Rész,  Fezejet

 1  6,     II|          mindig ülve maradva.~ ~- Don Aquiles de Mendoza.~ ~-
 2  6,     II|           Ah, a derék férfiu, kit don Godoy jobb kezének neveznek,
 3  6,     II|       bemutatá a társaságnak:~ ~- Don Jacinto unokabátyám!~ ~A
 4  6,     II|        Plane kettesével. Ha látná don Manuel Godoy saját jobb
 5  6,     II|     Manuel Godoy saját jobb kezét don Escoiquiz karjába fűzve!~ ~
 6  6,     II|           egy párthive jött össze don Infantadó egyik emberével;
 7  6,     II|        Infantadó egyik emberével; don Manuel emberének arcza savanyú,
 8  6,     II|     democratájához sietett, kivel don Godoy jobb keze ismét nagy
 9  6,     II|     Mondjatok egy toasztot, szólt don Jacinto szétválasztva a
10  6,     II|        két szellemi gladiatort.~ ~Don Aquilez rögtön fölemelkedett
11  6,     II|     becses volt: Spanyolországot, don Hernandót, de la Romanat,
12  6,     II|          mint ő.~ ~A felköszöntés don Jacintónak szállott. Ő is
13  6,     II|        vezette az ifjú angol nőt, Don Jacinto gróf nejét.~ ~-
14  6,    III|        azonban soha sem szerette, don Jacintót még kevésbé, de
15  6,    III|          kevésbé, de annál inkább don Eustaquiot, a ki igen derék,
16  6,    III|           dicsekedhetett. Az öreg don Desiderio nem győzte végit
17  6,    III|        vagyon pedig szálljon - ne don Jacintóra, a ki igen szeles
18  6,    III|     szeles és tékozló, hanem usia don sennor Eustaquióra, a ki
19  6,    III|                Annyit értek: hogy don Eustaquio e szerint jónak
20  6,     IV|        összejövetel.~ ~- Még csak don Aquiles hiányzik közülünk,
21  6,     IV|   elheveredve.~ ~- Kicsoda? kérdé don Jacinto felpattanva.~ ~-
22  6,     IV|    Jacinto felpattanva.~ ~- Én.~ ~Don Jacinto hátranézett a megszóllalóra,
23  6,     IV|        Azt megisszuk áldomásra.~ ~Don Jacinto élesen tekintett
24  6,     IV|          ha ott hagyom a fogamat: don Eustaquio bátyámnak megint
25  6,     IV|         keresztűl.~ ~- Ki az a te don Eustaquio bátyád? kérdé
26  6,     IV|          tudsz róla semmit, szólt don Jacinto, szivarát a tűzbe
27  6,      V|        kezet: Jacinto és Diaz. ~ ~Don Diego, mielőtt a hágcsóra
28  6,      V|         voltam. Ismersz-e most?~ ~Don Jacinto elértőleg szoritá
29  6,      V| párbeszédet folytattak egymással. Don Jacinto egyes szemüvegét
30  6,      V|         úgy nézett föl elleneire. Don Diego rákiálta: „a másik
31  6,      V|      látott többé maga mellett.~ ~Don Jacinto ott állt néhány
32  6,      V|       mulva a vár be volt véve.~ ~Don Diego sietve futotta végig
33  6,      V|           puskát sem lőttem ki.~ ~Don Diego nem birta magát a
34  6,      V|         ijedtében. „Valgame Dios! Don Diego”!~ ~- Hol a feleségem?~ ~
35  6,      V|     Befogod a szád vén spion! Nem don Eustaquio gróf vette el
36  6,      V|          ember mindent irt, a mit don Diego tolla alá mondott.
37  6,      V|         Van itt még valaki? kérdé don Diego, széttekintve.~ ~-
38  6,      V|        tömegre mutatva, melyet is don Diego rögtön nyakon csípett,
39  6,      V|           orrodat, förmedt ellene don Diego, s hogy segitsen rajta,
40  6,      V|         asszony is aláirta. Azzal don Diego eltevé az iratot.~ ~-
41  6,      V|     magának ezt a fáradságot.~ ~- Don Eustaquionak azonban mondjátok
42  6,      V|             Néhány pillanat mulva don Diego a disztéren állt,
43  6,     VI|        heve égetően sütött alá.~ ~Don Diego egész napi lovaglás
44  6,     VI|         mondá magában az ember.~ ~Don Diego szinte lebukott a
45  6,     VI|         már az első házakhoz ért. Don Diego a pillanatokat számlálta,