Rész,  Fezejet

  1  1        |                  meggyőződtetek felőle, hogy itthon nem tudtok semmit
  2  1        |            érdeme van arra e nemzetnek, hogy szeresd, hogy hozzá tartozó
  3  1        |                nemzetnek, hogy szeresd, hogy hozzá tartozó légy? Historiája
  4  1        |          alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded keblén
  5  1        |         szivedből s hitesd el magaddal, hogy elég nagy a világ, hogy
  6  1        |                 hogy elég nagy a világ, hogy az emberek mindenütt egyenlők
  7  1        |            emberek mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre
  8  1        |               Beszélgessétek egymásnak, hogy itt az idő, melyben a nemzet
  9  1        |                 nemzet megoszlattassék, hogy szétmenjen keletnek, nyugotnak,
 10  1        |         szétmenjen keletnek, nyugotnak, hogy ne éljen ott, a hol ősei
 11  1        |   visszatekinthet a határról, a nélkűl, hogy szemei nedvesek volnának,
 12  1        |               kinek egyedüli hibája az, hogy nem száz év mulva született,
 13  1        |              sem.~ ~Álljanak itt úgy, a hogy egymás után következnek.~ ~ ~ ~
 14  1,      I|          papiron.~ ~- Már nyolcz napja, hogy hajón vagyunk, az ég mosolyog,
 15  1,      I|                  mintha mindenki tudná, hogy minket vigasztalni kell.
 16  1,      I|             elkezdi magasztos arczczal, hogy neki egy világjavitó eszméje
 17  1,      I|         reformálandja az emberiséget, s hogy tervét megkedveltesse velem,
 18  1,      I|                különbséget téve bennük, hogy R.-G.-nak nyalka és neki
 19  1,      I|         leghamisabb pathoszszal mondja, hogy milyen önkénytelen rájár
 20  1,      I|               én sirok, mert tudom jól, hogy ez affectált éles gúny csak
 21  1,      I|         takarója az éles fájdalomnak, s hogy ez a mindent sértő kaczaj
 22  1,      I|           képből s nem tudtam rá jönni, hogy mi? de érzettem, hogy ez
 23  1,      I|            jönni, hogy mi? de érzettem, hogy ez igy nagyon űres, hogy
 24  1,      I|                hogy ez igy nagyon űres, hogy látása nem adja vissza azt
 25  1,      I|        megpillantám, meglepetve láttam, hogy az most ki van egészitve.~ ~
 26  1,      I|          figyelmes kidolgozás tanusitá, hogy a kinek keze ott járt, kegyelettel
 27  1,      I|                szerint ennek az az oka, hogy a szemek duczrendszere meggyengült!~ ~-
 28  1,      I|                ismerőimet. Nem kivánom, hogy rám gondoljatok, mert az
 29  1,      I|               nektek. Jenőnek mond azt, hogy én igen vig kedélyben vagyok,
 30  1,      I|              vagyok, ne tudja meg soha, hogy van egy sziv, mely egy másik
 31  1,      I|           érezné, a mit én; de azt sem, hogy elfeledjen s lelkében ne
 32  1,      I|                leend, gyanitsa, sejtse, hogy e boldogságaért én imádkoztam
 33  1,     II|             Servustok öcsém!~ ~Mondtam, hogy ott hagylak benneteket,
 34  1,     II|     megválasztottatok alispánnak azért, hogy hid legyek a három esztendő
 35  1,     II|             szólok, hanem azoknak ott), hogy a ki embernek született,
 36  1,     II|                 többi még is elég arra, hogy úr legyek. Minden leszek,
 37  1,     II|             akkor leereszkedem annyira, hogy benneteket meglátogassalak,
 38  1,     II|            legalább lássák az emberről, hogy valami. Én magam ugyan incognitó
 39  1,     II|                 az inasomat nem akarom, hogy lenézzék.~ ~Senkit sem köszöntetek.~ ~ ~ ~
 40  1,    III|               kimentend. Elképzelheted, hogy egy város megalapítása nem
 41  1,    III|             szép fákkal bővelkedik, úgy hogy csupa campeche-fákból évenkint
 42  1,    III|              buja savanáinkon, a nélkül hogy valaki őrizni kénytelenittetnék
 43  1,    III|                tettem a czukornáddal, s hogy a természet minden ajándokával
 44  1,    III|        kereskedőknek, mert tudnod kell, hogy városunk piacza nemcsak
 45  1,    III|         férfiaknak s annyira nagylelkű, hogy nem rég saját leánya kezével
 46  1,    III|               emberek annyira szabadok, hogy még önmaguknak sem parancsolnak;
 47  1,    III|                 kapzsi birtokvágyóknak, hogy itt minden a statusé!~ ~
 48  1,    III|               boldog, - a mi azt teszi, hogy siess hozzánk.~ ~ ~ ~
 49  1,     IV|            merjük magunknak megvallani, hogy ez otthon feledett tárgy: -
 50  1,     IV|        legkeserűbb érzés, mikor tudjuk, hogy bennünket vigasztalnak!
 51  1,     IV|                 mely azt elnyelé. Miért hogy egyedül a magyar nem találja
 52  1,     IV|                bujdosás, mond meg neki, hogy túl a tengereken élnek náluk
 53  1,     IV|         elhagyott hazába.~ ~Megbocsáss, hogy e gondolataimat közlöm veled,
 54  1,     IV|                kegyet kérte ki magának, hogy félrevonulhasson valamely
 55  1,     IV|              elől. Magam is alig várom, hogy szabaduljak e bennünket
 56  1,     IV|                 azt megérdemlik: mint a hogy fáj szeretnem azokat, a
 57  1,      V|               ittam tengert! Mondhatom, hogy nem jó. Tanácslom, hogy
 58  1,      V|                 hogy nem jó. Tanácslom, hogy addig Amerikába ne jőj,
 59  1,      V|                 életedet. Mert az igaz, hogy sok fürdőn voltam már életemben,
 60  1,      V|              pedig oly sűrű volt a köd, hogy az ember a hajó egyik végéről
 61  1,      V|              csak megmutatom, gondolám, hogy én magyar vagyok, s föl
 62  1,      V|               még azt találja gondolni, hogy én vagyok a kapitány s ő
 63  1,      V|          kabinba, Jancsinak meghagytam, hogy ne zörögjön. Egyszer fölébredek,
 64  1,      V|           fölébredek, kérdem Jancsitól, hogy hol vagyunk már.~ ~A tengeren:
 65  1,      V|              semmi státiót?~ ~Nem ugyan hogy nem.~ ~Én már szerettem
 66  1,      V|          kijönni belőle. Neki indultam, hogy majd benézek a fedezet alá,
 67  1,      V|             káromkodott, pítyergett, ki hogy fért egymástól.~ ~Az ajtót
 68  1,      V|         kimegyek.~ ~Van is mit félteni, hogy ez a gyöngy athmosphera
 69  1,      V|          fordult, mindig azt gondoltam, hogy kiesett a világ feneke.~ ~
 70  1,      V|                nem tudtam mit csinálni, hogy megszólitottam egy tudós
 71  1,      V|                 olvasni valami könyvet? Hogy ne adott volna, még magát
 72  1,      V|             Hamburgból Amerikába.~ ~Hát hogy fogunk ott megélni? kérdém
 73  1,      V|                  csupán azt nem teszem, hogy megvegyem. Én tudok mindent,
 74  1,      V|               aludni, ha arra gondolok, hogy miből élek meg? ennek kisebb
 75  1,      V|                 reám; nem mulik el nap, hogy valamimet neki ne adjam.
 76  1,      V|                 egyszer csak azt látom, hogy neki ajándékoztam. Volt
 77  1,      V|            bundám. Magára vette, persze hogy iszonyatos figura volt benne.
 78  1,      V|                 benne. Lehetetlen volt, hogy igy meg ne mutassa magát
 79  1,      V|                 Azóta mindig benne jár, hogy nekem és a többi utazóknak
 80  1,      V|                 Eszem ágában sem lehet, hogy az a bunda még valaha az
 81  1,      V|                reggel már nem hallottam hogy nyögött volna, no már bizonyosan
 82  1,      V|            gondolám s szinte jól esett, hogy nem hallottam a vékony deszka
 83  1,      V|         borzasztó gondolat; nem akarom, hogy a tengeren temessenek el.~ ~
 84  1,      V|      legsolidabb tünemény.~ ~Azt látni, hogy az egész láthatáron semmi
 85  1,      V|                 ingadozik, s azt tudni, hogy ez is minden perczben kilyukadhat,
 86  1,      V|                az ablakokat beszegezik, hogy a viz be ne jőjön rajta,
 87  1,      V|           falához vágott, tudtomra adá, hogy benne vagyunk a viharban.~ ~
 88  1,      V|                 magamban, mikor láttam, hogy a szobám pádimentomáról
 89  1,      V|              elállta minden izemet úgy, hogy feküdtem bele mint egy darab
 90  1,      V|                a világot olyan czifrán, hogy Jancsi térdenállva könyörgött,
 91  1,      V|            hasra feküdtem.~ ~Hallottam, hogy azután megint bekiáltott
 92  1,      V|             ereje testének megmozdulni, hogy tőlök szabaduljon, sem lelkének,
 93  1,      V|              szabaduljon, sem lelkének, hogy bátran nézzen szemeik közé.
 94  1,      V|                 gondolat támadt bennem, hogy most a lőporos hordókra
 95  1,      V|               gondolat annyira kinzott, hogy felvánszorogva kinyitottam
 96  1,      V|                 fenekére: végre láttam, hogy a mentő csónakokat kezdik
 97  1,      V|                lépni. Utána kiáltottam, hogy vigyen el engemet is, rám
 98  1,      V|           feküdtem, különben nem tudom, hogy mit ettem volna, de még
 99  1,      V|            ettem volna, de még azt sem, hogy nem ettek volna-e meg engem;
100  1,      V|                 meg engem; az bizonyos, hogy ki akartak dobni a hajóból,
101  1,      V|               jutottam. Első dolgom az, hogy Jancsit elcsapom, a miért
102  1,      V|                hagyott; másik pedig az, hogy neked irok, miszerint tudasd
103  1,      V|              utánam akarnak vándorolni, hogy előbb nézzék meg a komáromi
104  1,      V|                komáromi kalendáriumból, hogy nincs-e akkorra zivatar
105  1,     VI|             mult levelemet azon végzém, hogy Jancsit elcsapom, - már
106  1,     VI|                meg minden; csak engedd, hogy elől kezdjem, a dolgot.~ ~
107  1,     VI|       Amerikában annyira szokás sietni, hogy itt az ember este reggelizik
108  1,     VI|               jobban boszontott még az, hogy akármennyit figyeltem a
109  1,     VI|            össze vissza nyelték a szót, hogy daczára két évi angolul
110  1,     VI|           valamelyikhez szóltam, úgy, a hogy én tanultam angolul beszélni,
111  1,     VI|            mindenféle salátát.~ ~Tudod, hogy én az itt elősorolt elementumokat
112  1,     VI|                 az asztalhoz, a nélkül, hogy nekem valaki azt mondaná:
113  1,     VI|                velünk.~ ~Én azt hittem, hogy majd az ételeket sorba fogják
114  1,     VI|             álmélkodással vettem észre, hogy a ki minő tálat elfoghatott,
115  1,     VI|             ablakba, ki a székekre, úgy hogy a lábai a székkarján lógtak
116  1,     VI|                 körmeit.~ ~Gondolhatod, hogy ezt a mulatságot már nem
117  1,     VI|              pinczért, megparancsoltam, hogy süttessen nekem pecsenyét,
118  1,     VI|              még annyira élni látszott, hogy tán elbődül, ha a vellát
119  1,     VI|             rábiztam a kijáró legényre, hogy keressen nekem egy butorozott
120  1,     VI|            kulcsárné s miután megtudta, hogy én vagyok, a ki a szállást
121  1,     VI|            fölvettem, maga után intett, hogy majd megmutogatja szobáimat.
