodalom fővárosában 882 5, I| jobbágya lakott, kik neki az ország törvényei és szokásai 883 5, I| kezdve halálaig.~ ~A mugik az ő gazdájának fundus instructusa, 884 5, I| hogy mesterember legyen, az ő urának megegyezésével 885 5, I| mesterember; a mit pedig ezen az úton nyer, az mind a gazdájáé, 886 5, I| pedig ezen az úton nyer, az mind a gazdájáé, és ha a 887 5, I| nagykereskedőt egy órában megszólitja az ő földesura, hogy adja át 888 5, I| férjet adjon; mert a mugik az ő urának jószága, s kötelessége 889 5, I| van a gazda, a ki ügyel az apró bárányokra, bornyúkra 890 5, I| bárányokra, bornyúkra ha az anyajuh és tehén bőrével 891 5, I| a midőn bevezették őket az úrnő elfogadó termeibe, 892 5, I| A szives delnő engedte az ilyen szenvedélyeket kifejlődni, 893 5, I| szenvedélyeket kifejlődni, engedte az öreg úrakat bolondúlni, 894 5, I| tárgyát, akkor félrehivta az illetőt egy szóra, elmondá 895 5, I| szóra, elmondá neki, hogy az a leány, a kit olyan nagyon 896 5, I| mit akar, férjhez adhatja az inasához, megkorbácsoltathatja 897 5, I| akkor elviheti a leányt, az ő jószága lesz az, - testestűl 898 5, I| leányt, az ő jószága lesz az, - testestűl lelkestűl.~ ~ 899 5, I| azt mondhatják, hogy ez az eljárás nagyon különbözik 900 5, I| Mi fehérnek képzeljük az angyalt, a szerecsen feketének.~ ~ 901 5, I| képzelet nem alkotott, mint az övé; kék szemekben is ritkaság 902 5, I| beleszeretett a gyönyörű lyánykába; az úrnő engedte szenvedélyét 903 5, I| engedte szenvedélyét egész az őrűlésig fejlődni s mikor 904 5, I| hogy még sem vesztette el az eszét oly mértékben mint 905 5, I| egy dáridó alkalmával, mig az úrnő maga a cotillont járta, 906 5, I| szép leánykát elszöktette, az eleget dúlt-fúlt, perlekedett, 907 5, I| maga is kedves ember levén az udvarnál, semmit sem nyerhetett 908 5, I| finom társaságokban ezt az esetet beszélték a legsikerűltebb 909 5, II| Ha e sorok kegyes olvasói az itt elmondottak felett fejet 910 5, II| vizet kért a leánykától.~ ~Az bement és hozott neki egy 911 5, II| szakács, inas, szobaleány mind az ő rendeletére állt és szaladt, 912 5, II| szabó annak is fog dolgozni, az asztalnál ezután ketten 913 5, II| szolgálja s egyik hintó az ő számára álljon készen.~ ~ 914 5, II| örömeit megkeseríteni; mikor az Kozimával az angolkertben 915 5, II| megkeseríteni; mikor az Kozimával az angolkertben sétált, akkor 916 5, II| forditották föl; a grófnak betört az orra s Kozimának a testéről 917 5, II| tudta hová viszik, a mig ott az ismerős udvaron le nem tették 918 5, II| ácsorgó cselédei között.~ ~Az úrhölgy eleinte nem birt 919 5, II| leányra, azt kéri magának az úrnő által megtérittetni.~ ~ 920 5, II| úrnő által megtérittetni.~ ~Az úrnő dühe nem ismert határt. 921 5, II| elhervadt, elpusztult, de az úrhölgynek itt is csak az 922 5, II| az úrhölgynek itt is csak az jutott eszébe, hogy ime 923 5, II| értékű szépségét, a mi nem is az ő szépsége volt, hanem az 924 5, II| az ő szépsége volt, hanem az úrasszonyáé.~ ~Sajnálnám 925 5, II| úrasszonyáé.~ ~Sajnálnám az olvasók sziveit annak elmondásával 926 5, III| mivelt és érzékeny volt, az utána következő leány annál 927 5, III| hizelgve s mosolygva csúszott az ő urának lábaihoz s lecsókolta 928 5, III| lecsókolta róluk a port.~ ~Az ilyen teremtés tetszett 929 5, III| találkozott életében. Ha kizárta az ajtón, ott hált a küszöbön 930 5, III| bele volt bolondulva, hogy az egész telet jószágán töltötte 931 5, III| a ki közel járt hozzá.~ ~Az ember olyan, hogy a jóból 932 5, III| végével kihajigálták őket az ablakon, vagy meggyujtották 933 5, III| vagy meggyujtották rajtok az öltözetet, úgy hagyták elfutni, 934 5, III| jobbágyaig s ha zivataros volt az idő, és nem lehetett medvékre 935 5, III| akkor kiültek a gavallérok az ablakokba s onnan a legkényelmesebb 936 5, III| legkényelmesebb lesből lövöldöztek az azon járó-kelőkre.~ ~Mindennap 937 5, III| kedvét új pezsgésbe hozza; az ilyen hosszú tél idején 938 5, III| ilyen hosszú tél idején az ember úgy sem tudja mivel 939 5, III| tánczvigalmak, dáridók, az egyforma felpiperézett estélyek, 940 5, III| elkoptatott mulatságok voltak már az ifju Oroszország inyének; 941 5, III| legutoljára biztatta őket, az fogja bekoronázni a többit.