Rész,  Fezejet

   1  1        |                     kilátás van másutt is, s a kik elmultak, azoknak
   2  1        |                      gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki
   3  1        |                     ha a multakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől,
   4  1        |            önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e
   5  1        |                   ki ez érzelmet szivedből s hitesd el magaddal, hogy
   6  1        |                 emberek mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre
   7  1        |                jőjön helyetekbe idegen nép s ne maradjon itt más magyarnak,
   8  1        |                  kik szerelmesek a földbe, s a szegények, kik kénytelenek
   9  1        |                  ott, a hol ősei meghaltak s ne haljon meg ott, a hol
  10  1        |                  fordulni a borús idő felé s csak a napfényt keresi,
  11  1        |                    keresi, az boldog ember s okosan cselekszik, ha itt
  12  1,      I|                    egész nap cabinjában ül s mathematikai könyveket olvas,
  13  1,      I|                 beszélgetés ellen mutatni, s ha testvéremmel találunk
  14  1,      I|              mindazt, a mi velünk történt, s mig atyám minden szót, minden
  15  1,      I|                azokból.~ ~Egyszer elém áll s elkezdi magasztos arczczal,
  16  1,      I|                  fog Amerikában alakitani; s ez új ivadékkal reformálandja
  17  1,      I|              reformálandja az emberiséget, s hogy tervét megkedveltesse
  18  1,      I|                    a majom mint emberbarát s több efféle torzalakok,
  19  1,      I|              külföldön rokonszenvet érzek, s lerajzolja őket nekem a
  20  1,      I|                viscount Palmerston ajkára, s felöltözteté őt magyar dolmányba;
  21  1,      I|                 úgy beszél mint egy bajor, s németül a berlini kiejtéssel,
  22  1,      I|              németül a berlini kiejtéssel, s ha olykor a hajós kapitánynyal
  23  1,      I|                  egy egy tót felsóhajtást, s mig a becsületes angol érzékenyen
  24  1,      I|              takarója az éles fájdalomnak, s hogy ez a mindent sértő
  25  1,      I|                  Valami hiányzott a képből s nem tudtam rá jönni, hogy
  26  1,      I|                hagytam a képet cabineomban s nehéz szivvel mentem ki
  27  1,      I|             szivvel mentem ki a födözetre, s mig szemeim a változó habokba
  28  1,      I|                  mentem vissza a cabineba, s a mint a félbe hagyott képet
  29  1,      I|                   mit én hibásan rajzoltam s a mit kifeledtem, a mi az
  30  1,      I|                  megadá, oda volt rajzolva s a figyelmes kidolgozás tanusitá,
  31  1,      I|               észrevétlen melléje simultam s vállára téve kezemet megszólitám:~ ~-
  32  1,      I|                  megdöbbenve fordult hátra s azután gúnyos tréfával viszonzá:~ ~-
  33  1,      I|                   azt sem, hogy elfeledjen s lelkében ne maradjon számomra
  34  1,      I|              hangja a csendes kegyeletnek, s ha egykor boldog leend,
  35  1,     II|                 mint szent Pál az oláhokat s ha megmondtam, hát meg is
  36  1,     II|                   Megveszek egy birodalmat s kikiáltom magamat benne
  37  1,     II|                    magamat benne királynak s olyan ötvenet vágatok alattvalóim
  38  1,     II|             mindennap, mint a parancsolat, s majd ha egy pár millióm
  39  1,    III|             fölségesen tenyészik az indigo s a napfényesebb helyeken
  40  1,    III|        kisérleteket tettem a czukornáddal, s hogy a természet minden
  41  1,    III|                    rögtön hozzá is fogtam, s mely évenkint körülbelül
  42  1,    III|                 legszabadelvűbb férfiaknak s annyira nagylelkű, hogy
  43  1,    III|                  épen alkudozásban vagyok, s mely rögtön megérkezendik,
  44  1,    III|                  becsületesség, hazafiuság s más efféle előitéletek kényszerűsége;
  45  1,    III|               fensőbbség is el van törülve s a hol a birtoktekintély
  46  1,    III|        nyilatkozványai, a viharok, árvizek s baromfi pusztitó állatok
  47  1,    III|                  rabszellemű népek között, s ennek megtorlásaúl már épen
  48  1,     IV|                    Túl vagyunk a tengeren, s olyanformán érezzük magunkat,
  49  1,     IV|                ország legjelesebb férfiai, s felderitésűnkre a legelőkelőbb
  50  1,     IV|                 vagy világpolgár tud lenni s mindenütt jól érzi magát,
  51  1,     IV|               áldásai között őket irigylik s a boldog ég alól visszasóhajtanak
  52  1,     IV|           magányosabb részébe az országnak s ott mezei gazdálkodással
  53  1,      V|           meggyónjál és testamentomot tégy s assecuráltasd az életedet.
  54  1,      V|                torkába belefagyott a hang, s az egypár, a ki még győzte
  55  1,      V|               végéről a másikra sem látott s bele telt két óra, mig a
  56  1,      V|                     a miknek neki mentünk, s iszonyúan dolgozva mindenféle
  57  1,      V|                    ködöt harapni lehetett, s mikor dél felé javulni kezdett,
  58  1,      V|                     akkor eső lett belőle, s a kinek még a bőre száraz
  59  1,      V|                     hogy én magyar vagyok, s föl sem véve az esőt, rágyújtottam
  60  1,      V|                 véve az esőt, rágyújtottam s füstöltem, mint egy harmadik
  61  1,      V|                  hogy én vagyok a kapitány s ő megy el. Kivertem a pipámat
  62  1,      V|                megy el. Kivertem a pipámat s befeküdtem a kabinba, Jancsinak
  63  1,      V|                   mentem hozzá conversálni s a mint meg akartam czirógatni
  64  1,      V|                    fülemet.~ ~Oda tekinték s az egyik pamlagon egy fiatal
  65  1,      V|                    fogait összecsikorgatva s szemeit fehérével forgatva
  66  1,      V|               alatt meg látszott szakadni, s akármit adtak be neki a
  67  1,      V|                    szólt ez hidegvérrel.~ ~S azon nem lehet segiteni?
  68  1,      V|                  láttam; beültem a kabinba s valahányszor el akartam
  69  1,      V|               dohányfűst sem birta előlni, s ha a hajó egyik oldaláról
  70  1,      V|                    az én dohányomat szíja, s az én csizmámat viseli.
  71  1,      V|                  kell bekötni, én bekötöm, s még ha rá kerül a sor, el
  72  1,      V|             tűtartókat, tubákos pixiseket, s úgy megvarrom a kaputot
  73  1,      V|              virslit késziteni felségesen, s tiz év mulva úr vagyok.
  74  1,      V|                    hozzá szokott, gondolám s szinte jól esett, hogy nem
  75  1,      V|                letérdelt a holttest mellé, s egy vastag tűvel hozzá varta
  76  1,      V|                ágyúgolyót vart a lábaihoz, s azzal megfogták két felűl
  77  1,      V|                  azzal megfogták két felűl s belóditották a tengerbe.~ ~
  78  1,      V|               csapott össze fölötte a viz, s még csak jel sem maradt
  79  1,      V|                   talpunk alatt ingadozik, s azt tudni, hogy ez is minden
  80  1,      V|               szétpattanhat, meggyuladhat, s ha az embert el nem nyelte
  81  1,      V|               meghalhat éhen vagy szomjan, s utóbb még egymást lesz kénytelen
  82  1,      V|                 sokat kiabálnának oda kinn s valaki az ablakomat beszegezné.~ ~
  83  1,      V|               forró kávét a nyakamba öntöm s az asztal alá esve, findzsa,
  84  1,      V|                   a stukaturjára esem fel, s ütődöm, verődöm mind a négy
  85  1,      V|                    az asszonyok jajgattak, s e mellett a hajó úgy ropogott,
  86  1,      V|                    malomkövek lettek volna s azok is sokalnák az ott
  87  1,      V|                   kezemmel a függő ágyamat s beleharapva eláldottam a
  88  1,      V|                 lenn a hajó fenekén: Lyuk! s rémséges hangon terjed e
  89  1,      V|                    őrjöngve nyargaltak alá s fel, csak ez egy szót ismételve
  90  1,      V|                   arczczal benyit szobámba s tajtékzó szájjal beordit,
  91  1,      V|                fúrjanak a fenekén másikat, s azon meg ereszszék ki s
  92  1,      V|                    s azon meg ereszszék ki s mérgesen hasra feküdtem.~ ~
  93  1,      V|          kiszivattyúzok, gondolám magamban s fekve maradtam.~ ~A betegség
  94  1,      V|                  nagyobb erőt vett rajtam, s a kinok dühöngése után bekövetkezett
  95  1,      V|                  versenyez a szenvedésben, s egyik a másikat gyötri,
  96  1,      V|                    keresztülesik a halálon s megint újra kezdi. Maga
  97  1,      V|                    legnagyobb irtózatokat, s nincs ereje testének megmozdulni,
  98  1,      V|                 ágyukat a tengerbe hányták s erre az a gondolat támadt
  99  1,      V|                    bizonyosan oda pattant, s lassanként szivárog közelebb
 100  1,      V|         felvánszorogva kinyitottam ajtómat s kibuktam a födözetre. A
 101  1,      V|                  menten lekapta a sipkámat s elvitte nem tudom hová.