122  1,     VI|           fölnyitott egy boltot s inte, hogy nézzek bele. -~ ~Lelkem!
123  1,     VI|          megvoltam elégedve, s kérdtem, hogy honnan nyílik a többi?~ ~
124  1,     VI|               alkudni.~ ~Ő kiválogatta, hogy mit tesz meg és mit nem
125  1,     VI|               munkáját; s felszólitott, hogy ha még valami dolgom van,
126  1,     VI|                s akkor nem fog rá érni, hogy velem bajoskodjék.~ ~Nagy
127  1,     VI|                  még csak az van hátra, hogy most én szolgáljak neki.~ ~
128  1,     VI|                  Hát kend nem hallotta, hogy csengettem? orditék reá,
129  1,     VI|              olyan grimászokat csinált, hogy elfutott bele a méreg, kikaptam
130  1,     VI|               vele a ficzkó nyaka közé, hogy csakugy porzott a liberiája.~ ~
131  1,     VI|                 nyájasan tudtomra adja, hogy a városnegyed békebirája
132  1,     VI|              miután leültetett, kérdezé hogy ki és mi vagyok?~ ~Mondám,
133  1,     VI|                 és mi vagyok?~ ~Mondám, hogy engem Hurday Lászlónak irnak.~ ~
134  1,     VI|                Lászlónak irnak.~ ~Kért, hogy állásomat, mesterségemet,
135  1,     VI|                most még kevésbbé tudta, hogy ki legyek hát voltaképen?
136  1,     VI|          ismerem-e ez embert és igaz-e, hogy ütlegekkel illetém?~ ~Hogy
137  1,     VI|              hogy ütlegekkel illetém?~ ~Hogy ne vertem volna meg, mikor
138  1,     VI|          kényszeritse ön ezt a ficzkót, hogy kövessen meg! -~ ~Azzal
139  1,     VI|                 még 25-öt téve melléje, hogy Jancsi hajdum hollétét kitudakolván,
140  1,     VI|                pedig föltevém magamban, hogy egy óráig sem maradok tovább
141  1,     VI|           csodálatosan járt ő én velem, hogy mikor megakart menteni,
142  1,     VI|                a csónakban vette észre, hogy üres a köpönyeg. Azt azután
143  1,     VI|                  s miket lemásoltattam, hogy nektek megküldhessem.~ ~
144  1,     VI|           előremenetelek!~ ~Alig várom, hogy szemeimmel győződhessem
145  1,     VI|               lehet messze, s meglehet, hogy mire mi megyünk, már akkorra
146  1,    VII|                  184-~ ~A ki azt hiszi, hogy Amerika az igéret földe,
147  1,    VII|                kell fonniok köröskörül, hogy a bölények rá ne menjenek;
148  1,    VII|              állatok is ugy elvadulnak, hogy lőni kell rájok.~ ~Atyám
149  1,    VII|              bejött hozzám s azt mondá, hogy nekem is hozott valamit,
150  1,   VIII|               hallgattam, csupán azért, hogy annál többet beszéljek egyszerre.~ ~
151  1,   VIII|                    A dátumról láthatod, hogy nem erről a világról irok.~ ~
152  1,   VIII|          Kurczhoz, melyben felszólitók, hogy kiván-e bennünket statusa
153  1,   VIII|             kegyéről, miszerint nemcsak hogy örül bennünket elfogadni,
154  1,   VIII|               szeget ütött a fejembe.~ ~Hogy egy statusfő ráérjen az
155  1,   VIII|              figyelmeztettek bennünket, hogy ha odább akarunk menni,
156  1,   VIII|                Friczi váltig állitotta, hogy lesz ott minden, a hova
157  1,   VIII|                 el nem tudtuk gondolni, hogy hol fogunk itt citoyen Kurczra
158  1,   VIII|                 utóbb azt határozók el, hogy én elindulok a középsőn,
159  1,   VIII|        bakterral. Az enyim azt felelte, hogy csak menjek egyenesen, Jancsinak
160  1,   VIII|                 Jancsinak azt felelték, hogy tartson jobbra, Friczinek
161  1,   VIII|                jobbra, Friczinek pedig, hogy térjen balra. Ebből megtanultunk
162  1,   VIII|              Ebből megtanultunk annyit, hogy akár ott maradjunk. Nem
163  1,   VIII|            triumphussal jelenti Friczi, hogy a citoyen a város végén
164  1,   VIII|              dictiót emlékezetbe hozni, hogy e nagy férfiút kellőleg
165  1,   VIII|                 gyalog jön, azt hiszem, hogy pávián, szakálla, haja hosszu
166  1,   VIII|               gondoltam.~ ~Ugy látszék, hogy sok másra nem gondolt a
167  1,   VIII|       megtámadás ellen. -~ ~Annyi igaz, hogy ide ugyan ágyuval utánunk
168  1,   VIII|             csak ugy birtuk lejuttatni, hogy egész élő fákat kötöttünk
169  1,   VIII|           feküdjetek rá, meglehet ugyan hogy csak ürgelyuk, de az sem
170  1,   VIII|         ürgelyuk, de az sem lehetetlen, hogy csörgőkigyó-tanya, s az
171  1,   VIII|           citoyen nevetett, biztositva, hogy itt a csörgőkigyó oly megszokott
172  1,   VIII|             közel repkedtek füleinkhez, hogy a susogásaikat lehetett
173  1,   VIII|                midőn fellármaztam őket, hogy menjünk tovább.~ ~Jancsi
174  1,   VIII|              oly jeles dolognak talált, hogy azt mint különös uj fölfedezést
175  1,   VIII|             emberiségnek, mely gátolja, hogy egyformákká lehessünk, de
176  1,   VIII|                 s oly sebesen nyargalt, hogy a kövecset nem lehetett
177  1,   VIII|                   Én hozzá levén szokva hogy amerikai városok neve alatt
178  1,   VIII|         regényes, feleltem én reá, csak hogy nálunk az ilyen residentiának
179  1,   VIII|             embernek fogalma sem lehet, hogy még az uton megkérdezém
180  1,   VIII|                  mire ő azt válaszolta, hogy még van kilencz, s ha kivánom,
181  1,   VIII|                oly formán volt alkotva, hogy mozdulatait mentül kevesebbé
182  1,   VIII|                szoktak keresztül dugni, hogy ne ehesse a vetést.~ ~A
183  1,   VIII|              elbámult ránk, s a helyett hogy férje nyakába rohant volna,
184  1,   VIII|              engem nézett, még megérem, hogy belém szeret.~ ~A citoyennek
185  1,   VIII|               kellett huzni a póznával, hogy észrevétesse magát a szeretett
186  1,   VIII|             tömött magába két marokkal, hogy majd kiugrottak a szemei
187  1,   VIII|                 rögtön utána is láttam, hogy valakit kibecsültessek telkéből
188  1,   VIII|             valahol. Kurcz gazda mondá, hogy van itt egy üres ház, mely
189  1,   VIII|                 Többek között kérdezém, hogy jutott a státus ehez a gunyhóhoz?~ ~
190  1,   VIII|                 de annyi az erdő rajta, hogy nem tudod hová tenni, kapsz
191  1,   VIII|                akart.~ ~Magammal persze hogy semmit sem hoztam azt gondolva,
192  1,   VIII|                sem hoztam azt gondolva, hogy minek tengerbe hordani a
193  1,   VIII|             azon rögeszmével küszködik, hogy mint lehetne a világról
194  1,   VIII|                 s az embereket rávenni, hogy az aranyat és ezüstöt semmire
195  1,   VIII|                összebeszélve Friczivel, hogy kiköltözzenek Kaliforniába,
196  1,   VIII|            kérdőre fogtam Kurcz gazdát, hogy hol vannak azok az egész
197  1,   VIII|                 megkékül, s azt mondta, hogy ebből indigo lesz.~ ~Az
198  1,   VIII|                 adott egy valami kórót, hogy rágjam meg, nem valóságos
199  1,   VIII|                fölrepülni, mondám neki, hogy jobb lenne annál egy száraz
200  1,   VIII|              szunyogokat tudná rávenni, hogy kössenek fegyverszünetet.
