Rész,  Fezejet

 1  1        |   Vándoroljatok ki... -~ ~Ha a sziv mitsem érez, midőn e szóra
 2  1,      I|   tudja meg soha, hogy van egy sziv, mely egy másik világrészen
 3  1,     IV|     otthon feledett tárgy: - a sziv.~ ~Sokat irhatnék azon benyomásokról,
 4  1,     IV|       ki, de hasztalan, mert a sziv ismét újra kinő.~ ~E napokban
 5  1,      X|      melyet hazulról hoztam. A sziv kitépetett termő földéből,
 6  1,     XI|    meghalt. Megölte a kinozott sziv. Most már csak ketten szenvedünk.~ ~
 7  2,    III|      mit a legmerészebb fiatal sziv bűbájos álmai igérnek, oh
 8  3,      V|   minden gondolatja, a szerető sziv minden dobbanása ő róla
 9  4,     IV|      hanem a józan ész és érző sziv után: lehetséges-e az, hogy
10  6,      I|        mi történt vele, minden sziv kinyilt, minden fő felmagasult,
11  6,    III|         melyen keresztűl még a sziv sebesebb ütései is láthatók
12  7        |   teremti a szivárványt, meleg sziv a reményt. Ragyogó semmi
13  7        |        mutatja többé az arcz a sziv fellegeit, nem ád hangot
14  7,      I|         I.~ ~Fehér arcz, sötét sziv.~ ~Milyen fehér az ember
15  7,    XII|     végső csepp vér kifolyt, a sziv megállt, tárt ajtó rajta
16  8,     II| egyszerű kiáltásait beszéli, a sziv ember szive, és a lélek
17  8,    VII|   érteni? Miért kellett emberi sziv mélyébe látnia? Miért hagyta