Rész,  Fezejet

1001  6,     VI|                     Le akar szökni lováról s eszméletlenül esik le róla. -~ ~ ~
1002  6,     VI|                    é l j e n e g y b ű n ö s, az Isten nem nézheti el.
1003  7        |              szégyenlené azt, hogy boldog, s büszkélkedni akarna azon
1004  7        |                melynek neve világfájdalom. S ez nem érdekessé lenni vágyás,
1005  7        |                   joga az embert gyűlőlni, s lelke borújában keresni
1006  7        |          kallómalom, melyben rezet zúztak, s benn az erdők között néhány
1007  7        |                    két hónapig laktam ott, s e két hónap volt legszebb
1008  7        |                  sem akasztotta fel magát, s most igen szépen megférünk
1009  7        |                    ijeszté zúgó repülésre, s végig tekinték az alattam
1010  7        |                nekem előbb jőne fel a nap, s utóbb áldoznék le, mint
1011  7        |              dültem a gyopárfödte bérczen, s az éj egyhangú sötétéből
1012  7        |               kórómaradványaikkal van tele s bánja, hogy helyettök nem
1013  7        |                   kristályvizben füröszti, s hallanám a közel madárzenét
1014  7        |                hallanám a közel madárzenét s az ércztörők távol zuhogását,
1015  7        |                 ércztörők távol zuhogását, s a pásztorkűrt tévedő hangjait;
1016  7        |               melynek alakja oly utálatos, s gondolkozám az emberről,
1017  7        |                  volt sem távol sem közel, s megázni mégis csak prózai
1018  7        |                    fogták el róla az eget, s a sűrűre fajzott gyalogfenyőbokrok
1019  7        |                   átszivárogni a lombokon, s ez siettetett. Kezdék lefelé
1020  7        |                   gördült meg lábaim alatt s ugrálva futott le a meneteles
1021  7        |                futott le a meneteles uton, s ezt okosan tevé: hogy előttem
1022  7        |                 tökéletesen útjába álltam, s ez roszul biztatott.~ ~Szerettem
1023  7        |                    visszavert mennydörgést s a szakadó zápor süvöltését,
1024  7        |               sehogy sem tudtam kibékülni, s ezuttal úgy vevém észre:
1025  7        |                 föld csúszott lábaim alatt s már hallám a mögöttem zuhogni
1026  7        |          világosulni látnám környezetemet, s néhány pillanat mulva kétesen
1027  7        |                 között felmagzott a perje, s az ajtó ragasztó hasadékaiban
1028  7        |              küszöb, a fűvel benőtt födél, s körül sehol ösvény, sehol
1029  7        |                 vonzódtam bemenni e házba, s mig keblem vitt, lábaim
1030  7        |                 egyebet száraz menhelynél, s térdem az ajtónak feszitve,
1031  7        |                előtt a földbe vert asztal, s magában a székben egy férfi,
1032  7        |                volna, de féltem, hogy les, s ha észreveszi, hogy félek,
1033  7        |            megragad.~ ~Félóráig ültem ott, s maig is csodálom, hogy e
1034  7        |                kioltá a besütő tűzvilágot, s a mint fogyott a fény, úgy
1035  7        |                hogy fel fog kelni az ember s mellém ül, megszólit vagy
1036  7        |                 voltak ilyesmit nem tenni, s fél óra mulva a fellegek
1037  7        |               mulva a fellegek eloszoltak, s én könyebbült lélekkel láttam
1038  7        |                 esőszag becsapott az ajtón s elverte a dohos penészszagot,
1039  7        |                Érzém, hogy még nappal van, s e gondolat visszaadta könnyelműségem
1040  7        |             hallgatott. Gondolám: aluszik, s még sem akartam minden szónélkül
1041  7        |               szónélkül búcsút venni tőle, s oda léptem hozzá, s miután