201  1,   VIII|             Annyit azonban megtanultam, hogy Ikariában is csak ugy terem
202  1,   VIII|            felbirtam szántani a nélkül, hogy egy fordulóban egyszernél
203  1,   VIII|                 visszaszalad, jajgatva, hogy őt soha nem látott állatok
204  1,   VIII|               nagy orditva, s elmondja, hogy leült egy lapos kősziklára,
205  1,   VIII|                   Nem mondtam meg neki, hogy majd krokodilust fogott,
206  1,   VIII|                 lövöldöznöm az ablakon, hogy elriogassam őket.~ ~Nem
207  1,   VIII|                nyargal be nagy ijedten, hogy nézzem meg csak, micsoda
208  1,   VIII|          ébredek fel. Kiküldöm Jancsit, hogy nézze meg, mi bántja a tyukokat,
209  1,   VIII|         tyukokat, ő persze azt felelte, hogy semmit sem látott, reggelre
210  1,   VIII|              vett állomást. Azt hittem, hogy majd csak elmegy, ha megunja
211  1,   VIII|              tőltve, vigyáznom kellett, hogy egy lövéssel leteritsem
212  1,   VIII|            akkor is maradt annyi ideje, hogy egyik lábamat átkapja, s
213  1,   VIII|                 csizmámnak köszönhetem, hogy azt ketté nem harapta, mig
214  1,   VIII|             kell kennem valami olajjal, hogy zselléreim ne nyuljanak
215  1,   VIII|         nyuljanak hozzám, s legközelebb hogy mécsemet eloltva sötétben
216  1,   VIII|              különös hatással volt rám, hogy valahányszor elaludtam,
217  1,   VIII|         állhatva tovább, tüzet gyujték, hogy majd megnézem: ki osztja
218  1,   VIII|                  Helyesen mondá Jancsi, hogy ott jöhet az be ide a faházba
219  1,   VIII|          Jancsival végeztünk mindent, a hogy a Csallóközben szokás vert
220  1,   VIII|                 akar jőni, csak biztasd hogy siessen.~ ~ ~ ~
221  1,     IX|             óriási.~ ~Csak annyit irok, hogy országunk ismét több nagyszerü
222  1,     IX|                  Azt mondanom sem kell, hogy e derék férfiu egyike legjobb
223  1,     IX|              reménylem megelőzhetendni, hogy a derék férfiut legközelebb,
224  1,      X|             mondva.~ ~Világosan hallók, hogy valaki e szavakat mondja
225  1,      X|                 átültetve. Felfogadtuk, hogy feledni fogunk mindent s
226  1,      X|                 vesszük észre magunkat, hogy megloptuk lelkünket, hirlapokban
227  1,      X|      kiengesztelődtünk iránta, örülünk, hogy körünkben tarthatjuk. Oh
228  1,     XI|             negyvenéjjel oly mértékben, hogy az orrát sem üthette ki
229  1,     XI|           szépen meglapulni s vigyázni, hogy az embert agyon ne üssék
230  1,     XI|               és bogaraknak; egy napon, hogy otthon nem voltam, a fehér
231  1,     XI|        érzelmeidet; elég annyit tudnod, hogy ezekből egy is elég sok
232  1,     XI|           ezekből egy is elég sok arra, hogy az ember nyomoruságosan
233  1,     XI|              terjedt orvosi tudományom, hogy ezen segiteni tudtam volna
234  1,     XI|             fekve, azon törném fejemet, hogy milyen jól van az elrendelve,
235  1,     XI|           milyen jól van az elrendelve, hogy a magyar táblabiró universal-genie
236  1,     XI|             bűzzel.~ ~Fölkeltem előtte, hogy kellően üdvözölhessem, ő
237  1,     XI|           indittatva, elhatározá magát, hogy legkisebbik leányát Kingatara-Ururuth
238  1,     XI|               jelek által tudtomra adá, hogy azt szokásos szertartások
239  1,     XI|              engem hasztalan biztatott, hogy szintén ugorjam át, elővette
240  1,     XI|               arczczal figyelmeztetett, hogy ebből aztán enni kell, mert
241  1,     XI|        belerugtam a kutyát a tüzbe, ugy hogy az spodiummá égett.~ ~A
242  1,     XI|               azonban ugy leitta magát, hogy el kezdett előttünk tánczolni,
243  1,     XI|                 Végre az jutott eszébe, hogy felhivjon bennünket birkózni.~ ~
244  1,     XI|            volna, akkor meg nekem állt, hogy én is birkózzam vele.~ ~
245  1,     XI|              ugy teremtettem a földhöz, hogy csakugy nyekkent bele.~ ~
246  1,     XI|          citoyenhez fordult könyörögve, hogy legyen közbenjáró nálam,
247  1,     XI|                legyen közbenjáró nálam, hogy egymással a béke és szövetség
248  1,     XI|       józanodván, azt kezdte tudakolni, hogy hát én mit adok viszont
249  1,     XI|                 teheneimet, biztositám, hogy ezt mind neki adom, sőt
250  1,     XI|              bőréből örömében s igérte, hogy rögtön elvisz, ha akarom
251  1,     XI|                  biztositva a citoyent, hogy mentül előbb visszajövök,
252  1,     XI|            kaczika nyakába s mondhatom, hogy kivált ily rengeteges országban
253  1,     XI|               egy tó mellett elmentünk, hogy ügyességét s hasznavehetőségét
254  1,     XI|               megemlékezzetek nevemről, hogy megszenteljétek azt!~ ~Az
255  1,     XI|                  Rosz szived van. Azért hogy a haza szegény, ott kell-e
256  1,     XI|             voltam azt tenni, de érzem, hogy bele is halok. Téged mi
257  1,     XI|          olvasom hirlapjaitok hátulján, hogy a leggazdagabb urak, kikre
258  1,     XI|    jövevényeknek. Oh! megérdemlik érte, hogy maguk is jövevények legyenek
259  1,     XI|             szivtelennek azt mondhatni, hogy ő szabadelvü! Vannak erények,
260  1,     XI|            kötve, ilyen a magyarnál az, hogy önmagát mindenek felett
261  1,     XI|                s rég megmondá előttünk, hogy betegsége számára nem e
262  1,    XII|           nevetségesnek fogják találni, hogy mint a német szóra küldött
263  1,    XII|                 nevessetek bár akkorát, hogy ide halljam, irjatok rólam
264  1,    XII|      komolysággal.~ ~Csak azt sajnálom, hogy fiatalabb nem vagyok, hogy
265  1,    XII|              hogy fiatalabb nem vagyok, hogy elvehetném, vagy vénebb,
266  1,    XII|                elvehetném, vagy vénebb, hogy apja lehetnék.~ ~Egy estve
267  1,    XII|                 kiszalasztani a számon, hogy bár most is ott ülhetnénk.
268  1,    XII|           pipájából:~ ~Tehát fogadjunk, hogy ön vissza fog menni Hunniába. -~ ~
269  1,    XII|                  Én sietve odarohantam, hogy segitsek rajta.~ ~Ő halkal
270  1,    XII|           rábeszéltem a szegény leányt, hogy hagyja el a földet, melyhez
271  1,    XII|               iránta tanusiték, rávevé, hogy ezentul rokonának nevezzen.~ ~
272  1,    XII|           nevezzen.~ ~Ha arra gondolok, hogy boldogsága kutforrásához
273  2,      I|         tanítást és megtanultam belőle: hogy az ember kicsiny, parányi.~ ~
274  2,      I|                és én megtanultam tőlök, hogy az ember dicsősége felhőárnyék.~ ~
275  2,      I|            Minden, minden azt beszélte: hogy nagy az isten!..... Csillagok
276  2,      I|                 közt bújdokolva s örül, hogy nem ugy van a midőn fölébred;
277  2,      I|               oldalra fektette a hajót, hogy el ne merülhessen; a párkány
278  2,      I|           keresztül fekszik, nem engedé hogy a vihar őket is le söpörje
279  2,      I|                 mind a kettőé. Látszik, hogy a férfi éppen karjain, ölébe
280  2,     II|                 rézlapra fel volt írva: hogy a gyermek leány hathónapos,
281  2,     II|              le-lehajolva a kis alvóra, hogy őt megnézze; másnap beszaladgálta
282  2,     II|              félvárost azon örömhirrel, hogy az ég egy kis gyermek angyallal
283  2,     II|                törvénye a természetnek, hogy kiket az emberiséget szeretni
284  2,     II|                  melynek egyik elve az: hogy az ember saját magának jelenlételét
285  2,     II|                 évig nem bírta elhinni: hogy őt valaki szeretné, hogy
286  2,     II|                hogy őt valaki szeretné, hogy volna rajta mit szeretni.
287  2,     II|     gondolatjában sem fordult meg soha: hogy ő iránta valaki érezni tudjon. -
288  2,     II|            bókot próbált mondani. Tudta hogy őt nevetik.~ ~Volt tehát
289  2,     II|              sors hozzá azért téveszte: hogy élte végnapjaiban szeretve
290  2,     II|                még remélni sem bír, nem hogy számítna rá - önzéstelen
291  2,     II|              iraték, azon külömbséggel: hogy egyikben a hetes szám hátul
292  2,     II|              kezd visszafojthatlanúl, s hogy életnek vagy halálnak vize
293  2,     II|                 Tamás kezdé észrevenni: hogy gyermeke nem szereti többé
294  2,     II|                ember ismerete vén volt: hogy itt az idő, melyben a halvány
295  2,     II|              megijedt azon gondolattól, hogy leánya nem gyermek többé! -~ ~
296  2,     II|                 o s í t á a l á n y t : hogy ő n e k i n e m a p j a
297  2,     II|                de boldogtalanul.~ ~Félt hogy a leányt elviszik tőle,
298  2,     II|    megházasodott.~ ~Megkérdé a lánytól: hogy akarja-e holtig e kényelmeket
299  2,     II|               sem mondá meg a leánynak: hogy az vétek, iszonyu kimenetelű
300  2,     II|               egy hang sem szóllal meg; hogy ebből fakad minden kárhozat,
301  2,    III|             adhat magának senki számot, hogy hol vevé? Szivében hordá-e
302  2,    III|            öntudatos ösztönészszel bír, hogy szinte azon gondolatra lehet
303  2,    III|                volt a papagáj. Mondják: hogy mesés nagyságú pénzáldozatába
304  2,    III|        megmondani; bizonyosan attól fél hogy nem fogja megnyerni.” -
305  2,    III|             beszélőké. A férj azt hive: hogy neje beteg s aggódva sietett
306  2,    III|                Tamás, mintha azt hinné, hogy e madár megérti kérdését.
307  2,    III|             homlokán, s azt kérdé tőle, hogy mit álmodott?~ ~- Valami
308  2,    III|              nagyon roszat: és különös, hogy párnáim nedvesek a könyektől,
309  2,    III|             szomoru történetet mondott, hogy könyeim fakadtak utána.
310  2,    III|               felele könnyü mosolylyal, hogy tegnap igen későn ebédeltél,”
311  2,    III|                    Rynn majdnem elhivé, hogy álmodott. Semmi gyanura
312  2,    III|                Agathodaemon” a helyett, hogy utána mondta volna: szüntelen
313  2,    III|         szomorúnak. Arról gondolkodott: hogy mért nem tud az ember meghalni,
314  2,    III|            másnak is eszébe jutott már: hogy ő oly soká él!~ ~„H a n
315  2,     IV|                magát ágyába vezettetni; hogy majd ez éjjel meg fogják
316  2,     IV|            forró csókjait égni, s félt: hogy vaksága mellé még meg is
317  2,     IV|              mert nem bírta kigondolni: hogy miért nem hagyja őt most
318  2,     IV|                mondani. Azt mondá neki, hogy ő hallotta: mikép India
319  2,     IV|         szemvilágát, s bíztatta Tamást: hogy szánja el magát ez útra
320  2,     IV|                   Bizonyosan azt hiszi: hogy a tengeri utba bele fogok
321  2,      V|                 között merészen állitá: hogy találkozott a „röpülő hollandival.”
322  2,      V|          mutatni.~ ~Szemein nem látszék hogy vak. A fekete hályog ilyen
323  2,      V|            szivében...... Volt rá eset, hogy egy fiatal férfit, kit a
324  2,      V|              kit a kiváncsiság rá vitt: hogy utána lopózzék és kilesse,
325  2,      V|                lett, s elhalt a nélkül: hogy megmondta volna mi bántja?.... ...