 102  1,      V|             csónakokat kezdik leoldozgatni s abban hagyják a szivattyúzást.~ ~
 103  1,      V|                    az oda ugrott hivásomra s a köpönyegemet megszabaditá,
 104  1,      V|                  hullám tulcsapott a hajón s engemet fölkapva keresztül
 105  1,      V|          becsületérzés az egész nép között s ez a valaki volt a newfoundlandi
 106  1,      V|                ugorva, megkapta galléromat s fölemelve iszonyú torkában
 107  1,      V|              egyszer körülcsapta az örvény s a hajó elbukott, helyét
 108  1,      V|             tengerfenékről feljövő buborék s a födözetről fönmaradt málhakötegek
 109  1,     VI|                 immár Niagara zuhatagokról s rézszinű emberekröl szeretnél
 110  1,     VI|                     egyik lehúzta csizmáit s a talpait fölrakta a kandalló
 111  1,     VI|                 szétvetette lábait előtte, s frakkja szárnyait széthúzva,
 112  1,     VI|                 három neki állt a falaknak s egy darab szénnel számokat
 113  1,     VI|                   birtam belőle megérteni, s ha valamelyikhez szóltam,
 114  1,     VI|                   valamennyi a kandallótól s rohant az asztalhoz, a nélkül,
 115  1,     VI|                ételeket sorba fogják adni, s nagy álmélkodással vettem
 116  1,     VI|                      Felmentem a szobámba, s előhivatva a pinczért, megparancsoltam,
 117  1,     VI|                 tisztitani, dohányt vágni ’s más efféléket értsen.~ ~
 118  1,     VI|               elégedve a talált szállással s rögtön felpénzt adtam rá.~ ~
 119  1,     VI|               targonczára rakta holmieimet s egy jó fél óra mulva egy
 120  1,     VI|                 azután előjött a kulcsárné s miután megtudta, hogy én
 121  1,     VI|          földszinten fölnyitott egy boltot s inte, hogy nézzek bele. -~ ~
 122  1,     VI|               melylyel megvoltam elégedve, s kérdtem, hogy honnan nyílik
 123  1,     VI|                   lépcsőt kell felmásznom, s ha itt vagy ott feledtem
 124  1,     VI|             szivarát a szája végébe nyomta s elkezdtünk alkudni.~ ~Ő
 125  1,     VI|                   meg és mit nem tesz meg, s azután megmondta a szabott
 126  1,     VI|                  egész napravaló munkáját; s felszólitott, hogy ha még
 127  1,     VI|                 fog lenni, theaestélyt ád, s akkor nem fog rá érni, hogy
 128  1,     VI|           lépcsőkön, benyitok a szobájába, s csakugyan egy egész társaságot
 129  1,     VI|               hangnyomattal az én legényem s olyan grimászokat csinált,
 130  1,     VI|            kikaptam a számból a pipaszárat s kettőt hármat olyat raktam
 131  1,     VI|                 Ezzel bevágtam rá az ajtót s lementem a szobámba.~ ~Még
 132  1,     VI|                    egyéniség benyit hozzam s nyájasan tudtomra adja,
 133  1,     VI|                 szivesen fogadott magánál, s miután leültetett, kérdezé
 134  1,     VI|                  Friczi.~ ~Rajtam rontott, s mielőtt védhettem volna
 135  1,     VI|                   összecsókolt, agyonölelt s leült mellém.~ ~A kaputtól
 136  1,     VI|                     magam is benne vagyok, s csak a csónakban vette észre,
 137  1,     VI|                  átláthatja, elmegyünk oda s ott megtelepedünk.~ ~S itt
 138  1,     VI|                 oda s ott megtelepedünk.~ ~S itt egy csomó levelet nyomott
 139  1,     VI|           Amerikából europai elvbarátainak s mikből csoda dolgokat olvastam
 140  1,     VI|                csoda dolgokat olvastam ki, s miket lemásoltattam, hogy
 141  1,     VI|                arany fövényen jár az ember s ha megszurja a fa oldalát,
 142  1,     VI|                hely nem igen lehet messze, s meglehet, hogy mire mi megyünk,
 143  1,     VI|                   Széki régi antagonistám, s nem bizok olyan vállalathoz,
 144  1,     VI|                  le a lábát az üres földre s ma már városokat számlál.~ ~
 145  1,    VII|                   az emberi kéz oly kevés, s hol a földet magát is nyomról
 146  1,    VII|                     azt magam kimángorlom, s ha látnál aratáskor a mezőn
 147  1,    VII|                használhatóvá birnak tenni, s ha bevetteték, sövényt kell
 148  1,    VII|                  akkor álmodom magam haza, s ha ilyenkor fölébredek,
 149  1,    VII|                 csendes ismerős szobámban, s csak akkor veszem észre
 150  1,    VII|                midőn az ablakon kitekintek s megpillantom az idegen növényzetet,
 151  1,    VII|                üdvözlöm, miként rokonomat, s ha e tarka madársereg közől
 152  1,    VII|                  visszajövén bejött hozzám s azt mondá, hogy nekem is
 153  1,   VIII|              esendő városig elénk fog jőni s személyesen vezetni bennünket
 154  1,   VIII|                  kocsit, lovat és ökröket, s ámbár Friczi váltig állitotta,
 155  1,   VIII|                  végén megint összejövünk, s ha azalatt találkozunk valakivel,
 156  1,   VIII|                   a mit magunkkal hoztunk, s már én bölcsen vissza akartam
 157  1,   VIII|               előszedtem a prémes mentémet s iparkodtam egy rég betanult
 158  1,   VIII|                    kellőleg üdvözölhessem, s a mint kiállok nagy prosopopoeával
 159  1,   VIII|                 neki vitte őt a keritésnek s annak neki fenve, kényszerité
 160  1,   VIII|                lovagot lemaradni a hátáról s gyalog tenni meg a további
 161  1,   VIII|               citoyen kezét nyujtva felénk s elébb engem azután Friczit,
 162  1,   VIII|                    abrakolta meg paripáját s vezetett bennünket Ikaria
 163  1,   VIII|                       Friczi arczra borult s meg akarta csókolni a földet,
 164  1,   VIII|                ezrével rohant egyszerre rá s vérét kiszopta, majd ismét
 165  1,   VIII|    sziklagerinczeken jártunk kötéltánczot, s egy helyütt egy ölnyi széles
 166  1,   VIII|            csizmáinkon nehéz volt az agyag s el voltunk csigázva ugy,
 167  1,   VIII|              faágas volt leverve a földbe, s azon egy szarufa keresztbefektetve,
 168  1,   VIII|                   villám soha bele nem üt, s ha megázik, egy nap alatt
 169  1,   VIII|            marhákat hozzákötöttük a fákhoz s magunk befeküdtünk a pavillonba.~ ~
 170  1,   VIII|                    hogy csörgőkigyó-tanya, s az mindjárt kibuvik, ha
 171  1,   VIII|       összekerestünk egy rakás száraz fát, s távol a kunyhótól tüzet
 172  1,   VIII|                     ottan viradtunk meg.~ ~S ez bölcs gondolat volt.
 173  1,   VIII|                    olyan hideg az éjszaka, s ha folyvást nem tüzelünk,
 174  1,   VIII|               miknek fertelmes orditozását s villogó szemeit egész éjjel
 175  1,   VIII|               szólt a citoyen felsohajtva, s ez az átka az emberiségnek,
 176  1,   VIII|                 nemzet egyaránt megértsen, s azontul nem lesz különbség
 177  1,   VIII|                    két szikla közé szorult s oly sebesen nyargalt, hogy
 178  1,   VIII|                   csábitó szépen irnak le, s mikről europai embernek
 179  1,   VIII|          válaszolta, hogy még van kilencz, s ha kivánom, számomra megkér
 180  1,   VIII|              hánytatva kék zöld tulipántok s piros kacskaringókkal, a
 181  1,   VIII|                  befelé görbülő pisze orr, s alatta egy elbájoló száj
 182  1,   VIII|                    állatfogak lóggtak alá, s orra porczogóján egy hosszu
 183  1,   VIII|                  bennünket, elbámult ránk, s a helyett hogy férje nyakába
 184  1,   VIII|                  aztán leszállt a tehénről s szépen megcsókolta a lábát.~ ~
 185  1,   VIII|                 első falatnál sirva fakadt s kiment a házból, az én gyomrom
 186  1,   VIII|                    kibecsültessek telkéből s magam ura lehessek valahol.
 187  1,   VIII|                    státusé, azt megvehetem s rögtön bele is szállhatok;
 188  1,   VIII|                végei egymásba voltak róva, s közei kitömve mohával. Lerajzolni
 189  1,   VIII|              dombot, sok szerencsét kivánt s ott hagyott a Kanahán kellő
 190  1,   VIII|                 összetákoltam valami ólat, s az épen annyi pénzembe került,
 191  1,   VIII|              világról kipusztitani a pénzt s az embereket rávenni, hogy
 192  1,   VIII|                legelnek? ő elvitt magával, s valóban alig félórai járás
 193  1,   VIII|             közeledésünket, nekikerekedtek s elfutottak előlünk; egész
 194  1,   VIII|                    piros, azután megkékül, s azt mondta, hogy ebből indigo
 195  1,   VIII|                 hisz az indigo nem cserje, s a szárát használják, nem
 196  1,   VIII|                  az ember szánt-vet rajta, s amugy Dunántuliasan hozzáfogék
 197  1,   VIII|                 kezeimmel az ekeszarvához, s miután két ezer holdas birtokomban
 198  1,   VIII|          bevetettem buzával, kukoriczával, s már most legalább ott terem
 199  1,   VIII|                pille is bekergeti a házba, s ha valami madarat hall kiabálni
 200  1,   VIII|                szép alaku bogyót megkóstol s azoktól aztán majd a kórság
 201  1,   VIII|                  megszagol valami virágot, s attól ugy feldagad az orra,
 202  1,   VIII|                   jön vissza nagy orditva, s elmondja, hogy leült egy
 203  1,   VIII|                leült egy lapos kősziklára, s a mint ott halásznék, egyszerre
 204  1,   VIII|        fölemelkedik vele az egész kőszikla s el kezd szaladni. -~ ~Tekenősbéka
 205  1,   VIII|                  szobából ki sem léphetek, s a házam elé ki nem lehet
 206  1,   VIII|                  kell hajtanom az aklokba, s azokat jól bereteszelni
 207  1,   VIII|                    azokat jól bereteszelni s tövissel körülrakni, mert
 208  1,   VIII|               párduczok, sakálok és kigyók s egész éjjel orditanak a
 209  1,   VIII|                  az a fához volt megkötve, s ott hevert a kötélen csüggve,
 210  1,   VIII|                confiscáltam az állat bőrét s most lóistrángokat szabtam
 211  1,   VIII|            nyeritettek, a bőrük reszketett s kötőfékeiket iparkodtak
 212  1,   VIII|                farkával veregetve a földet s hosszu nyelvével körülnyalogatva
 213  1,   VIII|                 padlásra bujt el ijedtében s én kiszorultam a házból,
 214  1,   VIII|                gerendát az akol hátuljából s a házam háta mögé kerültem
 215  1,   VIII|                  Ott benyultam az ablakon, s a puskámat, mely a falnak
 216  1,   VIII|               egyszerre fölugrott helyéből s gyanus morgással lehajolt
 217  1,   VIII|                hogy egyik lábamat átkapja, s csak jó vastag csizmámnak
 218  1,   VIII|                  és alakja pedig undoritó, s még van egy másforma féreg
 219  1,   VIII|                mint a czérnaszál és szőrös s ha éjjel az embernek a bőre
 220  1,   VIII|             vacsorálni, eloltja a mécsedet s keresztülrágja a szunyoghálót.~ ~
 221  1,   VIII|                éjjel őröl a ház oldalában, s ha valami ételt meghagysz
 222  1,   VIII|            zselléreim ne nyuljanak hozzám, s legközelebb hogy mécsemet
 223  1,   VIII|                     ki osztja fekhelyemet? s nagy ijedelmemre egy rétes
 224  1,     IX|                   mondhatni hódolóimnak, - s köztünk szólván, - ő, mint
 225  1,      X|                   a mezőről tértek vissza, s danolgaták szomoru melodiáju
 226  1,      X|                  sietett az ajtót feltárni s mi a belépőben Hurday Lászlóra
 227  1,      X|                 eléje sietett az érkezőnek s némán megrázta kezét, s
 228  1,      X|                    s némán megrázta kezét, s a mit oly régen nem láttam
 229  1,      X|               láttam szemében, mosolygott, s a mit soha nem láttam, könyezett.~ ~
 230  1,      X|           szerettem volna nyakába borulni, s keblén kisirni magamat,
 231  1,      X|                hogy feledni fogunk mindent s azon vesszük észre magunkat,
 232  1,     XI|                ölnyi magasságu volt a viz, s azon a salamandrák legelésztek,
 233  1,     XI|                 kertestül együtt a dombról s rámászott a rizsvetésemre,
 234  1,     XI|                  oltványok ágaikkal lefelé s töveikkel felfelé levén
 235  1,     XI|            őserdőket pozdorjává tör össze, s a legvastagabb jegenyét
 236  1,     XI|               folyóviz megáll a szél miatt s keresztül tör a partján
 237  1,     XI|                    keresztül tör a partján s a vihar addig kerülgeti
 238  1,     XI|                   iszonyu roppanásra ébred s maga felett látja a csillagos
 239  1,     XI|                     mint szépen meglapulni s vigyázni, hogy az embert
 240  1,     XI|                     vereshimlő és gugavész s más mindenféle veszedelem,
 241  1,     XI|                 polypus támadt a torkában, s már annyira nem terjedt
 242  1,     XI|                 ezen segiteni tudtam volna s a szegény fiut megfojtotta
 243  1,     XI|                  czammogást az ajtóm előtt s citoyen Kurcz szavára ismerek,
 244  1,     XI|                 volt hasitva méltóságosan, s belőle egy nagy rézperecz
 245  1,     XI|                   szuszogott rettenetesen, s egész szobámat eltöltötte
 246  1,     XI|                  megértve kinyult az ajtón s bevezette a nekem szánt
 247  1,     XI|             kaczika meg nem fogta a fülét, s fülénél fogva oda nem vezette
 248  1,     XI|                   nyakából a tarka kutyát, s jelek által tudtomra adá,
 249  1,     XI|                   tüzet rakott az udvaron, s miután azt vagy tizenkétszer
 250  1,     XI|            kiabálás közt keresztülugrálta, s engem hasztalan biztatott,
 251  1,     XI|            bicskáját, a kutyát leölte vele s felhuzta azt egy fanyársra,
 252  1,     XI|                   teszek én arról, mondám, s előhozva egy kulacsot tele
 253  1,     XI|               odanyujtám azt a kaczikának, s mig ez azzal volt elfoglalva,
 254  1,     XI|            tánczolni, a fejszéjét forgatva s danolva, mintha farkasoktól
 255  1,     XI|                   reszketve fogadott szót, s a rézszinü Goliáth ugy áthajitotta
 256  1,     XI|                  vállán, mint egy macskát; s miután Cannibal herczeg
 257  1,     XI|                 egypárszor összeropogtatta s a levegőbe bukfenczeztette
 258  1,     XI|                     kiálték nekigyürközve, s derékon kapva az óriást,
 259  1,     XI|                    egyet lóditottam rajta, s azzal ugy teremtettem a
 260  1,     XI|                  lehajtá előttem a földre, s talpamat feltette nyakára,
 261  1,     XI|                 emlékül elhoztam hazulról, s nekem adta a magáét, mely
 262  1,     XI|                    kibujt bőréből örömében s igérte, hogy rögtön elvisz,
 263  1,     XI|                 felültem a kaczika nyakába s mondhatom, hogy kivált ily
 264  1,     XI|               messzire elkisért bennünket, s mikor egy tó mellett elmentünk,
 265  1,     XI|                 elmentünk, hogy ügyességét s hasznavehetőségét bebizonyitsa
 266  1,     XI|          bebizonyitsa előttem, beleugrott, s nagy örömmel uszott vissza,
 267  1,     XI|               előveszed, mig visszajövök - s ezzel bucsut vettem tőle,
 268  1,     XI|                   is oly jól esett látnom, s a mint tapasztalám, ő is
 269  1,     XI|              valami históriai szentséghez, s míg a nedv ajkainkat érinté,
 270  1,     XI|                    e t ö n g y i l k o l á s a. Ha valahányszor súlyos
 271  1,     XI|                   lehetsz becsületes ember s egygyel többen vagytok otthon.