1042  7        |                  tőle, s oda léptem hozzá, s miután a menedéket szépen
1043  7        |               megfogtam keblére tett kezét s megakartam azt rázni.~ ~
1044  7        |            rohantam el onnét ez eset után, s midőn lélekvesztve a majorba
1045  7        |                    forróláz rögtön kitört, s csak tiz nap mulva jöttem
1046  7        |                találtam minden körülményt, s félelmem nem vala tőle.~ ~
1047  7        |               szóllt, senkinek nem felelt, s kiről senkisem tudja: hol
1048  7        |                 mit én gondosan felszedtem s mohón elolvasék. Ez iratok
1049  7,      I|                    érzésinek börtöne vagy, s mindennek, a mi szennyes
1050  7,      I|                   kisebb férgeket eltaposd s a föld virágait letépd.~ ~
1051  7,      I|                  Fehér arcz. Sötét szív.~ ~S te lész-e az, ki ha a csillagok
1052  7,      I|                    te gyönyörödre világol, s hogy e ragyogó világegyetem,
1053  7,      I|              melyet most lábaddal tapodsz, s mely most olyan sötét, ember
1054  7,      I|                egykor, olyan mint te vagy, s ember lesz egykor olyan,
1055  7,      I|                egykor olyan, mint te vagy, s gázolni fog rajtad, mint
1056  7,      I|                  félistenekül fog bámúlni, s kiket a forduló év nem találand
1057  7,     II|                 egymásnak ura és szolgája. S nincs úr, kinek ura, nincs
1058  7,     II|                 Altairnak, ez a Siriusnak, s igy a világ végtelen közepéig
1059  7,    III|                       Miért nem tudja: hol s mikor? Mint kerülné azt
1060  7,    III|                  helyet, hová mégis mennie s hol meghalnia kell! Mint
1061  7,    III|                    a mik még hátra vannak, s mint esnék kétségbe, mikor
1062  7,     IV|             gyermekkorában kezdhetne hozzá s megőszülne, még sem érné
1063  7,     IV|                  mióta a vért megkóstoltam s megrészegültem tőle....~ ~
1064  7,     IV|               hörgések hangjánál iszik meg s elolt a szívben egy évtizeden
1065  7,      V|               fénykört, melyben született, s melyet megszokott; elhagyta
1066  7,      V|                    megosztá vele falatját, s éjt napot átfáradott: hogy
1067  7,      V|             könyhullatásinak terhét miatta s kiállta érte mind azt, a
1068  7,      V|                    mely egy új hazát igér, s ennek ajtaja, a koporsófödél
1069  7,      V|                   túl? Elment a lyány oda, s én nem mentem vele. Elment
1070  7,      V|          elbocsátott hang? a villámdörgése s a szenvedő sóhaja, átok
1071  7,      V|             szenvedő sóhaja, átok és áldás s Istent hivó eskü.~ ~Üres
1072  7,     VI|                   lett, mint azelőtt vala, s önkénytelen remegését kinevetve,
1073  7,     VI|                   szerelmet,~ Melynek heve s lángjai el nem apadnak,~
1074  7,     VI|                   lángjai el nem apadnak,~ S csókolja a lyányt,~ És vissza
1075  7,     VI|                     A szél szava szól....~ S rémes szekerében,~ Mit vonnak
1076  7,     VI|                 boszorka lihegve halad...~ S mint végig utaz~ Az éj viharában,~
1077  7,    VII|                szenvedi. Utáld meg magadat s nyugodjál meg szenvedéseidben;
1078  7,    VII|               fájdalma, saját bűnhödése.~ ~S ti a sorsot meritek káromolni?
1079  7,    VII|                  mely most benneteket ver, s nem emlékeztek azon kézre,
1080  7,    VII|                tőletek mindent visszavesz, s nem arra, mely mindent adott.
1081  7,    VII|                   ver, ha nyomorúvá lettél s mindenki megvetett, gyűlöld
1082  7,    VII|                    nem, - vétkeztek apáid, s mint most te vezeklesz értök,
1083  7,    VII|                 temető. Egy mohos siremlék s néhány száradt sirvirág.
