Rész,  Fezejet

  1  1        |                   remények utolsó csilláma is kihamvadt kebletekben, -
  2  1        |                 rajtuk? kilátás van másutt is, s a kik elmultak, azoknak
  3  1        |                légy? Historiája más népnek is van, nagyobb is talán mint
  4  1        |                 más népnek is van, nagyobb is talán mint nekünk - jövője
  5  1        |                   rónákat, miknek virágait is névszerint ismered? nem
  6  1,      I|                    idején jön össze, akkor is különös ellenszenvet látszik
  7  1,     II|                   s ha megmondtam, hát meg is teszem. Velem ugyan többet
  8  1,     II|               feküdt rajta, de a többi még is elég arra, hogy úr legyek.
  9  1,     II|                  láttok, ha megbetegesztek is értem.~ ~Notabene, az agarászi
 10  1,    III|                   miveléséhez rögtön hozzá is fogtam, s mely évenkint
 11  1,    III|                 leend kikötőnek, már eddig is kedvencz helyük az itt keresztül
 12  1,    III|                hanem transito árunemüekben is igen jeles élénkségnek örvend,
 13  1,    III|              kezével kinált meg, melyet én is elfogadtam, nem azért mintha
 14  1,    III|                hagytam a javát, mely téged is kielégitend.~ ~Itt vagyunk
 15  1,    III|                 egész népnek, még csak nem is az amerikai egyesült statusok
 16  1,    III|                   még a családi fensőbbség is el van törülve s a hol a
 17  1,     IV|                   Engem a boldogság érzete is bánt.~ ~Más ember más körülmények
 18  1,     IV|                 bennünket, még a természet is, mindenki iparkodik velünk
 19  1,     IV|                   Miért nem érezzük hát mi is?~ ~Német, frank, irlandi
 20  1,     IV|                   tisztelkedők elől. Magam is alig várom, hogy szabaduljak
 21  1,      V|                effélét nem épitenek, akkor is előbb meggyónjál és testamentomot
 22  1,      V|                    a bőre száraz volt, azt is keresztüláztatta.~ ~Magam
 23  1,      V|                   a mennyivel a gőzkatlant is be lehetett volna füteni,
 24  1,      V|             kapitány: már csak lemegyek én is, mert még azt találja gondolni,
 25  1,      V|                 csak előbb kimegyek.~ ~Van is mit félteni, hogy ez a gyöngy
 26  1,      V|         megszakiták kinos sikoltásai.~ ~Én is elmentem onnan. Inkább az
 27  1,      V|                  nem szeretek, könyvet nem is hoztam magammal, de negyed
 28  1,      V|                  ne adott volna, még magát is idadta ráadásul. E percztől
 29  1,      V|                  még ha rá kerül a sor, el is adom, meg is birálom, csupán
 30  1,      V|               kerül a sor, el is adom, meg is birálom, csupán azt nem
 31  1,      V|                   meg? ennek kisebb gondja is nagyobb ennél. Itt is akadt
 32  1,      V|               gondja is nagyobb ennél. Itt is akadt bolondra: én reám;
 33  1,      V|                magát az ismerősöknek. Azok is majd halálra nevették magukat
 34  1,      V|                  Majd utána ugrottam magam is.~ ~Egy percz mulva senki
 35  1,      V|                   anya, barátnéi, tán most is forrón imádkoznak érte,
 36  1,      V|           mennyország szép dolog, a tenger is szép látmány, de a föld
 37  1,      V|                szép látmány, de a föld még is legsolidabb tünemény.~ ~
 38  1,      V|            ingadozik, s azt tudni, hogy ez is minden perczben kilyukadhat,
 39  1,      V|             malomkövek lettek volna s azok is sokalnák az ott lételt,
 40  1,      V|                    a viz. -~ ~Bizony bánom is én; viszonzám, ha viz jött
 41  1,      V|                     hogy vigyen el engemet is, rám sem hallgatott; később
 42  1,     VI|               vacsorál. Ezt megértve magam is iparkodtam az első harangszóra,
 43  1,     VI|          összeadták; én köszöntem egyiknek is másiknak is, egyik sem fogadta
 44  1,     VI|             köszöntem egyiknek is másiknak is, egyik sem fogadta el, a
 45  1,     VI|           megmutogatja szobáimat. Legelőbb is a földszinten fölnyitott
 46  1,     VI|                  az, annyi fizetésem nekem is volt főszolgabiró koromban.~ ~
 47  1,     VI|                 ugy bánt velem, mintha nem is volnánk ur és szolga, hanem
 48  1,     VI|                  nem jön, a csengetyühuzót is összetéptem, még sem jön.