326  2,      V|                 halászokhoz megkérdeni, hogy nem vetett-e ki a tenger
327  2,      V|                ha kérdék tőle ilyenkor, hogy kit keres bennök? suttogva
328  3,      I|                megtanitja fiait repülni hogy, ha majd hullani kezdenek
329  3,      I|              világitanának, azt hinném, hogy megvakultam.~ ~Nem tudom
330  3,      I|                megvakultam.~ ~Nem tudom hogy, mikor van reggel, mikor
331  3,      I|           összeszárad, arról tudom meg, hogy egy hosszú hó lefolyt. Minden
332  3,      I|            egyiránt kiömlik s én érzem, hogy mint a pinczébe elásott
333  3,      I|                ki réműletében elfelejté hogy ő a természet királya s
334  3,      I|             földre borúlva ismerem meg, hogy van isten az égben! - - -
335  3,     II|              mégis negyed napra azután, hogy a túlparton már nem talált
336  3,     II|                 fel benne e gondolatra, hogy még van valakije, a kinek
337  3,     II|              kikötve, azt kell elérnie, hogy megszabaduljon. Lova ki
338  3,     II|             közel volt a vesztegházhoz, hogy arczát annak ablakaiból
339  3,     II|                ajtaja rostélyán s látá, hogy a lyány egy, a falra függesztett
340  3,     II|             nyomásnyira, bizonyos volt, hogy elfogják.~ ~Vad kárörömmel
341  3,    III|                 könnyen kimagyarázható, hogy ennyi pénzt érezvén kezében,
342  3,    III|               azon szép tapasztaláshoz, hogy kötve kell hinni a komának,
343  3,    III|         érzelemmel vonzódék az ifjúhoz, hogy midőn ez boldogtalan esete
344  3,    III|            emberbaráti ajánlatot tenni, hogy miután lyánya tiszta vonzalmára
345  3,    III|              útiköltség.... nem mondom, hogy egy pár forinttal meg nem
346  3,    III|                 kezde gondolkozni róla, hogy melyik a legrövidebb országút,
347  3,    III|         országába; midőn eszébe jutott, hogy tán illendő volna testvérétől
348  3,    III|             házkörül főkötőt hordott. A hogy testvére ráakadt, alig ismert
349  3,    III|              ifjunak mindent; megmondá, hogy a lyány szerencsétlen; szerencsétlen,
350  3,    III|      testvérétől a lyány, azt az egyet, hogy felejtse el őt örökre. -
351  3,    III|       rongydarabot pedig keblébe rejté, hogy ott feküdjék az szivén,
352  3,    III|               árkába ásatott el, még jó hogy nem az akasztófa alá. Eszébe
353  3,    III|           akasztófa alá. Eszébe jutott, hogy egy év előtt mily boldog
354  3,    III|            kevés egy ember szive, miért hogy fájdalomra mégis oly tág?!~ ~
355  3,    III|                borult az ősznek, kérte, hogy ne feküdjék a sírba, abba
356  3,    III|          fölébred; de ő nem felejté el, hogy mit fogadott az ősz embernek,
357  3,    III|                pásztor eltakarja képét, hogy ne lásson, s gubájába húzza
358  3,    III|             Murányi Gábor világgá ment, hogy egy férfit keressen, k i
359  3,    III|                csak annyit tudott róla, hogy neve T ó v á r y D á n i
360  3,     IV|                     Mondtam, kis lyány, hogy eredj alunni.”~ ~S ezzel
361  3,     IV|               tekinte föl rá, a nélkül, hogy fejét fölemelné. „Azt nem
362  3,     IV|          zokogással sírt a távozó után, hogy az útja közepéről nagy ügygyel-bajjal
363  3,     IV|             velem akarsz jőni; mondtam, hogy megunod magadat itten, s
364  3,     IV|           azután mintha megbánta volna, hogy oly nyiltan szólt, akadozva
365  3,     IV|             járt be a kőszivű seressan, hogy egy kosár friss szamóczával
366  3,     IV|              tekinte a lyánka szemeibe, hogy könyei csordultak ki rája.~ ~
367  3,     IV|                lyánka kezdé észrevenni, hogy a férfi arczvonásai minden
368  3,     IV|               le, mondhatta volna ő is, hogy: „hazudsz - neved M u r
369  3,      V|               hisz annyiszor elmondtam, hogy én magyarhonból szöktem,
370  3,      V|                megkisértették elleneim, hogy a magyarhatáron belől különféle
371  3,      V|           azonnal ki küldé a keresőket, hogy a kivánt szökevényt országszerte
372  3,      V|                  rám ismert, megtudták, hogy én vagyok Szomor Lőrincz
373  3,      V|                     Ember - értetted-e, hogy mit mondtam? - leányodat
374  3,      V|         valószinü volt. Ő nem tudhatta, hogy a jó barát őt és élete előbbi
375  3,      V|             helytartóhoz, bejelentendő, hogy hitét bizonyos okoknál fogva
376  3,      V|             kezde sirni, bár nem tudta, hogy miért.~ ~,Elhagylak angyalom,
377  3,      V|                 ne tréfálj.”~ ~,Hiszed, hogy tréfából sirni is tudok? ’~ ~„
378  3,      V|              szegény leány! adja az ég, hogy sokáig ne élhess, akkor
379  3,      V|            égben.”~ ~,Van, csak az kár, hogy a földet még emberek lakják;
380  3,      V|               tapasztalni még ez éjjel, hogy igazat beszéltem.’~ ~„Lőrincz,
381  3,      V|          ékszereit s elhatárzá magában, hogy apjától megszökik. A szerelem
382  3,      V|             ketten. Elfeledte az ember, hogy neki nem szabad a magyar
383  3,      V|            mutatni; de bizott is benne, hogy senki elváltozott arczára
384  3,      V|               ismerhet. Ha tudta volna, hogy előtte egy nappal a jóbarát
385  3,      V|           annyiban nem telt be az átok, hogy Tóváry leánya, Gizela, nem
386  3,      V|             imádkozott. Ha tudta volna, hogy ezek miatt jutott oda!~ ~- ~ ~
387  4        |                   Ki volna olly merész, hogy kivegye a halál urának kezéből
388  4,      I|                   Pedig mindenki tudta, hogy neki milliói vannak vesztenivalók
389  4,      I|                course azon egy óra óta, hogy ön ezen oszlopot tartóztatja
390  4,      I|                Mindegy? ön úgy látszik, hogy igen tisztában van magával...~ ~-
391  4,      I|                     Oh igen, elannyira, hogy főbe fogom magamat lőni.~ ~-
392  4,      I|              akarta volna tudtára adni; hogy a kinek fogalma van becsűletről,
393  4,      I|                becsűletről, átláthatja, hogy illy helyzetben nincs egyéb
394  4,      I|            hidegen Monce, ön azt hiszi, hogy ha én most e pénzösszegekkel
395  4,      I|               elég okot találhatnék rá, hogy nevessem a világot.~ ~-
396  4,      I|            világot.~ ~- No, és remélem, hogy ön ebben nem lát egyebet
397  4,      I|             szidják, de azt a szégyent, hogy nem tud fizetni, - soha,
398  4,      I|            volna mentve azon hir által, hogy ön magát főbe lőtte?~ ~-
399  4,      I|             kell megszerezni, a nélkül, hogy azt előbb halálával előzte
400  4,      I|              nagy mesterség s megbízni, hogy az éjjel egy tegnap eltemetett
401  4,      I|          lövéssel úgy el éktelenítheti, hogy abban senkire sem fognak
402  4,      I|                 Az emberek azt hiendik, hogy ön magát lőtte meg.~ ~Monce
403  4,      I|              lenne őt tudósítani arról, hogy ön még él. E czélra ön irand
404  4,      I|              ismerőseinél elbeszélendi: hogy őt Philadelphiában, valami
405  4,      I|             kéri, azok biztatni fogják, hogy menjen hozzá. Ő vonakodni
406  4,      I|                 hozzá. Ő vonakodni fog, hogy az út nagyon hosszú; hogy
407  4,      I|               hogy az út nagyon hosszú; hogy az uj kérő nem szép ember,
408  4,      I|          senkinek sem fog eszébe jutni, hogy önt keresse, miután a felesége
409  4,      I|             pénzeket nálam, azt hinnék, hogy mások által gyílkoltattam
410  4,      I|                 ugy lehet elejét venni, hogy ön egy levélben megirandja
411  4,      I|               Londonban az a hivatásuk: hogy boncztudósok számára visszalopják
412  4,     II|               csak szemeivel beszélnie, hogy minden gyanút, melly bármi
413  4,     II|          Angelika kiküldé szobaleányát, hogy nézze meg ki jő. Az kevés
414  4,     II|               hozott magával, jelentve, hogy ezt az éjjel egy ismeretlen
415  4,     II|               van benne.~ ~- Oly nehéz, hogy szinte hajlandó vagyok azt
416  4,     II|                  a mit a kapus mondott, hogy tele kell lennie arannyal.~ ~-
417  4,     II|                 öreg Planchet esküdött, hogy ugy van, s igen büszke volt
418  4,     II|                  s igen büszke volt rá, hogy azon ur minden tétovázás
419  4,     II|         letörlése után ki lehete venni, hogy a kitörölt szó ez volt: „
420  4,     II|          visszatérő szobaleány jelenté, hogy Monce ur első segéde van
421  4,     II|                 adatá öltönyét, s inte, hogy bocsássák be a segédet,
422  4,     II|             karjára kelle támaszkodnia, hogy össze ne rogyjék. Azután
423  4,     II|        töltetett meg, azon ürügy alatt, hogy rablóktól fél.~ ~- Irgalmas
424  4,     II|          lehetett?~ ~- Az ok, fájdalom, hogy nagyon is világos; az iróasztalán
425  4,     II|            világ soha se tudja meg azt, hogy férjem azért halt meg, mert
426  4,     II|                akármit. Hozza fel okul, hogy családi viszonyok késztették,
427  4,     II|                 kiméljen engem, mondja: hogy rosz, hűtelen asszony voltam,
428  4,     II|          száritá föl róla, és esküdött, hogy azt soha sem fogja róla
429  4,    III|          megakarná őket bűntetni azért, hogy erősebbek merészeltek lenni
430  4,    III|               Angelika némán inte neki, hogy foglaljon helyet, s szemeit
431  4,    III|           szemeit rá függesztve, várta, hogy mit fog az ügyvéd neki mondani?~ ~
432  4,    III|                tán már enyhűlve vannak, hogy minden kegyeletsértés nélkül
433  4,    III|                 Hiszem: hinni szeretem, hogy vannak, de nekem semmi okom
434  4,    III|              nekem semmi okom sincs rá, hogy terhükre legyek, s nekik
435  4,    III|             legyek, s nekik semmi okuk, hogy nekem pirulást okozzanak.~ ~-
436  4,    III|                 fiatal.~ ~- S meglehet, hogy még sokáig élek; de türelmes
437  4,    III|                hiszem, eléggé megóv az: hogy szegény vagyok.~ ~- És ha
438  4,    III|                 függesztve, lehetetlen, hogy ön előtt titok legyen az,
439  4,    III|                 e gondolat áll előttem, hogy birnom kell kegyedet. Én
440  4,    III|               emlékezni érte. Sajnálom: hogy ön hajlamát hozzám e hideg
441  4,    III|                 kellene hinni magamról, hogy megtébolyodtam.~ ~- Ne akarjon
442  4,    III|                  És én kérni fogom önt, hogy ez legyen utolsó látogatása
443  4,    III|                pillanatában megesküvém: hogy kegyednek meg kell osztania
444  4,    III|               elvegye, és egyik halált, hogy a másiktól megszabadúljon.