1084  7,    VII|                    hűtlent feledni akarta, s miután nem tudta őt elfeledni,
1085  7,    VII|                   őt elfeledni, megölte őt s azután még kevésbbé tudta
1086  7,    VII|                    távol remények partjai, s a távol hajótörések bérczei.
1087  7,   VIII|                sóhajták, vérük összeömlött s egymást átölelve meghaltak
1088  7,   VIII|                    nagy sötétkék szemeket, s rám tekinte velök.... Hajh
1089  7,     IX|        emberméltóság is lekopott arczáról, s csak abban különbözik a
1090  7,     IX|             menedéket ad a madár fészkinek s védi azt a viharok ellen,
1091  7,     IX|                 meg éhen a hatodikra....~ ~S tán csak az embernek van
1092  7,     IX|                 legyen mit leszakasztanod? s tán ez nem fáj neki? Hiszen
1093  7,     IX|                    nem lelke-e a virágnak? S ki ne ismerné meg a méregnövényen
1094  7,      X|            jelenhettek meg az Isten előtt, s csak künn az ajtó küszöbben
1095  7,      X|              gúnymosolyra vonták arczukat, s büszkén, dölyfősen leültek
1096  7,     XI|                 haját homokkal hinté tele, s a mint ott fetrenge, a népség
1097  7,     XI|              fejetlenül ugrált a téren föl s alá hánykódva, két kezével
1098  7,     XI|                   őrülten futottak alá fel s imádkozának az emberekhez
1099  7,     XI| összecsoportosultak, összedugták kezeiket, s gyönyörködtek a fölséges
1100  7,     XI|                   a fölséges látmányban.~ ~S a látvány mindig nagyobbszerű
1101  7,     XI|                lenni. Tornyok gyuladtak ki s lángoltak föl az égre, mily
1102  7,     XI|              hallatszott, ajtók és ablakok s fenn a gerendázat tűzlángban
1103  7,     XI|                   ezüst és arany szerekkel s odább állt velök, mily nagylelküség!~ ~- ~ ~
1104  7,     XI|                  minden piaczon keresztűl, s mikor a temetőbe értek,
1105  7,     XI|                halála nem volt természetes s a holtat ismét felvevék
1106  7,     XI|                    ismét felvevék sirjából s úgy találták, hogy méreggel
1107  7,     XI|                     hogy azt ne bánthassák s kiveté őt sértetlen a partra.
1108  7,    XII|             oldalához veszni tért hajókat, s hosszú tengerútja felén
1109  7,    XII|          embervérrel élt, lakott e várban, s kinzó ördögök, kik bor helyett
1110  7,    XII|               helyett emberkönyűket ittak, s Isten nevében átkokat követtek
1111  7,    XII|               Gyomrában élő lángok laktak, s mikor nem türheté tovább
1112  7,    XII|             rabszolgaság tanyáját fejéről, s haragja megolvadt ércztüzével
1113  7,    XII|                 hányt önvállaira lángokat, s a tengert maga körűl tűzpatakokkal
1114  7,    XII|                 tűzpatakokkal forralá fel, s nagy égő köveket dobált
1115  7,    XII|               kiégtek égre támadt lángjai, s most ottan áll a tengersivatag
1116  7,    XII|             kanyargva kapkod szét a légbe, s magános éjeiben meg-megrázkódik,
1117  7,    XII|                   megmozdul, mélyen dörg - s elcsendesül.~ ~- ~ ~Másszor
1118  7,    XII|                 bölcsőt melyben ringattak, s a temetőárkot melybe majd
1119  7,    XII|             férgeig, a mely meg fog rágni, s szivembe döftem az éles
1120  7,    XII|                    A föld megitta véremet, s mikor a végső csepp vér
1121  7,    XII|          mezitelenül, remegve, halaványan. S megállt a sebnek néma piros
1122  7,    XII|                  sebnek néma piros száján, s mint a madár, a kit anyja
1123  7,    XII|                   kigyófulánkot a jóltevő, s mentűl törpébb lett az emberi