 49  1,     VI|             békebiró lakára hajtattunk, ki is igen szivesen fogadott magánál,
 50  1,     VI|            Mesterségem nincs, czimeim igen is vannak, itt a passusom.~ ~
 51  1,     VI|               legyek hát voltaképen? utóbb is beirt notabilitásnak.~ ~
 52  1,     VI|                megragadva, azt hivé, magam is benne vagyok, s csak a csónakban
 53  1,     VI|               megyünk, már akkorra gőzhajó is fog járni oda.~ ~Mehetnék
 54  1,     VI|                  Mehetnék ugyan Uj-Telepre is, a hova az öreg Széki vonult,
 55  1,    VII|                kevés, s hol a földet magát is nyomról nyomra kell ujjá
 56  1,    VII|                   mikben otthon a cselédek is válogatni szoktak.~ ~Cselédet
 57  1,    VII|                  egyébiránt a házi állatok is ugy elvadulnak, hogy lőni
 58  1,    VII|                   kell rájok.~ ~Atyám maga is a legkeményebb munkákat
 59  1,    VII|               akként keményedik meg szivem is.~ ~Már ezen levelemben kevesebb
 60  1,    VII|                 csalódásomban, mintha most is otthon volnék, csendes ismerős
 61  1,    VII|                    s azt mondá, hogy nekem is hozott valamit, de nem adja
 62  1,   VIII|                város végén jőn.~ ~Nosza én is siettem magamat hirtelen
 63  1,   VIII|                     hasogatni kellett, nem is szólva a musquitokról, melyeknek
 64  1,   VIII|                  ütnek ki a valóságban; én is nyári pavillon alatt egy
 65  1,   VIII|                     nem kellemetes, de nem is félelmes.~ ~De már én csak
 66  1,   VIII|                   az ő statusában magyarok is? Képzelheted milyen insultus
 67  1,   VIII|                    annyi szemem lett volna is, mind oda irányozám a mutatott
 68  1,   VIII|                   Kaméhaméha többi leányai is? -~ ~Együl egyig! biztosita
 69  1,   VIII|                    a házból, az én gyomrom is honvágyat kezde érzeni,
 70  1,   VIII|             otthoni konyhára; rögtön utána is láttam, hogy valakit kibecsültessek
 71  1,   VIII|                   megvehetem s rögtön bele is szállhatok; odavezetett;
 72  1,   VIII|                   hová tenni, kapsz embert is, aki napszámban dolgozik,
 73  1,   VIII|                megtanultam, hogy Ikariában is csak ugy terem a föld, ha
 74  1,   VIII|                most már a bagolyfejü pille is bekergeti a házba, s ha
 75  1,   VIII|                  főbe lőttem; de még akkor is maradt annyi ideje, hogy
 76  1,   VIII|                 még van egy másforma féreg is, mit maringoingnek hinak,
 77  1,   VIII|              gyalogsághoz tartozik, itt az is röpül, mikor leülsz vacsorálni,
 78  1,   VIII|           Bizonyosan ő ette meg tyukjaimat is. Helyesen mondá Jancsi,
 79  1,     IX|                    a proletariusokra nézve is közhasznuvá teszi.~ ~Minden
 80  1,     IX|              Urakatna irányában tulságosan is nagy figyelemmel látszik
 81  1,      X|            közőlünk. Mintha az egyes ember is az elhagyott hazának egy
 82  1,      X|              kisirni magamat, kinek látása is gyülölt volt otthon előttem.
 83  1,      X|            körünkben tarthatjuk. Oh hisz ő is magyar, ott, a hol senki
 84  1,     XI|                   tudnod, hogy ezekből egy is elég sok arra, hogy az ember
 85  1,     XI|            kisasszonyt neked nőül adja, el is hozta őt magával, ide künn
 86  1,     XI|                    meg nekem állt, hogy én is birkózzam vele.~ ~De már
 87  1,     XI|                    ha még egyszer születsz is, kiálték nekigyürközve,
 88  1,     XI|                 ellenségeskedésünk daczára is oly jól esett látnom, s
 89  1,     XI|                    s a mint tapasztalám, ő is örömest látott engem.~ ~
 90  1,     XI|                 tenni, de érzem, hogy bele is halok. Téged mi kényszeritett?