445  4,     IV|     határozottan kezdtek róla beszélni, hogy Monce nem maga ölte meg
446  4,     IV|             megvizsgálták, azt álliták, hogy a két lővés közől mind a
447  4,     IV|               azt mondták határozottan, hogy Moncené maga ölette meg
448  4,     IV|                tovább; örvend, hahotáz, hogy leránthassa magához a porba,
449  4,     IV|            leránthassa magához a porba, hogy nem kénytelen őt többé magánál
450  4,     IV|                 gyanúvá nőtte ki magát, hogy a hatóságok jónak látták
451  4,     IV|              Duval ur hires volt arról, hogy az ily játékokat többnyire
452  4,     IV|             rögtöni hullámzása hirdeté, hogy a legfontosabb személy most
453  4,     IV|              elkábultan lépett elő, úgy hogy midőn az elnök mutatta neki
454  4,     IV|               zavarban jött, nem tudta, hogy mit intett neki, úgy hogy
455  4,     IV|               hogy mit intett neki, úgy hogy a huissiernek kelle őt padjához
456  4,     IV|              Duforet Angelika asszonyt, hogy férjét Monce Guidot orozva
457  4,     IV|           utasitva. Másnap hire támadt, hogy a kereskedő meggyilkolta
458  4,     IV|     öngyilkossága ellen azon körülmény, hogy irodájában semmi készpénz
459  4,     IV|             magaviselete, ki a helyett, hogy férje gyilkosait nyomoztatná,
460  4,     IV|          tanuvallomásaikból kitűnik az, hogy Monce idegen kéz által gyilkoltatott
461  4,     IV|              által gyilkoltatott meg, - hogy meggyilkoltatása után két
462  4,     IV|                asszony lakására ment, s hogy azon ember Moncenénak egy
463  4,     IV|             aranyat külde át, és végre, hogy Moncené az egész eseményt
464  4,     IV|                 egész eseményt nem csak hogy gondosan titkolá, sőt környezetét
465  4,     IV|           érintve volt, fölszólittaték, hogy nincs-e ellenészrevétele.
466  4,     IV| ellenészrevétele. Némán intett fejével, hogy mindent helybehagy.~ ~M.
467  4,     IV|              Duval fölkérte az elnököt, hogy legyen szabad néhány kérdést
468  4,     IV|            ismerem.~ ~- Nem is gyanitja hogy ki lehet?~ ~- Még eddig
469  4,     IV|              Duval a birákhoz fordúlva, hogy ezen ember a kit nem ismerünk,
470  4,     IV|             hangon mondá el a biráknak, hogy a vádlottra azon bűntetést
471  4,     IV|                 hunyá be szemeit, érzé, hogy senki sincs ki védni tudja,
472  4,     IV|            védni tudja, de érzé azt is, hogy vele van az igazság.~ ~Előttünk,
473  4,     IV|                különösnek fog tetszeni, hogy a vádlott iránt oly kevés
474  4,     IV|               Az elnök inte Arnouldnak, hogy lépjen elő a vádlott védelmére.
475  4,     IV|                vádoltatik, azon bűnnel, hogy férjét megöleté; fölhívom
476  4,     IV|             sziv után: lehetséges-e az, hogy egy nő, kinek egész multjában
477  4,     IV|                titkot fölfedém, ő kért, hogy hagyjam ezt titokban, égessem
478  4,     IV|                értékeít forditsam arra, hogy, férje neve tisztán maradjon,
479  4,     IV|                magamnál, jól sejtettem, hogy szükség lehet reá; im vegyék
480  4,     IV|                 A vád alappontjai ezek: hogy Monce úr idegen kéz által
481  4,     IV|                orvosok nem engedik meg, hogy az öngyilkos két lövést
482  4,     IV|             elfeledtek arra megfelelni, hogy nem tehette-e mind a két
483  4,     IV|                 fogadni ez ötletet.~ ~- Hogy miért nem irta meg ez elhatározását?
484  4,     IV|              nem találom rendkívűlinek, hogy az ember azon eszmét, a
485  4,     IV|          Egyébiránt hány eset van arra, hogy öngyilkosok semmi tudósitást
486  4,     IV|              készűl, nem azt mondják-e, hogy az öngyilkos halála előtti
487  4,     IV|       tébolyodva. Jöhet-e hát kérdésbe, hogy egy tébolyodott miért nem
488  4,     IV|                 azon körülményt illeti, hogy a lövések után egy embert
489  4,     IV|                 sehogy sem az tünik ki, hogy a két alak egy és ugyanazon
490  4,     IV|            irodából kijőni. De feltéve, hogy e rejtélyes ember mind két
491  4,     IV|          ugyanaz volt, nem valószinü-e, hogy ez Monce úr megbizottja
492  4,     IV|                  hanem minden vagyonát, hogy meg ne tudja senki, miszerint
493  4,     IV|            hussiernek kelle megmutatni, hogy hová üljön.~ ~A közönség
494  4,     IV|             határozattal jöttek vissza, hogy a v á d l o t t , b i z
495  4,     IV|                zavarában hova fordulni: hogy könyeit elrejtse. Az űlés
496  4,     IV|                 mivel kollegái kevesen, hogy engemet legyőzött.~ ~Arnould
497  4,     IV|                mintha az volna eszében, hogy bármennyire erölködik mind
498  4,      V|         idéztetett. Itt-ott rebesgeték, hogy új bizonyitványok kerültek
499  4,      V|            Duval ur engedelmet kért rá, hogy tárgyalását a vádlotthoz
500  4,      V|                mutattam önnek halálfőt, hogy igy összeborzad kérdésemre.
501  4,      V|          czimzet hallatára.~ ~„Remélem: hogy Mr. T…. (itt a név nem volt
502  4,      V|             öngyilkosságát... Gondolom, hogy könnyen elhitték, s még
503  4,      V|       elhiresztelned ismerőseid között, hogy másodszor férjhez akarsz
504  4,      V|               lehet, ki oda akar vinni, hogy megtagadjam az Istent.~ ~-
505  4,      V|             philadelphiai helytartóság, hogy e Tonners urat kerestesse
506  4,      V|                de miután tudtára adták, hogy egy Duforet Angelikához
507  4,      V|            asszonyom. Ő esküvel állitá, hogy ön mindenben ártatlan s
508  4,      V|               semmit. De állitá azt is, hogy ön szereti őt és csak egyedűl
509  4,      V|                 légy tanúm, légy birám: hogy nem ismerem ez embert....
510  4,      V|           kétségbeesésnek.~ ~- Különös, hogy ez az ember mégis oly titkokat
511  4,      V|            megszökik? Ki áll jót arról, hogy ez ember mindazt, a mit
512  4,      V|                 lehetne arról föltenni, hogy azt egy levél titoktartására
513  4,      V|               ember látása okoza benne, hogy megvetéssel fogadhassa.~ ~-
514  4,      V|                tehetne, és én esküszöm, hogy nem fogom azt előbb kimondani,
515  4,      V|         láthatja ön arczom nyugalmából, hogy sem biztatásai, sem fenyegetései
516  4,      V|                megmenteni, s a helyett, hogy sietett volna azt tenni,
517  4,      V|               volna azt tenni, engedte, hogy szenvedjek, hogy üldöztessem,
518  4,      V|               engedte, hogy szenvedjek, hogy üldöztessem, meggyaláztassam
519  4,      V|             viseltetni, előre tudósitá, hogy új tanú jelentette magát.~ ~-
520  4,      V|                  Ha tudta volna valaki: hogy ki az a Mr. Tonners?~ ~-
521  4,      V|          éleszté, kérte a huissiereket: hogy siessenek orvosért, élesztő
522  4,     VI|            törvények tekintélye végett, hogy miután sorsát úgy sem roszabbithatja
523  5,      I|              Magyarországban szokás az, hogy gazdag gyermektelen asszonyságok
524  5,      I|       emberbecsüléshez, Istenimádáshoz, hogy bárminő sorsra legyenek
525  5,      I|                 egyet, keresve keresik, hogy hol kapjanak másikat, a
526  5,      I|                ez a szokás.~ ~Beszélik, hogy az oroszbirodalom fővárosában
527  5,      I|             elsőbbség pedig abból állt, hogy mig a legnagyobb herczegnőknek
528  5,      I|      herczegnőknek sem áll hatalmukban, hogy mikor mulatságot adnak,
529  5,      I|              valaki érdekesnek találta, hogy felőlük tudakozódjék.~ ~
530  5,      I|              kell mindenek előtt tudni, hogy mit jelent orosz nyelven
531  5,      I|              jobbágy.~ ~Ez azt jelenti, hogy negyvennyolcz millió embernek
532  5,      I|               elpusztit, elajándékoz, a hogy neki tetszik. A mugiknak
533  5,      I|       kereskedéshez, vagy hajlandósága, hogy mesterember legyen, az ő
534  5,      I|             megszólitja az ő földesura, hogy adja át rögtön minden íngó-bingóját,
535  5,      I|             földes úrnak érdekében áll, hogy őt elválassza feleségétől
536  5,      I|         szaporodás.~ ~Ebből látni való, hogy a mugik állapota, a legnyugodalmasabb
537  5,      I|             földes úrnak érdekében áll, hogy jószágán sem éhen ne haljanak,
538  5,      I|                nem kénytelenek aggódni, hogy mi lesz belőlük, ott van
539  5,      I|               bőrével talált is adózni, hogy el ne veszhessenek.~ ~Ilyen
540  5,      I|              Azt meg kell vallani róla, hogy ő igen gondos asszonyság
541  5,      I|          jobbágyait, s a mint bizonyos, hogy tizezer ember közt mindig
542  5,      I|                úgy örűlt, ha elgondolá, hogy a ő leánya már most palotában
543  5,      I|       Történhetett azután akárhányszor, hogy egy egy fiatal orosz gavallér,
544  5,      I|               annyira ment indulatában, hogy tán képes lett volna feleségűl
545  5,      I|                egy szóra, elmondá neki, hogy az a leány, a kit olyan
546  5,      I|               nevezni s azt mondhatják, hogy ez az eljárás nagyon különbözik
547  5,      I|                kezdtem beszédemet azon, hogy „valahány ház, annyi szokás”;
548  5,      I|                 mikor már annyira ment, hogy egészen eszét veszté a lyányka
549  5,      I|                őt a valóval, tudniillik hogy megnyerheti a lyánykát,
550  5,      I|          Csarekoff azonban bebizonyitá, hogy még sem vesztette el az
551  5,      I|               képzelék, mert a helyett, hogy a húszezer rúbelt leszámlálta
552  5,      I|                 minden ember azt mondá, hogy nagyon jól tevé, a miért
553  5,     II|                 Bevett tréfa nálunk is, hogy kutyát és macskát ellopni
554  5,     II|                e jeles tréfája miatt, s hogy más részről a megkárosúlt
555  5,     II|                 a leány.~ ~Mondta neki, hogy űljön föl mellé a hintóba.~ ~
556  5,     II|             hintó volt számára befogva, hogy a mely perczben eszébe jut,
557  5,     II|               tehát a gróf tudtára adá, hogy ezentúl öt szobában kell