1124  7,    XII|                   hideg, fagyos éjszakába, s égre emelt kézzel kiálta
1125  7,    XII|              megindult e szó után helyéről s sziporkázva szaladt végig
1126  7,    XII|               elmegyek ez arczot megnézni, s mikor megláttam azt, rohanva
1127  7,    XII|                fordúlva, bárhova kerüljek, s kisérve, mint a mágnes az
1128  7,    XII|                   hol a világnak vége van, s kezdődik az örökkétartó
1129  7,   XIII|               hosszú csöndes álmak..... ~ ~S mi volna abban rosz?~ ~Oly
1130  7,   XIII|                    Angyalok énekét hallani s azt, kit lelkünk szeret,
1131  7,   XIII|               körülrepdesni a csillagokat, s jótetteknek édes emlékire
1132  7,   XIII|                lehettek zsellérhatalmukkal s kölcsönvett lelki erejükben
1133  7,   XIII|               teritik halotti lepedőjöket, s mennek búval bánattal bejárni
1134  7,   XIII|                   a rajt feledt morzsákat, s kik porrá omlának, azoknak
1135  7,   XIII|                hamvait a szél ragadja fel, s mint nehéz sirbolti leheletet,
1136  7,   XIII|                teszi legszerencsétlenebbé, s ki valaha e gondolatra rá
1137  8,      I|            csodálkozva csapja össze kezét, s a mint a jövevény nagy sietve
1138  8,      I|                  megnyilik a terem ajtaja, s a sárosan, csatakosan belépőt
1139  8,      I|               levágva magát egy karszékre, s hevesen szórja le magáról
1140  8,      I|              lovamról, veszem fegyveremet, s rohanok utána, s tüskén,
1141  8,      I|              fegyveremet, s rohanok utána, s tüskén, bozóton üldözöm,
1142  8,      I|                    mint a villámló éjszaka s kezében egy akkora husánggal,
1143  8,      I|                   orditással rohant rájok, s buzogányával, mit úgy forgatott
1144  8,      I|                  nem ember, hanem vadállat s tán ijedségnek sem szégyenlem
1145  8,      I|              lövésre felsikoltott a leány, s ijedten hátra tántorodék.
1146  8,      I|                 sikoltás emberi hang volt, s az ijedség egészen emberi
1147  8,      I|                  kit a medvék megtaláltak, s a helyett hogy megették
1148  8,      I|                   haza viszi kölykei közé, s magáénak fogadja.~ ~- Hajtó
1149  8,      I|                    tartani, szólt a másik, s valahogy hálóval elfogni,
1150  8,      I|              ismerem ellene a fegyvereket, s ha vadállat is, himje láttára
1151  8,      I|                vadász, himje volnék én is, s elkergetett.~ ~- Ah barátom,
1152  8,      I|               olyan szép, mint te grófnak, s lehet, hogy a medve szerelemféltő.~ ~-
1153  8,      I|                     Akkor megölöm a medvét s elhozom a leányt, úgy is
1154  8,     II|                   égnek, emberek alszanak, s már a Tátra legmagasabb
1155  8,     II|                  magának a sziklák között, s száz ölnyi mélységbe mennydörögve
1156  8,     II|                    mintha ott összejőnének s még sötétebbé tennék annak
1157  8,     II|                   tóban a napsúgár ragyog, s honnan a földalatti viz
1158  8,     II|             rengnek a folyam medre felett, s hullatják a vizbe illatos
1159  8,     II|                  vizbe illatos leveleiket, s a habbá tört folyam hófehér
1160  8,     II|                  elő tündöklő hét szinével s diadalivként hajol a vizzuhatag
1161  8,     II|                 anyja kidobott a vadaknak, s azok fölnevelték, - szépnek,
1162  8,     II|               keblén összeteszi két kezét, s a mint végig tekint a dicső
1163  8,     II|                tekint a dicső mindenségen, s szemeivel végre a napba