 91  1,     XI|                 otthon. De te földbirtokos is voltál; földedet, mit ősöd
 92  1,     XI|               megérdemlik érte, hogy maguk is jövevények legyenek egykor
 93  1,     XI|                  ha még egyszer ujra támad is a világ! Eredj haza, s ha
 94  1,     XI|            válaszolni az öregnek. Még most is gondolkozom azokon, a miket
 95  1,    XII|                  előtted bárha menteni nem is, de legalább ki akarom magyarázni
 96  1,    XII|                 szökik falujába, akként én is visszafanyalodom nagy szégyennel
 97  1,    XII|                   Többet nem szólt. Eleget is mondott vele. Az a balgatag
 98  1,    XII|                    a számon, hogy bár most is ott ülhetnénk. Erre ő vállamra
 99  1,    XII|                    többet, bárha itt volna is az özönvíz, és ott az Ararát
100  1,    XII|                         Lesz-e ön kisérője is odáig? hazáig? -~ ~Akár
101  1,    XII|              tagadom, haza akarok menni én is, mert szivem megrendül erre
102  1,    XII|               czimerében olyan vörös volna is a vértől, mint maga az a
103  2,      I|                  hang nem hallik; a villám is némán czikázik át a meg
104  2,      I|              Egyetlen árbocza áll csak, az is a víznek hajlik, vitorlái
105  2,      I|                   engedé hogy a vihar őket is le söpörje onnan, mint a
106  2,      I|                   sápadt vonalain még most is ott ül a fájdalom, mely
107  2,      I|                  mely felől a szél fú, nem is hagy maga után a vízben
108  2,     II|                  utána, - s mind e mellett is különös istencsodájaként,
109  2,     II|                    lőn; noha 54 év előtt ő is oly szegény talált fiu volt,
110  2,     II|             becsülését. - Maga a szerencse is különösen látszott őt kegyelni;
111  2,     II|                    tart, kezdete van, vége is van; - férj és nő szerelme
112  2,     II|                eltart a halálig és tán túl is rajta.~ ~Rynn Tamás áldva
113  2,     II|                  meséit, később apja nevét is le tudta írni, majd erszényeket
114  2,     II|          alázatosságban még fogadott apját is fölül mulá. -~ ~És minő
115  2,    III|                 igérnek, oh hisz ez nagyon is szép volna átmenetnek egyik
116  2,    III|                          Bűnös vagy!... én is az vagyok.... Jer, rejtsük
117  2,    III|                   meglát az isten. Még itt is meglát…. Fekete az éj, szivem
118  2,    III|                      Tehát e beszélő állat is eltanulta már ennek nevét?
119  2,    III|                 Egy párszor titokban Lórát is elővevé, beszélt a madár
120  2,    III|               kimondatni. Ah, tehát másnak is eszébe jutott már: hogy
121  2,    III|                  finom patyolat. Vánkosain is piros szalagok voltak. -
122  2,     IV|                 hogy vaksága mellé még meg is őrül, mert nem bírta kigondolni:
123  2,      V|                   röpülő hollandival.” Meg is mert volna rá eskünni. Látta
124  2,      V|                  Ha csöndes volt az idő, ő is hallgatott, szavát nem lehete
125  2,      V|                   Ha a zivatar megszünt, ő is rögtön lecsillapodott, s
126  3,     II|             dühöngött, mig az utolsó lakót is ki nem ölte belőle, s parthosszant
127  3,     II|                    erszényben hordott pénz is összefüstöltetett, az utasok
128  3,     II|                   beszélt még velem, s meg is csókolt.”~ ~„Nem fog megcsókolni
129  3,     II|                  olyan közel, mert majd te is meghalsz.”~ ~„Bár meghalnék,
130  3,     II|            meghalnék, bár vele mehetnék én is”, szólt siránkozva a lyányka
131  3,    III|                  illendő volna testvérétől is elbúcsúzni, tán annak is
132  3,    III|                   is elbúcsúzni, tán annak is lesz valami izenni valója
133  3,     IV|                  mennyországból.~ ~Törődik is azzal a nap, ha a föld beteg.~ ~