558  5,     II|        bolondságot, a mivel azt nyerte, hogy csupa sömör lett tőle a
559  5,     II|                kerti lakba parancsolva, hogy onnan elő ne merjen jönni.~ ~
560  5,     II|                 a lovak elé veté magát, hogy agyon gázolják. - A lovaknak
561  5,     II|                 pakoltatá Feodorát, s a hogy elhozta, ugyanabban a tánczvigalmi
562  5,     II|                 hitte volna, ha mondja, hogy ő a hajdani szép Feodora,
563  5,     II|              fejezte be tréfás levelét, hogy a mit néhány év alatt rá
564  5,     II|               is csak az jutott eszébe, hogy ime egy gonosz szerelmes
565  5,     II|           magaviseletéről látható volt, hogy hajdan finomabb társasághoz
566  5,     II|                 csak azon panaszkodott, hogy nincsen keztyűje, szép fehér
567  5,     II|           együtt szemei elől. Ki tudná, hogy mi lett azután belőle.~ ~
568  5,    III|           annyira bele volt bolondulva, hogy az egész telet jószágán
569  5,    III|             hallotta tivornya a várban, hogy minden jó lélek keresztet
570  5,    III|                hozzá.~ ~Az ember olyan, hogy a jóból is megúnja a sokat;
571  5,    III|             szokás mondani: „nézd csak, hogy nem fér a bőrébe!” „nézd
572  5,    III|              fér a bőrébe!” „nézd csak, hogy nem tud hova lenni dicsőségében!”~ ~
573  5,    III|              föltevé magában Csarekoff, hogy a falusi mulatságokkal jobban
574  5,    III|                 voltak, apró fogadások, hogy kinek a feleségét lehetne
575  5,    III|         meggyónni?~ ~Talán észrevették, hogy illendő a szent dolgokról
576  5,    III|           dolgokról megemlékezni, illő, hogy a kik az ördögnek emeltek
577  5,    III|        szokásnak kivántak eleget tenni, hogy a midőn majd Szentpétervárott
578  5,    III|           mindenűnnen? nem félnek tőle, hogy az a megváltó, ki egykor
579  5,    III|               Az oroszok büszkesége az, hogy leányaik czifrán járjanak,
580  5,    III|                 örök frigy szalagjával; hogy soha el ne szakitsa azt
581  5,    III|           beteritve a béke kárpitjával, hogy úgy legyenek mególtalmazva
582  5,    III|                 búzát hintettek reájuk, hogy úgy hulljon fejeikre minden
583  5,    III|               az idegen is megtudhatja, hogy ez a méltóságos ur belső
584  5,    III|                 pedig az jutott eszébe, hogy milyen jeles tréfa volna
585  5,    III|             ital és zene. Ne mondjátok, hogy nem vagyok jó uratok.~ ~
586  5,    III|            szegény orosz úgy tánczol, a hogy fujják neki.~ ~ ~ ~
587  5,     IV|         nyájassággal inte a násznépnek, hogy foglaljon helyet a tornáczon
588  5,     IV|              kitüntetésben részesültek, hogy őket behitták a kastély
589  5,     IV|              leány nem könyörgött neki, hogy ne bánjon igy vele.~ ~Csarekoff
590  5,     IV|            legjobb része a mulatságnak, hogy egy egy ivó majd előbb majd
591  5,     IV|            mégis úgy eláztak a jó fiúk, hogy egymásután dülöngéltek az
592  5,     IV|               is tudott már úgy inni, a hogy azok, ha nem jobban. Az
593  5,     IV|              bortól; azt is megtanulta, hogy mikor az ember iszik, akkor
594  5,     IV|              fajankó vagy. - Nem látod, hogy társaid már mind eldűltek
595  5,     IV|                 szemeit, s azt felelte, hogy nem! -~ ~Csarekoff belső
596  5,     IV|                 magában a kettő között, hogy melyik szebb? a menyasszony
597  5,     IV|          torkaszakadtából, s azt hitte, hogy az a sikoltás, a mi a tivornya
598  5,     IV|              volt és összekarczolt.~ ~- Hogy jösz te ide? rivalt Csarekoff
599  5,     IV|         küzdelmei lehettek ottan.~ ~- S hogy merészelsz parancsom ellen
600  5,     IV|              Csarekoff.~ ~- Csak azért, hogy boszantsalak, semmi másért:
601  5,     IV|                   Te nyomorult! tudod-e hogy mezitláb hoztalak ide, egy
602  5,     IV|               Emlékezzetek reá ti mind, hogy egy kést elvittem magammal.~ ~
603  5,     IV|                 ő kezdte rá a nevetést, hogy őrült hahotája a velőket
604  5,     IV|           angyalai vigyáznak az igazra, hogy lábait meg ne üsse”. A magas
605  5,     IV|           szerencsésen jutott a földre, hogy legkisebb baja sem történt.
606  5,     IV|                 borozó asztal közepére, hogy minden pohár felugrott ijedtében.~ ~
607  5,     IV|               ijedtében.~ ~A leány alig hogy meglátta apját, odarohant
608  5,      V|              vezesd őt vissza. Meglásd, hogy engedelmes nőre találj,
609  5,      V|              öregek közbeveték magokat, hogy ne bánjék oly durván ifju
610  5,      V|                tanítani az asszonyokat? hogy pártját fogjátok egy szökevény
611  5,      V|                Uj világ lesz-e ezentúl, hogy az asszony lesz az úr a
612  5,      V|          védelmétől s biztatni kezdték, hogy bizony a nő engedelmeskedni
613  5,      V|               neki szivszaggató hangon, hogy ne vigye őt vissza amaz
614  5,      V|                 rögtön, oly szótalanul, hogy még a végső hörgését sem
615  5,      V|           bámultok reám? Nem tudjátok-e hogy mi történik a kastélyban?
616  5,      V|            késetek, fejszétek, fogatok, hogy azt megtoroljátok? Ha kutyák
617  5,      V|               megmarjon mindnyájatokat, hogy veszetten forduljatok ellenök?~ ~
618  5,      V|                csendes emberek idegeit, hogy elkezdtek szemeik vérben
619  5,      V|           vasrostélynak a parasztokkal, hogy azt sarkaiból kivesse. A
620  5,      V|                hangos durranás jelenté, hogy ismét egy hordó pattant
621  5,      V|                  s ha Isten úgy akarja, hogy bűneik miatt meghaljanak,
622  5,      V|     főnemességnek pedig tudtul adatott, hogy ha még egyszer jobbágyaik
623  6,      I|                 zászlót, s elhatározza, hogy megmenti Spanyolországot
624  6,      I|          felhatott börtönéig; a nélkűl, hogy tudná mi az? Látta hogy
625  6,      I|                 hogy tudná mi az? Látta hogy az emberek örülnek, ujjongnak,
626  6,      I|          ujjongnak, boldogok; a nélkűl, hogy tudná miért? Négy év óta
627  6,      I|                    Mi történhetett itt? Hogy annyian örülnek. Tömlöczből
628  6,      I|        szabadult-e ki annyi ezer ember, hogy úgy vigad? Börtön volt-e
629  6,      I|              mind ez a sok nagy épület, hogy úgy ki van most világitva?
630  6,      I|           ismerőseikkel a kiszabadulók, hogy sirtak! hogy nevettek! mind
631  6,      I|              kiszabadulók, hogy sirtak! hogy nevettek! mind ott mentek
632  6,      I|                 magát azon gondolathoz: hogy börtönéből csak a siron
633  6,      I|             azon semmivé tevő gondolat; hogy a mult visszahozhatlan,
634  6,      I|                 tűz látása oly jó arra: hogy a lelket elvonja önmagától.
635  6,      I|                utczák moraja. Azt hivé: hogy most már nyugodtan fog alhatni.
636  6,      I|                jöttél börtönömbe lakni, hogy látogatóimat fojtogasd?
637  6,     II|                akartak lenni, a nélkül, hogy várakozni látszatnának;
638  6,     II|             szomszédteremből bizonyitá: hogy donna Serena nem csalódott.~ ~
639  6,     II|                észrevevé az ajánlatból: hogy a jó tante halálig kifáradt
640  6,     II|             volt megdicsőülve. Mondják: hogy több év előtt nagy szerencsétlenség
641  6,     II|               magát elég magasnak arra: hogy őt elérhesse. Nem volt méltó
642  6,     II|              Nem volt méltó senki arra: hogy őt birja. E magasztos alak
643  6,     II|           virágnak, melyből nincs több, hogy mindenki örüljön neki, és
644  6,     II|          annyira elfeledkezett magáról, hogy egymás karjába füződve merengett
645  6,     II|                 egymással.~ ~- Azonban, hogy annyi ismeretlen után egy
646  6,     II|                 csak ekkor vette észre, hogy karöltve áll, s egyszerre
647  6,     II|                 a jó kivánság tartalma: hogy adjon az Isten neki sok
648  6,     II|              szavakra. Senki sem tudta, hogy saját magát nem feledi-e
649  6,     II|            félig magában.~ ~- Meglehet, hogy azok nem mi leszünk.~ ~A
650  6,     II|                 nem szégyenlé senkitől: hogy szeméből a köny pörög, mert
651  6,     II|                egymásra ismertek erről, hogy midőn közös anyjukat hallák
652  6,     II|                  lelkének oly jól esik: hogy végre egyedül maradt, s
653  6,    III|                 asszony, hanem ördög, a hogy nem kellenek neki a férfiak.~ ~-
654  6,    III|                      Én meg azt hiszem: hogy ki tud bennünket játszani.
655  6,    III|            lyány szájából a szót.~ ~- A hogy asszonyom elbocsátott, szólt
656  6,    III|             téve a vastáblák, betettük, hogy ki ne kelljen világitani
657  6,    III|               minden részébe belátni. A hogy asszonyom egyedül vélte
658  6,    III|                    De hát mit tudom én, hogy mi ér valamit? szólt kifakadva
659  6,    III|             sirt. Maguk azt bizzák rám: hogy lessem ki, nem szerelmes-e
660  6,    III|            valakibe? Hát én azt hiszem, hogy ő abba, a ki oda van lefestve,
661  6,    III|                szerelmes; mit tudom én, hogy mi kell maguknak egyéb?~ ~-
662  6,    III|                 mindig azt mondta róla: hogy donna Serena fogja családja
663  6,    III|              beszennyezni. Érti Dinita, hogy mikép? A grófnőrűl azonban
664  6,    III|                 most?~ ~- Annyit értek: hogy don Eustaquio e szerint
665  6,    III|        cselédjeinek külön bért fizetni, hogy valami hasznára való titkot
666  6,    III|             szerelmes lesz, nem tudnám: hogy miért kellene abból valami
667  6,    III|                 pisze orrát, boszújában hogy szóhoz nem juthatott. Hiszen
668  6,    III|             kapus feleségére nézett: ne hogy szólni találjon; s kitérő
669  6,    III|               Maga csak arra vigyázzon, hogy ha valaki úrnőnkhöz közelitni
670  6,    III|                 én megkérdem valakitől, hogy hol van az asszonyunk férje?