1164  8,     II|              lényeihez, mit az erdei madár s minden magasabb lélek, ki
1165  8,     II|              jéghideg harmatába fürösztve, s a mint ott áll a hófehér
1166  8,     II|                    belehelve, égő arczával s felemelt kezeivel, vágyva,
1167  8,     II|                  szökött ki a vizmedréből, s mintha valami állatontúli
1168  8,     II|            öltözetét kapta hirtelen magára s azután vadszilaj tekintetet
1169  8,     II|                másutt érzé magát megfogva, s mentől inkább sietett szabadúlni,
1170  8,     II|                újra kiszabadithatná magát, s mint a madár, melynek csak
1171  8,     II|                    a nyűgző tövisek közől, s azt kezével keblén összefogva,
1172  8,     II|              oldalvást kiugrott a berekből s keresztben futott el a vadász
1173  8,     II|               zúgva rohant a bérczi folyam s alant egy szélesebb medenczében
1174  8,     II|             átölelte annak karcsú derekát, s hevesen magához ragadva,
1175  8,     II|                  ölelve tartó karok közől, s üldözőjét egy dühös taszitással
1176  8,     II|                    fennakadt az eső leány, s szédült bukásában öntudatlanul
1177  8,     II|                belenőve a sziklahasadékba, s a fergeteg által oda vert
1178  8,     II|             szemében, a sápadtságot arczán s szeliden tekinte föl rá
1179  8,     II|           pillanatot vetett fel a bokorra, s azon perczben midőn az már
1180  8,     II|           elasticus lökést adott testének, s bámulatos ügyességgel pattant
1181  8,     II|               kiterité a forrón sütő napra s ott maradt eldűlve a virágos
1182  8,     II|                 nem ismert kiváncsisággal, s játszadott hosszú sűrű hajával,
1183  8,    III|                   alaktalan köd borongott, s gomolygó szürke gőz körűlhullámzotta
1184  8,    III|                szerint felszoktak gyújtani s a hamu által termékennyé
1185  8,    III|                    indult a zöldülő bokor, s a földet belepő kékes hamu
1186  8,    III|                   mely csak félig égett le s melynek derekára most a
1187  8,    III|                  ügető, hánykódó futással, s futása közben morogva, duzzogva,
1188  8,    III|              ugrással a vadállat utolérte, s egyik iszonyú talpát nyakára
1189  8,    III|             kezével a medve nyakán a bőrt, s azt elrántva onnan, a bozótos
1190  8,    III|                tüskebokrok közé taszitotta s azzal oda ugrott a gyermekhez,
1191  8,    III|           ismeretséget, felállt két lábra, s vérengző torkát feltátva,
1192  8,    III|             daczczal tett egy lépést felé, s mig egy kezével a gyermeket
1193  8,    III|                  vadállat torkába taszitá, s egy futó pillanat alatt,
1194  8,    III|                   lába elé vágta a földre, s vad, bátor mozdulattal hágott
1195  8,    III|                 mozdulattal hágott fejére, s valami szemrehányó állati
1196  8,    III|              aléltan feküdt karjai között, s szólt hozzá ismeretlen biztató
1197  8,    III|                  medve körülnyalta száját, s azután magát megadta, dömmögve-czammogott
1198  8,    III|                     csókolgatva élesztgeté s vitte magával, ismeretlen
1199  8,    III|                    minő a gerliczenevetés, s az a döngés, mellyel az
1200  8,    III|                félig felnyitá szempilláit, s a mint meglátta az ismeretlen,
1201  8,    III|         borzalomtól, újra lehunyta szemeit s azt hitte, hogy valami soha
1202  8,    III|                 lázasan reszketnek ölében, s leoldá nyakáról az odavetett
1203  8,    III|                     beletakargatta a fiút, s arczát ajkához szoritva,