134  3,     IV|                    látszott elő, azután az is eltűnt, a szolga dombot
135  3,     IV|                 tavaly még az én testvérem is ilyen szép volt.” A lyányka
136  3,     IV|               zápor és a szél hidege ellen is; gyakran midőn a lyányka
137  3,     IV|                   rejtélyes seressan arcza is lángolt, erősen megnézte
138  3,     IV|                  eltemettem leányod anyját is, mig egyedül maradva átszökhettem;
139  3,     IV|                esett le, mondhatta volna ő is, hogy: „hazudsz - neved
140  3,      V|                  Maga a helytartó Kajmakán is sokszor megfordult kedveért
141  3,      V|                  az hozzá, a ki azt nagyon is jól tudja.~ ~A házához vezető
142  3,      V|                  cseleiknek.’~ ~„Azt velem is megpróbálták, gondolá magában
143  3,      V|                   magában az örmény, de én is vigyáztam magamra, s innen
144  3,      V|                   te jóbarátom vagy, de én is jóbarátod vagyok, légy nyugodt,
145  3,      V|                   vagyok, légy nyugodt, én is, leányom is Mahomed hitére
146  3,      V|                    nyugodt, én is, leányom is Mahomed hitére térünk.”~ ~
147  3,      V|                  bajod? kérdé a lyány, s ő is el kezde sirni, bár nem
148  3,      V|                Hiszed, hogy tréfából sirni is tudok? ’~ ~„De az nem lehet;
149  3,      V|                   magát mutatni; de bizott is benne, hogy senki elváltozott
150  3,      V|                    leányom?” kérdé önmagát is elfeledve az apa. - Széttekinte,
151  4,      I|                reggeli órában a szokottnál is élénkebb ki- s bejárást
152  4,      I|             először.~ ~- Igen, uram, velem is tettek igy két izben, hanem
153  4,      I|                 keresse, miután a felesége is férjhez ment. Ön pedig megmenti
154  4,      I| resurrectionsman-ek tanyájához, kiknek itt is mint Londonban az a hivatásuk:
155  4,     II|                  szó volt megkezdve, de ki is törülve, a porzó letörlése
156  4,     II|                  ok, fájdalom, hogy nagyon is világos; az iróasztalán
157  4,     II|                 mely lelkét még a halálnál is jobban megijeszté.~ ~- Még
158  4,     II|                  az ember gazdagság nélkűl is, de becsűlet nélkül nem.
159  4,    III|                 mondani?~ ~- Óh még többet is. Önnek szemei arczomra vannak
160  4,    III|                mintha mondaná olyankor: te is ilyen boldog voltál egykor,
161  4,    III|              nemével, a minőre ön soha nem is gondolt, s a mit ha önnek
162  4,    III|              ellenük. Nem tettem soha, nem is gondoltam semmit, a miért
163  4,     IV|              előcsarnokok, maguk az utczák is el voltak foglalva bámulókkal,
164  4,     IV|                   titkolá, sőt környezetét is felszólitotta mentől kevesebbet
165  4,     IV|                       Nem ismerem.~ ~- Nem is gyanitja hogy ki lehet?~ ~-
166  4,     IV|                    meg. Merném hihetlennek is nevezni ez esetet.~ ~- Valót
167  4,     IV|                   védni tudja, de érzé azt is, hogy vele van az igazság.~ ~
168  4,     IV|                iratok kimagyarázandják azt is, miért nem találtatott Monce
169  4,     IV|          fölmentett neve.... A közvélemény is fölmentette őt....~ ~Angelika
170  4,      V|                         Kérem, még utóirat is van: Azon medaillonban,
171  4,      V|                  tud semmit. De állitá azt is, hogy ön szereti őt és csak
172  4,      V|               élete, hanem becsülete ellen is van intézve. A törvénynek
173  4,      V|             házasságtörő csókjainak nyomát is fölkeresni; de az Istennek
174  4,      V|           elkövetkeztek. Ön szenved, de én is szenvedek. Ön a rágalom,
175  4,      V|                   s hallgatni tud még most is midőn ennyire jutottam,
176  4,      V|                    mint férjéhez, még most is hű hozzá s készebb meghalni,
177  4,      V|            szótalanok.~ ~Még azon perczben is, midőn az ő fejére mondták