 272  1,     XI|                    egykor idegen országban s koldusok a haza földén.
 273  1,     XI|                   megfutni minden baj elől s nagylelküséget csinálni
 274  1,     XI|       nagylelküséget csinálni az önzésből, s a szivtelennek azt mondhatni,
 275  1,     XI|                    is a világ! Eredj haza, s ha nem tudsz egyebet használni,
 276  1,     XI|              Mindig titkolta előlünk baját s az egyetlen orvosságot,
 277  1,     XI|             egyetlen orvosságot, a v i g a s z t a l á s t, soha sem
 278  1,     XI|          orvosságot, a v i g a s z t a l á s t, soha sem vette be. Orvosa
 279  1,     XI|                  be. Orvosa átismeré baját s rég megmondá előttünk, hogy
 280  1,     XI|          orvosszere sem gyógyit meg engem, s még csak enyhiteni sem engedte
 281  1,    XII|                 órákban megszoritá kezemet s odavont ágyához:~ ~Ismersz-e
 282  1,    XII|                    ellenségeivel kibékült, s legjobb barátjaival haragot
 283  1,    XII|              ülhetnénk. Erre ő vállamra üt s azt kérdi: mért nem megyek
 284  1,    XII|           megbántam bár, de nem vallom be; s ha itt vagyok, itt megőszülök,
 285  1,    XII|             pisztolylövést hallok belülről s rá Leona kétségbeesett sikoltását.~ ~
 286  1,    XII|            sikoltását.~ ~Ijedten berontok, s im az ifjut egy pamlagra
 287  1,    XII|                 leszek. El leend hagyatva, s kénytelen lesz visszamenni
 288  1,    XII|            Hunniába? szólt haldokló hangon s mosolyogva veté utána: -
 289  1,    XII|                haldoklónak adott fogadásom s egy élő angyalnak földi
 290  1,    XII|             ananászt teremne minden szálfü s patakban folyna tej és bor,
 291  1,    XII|                  tövist teremne minden rög s az a négy fejér folyam az
 292  2,      I|                 futással ezüst csónakában, s távol, igen távol gyönyörüen
 293  2,      I|                keresve a merre nincsen út, s véletlenűl a sürű vad csalitban
 294  2,      I|    özvegyasszonyról, ki a kis házat lakta, s a szép leányról, ki szülőjétől
 295  2,      I|                  ki szülőjétől megszökött, s nem ment vissza többet;
 296  2,      I|                  énekeltek a kútra járván, s régi vad ütközetről, melynek
 297  2,      I|                    midőn az ember aluszik, s a nagy csöndben egy h á
 298  2,      I|                    és daemonok kara zeng a s z é l b e s ü v ő l t ajtaján, -
 299  2,      I|                    kara zeng a s z é l b e s ü v ő l t ajtaján, - s ő
 300  2,      I|                   e s ü v ő l t ajtaján, - s ő viharos úton álmodja magát,
 301  2,      I|                   mocsárok közt bújdokolva s örül, hogy nem ugy van a
 302  2,      I|               ablakára repül, egyet visít, s az ember megálmodja halála
 303  2,      I|                csodás légpalotát az égre - s egyszerre eltünik, mint
 304  2,      I|                arabeskek a párkányok alatt s a lőlyukaknál. Egyetlen
 305  2,      I|             korlátjáról tépett kötélhágcsó s elszakadt horgony-láncz
 306  2,      I|             tengervirág indái kapaszkodnak s a megmerűlt hevedereken
 307  2,      I|                 kezében ó idomú serleggel, s egy felől a hajó oldalán
 308  2,      I|                    ha a szélcsendet elúnta s éhező czápasereg nem kiséri
 309  2,      I|                   aranynyaljátszó szárnyát s a hangtalan csendbe méla
 310  2,      I|             kiáltja: „Adamante! Adamante”! s ismét behúzza fejét, sohajtva
 311  2,      I|                vagy bókokat csinál a légbe s bóbitájával játszik.~ ~Olykor
 312  2,      I|                leszáll a hosszan aluvókhoz s a körülök döngő aranyzöld
 313  2,      I|                   fejét kezeikhez dörzsöli s bús, rekedt hangon kiáltja; „
 314  2,      I|                midőn a holtakat költögeti, s kedves fejét arczaikhoz
 315  2,      I|                fölröpül az árbocz tetejére s a távolba bámul.~ ~*~ ~Angol
 316  2,     II|                    szőllővenyigék fonódtak s a borág levelei között egy
 317  2,     II|              vigasztalhatlan lett utána, - s mind e mellett is különös
 318  2,     II|               lelkéhez nőtt becsületessége s józan értelme szerzék meg
 319  2,     II|                 bele születik: gazdagságát s az emberek becsülését. -
 320  2,     II|                  voltak fényes sikerökről, s tanácsadásai aranyat értek,
 321  2,     II|             hizelge neki, karjain dúczolva s apró danácskákat dúdolva
 322  2,     II|                 dúdolva neki, mig elaludt, s akkor saját ágyába lefekteté,
 323  2,     II|                ágyába lefekteté, betakarta s egész éjjel ébren járt fel-
 324  2,     II|                egész éjjel ébren járt fel- s alá szobájában kezeit örömteljesen
 325  2,     II|                    örömteljesen dörzsölve, s minden fordulónál le-lehajolva
 326  2,     II|                 reményeit látja felvirúlni s kit szeretni fog, mint édes
 327  2,     II|                edző küzdelmek foglalák el, s törvénye a természetnek,
 328  2,     II|               kelle lennie. Ő gazdag volt, s napjai, mint hívé, számlálva
 329  2,     II|                félrerakott, utána örökölje s e becsületes izzadság-adta
 330  2,     II|               tudta írni, majd erszényeket s hálósüvegeket himzett születésnapjára;
 331  2,     II|                   himzett születésnapjára; s midőn 16 éves volt, szendeségben
 332  2,     II|                    ekkor már 70-éves volt, s egyetlen fekete szál nem
 333  2,     II|                 jár.~ ~Még egy év folyt le s Rynn Tamás és Adamante életideje
 334  2,     II|                    mikkel nincs tisztában, s mik fölött magában elpirúl.
 335  2,     II|                kezd, fájdalomérzet nélkűl, s örömrepesés reszket át lényegén,
 336  2,     II|                   Az alvó forrás fölfakad, s buzogni kezd visszafojthatlanúl,
 337  2,     II|                   kezd visszafojthatlanúl, s hogy életnek vagy halálnak
 338  2,     II|                hajnalodó napvilágától..... s megijedt ez eszmétől. -~ ~
 339  2,     II|                  tervet magában: -~ ~E g y s z e r f öl v i l á g o s
 340  2,     II|                   s z e r f öl v i l á g o s í t á a l á n y t : hogy
 341  2,     II|                    n e k i n e m a p j a c s a k g o n d v i s e l ő
 342  2,     II|                    j a c s a k g o n d v i s e l ő j e. Ez volt a legelső
 343  2,     II|                    a leányt elviszik tőle, s vele együtt elviszik azon
 344  2,     II|               jóember volt, mint senki más s azon felül jóltevője és
 345  2,     II|                 ember saját fejére idézhet s melyből isten sem szabadit
 346  2,    III|                    pohár méz közé öntenek, s e mézet félévig hagyják
 347  2,    III|              olvasták ki reggeli imájokat, s mint az átkozott ingovány
 348  2,    III|              szokta imáit hallgatni isten, s imádkozzék szivének meggyógyulásáért,
 349  2,    III|              utolsó év alatt végig élvezni s azután meghalni!~ ~Álom!
 350  2,    III|                   A nő félgyermek vala még s örűlt a szédítő, ragyogásnak,
 351  2,    III|               hangokat oly híven eltanúlja s annyi elmés öntudatos ösztönészszel
 352  2,    III|             elveszni látta arcza mosolyát, s addig hizelge neki mig elcsalta
 353  2,    III|                 elcsalta vágyainak titkát, s másnap neje szobájában volt
 354  2,    III|                magában, valami után vágyik s nem meri megmondani; bizonyosan
 355  2,    III|                    nem fogja megnyerni.” - S jól gondolá; vágyott a nő,
 356  2,    III|                    nem mondá meg a férjnek s ez nem tudta azokat kitalálni. -~ ~
 357  2,    III|                 többé, semmi nem érdekelte s szemei gyakran ki voltak
 358  2,    III|              szökék föl nyughelyéről Tamás s oda sietett a nő hálóteremébe.
 359  2,    III|                  volna alatta minden élet, s ajkai megnyíltak és tagjai
 360  2,    III|              Feketék szemeid mint a pokol, s valami ég bennök, mint elkárhozottak
 361  2,    III|                  gyöngyözött a nő homlokán s lélekzete rövid volt és
 362  2,    III|                  azt hive: hogy neje beteg s aggódva sietett segélyért.
 363  2,    III|                  Lóra felborzolá bóbitáját s elkezde oly hangokat adni,
 364  2,    III|             legszenvedélyesebb csattanásig s az egészet egy óriási fülijesztő
 365  2,    III|           körmöltek volna végig egyszerre: s ötöt hatot kukorított utána
 366  2,    III|                    kezdé a csókokat hányni s mikor belé fáradt, bohó
 367  2,    III|                     te rosz szellem vagy!” s erre felkaczagott gúnyos,
 368  2,    III|                 hosszú, boszantó hahotában s végűl elkezdé az „O du lieber
 369  2,    III|                   sárkánya kettőt pattanik s azután felsikoltott: „Nem
 370  2,    III|                   reggelig, mint a gyermek s fehér hajával törölte könnyeit.
 371  2,    III|              könnyeit. Reggelfelé elaludt; s késő dél volt mire fölébredett.