~ ~ 942 5, III| egyik szent vasárnapján az egész úri társaság meglátogatta 943 5, III| megemlékezni, illő, hogy a kik az ördögnek emeltek egy nagy 944 5, III| emeltek egy nagy oltárt, az Istennek is gyújtsanak meg 945 5, III| válogatni.~ ~S nem félnek ezek az emberek azoktól a komoly 946 5, III| mindenűnnen? nem félnek tőle, hogy az a megváltó, ki egykor a 947 5, III| beszéltek, láthatólag nevettek az ájtatos sóhajtások helyén, 948 5, III| legközelebbi órák egyike lesz-e az, melynek ütésére meg kell 949 5, III| szedett kurta viganóra. Az oroszok büszkesége az, hogy 950 5, III| viganóra. Az oroszok büszkesége az, hogy leányaik czifrán járjanak, 951 5, III| leányaik czifrán járjanak, az orosz paraszt inkább a legszükségesebb 952 5, III| marháját nélkülözi, mint az új szalagokat leánya hajában.~ ~ 953 5, III| jött tizenhét ifju pár az oltár elé; szép fiatal szűzek 954 5, III| vőlegényeikkel, kiket ott az Isten szolgája szertartásos 955 5, III| összeadott, összekötve kezeiket az örök frigy szalagjával; 956 5, III| méltóságteljes arczához az a gyöngyös párta, melyet 957 5, III| mondhatott semmi roszat, még az irigység is kénytelen volt 958 5, III| zsinóros dolmányáról még az idegen is megtudhatja, hogy 959 5, III| méltóságos ur belső inasa; az udvarból való ember. Nagy 960 5, III| ember. Nagy szerencse ám az egy leánynak.~ ~Milyen jó 961 5, III| mondogatják a nyoszolyó asszonyok; az ura mindennap hordhat neki 962 5, III| kutyák meg nem ugatják az uri udvarban; sőt még tán 963 5, III| szerencse nem mindenkinek jut.~ ~Az Isten szolgája szépen megáldotta, 964 5, III| örök frigyre összekötötte az oltár előtt álló párokat; 965 5, III| vidám úri társaságnak pedig az jutott eszébe, hogy milyen 966 5, III| milyen jeles tréfa volna az, ezt a frigyet még a foganatba 967 5, III| A násznépet felültették az úri szánokra, elől ment, 968 5, III| a ki fútta a balalajkát, az oroszok kedvencz furulyáját, 969 5, IV| IV.~ ~Az udvarba érkezve, ott várta 970 5, IV| tekintetet tudott vetni, a mint az ifju leányokat megpillantá, 971 5, IV| és egy úrfi között.~ ~Van az orosz vigalmakban egy vig 972 5, IV| Egy gömbölyű pohár áll az asztalon, melyre ez van 973 5, IV| feneke sokkal nehezebb mint az egész pohár, ilyen formán 974 5, IV| egész pohár, ilyen formán az akármely oldalra fektetik, 975 5, IV| legvadabb tivornyadal mellett s az a legjobb része a mulatságnak, 976 5, IV| többiek nagyot kaczagnak s az marad a társaság diadalmas 977 5, IV| ki legutoljára ülve marad az asztalnál, mikor a többiek 978 5, IV| ő nem olyan gyakorlott az ivásban, mint a kinek egyéb 979 5, IV| hogy egymásután dülöngéltek az asztal alá, a nemes urak 980 5, IV| hogy azok, ha nem jobban. Az ő feje sem ingadozott a 981 5, IV| is megtanulta, hogy mikor az ember iszik, akkor legjobb 982 5, IV| vőlegények elhullottak, az urak közelebb húzták székeiket 983 5, IV| Péter egy ideig majd az aranyokra, majd menyasszonyára 984 5, IV| menyasszony szelid susogása, az aranyok rekedt csördülése, 985 5, IV| amannak elpirulása? Végtére is az arany lett a szebbik. Péter 986 5, IV| élettelen alakként zuhant le az asztal alá.~ ~Mikor azután 987 5, IV| asztal alá.~ ~Mikor azután az utolsó vőlegény is elpihent, 988 5, IV| aludtak felkölthetetlenűl; az ajtók zárva voltak, az ablakok 989 5, IV| az ajtók zárva voltak, az ablakok táblákkal fedve, 990 5, IV| vőlegényt erősen ölelve magához, az pedig a gyáva úgy tett, 991 5, IV| nem érezne semmit.~ ~Alant az udvaron a násznép dalolt 992 5, IV| torkaszakadtából, s azt hitte, hogy az a sikoltás, a mi a tivornya 993 5, IV| által örömét zavará.~ ~- Az ablakon át: felelt a leány, 994 5, IV| letűzte maga mellé, leült az asztalfő elé, a hol a háziasszonyok 995 5, IV| sötét tekintetet vetett az egész dévaj társaságra, 996 5, IV| Malika, felszakitá hirtelen az ablakot s egy Jézus Mária 997 5, IV| azután becsapta maga után az ajtót.~ ~„Az úr és az ő 998 5, IV| becsapta maga után az ajtót.~ ~„Az úr és az ő angyalai vigyáznak 999 5, IV| után az ajtót.~ ~„Az úr és az ő angyalai vigyáznak az 1000 5, IV| az ő angyalai vigyáznak az igazra, hogy lábait meg