178  5,      I|                    bárminő sorsra legyenek is hivatva, magasra vagy alacsonyra,
179  5,      I|                   szükséges; és még azután is gondoskodnak felőlük; és
180  5,      I|               jelen. A kellemes delnő maga is szerette a könnyelmű életet
181  5,      I|                    és tehén bőrével talált is adózni, hogy el ne veszhessenek.~ ~
182  5,      I|                   Potemkin herczegnőé fölé is.~ ~Történhetett azután akárhányszor,
183  5,      I|                 mint az övé; kék szemekben is ritkaság látni annyi tűzet;
184  5,      I|             termetének egyéb részeiről nem is szólok, mert nem illik feleséges
185  5,      I|             perlekedett, hanem a gróf maga is kedves ember levén az udvarnál,
186  5,      I|                  nyerhetett ellene. Még ki is nevették a kiknek panaszkodott,
187  5,     II|                szokás. Bevett tréfa nálunk is, hogy kutyát és macskát
188  5,     II|                mulatságot egyéb jószágokra is kiterjesztik s ezen gondolaton
189  5,     II|                    kérdezte.~ ~A leány azt is megmondta: Kozimának hitták.~ ~
190  5,     II|               elfogatta a csókot és vissza is adta forrón és szenvedélyesen.~ ~
191  5,     II|                Kozimáé lesz, a szabó annak is fog dolgozni, az asztalnál
192  5,     II|                  volt.~ ~A leány addig nem is tudta hová viszik, a mig
193  5,     II|           elpusztult, de az úrhölgynek itt is csak az jutott eszébe, hogy
194  5,     II|                 értékű szépségét, a mi nem is az ő szépsége volt, hanem
195  5,     II|               hófuvás nemsokára elfedte őt is a többiekkel együtt szemei
196  5,     II|                Csarekoff ur bizonyosan nem is álmodott róla többé ukrániai
197  5,    III|                   s villával, kanállal nem is tudott bánni, zongorával,
198  5,    III|                   kótyagósak voltak, össze is verekedett velök, s Csarekoffnak
199  5,    III|                  ember olyan, hogy a jóból is megúnja a sokat; ezt a mondást
200  5,    III|               gyönyörűségnek; a vendég nem is tuczat számra, de százával
201  5,    III|                   rágyujtották a házat, ez is csak egyűgyű tréfa volt;
202  5,    III|                   nagy oltárt, az Istennek is gyújtsanak meg egy kicsiny
203  5,    III|               Istenesen éltünk, templomban is voltunk.”~ ~Épen semmi gondjuk
204  5,    III|              viselete oly igéző; lefesteni is érdemes. Hajfürteik két
205  5,    III|             legszebb leány a legjobb leány is volt; ellene senki nem mondhatott
206  5,    III|                    roszat, még az irigység is kénytelen volt őt dicsérni.~ ~
207  5,    III|                  volt őt dicsérni.~ ~De ki is választá számára apja, a
208  5,    III|                  dolmányáról még az idegen is megtudhatja, hogy ez a méltóságos
209  5,    III|                   é k o t ,* még majd bort is iszik s ha üresen megy valahová
210  5,    III|                 valahová a hintó, még bele is ülhet. Szakácsok, kocsisok
211  5,    III|                 még tán a méltóságos urnak is szemébe talál tűnni, s még
212  5,    III|             szemébe talál tűnni, s még meg is szólitja.... Ilyen nagy
213  5,     IV|               kedvök szerint, a kiknek nem is kellett kétszeri intés,
214  5,     IV|                    Mint rendesen, úgy most is Kozima jött a vendégek elé
215  5,     IV|                azzal a két fekete szemével is száz megölő tekintetet tudott
216  5,     IV|                    ámbár menyasszonyaiknak is szabad volt poharaikból
217  5,     IV|                    a versenyt uraival.~ ~Ő is tudott már úgy inni, a hogy
218  5,     IV|                   ingadozott a bortól; azt is megtanulta, hogy mikor az
219  5,     IV|                  Máskor még a gondolatomat is kiszoktad találni, ma pedig
220  5,     IV|                amannak elpirulása? Végtére is az arany lett a szebbik.