 372  2,    III|               kezeit végig vonta homlokán, s azt kérdé tőle, hogy mit
 373  2,    III|                     denevér szárnycsapást, s halálmadár visítását….;
 374  2,    III|                    élő madárral beszéltem, s ez oly szomoru történetet
 375  2,    III|                    víz volt; j ó h o g y c s a k á l o m !~ ~Adamante
 376  2,    III|              tegnap igen későn ebédeltél,” s hizelgve csókolá, az őszfürtös
 377  2,    III|                     az őszfürtös homlokot, s szemeibe mosolyga nyájosan.~ ~
 378  2,    III|                    de csókot nem utánzott, s valahányszor Tamás e nevet
 379  2,    III|                  eltávozott hazulról Tamás s csak késő éjjel jött meg,
 380  2,    III|                lakába, búsan, elcsűggedten s a mint fáradtan karszékébe
 381  2,    III|             elcsevegni feje fölött: „H á t s o h a s e m h a l n a k
 382  2,    III|                feje fölött: „H á t s o h a s e m h a l n a k m á r m
 383  2,    III|                elfagyni a vért.~ ~„T a m á s s z e r e t i a t h e á
 384  2,    III|              elfagyni a vért.~ ~„T a m á s s z e r e t i a t h e á t
 385  2,    III|                   álmában, kinyujtá karját s ajkaihoz ölelve fehér vánkosát,
 386  2,    III|                  vánkosát, megcsókolá azt, s e nevet suttogva: Agathodaemon!
 387  2,    III|                 távozék el saját szobájába s reggelre halálkinok között
 388  2,    III|                  őt jóltevő halála kezéből s visszaadák életét. - O minő
 389  2,    III|                  hatásától örökre elveszté s z e m e i v i l á g á t !
 390  2,     IV|                 felébredését az örökéletre s minden reggel felébredt
 391  2,     IV|             viraszta a beteg ágya mellett, s kinek hűs kezét gyakran
 392  2,     IV|             éjszakákon ágya mellett sírni, s térden imádkozni, gyakran
 393  2,     IV|                 ajkak forró csókjait égni, s félt: hogy vaksága mellé
 394  2,     IV|            visszaadja a vakok szemvilágát, s bíztatta Tamást: hogy szánja
 395  2,     IV|                   ő ismét egészséges lesz, s mind ketten ismét igen igen
 396  2,     IV|                 drágakövekkel cserélte be, s egy reggel 72-éves lakása
 397  2,      V|                     halvány halott arcczal s nem feleltek a megszólitásra.
 398  2,      V|                   a hajóhoz közelebb menni s még azon éjjel kiütött a
 399  2,      V|                    lehete látni esténként, s ki iránt a köznép ösztönszerü
 400  2,      V|                arczán a tengerszél fuvását s a tengereket orditani hallá:
 401  2,      V|               kiáltott a tomboló zivatarba s port és kavicsot hányt a
 402  2,      V|                     mikor imádkozni akart, s lélekgyötrelműl maradt meg
 403  2,      V|                  álmatlan, csüggeteg lett, s elhalt a nélkül: hogy megmondta
 404  2,      V|                  is rögtön lecsillapodott, s ilyenkor lejárt a halászokhoz
 405  2,      V|              tenger holttesteket a partra? s ha igen, oda ment hozzájok,
 406  2,      V|             kezeiket, újjaikon a gyűrűket, s ismét csüggedten suttogá
 407  2,      V|                  sugárait veté a tengerre. S messze égöv alatt csendes
 408  3,      I|                  szabad felhőkön keresztűl s felkeresni azt a hazát,
 409  3,      I|           koporsószegből kovácsolták volna s végei egy durva kőbe vannak
 410  3,      I|                  elalél, - akkor elalszom; s mikor lánczaim csörrenése
 411  3,      I|                  mindenre egyiránt kiömlik s én érzem, hogy mint a pinczébe
 412  3,      I|                  fognék azon nyilásig nőni s kinőnék börtönömből! - - ~ ~
 413  3,      I|                 hogy ő a természet királya s korlátlan zsarnoka mindennek
 414  3,      I|                zsarnoka mindennek a mi él, s térdre húllt és fogadásokat
 415  3,      I|                utánnam száz hóhér kiáltása s az utánam lőtt golyók füleim
 416  3,      I|                    akkor sem imádkoztam. - S mikor vándor utamon három,
 417  3,      I|                holtak feküdtek szerteszét, s a templomok körűl, a kálváriák
 418  3,      I|                  el tőlem ezt az életet, - s add annak életéhez, kit
 419  3,     II|                    akart tán a határon át, s agyon lőtték.~ ~Különben
 420  3,     II|                 ember, őröket és vártákat, s néhol a folyamparton egy-egy
 421  3,     II|                fegyveres szeressán jár fel s alá.~ ~Ez a kosztaniczi
 422  3,     II|                       Ez a kosztaniczi v e s z t e g h á z.~ ~Mindenkinek,
 423  3,     II|               lakót is ki nem ölte belőle, s parthosszant minden kunyhót
 424  3,     II|           megszüntetett a két part között, s mégis negyed napra azután,
 425  3,     II|                    ástak, melyre a szent i s t e n symbolumán kivül csak
 426  3,     II|                  volt a veszteg-intézetben s vele együtt csak h á r o
 427  3,     II|                    fázósan magában a végőr s gubájába búvik s honn maradt
 428  3,     II|                   a végőr s gubájába búvik s honn maradt családjára és
 429  3,     II|                   meleg tűzhelyére gondol. S még nem hamvad el az ég
 430  3,     II|              Unnában malmokat sülyeszt el, s kifacsarja a fenyőszálat
 431  3,     II|               megdül a legsoványabb vetés, s az Unna hullámai túlcsapnak
 432  3,     II|              szilajon vagdalja a falakhoz, s a magános kút elszabadult
 433  3,     II|                     a szarufák elszakadtak s a vihar lefútta a vesztegház
 434  3,     II|                  le szemét, már szaga van, s a kezek megfeketülnek.~ ~
 435  3,     II|              sirással ül a halott mellett, s ennek kőhideg kezeit csókolja
 436  3,     II|                 pihegő hangon beszél hozzá s várja annak feleletét s
 437  3,     II|                    s várja annak feleletét s zokogása mindig hangosabb
 438  3,     II|                Meg-megöleli a halált alvót s arczát megczirógatja kicsinyke
 439  3,     II|                    most beszélt még velem, s meg is csókolt.”~ ~„Nem
 440  3,     II|            vesztegintézeti betegőr vagyok, s apádat nem ismerem, de csak
 441  3,     II|                  halni - rebegé a lyányka, s messze távozott a halottól;
 442  3,     II|                    az ember, ha meghal!” - s kis kezeivel az ajtó rostélyába
 443  3,     II|               dámvadat verték ki erdejéből s azt üldözik.” -~ ~„Lehet”
 444  3,     II|               remegve közelite az ablakhoz s annak szárnyait feltárva
 445  3,     II|                közt kidugta éktelen fejét, s lenézett oly tekintettel,
 446  3,     II|               szelindek fut dühösen ugatva s minden perczczel közelebb
 447  3,     II|               rekedten uszítva a vérebeket s utána lövöldözve, s igy
 448  3,     II|              vérebeket s utána lövöldözve, s igy rohannak parthosszant.
 449  3,     II|                 fordul vissza üldözői felé s tajtékzó lovát vérig sarkantyúzza,
 450  3,     II|                    agyon nyargalt állatot, s az megroskadva előre bukik
 451  3,     II|               Hajrá!” kiáltják az üldözők, s a hat véreb rárohan az elesettre.
 452  3,     II|            küzdésben a part felé vonszolni s üldözői már nem messze vannak.
 453  3,     II|                  dühösen rúgja el magától, s egy képtelen ugrással eléri
 454  3,     II|                   rajta, a láncz elszakad, s a csónak belódul a habok
 455  3,     II|                irgalmazz!” sikolta a lyány s elfutott az ablakból.~ ~
 456  3,     II|                 bekémlelt ajtaja rostélyán s látá, hogy a lyány egy,
 457  3,     II|                 fel könyes arczát az égre, s kulcsolt kezeiben reszketve
 458  3,     II|                futott újjolag az ablakhoz, s letekintve az üldözöttre,
 459  3,     II|              közelebb értek a menekülőhöz, s már nem lövöldöztek rá,
 460  3,     II|              távolság a két csónak között, s fejét és karjait kidugva
 461  3,     II|                    annak elszakadt lánczát s annálfogva két kezével rántá
 462  3,     II|                  gerinczére a két naszádot s azokat egymáshoz vágva,
 463  3,     II|                    jajkiáltás hallatszott, s a következő pillanatban
 464  3,     II|                 szegletében, futó apjáért, s imádsága mindenható talizmánul
 465  3,    III|               lelki és testi barátja volt, s kinek azt a szomszéd városba
 466  3,    III|             barátja volt a vén Murányinak, s igy könnyen kimagyarázható,
 467  3,    III|                 vőn barátja kapufélfájától s a bizománnyal együtt hűségesen
 468  3,    III|            méltatlanul csavargóknak nevez, s kik fülek, vagy körmök dolgában
 469  3,    III|                kötve kell hinni a komának, s miután az ő rovására elveszett
 470  3,    III|          büszkesége volt minden rokonának, s gyönyörűsége mindenkinek,
 471  3,    III|                lett egy éltes uri hölgynél s tányérokat mosogatott s
 472  3,    III|                    s tányérokat mosogatott s fejér ruhákat mangorolt
 473  3,    III|              kedvese szivével megosztandó, s lelki sebeit annak önzéstelen
 474  3,    III|               becsapta orra előtt az ajtót s inasaival vetteté ki a szemtelent,
 475  3,    III|              szokás útiköltséget vinni.”~ ~S a fiatal ember kezde gondolkozni
 476  3,    III|                    mely más világra vezet, s már épen bezörgetett az
 477  3,    III|                   öltözetekben kezde járni s házkörül főkötőt hordott.
 478  3,    III|                elpirult, szemeit lesütötte s nem tudta bátyjának becsületes
 479  3,    III|                    fejét, - a becsületet - s hiába takarja el piros szalagokkal
 480  3,    III|                    szivéből annak emlékét, s e percz óta megszűnt gondolkodni
 481  3,    III|             döntött rá megismertető jelül, s minthogy egy meglehetős
 482  3,    III|                 ruháit a rádöntött hamuval s gondolkodott a sors igazság
 483  3,    III|                     önkezei adta halállal, s a temető árkába ásatott
 484  3,    III|              barátnak, szeretőnek egymást, s marták, üldözték a testvért,
 485  3,    III|             bebocsáték, kilopta onnan azt, s megszökött vele s most meg
 486  3,    III|               onnan azt, s megszökött vele s most meg vagyok halva!”
 487  3,    III|                    most meg vagyok halva!” s ezt mondva, jég-hideg kezét
 488  3,    III|                   ásta meg magának a sírt, s nyakán viselé azt a kendőt,
 489  3,    III|                   szeretet voltak hímezve, s mik később oly kék foltot
 490  3,    III|              legmagasabb sírt a temetőben, s arra fölállt, s két marokkal
 491  3,    III|                 temetőben, s arra fölállt, s két marokkal szórva a világ
 492  3,    III|                  hamvaul kihányja, ha apja s rokonai kínszenvedéseit
 493  3,    III|             megcsalt szerelem kárhoztatja, s az a nyomor, mely a szétdúlt
 494  3,    III|                 futó lépések alatt dobogna s a rohanó lég iszonyú átkok
 495  3,    III|           eltakarja képét, hogy ne lásson, s gubájába húzza magát s gyermekkori
 496  3,    III|                     s gubájába húzza magát s gyermekkori imádság-töredékeket
 497  3,    III|             emlékében, miken megnyugodjék, s áldja magában az első kakas-szót,
 498  3,    III|                    c z á t n e m l á t t a s o h a, k i r ő l n e m t
 499  3,    III|                    T ó v á r y D á n i e l s h o g y n e j e é s l e
 500  3,    III|                    e l s h o g y n e j e é s l e á n y a v a n, kiket
 501  3,    III|                   maga előtt T ö r ö k o r s z á g határszéléhez közel.~ ~ ~ ~
 502  3,     IV|                    átszakasztotta gátjait, s az egész kosztaniczai sikot
 503  3,     IV|                  háztetők fel voltak tépve s a templom tornyáról hiányzott
 504  3,     IV|                mennyi szolgája a halálnak. S még mindez nem volt elég.
