Rész,  Fezejet

 1  1,    III|          egyforma, úr és paraszt, fehér és rézszinű, ember és barom;
 2  1,   VIII|    eltátott torkából kilátszottak fehér fogai, szőre felborzadt,
 3  1,     XI|         hogy otthon nem voltam, a fehér hangyák megették az egész
 4  2,      I|     természet hallgatása egy nagy fehér könyv, teleírva láthatlan
 5  2,     II|     egyetlen fekete szál nem volt fehér hajfürtei között. Fogadott
 6  2,    III|      csillagok ragyognak.... Az a fehér ott az én csillagom,.....
 7  2,    III|        reggelig, mint a gyermek s fehér hajával törölte könnyeit.
 8  2,    III|       iszonyut sejtve az öreg.~ ~„Fehér elefánt csont! - csevegé
 9  2,    III|           csont! - csevegé Lóra - fehér szelencze, zöld czukor benne.” -
10  2,    III|           tedd a fejed alá....... Fehér elefántcsont szelencze,
11  2,    III|  borzalomtól reszketve, fölmeredő fehér hajzatával, kiülő szemekkel,
12  2,    III|               Belépe. A nő aludt. Fehér vánkosai közé hajtá szép
13  2,    III|           hajtá szép szőke fejét. Fehér karja feje fölé volt emelve,
14  2,    III|      reszketett, melylyel az alvó fehér vánkosai alá nyult, ovatosan
15  2,    III|          karját s ajkaihoz ölelve fehér vánkosát, megcsókolá azt,
16  3,     II|    öltözött; a távol hegyormok, a fehér házfalak, a gyertyán erdők
17  3,    III|          foltjait, miket az erény fehér ruhájából kimosni nem lehet.
18  3,      V|         nélkül, fodrozott hajjal, fehér inggallérral s magas frakban
19  4,     VI|         két elitélt. Az egyik oly fehér. Előttük viszik kész koporsóikat.~ ~
20  4,     VI|         tekinte reá. Arcza hideg, fehér maradt, mint a márvány.~ ~-
21  5,     II|       hogy nincsen keztyűje, szép fehér kezei mind oda lesznek a
22  5,      V|    Felette pedig ott állt Kozima, fehér alsó ruhájában, mezitláb,
23  6,      I|           ablakokból integetnek a fehér kendők, az erkélyekről hull
24  6,     II|        arczkifejezéssel. Egyszerű fehér creppruha volt rajta, melybe
25  6,     II|       zongora elefántcsontjain, e fehér csaknem átlátszó alabastrom
26  6,     II|   földfeletti fény sugárzott elő, fehér homlokán úgy reszkettek
27  6,     II|         kisérte szép lelke; arcza fehér volt, mint a liliomlevél;
28  6,     II| szárnycsapása. A szép hölgy arcza fehér lett ismét, mint a vadrózsa
29  6,     II|           felfutó gyöngyökre, mik fehér tajtékká pezsdűltek a pohár
30  6,    III|        lett volna árulva a bevájt fehér rovátkok által. Ezen akkép
31  6,      V|          seregére, egy pillanatra fehér füstfellegbe burkolva a
32  7,      I|                              I.~ ~Fehér arcz, sötét sziv.~ ~Milyen
33  7,      I|        arcz, sötét sziv.~ ~Milyen fehér az ember arcza, milyen fekete
34  7,      I|            király volna a neve!~ ~Fehér arcz. Sötét szív.~ ~S te
35  7,     XI|     nézett a távolba, nem jön-e a fehér zászló, a kegyelemparancs.
36  7,    XII|         fenékig jéggé merevült.~ ~Fehér, sápadt lett a föld köröskörül.
37  7,    XII|           a föld. A vén ősz ember fehér haját lobogtatta a szél.~ ~
38  8,     II|           mennydörögve rohan alá, fehér köddé, fehér habbá törve,
39  8,     II|           rohan alá, fehér köddé, fehér habbá törve, mire leér.
40  8,     II|        szakadékban látszik valami fehér köd, valami kigyózó fehér
41  8,     II|         fehér köd, valami kigyózó fehér habsugár, mely örök zúgással
42  8,     II|    meredek volt az, mint a fal, a fehér követ simára köszörűlte
43  8,    III|        erdőbe vissza, valami nagy fehér kutya utána futott a faluból,