671  6,    III|               ha asszonyunk észreveszi, hogy maga ilyesmi után kutat,
672  6,    III|             kutat, bizonyos lehet róla: hogy rögtön elbocsátja. Buenas
673  6,    III|                 Dinita, el ne felejtse, hogy una mano lava la otra aj
674  6,    III|               melyhez úgy jutott a rab, hogy czérnát kért magának azon
675  6,    III|       körülbelől elégnek látszott arra: hogy a második emeletből, egy
676  6,    III|                 meg munkáját, gyanitva: hogy e csőnek valahol egy kéménybe
677  6,    III|             füst megkapta a falat, úgy, hogy e munkája rögtön el lett
678  6,    III|             által. Ezen akkép segitett: hogy reggelenkint, mert csak
679  6,    III|                ügyesen el tudá rejteni, hogy a legvizsgább szem sem akadhatott
680  6,    III|          hónapra érzé a fal kongásáról: hogy a tulsó szobától már csak
681  6,    III|                 kályhához tette székét, hogy a magasan levő nyiláshoz
682  6,    III|           erőszakos vonaglással, mint a hogy az óriás kigyó torkába szokott
683  6,    III|                pillanatig gondolkozott, hogy mit tegyen? Nem volt egyéb
684  6,    III|             pillanatában jutott eszébe: hogy hisz a kötél, a mit keres,
685  6,    III|             kifeledte számitásából azt, hogy ő legalább négy ölnyivel
686  6,    III|               vár reá.~ ~Szétnézett.... Hogy segithessen magán?... Bemászott
687  6,    III|                 végződött. Úgy látszék, hogy a lécz átérhet odáig. Örömmel
688  6,    III|              odáig. Örömmel tapasztalá, hogy nem csalódott.~ ~Attól függött
689  6,    III|                   Attól függött minden, hogy a lécz megbirja-e terhét?~ ~
690  6,    III|               épen elég volt neki arra, hogy annál fogva az első emelet
691  6,    III|                is arra határozta magát, hogy be fog menni a házba az
692  6,    III|                fenyegetéseivel ráveszi, hogy nyissa fel a kaput. Akkor
693  6,    III|              nem tudva magát tájékozni, hogy jobbra vagy balra induljon-e
694  6,    III|                volt zárva. Koczkáztatá, hogy a legkissebb zörejre elárulja
695  6,    III|                  Vissza akart fordulni, hogy a tulsó szárnyon próbáljon
696  6,    III|            álompihegés hangja tanusitá, hogy ott alszik valaki.~ ~E szobából
697  6,    III|                 zsinege eszébe juttatá, hogy ezen könnyű volna neki az
698  6,    III|             csak az volna még a kérdés, hogy az őr golyója eltalálja-e
699  6,    III|            pénzt. - Vagy attól tart ön, hogy cselédeimet találom hivni?
700  6,    III|             alakhoz fordulva, a nélkül, hogy ajkai vagy kezei reszketnének.
701  6,    III|           találkozott, midőn nem tudja, hogy elfusson-e vagy rárohanjon?~ ~-
702  6,    III|               megdöbbenve, midőn látta, hogy az ember nem akar megmozdulni,
703  6,    III|             lopózott, tanujeléül annak, hogy lélek ereje fogyni kezd.~ ~
704  6,    III|            vétkem nagyságát, lehetetlen hogy szeress. Ismered szerelmemet
705  6,    III|         szerelmemet irántad, lehetetlen hogy gyűlölj. Úgy-e jó lesz mind
706  6,    III|                 akkor, midőn megtudtam, hogy téged bántott valaki, s
707  6,    III|                egy utólsó szót, tudtad: hogy én e börtönben vagyok?~ ~-
708  6,    III|                 Azért jöttem ide lakni, hogy közel legyek hozzád.~ ~-
709  6,    III|             áldva érte. Jusson eszedbe, hogy e gondolat boldoggá tesz
710  6,    III|               angyalodat küldöd hozzám, hogy felemeljen! te a dicsőségen
711  6,    III|         megváltozottnak találta őt.~ ~- Hogy meghalaványultál; milyen
712  6,    III|    mellékutczába. Odáig vezetni foglak, hogy el ne tévedj.~ ~Ezzel Serena
713  6,    III|         aggodalmasan susogva. Azt hivé, hogy az hallani fogja e hangot.~ ~
714  6,    III|            fogja e hangot.~ ~Már hallá, hogy az ajtóhoz ért s a kulcsot
715  6,    III|              grófnő cselédje észrevevé, hogy úrnője hálószobájában valami
716  6,    III|             csapta pofon a vén faunust, hogy az kiesett az udvar közepére,
717  6,     IV|                vitéz bajtársnak. Méltó, hogy közöttünk üljön. Minő véletlen
718  6,     IV|              Aquiles hiányzik közülünk, hogy együttlegyünk. Csoda dolgokat
719  6,     IV|                 a csatában. Mondtam én, hogy „vas a feje”.~ ~- Dejszen
720  6,     IV|                 egy franczia álgyú, úgy hogy maga sem vette észre; még
721  6,     IV|              azért jöttél fel Madridba, hogy Buen-Retiro ostromában részt
722  6,     IV|           élelmezési biztos nem vagyok, hogy olyan sokba fogadjak, hanem
723  6,     IV|            előtt eszembe az a gondolat, hogy hátha megfogok halni? és
724  6,     IV|           előtted leirni, ha megigéred, hogy megszerzed a fülét a muzeum
725  6,     IV|                 fülét a muzeum számára, hogy legalább legyen belőle valami
726  6,     IV|                    Csak azért kérdezem, hogy miféle ember lehet az, a
727  6,     IV|                Az csak úgy volt pajtás, hogy az öregapámnak egy valóságos
728  6,     IV|                kelle vonulnia a tűztől, hogy ne lássék arczán az indulatok
729  6,     IV|     kérdezősködhetett tovább, a nélkül, hogy neje tiszta nevét frivol
730  6,     IV|                 bástyái alá, oly közel, hogy az őrök rálövöldöztek. Reszketett
731  6,     IV|           feleségével?~ ~Annyit tudott, hogy a nő még többet szenved,
732  6,      V|         keresztűl kasul járt rajta, s a hogy a bomba kiütötte az egyik
733  6,      V|               belől elkezdett szabódni: hogy azért nem jöhetett hamarább,
734  6,      V|            elhiszem, hanem arra felelj: hogy emlékezel-e rám?~ ~A kapus
735  6,      V|       emlékezel-e rám?~ ~A kapus látva, hogy nem eszik meg, magához tért
736  6,      V|                arról nem emlékszel rám, hogy kenyeremen hiztál meg?~ ~
737  6,      V|       bizonyitványt, melyben elismered: hogy az a férfi, a ki most egy
738  6,      V|                 tavaly kaptál, vigyázz, hogy helyre ne igazitsam az idén.~ ~
739  6,      V|             förmedt ellene don Diego, s hogy segitsen rajta, bele is
740  6,      V|                 megköszönte alázatosan, hogy nem ő maga vette magának
741  6,      V|     Eustaquionak azonban mondjátok meg, hogy tisztelem. A fülét odaigértem
742  6,     VI|             minden ruhát, s alig várta, hogy valami emberi hajlékhoz
743  6,     VI|            lelke belől elfoglalva, mint hogy a zivatar között magára
744  6,     VI|          leszünk.~ ~Elhallgatott. Érzé, hogy meg fog halni.~ ~- Azok
745  6,     VI|            azért szabaditott meg téged, hogy ismét boldog lehess és az
746  6,     VI|              bánatos hangon. Megengedé, hogy éltem hibáját küzdéssel,
747  6,     VI|                helyrehozzam, megengedé, hogy a gyalázatot, mit rád tetéztem,
748  6,     VI|                letisztitsam; megengedé, hogy ismét lássalak; azt h o
749  6,     VI|             kezekkel rimánkodék előtte, hogy szabaditsa meg férjét. Az
750  6,     VI|                láza lecsillapodott.~ ~- Hogy érzed magad, én lelkem,
751  7        |               lehet, midőn megtanultam, hogy az életben több a fájdalom
752  7        |                megvénültem; úgy hiszem, hogy annak, ki többé semmit nem
753  7        |             gyötör, joga van elmondani, hogy megvénűlt.~ ~Nem az a legvénebb,
754  7        |                Különös lélekállapot az, hogy mikor az ember boldog, úgy
755  7        |                 mintha szégyenlené azt, hogy boldog, s büszkélkedni akarna
756  7        |             örömöt hazudni; mert tudja, hogy bánataért még ki is nevetik.~ ~
757  7        |                felé a szép mindenséget, hogy a nap ne süsse fejét.~ ~
758  7        |   kórómaradványaikkal van tele s bánja, hogy helyettök nem csicsókát
759  7        |          látszott benne. Akartam tudni, hogy hol végződik, mentem vele
760  7        |             nyakamon nincs, nem hiszem, hogy rávettem volna magamat az
761  7        |                uton, s ezt okosan tevé: hogy előttem futott és nem utánam.
762  7        |              alá juték, oly sötét lett, hogy saját orromat sem láttam,
763  7        |            látok. Itt vevém csak észre, hogy jó helyre jöttem: fejemről
764  7        |                ezuttal úgy vevém észre: hogy módom lesz benne nyakig
765  7        |               lélek elszállt, a nélkül, hogy valami ijesztő lett volna
766  7        |               bántó hatással volt reám, hogy szinte remegtem tőle; e
767  7        |             sziklával úgy térden ütött, hogy szinte vele mentem. Az ütés
768  7        |                 nyitvahagytam, azért-e, hogy szükség úgy hozván magával,
769  7        |                szabadon futhassak, vagy hogy a növekedő lángfényt behagyva
770  7        |            Beléptemmel úgy vevém észre, hogy a kunyhó csak előszobája
771  7        |              fogadta el. Elmondám neki, hogy minek tulajdonitsa e szerencsét,
772  7        |              tulajdonitsa e szerencsét, hogy házánál tisztelhet; hagyott
773  7        |          hagyott beszélni, de látszott, hogy fel sem vesz, meg sem mozdult.~ ~
774  7        |               szöktem volna, de féltem, hogy les, s ha észreveszi, hogy
775  7        |              hogy les, s ha észreveszi, hogy félek, utánam esik és megragad.~ ~
776  7        |                ott, s maig is csodálom, hogy e fél óra alatt meg nem
777  7        |             Minden perczben azt hittem, hogy fel fog kelni az ember s
778  7        |              fojtá a lélekzetet. Érzém, hogy még nappal van, s e gondolat
779  7        |         boldogság tényezői közé.~ ~Alig hogy fellábadoztam, első gondom
780  7        |                 magát és hová lett? -~ ~Hogy ráakadtam e helyre, tapasztalám,
781  7        |        ráakadtam e helyre, tapasztalám, hogy azok, kiknek az esetet elmondtam,
782  7,      I|           rabszolgája.~ ~Kellettél ide, hogy a náladnál kisebb férgeket
783  7,      I|                adtál te a természetnek, hogy mindent el végy tőle?~ ~
784  7,      I|              Kevélység daemona! Hiszed, hogy e csillagos mindenség csupán
785  7,      I|               te gyönyörödre világol, s hogy e ragyogó világegyetem,
786  7,      I|              csak azért van megalkotva, hogy téged, kinek élete egy buborék
787  7,      I|               marok port és gondolj rá: hogy e por, melyet most lábaddal
788  7,     II|            volna.~ ~A koldus ebet tart: hogy legyen kinek parancsolnia,
789  7,     II|      meglánczolva forog körüle és tűri, hogy ez idomtalan tömeg el elfogja
790  7,     IV|               időkből, midőn megtudtam: hogy a paradicsom a szivben van,
791  7,      V|                rangját, leszállt hozzá, hogy vele egyenlő legyen, megosztá
792  7,      V|                 s éjt napot átfáradott: hogy legyen vele mit megosztania. -
793  7,      V|                 után, onnét is eljövök, hogy tied lehessek.~ ~Ezt mondta
794  7,     VI|          reszkettek ölemben.~ ~Érzette, hogy egykor.....? Irgalmas Isten!.... ~ ~
795  7,   VIII|           fecscsent, siettem az erdőbe, hogy azt a legelső patakban lemossam
796  7,     IX|       különbözik a többi vadállatoktól, hogy mindig részegen találni:
797  7,     IX|              körül a nap. Még rájövünk, hogy elfogjuk ismerni, hogy minden
798  7,     IX|                  hogy elfogjuk ismerni, hogy minden lénynek van lelke
799  7,     IX|          kelyhét, szinte látszik rajta, hogy mosolyog, vagy kaczérkodik. -
800  7,     IX|              kaczérkodik. - Azt hiszed, hogy ez csak azért nőtt ki a
801  7,     IX|                azért nőtt ki a földből; hogy legyen mit leszakasztanod?