 505  3,     IV|               szüretelve tavasz derekán.~ ~S a nap mosolygva néze le
 506  3,     IV|             betegőr a kis Gizella ajtaján, s miután azt kinyitni nem
 507  3,     IV|                reszketve szállt le ágyáról s gyapjú shawljába burkolva
 508  3,     IV|               lyány, hogy eredj alunni.”~ ~S ezzel a betegőr átkötötte
 509  3,     IV|                  lepedővel, melyen feküdt, s annálfogva hátára vevé azt,
 510  3,     IV|                borulni, azt eltolta onnan, s egy kapát vőn s a fagyos
 511  3,     IV|             eltolta onnan, s egy kapát vőn s a fagyos göröngyöket rákapálta
 512  3,     IV|                    saruival jól megtaposta s egy letört fenyőfa galyról
 513  3,     IV|                   átellenes ágát meghagyta s ez idomtalan keresztet sírjelül
 514  3,     IV|                    keresztet vetett magára s munka közben levetett bőrködmönét
 515  3,     IV|              levetett bőrködmönét felölté, s egykedvűen kérdé a kis lyánytól: „
 516  3,     IV|                 szólt vállvonítva a szolga s minden további értekezés
 517  3,     IV|                  annak tördelt keresztjét, s azzal visszament a vesztegházba;
 518  3,     IV|                   volt a szalmába elrejtve s azt shawljába takarva lesietett
 519  3,     IV|                  parton emberek jártak fel s alá, kik el voltak saját
 520  3,     IV|                    saját magukkal foglalva s nem ügyeltek rá. Ismét visszafordult
 521  3,     IV|                 egy alig fölhányt halomban s lelkendezve tért a sziget
 522  3,     IV|                   végig szaladva a parton, s kétségbeesve nyujtá kezeit
 523  3,     IV|                   anyám!” rebegé a gyermek s arczát a deres fübe temetve
 524  3,     IV|                vizfelé hajló fenyőderekára s ott egy ágra lehajtva fejét
 525  3,     IV|               ügygyel-bajjal visszafordult s mogorva nyájassággal kiálta
 526  3,     IV|                hogy megunod magadat itten, s a halottak nem adnak sem
 527  3,     IV|                   igy kapaszkodjál belém!” s karjaira emelé a lyánykát,
 528  3,     IV|                 karjaira emelé a lyánykát, s visszagázolt vele tutajához,
 529  3,     IV|                  szinén. „Most itt ülj meg s csendesen viseld magadat,
 530  3,     IV|                   kis ládáját ölébe vette, s a kendőjébe kötött földet
 531  3,     IV|                   tutaját a déli part felé s hosszas vergődések után
 532  3,     IV|              rozzant talpat viznek ereszté s görcsös vándor botját kezébe
 533  3,     IV|                 lyányka, adsza kezedet.”~ ~S a szolga vezette a gyermeket
 534  3,     IV|                megérzik a holt test szagot s ellepték a mezöket. Olykor
 535  3,     IV|                arczulatával megbarátkozni, s ilyenkor gyöngéden simogatta
 536  3,     IV|                vezető napbarnitotta arczát s izzadt haját félre törölte
 537  3,     IV|                    félre törölte szemeiből s nyakát bizalmasan átkarolta.~ ~
 538  3,     IV|                 két maravedit fáradságaért s megköszönte szivességeit
 539  3,     IV|             ballagott tovább a falu alatt, s miután a lyányt elveszté
 540  3,     IV|              gyalog bodza árnyába lefeküdt s vadúl mosolygó arczát durva
 541  3,     IV|              feszületig, ott térdre bukott s eszméletlenül elterült alatta.~ ~
 542  3,     IV|                volt.” A lyányka föleszmélt s reszketve húzta magát a
 543  3,     IV|               mondá: mindegy, akárhová.”~ ~S ismét útnak indultak. Hét
 544  3,     IV|                 kezdett vele megbarátkozni s hálaul imádkozni tanitá
 545  3,     IV|                    keletnek, egy éjszaknak s jelenleg csukva mind a három. -
 546  3,     IV|                    gabona van letöltögetve s a dugárusok domboldali pinczéi,
 547  3,     IV|               vegyületű népcsoport jár fel s alá: örmény, rácz, török
 548  3,     IV|                     szokásaik, - öltözetük s minden érezhető tárgyon
 549  3,     IV|               szólt sajnos hangon a férfi, s olly ragaszkodó fájdalommal
 550  3,     IV|                  fürtökben feküdt vállaira s naptól barnult arcza tiszta
 551  3,     IV|                    soha - szólt érzékenyen s hálás vidámsággal ölelte
 552  3,     IV|                 szüntelen figyeltek a fel- s aláhullámzó tömegre. Nem
 553  3,     IV|                 lyány a férfihoz rohanva - s annak nyakát átfűzve karjaival
 554  3,     IV|                   nyakát átfűzve karjaival s arczait számtalan csókkal
 555  3,     IV|                   erősen megnézte a férfit s magában mondá! „T e h á
 556  3,     IV|                 magát az ölelő karok közül s a seressant kezén fogva
 557  3,     IV|                    T ó v á r y D á n i e l s átkozott lesz az a nap,
 558  3,     IV|                 szökve jöttem át a határon s két hétig lappangtam mint
 559  3,     IV|                    barátságodat ajánlottad s én viszont az enyémet, -
 560  3,     IV|                   vesztik üldözőim; nevem: S z o m o r L ő r i n c z.”~ ~
 561  3,     IV|                   o r” de ő nem tudta azt, s apja vonásait nem ismerte
 562  3,     IV|                 nem ismerte meg az ifjuban s hagyta magát a veszélyes
 563  3,      V|              himzett és tündérien tánczolt s gyönyörüsége volt mindenkinek,
 564  3,      V|                 kedveért az örmény házánál s a lyánka rózsa arczát megveregeté,
 565  3,      V|          tűzszemeivel, fényes hajfürteivel s keletien hajlott arczvonásaival
 566  3,      V|              érzelmeiben gyöngéd és nemes, s mi legfölebb ajánlá a helyzetek
 567  3,      V|                   egy akasztott ember fia, s egy becstelen leány testvére
 568  3,      V|              ajtajában a márvány padocskán s az alkonyodó ég piros felhőin
 569  3,      V|                 alkonyodó ég piros felhőin s haza térő fejér nyájain
 570  3,      V|                     történetesen rátekinte s egy rugócskát nyomott meg
 571  3,      V|                 hajjal, fehér inggallérral s magas frakban volt oda festve
 572  3,      V|              semmiben sem hasonlitó képet, s mosolygva gondolá: „K i
 573  3,      V|              lihegve sietett az örményhez, s fáradtan veté magát mellé
 574  3,      V|                   A lovag nagyot sóhajtott s hideg izzadságot törle le
 575  3,      V|                      végem van!” ugy mond, s forró homlokát két kezébe
 576  3,      V|                 bántani?” kérdé az örmény, s mentül tovább nézte a férfi
 577  3,      V|                   politikai vétségem miatt s négy év óta élek itt mint
 578  3,      V|                   én is vigyáztam magamra, s innen maradtam.”~ ~,Most
 579  3,      V|                  országszerte kutathassák, s a fürkészők engem találtak
 580  3,      V|              fürkészők engem találtak elő, s egy közülök, noha négy év
 581  3,      V|                   én vagyok Szomor Lőrincz s rögtön folyamodtak a consulhoz,
 582  3,      V|                 veszteném el e lépés által s nélküle koporsó nekem a
 583  3,      V|               esett barátot, összecsókolta s igért neki minden szépet
 584  3,      V|                  alatt erősen meggyőződött s rögtön sietett a helytartóhoz,
 585  3,      V|                 nem adnak ki más státusnak s ez csak musulman lehet.~ ~
 586  3,      V|                   szomorú, könyes arczczal s megfogta a lyány kezét és
 587  3,      V|                   Mi bajod? kérdé a lyány, s ő is el kezde sirni, bár
 588  3,      V|            helytartó szépnek talált téged, s ez atyádnak hizeleg.’~ ~„
 589  3,      V|              állati szenvedélyű pogánynak, s majd ha férjedet megzsinórozzák,
 590  3,      V|                félj, én a tiéd maradok.”~ ~S a lány összeszedte becsesebb
 591  3,      V|            összeszedte becsesebb ékszereit s elhatárzá magában, hogy
 592  3,      V|                     hosszasan beszélt vele s elmonda neki mindent, a
 593  3,      V|                   őt a párkányról, átölelé s forró ajkával leszitta a
 594  3,      V|                  meghitt szolgáját ülteté, s útnak inditá őket Brozoliáni
 595  3,      V|                    megállj!” orditá az apa s a jóbarát szolgáját torkon
 596  3,      V|                    Az erősebb volt nálánál s a megtámadót letiporta.
 597  3,      V|                 boldog nő élte le napjait, s ez volt az a lyány és ez
 598  4,      I|                 szokottnál is élénkebb ki- s bejárást lehete tapasztalni
 599  4,      I|                   valahol háború ütött ki, s a papirok egy nap alatt
 600  4,      I|                    vállát az előcsarnokban s zsebébe dugott kézzel, egykedvűen
 601  4,      I|                 fossée cessony de vivre”t, s nem ügyelt az óranegyedenkint
 602  4,      I|                    mondanom bukásomat.~ ~- S ön ezt igen tréfás dolognak
 603  4,      I|                ránézett párbeszélő társára s hidegen szinte megvetőleg
 604  4,      I|                    hagyta magát vezettetni s egy halálra szánt ember
 605  4,      I|                    két hamis banqueroutirt s nem volna kedvem azon becstelenséget
 606  4,      I|                felelet, mint meghalni.~ ~- S a halállal aztán ki vannak
 607  4,      I|                    a mi nem nagy mesterség s megbízni, hogy az éjjel
 608  4,      I|           körűlbelől hasonlít, ássanak fel s hozzák önnek kereskedelmi
 609  4,      I|                    elutazik, ott hajóra ül s meg nem pihen, mig magát
 610  4,      I|                    ha a hitelezők figyelme s a napi mende monda más tárgyat
 611  4,      I|              legyen az például T o n n e r s, azon időt, melyben ismét
 612  4,      I|                   az ő családi neve alatt, s mikor aztán minden elcsillapult,
 613  4,      I|                magát venni, elmegy ön után s azontúl senkinek sem fog
 614  4,      I|                    által gyílkoltattam meg s valakit a környezetemből
 615  4,      I|                     igy biztos kézben lesz s a legelső, ki zajt fog ütni
 616  4,      I|                 barátságnak lehet nevezni, s a mennyiben általán véve
 617  4,      I|             számára megkivántató álruhákat s uti leveleket megszerezni,
 618  4,      I|           elzárkózva összeszedé készpénzét s becsesebb papirjait; éjszakára
 619  4,      I|            siroknak átadott holt testeket, s éjfél után egy órakor a
 620  4,      I|                    hallottak a szomszédok, s egypár késői kóborló nem
 621  4,      I|                   egy háznál becsöngetett, s miután a kapusnak valamit
 622  4,     II|                szemek határozott tekintete s a hallgató ajkak szenvedélytelen
 623  4,     II|                 szemőldei alig látszottak, s kék szemüveget viselt, s
 624  4,     II|                   s kék szemüveget viselt, s idegen kiejtésű hangon tudakozódva
 625  4,     II|                    esküdött, hogy ugy van, s igen büszke volt rá, hogy
 626  4,     II|                  és bizalom.” „T o n n e r s.”~ ~Egyéb semmi. Még egy
 627  4,     II|                 föl öltöző asztala mellől, s zavarodottan állt meg a
 628  4,     II|                 meg a mysteriosus szekrény s annak kaballistikus tartalmu
 629  4,     II|               mikre figyelmeztetik általa? s mi oka lehet annak ő róla
 630  4,     II|                ismét csöngetés hallatszék, s a visszatérő szobaleány
 631  4,     II|            hirtelen magára adatá öltönyét, s inte, hogy bocsássák be
 632  4,     II|           reszkettek. Elfeledett köszönni, s midőn szavakat keresett,
 633  4,     II|                fölriadva kérdé: „hol van?” s indulni akart.~ ~A segéd
 634  4,     II|                  Angelika, lesűtve szemeit s nem birva szót adni azon
 635  4,     II|                  szőnyegére a nő lábaihoz, s egyik kezét megragadva,
 636  4,     II|          megragadva, azt könyeivel áztatá, s a könyeket csókjaival száritá
 637  4,     II|               lábai előtt térdelő segédnek s alig hallhatólag rebegé.~ ~-
 638  4,     II|                Arnould, - hagyjon magamra, s azzal széke párkánjára hajtotta
 639  4,     II|                Arnould átvette a szekrényt s tiszteletteljesen megcsókolva
 640  4,     II|               eszmék csillagforgásai közé, s mentűl tovább vitték, annál
 641  4,    III|                beszélt vele az elmultakról s biztatá a jövendők felől.