221  5,     IV|                  azután az utolsó vőlegény is elpihent, akkor azt monda
222  5,     IV|            ingválig, még pillangós czipőit is, még a szalagokat is kitépte
223  5,     IV|               czipőit is, még a szalagokat is kitépte hajából, s úgy állt
224  5,     IV|              történt. Az udvaron még akkor is ott vigadtak a násznépek,
225  5,      V|        ivóteremében.~ ~A nagy lármára ezek is felriadtak, s a mint meglátták
226  5,      V|            bejárást. Ne lehessen egy ajtót is kinyitni.~ ~A mint ez megtörtént,
227  5,      V|                    jött létre. Sorsuk most is az, mi régente volt.~ ~Adjatok
228  6,      I|            távolabb a halászkunyhók lakója is kitette gyertyáit ablakába,
229  6,      I|              maradt az adott amnestia után is, az ő bűnét ember nem bocsáthatá
230  6,      I|              szomszéd emeletes ház ablakai is körül voltak rakva sokszinű
231  6,      I|                  levő szobákban, most azok is úgy elnémultak. Mind kiszabadult
232  6,      I|                 kialszik, az utolsó parázs is elhamvad. A lélek fáradtan
233  6,      I|                    az utczák zaja még most is füleiben zúgott. Lelkében
234  6,      I|               hangját hallani.~ ~- Hah, te is? te is börtönőr vagy? kiálta
235  6,      I|                hallani.~ ~- Hah, te is? te is börtönőr vagy? kiálta felugorva
236  6,      I|                  itt, miért ne mehetnék én is itt ki!~ ~E gondolat gyökeret
237  6,     II|                       A tánczolók a nélkül is jól mulattak, hanem a zongorateremben
238  6,     II|              zsebkendőjén keresztül. Akadt is egy pár meghasonlott kedély,
239  6,     II|               melyet szabad volt komolynak is, tréfának is venni.~ ~-
240  6,     II|                volt komolynak is, tréfának is venni.~ ~- A fiatalság el
241  6,     II|           irigyelné az ember saját magától is.~ ~Mindenki el volt ragadtatva,
242  6,     II|                    két vitatkozó politicus is annyira elfeledkezett magáról,
243  6,     II|            felkaczagott.~ ~- Óh még többen is vannak itt idegenek, a kiket
244  6,     II|                   kis kezeibe, maga a gróf is elfeledé egy pillanatra
245  6,     II|          ismeretlen után egy pár ismerősre is találjon ön nálam, szólt
246  6,     II|                     mint külön vonják most is magukat. Egyik szögletben
247  6,     II|                szép úrnőre. Tulajdonkép ez is Spanyolországnak volt intézve,
248  6,     II|                 don Jacintónak szállott. Ő is fölemelé poharát, egy pillanatot
249  6,     II|                    eltávozott.~ ~A többiek is követték egymás után. Ily
250  6,     II|                  grófnő utolsó nőcselédjét is kibocsátá magától, alcovenje
251  6,     II|                    miniatur festésben, ott is fekete papirral letakarva.~ ~
252  6,     II|            papirral letakarva.~ ~E könyvet is felnyitá Serena. Néhány
253  6,     II|                    napját befejezte:~ ~„Ma is boldogtalan voltam. Ma is
254  6,     II|                  is boldogtalan voltam. Ma is eszembe jutottál. Ma is
255  6,     II|                    is eszembe jutottál. Ma is sírtam azért, a mit szenvedsz
256  6,     II|           szenvedsz miattam és miattad. Ma is megbocsátottam azért, a
257  6,     II|                  rajtad a halál, és rajtam is, mind a kettőnkön.”~ ~Azután
258  6,    III|         szemfüleskedünk, ez az asszony nem is asszony, hanem ördög, a
259  6,    III|                    mert a maga szerencséje is kérdésben forog. Asszonyunk
260  6,    III|            libertad”.~ ~Tehát már küzdenek is érte....~ ~A fogoly utána
261  6,    III|                    el nem hangzott; azután is úgy rémlett neki, mintha
262  6,    III|                    Rosz álmom volt.... Fel is keltem.~ ~- Ne küldjek be
263  6,    III|                   végin járt akkor, de még is meghallá a zajt s oda jött
264  6,    III|                   azonkivül az ott járó őr is észrevehette volna.~ ~Utoljára
