Rész,  Fezejet

 1  1        |       szánva tűrni mindent, fáradni mindig és megtartani a régi szivet
 2  1,     IV| mennyországot egy új világ, lelkeik mindig hazajárnak az elhagyott
 3  1,      V|             el akartam szenderülni, mindig keresztül hallatszott hozzám
 4  1,      V|        oldaláról a másikra fordult, mindig azt gondoltam, hogy kiesett
 5  1,      V|       nevették magukat rajta. Azóta mindig benne jár, hogy nekem és
 6  1,      V|      maradtam.~ ~A betegség azonban mindig nagyobb erőt vett rajtam,
 7  1,      V|    elkezdett lassan forogni, azután mindig sebesebben, egyszer körülcsapta
 8  1,     VI|              szerencsémre a váltóim mindig velem voltak a táskámban,
 9  1,   VIII|       aggodalmasan tekintve körül a mindig sürübbé változó rengetegben;
10  1,   VIII|             valahányszor elaludtam, mindig fölébresztett, végre nem
11  1,     XI|           csak ketten szenvedünk.~ ~Mindig titkolta előlünk baját s
12  3,     II|           fenyvesek zúgni kezdenek, mindig erősebben-erősebben; a hideg
13  3,     II|          annak feleletét s zokogása mindig hangosabb lesz, a mint nem
14  4,     IV|           lépett a bámuló nép elé a mindig szép, érdekes, de most kétszerte
15  5,      I|             hogy tizezer ember közt mindig akad egy két kitűnő szépséggel
16  6,      I|   transparentek égő soraiból. E szó mindig ez volt: „la libertad.”
17  6,      I|       tűzben, a parázs sötét vöröse mindig fénylőbb fehérbe megy által,
18  6,     II|          Valjon? kérdé a férfi, még mindig ülve maradva.~ ~- Don Aquiles
19  6,    III|          maga mellett. Az öreg gróf mindig azt mondta róla: hogy donna
20  6,    III|            rémlett neki, mintha még mindig hallaná; azzal lefeküdt
21  6,    III|     kőporral, s gyertyája füstjével mindig befeketité.~ ~A kivájt kőport
22  6,    III|        sirását s föltekinte, de még mindig térdenállva maradt. Arczára
23  6,    III|             egy szobor. A férfi még mindig térdelt.~ ~- Az én kezem
24  6,     IV|        beszélnek az öreg legényről. Mindig sir ri a sok vérontás felett,
25  6,     IV|            vérontás felett, s mégis mindig ő nyargal elől a csatában.
26  6,     VI|           haldokló keblére.~ ~Diego mindig töredezőbb hangon mondá:~ ~-
27  7        |        biztatott.~ ~Szerettem ugyan mindig a zivatart, örömest hallgattam
28  7        |       bátorságát.~ ~Házi gazdám még mindig ott ült és hallgatott. Gondolám:
29  7,     IX|           többi vadállatoktól, hogy mindig részegen találni: gyermekei
30  7,     XI|         köték, haját lenyirták. Még mindig nézett a távolba, még mindig
31  7,     XI|        mindig nézett a távolba, még mindig remélt, végre beköték szemeit,
32  7,     XI|           látmányban.~ ~S a látvány mindig nagyobbszerű kezde lenni.
33  7,    XII|          apadó, fenéktelen tó, mely mindig sima, soha hulláma nincs.
34  8,     II|        elenyészik.~ ~A havasi csucs mindig világosabb, majd bibor,
35  8,     II|       vadász szemei elől, ki őt még mindig nem szűnt meg üldözni.~ ~
36  8,     II|             tartalékjoktól, a bokor mindig alább hajlik, az ágak recsegnek.~ ~-
37  8,    III|        ölelgeté összevissza, ki még mindig aléltan feküdt karjai között,
38  8,    III|       futott az erdő széleig, az eb mindig nyomban üldözé, ott sebesen,
39  8,     VI|    felfogadta, felnevelte, azóta is mindig vele járt, elkisérte börtönébe