 642  4,    III|               koczogtatást hallott ajtaján s a belépőben Arnould ismert
 643  4,    III|                  isten és ember között van s előbb összekelle szednie
 644  4,    III|                     hogy foglaljon helyet, s szemeit rá függesztve, várta,
 645  4,    III|                   készűlve volt a beszédre s széket téve magának a hölgy
 646  4,    III|                  rá, hogy terhükre legyek, s nekik semmi okuk, hogy nekem
 647  4,    III|                 Kegyed még oly fiatal.~ ~- S meglehet, hogy még sokáig
 648  4,    III|                  ajánlata engem megtisztel s ezt köszönöm. Tisztelettel
 649  4,    III|                annak, a kit úgy szerettem, s mintha mondaná olyankor:
 650  4,    III|                    ön soha nem is gondolt, s a mit ha önnek megneveznék,
 651  4,    III|                haláltól pedig nem irtózom, s nemeiben nem válogatok.
 652  4,    III|                 még egyszer visszafordulva s azzal elsietett.~ ~Az özvegy
 653  4,     IV|                lakásán a kapussal beszélni s annak valamit átadni láttak.~ ~
 654  4,     IV|                minél iszonyúbb valami vád, s minél tiszteltebb az, ki
 655  4,     IV|                  látták felfogni a tárgyat s nyomozódásokat tenni benne.~ ~
 656  4,     IV|                rögtön őrizet alá tétetett, s az esküttek összehivattak.~ ~
 657  4,     IV|                   megköszönte ajánlataikat s helyettük egy egyszerű polgárt
 658  4,     IV|            éreztető komolysággal üdvözölve s helyet foglalt a számára
 659  4,     IV|                 honnét az érkező váratott, s a mint a tömeg kétfelé nyilva
 660  4,     IV|                   a helyet, a hova leüljön s ő szeliden foglalta el helyét,
 661  4,     IV|                    a szükséges irományokat s a birákhoz fordult.~ ~-
 662  4,     IV|                  Angelika lehunyta szemeit s hosszan sóhajtott.~ ~- E
 663  4,     IV|     pisztolylövéseket az emlitett irodában s nem sokára láttak egy férfit
 664  4,     IV|              sietve haladt végig az utczán s egyenesen Moncené asszony
 665  4,     IV|                     hidegen visszautasitá, s végre egészen eltünt a világ
 666  4,     IV|             Moncené asszony lakására ment, s hogy azon ember Moncenénak
 667  4,     IV|               beszélni róla idegenek előtt s ő maga nem sokára eltűnt
 668  4,     IV|                 kilétéről fogalmunk sincs, s a kinek semmi köze hozzánk,
 669  4,     IV|                 alatt a zöld asztalra téve s gömbölyü üveg haranggal
 670  4,     IV|                   föl visszaborzadva a nő, s azután méltatlankodva fordúlt
 671  4,     IV|                    tartozó corpus delicti, s csak a közvádló által használt
 672  4,     IV|                    takarta vissza a leplet s azután hideg szigorú hangon
 673  4,     IV|                   megátalkodottságnak hivé s az elborzadást az öntudat
 674  4,     IV|                perczben Angelikára tekinte s a mint annak nagy beszédes
 675  4,     IV|                hordozá a körűlálló tömegen s erős, előbbi szavaitól egészen
 676  4,     IV|        legutolsónak, ki hozzá folyamodott, s nem ártott még ellenségének
 677  4,     IV|                   kit szeretett, kiért élt s kiért örömest meghalt volna?
 678  4,     IV|                volna erre? Szerette férjét s szeretteték általa, özvegysége
 679  4,     IV|                  oka meghalni önkeze által s én ez okot elfogom mondani.~ ~
 680  4,     IV|                     égessem el a mérleget, s saját hozományát s értékeít
 681  4,     IV|               mérleget, s saját hozományát s értékeít forditsam arra,
 682  4,     IV|               férje neve tisztán maradjon, s ha lesz, a ki kérdeni fogja
 683  4,     IV|           kézbevették az átnyujtott iratot s helyeslő zúgással nyilatkoztatták
 684  4,     IV|             átnyújtott mérleg áttekintése, s én nem találom rendkívűlinek,
 685  4,     IV|                    Duval ur fejét csóválta s a körüle állókhoz oly fejmozgatásokkal
 686  4,     IV|                  halálának okait kérdezék, s azért vonult félre a külvárosba,
 687  4,     IV|           becsületeért mindenét föláldozá, s önkezeivel kellett keresnie
 688  4,     IV|                   irtózatosan vádolt nőre, s kérdezzék meg sziveiket:
 689  4,     IV|              vessetek rá egy tekintetet... s mondjatok itéletet.~ ~E
 690  4,     IV|           szavakkal végzé beszédét Arnould s a mint elvégzé azt, ismét
 691  4,     IV|              félrevonultak a mellékterembe s fél órai tanácskozmány után
 692  4,     IV|                    y o k e l é g t e l e n s é g e m i a t t - f ö l
 693  4,     IV|                    vádlottal együtt sirtak s a közvádló maga legyőzöttnek
 694  4,      V|                közvádló arrogans arczával, s Angelika ügyetlen külsejű
 695  4,      V|                amaz ijedelmes napon kapott s minek tartalmát kivüle senki
 696  4,      V|              bizonyiték lett volna ellene, s miután a kérdés csak az
 697  4,      V|                     hogy könnyen elhitték, s még könnyebben elfelejtették...
 698  4,      V|                    ezerszer.~ ~T o n n e r s.”~ ~Angelika a sértett szüziesség
 699  4,      V|                   tömeg közepett, és szava s lélekzete elállt az irtózatos
 700  4,      V|                  iszonyatosan fölsikoltott s a kétségbeesés vonásaival
 701  4,      V|                Tonners urat kerestesse föl s küldje át Francziaországba
 702  4,      V|                   megvesztegetve elszökött s daczára minden keresésnek,
 703  4,      V|                 hogy ön mindenben ártatlan s az ő vétkéről nem tud semmit.
 704  4,      V|                  nem ismerem ez embert.... S reszketve, kezeit az égnek
 705  4,      V|                  hozzá biztatólag Arnould, s azzal bátran, merészen lépett
 706  4,      V|                    gyermeksége óta lakott, s a ki midőn szavainak magyarázatára
 707  4,      V|               bizalmasabb barátnéja előtt, s ha bűntárs volna az, kihez
 708  4,      V|                levél titoktartására bizza? S nem sokkal egyszerűbb, valószinűbb
 709  4,      V|              vádlott multjára hivatkoznom, s azt kérdem: hol van a lefolyt
 710  4,      V|                   megnyilt a börtön ajtaja s Angelika a belépőben Taillard
 711  4,      V|            nyugalmát, boldogságomat nekem, s egyetlen szó fölmenthetné
 712  4,      V|                hatással. Ha igazat mond ön s valóban csak egy szavába
 713  4,      V|         becsületemet, életemet megmenteni, s a helyett, hogy sietett
 714  4,      V|               üldöztessem, meggyaláztassam s hallgatni tud még most is
 715  4,      V|               pokoli kegyetlenségre képes, s örömestebb meg tudok halni,
 716  4,      V|                  róla ez idegen gyöngeség, s egy oly nyugodt mosolylyal
 717  4,      V|                   elszokott már az élettől s hozzá szokott a halál eszméjéhez.~ ~-
 718  4,      V|             férjéhez, még most is hű hozzá s készebb meghalni, minthogy
 719  4,     VI|               orkán letépte a házak tetőit s lehajigálta a bámulók fejére,
 720  4,     VI|              lehajigálta a bámulók fejére, s az elsötétült levegő csak
 721  4,     VI|             halálra menők indulóját verte, s a villám lobbanásnál látni
 722  4,     VI|                 Egy óra múlva holt leszek, s akkor nincs Isten, a ki
 723  4,     VI|                 megcsókolá a feszűletet, - s azután sebes léptekkel futott
 724  4,     VI|                  fel a vesztőhely lépcsőin s elkezde vetkőzni.~ ~Ekkor
 725  4,     VI|                  kérte magához gyóntatóját s néhány szót súgott fülébe.
 726  4,     VI|                  közvádló Moncené asszonyt s felszólitá, részint önlelkiismerete
 727  4,     VI|                     álhajat és álszakállat s azon perczben Angelika ijedelmes
 728  4,     VI|                    o g y a z e m b e r i é s z t ö r p e.~ ~- Ez ember
 729  5,      I|           becsületes, szorgalmatos férjet, s ellátva őket mindenféle
 730  5,      I|              legdiszesebb urak látogatták, s tánczvigalmait egy Dolgorucki
 731  5,      I|                szerette a könnyelmű életet s iparkodott maga körűl olyan
 732  5,      I|               rögtön minden íngó-bingóját, s maga feleségével és kisasszonyaival
 733  5,      I|                 mugik az ő urának jószága, s kötelessége a szaporodás.~ ~
 734  5,      I|              leányai, mind férjhez jutnak, s ha kis gyermekek maradnak
 735  5,      I|                igen gondos asszonyság volt s gyakorta meglátogatta jobbágyait,
 736  5,      I|                   meglátogatta jobbágyait, s a mint bizonyos, hogy tizezer
 737  5,      I|                   nyolcz tiz éves korukban s felviteté magához Szentpétervárra,
 738  5,      I|                    öreg úrakat bolondúlni, s mikor már egynémely annyira
 739  5,      I|             inasához, megkorbácsoltathatja s gázló malomba kűldheti s
 740  5,      I|                   s gázló malomba kűldheti s eladhatja a kinek tetszik.