802  7,     IX|             világos zöldet. Azt hiszed, hogy csak a piros vérnek van
803  7,     IX|               virágok legpompásabbjain, hogy semmi haszonra nincsenek?
804  7,     IX|               madarakkal beszélni, kár, hogy a mai túdósok nem görögök
805  7,      X|                is csak azért kiáltozák, hogy a jövő menőket alamizsnavetésre
806  7,      X|            Isten szent nevére esküdtek, hogy egymást szeretni fogják..... ~ ~
807  7,     XI|                az egész világ fog égni, hogy fognak ezek jajgatni és
808  7,     XI|              eszébe jutott azt mondani, hogy az ember halála nem volt
809  7,     XI|                sirjából s úgy találták, hogy méreggel végeztetett ki
810  7,     XI|                a tengertől, mondá neki: hogy honn siró családja, apró
811  7,     XI|                 parancsolt szörnyeinek, hogy azt ne bánthassák s kiveté
812  7,    XII|                    Másszor azt álmodám: hogy megöltem magamat.~ ~Megátkozám
813  7,    XII|            Megölelte a hulló csillagot, hogy vele együtt semmivé lehessen, -
814  7,    XII|               Egykor pedig azt álmodám, hogy a föld megfagyott.~ ~Megvolt
815  7,    XII|             szegeket vertek körmei alá, hogy mondja velök együtt: nincsen
816  7,    XII|                 máglyára hurczolták őt, hogy megégessék, midőn az élő
817  7,    XII|              földnek harczolt a fölött: hogy melyiket illeti közülök
818  7,    XII|            éjnek éjén fölver álmaimból, hogy megmutassa az égen ama vérfoltokat,
819  7,    XII|           rohanva futok el onnan ismét, hogy utól ne érjen...... Saját
820  7,    XII|        sóhajtást arczomra, oly hideget, hogy szivem megáll bele, vagy
821  7,    XII|              mint a mágnes az éjszakot, hogy lelkem rángatódzik bele,
822  7,   XIII|               megborzadok, azt mondják: hogy ilyenkor a halál ugorja
823  7,   XIII|               gazdagok lehettek egykor! Hogy ragyogott rajtok arany és
824  7,   XIII|            valaha e gondolatra rá jött, hogy minden szenvedést emberi
825  8,      I|              Tamás megjött, de nem csak hogy medvét nem hozott, hanem
826  8,      I|                kaczaj közt tett kérdés, hogy hol maradtak az ebek?~ ~-
827  8,      I|      istenasszony. Fogalmam nincs róla, hogy micsoda?~ ~- Beszélj okosabban.~ ~-
828  8,      I|           kezében egy akkora husánggal, hogy nekem két kézre is adna
829  8,      I|                eszme vett erőt agyamon, hogy ez alak nem ember, hanem
830  8,      I|          vonalmakat adott arczának, úgy hogy én megborzadva ejtém ki
831  8,      I|            kezemből a fegyvert, érezve, hogy ez nem vadászat többé, hanem
832  8,      I|             úton azon törtem a fejemet, hogy álmodtam-e vagy ébren láttam
833  8,      I|                megtaláltak, s a helyett hogy megették volna, felnevelték.
834  8,      I|             akadok, tizet tészek egyre, hogy el is hozom.~ ~- Ne felejtsd
835  8,      I|             viszonzá csipősen a vadász, hogy medvéje is van, a ki tán
836  8,      I|               mint te grófnak, s lehet, hogy a medve szerelemféltő.~ ~-
837  8,     II|                 midőn elhatározá az úr: hogy e mindenségnek legyen királya,
838  8,     II|             ösztön sugallta volna neki: hogy nem az élet, hanem az életnél
839  8,     II|               keskenynek látszott arra, hogy egy kétségbeesett szökéssel
840  8,     II|              szemeit köröskörűl. Látta, hogy nincs menekülés. Letekinte
841  8,     II|                pillanat elég volt arra, hogy eszméletét visszanyerje.
842  8,    III|            orrát szájához tartá: leste, hogy fog-e lélekzeni? E perczben
843  8,    III|           lehunyta szemeit s azt hitte, hogy valami soha nem látott vad
844  8,    III|               eledelül.~ ~A leány érzé, hogy a gyermek tagjai lázasan
845  8,    III|           könyörgött az erdei leánynak, hogy eressze haza anyjához, soha
846  8,    III|            szilkéjét, midőn észrevette, hogy a szomszéd bokor mellett
847  8,    III|                  Köszönöm jó vad leány, hogy haza hoztál anyámhoz, ha
848  8,    III|            kimegy az erdőre, megmondom, hogy vigyen neked is valamit.~ ~
849  8,     IV|               az erdőbe, maga sem tudta hogy miért?~ ~Éjről éjre beljebb
850  8,     IV|              helységbe, csak azt várta, hogy az esti harangszót elhúzzák,
851  8,     IV|       harangszót elhúzzák, akkor tudta, hogy minden lélek alunni megy,
852  8,     IV|            nesztelenül lopódzott odáig, hogy az ott ülő észre nem vevé
853  8,      V|             tőle, viszonzá ez gúnyosan, hogy a vad helyett valami nagyon
854  8,      V|            valóban ő-e az vagy sem?~ ~- Hogy kétséged annál kisebb legyen,
855  8,      V|          szólalnak meg mindenfelől.~ ~- Hogy a leány nem tért az erdőbe
856  8,      V|              csodát s unszolák Darvait, hogy a leányt mutassa meg nekik.~ ~-
857  8,      V|           vendégek ijedve vették észre, hogy e nyugvánkos él, s a mint
858  8,      V|     visszaereszté a függönyt. Azt véli, hogy a leány sir, pedig csak
859  8,      V|           felkaczagott.~ ~- Semmi csoda hogy elfeledted, - mert első
860  8,      V|                vendégek mind helyeslék: hogy a hasonlat egyszer kitalálva,
861  8,      V|                   Úgy igazán nem csoda, hogy nem emlékezem rá, viszonzá
862  8,      V|               rá többet, a mióta tudom, hogy volt nőmhöz hasonlit.~ ~-
863  8,      V|                is mondta csak az elébb, hogy szeretné ha az övé lenne.~ ~
864  8,      V|              fel, mindegyik azt állitá, hogy ő volt.~ ~- Kérem, protestált
865  8,      V|                  de látni lehete rajta, hogy erőlteti a jókedvet, néha,
866  8,      V|              úgy danolt, úgy kaczagott, hogy szinte látszott rajta, mennyire
867  8,      V|                 belép hozzá és jelenti, hogy egy vén pórasszony akar
868  8,      V|              szinte kapott az alkalmon, hogy a társaságot elhagyni ürügyhöz
869  8,      V|               jutott, biztatva társait, hogy rögtön vissza jő, fölkelt
870  8,      V|             megakartak győződni felőle, hogy csakugyan vénasszony-e a
871  8,      V|                 megnyugtató válaszszal: hogy vén biz az és rút, mint
872  8,      V|             nélkül, s nem vették észre, hogy két hosszú óra mult el,
873  8,     VI|                 kedvetlenül vevé észre, hogy Darvai, másod magával jő
874  8,     VI|           udvariasan kinálta a hölgyet, hogy üljön le, mig többi szobáit
875  8,     VI|               Tudom asszonyom. Láthatja hogy cselédeim gyász livreet
876  8,     VI|       gondolatok tárgya nem egyéb, mint hogy nőm halálával gazdag hozományát
877  8,     VI|        kegyednek vissza.~ ~- Reménylem, hogy ez ellen nincs ellenvetése.~ ~-
878  8,     VI|             nincs. Azt tudhatja kegyed, hogy a mit én magam örököltem,
879  8,     VI|               Ez önnek okot adhat arra, hogy neje birtokát bitorolja,
880  8,     VI|                 hozzá.~ ~- S reméli ön, hogy hazánkban oly rosz lábon
881  8,     VI|                lélek annyira átalakitá, hogy maga Darvai is megdöbbentnek
882  8,     VI|         gyalázattal hozott e világra, s hogy gyalázatát eltemesse, eltemette
883  8,     VI|               No no, - kegyed nem tudja hogy mit akarok mondani. Az úrhölgy,
884  8,     VI|            szegény pórnőnek adatott át, hogy nevelje mint tulajdonát.
885  8,     VI|            gyermeket, letette a földre, hogy munkájában ne akadályozza,
886  8,     VI|            mulva beszélni kezdtek róla, hogy a vadleány itt ott megjelenve
887  8,     VI|          egyhangúlag kiáltanának-e fel: hogy a halottak feltámadtak a
888  8,     VI|          halottak feltámadtak a sirból, hogy az önnek szülötte gyermeke.~ ~-
889  8,     VI|             hangokat, mit veje mondott, hogy a leányhoz ne jussanak.~ ~-
890  8,     VI|             hideg nyugalommal, föltéve, hogy ön be tudná bizonyitani,
891  8,     VI|                ön be tudná bizonyitani, hogy a leány az enyim, mit nyerne
892  8,     VI|            leányt, miután bebizonyitám, hogy az öné, nőül venném?~ ~-
893  8,     VI|                úrnő, attól a fenevadtól hogy fogunk megmenekülni? ha
894  8,     VI|             megalázott nőnek s a nélkül hogy az elhagyott leányra egy
895  8,    VII|            testvérek látni fogjak néha, hogy félremegyek sirni a bokrokba
896  8,    VII|             mintha mondani akarná neki: hogy ő e nyelvet nem érti, beszéljen
897  8,    VII|                 beszélni, arra gondolt, hogy tán e titkos sejtelem megsúgta
898  8,    VII|           sejtelem megsúgta a leánynak, hogy most ellensége van hozzá
899  8,    VII|                 az iszonyattól.~ ~Érzé, hogy itt teljes lélekjelenlétére
900  8,    VII|           lélekjelenlétére van szükség, hogy most roszkor lépett az oroszlán