Rész,  Fezejet

 1  1,    III|   emlékekkel, ősi szokásokkal, emberi balitélettel, legfeljebb
 2  1,    III|        fák ki vannak vágva) az emberi teremtőlélek őshonában találja
 3  1,    VII|  bográcsok után.~ ~Ide, hol az emberi kéz oly kevés, s hol a földet
 4  1,   VIII|        melynek eredeti alakját emberi kéz utakkal meg nem csufitotta. -~ ~
 5  2,      I|      árnyképe, melyen ködszerü emberi alakok látszanak jőni, menni,
 6  2,    III|     legritkább fajból, mely az emberi hangokat oly híven eltanúlja
 7  3,    III|      kisértet lakhatik meg egy emberi agyban? Vagy egy őrült gondolatjai
 8  3,    III|   előtte, utána; üvölt, de nem emberi fülhöz szóló hangokat; el-elbukik
 9  4,     IV|        magas lelke még az apró emberi gyarlóságokat sem osztá, -
10  5,      I|        szőke, selyempuha hajat emberi képzelet nem alkotott, mint
11  5,    III|      külső boritékát, a mi nem emberi gyomornak való, s villával,
12  6,      I|       hallik-e kivülről valami emberi hang, mely szétriassza lelke
13  6,     VI|        alig várta, hogy valami emberi hajlékhoz érjen. A legelső
14  7        |        velök, mert nem szóltak emberi hangon; tetőtül talpig idegen
15  7        |        a világra. Oh ily távol emberi szivektől, az éghez ily
16  7        |       át az elsötétült égen.~ ~Emberi hajléknak hire sem volt
17  7        |        rejtetten, egy magányos emberi lak.~ ~Nem akartam szemeimnek
18  7        |      körül sehol ösvény, sehol emberi láb nyoma.~ ~Tekintetem
19  7,      V|     sem tartja meg, hát még az emberi szív?~ ~ ~ ~
20  7,      X|       földiebb tárgy, mint egy emberi arcz..... ~ ~Jaj a botránkozónak,
21  7,    XII|       legrettentőbb eszméje az emberi szivnek, te kezdet és végnélküli
22  7,    XII|       s mentűl törpébb lett az emberi nem, annál magasabbra emelte
23  7,    XII|       titkos sejtelem, melynek emberi ajk még nem mondta ki nevét.~ ~
24  7,   XIII|        azt a kéjt, mit érez az emberi lélek, midőn az első csókban
25  7,   XIII|         hogy minden szenvedést emberi kéz, emberi fő teremte,
26  7,   XIII|  minden szenvedést emberi kéz, emberi fő teremte, e fájdalmából
27  8,      I|           Mit én tudom! Valami emberi medve, vagy erdei manó,
28  8,      I|  tántorodék. De már e sikoltás emberi hang volt, s az ijedség
29  8,      I|     volt, s az ijedség egészen emberi vonalmakat adott arczának,
30  8,    III| kaczagott, a leány nem hallott emberi kaczagást még soha, megtetszett
31  8,     IV|       füleit, húrok pengése és emberi nyelv danája...... Előtte
32  8,     VI|   alatt értette és beszélte az emberi hangokat, lelke szemei felnyiltak,
33  8,     VI|    lelke nincsen; egy vadállat emberi alakban. Ki fog ennek elveszett
34  8,     VI|   hallani sem beszélni nem tud emberi hangokon.~ ~A hölgyet lázas
35  8,     VI|     mordulással szólva bele az emberi beszédbe.~ ~Az asszony ijedve
36  8,    VII|       homlokán.~ ~Miért tanult emberi hangokat érteni? Miért kellett
37  8,    VII| hangokat érteni? Miért kellett emberi sziv mélyébe látnia? Miért
38  8,    VII|        fejét, sirt, töredezett emberi szavakat beszélt hozzá.~ ~-