Rész,  Fezejet

 1  1,     IV|              ez a legkeserűbb érzés, mikor tudjuk, hogy bennünket vigasztalnak!
 2  1,      V|            ködöt harapni lehetett, s mikor dél felé javulni kezdett,
 3  1,      V|      expeditiora kellett neki menni. Mikor legjobban nevettünk, jön
 4  1,      V|              forrón imádkoznak érte, mikor már ő testével a tengerfenék
 5  1,      V|            napja, gondolám magamban, mikor láttam, hogy a szobám pádimentomáról
 6  1,     VI|   diszmentémet kivéve, a mit Jancsi, mikor minden veszni indult felöltött
 7  1,     VI|            Hogy ne vertem volna meg, mikor visszafelelgetett! -~ ~Az
 8  1,     VI|   csodálatosan járt ő én velem, hogy mikor megakart menteni, a galléromat
 9  1,    VII|      esztendő azon szakában tartunk, mikor a legsürgősebb mezei munka
10  1,   VIII|           volt akkorra, halasztatni, mikor a legközelebbi ereszkedőnél
11  1,   VIII|           ezeket a marhákat? kérdém, mikor halálra kifáradtunk a nyargalásban.~ ~
12  1,   VIII|           tartozik, itt az is röpül, mikor leülsz vacsorálni, eloltja
13  1,     XI|       messzire elkisért bennünket, s mikor egy tó mellett elmentünk,
14  1,     XI|              onnan hoztam azt el.... Mikor eltemettek, hintsétek arczomra, -
15  2,      I|         csillag akkor kezd fényleni, mikor leesik. Gondolkoztam az
16  2,     II|                Tizennyolcz év előtt, mikor még Rynn Tamás legszebb
17  2,    III|       lelkében oly szépen ragyogtak, mikor még a gyémántok ragyogásait
18  2,    III|            kezdé a csókokat hányni s mikor belé fáradt, bohó komolysággal
19  2,    III| mutatványokhoz kezde. Ugy tett, mint mikor a pisztoly felhúzott sárkánya
20  2,    III|            csak késő éjjel jött meg, mikor már mindenki aludt a háznál.
21  2,    III|      meghalni, ha egyszer megvénült? Mikor már senki sem szereti, mikor
22  2,    III|         Mikor már senki sem szereti, mikor mindenkinek terhére van,
23  2,    III|             mindenkinek terhére van, mikor nincs tovább miért élnie.....
24  2,      V|              soha; az jutott eszébe, mikor imádkozni akart, s lélekgyötrelműl
25  3,      I|       megvakultam.~ ~Nem tudom hogy, mikor van reggel, mikor este? -
26  3,      I|              hogy, mikor van reggel, mikor este? - ha lelkem hasztalanúl
27  3,      I|          elalél, - akkor elalszom; s mikor lánczaim csörrenése fölver,
28  3,      I|              tenger hullámai között, mikor a meghasadt ég lángot okádott
29  3,      I|             Én ott sem imádkoztam. - Mikor mint az üldözött vad, futottam
30  3,      I|       hegyeken és vizeken keresztűl, mikor „hajrát!” ordíta utánnam
31  3,      I|            akkor sem imádkoztam. - S mikor vándor utamon három, négy
32  3,    III|             szokta feledni az ember, mikor fölébred; de ő nem felejté
33  3,      V|            Lőrincz, várj éjfél után, mikor feljön a hold, itt ablakom
34  4,      I|              ő családi neve alatt, s mikor aztán minden elcsillapult,
35  4,    III|            még pihenésnek nevezhető, mikor nem elhagyatva lesz ön,
36  4,    III|              üldöztetve mindenkitől, mikor e büszke lélek meg lesz
37  5,      I|            sem áll hatalmukban, hogy mikor mulatságot adnak, abban
38  5,      I|            öreg úrakat bolondúlni, s mikor már egynémely annyira ment
39  5,      I|         egész az őrűlésig fejlődni s mikor már annyira ment, hogy egészen
40  5,     II|       gazdája örömeit megkeseríteni; mikor az Kozimával az angolkertben
41  5,    III|           férfiak dőzs-asztalánál, s mikor valamennyien kótyagósak
42  5,    III|               s nem hajtják robotra, mikor ur dolga van. Cselédek nem
43  5,     IV|             ülve marad az asztalnál, mikor a többiek már mind alatta
44  5,     IV|              azt is megtanulta, hogy mikor az ember iszik, akkor legjobb
45  5,     IV|           zuhant le az asztal alá.~ ~Mikor azután az utolsó vőlegény
46  6,     II|         halavány kék jáczint..... És mikor azután jöttek a végkitörés
47  6,     II|           akkor szólnak egymáshoz, a mikor összevesznek. Nézd, amott
48  6,     II|         olyankor szabad visszatérni, mikor a lélek alunni megy, az
49  7        |        Különös lélekállapot az, hogy mikor az ember boldog, úgy keresi,
50  7        |            fájdalom napjai megjőnek, mikor a keserű ital, mit a szenvedések
51  7,    III|                Ha tudhatná az ember: mikor fog meghalni?~ ~Ha tudhatná
52  7,    III|               Miért nem tudja: hol s mikor? Mint kerülné azt a helyet,
53  7,    III|               s mint esnék kétségbe, mikor már csak perczeket kellene
54  7,     IV|         pihenni, - a föld kebelében, mikor sirba tesznek. Ki fog akkor
55  7,   VIII|              róla. Ott lesz az rajt, mikor majd azt az itéletnapkor
56  7,      X|                úgy festeném őt, mint mikor a Cabbalistákat és a Farizeusokat
57  7,     XI|          minden piaczon keresztűl, s mikor a temetőbe értek, a megholt
58  7,    XII|       Gyomrában élő lángok laktak, s mikor nem türheté tovább az átkok
59  7,    XII|              föld megitta véremet, s mikor a végső csepp vér kifolyt,
60  7,    XII|       elmegyek ez arczot megnézni, s mikor megláttam azt, rohanva futok
61  8,      I|             csak akkor veszik észre, mikor a hallható lódobogás figyelmezteté
62  8,     II|             piroslik a hajnal fénye, mikor maga a nap még a tengerek
63  8,     IV|          erdejéből a kisded faluhoz, mikor a lakosok mind elmentek
64  8,     IV|      látszott iránta gyakorolni, még mikor túl volt rajta, akkor is
65  8,      V|           erőlteti a jókedvet, néha, mikor nem vette észre magát, elmélyedt,
66  8,      V|         tánczolt a poharak között, s mikor épen a huszadik áldomás
67  8,     VI|            kapuikat s alunni mentek, mikor már élesen halló füleiben
68  8,     VI|             az emberre szokta vetni, mikor elégületlenkedik, sőt az
69  8,    VII|      köszöntgetnek zöld lombjaikkal, mikor a szél fú. Mint hizelegnek