265  6,    III|             észrevehette volna.~ ~Utoljára is arra határozta magát, hogy
266  6,    III|             teremben találta magát. Jobbra is balra is nagy szárnyas ajtók
267  6,    III|             találta magát. Jobbra is balra is nagy szárnyas ajtók nyiltak
268  6,    III|                   induljon-e neki?~ ~Végre is vaktában benyitotta az egyik
269  6,    III|              folyosó tulsó felét zárta. Az is nyitva volt. Benézett. A
270  6,    III|               sorokat olvasá benne:~ ~ „Ma is boldogtalan voltam, ma is
271  6,    III|                  is boldogtalan voltam, ma is eszembe jutottál. Ma is
272  6,    III|                    is eszembe jutottál. Ma is megsirattalak, ma is megbocsátottam”.... ~-
273  6,    III|                    Ma is megsirattalak, ma is megbocsátottam”.... ~- Én
274  6,    III|                 még a sziv sebesebb ütései is láthatók voltak. Egész arczán,
275  6,    III|                fogok még szenvedni.~ ~- Én is. - Én is. Rebegé a hölgy,
276  6,    III|                 szenvedni.~ ~- Én is. - Én is. Rebegé a hölgy, karszékébe
277  6,    III|                    ott az ember; s a halál is rút ott, mint az élet. Ki
278  6,    III|                     hanem meghalni. Hijába is maradtam volna tovább, nem
279  6,    III|               javultam semmit. Lelkem most is olyan vad, mint volt akkor,
280  6,    III|           kimondtam. De ha te megbocsátasz is; ha megbocsát maga az Isten;
281  6,    III|               arczkép között.~ ~Serena még is annyira megváltozottnak
282  6,     IV|                 Maradt még másik.~ ~- Csak is azért jöttem ide, ha valahogy
283  6,     IV|                 valahogy még ezt a másikat is kitudnám üttetni.~ ~- Ez
284  6,     IV|                    vette észre; még azután is rajta ült a lovon, fej nélkül
285  6,     IV|                    Rodrigoi sánczokon, itt is az akarok lenni, szólt ez,
286  6,     IV|             beszélek..... Egyébiránt magam is úgy érzem, mintha elfognám
287  6,     IV|              fejemből. Már most csak azért is neki megyek. Megjárom, ha
288  6,     IV|                  lehet az, a kinek kétszer is van Eustaquio napja egy
289  6,     IV|                    Szegény asszony; hisz ő is ember.~ ~Diegonak félre
290  6,      V|              minden arczon, még a haldokló is azt kiáltá: „előre”! s odavonszolta
291  6,      V|                másik elé dugd, emezzel úgy is látsz”. Jacinto elnevette
292  6,      V|                    szomorúan felele: „Igen is, arról a pofléről, a mit
293  6,      V|                     Tudsz-e irni?~ ~- Igen is. Igen szépen.~ ~- No hát
294  6,      V|             ijedelmén. - Te! az orrod most is görbe attól a poflétől,
295  6,      V|                     széttekintve.~ ~- Igen is. A feleségem, felelt a kapus
296  6,      V|                    tömegre mutatva, melyet is don Diego rögtön nyakon
297  6,      V|                 odaczipelt az irathoz. „Te is ird alá”.~ ~- Nem látom
298  6,      V|                  hogy segitsen rajta, bele is ütötte az orrát a vonakodónak.~ ~
299  6,      V|                  vonakodónak.~ ~Az asszony is aláirta. Azzal don Diego
300  6,     VI|               Szenvedtél miattam sokat. Én is sokat kiállottam. Tűrtem
301  6,     VI|             helyette. Nevemet, mely a tied is, melyet kimondani átok volt,
302  6,     VI|                   ember; megbocsátottál te is. Multam, mint egy szörnyű
303  7        |               tudja, hogy bánataért még ki is nevetik.~ ~Most a legvigabb
304  7        |               magával.~ ~Csalatkoztunk: én is a világ is. Én benne. Ő
305  7        |               Csalatkoztunk: én is a világ is. Én benne. Ő bennem. Hanem
306  7        |                   volt rám bizva. Legalább is lábbal állitottam volna
307  7        |            bántanak többé, még emlékeiktől is megszabadultam.~ ~Ha most
308  7        |                    mit ugyan fényes nappal is csak imigy amúgy látok.