 741  5,      I|          jövedelemforrásnak fognak nevezni s azt mondhatják, hogy ez
 742  5,      I|                 egész az őrűlésig fejlődni s mikor már annyira ment,
 743  5,      I|               felűlteté ötlovas szánkójába s elvitte valamelyik ukraniai
 744  5,      I|                    felment Szentpétervárra s elégszer találkozott a Delnővel,
 745  5,      I|            nevették a kiknek panaszkodott, s minthogy a gróf elhíresztelte
 746  5,      I|           legszebbiket elszöktette közűlök s igen sokáig a finom társaságokban
 747  5,     II|                 jószágokra is kiterjesztik s ezen gondolaton nincs miért
 748  5,     II|             magáról e jeles tréfája miatt, s hogy más részről a megkárosúlt
 749  5,     II|                    gróf megállitá szekerét s egy pohár vizet kért a leánykától.~ ~
 750  5,     II|               rendeletére állt és szaladt, s éjjel nappal két rendbeli
 751  5,     II|                cselédség fele őt szolgálja s egyik hintó az ő számára
 752  5,     II|                 gróf ezért megneheztelt rá s minthogy Kozimával úgy sem
 753  5,     II|                   a grófnak betört az orra s Kozimának a testéről két
 754  5,     II|                ezért nagyon megharagudott, s méltó boszújában rögtön
 755  5,     II|               szekérre pakoltatá Feodorát, s a hogy elhozta, ugyanabban
 756  5,     II|         betegségtől elnyomorodott leányra, s talán magának se hitte volna,
 757  5,     II|                    a visszaküldött leányt, s azzal fejezte be tréfás
 758  5,     II|              vittek a fenyitő gyarmatokba, s kik között különösen feltűnt
 759  5,    III|                 nem emberi gyomornak való, s villával, kanállal nem is
 760  5,    III|                   férfiak dőzs-asztalánál, s mikor valamennyien kótyagósak
 761  5,    III|                 össze is verekedett velök, s Csarekoffnak nem egy csomó
 762  5,    III|                  megkorbácsolták, hizelgve s mosolygva csúszott az ő
 763  5,    III|              csúszott az ő urának lábaihoz s lecsókolta róluk a port.~ ~
 764  5,    III|                    telet jószágán töltötte s nem ment Szentpétervárra;
 765  5,    III|            születendő legutolsó jobbágyaig s ha zivataros volt az idő,
 766  5,    III|                    gavallérok az ablakokba s onnan a legkényelmesebb
 767  5,    III|                jobban fogja azokat pótolni s naponkint igen eleven tanubizonyságait
 768  5,    III|                   tivornyát és megszökött, s a többiek aztán rajta mentek,
 769  5,    III|                   ihlet szállotta meg őket s eljöttek felszaporodott
 770  5,    III|                     bájaikban válogatni.~ ~S nem félnek ezek az emberek
 771  5,    III|                  megjelen előttük testben, s elhajtja szent hajléka alól
 772  5,    III|                    szót: k y r i e e l e i s o n ! és melleiket megűtni,
 773  5,    III|                     még majd bort is iszik s ha üresen megy valahová
 774  5,    III|                 ülhet. Szakácsok, kocsisok s más egyéb nagyurak fognak
 775  5,    III|                   fognak beszélgetni vele, s nem hajtják robotra, mikor
 776  5,    III|                    is szemébe talál tűnni, s még meg is szólitja....
 777  5,     IV|                   ettek ittak, és vigadtak s nem törődtek mind azokkal,
 778  5,     IV|              elronthassa, megfogá a kezét, s kivezette a teremből a kastély
 779  5,     IV|                fektetik, megint talpra áll s tovább kell inni belőle.~ ~
 780  5,     IV|              legvadabb tivornyadal mellett s az a legjobb része a mulatságnak,
 781  5,     IV|                   többiek nagyot kaczagnak s az marad a társaság diadalmas
 782  5,     IV|               székeiket a menyasszonyokhoz s vigabban kezdtek velök enyelegni.
 783  5,     IV|                   Malikán felejté szemeit, s azt felelte, hogy nem! -~ ~
 784  5,     IV|                   kivett egy marék aranyat s azt a szolga kezébe nyomta.~ ~-
 785  5,     IV|              nagyon kivánkozik a földfelé, s bár a megijedt menyasszony
 786  5,     IV|                  kiejté a poharat kezéből, s mintha siket volna menyasszonya
 787  5,     IV|                    tréfa áldozataivá lőnek s kétségbeesve rohantak ittas
 788  5,     IV|                   dalolt torkaszakadtából, s azt hitte, hogy az a sikoltás,
 789  5,     IV|             felszakittatott a terem ajtaja s berohant rajta, fáklyával
 790  5,     IV|                 jöttem ide, felelt Kozima, s a karjain alá csorgó vér
 791  5,     IV|              küzdelmei lehettek ottan.~ ~- S hogy merészelsz parancsom
 792  5,     IV|                 semmi másért: szólt Kozima s a fáklyát letűzte maga mellé,
 793  5,     IV|                 egy himzetlen ingválban; - s ezt szólva, lerakta magáról
 794  5,     IV|             szalagokat is kitépte hajából, s úgy állt meg ott, hosszú
 795  5,     IV|              valami a mit magammal hoztam, s magammal viszek, mondá sötét,
 796  5,     IV|             felszakitá hirtelen az ablakot s egy Jézus Mária kiáltással
 797  5,     IV|                 fáklyát, és kioltotta azt, s midőn a vendégek szájában
 798  5,     IV|               szavakra az asztalok mellől, s bomlottan futott ki minden
 799  5,      V|         Menyasszonyod az ablakon kiugrott, s apjával és násznépével el
 800  5,      V|                  durva férfi észrevette őt s oda ment, és megragadta
 801  5,      V|                 azok vagytok a tieiteknek, s nem ott van-e az asszony
 802  5,      V|               asszony lesz az úr a háznál, s a férj engedelmeskedik neki?~ ~
 803  5,      V|                 Elálltak Malika védelmétől s biztatni kezdték, hogy bizony
 804  5,      V|          engedelmeskedni tartozik férjének s a hol a férj jelen van,
 805  5,      V|                leány leveté magát a földre s átölelve vőlegénye lábait
 806  5,      V|                    egy éles csattanó hang, s a nagy erős férfi azon pillanatban
 807  5,      V|                    hajdú fejére téve lábát s azzal villogó szemekkel
 808  5,      V|                 köztetek, a ki megdühödjön s megmarjon mindnyájatokat,
 809  5,      V|             kiáltozva rohant fegyvereiért, s félóra múlva egy egész zendülő
 810  5,      V|                lármára ezek is felriadtak, s a mint meglátták a fenyegető
 811  5,      V|                    puskára, kardra kaptak; s azzal véres verekedés támadt
 812  5,      V|             felvett két hosszú égő fáklyát s a pinczeablakhoz futott
 813  5,      V|                 Kozima lenyújtá a kanóczot s feltaszitá vele a legközelebb
 814  5,      V|                     A leány visszafordult, s hátra sem tekintve csendes
 815  5,      V|                    nőttön növekedő hőséget s a berakott ajtókon nem menekülhettek
 816  5,      V|                    padlásra szorultak fel, s midőn a kék lángok lassankint
 817  5,      V|                  lassankint veresre váltak s a palota ablakain kezdtek
 818  5,      V|                    fel a fellázadt pórság, s a zendülés elterjedt Ukrania
 819  5,      V|         küldessenek a kaukázi hadsereghez, s ha Isten úgy akarja, hogy
 820  6,      I|                   kitűzi a harczi zászlót, s elhatározza, hogy megmenti
 821  6,      I|              felirva e szó: „la libertad”, s távolabb a halászkunyhók
 822  6,      I|                kitette gyertyáit ablakába, s szomszédaival a Cortes összehivásáról
 823  6,      I|                    vissza a viz szinére.~ ~S a kivilágított utczákon
 824  6,      I|                    köszönget jobbra balra; s utczáról utczára tovább
 825  6,      I|                   irt szót: „la libertad”, s két gyertyát ki tett ablakába -
 826  6,      I|                   óta volt már börtönében, s ismeretlen volt előtte minden,
 827  6,      I|                   Olykor neki hevült ifjak s lenge hölgyek jöttek ki
 828  6,      I|           erkélyről, „fogadj isten”-képen, s a vig zene hangjai elnyelék
 829  6,      I|               sétát az ajtótól az ablakig, s ismét vissza. Megismerkedett
 830  6,      I|               tánczoltak a falon, megállva s ismét közelebb közelebb
 831  6,      I|                 megóvják a gondolkozástól, s a mire az vezetni szokott,
 832  6,      I|                   szokott, a megőrüléstől. S ha mégis előjöttek olykor
 833  6,      I|                   képek a mult emlékeiböl, s a jövendő sötétéből, azon
 834  6,      I|             felültek vasrostélya pálczáira s enyelegtek, énekeltek, czivakodtak.
 835  6,      I|                fölverték fektéből. Fölkelt s nyugtalanul járta végig
 836  6,      I|               felugorva fektéből a fogoly, s odarohanva a pókhoz, kiszabaditá
 837  6,      I|           kiszabaditá a faggatott bogarat, s valami könnyebbült érzéssel
 838  6,      I|             állatkákra leskelődni többé! - s ezzel fölvett a szögletből
 839  6,      I|                   a szögletből egy seprőt, s kereste vele a pókot, az
 840  6,      I|               elfutott szétdúlt hálójából, s végig szaladva a falon,
 841  6,     II|                   a zene.~ ~E palota donna S e r e n a d e R e y n o
 842  6,     II|                    e r e n a d e R e y n o s tulajdona volt, kinek termeiben
 843  6,     II|                látni, titkos szóváltásban, s ismét tova röppenni, ha
 844  6,     II|                  darabokat verve le rajta, s az obligát csodálók bámulatára
 845  6,     II|              elefántcsont lemezekre vetve, s úgy játszva az eltakart
 846  6,     II|              tréfásan mosolyogva a grófnő, s széttekinte vizsga pillanatával,
 847  6,     II|           széttekinte vizsga pillanatával, s ekkor meglátta a zongoránál
 848  6,     II|                 dáma megfogadta az intést, s az ismert induló legelső
 849  6,     II|                szende gondolkozó hölgyhöz, s e szókat súgta fülébe:~ ~-
 850  6,     II|                   érdekes találkozás lesz! S azzal hagyta magát a grófnő
 851  6,     II|                    vezettetni a teremeken, s a magos, kopaszhomlokú úrral,
 852  6,     II|                 azzal magukra hagyta őket, s mire a terem tulsó oldalához
 853  6,     II|            kifáradt kedvencz müvészetében, s igy lehetetlen volt azt
 854  6,     II|                tehát maga a zongora mellé, s elkezdé játszani „a maurok
 855  6,     II|                mely e dalban szerte ömlik, s annak szenvedélyes változatait,
 856  6,     II|          brilliantvillámok lövelltek szét, s félig nyilt rózsapiros ajkain
 857  6,     II|              szökött fel zongorája mellől, s vendége elé sietve, azt
 858  6,     II|                   sietve, azt kézen fogta, s bemutatá a társaságnak:~ ~-
 859  6,     II|                szép pörge bajuszú lancier, s katonásan rázta érkezett
 860  6,     II|               comicus vértagadási minával. S azzal tetőtűl talpig mustrálva
 861  6,     II|                  szólt féltréfásan Serena, s a csoportozat közé nyúlva,
 862  6,     II|                    kisded szépidomú kezét, s édes csengésű hangon, és
 863  6,     II|             elfeledé egy pillanatra magát, s mig arczán a gúnyoros kifejezést
 864  6,     II|               odahajolt szép neje kezéhez, s azt szenvedélyesen, indulatosan
 865  6,     II|              grófhoz, - ime forduljon ide, s azzal a két politizáló férfi
 866  6,     II|                    A democrata észrevette, s nevetve szólt:~ ~- Ugy-e,
 867  6,     II|                  észre, hogy karöltve áll, s egyszerre kiemelte karját,
 868  6,     II|                    az étterem szárnyajtait s a spanyol etiquette ellenére
 869  6,     II|               teremekbe szét volt oszolva, s ekkor tűnt fel legszembeszökőbben:
 870  6,     II|                     vén mosolygó Hidalgok, s mind e különnemű, fajú és
 871  6,     II|              hatást, melyet eszközöltél. - S azzal körülvezette szép
 872  6,     II|              manuelita kezd el mosolyogni, s az Infantadoé ölt komoly
 873  6,     II|                    egymáshoz egy pár szót, s azzal elfordulnak. Most
 874  6,     II|               Aquilez rögtön fölemelkedett s egy-két elmés és ragyogó
 875  6,     II|               pezsdűltek a pohár koronáján s röviden igy szólt:~ ~- Áldja
 876  6,     II|            asztaltól, melyhez letelepedett s a democrata tenyerébe könyökölve
 877  6,     II|                    megszoritá Serena kezét s azzal magasztos, ünnepélyes
 878  6,     II|            magasztos, ünnepélyes arczczal, s bájos, édes rokonhangon
 879  6,     II|              költeményét: „G r a n a d a o s t r o m á t”, mely csak
 880  6,     II|          megragadta, csókjaival elhalmozá. S nem szégyenlé senkitől:
 881  6,     II|                 adtál bennünket egymásnak; s azzal szép nejét karjára
 882  6,     II|                  feszes, gátoló öltönyeit, s gyakran még feszesebb, erőszakolóbb
 883  6,     II|                erőszakolóbb arczvonalmait, s mig élv- és izgatottságtól
 884  6,     II|                 hogy végre egyedül maradt, s nem kénytelen idegen szeszélyek
 885  6,     II|             legközelebb elmult vigalomtól, s melynek csak olyankor szabad
 886  6,     II|                 lélek alunni megy, az álom s ébrenlét közti mélázás fátyolozott
 887  6,     II|                    fátyolozott perczeiben, s melynek utóhangjaiból aztán
 888  6,     II|               félrevonta a rejtő függönyt, s kezeit bánatosan összetéve,
 889  6,     II|               vetett reá; felfohászkodott, s midőn ismét visszaereszté
 890  6,     II|              lámpájához, naplóját elővevé, s a mult nap eseményeit néhány
 891  6,     II|             fényernyőt a lámpa elé állitá, s alcovenja hímzett vapeur
 892  6,    III|           zörgetett a kapuspáholy ajtaján, s vékony női hang sipegé: „
 893  6,    III|                 soha sem vettem ott észre, s ime egy szép - szép fiatal
 894  6,    III|                   fiatal ur képe tűnt elő, s arra aztán olyan szerelmesen
 895  6,    III|                    kifakadva a szobaleány, s boszújában szinte sirt.