1204  8,    III|                   védelmezője biztatásait, s bár mennyire ijesztő volt
1205  8,    III|                  karjait nyakakörül fűzte, s félve rántotta föl mezitelen
1206  8,    III|                  jutott, összetette kezeit s szepegve könyörgött az erdei
1207  8,    III|                kifalta kosarából az epret, s azután kergette meg a fiút,
1208  8,    III|                  előtte a tovább mehetést, s nyugtalanul hentergőzött,
1209  8,    III|                 azt takargatta, melengette s beszélt neki ismeretlen
1210  8,    III|                  leűlt két hátulsó lábára, s füleit hátrahúzta, lihegő
1211  8,    III|                   felvidulva tekinte szét, s a mint a falut meglátta,
1212  8,    III|                   megérté a gyermek örömét s el kezde vele szaladni,
1213  8,    III|                    neki a hang, eltanulta, s aztán kaczagva vitte a fiút
1214  8,    III|                 gyermek megcsókolta arczát s egyszerű kedveskedéssel
1215  8,    III|                  felkapaszkodott egy fára, s annak egy nagy vastag ágát
1216  8,    III|                 vad orditással szökött rá, s nyakánál fogva megkapva,
1217  8,    III|             megkapva, felvetette a hátára, s azután futott a vadleánynyal
1218  8,     IV|              lakosok mind elmentek munkára s csak a gyermekeket hagyták
1219  8,     IV|          kiáltozott, mig a pórfiú meghallá s elébe ment az erdő széleig,
1220  8,     IV|                     piros erdei gyümölcsöt s csudálatos csigahéjat, mit
1221  8,     IV|            keresett föl, fölvette karjára, s órákig elhordozta erdőkön,
1222  8,     IV|             elhordozta erdőkön, völgyeken, s azután ismét visszavitte
1223  8,     IV|               visszavitte az erdő szélére, s onnan haza bocsátá.~ ~Esténkint
1224  8,     IV|                   az embereket körülvevék, s gyakran sirva, jajgatva
1225  8,     IV|                  épülettől, visszafordult, s ismét másik utczára került.~ ~
1226  8,     IV|       borzadálylyal tekingetett rá vissza, s félve kerülte ki annak a
1227  8,     IV|              holdvilágban vetett árnyékát, s azután sietett a falu tulsó
1228  8,     IV|                  halálon futott keresztül, s kitől azután nem tudott
1229  8,     IV|                járult az éneket hallgatni, s mentül tovább hallgatá,
1230  8,     IV|               futottak a guitarre húrjain, s az utolsó accord után bágyadtan
1231  8,     IV|                 megragadva érzé azon kezet s egy forró arczhoz szoritva,
1232  8,     IV|                    forró arczhoz szoritva, s egy forró ajk csókjaival
1233  8,     IV|                    Meglepetve tekinte alá, s az édes bámulat kiáltása
1234  8,     IV|                    és szemekkel, és ajkain s minden arczvonásán a kéj,
1235  8,     IV|                derekát, fölemelte magához, s a gyönyörgazdag pillanatban
1236  8,      V|              vánkosul szolgál számára.~ ~- S nem vagy féltékeny iránta?
1237  8,      V|        kiváncsiabbak voltak látni a csodát s unszolák Darvait, hogy a
1238  8,      V|                     mondá az ifjú házi úr, s egy karos gyertyatartót
1239  8,      V|                  asztalra a gyertyatartót, s mig vendégei vigyorgó kiváncsisággal
1240  8,      V|                    szemek tekintete miatt, s a rákövetkező szégyen és
1241  8,      V|               észre, hogy e nyugvánkos él, s a mint a leány sirását meghallá,
1242  8,      V|                   meghallá, fölemeli fejét s villogó szemeit fenyegető
1243  8,      V|                  biztatá vendégeit Darvai, s visszaereszté a függönyt.