309  7        |                 kivül egy fonott karosszék is volt látható, a szék előtt
310  7        |                 Félóráig ültem ott, s maig is csodálom, hogy e fél óra
311  7        |             napsugárt, mely e lak belsejét is türhetőleg megvilágitá.~ ~
312  7,     IV|               virágos kert, melynek kóróit is rég szétfútta a szél? Az
313  7,     IV|               gyújtá meg, ha csak álmomban is.~ ~Első szerelem, első és
314  7,      V|                    számodra megnyilik, oda is veled megyek, ott sem hagylak
315  7,      V|             világot igér a sír után, onnét is eljövök, hogy tied lehessek.~ ~
316  7,    VII|         adósságokat fizeti az örökös.~ ~Én is megtanultam gyűlölni. Gyűlölök
317  7,    VII|                   száradt sirvirág. És ezt is én tevém. Magam vettem el
318  7,    VII|                  tud az ember emlékei fölé is ily köd vonulni?...~ ~ ~
319  7,   VIII|             szivembe égeté magát! még most is ha elsötétül, olykor előmbe
320  7,   VIII|                 örökké élő emlék. És azóta is sokszor mosom kezemet és
321  7,   VIII|                   pallosa nem enged el, ne is engedjen el semmit. Az emberek
322  7,     IX|                     kinek ember alakja van is itt, vesztegetve van belé
323  7,     IX|                  nép, még az emberméltóság is lekopott arczáról, s csak
324  7,     IX|                részegen találni: gyermekei is borszeszen nevelkednek föl,
325  7,      X|                kiáltozák énekeiket; azokat is csak azért kiáltozák, hogy
326  7,      X|              magukat, alkalmasb helyet nem is választhattak volna az alkuvásra….~ ~
327  7,     XI|                    még egy nagy darab élet is van adva ráadásul e büntetéshez.~ ~
328  7,    XII|                     mily kinzó még álomnak is a te képed!~ ~- ~ ~Egykor
329  7,    XII|                    a homok, maguk a mumiák is elrohadtak. Nem lehetett
330  7,   XIII|                    elöz meg, ez a fájdalom is az életé. Határidon belől
331  8,      I|               hozott, hanem még a kutyákat is mind ott hagyta.~ ~Erre
332  8,      I|            husánggal, hogy nekem két kézre is adna mit czepelni. Rögtöni
333  8,      I|                   meglepetésemet még ebeim is oszták, elhallgatva egy
334  8,      I|                 fegyvereket, s ha vadállat is, himje láttára meg kell
335  8,      I|                    vadász, himje volnék én is, s elkergetett.~ ~- Ah barátom,
336  8,      I|                     Ah barátom, a nőfarkas is válogató, te csak medvéket
337  8,      I|                   Annál inkább minthogy rá is lőttél. Ha rá akadok, tizet
338  8,      I|                tizet tészek egyre, hogy el is hozom.~ ~- Ne felejtsd el,
339  8,      I|            csipősen a vadász, hogy medvéje is van, a ki tán medvének épen
340  8,      I|                    s elhozom a leányt, úgy is sok ember szeretőjét csábitottam
341  8,     II|                    föl körüle, még alulról is széditő rájok föltekinteni. -~ ~
342  8,     II|                 Kétségbeesve fordúlt innen is vissza, végig futott a sziklapárkányon,
343  8,    III|                  bár mennyire ijesztő volt is előtte annak szokatlan kinézése,
344  8,    III|                futott el onnan, kosárkáját is ott hagyva, a medve először
345  8,    III|                   a fiút, megette volna őt is, ha a vadleány el nem kapja
346  8,    III|                 kapja előle. Most ő belőle is vadfiú lesz, gondolá magában
347  8,    III|               megmondom, hogy vigyen neked is valamit.~ ~A leány valami
348  8,     IV|                mikor túl volt rajta, akkor is oktalan borzadálylyal tekingetett
349  8,      V|            Darvaihoz, köztük a medvevadász is.~ ~- Elvesztéd fogadásodat
350  8,      V|                  vad helyett valami nagyon is szelidet helyettesitél,
351  8,      V|                   meglátni, hanem medvéjét is.~ ~A csodálkozás hangjai
352  8,      V|         kétségbeesés, midőn kedvese arczát is hasonlónak találta a többihez.
353  8,      V|             Valóban. Régóta gyötör magamat is az a gondolat; valakihez
354  8,      V|                     és már most e leánytól is elment minden kedvem. Nem
355  8,      V|                   feltűnőleg.~ ~- Melyitek is mondta csak az elébb, hogy
356  8,      V|             medvevadász. Én szóltam, pénzt is igértem érte, le is teszem
357  8,      V|                  pénzt is igértem érte, le is teszem szivesen.~ ~- Elsőbbséged
358  8,     VI|                   az utólsó éjszakai zörej is elcsendesült, fölkelt fekhelyéről,
359  8,     VI|               mondani.~ ~- Megengedem. Úgy is utoljára beszélünk egymással. -
360  8,     VI|                 asszonyom, sőt nőmnek igen is hiven talált arczképét tartom
361  8,     VI|                átalakitá, hogy maga Darvai is megdöbbentnek látszék azoknak
362  8,     VI|             eltemesse, eltemette gyermekét is.~ ~- Nem igaz - vágott közbe
363  8,     VI|              felfogadta, felnevelte, azóta is mindig vele járt, elkisérte
364  8,     VI|                  járt, elkisérte börtönébe is és őrzi éjjel nappal, mintha
365  8,    VII|                    Örülhetett volna tovább is a napsugárnak ott, lehetett
366  8,    VII|                  voltak, orditva futott az is a leány után.~ ~Az úrnő
367  8,    VII|                     anyám”!~ ~ ~ ~Még maig is, ha a farkasok szokatlanul