 896  6,    III|               veszitse el minden vagyonát, s csak az ősi negyedből maradjon
 897  6,    III|             következni? Férjhez megy hozzá s azzal punctum.~ ~- Mit beszél
 898  6,    III|                   ne hogy szólni találjon; s kitérő feleletet adott a
 899  6,    III|                    háznál senki sem tudja. S ha asszonyunk észreveszi,
 900  6,    III|                 Egyik kéz a másikat mossa, s mindkettő az orczát).~ ~
 901  6,    III|             szobalyány csengetést hallott, s elhagyta a kapus páholyt.
 902  6,    III|          kivilágitatlan ablak vastábláira, s visitozva ment odább.~ ~-
 903  6,    III|           mindannyiszor felijedve álmából, s inkább nem aludt egész éjjel,
 904  6,    III|               mintha valaki nyögne, vagy c s í s z o l n a valamit a
 905  6,    III|                  valaki nyögne, vagy c s í s z o l n a valamit a szobában.~ ~-
 906  6,    III|             szokott, felfejté nagy sietve, s abból egy több ölnyi hosszúságú
 907  6,    III|               fáradsággal volt összefonva, s melyhez úgy jutott a rab,
 908  6,    III|                  billentyűjét ketté törte, s ennek élesebb végével aprónkint
 909  6,    III|                   azt behintette kőporral, s gyertyája füstjével mindig
 910  6,    III|             rendesen visszarakta helyeikre s nyilásaikat oly ügyesen
 911  6,    III|              vastagságú réteg választja el s a porkoláb gyanús fürkészése
 912  6,    III|                    magában elhatározottan, s a még ellenálló tégla réteget
 913  6,    III|                  de még is meghallá a zajt s oda jött a fogoly ajtajához
 914  6,    III|                    A fogoly észrevette azt s székét zajosan tevé ágyához,
 915  6,    III|              ásitott, mintha fekünni menne s ezzel támasztana zörejt.~ ~
 916  6,    III|                  fogoly a szűk falnyiláson s fejtetőre lebocsátkozék
 917  6,    III|                    fölállitott a tüzhelyre s arra felállva, szétfeszitett
 918  6,    III|                    a keresett segédeszközt s újra kezdé fáradságos törekvését.~ ~
 919  6,    III|               segélyével kivájta a falból, s kivette a vasrudat.... Az
 920  6,    III|               Megkönnyebbülten sóhajta fel s néhány pillanat mulva kitörve
 921  6,    III|                szelelő ablakig kúszott alá s leoldá derekáról a kötelet.~ ~
 922  6,    III|                 most börtönénél magasabban s a kötélen túl még legalább
 923  6,    III|                  két ház csatornája között s a végsőre elszántan, rálépett
 924  6,    III|                    hanem csak az égre föl, s lábaival tapogatózott a
 925  6,    III|               borzalmával tekinte maga alá s pár tántorgó lépéssel a
 926  6,    III|                   esett erővel ragadta meg s ott feküdt, mig az őrjárat
 927  6,    III|              beeresztette a házhéj ablakán s a kötél egy végét derekára
 928  6,    III|                kiálló vaspántjára hurkolta s leereszkedett a második
 929  6,    III|                    erkély ajtón keresztül, s iparkodni fog onnan aztán
 930  6,    III|                 találkozni fog, megragadja s fenyegetéseivel ráveszi,
 931  6,    III|                  veti magát a Manzanaresbe s keresztűl úszik rajta, onnan
 932  6,    III|              erkélyablak nyitott redőnyein s a kulcsot a zárban találva,
 933  6,    III|                  benyitotta az egyik ajtót s azon keresztűl egy sötét
 934  6,    III|                     Tapogatózva körülment, s az átelleni falon ismét
 935  6,    III|                   erkélyről lebocsátkoznia s akkor csak az volna még
 936  6,    III|                zsinórt lebontani a rámáról s midőn készen volt vele,
 937  6,    III|                    magáról elfeledkezve, - s kiejté reszkető kezeiből
 938  6,    III|                    kar félretakarta azokat s egy halvány női arcz tekinte
 939  6,    III|                   szökés viszontagságaitól s vérehagyott arczára, merev
 940  6,    III|                    arczára, merev szemeire s elsápadt ajkaira iszonyú
 941  6,    III|               menni. Forduljon el kissé.~ ~S e közben az öntudat teljes
 942  6,    III|                könnyü selyem éji burkonyát s szeméremőrző vigyázattal
 943  6,    III|                ember nem akar megmozdulni, s szemeibe egy könyű lopózott,
 944  6,    III|                   összerogyott lábai előtt s két kezét arczára tapasztva,
 945  6,    III|               erőszakosan fojtá el sirását s föltekinte, de még mindig
 946  6,    III|                    fájdalom, őrült ijedség s tébolyitó meglepetés vonaglott
 947  6,    III|                mondá a nő, szemeit lesütve s megállt előtte búsan, mint
 948  6,    III|           elveszték! Oh mennyit szenvedtem s mennyit fogok még szenvedni.~ ~-
 949  6,    III|                   hölgy, karszékébe rogyva s zokogó arczát kezeire hajtá.~ ~-
 950  6,    III|               Ollyan soká él ott az ember; s a halál is rút ott, mint
 951  6,    III|                 hogy téged bántott valaki, s a mint megöltem akikor,
 952  6,    III|                      Ezzel fölkelt a férfi s indult kifelé.~ ~A hölgy
 953  6,    III|                    mellé, megragadta kezét s annyi nőiség, annyi gyöngéd
 954  6,    III|                  suttogá: „é n m e g b o c s á t o t t a m n e k e d”.~ ~-
 955  6,    III|                     most vedd hasznukat. - S ezzel egy ruhás szekrényt
 956  6,    III|                  önkénytest be fog sorozni s elküld Arragoniába. Igy
 957  6,    III|      gyertyatartóban, megfogta férje kezét s néhány szobán keresztülvezetve,
 958  6,    III|         elbucsúzott tőle, megszoritá kezét s maga az ajtóban maradva,
 959  6,    III|                 hallá, hogy az ajtóhoz ért s a kulcsot a zárban megforditá,
 960  6,    III|                   egy hang: „t o l v a j”! s utána több lárma hang keletkezett
 961  6,    III|                      tolvaj, fogjátok el”! s egyszerre több lámpa fénye
 962  6,    III|        hálószobájában valami férfi beszél, s rögtön sietett azt hirül
 963  6,    III|                   ez felkölté a cselédeket s midőn Diego az ajtóhoz ért,
 964  6,    III|           megragadott kettőt üldözői közül s egy pillanat alatt jobbra
 965  6,    III|                 egy egy hangosabb puffanás s az azt követő jaj hallatszott
 966  6,    III|                  háznépet agyba főbe verni s e közben félig kinyitni
 967  6,    III|                keresztűl a jelenetet nézte s a magasból alávilágitva,
 968  6,    III|              alunni, szólt, vállatvonitva, s mig gúnyolódó bókkal hajtá
 969  6,    III|                    a szemtelen vigyorgást, s úgy csapta pofon a vén faunust,
 970  6,    III|                 kiesett az udvar közepére, s azzal még nekiállt egyet
 971  6,    III|               gyorsan felszakitá az ajtót, s eltűnt szem elől.~ ~ ~ ~
 972  6,     IV|                    democrata vállára ütve, s annak arczába tekintve.~ ~-
 973  6,     IV|                  ri a sok vérontás felett, s mégis mindig ő nyargal elől
 974  6,     IV|                  minél elébb benn lehetni, s megtudhatni: mi történt
 975  6,      V|               hullottak a paloták tetőire, s az égnek lövellő lángok
 976  6,      V|                    odafordult bajtársához, s halk, de indulatteljes hangon
 977  6,      V|                   már jól ismert rokonáét, s valamit szólt hozzá, de
 978  6,      V|                 megrendité az álló földet, s az ostromlókat sűrű lőporfűst
 979  6,      V|                    is azt kiáltá: „előre”! s odavonszolta magát a hágcsók
 980  6,      V|                   meglevő szeme elé dugta, s úgy nézett föl elleneire.
 981  6,      V|             bástyaormot fogta meg kezével, s visszatekinte társára, kit
 982  6,      V|               lecsuklott a hágcsó fokáról, s holtan hullott le az utána
 983  6,      V|                keresztűl kasul járt rajta, s a hogy a bomba kiütötte
 984  6,      V|                   nagy alázatosan a kapus, s reszketve nyitá fel az ajtót.
 985  6,      V|                    a nagy vörösképü ember, s elkezde sirni. Én nem csináltam
 986  6,      V|                    magához tért ijedtéből, s megnézve a hivatlan vendéget,
 987  6,      V|               Diego rögtön nyakon csípett, s odaczipelt az irathoz. „
 988  6,      V|                  förmedt ellene don Diego, s hogy segitsen rajta, bele
 989  6,     VI|                    Nemsokára látni foglak, s azután - boldogok leszünk....~ ~
 990  6,     VI|                 Tűrtem nyomort, büntetést, s a mi több volt mindezeknél:
 991  6,     VI|                emberek és a kis gyermekek, s „viva”-t kiáltoztak az elrobogó
 992  6,     VI|               le-leszállva előtte az úton, s ismét fölreppenve, ha odaért,
 993  6,     VI|                 felhők kezdtek felhúzódni, s a megszorult nap heve égetően
 994  6,     VI|                   egészen át volt izzadva, s a mint a levegő mindinkább
 995  6,     VI|              leszórt magáról minden ruhát, s alig várta, hogy valami
 996  6,     VI|                    lovag, sietős utam van, s azzal sarkantyúba kapta
 997  6,     VI|               porkavaró hideg vihar támadt s jéggel elegy zápor vágta
 998  6,     VI|                     hanem egészen beborult s lassú országos eső kezdett
 999  6,     VI|                azután - boldogok leszünk”. S nem sokára megpillantá az
1000  6,     VI|           keresztűl Sacedon kisded tornyát s a vén kastély tetejét, melyben