1244  8,      V|                   elmélyedt, elkomorodott, s ha aztán újra föleszmélt,
1245  8,      V|               mennyire jobb szeretne sirni s a poharakat vendégei fejéhez
1246  8,      V|                  rögtön vissza jő, fölkelt s elhagyta a termet. Voltak
1247  8,      V|          elfoglalták üresen maradt helyét, s jól mulattak nála nélkül,
1248  8,      V|                  jól mulattak nála nélkül, s nem vették észre, hogy két
1249  8,      V|                 tánczolt a poharak között, s mikor épen a huszadik áldomás
1250  8,      V|              szokottnál komolyabb arczczal s illetődött reszketeg hangon
1251  8,     VI|                    lakói bezárták kapuikat s alunni mentek, mikor már
1252  8,     VI|               fogva az ablak keresztvasára s csodás ügyességgel felkapaszkodva
1253  8,     VI|                   ment a corridor tetején, s az odáig felfutó venyige
1254  8,     VI|                   éjeket fenntöltött vele; s ha hála volt az érzet benne,
1255  8,     VI|                   észre az erdei madárral, s a szerelmet, melynek önkénytelen
1256  8,     VI|               csalogányhangokból leste el, s a néma sóhajtás helyett
1257  8,     VI|          megtanulta a keresztyének imáját, s a gerliczeturbékolás helyett
1258  8,     VI|                  édes szót: „szeretlek”.~ ~S tudott gondolni rá, mily
1259  8,     VI|                    tolt egyik szék karjára s nem fogadta el a kinálást.~ ~-
1260  8,     VI|                 keresni jogokat hozzá.~ ~- S reméli ön, hogy hazánkban
1261  8,     VI|                mert épen itt van az, lássa s győződjék meg felőle.~ ~
1262  8,     VI|                    győződjék meg felőle.~ ~S hirtelen felrántá az alcoven
1263  8,     VI|              gyalázattal hozott e világra, s hogy gyalázatát eltemesse,
1264  8,     VI|                 munkájában ne akadályozza, s midőn vissza tért, nem találta
1265  8,     VI|                 fölnevelte fiaival együtt, s évek mulva beszélni kezdtek
1266  8,     VI|                   kis gyermekeket ragadoz, s a vadászok ebeit agyon verdesi.~ ~
1267  8,     VI|                   hanyatlott egy pamlagra, s arczát elfödé kezeivel.~ ~-
1268  8,     VI|                        A dacz győzött.~ ~- S mit akar ön uram a leánynyal?
1269  8,     VI|               hangokat mormogva feleletül, s az elkapott ölebecskéket
1270  8,     VI|                ijedve szökött fel helyéről s a fenyegető vadállat szilaj
1271  8,     VI|                   fogom neki megfűszerezni s néhány óra mulva végrendeletet
1272  8,     VI|                    ifjú megnevette ötletét s aztán gúnyos diadallal nyújtá
1273  8,     VI|                   kezét a megalázott nőnek s a nélkül hogy az elhagyott
1274  8,    VII|               félremegyek sirni a bokrokba s elveszek előlük, ne mondd
1275  8,    VII|               czirógató kezeit nyalogatva, s nyugtalan, fájdalmas tekintettel
1276  8,    VII|            pástétomdarabokkal volt tetézve s azzal a nyugágy felé közelitett.~ ~
1277  8,    VII|                 ellensége van hozzá közel, s mig erre gondolt s mig a
1278  8,    VII|                  közel, s mig erre gondolt s mig a leány szemébe nézett,
1279  8,    VII|                   az oroszlán kalitkájába, s azon nyugodt tekintetet
1280  8,    VII|                ugrott fel helyéből a leány s tiszta, érthető hangon kiálta
1281  8,    VII|                   le magáról ölelő karjait s embertelen erővel taszitá
1282  8,    VII|                  erővel taszitá el magától s azzal futott ki az ajtón,
1283  8,    VII|                  szobában rémes sikoltozás s vadállati bőgés viszhangzott
1284  8,    VII|             venyigéken lekúszott a falról, s vijjongva, sikoltozva rohant
1285  8,    VII|                 mind összebeszéltek volna, s néhol majd itt, majd amott
1286  8,    VII|                    a vihar tördeli a fákat s bedúdol az ablakon, mintha