Rész,  Fezejet

 1  1,     VI|        vettem észre, hogy a ki minő tálat elfoghatott, annak
 2  1,    VII|    tavaszi ibolyaszál volt az, minő e világrészen alig látott
 3  1,    XII| közöttünk. Előjött róla a szó, minő harczokat viseltünk egykor
 4  2,     II|    apját is fölül mulá. -~ ~És minő szép volt. Boldogságos isten!
 5  2,    III|       s visszaadák életét. - O minő nyomorult életet adtak vissza
 6  4,      V|   eszme villant keresztűl.~ ~- Minő külseje van azon embernek?~ ~-
 7  5,      I|  minthogy a gróf elhíresztelte minő űzletet tart a tisztelt
 8  5,     IV|      alá csorgó vér tanusitja, minő küzdelmei lehettek ottan.~ ~-
 9  6,     II| állongott a csodájára.~ ~- Ah, minő szemfényvesztés ez megint,
10  6,     IV|   Méltó, hogy közöttünk üljön. Minő véletlen összejövetel.~ ~-
11  7        |  szépen megférünk egymással.~ ~Minő gondolataim voltak akkor!
12  7,     IV|   ölelés, a hizelgő hangok? oh minő messze, minő messze vitte
13  7,     IV|        hangok? oh minő messze, minő messze vitte e képeket az
14  7,     XI|        házba, a népség kiálta: minő nagylelkű férfi! visszajött,
15  8,      I|         magasztalá a vadász, a minő neméhez a női szépségnek
16  8,    III|  nyögdécselve hozzá, hangokon, minő a galambturbékolás, vagy
17  8,    III|        a vad papagály nyögése, minő a gerliczenevetés, s az
18  8,     IV| névtelen öröm kifejezésivel, a minő lehet egy nőnek arcza, ki