Rész,  Fezejet

 1  1,      V|           urhoz.~ ~New-York, 184-~ ~No öcsém, ittam tengert! Mondhatom,
 2  1,      V|       hallottam hogy nyögött volna, no már bizonyosan hozzá szokott,
 3  1,      V|           phlegmatice monda:~ ~Az a nő, a ki az éjjel tengeri betegségben
 4  1,      V|            világosita fel Jancsi.~ ~No ez lesz még szép, mondék
 5  1,      V|         benne vagyunk a viharban.~ ~No most itt az itélet napja,
 6  1,     VI|    szállással. - Lőn a felelet. -~ ~No hát isten neki, csak a többi
 7  1,     VI|        szeretreméltó tulajdonság.~ ~No de hagyjuk ezt, szólt az
 8  1,   VIII|            ért le a lejtő aljába.~ ~No most merre megyünk? kérdem
 9  1,   VIII|             meg nem csufitotta. -~ ~No hát csak férjhez kell adni
10  1,   VIII|            sokszor láttam lefestve; no épen ilyen nem volt az a
11  1,   VIII|       szépen megcsókolta a lábát.~ ~No mert, ha a képét csókolta
12  1,   VIII|             de benne lakni keveset. No de ha itt ez az architectura
13  1,   VIII|                Az ember elbámult.~ ~No még csak a czukornádat óhajtottam
14  2,      I|           tövében: egy férfi és egy nő. Fiatalok voltak mind a
15  2,      I|          fájdalma és rémségesebb. A nő haja szőke, a férfié fekete,
16  2,      I| mindkettejöknek egy halált adott. A nő feje hátra hajlik, a férfié
17  2,      I|            hátra hajlik, a férfié a nő keblén pihen, és mind a
18  2,     II|              vége is van; - férj és nő szerelme határozatlan idő; -
19  2,    III|          ifju nejét az öreg férj. A nő félgyermek vala még s örűlt
20  2,    III|      gyönyörü papagájt látott meg a nő azon legritkább fajból,
21  2,    III|            S jól gondolá; vágyott a nő, de vágyait nem mondá meg
22  2,    III|             azokat kitalálni. -~ ~A nő napról napra haloványabb,
23  2,    III|  nyughelyéről Tamás s oda sietett a nő hálóteremébe. Adamante mélyen
24  2,    III|         Nehéz veriték gyöngyözött a nő homlokán s lélekzete rövid
25  2,    III|            jött. A bájosan halovány nő leült az öreg ágya szélére,
26  2,    III|           álmodat, szólt tréfásan a nő, én majd álommagyarázód
27  2,    III|    lélekzete elfuladt.... Belépe. A nő aludt. Fehér vánkosai közé
28  2,    III|            istenem! sohajta Rynn. A nő erre megfordult álmában,
29  3,     II|         láthatlan elem, mely nőttön nő, mintha a kapellai sziklákat
30  3,     II|             a kis lyány sír, az agg nő aluszik.~ ~„Ki él még itt?”
31  3,    III|          tudom, de igen messze.”~ ~„No hát - szerencsés utat kivánok. -
32  3,     IV|  nyájassággal kiálta rá messzirül: „no hát ne tréfálj, ha velem
33  3,      V|             karjai közt mint boldog nő élte le napjait, s ez volt
34  4,      I|             nevessem a világot.~ ~- No, és remélem, hogy ön ebben
35  4,     II|       rogyott a padlat szőnyegére a nő lábaihoz, s egyik kezét
36  4,     IV|         kiálta föl visszaborzadva a nő, s azután méltatlankodva
37  4,     IV|           lehetséges-e az, hogy egy nő, kinek egész multjában egy
38  4,      V|            lehet-e, igazságos-e egy nő becsületét három tollvonással
39  4,      V|   visszaadni nem lehet, elvenni egy nő hirnevét, ki teljes életét
40  4,      V|           kezdé Taillard megállva a nő előtt, ki arczát félre forditá
41  5,      I|             fiatal legyen, addig ** nő dáridóiban mind a legválogatottabb
42  5,      I|     ékességei és ezekért emelték ** nő társas köreit még Potemkin
43  5,      V|     biztatni kezdték, hogy bizony a nő engedelmeskedni tartozik
44  6,     II|   félrevonult.~ ~Ez egy bájos angol nő volt, kit egy év előtt fiatal
45  6,     II|          jőjjön velem, monda a házi nő, karját a makacsúl ülve
46  6,     II|               Azt hiszi ön?~ ~A két nő jelentékeny pillantást váltott
47  6,     II|     kicsordult a könyű.~ ~- Győztél nő! monda a gróf Serenához
48  6,    III|         lehajtott inggallérral?~ ~- No igen.~ ~- Nem ér semmit.
49  6,    III|            tekinte elő közülök.~ ~A nő hirtelen, tompa elfojtott
50  6,    III|            hát mit akar ön? kérdé a nő megdöbbenve, midőn látta,
51  6,    III|          most szökevény vagyok.~ ~A nő egy nyugtalan sikoltással
52  6,    III|       visszatartólag terjeszté ki a nő elé.~ ~- Igaz. Igaz, mondá
53  6,    III|                 Igaz. Igaz, mondá a nő, szemeit lesütve s megállt
54  6,     IV|   ostrománál ablakostul együtt.~ ~- No de hozott Isten. Maradt
55  6,     IV|               Annyit tudott, hogy a nő még többet szenved, mint
56  6,      V|           Igen is. Igen szépen.~ ~- No hát ülj le, és irj szépen
57  6,     VI|          Diaz! én kedvesem! szólt a nő, öröm és kétségbeesés hangján.~ ~-
58  6,     VI|           egy lehellete elvisz.~ ~A nő indulatos sirással veté
59  8,      I|            használni tudják.~ ~- Ha nő, ismerem ellene a fegyvereket,
60  8,     II|            fenyőbokrok közűl?~ ~Egy nő?... Egy tündér? vagy elvadult
61  8,      V|            arczokon.~ ~Egy gyönyörű nő alak volt előttük, kinek
62  8,     VI|        zavarodottan kérdé: „ki ez a nő”?~ ~- Úgy-e hiven van találva
63  8,     VI|           vágott közbe a hölgy.~ ~- No no, - kegyed nem tudja hogy
64  8,     VI|        vágott közbe a hölgy.~ ~- No no, - kegyed nem tudja hogy
65  8,     VI|              rebegé az ijesztgetett nő.~ ~- Mit gondol ön? ha egy
66  8,     VI|        cselekszik ön? sikolta fel a nő, kezeivel mintegy el akarja
67  8,     VI|             fojtogatva rakásra.~ ~A nő reszketve nyujtá felé karjait,